6. In flagranti
callie 2009.04.24. 14:44
Ma már az ötödik bemosakodása egyhuzamban, megállás nélkül. Át akart pedig nézni a rendelőbe is. Hogy miért nem lehet egyszerre két helyen? De Pye-al megbeszélték, hogy ma elvégzik ezeket a beavatkozásokat. El sem hiszi, hogy több mint tíz órája le sem ült, csak a zöld terítővel borított asztal felett görnyed, maszkban, gumikesztyűben, s hol varázspálcát, hol gézlapot, hol szikét, hol valami gyógynövényt kér. Már majd leszakad a lába. Őrület ez a nap. Pye is rendesen fárad, összekeverte a Culpeper-lista féle növényeket is. Ami kifejezetten súlyos hibának számít a szakmában. Blaise belenézett a mosdó feletti tükörbe. Egyre jobban állandósulnak ezek a kis ráncok itt a homlokán. Természetes dolog ez? Ez a három például már igazán akkor sem múlik el, ha nem ráncolja a homlokát. A kis vonalak akkor is ott maradnak. És már megint úgy fest, mint aki vérszegény. Vagy valami komoly kórban szenved. A szeme alatti karikák azok szüntelen nem akarnak elmúlni onnan. Épp ráadta az asszisztens a köpenyt, amikor egy nővér lépett a bemosakodóba.
- Zabini doktor egy sürgős ügyben várják a szobájában – szólt kapkodva a fityulás nővér. Blaise tanácstalanul nézett magára. Még nincs maszkban, talán csak kesztyűt kellene cserélnie. Ó, hogy utálja a legalább negyed órás bemosakodást. Egy teljes beavatkozási nap után már szárad a keze a rengeteg fertőtlenítőtől, és most duplázhat is ez miatt. Na de Pye még nincs is itt, csak ő sietett előre, hogy átvizsgálja a beteget.
- Jól van, mondja meg Pyenak, hogy mire bemosakszik én is itt leszek – lépett ki a mosdóból Blaise, csak úgy fehér köpenyben, fehér kesztyűvel átfutott a kórház másik szárnyába, a saját rendelőszobájába. Amikor benyitott inkább toporzékolni tudott volna. – Ó Daphné! A fenébe is, hogy lehetsz ilyen? Futva tettem meg az utat és egy komoly orvosi beavatkozáshoz készültem, milyen sürgős panaszod van, ami miatt kirángattál a mosakodóból.
- Hiányoztál, és a szükségleteim kielégítése éppen olyan sürgős eset – bújt hozzá Daphné.
- Daphné, most erre, totál nem alkalmas az időpont – tiltakozott Blaise, miközben a reluxát lerántott az ajtón, hogy ne lássák őket.
- Ígérem, csak néhány perc beavatkozásra lesz szükséged és utána mehetsz is vissza a páciensedhez. Mert ugye páciens és nem beteg – sóhajtotta Daphné a Blaisetől oly jól ismert mondatot.
- Aj, na igyekezz, húzd fel a szoknyád! – vihogta el magát Blaise. Na jó tíz röpke perc. Daphnéval. Ennyit talán igazán kaphat, szünetként, annyira rég volt, és tíz órája csak vért lát, meg gennyet, meg fájdalmas hörgéseket hall. Mennyiben másabbak Daphné kéjes sikolyai. Lecsapott a nő ajkaira.
- Ne túrd szét a recepteket! – morogta, miközben felültette a lányt az asztalra.
- Ühüm, vigyázok ígérem – karolta át mohón Daphné. - Ó, Blaise! Már hiányoltalak! – tárta szét a combjait csábító villanással Daphné. Blaise tenyerét a szétnyíló lábak közé tette, csak most jött rá, hogy le sem vette a gumikesztyűt. Most a durva anyagon keresztül szinte nem is érzi Daphné selymes bőrét. De most még arra sem pazarolja az időt, hogy lerántsa a kesztyűt. Ujjaival végigsimít a nőies szirmokon. Daphné szemhéja meglebben, s halk nyöszörgés tör fel a torkából. Blaise belefúrja az orrát az egzotikus illatú fekete hajzuhatagba, s ujját a nedves járatba csúsztatja. Daphné körmei a karjába mélyednek, ahogy kibukik belőle a halk sikoly. Újra mohón kapnak egymás ajkai után. Daphné hátradől a fehér íróasztalra, haja söpri a recepteket szanaszét az asztalon, a földre, a székre, gyűri a dossziékat, felborítja Blaise határidőnaplóját, amin az időpontra várt páciensek nevei vannak. A spatulás dobozon is taszít, Blaise hüvelykjével a nő csiklóját ingerli, miközben két ujját már mélyen a forró befogadó ölében járatja.
