Beköszöntött a szeptember és ezzel Daphné végérvényesen a harmadik hónapba lépett. Blaise tilalmára főleg rugalmas anyagú passzos szoknyákat húzott, ezek viszont tényleg semmit sem takartak egyre növekvő hasából. A fekete egy ideig még el is takarta a félreérthetetlen jeleket, s Daphné szándékosan kicsit hosszított lenge blúzokat hordott hozzá, hogy amíg lehet titkolja, hogy bizony másállapotban van. Fekete mappáját állandóan kényszeresen a hasa elé tartotta, ha Richarddal beszélt. A ma reggel pedig borzalmas volt. Lifttel érkezett meg a negyedik emeleti irodájába. A titkárnője csak felpillantott a gépelésből, hogy köszöntse. Daphné belökte maga mögött a hangszigetelt ajtót. A széles fekete íróasztala mögötti kényelmes bőr forgószékbe zuhant. Út közben meg kellett állnia, annyira felkavarodott a gyomra. Késett persze. Ez pedig a Gringottsban megengedhetetlen. Daphné végiglapozta az asztali naptárát. A mai nap négy tárgyalása lesz. És délután egy záróértekezlet a vezetőséggel. Hogy fogja kibírni ezt a napot? Daphné a tenyerébe temette az arcát. Uh!  Teljesen kimerültnek érzi magát, na persze hajnal ötkor kelt. Hogy érezné magát? Valahogy most nem megy a régi jól bevált napi rutin. Blaise is rajtakapta, ohgy csak bámul ki az ablakon a reggelinél, pedig régen mindig ilyenkor nézte át a napi anyagot. De msot már haza se vitte a napi anyagot, mert tudta, hogy nem fogja tudni átnézni. Reggel a készülésének a fele az, hogy köpköd a vécécsészébe. Blaise pedig azzal nyugtatja, hogy a negyedik hónap már sokkal jobb lesz. Éles kopogás, s a titkárnője benyitott.

-         Kávét, teát? – kérdezte fürgén.

-         Csak forró vizet – felelte Daphné felnézve. Átdörzsölte a halántékát. A titkárnő el is tűnt. – Na jó lássuk azokat a mappákat – gurult  a fiókja felé kissé Daphné, s előhalászta a napi teendőkhöz szükséges iratokat. Közepes halacskák készülnek befolyni a Gringottsba.  Egy óra múlva érkezik az első ügyfél. Daphné a homlokát dörzsölve lapozta át az aktát. A 432-es széf az ügyfélé. Vagyis azokba a részlegekbe esik, amit persze a legnagyobb titokban és csak szigorúan bizalmas információként kezelve fel akarnak számolni. Távol esik a Gringotts hatáskörzetéből, drága a fenntartása és a védelmének a biztosítása, a Gringottsnak tehát igazán nem éri meg fenntartani a széfet. Az ilyen ügyfelekkel elég rafinált megoldáshoz szoktak folyamodni. Egy a Gringotts számára kedvezőbb direkt újonnan épített kisebb széfet ajánlanak fel, ami természetesen csak a Gringottsnak éri meg, és azzal kecsegtetik az ügyfelet, hogy az ékszereket természetesen ugyanúgy elhelyezik, viszont a galleonokat ezentúl értékpapírokra váltják, ugyanúgy megmarad az érték az értékpapír pedig bármikor beváltható galleonra. Így valójában a Gringottsnak a kezelés egyszerűbb, hiszen könnyebb felügyelni néhány értékpapírt és ékszereket, mint a galleondombokat egy széfben. Az ügyfelek nagy része egyáltalán nincs képben az értékpapírja további folyásáról, mert ezt csak a papír hátsó részében és halvány betűkkel vésik az értékpapírra, hogy a tulajdonos a Gringottsnak engedélyezi azértékpapírt értékének megfelelő galleonok tőzsdére bocsátását. Vagyis az értékpapírokat viszik a tőzsdére. Daphné gyors számítást végzett, hogy pontosan mennyi galleonról is lenne szó. Fel sem nézett, amikor a titkárnője behozta a forró vizet, Csak kapkodva szórta bele a varádicsleveleket, kínkeservesen leerőszakolt a torkán hozzá egy kétszersültet.

-         Daphné! Itt van, Mr. Reid – súgta halkan a titkárnője.

