Elhalt a motor zaja. Daphné hallotta, ahogy csapódik a kocsiajtó. Néhány másodperc múlva csapódik a bejárati ajtó is. Tehát hazaért. Délután öt óra. Egyenesen a magánrendelőből jött. Tehát be sem ment ma a kórházba. Daphné mély levegőket vett. Elképzelni sem tudta milyen beszélgetésre számítson most Blaisetől. Dühös lesz? Még kosztümben volt. Épp csak a cipőjét rúgta le az előtérben és a haját bontotta le. Levette a kosztümkabátot, s a szék karfájára dobta. Blaise belépett a nappaliba.

-         ÖHm…szia – köszönt Blaise a tarkóját vakarva. Látszott a gesztusain, az egész arckifejezésén, hogy igen hosszú átgondolkodott órák állnak mögötte.

-         Szia – válaszolt rá Daphné várakozón. Megrémült az ajtóban feszülten álló, zavarosan pislogó Blaise-től. Vajon mit tervez?

-         Jobb, ha nem húzom a megbeszélését igaz? – kérdezett rá futó villanással Blaise. Daphné visszatartotta a levegőt. Csak így bevezető nélkül rögtön. Hát igen mit is mondhatnának. Nem beszélték még meg. És most már igazán meg kellene. Terhes. S ezt egyikük sem tudja most kiverni a fejéből.

-         Igen, tényleg jobb – támaszkodott meg a szék karfájában Daphné, s nyíltan felnézett a melegszínű szemekbe.

-         Sokat gondolkodtam a dolgon – kezdett bele komolyan Blaise. – Konkrétan nem is aludtam – túrt a hajába Blaise, s elnézett. – Szóval átgondoltam ezt az egész dolgot…és arra a döntésre jutottam, hogy talán…házasodjunk össze – mondta ki Blaise.

-         Összeházasodni? – döbbent le Daphné meglepve. Erről azért nem volt szó, hogy házasság. – De minek? – azért a kötöttség annyira Daphnénak sem tetszett. Hogy Blaise mint a férje? Nem. Az azért még neki is sok.

-         Mert nem akarok zabigyereket a világon tudni, aki az enyém. Szóval Daphné jobb lesz ha szoktatod magad a gondolathoz. Vagy hozzám jössz és megszülöd a gyereket, vagy nem házasodunk össze, de akkor elveszem tőled a kicsit – mondta ki keményen Blaise.

-         Tessék? – kérdezett rá élesen Daphné. – talán had döntsek én erről. Az én gyerekem, az én testemben, és én megyek hozzád ,te fafej! Mellesleg piszkosul nagy lánykérést mutattál be – csattant rá felháborodva Daphné.

-         Te is jól lerohantál, hogy felcsináltasd magad szóval kvittek vagyunk – felelte rá Blaise.

-         Kösz, behízelgő a modorod, a pácienseiddel bezzeg nem így bánsz, na persze tőlük kapod a pénzt. Tőlem egy fillért nem kapsz a szolgáltatásaidért – csattant Daphné indulatosan.

-         A gyerekem tudni fogja, hogy ki az apja, az én nevemet viseli. Nem akarom hogy úgy járjon mint én, hogy anyámat felcsinálta valaki és azt sem tudtam ki fia borja vagyok, honnan szalasztottak, de még a véremről sem lehettem biztos. Hát nem. A gyerekem tisztes házasságba születik, nem pedig csak egy ilyen semmitmondó kapcsolatba, szóval ha nem bírod elviselni a tudatot, hogy normális házasságban élj velem a feleségemként ,akkor jobb ha lemondasz a kicsiről is! – emelte meg a hangját Blaise.

-         Lenyűgöző az érvelésed – háborgott Daphné, de képtelen volt visszavágni, mert ki kellett szaladnia a mosdóba. Blaise hallgatta az öklendezést. Fejét ingatva a nő után ment a mosdóba, s a törülközőszekrényből elővett egy apró fehér kendőt, s langyos vizet engedett rá. Daphné lehúzta a WC-t s lecsapva a tetejét a wctetőre ült. Blaise a homlokához nyomta a törülközőt. – De nagyon pocsékul vagyok – nyögte Daphné legyengülten. – ez normális dolog?

-         Éljenek az első hónapok – biccentett Blaise. – Hoztam haza neked varádicsleveleket, enyhíti  a rosszulléteket – vett ki egy zacskót a zsebéből Blaise.

-         Aham, kösz – morogta bágyadtan Daphné.