- Blaise! Blaise! Gyere már! – zihálja, Daphné reszkető kézzel rángatva szét Blaise nadrágövét, s kiszabadítja a férfi csípőjét a ruhák közül. Blaise is felnyög, ahogy Daphné magába fogadja. A nő feneke alá nyúl. Daphné a vállába kapaszkodva veszi fel a ritmust, s egyszerre nyögnek fel a lökések alatt. Rezegnek a spatulák a pohárban. Az asztal időnként zökkenve araszol hátrébb Blaise erős lökéseitől. Daphné ájulás szélénél sikoltozik és nyöszörög felváltva, Blaise pedig a sietségtől, a helyzettől, Daphné szorító combjaitól képtelen tovább tartani magát, s egy utolsó lökéssel megremegve borul a nőre. Daphné még mocorogna alatta. Blaise Daphné feje felett felnéz a faliórára.
- Ó mennem kell, Pye már biztos vár! – siklik ki a nedves forróságból, s kapkodva szedi rendbe a ruházatát. – Sietek majd valamikor haza cicám! Pusz! – löki ki a szobája ajtaját, s már száguld is vissza újra bemosakodni. Ez a kesztyű már elhasználódott egy kicsit. Blaise nem bírja megállni, s megszagolja a kesztyű ujját amin még mindig Daphné nedve illatozik. Lehet nem is volt elég most ez a rövid kis légyott.
- Késtél! – morogja Pye, ahogy Blaise már zöld maszkban, fehér orvosi köpenye felé vett zöld Mungói talárral, tiszta kesztyűben belép mellé a zöld asztal felé hajolva.
- Bocs, akadt egy kis elintézendő ügyem – köszörülte a torkát Blaise a maszk mögött motyogva.
Daphné kézitükrében figyelve a mozdulatot újra átrúzsozta a száját, mielőtt benyitott Blaise magánrendelőjébe. Az emeletről még mindig építési porok nyomai látszottak. Az előcsarnok váróterme kellemes hűvösén átvágva benyitott a vizsgálóba. Blaise nyugodt mély hangját hallotta.
-… drága hölgyem azért nem hat, mert nem jól használja ezt a balzsamot. Elolvasta a használati útmutatót? – kérdezte dallamosan Blaise.
- Jaj, az eszembe se jutott – hallatszott egy fiatal női kacaj. Daphné résnyire húzta a szemét. Fogadjunk, hogy a cafka csak valami hülye ürüggyel állított be Blaisehez, de legalább fél óráig rabolja Blaise drága idejét.
- Nézze, most először megmutatom, hogy kell bedörzsölni, de kérem most már így használja – A halványkrémszín függöny elhúzva. Daphné lábujjhegyen tipegve araszolt közelebb, hogy a cipőkopogással ne zavarja meg a rendelést. Hallotta, ahogy Blaise lecsavarja a kupakot. Meleg tenyerére vesz egy keveset, s óvatosan a finom női mellkasra simítja. – Nem hideg a kezem, vagy a balzsam? Szóljon kérem, nyugodtan – mondja Blaise inkább komolyan, mint kacéran.
- ó nem, doktor úr, csodálatos kezei vannak… - sóhajtja a nő. Daphné homlokráncolva húzza félre a szép mintázatú függönyt. Blaise tenyere a nő egész mellkasát bejárja, a mellei felső ívét. – Ó, Zabini doktor! Máris sokkal jobb, a maga érintése is gyógyító – búgja a nő. Blaise háttal áll Daphnénak.
- Bár így lenne – mosolyogja Blaise, s tenyere átsimít az almaformájú melleken.
- Ha befejezted a páciensed mellmasszírozását, akkor csatlakozhatsz hozzánk. Itt várjalak meg, vagy inkább a kerítésen és hallótávolságon kívül, amíg befejezed!? – csattant Daphné hűvös hangja Blaise háta mögött. Blaise lekapta a kezét a nő melléről.