-         Engedd be! – vett mély levegőt Daphné. Megkerülve az íróasztalt kezet fogott a férfival. – Daphné Greengrass! Én fogom megmutatni önnek a széfet – dobta hátra a haját Daphné. – Igazán jelentős mennyiségű értéket őriztet nálunk, régi családi kincsek?

-         Többnyire igen. Egy ideig otthon voltak a kincstárba, de úgy éreztük nagyobb biztonságban lesz itt a Gringottsban, itt kifejezetten erre szakosodtak, az értékek védelmére, jobban értenek hozzá – nézett végig Daphné alkatán a férfi, s megindult utána.

-         Ó igen, modnhatni erre szakosodtunk – húzta el a száját futólag Daphné, s megindult a vagonok felé.  – Tudja Mr. Reid. Elég távol van  ez a széf a hatáskörzetünktől, én mindig tanácsolom a tulajdonosoknak, hogy váltsanak egy nagyobb biztonságú, s éppen ezért közelebbi széfre. Számtalan széfünk szabadul fel egy évben, és ezeket a széfeket így az ilyen igényű ügyfeleink rendelkezésére tudjuk bocsátani. Például a tolvajok tisztítóvizén sem esnek át azok, akik az ön széfjénél megfordulnak. A vagyona biztonsága érdekében is a Gringotts új lehetőségeit javasolnám. Nagyobb védelem, de változatlan kezelési költség – nézett vissza Daphné. 

-         Talán a széfnél még gondolkodom ezen – mondta a férfi különös hangsúllyal.

-         A négyszázharminckettes széfhez – szólt a koboldnak Daphné ahogy beszállt a csillébe. A férfi mellé ült. Daphné zavartan nézett el a sötétbarna falakra. Ahogy megindultak nagy sebességgel a széf felé a sebességtől össze-összekoccant a térdük. Daphné szándékosan a térdén pihentette a tenyerét, hogy egyértleműen látszódjon a karikagyűrűje. De a férfit a legkevésbé sem zavarta a gyűrű. Szemét leplezetlenül Daphné bőrén legeltette. Daphné kínosan feszengett az út során, a kobold nem is figyelte őket. Volt már, hogy a kobold szeme láttára kellett szeretkeznie férfiakkal. Ma igazán semmi ilyesmit sem akart. Szinte megkönnyebbült ,amikor végre megállt a csille. A férfi már majdnem rányomta nyálas ajkait a nyakára.

-         Meg is érkeztünk Mr. Reid – lépett ki azonnal a csilléből Daphné. S felnyitották a széfet. Daphné bepillantott  a széfbe. Sajnos ez a széf nem szolgálja már a Gringotts érdekeit. Ráfizetés, fölösleges a fenntartása, és ezt a Reid-et minél előbb ki kell pakolni innen. A széfet be fogják robbantani. Csak Mr. Reid hajlandóságán múlik hogy mikor. De Daphnénak ismét az a sanda gyanúja támadt, hogy inkább az ő hajlandóságán múlik Mr. Reid beleegyezése.

-         Láttam a képét a banki dolgozók tablóján – búgta nyáladzva Mr. Reid. Minden banki dolgozóról természetben, szélfútta kép készült. Daphnéról is, ahogy a hajába kap a szél és lengedezett a képen is a fekete haj. – Gyönyörű nő, de a valásógban még annál is szebb.

-         Nagyon kedves Mr. Reid. Esetleg ajánlhatok jobb tárolási lehetőségeket itt a Gringottsban? – kérdezte Daphné. – Amit látja a széf falai nem a legjobb állapotban vannak ezeken a külső részeken – kezdett bele Daphné, de Mr. Reid-et a legkevésbé se ma saját széfje állapota érdekelte.

-         Hogyne, azt is szívesen meghallgatom – nyalta meg az ajkait mohón Mr. Reid. Daphné visszamenekült a csilléhez. – Kérem Miss Greengrass! – húzódott közelebb a férfi.