-         Nos? Mi a válaszod? – kérdezte Blaise. Daphné felpattanta  Wc-ülőkéról ,s a kövezetre térdelve ismét a WC-csészébe öklendezett.

-          Hát legyen… - köhögte. – Házasodjunk össze! – újabb adag öklendezés. Blaise elgondolkodva dőlt az ajtófélfának.

-         Mindig is erre vágytam tényleg. Hogy valaki két hányás között mondjon igent a házassági ajánlatomra – jegyezte meg cinikusan Blaise. – Mond Daphné miért van az, hogy minden fontos momentumunknál te hánysz? – kérdezett rá értetlenül Blaise. Daphné  a homlokához szorítva a hűsítő borogatást felnézett a férfira.

-         Jó kérdés – nevette el magát fáradtan Daphné. Blaise is elröhögte magát. Felsegítette Daphnét a földről. Daphné a tükörbe nézett, s nekilátott fogat mosni. – Rémesen nézek ki – meredt a tükörbe lehangoltan Daphné. – Egész nap hánytam, unom hogy mindig hányok. Nem bírom a szagokat, felfordul a gyomrom mindentől, magamtól is. Nincs erőm még az ágyig elmászni sem. Itt maradok inkább ,úgyis mindjárt hányok megint – rogyott le a kád szélére Daphné .

-         Azért ne aludj a kádban – Blaise felnyalábolta a nőt a kád széléről, s az ölében vitte be a hálószobába, s lefektette az ágyra. Daphné odáig sem haladt, hogy levetkőzzön, amíg Blaise leszaladt az étkezőbe.

-         Idd meg! – nyomta a poharat Daphné kezébe.

-         Mi ez? – kortyolt a pohárba Daphné.

-         Víz – felelte Blaise miközben Lehúzta Daphnéról a szoknyát. – Ne száradj ki! Igyál még! – nézett rá vissza Blaise. Daphné engedelmesen újra ivott.

-         Semmitmondó kapcsolatunk? – kérdezte elsötétült tekintettel.

-         Nem úgy értettem – vette el a kiürült poharat Blaise.

-         De igen Blaise, pontosan úgy értetted! – mordult Daphné. Magába roskadva dőlt hanyatt, s a hajába túrt. – Komolyan ennyire nem jelent neked semmit a kapcsolatunk? Azt hittem, csak én érzem ezt. De hát látom te is ezt érezted. Nem kellene vállalnunk igaz? Nem akarod őt sem és engem sem. Sosem akartál feleségül venni… - törölte meg a kicsorduló könnyeket a szeméből Daphné. Érezte, ahogy a sűrű kontúrfesték csípi a szemét.

-         Hát tényleg egyáltalán nem terveztem úgy most a közeljövőben hogy én házasságra lépek bárkivel is. Egyáltalán eszem ágában sem volt megnősülni. De hát ezt hozta az élet. Nem fogom letagadni mit tettem, szóval benne volt ez is a baromkodásainkban nem egyszer már. Most pont így alakult ennyi – kezdte el kigombolni az ingjét Blaise.

-         Belekényszerítelek ebbe, hogy ezt tedd. Gyűlölsz érte? – kérdezte fásultan Daphné.

-         Ne beszéljünk erről. Te csak kész tények elé állítottál, ami elég számító Daphné. Én csináltam oké. Nyugodtan hozzám vághatod. De a válaszom rá az hogy csak akkor csinálom ezt végig veled, ha törvényesen a feleségem vagy. A gyerekünk pedig egy törvényes házasságba születik. Augusztus végére foglaltam időpontot a londoni katedrálisba – szögezte le ridegen Blaise.

-         Már augusztusban? – nyögte Daphné, s megfordult vele a világ. Felgyorsultak az események. Egyáltalán fel sem volt még készülve arra, hogy Blaise tényleg a férje lesz, már heteken belül! És most ennyire hirtelen…hiszen addig szűk egy hónapjuk lesz! – De hát….

-         Semmi de Daphné! – csattant Blaise. – Van fogalmad róla, hogy mire készülünk? Esküvőre! A fél világot meg kell hívnunk! Az egész orvosi kamara, a Szent Mungó összes tagja, a patikusok, a Gringotts és bankszakmát, az ismerősöket, barátokat, rokonokat! És már egy hónapos terhes vagy! Mégis hogy gondoltad? A harmadik hónap már látszik! És nem fogom tűrni, hogy az egész varázsvilág rajtunk csámcsogjon, hogy nagy hassal vezetlek oltár elé! A jövő hónapban megtartjuk! mert te olyan jól éreznéd magad ha egyértelmű jele lenne, hogy csak a gyerek miatt csináljuk? – kérdezte bosszúsan Blaise.

