Meghívó

Queenie Daphné Greengrass és Blaise Zabini

Tudjuk, hogy sok férfit és nőt taszítunk ezzel a kétségbeesésbe, de úgy döntöttünk, hogy véget vetünk az „én sose adom be a derekamat” című fejezetnek és 2006. augusztus 31-én összeházasodunk. Ezúton meghívunk – csatolt részeiddel együtt, hogy szem és fültanúi legyetek e jeles eseménynek a londoni katedrálisban.

Az aranytintás, selyemborítású esküvői meghívót remegő kéz csúsztatta vissza a selyemszalagos, gyöngydíszes borítékba.  Még a vörös nyitott autóban ültek egymás mellett. A smaragd szemek is felvetődtek a hatalmas üvegablakos, oszlopos egyszintes vakítóan fehér Greengrass-villa homlokzatára. Gazdagon benőtte a falakat a sötétzöld borostyán, a teraszon csipkeszegélyes napernyők feszültek. A pázsit harmatosan friss zöld, még ebben a forró augusztusi időkben is, a szárazságban. Látszik, hogy a Greengrassok a frisszöld színek kedvelői. A bejáratnál az oszlopok mellett pálma és leander hajladozott a könnyű szélben.

-         Felkészültél? – kérdezte Blaise halkan, miközben lekapta a napszemüvegét és a Daphné előtti kesztyűtartóba dobta.

-         Nem – felelte izgatott levegővétellel Daphné.

-         Akkor mehetünk – húzta ki a slusszkulcsot Blaise.

-         Ne, várj – kapaszkodott a napbarnította férfikarba hosszú körmeivel Daphné. – Nem lehetne mégis inkább egy bagollyal elküldeni ezt a meghívót?

-         Egyáltalán nem – mondta ki ellentmondást nem tűrően Blaise. – Nem egy délutáni teára invitálod őket, hanem az esküvőnkre. És ráadásul a családodról van szó Daphné! Hogy venné ki magát, ha egy postán küldött meghívót kapnának, úgy hogy igazán feltételezem fogalmuk sem volt, hogy ilyesmi közeledik. Így is meddig elhúztad! Egy hét múlva esküszünk te meg  még most tudatosítod a családoddal!

-         Bezzeg anyádnak bagollyal küldted! – háborgott Daphné.

-         Mert anyám Jamaicában sütteti a seggét igen! – csattant Blaise mérgesen. – Nem fogok leruccanni mikor ezer más dolgom van.

-         De pont most kell jönni, és bejelenteni? Apám születésnapján? Ilyenkor mindenki itt van – nyafogta Daphné.

-         Legalább nem kell szétküldeni annyi meghívót, azt sem akartad nem? Hogy külön-külön adjuk postára. Daphné ne kezd ezt, gyere és essünk túl rajta, légy oly kedves és  tizenkét év után végre mutass be a családodnak. De úgy igazán! Mert amikor nálatok nyaraltam akkor ugyanúgy mutattál be mint Dracót, meg Monstrót – Blaise bevágta maga mögött a kocsiajtót, s megkerülve a motorházat kitárta Daphnénak is az ajtót. – Gyere! Szállj ki a kocsiból Daphné igyekezz! – Daphné teljes felháborodással, de fekete körömcipőjével talajt fogott a Greengrass-birtok területén, s Blaisere nem is nézve formás fenekével meglökve bevágta maga mögött a kocsiajtót. Felvetett fejjel indult meg a Greengrass villa bejárata felé. Megcsapta az otthoni régi illat. Hihetetlen, hogy már kemény nyolc éve nem is volt otthon. Nem vonzotta semmi sem haza. Hat testvére közül a negyedik volt. Még ha a lányok közül az első is, ő csak a középső gyerekek egyike. Elveszett a sok testvér között. Talán észre sem vették, hogy már évek óta a Greengrass birtok közelébe sem tette a lábát. Astoria úgyis otthon lebzselt elég sokat. Ő pótolta Daphné hiányát is ebben biztos volt. A leanderek fehér virága körül apró méhek döngicséltek, a pálmák szinte intettek a hazatérőnek, jellegzetes illatukat Daphné felé eregetve. Tárva volt a kapu. Meleg van, a Greengrassok pedig nem tartanak betolakodóktól. Kopogott a fekete magas sarkú cipő a kövezeten. Mozaikmintás, teljesen összecsiszolt talaj. Rég járt rajta, már el is felejtette, a mintáját. Msot egy szemvillanás erejéig végigfutotta szemével a halmintás kövezetet. Éppen visszafordult Blaisehez, könnyű hajlebbentéssel, amikor éles sikítás üdvözölte az érkezőket.

