A tartóból kivette a csiptetős mappát, s lapozva átfutotta a kóranyagát a szakállas sunyi tekintetű férfinak. Pennájával megpöckölte az eredményeket. Futó villanással végigmérte a férfit.

- Mr. Ashley tudna mondani valamit, hogyan történt mindez magával? – nézett fel a kórházi ágyon ülő férfira.

- Ha emlékeznék én…doktor úr – vakargatta a fejét ravaszul. Blaise lepillantott a vizsgálati eredményekre. Feltűnően magas láz, indokolatlanul.

- Fájdalmak? Émelygés? Rossz közérzet? – emelte meg a szemöldökét Blaise. A férfi bizonytalanul rántott egyet a vállán.

- Gil, közölje a nővérrel, hogy a hőmérés idejére se hagyja magára Mr. Ashleyt. Kételkedem az adatok hitelességében – dobta vissza a csiptetős mappát az ágylábánál levő tartóba. – S adjanak Mr. Ashleynek egy adag runaspoor-tojásból kevert agyserkentő bájitalt. Talán attól eszébe jut, hogy mégis hogyan került  a McLaggen magánbirtok területére. – lépett el az ágytól, s megindult a kórteremből.

- Mr. Ashley meghamisította volna az adatait? – lepődött meg a gyógyítóinas.

- Egy piti bűnöző, az aurorparancsnokságon lenne a helye, nem itt a kórházi ágyunkon – jegyezte meg rezzenéstelen arccal Blaise suttogva a gyógyítóinasának.

- Zabini doktor! Várják az első emeleten! – szólt ki a fityulás nővér a nővérszobából.

- Igen máris megyek! – indult le sietősen a lépcsőn Blaise. Köpenye a korlátnak csapódott, ahogy befordult a lépcsőfordulóban. A varázslény okozta sérülések osztályán is ma ő volt beosztva. Mert mindenki nyaral. Miközben ő javában az esküvőjére készül. Persze, hogy ő ér rá a legjobban. Blaise azonban kitanulta a gyógyítói magatartást. Legalább ebben. Minden betegre, minden helyzetre lehetőleg érzelemmentesen kell reagálni. Az arcán semmi sem látszódhat, se az undor, se a véleménye, se a gondolatai. A vizsgálóasztalon egy tíz éves kislány ült, szipogva.  Blaise barátságos mosollyal lépett a lányhoz.

- Szia, lássuk azt a harapást – Blaise megemelte a kislány karját. Két soros, apró harapásnyomok. – Doximarás lesz, Gil ellenszérumot!-  intett a gyógyítóinasnak, futólag felírta az ellenszérumot egy receptre, s az édesanya kezébe nyomta. – Naponta kétszer adja be, ha egy hét múlva még tünetei vannak jöjjenek vissza – bocsánatkérő mosollyal már tovább is suhogott hosszan maga után lebegő fehér köntösében, könyökénél igazgatta a felhajtott ujjat, zavartan pislogott az órájára. Késésben, ó de mennyire késésben. Daphnéval fél hatra beszélték meg a találkozót, és már majdnem hét óra. Nem gondolta, hogy a mungóban így elhúzódnak a teendők, pedig fél négykor átjött, hogy mindennel végezhessen. Hamarabb bezárta a magánrendelőjét és igazán semmi látszatja.

- Zabini doktor úr csak még egy percre kérem! – szaladt hozzá lélekszakadva egy fityulás nővér. – Egy egész polcnyi bájitalunk így néz ki, nézze! – tartotta a megkeményedett kocsonyás állagú bájitalt Blaise elé. Blaise kivette a fiolát a nővér kezéből, s megrázta a kocsonyás anyagot.  Megszagolta.

- Én a futóféregnyálkára gyanakszom. A sűrítéshez használt anyag lehet túl régi. Adtak be a betegeknek ezekből? – kérdezett rá sietve Blaise.

- Még csak a negyedik emeletiek – bólintott rá a nővér.