-         Hát nem –vágta rá beismerően Daphné.

-         Akkor szedd össze magad, mert holnap kiválasztjuk az esküvői meghívókat és még a héten szétküldjük mindenkinek. Nem titokban és settenkedve akarlak feleségül venni. Ha megházasodom az világra szóló esemény lesz a varázsvilágban Daphné! – meresztette ki a szemeit határozottan Blaise. Látszott, hogy átgondolta az egészet. A fellépésén ahogy férfiasan, szinte parancsolóan számolt be a terveiről. Hogy még ma délelőtt elintézte, nem kis összeggel, hogy szorítsanak nekik időpontot a londoni katedrélisban. – Olyan esküvőnk lesz, amiről mindenki csak álmodik és olyan vendégsereggel, amilyen még senkinek! És a két főszereplő te és én leszünk. Szóval ájuldozás és hányás nélkül próbáld kimondani nekem az oltár előtt az igent, amennyiben képes vagy valami életünket meghatározó dolgot végre hányás nélkül megtenni – mérgelődött Blaise.

-         Kösz, most engem hibáztatsz? Történetesen minden hányásos esetemnek te voltál a kiváltója! – sziszegte Daphné. Blaise alsónadrágban siklott a takaró alá, a mellkasára igazította az anyagot. Daphné figyelte a férfit ahogy mellette fekszik. A szeme mozgásából látta, hogy Blaise lázasan gondolkodik. A nyakába zúdult minden. Az esküvőszervezés.

-         Kik legyenek a tanúk? – kérdezte Blaise az állát dörzsölve.

-         Vissza kellene hívnunk Pansyékat – nézett rá Daphné elgondolkodva.

-         Hát én rájuk mint keresztszülőkre gondoltam – dörzsölgette a homlokát Blaise.

-         Draco hanyatt vágná magát, hogy keresztapa lehet, de rendes apa nem – tiltakozott Daphné hevesen.

-         Azzal te ne törődj! – legyintette le Blaise, aki sejtette, hogy Draco már elrendezte, amit el akart. Persze a nőknek erről nem kell tudniuk, hogy ők mit beszéltek történetesen össze. – Felkérhetnéd az egyik bátyádat tanúnak – pedzegette Blaise az elképzelését.

-         Soha! – fújtatott Daphné.

-         Daphné mégis mikor akarod közölni a családoddal, hogy hozzám jössz és gyereked lesz tőlem? Előbb utóbb úgyis eléjük kell állnod – érvelt Blaise dülledő szemekkel.

-         Jó, de akkor inkább utóbb – nézett morcosan Blaisere.

-         Válassz! Van három is – felelte Blaise. Daphné beharapta az ajkát.

-         Nem is tudom…muszáj családtagot? Nem lehetne barátot? Vagy akárkit? A bátyáim helyett Frics is ezerszer jobb lenne hidd el! – nézett esdeklően Blaisere. De Blaise várakozón nézett Daphnéra. – Akkor legyen…Marcus? – kérdezte magától is Daphné.

-         Mesélhetnél kicsit a családodról – jegyezte meg Blaise. – Amikor még évtizedekkel ezelőtt nálatok voltunk akkor is igazán csak Astoriát láttam. – Daphné sokáig nézett esdeklőn a melegbarna szempárba, de Blaise most kérlelhetetlen volt. Voltaképpen semmit sem tud a nőről, akit feleségül akar venni. Heteken belül oltár elé viszi Daphnét, s a családjáról nem is tud semmit. Pedig a Greengrassok elég népes családot alkotnak. Itt az ideje, hogy Daphné beavassa a családjába, elvégre a házassággal Blaise is beházasodik a Greengrassokhoz. Daphné nyüszítve csapott a matracra, de belátta, hogy Blaiset most már nem tudja eltéríteni a témától. Egy megadó sóhajjal belekezdett a családi beszámolóba.

-         Van még egy húgom, de hát ezt te is tudod. Most fog végezni a postaforgalom és hopphálózatellenőrző továbbképzésen. De postán marad úgy tudom. Húsz éves és Cereris Greengrassnak hívják. A bátyáim Marcus, Hector, és Adonis. Az erős, az okos és a szép. Kár hogy egyik sem bír mindhárom erénnyel – húzta el a száját Daphné. – Marcus unikornisokra vadászik. Nem illegális, de imádja amit csinál.

-         Megölik őket? – lepődött meg Blaise.