-         Hiszen ez Daphné! – a sikítást bizonyos hogy az egész villában hallották. A fiatal lány összecsapta a tenyerét és mezítláb végigcsattogott a mozaikkövön és szinte ráborult Daphnéra. Daphné zavartan fordult meg. Blaise pedig figyelte a két nőt. A fiatal lány egészen biztos, hogy azért ismerte meg Daphnét, mert olyannyira hasonlítottak egymásra. Ugyanaz a sötét fekete haj, a smaragd szemszín, de a lány nyomába sem ért Daphné külsejének. Alacsonyabb volt nála, kevésbé formás, arcra pedig inkább bájos volt, de csak a sok mosolygás miatt. Daphnénak egy lebutított és leegyszerűsített változata volt, nyomába sem ért egyik nővérének sem, de közvetlensége egészen biztos, hogy kárpótolta ezen hiányosságokért. Nem volt vonzó lány, sem viselkedésben, sem külsejében.

-         Celeris? – kérdezett rá Daphné. Blaise talán egyszer látta a lányt, amikor náluk nyaraltak. Celeris akkor öt éves volt, és egy almazöld takarót húzott mindenhová magával, s az ujját szopva kapaszkodott apja karjába félősen a fiatalok hangoskodását hallva. Hát eltelt pár év azóta. S látszólag Daphné sem ismert igazán a saját húgára. Mennyire kínos is.

-         Persze hogy én! Azonnal felismertelek! Tavaly a Szombati boszorkány címlapján voltál! – áradozott Celeris.

-         Az nem a Szombati boszorkány volt, hanem a Transzformációs szemle Banki és pénzügyi különszáma – pontosította kissé megbántva Daphné. Érzékeny volt erre. Tény, hogy a címlap akár a Szombati boszorkány főoldalán is megállta volna a helyét, mert Daphné modell alkata kétséges sem volt, és ilyen képeket elsősorban az ilyen magazinok első oldalán látni. De Daphné pont azért harcol évek óta, hogy véletlen se skatulyázzák be ebbe a szerepkörbe, még akkor se, ha a Gringottsi sikereit sem igazán az intellektusának köszönheti. Persze annak is, de ha nem nézne ki úgy ahogy…sosem lehetne igazán sikeres. Akkor volt öt éve a Gringotts alkalmazásában. Az első öt éves összefoglalóját készítette, s Richard is meglepődött mennyire felfutott Daphné karrierje a kooperációjuk alatt. Richard tehát javasolta, hogy készüljön egy beszámoló Daphné pénzügyi sikereiről. Az öt éves beszámolót történetesen Blaise készítette el. Daphnénak meg gőze sem volt, hogy pontosan miket is csinált az elmúlt öt évben. Egy nagyon necces helyzet volt. Blaise-el készült az interjú végül, vagyis Daphné és Blaise közös  együttműködéséből. Daphné annyira nem volt büszke erre a különszámi megjelenésére, mert hogy egyáltalán nem látta át például ezt az öt éves ciklust. Vagyis egészen pontosan nem látta át úgy, ahogy Richard és Blaise. Vagyis ahogy a férfiak. S ettől titkon a falra mászott. Daphné teljesen elveszett a részletekben. Volt egy két kiemelkedő sikere amire büszke volt, de neki ennyi maradt meg az elmúlt évekből. Blaise volt aki elvégezte a statisztikai számításokat, aki időnként meg is jegyezte Daphnénak, hogy na ebben a negyedévben stagnált, ebben a negyedévben romlott, vagy az elmúlt egy év jobb lett, mint a tavalyi. Daphnénak ezek semmit sem jelentettek. Ő az azonnali és biztos sikereket szerette. Globálisan képtelen volt átlátni a helyzeteket. S votlaképpen teljesen a két férfi oltalmára szorult pénzügyi kérdésekben. Egyik oldalról Blaise nyúlt a hóna alá, a másik oldalról pedig Richard. Anélkül, hogy a két férfi igazán tudott volna egymásról. S Blaise teljesen beletrafált. Richárddal csakis szakmai a kapcsolata. S ettől működik annyira jól az egész. Richard tudja, hogy a saját karrierje Daphné karrierjétől függ, Richard intézi el Daphnénak a nagy halakat, hogy Daphné folyamába sodorja őket az ár. Daphnénak pedig ki kell csikarnia mindent a nagy cápa számára, vagyis a Gringottsnak. Richardot igazán nem érdekli, hogy Daphné mit hogyan csinál, csak az jó legyen és meglegyen. Ennyi.