-         Ms. Greengrass! – pontosította Daphné. – Férjnél vagyok és kérem fékezze az indulatait Mr. Reid – ahogy a férfi szorosan tapogatta a fenekénél a csille szélét.  Felfordult a gyomra. Émelygett. Ó már megint! Megcsapta a férfi erős kölni illata. – Kérem húzódjon hátrébb! – próbálta eltolni a férfit. Kavargott a gyomra, érezte, hogy képtelen visszatartani már, hiába nyeldekelt, hiába a varádicsleveles tea, a kétszersült, a zaklató förtelmes kölniillatú férfi félreértelmezhetetlen közeledése, ahogy benyúlt a combjai közé. Daphné hiába próbálta leküzdeni magáról a férfi nem engedett, Daphné nem bírta visszatartani gyomra háborgását, s a kétszersült a varádicsleveles itallal visszaköszönt Mr. Reid öltönyén.  A férfi ettől végre elengedte. Daphné be sem várta a férfit a negyedik emeleti mosdóba rontott.  A mosdókagylóra támaszkodva lélegzett mélyeket. Ahogy felnézett a tükörbe, megingatta a fejét. Nem tudja már titkolni hogy terhes. Képtelenség. Látszik a hasán. És valahogy elege van most az egész Gringottsból is. Miért nem megy ez most? Daphné jéghideg tekintettel lépett ki a mosdóból és berontott az irodájába.

-         Hogy ment Mr. Reiddel? – kérdezte a titkárnő. Daphné csak a szemét forgatta válaszként s berogyott a forgószékébe. Kinézett a Temzére. Képtelen ma is koncentrálni. Fáj a térde, émelyeg, képtelen elviselni a férfiak közeledését, nem tud a számításokra koncentrálni és egyfolytában álmos, de kávét nem ihat. Őrület. Az első tárgyalás bukta. Egyértelmű. Daphné áthúzta Mr. Reid nevét a naptárba a mappáját pedig az elintézetlen ügyek fiókba süllyesztette. Keresztbe tett lábbal fogott hozzá a következő számításhoz. Tényleg az a legbosszantóbb, hogy a férfiak felével el sem jut odáig, hogy tényleg korrekt íróasztalos tárgyaláshoz üljön, mert a férfiak fixen azt akarják, amit ma Mr. Reid is. És egy numera után készségesen beleegyeztek Daphné akármit is csikart ki tőlük. Kevés korrekt ügyfele volt. Nagyon kevés. Daphné fújtatva borult a pergamenlapok felé. Éhes. Pedig reggelizett. Igaz mindet kihányta idefele jövet. Aztán a kétszersült Mr. Reiden landolt. Kellene valamit ebédelni. Ez a szüntelen éhségérzet. És valóban egyre kényelmetlenebb a magassarkú cipő. Blaise tényleg beletrafál mindig mindenbe. Már mióta javasolja hogy váltson cipőket. Daphné átsimított a hasán. Gömbölyödik. Őrület. És ma még egy értekezlet. Meg a három ügyfél. A csapódó ajtónyitódásra Daphné összerezzenve kapta fel a fejét. Richard volt. Szikáran, magasan tornyosult felé, tökéletesre vasalt nadrágjában, méregdrága bőrcipőjében a fényes nyakkendőtűjével, a simára borotvált arcával. A kemény tekintettel.

-         Richárd? – lepődött meg Daphné, s várakozva hártadőlt a székében.

-         Mr. Reid panaszt tett nálam, mert…nos egy elég kényelmetlen helyzetbe hoztad – ért az ablakhoz Richard is és lenézett a Temzére.

-         Én? Esetleg ő engem! – csattant Daphné.

-         Mert az hogy lehányod az ügyfeled minek számít?

-         Mert zaklatott! – mérgelődött Daphné.

-         Máskor is zaklattak már Daphné! – vetette ellen Richárd. – És mint tudod az eszköz lényegtelen. A cél legyen meg. Végeztél már statisztikát az elmúlt negyedévről?

-         Még nem – nyelt nagyot Daphné. Persze. Szeptember végén újra le kell adnia a negyedéves jelentést! Ó!

-         Tudom, hogy most házasodtál, hiszen ott voltam az alig három héttel ezelőtti esküvődön – mondta vontatottan Richard. Aztán az ablak előtti párkányra ereszkedve szembenézett Daphnéval, s végigmérte a nőt. – És Daphné, teljesen egyértelmű…hogy…nos terhes vagy – Daphné elvörösödve nézte közvetlen felettesét.

-         Hát…én…meg tudom magyarázni… - hebegte Daphné.

-         Daphné férjnél vagy, semmit sem kell magyaráznod – mosolyogta hidegen Richárd. – semmi közöm a magánéletedhez. De a munkádhoz és az előrehaladásodhoz annál több. Amióta ezek a változások bekövetkeztek az életedben teljesen megváltoztál. Az a minimális precízitásod is hiányzik. Elutasítod az ügyfeleket, szétszórt vagy. Menj el szülési szabadságra – mondta ki végül Richárd.

-         Jaj ne! – borult az asztalra Daphné.