- Öntsék ki az egész sor bájitalt, a futóféregnyálkát rendeljék újra. És ne adjanak senkinek ezekből a bájitalokból. Akik kaptak, azoknak pedig a lehető leghamarabb adjanak rutakivonatot – utasította gyorsan a nővért. – Az ikertükröm be lesz kapcsolva, azon még elérnek ha probléma van – mondta ,miközben visszatért a szobájába, s ledobta a köntösét. A nővér tovább is siklott. Gilbert még a doximarásos lánynak adja az ellenszérumot. Neki pedig rohannia kell haza. Beugrott a vezetőülésre, s a kesztyűtartóból előkapva a napszemüvegét már ki is kanyarodott az ispotály parkolójából.   A Gringotts előtt már csak egyetlen alak várakozott. Még kontyba erősített hajjal, fekete tűsarkú cipőben, almazöld selyemblúzban, fekete szoknyával. A parkolóban egy vonalon lépdelt az egyik irányba néhány métert, aztán megfordult és a másik irányba indult. Most kosztümkabát nélkül még jobban kirajzolódott a jellegzetes nőies testalkat. Oldalról a nőies hullám a has és a fenék hullámzó íve. Daphné csípőjére simult a fekete szoknyaanyag.  Blaise élesen vette be a kanyart a Gringotts parkolóba, hangos fékcsikorgással állt, meg s kivágta az ajtót. Daphné felé fordította a fejét.  Kopogó cipővel megindult felé, kecsesen behelyezkedett a tűzpiros ferrariba, s becsapta az ajtót. Blaise feltolta a napszemüvegét a hajába.

- Tudom, késtem – tolatott közben hátra.

- Két órát vártam rád – nézett el az elsuhanó tájra Daphné. – Direkt azt mondtad ne jöjjek kocsival, mert itt leszel. És sietsz. Másfél órája állok itt a parkolóban, a napon, és hiába csörgetem a rohadék ikertükrödet persze ha én kereslek azt nem veszed fel sőt észre sem veszed.

- Elhúzódtak a dolgok, csupa apró cseprő baromság – Blaise csikorgó kocsikerekekkel kapcsolt egyre magasabb sebességre, s száguldottak át a városon. – Hogy vagy?

- Ahm…hogy lennék – rántott vállat Daphné, s nem is nézett a férfira.  A vidéki elegáns szabászatban már záráshoz készültek. Ahogy befordult a szép, feltűnő vörös autó a varrónő kikukkantott a szalon ablakán, s széles mosollyal hozta a kocsiból kipattanó Blaise elé, a zizegő papírral fedett pezsgőszín menyasszonyi ruhát. Blaise mentegetődzve a késés miatt, jócskán borravalóval jutalmazva a varrónőt átvette a varratott hatalmas ruhát, s már sietett is vissza, s Daphnénak nyújtva visszazuhant a vezetőülésbe. Kifordultak az országútra, Blaise a Walpurgis lányai lemezt tette fel, s félig az utat figyelve szantálillanóra gyújtott.

- Elintéztem ma beszéltem a Walpurgis frontemberével, eljönnek a lakodalomba, ez jó nem?  - mondta Blaise a hamut a kipöccintve az útra.  –Legalább ezzel ki tudlak engesztelni? – Daphné ma nagyon hallgatag. Blaise oldalt kapta a fejét, hogy a nőre nézzen. Daphné szemfestéke ismét szanaszét kenődött, potyogtak a könnyei a zizegős papírra, a menyasszonyi ruhájára, s az ölébe tartott ruhára nézve lehajtott fejjel sír. – Daphné minden rendben? Fáj valamid? Megálljunk? – kérdezte Blaise aggódó hangon. Daphné csak a fejét rázta. – Daphné? – kérdezte, kutató szemeivel a nő arcát figyelve. A haját szétfújta a menetszél, apró fekete szálak röpködtek a levegőben. Blaise lehúzódott az út szélére, s leállította a motort. Sután simította át a nő apró fülén, a hajából kihúzta a tartótűket, amik a feltűzött fekete hajat szorították. Leomlott a hosszú fekete haj a nő vállára. – Mi a baj cicám? – kérdezte lágyan.

- Semmi ,semmi – simította le a menyasszonyi ruha anyagát Daphné. – Csak… nem is tudom, most, hogy itt van a ruha is… megijedtem egy kicsit. Ettől az egésztől – nevette le magát szipogva Daphné.

- Nem fog semmi sem változni. Hozzám jössz feleségül nem egy vadidegenhez. Én is én maradok és te is te. Csak lesz egy ékszerrel több mindkettőnkön, és lesz egy pergamenlappal több a fiókomban – nyugtatta Blaise, miközben idegesen megszívta az illanóját.

- Tudod te is nagyon jól, hogy ez nem csak ennyi. Már a kapcsolatunk legelején is kijelentetted, hogy egyáltalán nem vagy házasságpárti és személy szerint baromságnak tartod Monstróék sőt titkon Pansyék házasságát is. Sőt bárkit aki házasságot köt – nézett rá könnyes szemmel Daphné. – És én elfogadtam ezt a döntésedet. De most? Úgy érzem kizsaroltam tőled ezt az egész lánykérést, az egész esküvőt és házasságot azzal, hogy gyereket várok tőled. Tényleg ez a megoldás Blaise? – kérdezte homlokráncolva Daphné.

- Daphné, te nem engem féltesz rohadtul, hanem a saját függetlenségedet – csattant rá Blaise. – És ne gyere nekem az álszent dumáddal, hogy csak a gyerek miatt veszlek el.