- Elég ha csak itt a függönyön kívül vársz mindjárt végzünk – fordult szembe Daphnéval. A fagyos zöld szempár belemélyedt a nyugodt meleg férfiszempárba. Daphné elhúzta a száját, de leeresztette a függönyt, karba tett kézzel, smaragdszín körmeivel a karján dobolt, körömcipőjével is türelmetlenül kopogott a márványjárólapon.
- Kérem így alkalmazza a balzsamot, körkörös bedörzsöléssel, s addig, míg fel nem szívódik a bőrbe. Még egyszer meghallgatom – mondta Blaise ugyanolyan nyugodt hangon.
- Igen? – nézett fel a szőke nő várakozó csodálkozó szemekkel.
- Egy pillanat türelmét kérem – mosolygott Blaise ahogy a tenyerébe szorította a sztetoszkópot. Csendesen teltek a másodpercek. Blaise várta, hogy a hideg fém átvegye a keze melegét. A füléhez igazította, s óvatosan a nő hátához szorította a kezében melengetett fémet.
- Hideg? – kérdezte Blaise lágyan, ahogy észrevette a nő összerezzen ahogy a fémet a bőréhez nyomta.
- Nem, nem az – suttogta a nő, s pattanásig feszült várakozással várta, hogy Blaise tapintó ujjai hozzáérjenek a bőréhez. De Blaise igyekezett elkerülni az érintést. Csak a műszert nyomta finoman a nő bőréhez. – Lélegezzen mélyet kérem! Nagyobbat! – mormolta Blaise miközben befelé hallgatódzott. Ellépett a nő mögül. – Köszönöm, felöltözhet! – Blaise fürge léptekkel, lobogó köpennyel foglalt helyet az orvosi székében, s gyorsan firkantotta a receptre a bájitalokat. – Esténként komoly láza van igaz? – kérdezte Blaise figyelve a nőt ,ahogy öltözködik.
- Öhm…igen – nézett fel rá bágyadtan a nő. Blaise csak mindent tudón biccentett, s újabb receptre felírta a szükséges borogatás bájital nevét. – A borogatást vegye komolyan. Ne hanyagolja el a betegségét! Tessék a receptek! Gyógyuljon meg gyorsan! Már csak magán múlik – kacsintott a nőre Blaise, s megsimogatta a szép szívalakú arcot.
- Igyekezni fogok, de magának köszönhetem ZAbini doktor. Minden jót! – mosolygott rá a szőke lány.
- Jobbulást! – biccentett Blaise, s kikísérte a páciensét. A függönyt elhúzva Daphné gyilkolni kész szemeivel találkozott a pillantása. Blaise bezárta az ajtót a szőkeség mögött. – Mi van?
- Láttam mit műveltél vele! Minden páciensedet végigtapogatod? Nem gondolod, hogy ezért feljelenthetnek az aurorságon? – háborgott Daphné. – Ez zaklatás! Én pálcát rántanék rád, ha így perverzkednél rajtam, amikor a beteged vagyok – követte Daphné a férfit, s Blaise sarkára taposott.
- HA észrevetted volna nem én tapogattam, hanem ő tolta le a kezem, és mit tehetek róla, ha a nők 95%-a képtelen elvonatkoztatni attól, hogy férfi vagyok és ráadásul jóképű is – kezdett rendet rakni az íróasztalán Blaise.
- Nehogy megsajnáljalak már. Nem kell téged félteni Blaise. Ha nem lenne olyan gyenge a láztól mint egy hóvirág, már meghúztad volna – csattant Daphné.
- Mert szerinted nekem milyen érzés, hogy a legkülönfélébb korú nők ajánlatokat tesznek nekem miközben vizsgálom őket. És azért nem mindegyikre támad nekem sem gusztusom képzeld el! Mert szerinted én úgy működöm, hogy két mell, egy muff és dugjunk? Merlinre Daphné komolyan ezt hiszed rólam? – csattant Blaise idegesen, s lecsapta a dosszéikat az iratszekrénybe.
- Mit tudom én! De mondj egy olyat, amikor az elmúlt egy évben nem úgy nyitottam rád, hogy valakivel éppen totál félreérthető helyzetben voltál?! – követte Daphné a raktárba a férfit.