-         Most ez lenne a legcélszerűbb. Hogy ne tegyél több kár a Gringottsban sem, és az üzleti előmeneteledben sem. Természetes, hogy most más dolgok kötnek le, lépj ki a forgalomból és ha rendeződött életed ezen része, akkor visszatérsz ugyanide ugyanebbe az irodába, ugyanúgy az én hatásköröm alá. Megfelel így? – nézett végig Daphnén.

-         Tudtam, hogy egyszer elkerülhetetlen lesz ez, csak…nem gondoltam…hogy már most – hajtotta le a fejét Daphné.

-         Inkább most. Hogy akartál itt hatalmas pocakkal rohangálni. Ez lásd be elég különösen vette volna ki magát – mérte végig Richárd.

-         Jó igaz! – bólintott Daphné. – Akkor ma már ne menjek az értekezletre sem? – kérdezett rá habozva Daphné.

-         Ne, majd jelentkezz, ha összeszedted magad és a régi vagy – bólintott rá Richárd. – Addig is minden jót – biccentett, s távozott is. Daphné a karjára borult. Ó ez a terhesség!

Fél óra múlva, már kilépett a Gringotts kapuján. Borzalmas. Egy teljes délutánja szabad. Valahogy az a sok sok teendő ami mindig a Gringottsal járt elhitette vele hogy fontos ember. Mindig rohant valahova, sok volt a dolga, sikeres nőnek érezte magát, aki befutott a karrierjében és rengeteg dolga van, egyszerűen ő a nő, aki elfoglalt nincs rászorulva senkire és ettől boldog. Erre most. Itt van terhesen, és hirtelen nem tud mit kezdeni magával. Habozva csörgette meg a nőt, aki közel hasonlóan az ő szerepkörében van.

-         Szia Daphné! Ebédszüneted van? – nézett a tükörből rá Pansy.

-         Egy francot! Richárd kihajintott a Gringottsból! – sziszegte Daphné.

-         Jaj Daphné! Pontosan tudom mit jelentett neked a Gringotts. Legalább azt mint nekem a Valeriánusok – sóhajtott Pansy.

-         Örülök, hogy beletudod élni magad a szerepembe. Mit kezdjek a rohadt sok időmmel? – ráncolta a homlokát Daphné. – Mit csinál egy kismama egész álló nap? Úgy érzem, hogy megbolondulok a semmittevéstől.

-         Hát én is a babakönyvek alapján végzem a dolgokat és elég sok mindnet kell csinálni – sóhajtott Pansy. – Most például fél egytől fél háromig alszom mert ez állítólag nekem is hasznos meg a kicsinek is. Amíg pihenünk sokkal jobban fejlődik a magzat.

-         Aham. Hát elképzelni sem tudom most jelenleg a délutáni alvást bár tény hogy hulla fáradt vagyok – bólintott rá Daphné. – Lehet elugrom bevásárolni pár holmit, ezek a legbővebb ruhák, amik msot rajtam vannak és ez is kezd szűk lenni – nézett végig magán Daphné. Mindig karcsú vékony szoros ruhái voltak. Amik kihangsúlyozták az alakját. A lába viszont szörnyen fáj a magassarkúban. Legalább egy kényelmes cipő tényleg kellene.

-         Jól van, hívj ha van valami, vagy gyere át ha nagyon unod magad. Draco ragaszkodott hozzá, hogy ma maradjak a kúrián – sóhajtott Pansy.

-         Na jó alvást pusz – köszönt el Daphné. Behajította a mercédesébe az aktatáskát, s ő is a baba-mama áruházba hajtatott. Rémes.  Semmi kedve ne mvolt egy szabászatba menni, mert félt hogy fogalma sem lenne, hogy hogy kell ilyen jellegű ruhákat varratni, inkább megmaradt az aranyvérűeknek fenntartott konfekciós árúknál. Kedvetlenül hajtogatta a vállfákon csüngő kismama ruhákat. Blaise hadakozott az egészségtelen harisnyái ellen, Daphné így önmagát meghazudtoló módon elsősorban nadrágokat válogatott. Zöld árnyalatú elöl hosszított blúzokat, amelyeket úgyis az egyre terebélyesedő hasa vesz majd fel, és a legjobban egy kényelmes lapos cipőnek örült ,hogy megvette, s azonnal át is cserélte. A magassarkúkban egyszerűen képtelen járni. Kezdi elveszíteni a lépései ritmusát. Ahogy nehezedik a hasa, a mozgása is bosszantóan változik. Egy egész halom táskával, néhány babakellékkel tért vissza a mercédeséhez, s egyenesen a ZAbini villába hajtott. Igaza van Pansynak. Az az alvás most egyáltalán nem jön rosszul. Daphné csak a szalonba rogyva keresett egy takarót, s ledőlt a rekamiéra. Az este fél hétkor beforduló kocsi zajára sem ébredt fel. Blaise látta a zöld mercédest kint a parkolóban, de a villában csend honolt.