-         Amikor utoljára láttalak még pattanásos kis serdülő voltál – jegyezte meg haját hátrarázva Daphné.

-         Igen tizenkét évesen nem lehettem valami álomszép. Persze hozzád még most sem érek fel, de azért igyekszem – kacsintott Celeris, majd leplezetlenül Blaisere meredt. – Uh csak nem ezzel az álompasival jársz? Menten spárgába ugrom te jó ég! Eszméletlenül dögös hapsi! – suttogta izgatottan Celeris. – Persze gondoltuk, hogy nem kispályás pasijaid lehetnek – nyüszítette Celeris.

-         Ő Blaise, a vőlegényem – mondta Daphné szemét zavartan Blaisere vetve.

-         Celeris Greengrass, Daphné legfiatalabb húga vagyok – lépett elé izgatottan a lány, s Blaise egy kacsintás kíséretében kezet fogott a lánnyal.

-         Örülök, hogy végre megismerhetem Daphné családját közelebbről is. És nem kételkedtem, a Greengrass család minden tagja ellenállhatatlanul szép és tökéletes – búgta Blaise jellegzetes szédítő hangján. Celeris a füle tövéig elvörösödött. Daphné meg szemforgatva ciccegett a háttérben.

-         Szóval menyasszony vagy! Tyűha! – forgott vissza a nővérehez Celeris. – Jegygyűrűd is van? – Daphné elé tartotta a bal gyűrűsujját. Amelyen alig egy hete ragyogott a 12 milliméter átmérőjű hatalmas csiszolt smaragdköves feltűnő eljegyzési gyűrű. Nagyon illett Daphné hoz az ékszer. Zöld, látványos, nagy drágakővel, mégis tökéletes eleganciával és  valami megbotránkoztató feltűnéssel. Egyszerűen a provokatív Daphné volt ez a gyűrű. – Vao! Biztos jó kis galleonvagonba kerülhetett – vigyorgott vissza Blaisere Celeris.

-         Nem tudom, Blaise vette – nevette el magát Daphné.

-         Franciaországban, igen – bólintott rá komolyan Blaise. – De a jegygyűrű lesz az igazi – kacsintott Blaise. Az esküvő nagy részét Blaise szervezte. S nyilvánvaló a gyűrűket a férfi intézi. Blaise választott. Blaise döntött. Celeris kézen fogva a nővérét már húzta is a hátsó belső kertbe, a medencéhez a nővérét.