- Jó nem emlékszem, de most komolyan úgy teszel mintha ez csakis az én hibám lenne. Mégsem lehetek egy durva pokróc és lökhetem el őket, amikor ők csak képtelenek visszafogni a felébredő vágyaikat irányomba – bosszankodott Blaise ,ahogy a gyógyszeres üvegcséknek és hozzávalóknak kezdte visszatekerni a kupakjait, újra lezárni, begumizni, átmérni őket, mielőtt mindent visszatesz a helyére.
- Tudod olyan jól tudsz hazudni, hogy még meg is sajnállak, ha arra gondolok, hogy kövér, húsos ujjú nők szorítanak a nagy mellük közé – vágta rá Daphné miközben követte Blaise ténykedését.
- Ezt ne csináld! – nézett rá Blaise.
- Ne sajnáljalak? – kérdezett vissza meglepődve Daphné. – Azt hittem erre megy ki a kamuszövegelésed. Amikor a fél páciensi köröd vonzó csinos fiatal nőkből áll, akik mindenféle betegségeket kitalálnak maguknak, csak hogy téged meglátogathassanak és legalább öt percet foglalkozzál velük.
- Tény, hogy vannak, ilyen nők is a vendégkörömben, de most arra értettem, hogy ne ráncold a homlokod – mutatott Daphné homlokára Blaise. – Ott fog maradni a nyoma. Már magamon is észrevettem.
- Tényleg? – Daphné idegesen lépett a kis körtükörhöz a mosdókagylónál. Tapogatva vizsgálta a homlokát.
- A szépséget és a fiatalságot megőrizni a legnehezebb. Nézem, hogy hány nő küzd érte – sóhajtott Blaise. – Pedig, valójában…nem is az számít – fordult el Blaise.
- Ezt épp te mondod? Aki kövér, ősz, és ronda nőkre rá sem nézel – nevetett gúnyosan Daphné.
- Mindenki itt van? – kérdezte Blaise, miközben kiöntögette a próbakeveréseket.
- Igen. A Monstro család gyerekestől, Malfoyék idegestül – simítgatta a szemöldöke ívét Daphné. – Segítsek?
- Nem – vágta rá Blaise.
- tudom, úgyse tudnám minek hol van a helye – felelte rá azonnal Daphné. – S még összekavarnám neked a dolgokat és semmit se találnál.
- Pontosan – igazította egymás mellé az üvegcséket, a hozzávalókat Blaise, majd bezárta a szekrényeket. – Kész vagyok – Blaise lekapta magáról az orvosi köpenyt, s a vállfára igazítva felakasztotta.
- Akkor menjünk, Dracot és Pansyt már biztos szétette azóta az ideg – fogta kézen Blaiset Daphné. Blaise az orrára igazgatta a napszemüvegét és kilépett a délutáni napfénybe. Draco a kerítésnek támaszkodva sötétszürke szemvillanásokat küldött a felesége felé. Pansy a kis BMW-jének dőlve dobolt a motorháztetőn. Hát tényleg elég feszültek. Monstro és Milly a gyereküket próbálták a járdán tartani, aki mindenáron az úttestre akart kifutni.
- Már csak rám vártatok?! Jaj annyira tündériek vagytok! – vigyorgott rájuk Blaise, a két férfival kezet rázott, a két nőnek pedig egy-egy csókot nyomott az arcára. Camillát pedig felkapta a ölébe mielőtt kiugrik megint az úttestre. Daphné figyelte ahogy Blaise a kezében tartja a gyereket. Kell nekik is egy gyerek. Blaisenek. – Hogy vagy kishölgy? – kérdezte a kislányt.
- Camilla, ha ezt a kérdést Blaise teszi fel neked az nem egy szokványos kérdés. A gyógyítók ezt nem hétköznapi értelemben kérdezik – jegyezte meg Draco.
- Hogy milyen igaza van a nagybátyádnak – vigyorgott Blaise. – Fájt a pocid? – a kislány csak bólintott. – Mutasd meg hol! Itt? Itt? – Blaise kezével óvatosan végigsimított a kislány hasán.
- Ott – bólintott a kislány hevesen. Blaise ciccegve hátrafordult a szülőkre.