-         Daphné szívem merre vagy? – kérdezte Blaise belépve az előtérbe. A szalonba lépve az ébredező Daphnéra bukkant. – Hát te? – döbbent le.

-         Richard kirúgott –panaszolta Daphné.

-         Hogyhogy? – ráncolta a homlokát értetlenül Blaise.

-         Lehánytam egy ügyfelem – ült fel magába roskadva Daphné. – Azt hiszem hiányzik a munkám.

-         Kirúgott? – harapott az ajkára Blaise.

-         Nem pontosan – ingatta a fejét Daphné. – Elküldött szülni. Mert rájött, hogy hát terhes vagyok.

-         Akkor holnap bejöhetnél velem a rendelőbe – javasolta Blaise. – Megejthetnénk egy vizsgálatot, átnézném a fogaid és a térded is nyugtalanít. Látom vettél cipőt.

-         A másikban már nagyon fájt a lábam – bólintott Daphné álmosan.

-         És kismama ruha jé! – vigyorgott rá Blaise, ahogy meglátta Daphné új ruháját.

-         Pocsékul nézek ki benne igaz? Hol van a csinos daphné Greengrass ezekben a göncökben – mérte végiga ruháit Daphné. – Nem tetszem magamnak.

-         Butaság! Nekem nagyon tetszel cicus – mosolygott rá Blaise.

-         Hülyeséget csináltam! Oda a munkám, hetek óta émelygek, éhes vagyok és hízom, teljesen tönkre van az arcbőröm, nem ismerek magamra ha tükörbe nézek és nem vagyok normális, hogy ezt tettem magammal – sírta el magát Daphné. Blaise méyl levegőt vett. Tudta. Elkezdődött amitől tartott azóta ,hogy tudja Daphné állapotos. És Daphnénál most telt be a pohár, hogy holnaptól nem mehet a Gringottsba. Itthon kell ülnie a babérjain. Daphné ehhez egyáltalán nincs hozzászokva. Blaise ezért is javasolta azonnal, hogy Daphné menjen vele, hogy ezzel is kicsit lekösse a feleségét. De hát Daphnéban előjön a hiúság. A hormonok működnek és Daphné egy teljesen átlagos kismama ebből a szemszögből. Ugyanazok a folyamatok mennek végig benne mint mindegyikben. Csak hát Daphnénak nehéz feladnia azt a képet, amit nehezen kialakított magáról.

-         Daphné! Cicám! Miket fecsegsz itt össze vissza? – lökte el a takarót a közelből Blaise. – gyere ide! – húzta magához a nőt. – A legszebb nő vagy akivel valaha találkoztam és ez most is így van. Mi nem tetszett ma ennek a kis apróságnak? A reggeli citromos tea? – karolta át Daphnét, s megsimogatta az apró kis gömbölyödő hasát. Daphné szipogva dőlt a férfinak. – Igen? Nagyon kis válogatós, mert semmi sem tetszik neki – nyomott puszikat Daphné vállára Blaise. Daphné mélyen lélegezte be a finom szantálillatot, a jellegzetes gyógynövényegyveleget, ami mindig Blaise ruháiból árad, amikor hazatér. Most is feltűrt pulóverujjal ült, magához húzta a nőt. S Daphné ma először végre megnyugodott.

-         Hiányoztál ma nagyon, butaság? – kérdezte behunyt szemmel Daphné.

-         Egyáltalán nem az – simogatta meg Blaise a szép arcot. – Igyekszem most már hamarabb hazajönni rendben? – kérdezte Blaise a nőtől.

-         Ó az nagyon jó lenne, igen – helyezkedett el Blaise karjaiban Daphné.

-         Nem vacsorázunk? – kérdezte Blaise.

-         Előbb aludjunk egy kicsit – mormolta Daphné.

-         De itt a kényelmetlen rekamién? Azt már nem! – ellenkezett Blaise, s ölbe kapva a nőt, felvitte a lépcsőn a hálószobába.