-         Anya, apa! Nézzétek ki van itt! – kiáltotta  előre Celeris. Daphné magassarkú cipőjében szó szerint csak csoszogott a kövezeten, ahogy Celeris vonszolta maga után. Egyáltalán nem vágyta ezt a találkozást. Ahogy a belső udvarra értek, Celeris elengedte Daphné kezét, s előrefutott. Blaise beérte Dahpnét, aki megkövülve állt a családja előtt. Csak a szűk család volt az udvaron. Mégis egy kis tömeget alkottak. Ámultan nézték az érkezőket. A magas karcsú, bőrcipőben, hasított szoknyában, és könnyű lenge áttetsző blúzban, gondosan rendezett egészséges csillogó fekete hajú Daphnét, és a szintén feketében mellette feszítő napbarnított Blaiset. Valóban nem mindennapi ritka tökéletes párost alkottak.

-         Ez aztán a nem várt születésnapi meglepetés! Queenie!  - tárta szét a karját az őszülő hajú idősödő férfi.

-         Ne szólíts így, tudod, hogy utálom! – sziszegte Daphné smaragd szemét ide-oda kapkodva a családtagjain.

-         Aki királynőnek termett az az is marad! És milyen igazam volt! Az elsőszülött lányom! Akár egy királynő, nézzétek ezt a megjelenést – mérte végig alaposan rég látott lányát a férfi. – Nyolc év! Idestova! Szépen leléptél itthonról, felénk se nézel.

-         Volt aki felétek nézett apa! Nem volt itt szükség rám is – felelte hűvösen Daphné.

-         Anyád az újságokat bújva kell hogy értesüljön rólad? Ha látnád mit művel minden két hétben. Az első dolga, hogy a Banki és Pénzügyi különszámot végignyálazza a neved után. Így kell hogy értesüljünk az életed folyásáról? – rótta meg lányát az idős Mr. Greengrass.

-         Martis szívem! – lépett közbe a kontyos Mrs. Greengrass. Blaise most döbbent rá, hogy a kontyba rendezett hajú Daphné mennyire hasonlított ehhez a nőhöz. Persze Daphné csak munkába hordja kontyba igazítva a haját. – Diana Greengrass – nyújtotta a kezét a nő Blaise felé. – Nem emlékszem találkoztunk már? – sandította végig a jóvágású férfit Diana.

-         Blaise Zabini, még évtizedekkel ezelőtt igen – mosolygott rá Blaise.

-         Tényleg kíváncsi voltál rám? Ez meglep – nézett az anyjára zárkózottan Daphné.

-         Minden gyermekem sorsa érdekel ez teljesen természetes. Milyen anya lennék ,ha egyikről is megfeledkeznék – hárította Diana.

-         S mit hozott az én számításokban olyan jártas lányom a születésnapomra nekem? – kérdezte enyhe élccel a hangjában Martis Greengrass.

-         Ezt! – lépett előre néhányat Daphné s a selyemszalagos díszes borítékot apja elé tartotta. Martis Greengrass is előrelépett néhányat, s átvette a díszes borítékot. Diana Greengrass kíváncsian sietett vissza, hogy együtt nézhessék meg amit a boríték rejt. Daphné hűvösen mérte végig a családját, s visszahátrált Blaise mellé. Látta, ahogy anyja és apja szeme a meghívóra mered. Aztán kikerekedett szemmel mindketten a párosra néznek.

-         Mi az apa mit hoztak? – kérdezte egy kemény férfihang a háttérből.

-         Egy…egy esküvői meghívót…ami a jövőhétre szól – kapkodott levegő után Diana Greengrass.

-         Na mi van hugi felkoppintottak? – kérdezte gúnyosan a magas férfi.

-         Bekaptad a legyet heh? – vigyorgott mellé az alacsonyabb, fekete szemüvegkeretes férfi.