- Már megint teleetettétek a gyereket! Valahogy máshogy is kifejezhetnétek neki, hogy szeretitek, nem kell hozzá teletömni szegényt – nézett rosszallóan Millyre.
- Jó, bocsi – pironkodott Milly a feddésen. – De Camilla is olyan mint mi. Képtelen megállni hogy egyen. Most tagadjuk meg tőle?
- De degeszre tömni? – fintorgott Blaise. – Na most már tessék leszaladgálni ezt a sok fölösleges tökös derelyét amit beléd tömtek – suhintotta meg kedvesen a kislány fenekét, aki virgonckodva előreszaladt kitérve a suhintás elől. – Amondó vagyok engedjük előre a lányokat válasszanak ők fagylaltot nekünk is. Mit szóltok hozzá? – nézett a férfiakra Blaise.
- Nem is tudom, mi van, ha Pansy valami gyökérízű fagylaltot kér nekem – bizonytalankodott Draco.
- Nem, inkább nem is veszek neked – sziszegte Pansy ,ahogy elhaladt mellette.
- Igaz is, minek vennél fagylaltot, elvégre csak fagylaltozni jöttünk ki a parkba – ingatta a fejét Draco, s szemével követte a nőt ,ahogy becsatlakozik Daphné és Milly közé a fagylaltosnál a sorba. Monstro engedve lánya unszolásának beültette a kislányt a hintába, s meglökte. Blaise és Draco a hintasor szélénél a korlátnak dőltek.
- Nos? – emelte meg a szemöldökét Blaise.
- Múlt hét péntek – felelte rá Draco komoran. Blaise gyors számvetést végzett.
- Akkor azt javaslom jövőhéten csütörtökön ejtsd meg a dolgot – felelte rá Blaise.
- Na nem lesz könnyű dolgom – fújtatott Draco. – minden hét kedden és csütörtökön Valeriánus szektázik. Magyarán most nem engedhetem, ami már egy veszekedési pont. S mindezek után még el kell jutnom odáig, hogy észrevétlenül védekezés nélkül szexeljek vele. Hát nem könnyíted meg a dolgom Blaise.
- Ugyan már! Megoldod te! Mardekáros vagy! Csak ravaszul! – veregette meg Draco vállát bátorítóan Blaise. Milly három fagylaltot fogott a markában, amíg Daphné és Pansy csak egyet-egyet, így Milly gyorsan a hintázók felé sietett. Daphné ráérősen nyalta a csokoládéfagylaltját. Pansy csak időnként érintette a nyelvét a saját vaniliafagylaltjához.
- Most szerdán megejtettem a babaprojektet – mondta Daphné a beálló szünetben.
- Komolyan? – torpant meg Pansy.
- Igen – mondta csillogó szemekkel Daphné. – Bementem hozzá a kórházba s éppen sürgős dolgokban zavartam meg. Szerintem Blaise még ma sincs tudatában, hogy most védekezni is elfelejtett. Tulajdonképpen lehet, hogy ebben a pillanatban esek teherbe – elmélkedett Daphné.
- Ez nem semmi Daphné. Mármint nagy dologra vállalkoztál – nyögte Pansy.
- Nem számít, akarom ezt a gyereket. Blaise-el együtt – figyelte Daphné, ahogy Blaise beszáll Monstróhoz, s amíg Monstro elölről, addig Blaise hátulról löki a hintát. – Ó csak sikerüljön.
- Hát szorítok neked – nyalogatta elgondolkodva afagylaltot Pansy, s ahogy Draco mellé ért a férje kezébe nyomta a fagyit.
- Mi ez? Méreganyag a hányásöntetedben úszva? – kérdezte Draco lenézve a fagylaltjára.
- Pontosan eltaláltad – vágta rá Pansy. –Leüljünk? – intett a fejével az egyik játszótéri pad felé. Draco vállat rántva csatlakozott hozzá. Daphné és Blaise kéz a kézben sétálgattak a nagy zöldellő park sétányain.
- Belenyalsz az enyémbe? – kérdezte Daphné kacsintva.
- Naná! – kacsintott vissza Blaise, s a Daphné által elé tartott tölcsérről éppen úgy kanyarított egy csokirészt, ahogy csókolni szokott. – Te is kérsz az enyémből? – kérdezett vissza.