- Mert nem csak a gyerek miatt veszel el? Amúgy is eszedbe jutott, hogy megkérd a kezem ? – kérdezett vissza nyersen Daphné.

- Természetesen nem. A házasság minőségi változás egy kapcsolatban. ÉS jó beismerem, csakis a kicsi miatt csinálom. Hülye lennék megházasodni, amikor egy rakás baromságnak tartom az egészet. Nézd meg Dracóékat? Jobb, hogy megházasodtak? És Millyék? Én egyikük kapcsolatát sem látom jobbnak az mienknél – dobolt a kormányon feszülten Blaise, miközben megszívta az illanóját.

- Látod pont erről beszélek Blaise! Minőségi változás a mi kapcsolatunkban! Hogy fogunk mi viselkedni férj és feleségként, Blaise én elképzelni semtudom magam ebbe na szerepben – vallotta be ingerülten Daphné.

- Gőzöm sincs róla, hogy milyenek leszünk fogalmam sincs – fújtatott idegesen Blaise. – Én is pontosan ezt érzem azt hiszed nem? Egyáltalán nem tudom elképzelni magam apaként és férjként, nekem ezek testidegen dolgok.

- Mert szerinted én beleszülettem? – nézett végig magán Daphné. – Egy rakás szerencsétlenség vagyok. Szétszórt és meggondolatlan és…elkúrtam egy egész értékpapírlistát ma – rángatta a biztonsági övét Daphné, s közben beszakadt a körme. Dühösen kapta az ajkai közé az ujját.

- Akkor ma a szakmai kudarcod miatt hisztizel itt nekem vagy tényleg a házasság miatt? – kérdezett rá bosszankodva Blaise.

- Fogalmam sincs minden összejött, összekevertem az átváltásokat, Egy tucat szerződést elcsesztem, és alig tudtam kimenekíteni az irodából a numerológiai statisztikaszámításokat. Holnapra meg kell csinálnom – nézett tanácstlanul Blaisere. – És utálom, hogy egész nap szédülök, émelygek, képtelen vagyok odafigyelni a munkámra, és az egyik ügyfél bement Richárdhoz is.

- Mi van nem sikerült elcsábítanod? – kérdezte röhögve Blaise.

- Tökre nem vicces! – sziszegte Daphné. – Nem tudom miért nem megy, ami eddig mindig. Képtelen voltam lefeküdni vele – nézett el zavartan Daphné, még mindig a körmét rágva. - Olyan rohadt nehéz mindent észben tartani és végigcsinálni, és azt hittem egész jól belerázódtam, közben meg teljesen kikészültem ettől az egésztől, annyira nem tudom…

- Szerintem ment neked Daphné. Elég célratörő nőnek ismerlek, ami nem ment ésszel azt megoldottad máshogy és ennyi. De bármikor otthagyhatnád. Főleg most – nyomta el az illanóját Blaise.

- Megcsinálod nekem ma este a statisztikai számításokat? – nézett rá esdeklően Daphné.

- Nem hiszem el, hogy helyetted is én dolgozok – rázta a fejét Blasie ,miközben beindította a motort. – Hány éve is?

- Hát a statisztikai számításaimat legalább négy éve – nevette el magát Daphné.

- Tehát kell egy összesített statisztika a második negyedévről, tisztázott jelentéssel, és egy kummulált fél éves statisztikai összesítés? – összegezte komoran, homlokráncolva Blaise.

- Látod tudod te – fújta ki az orrát Daphné.

- Basszus Daphné komolyan csak nekem gyűlik meg a bajom a te Gringottsi munkáddal – sóhajtotta Blaise, miközben ismét száguldoztak az országúton. – Máskor legalább hétvégére hoztad ezeket a negyedéves jelentéseket.

- Tudom, de miután az a köcsög ügyfél bement hozzá Richárd átjött, mikor én éppen okádtam a mosdóba, s amikor beléptem az irodába egyenesen kijelentette, hogy holnapra kéri a negyedévi és fél éves jelentéseimet, amiket június végén ugye le kellett volna adnom, csak más dolgok elterelték a figyelmemet – harapta be az ajkát Daphné.

- Aham többek közt, hogy gyereket csináltass magadnak velem, értem én – hümmögte Blaise fejét ingatva. Besötétedett, mire befordultak a Zabini villába, Daphné az aktatáskáját átnyújtotta Blaisenek, a tömérdek irattal, s betipegett az előtérbe, ahol először is lerúgta a körömcipőit.

- Ah – szisszent fel, ahogy végre mezítláb léphetett a szőnyegre. – Merlinre de fájt már a lábam! – hunyta le a szemét Daphné.