-         Szóval ő az aki felcsinált? – állt a két magas alak mellé még egy fiú, s keresztbe tett karral végigmérte Daphnét majd Blaiset. Greengrassok voltak, de mennyire. A legidősebb magas, vállas férfinak és a legkisebb szép arcú fiúnak egyformán smaragd színű szeme volt, persze teljesen más mint a női szemek, de ritka különlegesek, és fekete hajúak voltak. A középső szemüveges fiúnak viszont barna volt a szeme és szőkésbarna a haja.  A Greengrass fiúk.

-         Kösz, ezért a családias fogadtatásért, mindig is jól esett – jegyezte meg fagyosan Daphné. – Blaise úgy gondolta talán illendő lenne titeket is meghívni, mert szeretné apáéknak megköszönni, hogy felneveltek – mérte végig szájrángással a családját Daphné. – Látom semmit nem változtatok az elmúlt évek alatt – mérte végig a bátyjait Daphné.

-         Na mi van lábra bírsz még állni – kérdezte száraz gonosz kacajjal az idősebb fiú. Daphné ökölbe szorította a kezét, s szikrázó smaragd szemekkel meredt legidősebb bátyjára.

-         Viszlát, sohanapján! – sziszegte neki, s megfordult, hogy kiinduljon, de egy meleg lágy szorítás visszatartotta. Blaise szorította meg a csuklóját, hogy visszahúzza. Daphné hátranézett rá, s Blaise meleg pillantással viszonozta a tekintetét, majd szembefordult a családdal.

-         Nos, örülök, hogy megismerhetem a Greengrassokat – felelte Blaise, s elengedve Daphnét a három fivér elé lépett, s kezet fogott mindhárommal. – Blaise Zabini. S a kérdésekre a válaszom, hogy igen, Daphné az én gyerekemmel várandós, s én erőltettem, hogy a családot is értesítsük ezen örömteljes eseményekről, reméljük, hogy az örömünkben jövő héten ti is osztoztok, különösen Marcus, akit szeretnénk tanúnak felkérni – felelte Blaise.

-         Na mit mondtam! – felelte fejét biccentve elégedetten Marcus. – Ez Daphné! Több mint tíz éve nem láttam a húgom, de semmit sem változott. Tudtam, hogy így vesz majd rá egy pasit, hogy bekösse a fejét. Jól beleugrottál a ketrecébe! – mérte végig Blaiset.

-         Daphnét tizenhat éve ismerem. Nyolc éve együtt élek vele, nem kellett igazán ezzel megfognia, mindketten tudtuk, hogy a nemi életnek ez is része. Sőt konkrétan erre való, nem tudom miért olyan megbotránkoztató, ha most valóban a célnak megfelelően is történt.  S nem csak azért veszem el Daphnét mert terhes, hanem mert másfél évtizede a legtökéletesebb nő, akit csak ismerek, és mert szeretem. S Daphné helyett is válaszolva, igen mint látható lábra bír állni, és tervezem, hogy alaposan megvizsgálom Daphné térdét, hogy egy esetleges alternatív gyógymóddal még tökéletesebbé tehessem. Köszönjük az érdeklődésed Marcus – felelte hűvösen Blaise. S visszalépett Daphné mellé. A Greengrassok döbbenten meredtek rájuk. – Amennyiben nincs több kérdés, akkor várjuk a Greengrass családot jövőhéten londonba a menyegzőnkre. Viszontlátásra! – biccentett Blaise s kézen fogva Daphnét elhúzta a Greengrassok döbbent csoportja elől. Nagy léptekkel tértek vissza a kocsifeljáróra. S Blaise is bevágta magát. – Minden rendben? – nézett Daphnéra, ahogy beült mellé. Daphné lesütött szemmel bólintott. Blaise beindította a motort.

-         Várjatok! – futott utánuk Martis Greengrass. – Talán… maradhatnátok, ha már így…alakult… - akadt el a mondatában a férfi.

