Blaise megkezdte a magánrendelőben a munkát. Több bejelentett vendége is volt mára, és sokan csak beszaladtak hozzá.  Egy idős betegét rendelte be fél tízre, akinek elég csúnya kelései kezelésére már összekeverte a csalánkrémet. Most gondosan nekilátott a lehető legfájdalommentesebben beecsetelni a keléseket.

-         Fájdalmat okoztam, ne haragudjon – kapta el a kezét Blaise ,ahogy az idős nő összerándult.

-         Jaj nem ne haragudjon, csiklandós vagyok – mosolygott az idős ősz kontyos asszony.

-         Vagy úgy, az mindjárt más – mosolygott Blaise. Sokáig fog tartani az ecsetelés, az idős, hölgy pedig szinte teljesen meztelenül ül előtte.

-         Gondolom nem ilyen idős öregasszonyok látványához van szokva a szeme – pironkodott Mrs. Williams. – Egy ilyen fiatal férfinak.

-         Nem a kor számít, hanem a tudás – kacsintott Blaise.

-         Jaj nagyon huncut maga Zabini doktor – kuncogott Mrs. Williams.

-         Igen sokan említették már. Hogy vannak az unokái Mrs. Williams – beszéltetet az öregasszonyt Blaise, ahogy finom nyomással jelezte, hogy  hajtsa le a fejét a nő. Blaise gézlapot cserélt, a ledobóba hajította a használtat, s újabb csomagot tépett.  Belemártotta a csalánkrémes tálba, s újra nekilátott a gyengéd kenegetésnek.

-         Jaj túlságosan is elevenek. Nem győz rájuk a lányom vigyázni. Mindent megesznek ami a kezük ügyében akad. Pedig nemrég varázsolta ki a gyomrukból azt a két köpkövet – sóhajtozott Mr.s Williams.

-         Jaj igen emlékszem, lenyelte mert azt hitte, hogy szilva – nevetett Blaise.

-         Nagyon rosszak – sóhajtozott Mrs. Williams.

-         Ez kicsit kellemetlen lesz most – szólt előre Blaise mielőtt a friss keléshez érinti a gézlapot. Mrs. Williams elhallgatott. Csendesen tűrte, ahogy Blaise a lehető legóvatosabban itatta a kelésekbe a csalánnedvet.  Újra ledobta a gézt. Cserélt egy tisztára.  – Hány évesek is?

-         A kisebbik három, a nagyobbik lesz öt – felelte Mrs. Williams.

-         Ez a két unokája van igaz? – kérdezte Blaise miközben őt is megcsapta most az erős csalánillat, leguggolt, hogy az idős nő combját is bekenje.

-         Ó igen, de a lányomék már megint gyereket akarnak – sóhajtotta Mrs. Williams.

-         Szép a nagy család – vigyorgott fel Blaise.

-         Na persze, persze…mondtam nekik, hogy jöjjön most már igazán Zabini doktorhoz szülni – sóhajtotta Mrs. Williams. – A legutóbb is valamit nagyon rosszul kötöttek el a lányomnál, rosszul volt hetekig miatta.

-         A szent Mungóban szült? –kérdezte Blaise.

-         Nem, nem, valami kuruzslónál – hümmögte az idős asszony. Gézcsere, a ledobó lassan kezdett megtelni. Blaise felpillantott az órára. A váróban kisgyerekhangokat hall. Kivel beszélte meg délre? Nem emlékezett senkire. Már komolyan egy órája Mrs Williams keléseit kenegeti? Menten rosszul lesz.  Blaise ledobta a gézdarabot, a két kifakadt kelést pedig leragasztotta. – Készen is vagyunk Mrs. Williams felöltözhet. Blaise átvitte a kiürült tálat, s a sterilizálóba tette, s nekilátott ,hogy alaposan átmossa a kezét. Már megint szárad a keze. A fiókból kivette a kézkrémet, s gyorsan nyomott egy diónyit a kézfejére, s alaposan bedörzsölte a keze bőrébe.

-         Köszönöm ZAbini doktor

-         Akkor két hét múlva kontrollra – biccentett Blaise, s ahogy kiengedte az idős nőt kinézett a váróba. Két koromfekete hajú alak.  – Harry!

-         Blaise! – fogott kezet a két férfi.

-         Minden rendben? – nézte a két férfit.

-         James elvágódott két sarokkal odébb, gondoltam a szakértő gondjaira bízom – vigyorgott fel a férfi. James csendesen hüppögött a bársonyszéken.

-         Gyere te griffendél hős bajnoka! Csak nem valami hősi tett vert le a lábadról? – vigyorgott a kisfiúra Blaise, s ölbe kapva vitte a rendelőbe a hatalmas smaragd szemű fiút.