-         Nem. Befogják őket, felhasználnak pár dolgot belőle és aztán szabadon engedik. Pálcahozzávaló is tudod. Egyszarvúszőr. Szóval kellékeket gyűjtenek. De az állat ezeket önként adja voltaképpen. Cserébe viszont Marcus közelében elég sok szűz lány fordul meg, akik nem maradnak azok szerintem miután távoztak – ironizált Daphné. – Hector, egy kis aktakukac – fintorgott Daphné. – Egyébként háttérmunkát végez a minisztériumban törvényelőkészítéseket fogalmaz meg. Adonis. Ő Astoria párja. Konkrétan semmit sem csinál, de azt ügyesen és rendszeresen. Ő a legkisebb fiú a családban, kissé elkényeztették, és lányosan szép arca van. Már akkor nagyon várták a lányokat a családban – magyarázta Daphné. – Adonis egy félresikerült lány lett. És nagy nőcsábász hírében áll. Túl szép, minden nőnek tetszik úgy hallottam. Többnyire külföldön tartózkodik, utazgat, nyaral, és lányokat szédít. Egyébként a Szombati boszorkányba szokott bedolgozni. Főleg képeket csinál. Lányokról – forgatta a szemét Daphné.

-         Van családjuk? – kérdezett rá elgondolkodva Blaise.

-         Marcusnak van egy lánya – biccentett Daphné. – Maia. Egy kis tavaszhercegnő. Legalábbis Marcus annak szokta becézni azt hiszem. Hallottam Astoriától ezt azt. Astoria tartja igazán a kapcsolatot a család azon felével – legyintett Daphné lekicsinylően. – Hectornak egy fia van, Vulcanus? Ha jól emlékszem. Adonis egyelőre csak szédíti a nőket. Ennyi. Egyéb kérdés? Lezárhatnánk a kínos témát? Nem szeretek a családomról beszélni – ejtette a kezét könnyedén a hasára Daphné. – Te is mesélhetnél a családodról.

-         Rólam mindent tudsz. Vagyok én és az anyám. Elképzelni sem tudom, hogy fogok eléállni ezekkel a hírekkel. Igazán még én sem hiszem el, ami történt. Belegondolva minden percben fejlődik, éppen most is – figyelte Daphné hasán nyugvó kezét. 

-         Különös igaz? – simította át bátortalanul a hasát Daphné.

-         Hát, már csak gyógyítói szemszögből is az. Számtalan kismama életét követtem nyomon a kezdetektől a baba születéséig. De valahogy ez most teljesen más lesz. Mert azokon a szüléseken és fejlődéstörténeten kívül estem. Nem volt meg a személyes érintettségem a témában. Ez most egészen új lesz nekem is. Mert teljesen a részese vagyok. Furcsa lesz, a saját gyerekem fejlődését nyomon követni. Olyan meghasonlás önmagammal, nagyon zavartnak érzem magam ettől az egésztől. Már ha nem akarsz orvost váltani persze – jegyezte meg vigyorogva Blaise.

-         Nem, maradok a gyerekem apjánál – kacsintott rá Daphné. – Igazad van Blaise. Valami tényleg egészen különöset élhetünk át az elkövetkező időkben. De én teljesen rád bízom kettőnket – húzta a hasára Blaise kezét.

-         Elkenődött a szemfestéked tudod? – járt Blaise szeme kutatva Daphné arcán.

-         Borzalmasan nézhetek ki, megyek rendbe szedem magam – akart felállni Daphné, de Blaise a derekánál fogva visszatartotta.

-         Maradj! – halkult el a hangja, s rekedtessé vált.  Daphné meglepődve nézett rá. Nem szeretett Blaise előtt kevésbé tökéletesen mutatkozni. Ezért kelt fel jóval hamarabb mindig a férfi előtt. Mert reggel elég messze állt a tökéletes Daphné Greengrasstól. Blaise ajkai a nőére tapadtak. Keze a telt tejfehér combok közé siklott. Daphné párnás alkata már megint megszédítette. Felhúzta a szoknyát a nő derekán. Szétkapcsolta a melltartópántot, s a telt hófehér keblekre hajolt, s megszívta a felfelé meredő rózsaszínes izgatott bimbókat. Daphné felé feszítette magát.

-         Hát legalább most már tényleg nem kell védekeznünk – mormogta Blaise cinikusan, s Daphné felé gördült. A formás nőies lábak körülölelték, mindenütt annyira bársonyos és puha és egzotikus ez a nő. És az az éjfekete haj, a sötét szempillák, a smaragd szem. Blaise megrészegedve merült el a szép női test ingerlésében.