- Ne vegyél fel selyemblúzokat – nézett végig rajta Blaise. Kezével áttapintotta a Daphné hasát ahogy ellépett mellette. – Ezeket a ceruzaszoknyákat meg hajintsd ki most már a francba! Leszorítod teljesen a hasad – tanácsolta Blaise.

- De ezekben érzem jól magam, ha nincs a magassarkúm és a szűk kosztüm, úgy érzem…nem is érek fel a Gringottshoz – bizonytalankodott Daphné. – A ruhám adja a tartásom. Ez kell. Ettől érzem magam annak, ami a bankban vagyok. Amikor első évben kiengedett hajjal mentem, akkor is azt éreztem, hogy valami nem stimmel. Valahogy ettől intellektuálisabbnak érzem magam – vallotta be Daphné.

- Jó, figyelj tökre nem érdekel, hogy mivel akarod bemesélni magadnak a nem létező képességeidet, attól, hogy tíz centis sarkú bőrcipőkben tipegsz a Gringottsi irodádba, és áttetsző selyemblúzokba, amin keresztül teljesen látni a melltartód mintáját, és hasított fekete, meg zöld, meg mit tudom én milyen szoknyákba paszírozod magad, attól nem leszel képes megcsinálni például ezt a statisztikát sem – dühöngte Blaise. – És én vagyok a gyógyító, szóval adj valamit a szavamra, azzal, hogy behúzott hassal magadra erőlteted a teljesen szoros szoknyákat eldeformálod az egész hasad, és ez egyáltalán nem tesz jót a babának szóval válts, de még hozzá holnap reggeltől!

- Ó ne! – motyogta Daphné, ahogy mezítláb tipegett Blaise után az emeletre.

- De igen Daphné. Próbálj meg legalább a terhességed alatt egészségesebben élni – hajította a franciaágyra az aktatáskát Blaise. Daphné a ruhásszekrényébe akasztotta a menyasszonyi ruháját. – Nem bánnám, ha ebédre is hazajönnél és nem a félkész hideg ételeket ennéd bent a bankban. Kevés tejterméket eszel, amitől a csontjaidat totál tönkre fogod vágni, és mindezek mellett még a  magassarkúk is – Blaise ciccegett. – Vegyél fel laposabb cipőt, mert így sem garantálhatom, hogy nem lesz gondod a térdeddel. Legalább tíz kilóval több fog nehezedni rá – figyelmeztette Daphnét.

- Ó…ebbe bele sem gondoltam – motyogta Daphné az ágyra rogyva.

- Daphné könyvtárakat lehetne megtölteni azzal, hogy te mennyi mindenre nem gondolsz előre csak csinálod, teljesen meggondolatlan és átgondolatlan vagy, de hát már megszoktam tőled – forgatta a szemét Blaise, s átöltözött, s megmosta a kezét. Durván kiszáradta  bőre a tegnapi bemosakodásoktól. A keze már megint mint a reszelő.

- Hova tüntetted a kézkrémemet? – kiáltotta ki a fürdőből a nőnek.

- Ja bocs azt reggel elhasználtam, és kidobtam – kiáltotta vissza Daphné.

- De fantasztikus – dühöngte Blaise. – Legalább szólnál, hogy akkor hozzak haza egy tubussal – jött ki a mosdóból Blaise, s felpárnázta az ágytámlához az ágyneműjét, s meggyújtva a feje feletti gyertyákat magához vette a statisztikai számításhoz  Daphné aktáit. Daphné fáradtan bújt ki a ruháiból, s rögtön hálóinget vett.

- Majd reggel zuhanyzom, mindjárt elalszom állva – zuhant be Blaise mellé az ágyba.  Blaise a kézfejét tapogatta, miközben már homlokráncolva a számadatokat figyelte.

- Nagyon fáj? – kérdezte Daphné, ahogy látta Blaise fájdalmas fintort vág. Daphné a férfi kezéért nyúlt, s a szájához húzta, hogy puszit nyomjon rá, megfordította s a tenyerét is az arcához húzta, mélyen belélegezte a jellegzetes gyógyítói kézillatot. – Ne haragudj, olyan sok mindne összejött most.

- mindegy, kiheverem – nyugtatta Blaise, miközben már elkezdte készíteni a feljegyzéseket a statisztikához. – Aludj, pihend ki magad! – simogatta meg a nő állát Blaise, miközben már végezte a statisztikai számításokat. – Többet kellene pihenned Daphné, főleg most.

- Jó, igyekszem majd valamikor pihenni is – ásítozott Daphné. Már mélyen aludt,amikor Blaise elhúzta a kezét. Daphné nem vette észre a kiszáradt férfikéz hiányát, békésen aludt. Blaise pedig egész éjszaka a Gringottsi fél éves statisztikán dolgozott.