-         AZ elmúlt időben allergiás reakció bármire? – kérdezte sebtiben Blaise, ahogy lefújta  afertőtlenítő spray-el a sebet, s megtisztogatta a  szennyeződésektől.

-         Egyébként a feleséged miatt ugrottam be. Én voltam kint a balesetnél, minden rendben? – kérdezett rá komolyan Harry.

-         Jah, igen, helyretettem otthon az asszonyt – kacsintott Blaise kitérően.

-         Jól láttam, hogy terhes? – kérdezett rá Harry csibészes vigyorral.

-         Ahm…igen…gyerekünk lesz – mosolygott vissza pajkosan Blaise.

-         Hát akkor gratulálok. Nem vettük be a jelentésbe hogy ittas volt, végülis csak a kocsik zúzódtak meg alaposan – fintorgott Harry.

-         Kösz. Ginny hogy van? – kérdezte Blaise. – Esedékes lesz nálam egy közeli vizsgálaton nem? – nézte a naptárját Blaise.

-         Igen, azt mondtad hogy decemberben látni szeretnéd – bólintott rá Harry. – Amúgy úgy tűnik jól van, csak hát a kviddics az, az nagyon hiányzik neki.

-         Meg tudom érteni. Tetszenek a spatulák James? Vegyél egyet nyugodtan – szólt a kisfiúnak, aki bicegős lábbal lecsúszott, mitán Blaise végigtapogatta a két lába szérét egyéb fájdalmakért, de James nem reagált különösen a vizsgáaltra, tehát Blaise elengedte. – Ajaj ,besűrűsödnek nekem a szülések a következő félévre – sóhajtotta Blaise. – Igen, Ginnyt januárra írtam ki. És a nyolcadik hónapban szeretek ránézni a babákra – biccentett Blaise. – onnantól nincs szex – vihogott Harryre.

-         Hát akkor annyira nem várom azt a decemberi vizsgálati időpontot – felelte Harry röhögve.

-         Meg tudom érteni – emelte meg a szemöldökét Blaise. – Na siess mert James mindjárt megint összetöri magát – figyelte, ahogy kiszalad a spatulával a kisfiú.

-         Akkor jövő hónapban – fogott kezet a két férfi. Blaise bezárta a rendelőt, s átszaladt a szemközti szendvicsbárba egy hideg szendvicsért. Már út közben nekiállt elfogyasztani, mert sejtette, hogy mire visszatér megint rászakad a munka. A kerítésnek dőlve valóban már várták. Az egy  órára bejelentett vendég Katie Higgs. Terence Higgs felesége. Tegnap jelentkezett be, mert fájlalta a fogát.  Blaise lenyelte az éppen rágott falatot.

-         Nos fáj még az a fog? Szervusz Katie! – kereste elő a rendelő kulcsát blaise.

-         Fáj rendesen, pedig még össze sem verekedtünk Terence-el – rázta a fejét Katie.

-         Mindjárt megnézzük mi a helyzet vele – lökte be az ajtót, s előreengedte a nőt.  – Mi újság veletek, rég hallottam rólatok?

-         Mert behúzódtunk. Várjuk a semmit! Hiába oda az aranyvérűek sorsa, felrobbantották a Roxforttal együtt – dühöngte Katie.

-         Ó, igen, még jó, hogy a macskámat kimentettem – vágta rá Blaise.

-         Blaise! Mindent a hülye humoroddal mérsz – grimaszolta Katie, s behelyezkedett a vizsgálószékbe. Blaise meggyújtotta a tükrös gyertyát.

-         Ez van! Nagyobbra nyisd! – nézte végig a kézitükrével Katie száját. Lágyan megkocogtatta a bal hátsó fogat. – Ez a bűnös!?

-         Á! Az, a fájós vacak! – formálta nyitott szájjal Katie. Blaise nagy sóhajjal nekilátott előkeresni a szükséges eszközöket.  –A feleséged a Gringottsban van még?

-         Nem, már nem – felelte Blaise miközben tampont tett Katie szájába. – Ez is a baja! Mert persze az is miattam van!

-         Hogyhogy? – formálta Katie.

-         Mert hamarosan babázunk – felelte Blaise. – Jaj de unom már hogy mindenkivel közölnöm kell – nevette le magát Blaise. – Na mindegy szóval Daphné már nincs a Gringottsban. Otthon van. És majd megőrül, hogy a legfontosabb feladata most a babavárás – kezdte el kitisztítani a fogat Blaise. Katie behunyta a szemét. – tudom, tudom – mondta nyugtatóan Blaise. – Ez egy kicsit kellemetlen – spriccelt  a fogkörnyékre a helyi érzéstelenítőből.