- Azért vettem – kacagott Daphné, s ajkai közt eltüntette a fagylalt csúcsát. Erősen emlékeztetve blaiset egy egészen más helyzetre. Éles füttyszó zavarta meg mindkettejük visszaemlékezését egy-egy ilyen éjszakai eseményre.
- Engem is lenyalhatnál szivi! – szólt be a tőlük nem messze levő padon ülő férfi. Blaise már készen arra ,hogy párbajra hívja az illetőt megindult, de Daphné a karjára tette a kezét csitítóan. Majd hűvös zöld szemekkel lenézett a férfira.
- Tudod, őt minden este leszopom, amíg te csak álmodozhatsz erről az élményről, bunkó! – vágta a zaklató pasihoz Daphné, s ringó csípővel továbblibbent Blaiset magával tolva. Blaise még néhány figyelmeztető pillantást küldött a két padon ülő férfi közé.
- De kínos – mormogta Blaise. – Engedhettél volna, hogy letépjem a farkát annak a köcsögnek! – jegyezte meg még mindig felháborodva Blaise.
- Ugyan, ne is törődj velük. Savanyú a szőlő. Csak irigykednek. Számtalan ilyen beszólással találkozom naponta. S nem kell ehhez a te beszólásaidat is hozzávennem – legyintett Daphné. Blaise Daphné csípőjére tette a tenyerét, s magához húzta, hogy a csípőjük egy ritmusban haladjon.
- Igazad van, én is szoktam neked ilyeneket mondani, azt hiszem csak most éreztem meg, hogy milyen sértő vagyok – harapott a nyelvére Blaise. Egy bocsánatkérő puszit nyomott Daphné arcára.
- Fel sem veszem. Ez a pasik sajátja. Látod olyan mint neked az inzultáló nők a rendelőben, amikor meztelenül állnak előtted. Nekem is szüntelen beszólogatnak a pasik, a Gringotts előtt még nem szálltam ki úgy a kocsiból, hogy valami köcsög ne tett volna valami megjegyzést valami motorháztetős szexre, a fenekemre egyéb testrészeimről nem is beszélve vagy mit tudom én mikre. Mindketten kapjuk.
- Mert annyira jól nézünk ki – vigyorgott rá Blaise. - Tudod most hogy tapasztaltam más férfiak is mennyire rádizgultak, én is teljesen begerjedtem – röhögte el magát Blaise.
- Ó hát akkor ne fogd vissza magad – kacsintott Daphné, s magához húzta Blaiset egy heves csókra.
A padon rosszkedvűen ülő páros durcásan nyalogatta a fagylaltját. Draco közben szüntelen figyelte Pansy reakcióját a játszótéren. Rengeteg gyerek volt kint. Kicsik, kisebbek, még kisebbek. Csak neki volt az a tapasztalata, hogy a nők meglágyulnak ha kisbabákat látnak? Pansyn semmi ilyesmi nem látszott. Ahogy sétáltak nekiszaladt egy-két gyerek, mire Pansy csak zavartan nézett rájuk. Nem tudott mit kezdeni a helyzetekkel, és valóban egyáltalán nem érződött semmi anyai rajta. Vagy, valami halvány vágy, hogy nekik is legyen egy ilyen. Persze Draco sem volt különb. De most annyira fókuszba került számára Pansy, és hogy mi lehet az, ami miatt ilyen hevesen tiltakozik, hogy igazán semmi más nem is érdekelte. Nem is beszélgettek. Pansy kínosan érezte magát a játszótéren a szótlanul mellette ülő Dracóval, mert nagyon is sejthette, hogy férje hallgatása mit burkol előle. Zavarban volt, mert nem értett a gyerekekhez és ez most igazán látszott is rajta. S mindezek mellett tényleg ez az örökös gyerekügy, ami a házasságukban komoly törést jelent. Draco viszont eltökélte. Blaise tanácsát most tényleg megfogadja, s keresztül viszi a tervet ha törik ha szakad. Csak mindehhez résen kell lennie. Ne tukmálja Pansyt. Hagyja most had szunnyadjon el benne a vészjelző. A játszótéren ezért is nem hozta szóba a gyerektémát. Majd ha már túl vannak a nagy csütörtökön. Addig pedig mindent szépen előkészít.
|