-         Köszönjük az invitálást Mr. Greengrass, de talán kissé…megkésett vele – nézett fel a férfira Blaise. – A menyasszonyomnak pedig pihenésre van szüksége, az állapotára való tekintettel, remélem megérti. Minden jót! – taposott a gázra Blaise, s kihajtott a Greengrass villa elől. Daphné megbántottan ült mellette, könnybe lábadt a szeme, de nem sírt. A tájat nézte. – Hát ezen is megvolnánk – kezdte a beszélgetést könnyed hangvételben Blaise, s Daphné elé nyúlva a kesztyűtartóból kivette a napszemüvegét, s az orrára igazgatta.

-         Tudom, már megint hülyén viselkedtem. Ez van, ha itthon vagyok – könyökölt ki az ajtóra Daphné.

-         Egyáltalán nem viselkedtél hülyén. Ne haragudj, hogy erőltettem ezt az egészet. Nem lehetettt könnyű neked. Most ismét átélni a családod megjegyzéseit…

-         Amik igazak – vágta rá rosszekdvűen Daphné.

-         Mindegy, a családtól esik a legrosszabbul a bántó megjegyzés, szóval megértem, hogy mit érezhettél át. Ne haragudj, hogy kitettelek most ennek – simította meg Daphné combját Blaise. – Maradnunk kellett volna?

-         Képtelen lettem volna még egy percet velük lenni – sóhajtotta Daphné. – s apám hívása sem volt őszinte. Csak hát az illem az illem. Arisztokrata. Úgy érezte ezt kellene tennie.

-         Megdöbbentetted őket. Persze, hogy azt sem tudták hogyan reagáljanak. Beállítasz nyolc év után váratlanul, egy esküvői meghívóval – simogatta Daphné térdét Blaise.

-         Ne, ne a térdem – seperte el a kezét Daphné.

-         Jó, bocs – morogta Blaise.

-         Mióta tudod? – kérdezett rá halkan Daphné.

-         Szinte az elejétől tudtam Daphné. ÉS tudod, hogy imádtam mindig. A kis fehér csíkkal együtt. Nincs olyan porcikád amit ne szeretnék Daphné tudhatnád. Amióta ismerlek ismerem  tested minden milliméterét, és honnan vennéd, hogy ne vettem volna észre azt, amit a legjobban takartál mindig? – kérdezett rá Blaise.

-         Nem érzem magam tökéletesnek tőle, és utálom, éppen ezért. Nem akarom, hogy tudd! – dühöngte Daphné.

-         De cicám! Legelőször talán tizenhat voltam, amikor láttam, és szeretem azt a kis heget is éppen annyira mint téged. Tökéletes vagy hidd el. Az első perctől tökéletesnek látlak és ez nem változott sosem. Szeretlek és nem érdekel senki más, nekem tökéletes vagy – súgta rekedtes hangon.

-         Ó Blaise! – karolta át Daphné, s mohón rátapadt ajkaival.

-         Mindjárt ott vagyunk cicám!  - próbált kormányozni Blaise. De Daphnét nem lehetett leállítani. Blaies hát kénytelen volt félrehúzódni, egy sűrű fasor szélére kormányozta a kocsit, s leállította a motort. Áthúzta Daphnét az ölébe. Daphné lerántotta az orráról a napszemüveget. Blaise feltűrte a szoknya alját.

-         Te légy felül! Úgy annyira szeretem! – zihálta Daphné.

-         Jól van jól van, mássz hátra! – sürgette lihegve Blaise s kicsatolta az övét.Ahogy Daphné fölé mászott felhúzta a nő térdét, s csókot lehelt a fehér vékony csíkra. – Őt is szeretem – mormogta a térdkalácsra. Majd Daphné hasánál felseperte a könnyű nyári blúzt. – S őt is – kacsintott fel Daphnére. – De a legjobban még mindig az anyukáját – vigyorgott Daphnéra, s rátapadt az ajkaira, ahogy megkezdte az aktust.