-         A Mungó…

-         Most ne beszélj kérlek! – szólt Blaise, miközben nekilátott a fog kijavításának. – Benézek mindig a Mungóba persze. Hol itt, hol ott, hol otthon. Néha már magam sem tudom, hogy hol vagyok. Kész őrület. Ki kellene húzni a dugót és leruccanni a francba. De annyi kiadásom volt most. Az esküvő meg minden. Hú amikor megláttam a végösszeget majdnem leájultam a székről. És ráadásul jön a pici is. Most teljesen nem alkalmas lazulni, tudod hogy van ez. Egy kisbaba rengeteg galleonban van – Blaise tampont cserélt. – visszanyomta a régi helyére az újat. – Szóval, Daphnéval lassan el kellene kezdenünk a gyerekszobát berendezni, de hihetetlen, egész nyáron nem volt rá időnk, és már mindjárt tél – tette a harapáspróbapapírt Katie szájába. – Harapj rá! – nézte Katie fogsorát.  Hogy megbontja e a fogsort az új fog. – Erősebben harapd, dörzsöld meg egy kicsit rajta! – Blaise felfelé nézve figyelte a fogsor illeszkedését. – Szerintem jó – Blaise a ledobóba hajította a tampont, s a próbapapírt. – Milyen, kényelmes? – kérdezte Katiet.

-         Jobb mint régen – állt fel Katie a székből. – Majd meglesz az a pihenés is.

-         Hát fogalmam sincs mikor – düllesztette ki a szemeit Blaise. –Na vigyázz a fogaidra! Meg magadra! – intett a nőnek. Fél háromra ismerősök hangja csendült az előtérben. Blaise éppen egy nő torkában matatott. Draco aki bekukkantott a nyitott ajtón át majdnem hangosan felhahotázott. Blaise rosszallóan  nézett vissza rá.

-         Mindjárt meg is vagyunk – nyugtatta a nőt Blaise. – Ez az – pöccintette a mosdókagylóba a lekapart gennyet. A nő köhécselt még egy darabig. – Öblítsen nyugodtan – szólt neki Blaise, s kikukkantott az érkezőkre. Pansynak még kisebb a hasa mint Daphnéé. Mennyit számít az a két hét is! Hihetetlen!

-         Mindjárt végzek – szólt ki nekik halkan Blaise.

-         Csak nyugodtan  - legyintett Pansy.

-         Egyáltalán ne legyen nyugodt protekciós vendégek vagyunk szóval, zavarjon ki ilyenkor mindenkita rendelőből – vetett ellen Draco.

-         Draco csak hülyéskedik – intette le Pansy.

-         A feleségem terhes és rosszul van doktor úr vegye előre soron kívül – vihogta Draco.

-         Mindjárt, mindjárt – legyintett Blaise, s gyorsan visszahúzódott a rendelőbe, hogy felírja a receptet a nőnek. Gyorsan aláfirkantotta rányomta a pecsétet, s kiengedte a betegét. – Na gyertek! – intett nekik Blaise. – ELőb kezet mosok gyorsan, mert épp az előbb még midnenféle női szájakban kotorásztam – kacagott Blaise. Újabb kézkenőcs. Egy törlőkendővel törölte át a kezét.

-         Ígérem ma nem nyúlkálok sehova – vigyorgott Pansyra. – Állj a mérlegre! – intette Blaise a mérlegre a nőt. Állítgatta a mércét. S már elkezdte ingatni a fejét. Sejtette. Ahogy meglátta Pansyt.

-         Mi az mi van? – nézte őket Draco.

-         Fogytál – nézett fel a nőre Blaise.

-         Hogy fogytam volna, ekkora hassal, egy csomót híztam – vetette ellen Pansy.

-         Nem, nem – ingatta a fejét komoran Blaise. – Eleve egyre nehezebb lesz a méhed, hiszen a magzatvíz a méhlepény a magzat súlya nyom többet, de a te súlyod ezeket levonva kevesebb lett. Eszel rendesen, van étvágyad, nyomaszt valami? – kérdezte Blaise. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy Pansy legalább két kilóval kevesebbet nyom, ha leszámolja a terhességből adódó kilókat.

-         Hát…ööö…nem is tudom – felelte rá Pansy.

-         Na látod? És csodálkozik hogy ideges leszek. Amikor csak így lehet beszélgetni vele – mutatott Pansyra Draco.

-         Kicsit ideges vagyok – vallotta be Pansy.

-         Tiszta idegbeteg lesz a gyerek, mert Pansy már most ilyen idegesen várja. Ezt olvastam abban a könyvben és te is! Ne kezd kimagyarázni – intette le Pansyt.

-         Azért lesz idegbeteg mert hallja az ideges kiabálásod – vetette ellen Pansy.

-         Aham…hát…ilyen erővel az én gyerekem aztán fantasztikus élményekben részesülhet – hümmögte Blaise. – Ha megmondom a nemét azzal feldoblak titeket?

-         Nem – vágták rá nyersen mindketten.

-         Na ez a határozott válasz ezt szeretem – mosolygott elégedetten Blaise.

-         Figyelj Pansy felírok neked egy kis étvágynövelő cseppet, mert tényleg szeretném ,ha kicsit többet ennél, nem szeretnélek szülés után csontvázként viszont látni – mondta Blaise.

-         Hát ha muszáj – lépett le lehangoltan Pansy a mérlegről.

-         Igen. Draco ha lehet ne ingereld Pansyt – szólt a férfira Blaise.

-         Nem ingerlem ,csak mindent annyira tökéletesre akarunk… - nézte ahogy Pansy lehajtott fejjel elveszi a receptet.

-         Meglesz az a gyerek így is úgy is ne izguljatok – kacsintott rájuk Blaise. – Na már bezárom a rendelőt. Elég volt ennyi. Mire hazaér így is csaknem négy óra. Draco megsimogatta Pansy tarkóját.  Blaise pedig dracóra vigyorgott közben.

-         Daphné hogy van? – kérdezte Pansy aggódva.

-         Azért sietek haza, megnézem mi van vele – vágta magát a kocsiba Blaise. – Összejöhetnénk valamelyikünknél hétvégén – javasolta Blaise.

-         Az jó ötlet, még beszélünk! – intett neki Draco és Pansy. Blaise kifordult a Somerset felé vezető útra. Meghajtotta a kocsit. A Zabini villa földszintjéről szűrődtek a fények az utcára. Egyre hamarabb sötétedik. Blaise bekukkantott az étkezőbe. Sült zöldségek illata terjengette a levegőben. Blaise értetlenül lépett a konyhába, ahol az üst fölött Daphné serénykedett. Blaise dülledt szemekkel meredt a feleségére.

-         Hát te? – kérdezte bambán Daphnét.

-         Hát te? – kérdezte vissza Daphné az órára nézve.

-         Te főzöl? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Amint látod. Mi van, ma nincs Mungózás? – kérdezte vissza Daphné.

-         Öhm…te Daphné Greengrass vagy? – kérdezte sanda tekintettel Blaise az ajtófélfának dőlve.

-         Igen – fordult vissza az üst felé Daphné.

-         És…az a Daphné Greengrass, akit én feleségül vettem? – kérdezte Blaise gyanakvóan.

-         Igen az – nevetett Daphné, s a hasára tette a kezét. – Megkóstolod? – kérdezte Blaisetől, s a fakanállal egy kis falatot a férfi felé tartott. Blaise közelebb lépett, s Daphnét is magával húzta a fakanállal együtt. Megkóstolta a sült fűszeres zöldségeket.

-         Mh, jó íze van – biccentett rá Blaise. – Megszállt Merlin lélekdarabkája vagy mi?

-         És téged? Minek jöttél ilyen hamar haza? – kérdezte vissza Daphné.

-         Hát…gondoltam ránézek a feleségemre

-         Mielőtt emgint leiszom magam? – kérdezett rá Daphné.

-         Olyasmi – ingatta a fejét Blaise.

-         Ma nem ittam – mondta Daphné az üst gőzébe állva. – Viszont megméreckedtem és már megint híztam! – sziszegte Daphné. –Gondoltam ráállok a vegakajára és akkor nem hízok ennyit.

-         Teljesen természetes hogy hízol – simogatta meg Daphné hasát Blaise.

-         De nekem nem tetszik! Tükörbe néztem és teljesen megijedtem magamtól, lehet elzárom a tükröket a villában, mert megijedek a külsőmtől – sóhajtotta Daphné.  Mindig csak hízok! Hogy nézek ki? És a járásom! Te jó ég! – forgatta a szemét nem tetszően Daphné.  Blaise félreseperte DAphné haját a nyakáról, s csókot nyomott a bőrére.

-         Blaise, nem vacsorázunk? – kérdezte Daphné eloltva a tüzet az üst alatt.

-         Dehogyisnem…utána – búgta Blaise felültetve Daphnét a konyhaasztalra.  Daphné átvetette a karját Blaise nyakán.

-         Hát…jó. Végülis még úgyis forró  - egyezett bele, hátradőlve a konyhaasztalra.