Lucius Malfoy jóízűen kortyolta a vörösbort a kristálypoharából. Az ír terrier a térdére tette az állát, s meleg barna szemeit gazdáján nyugtatta. Halkan szuszogott. Lucius megsimogatta a kutya fejét. Ropogott a kandallóban a tűz. Lucius már fejből tudta az egész verseskötetet, annyiszor olvasta, de még mindig nem tudott betelni vele. A verseknél nincs felemelőbb és nemesebb műfaj a varázsvilág irodalmában. Kedvelte a verseket. Gyerekkorától kedvelte. A wiltshire-i költő éppen olyannak láttatta a tájat, tájköltészetében, amilyennek Lucius Malfoy. Hallotta a begördülő hintó zaját. Ki érkezett? Lucius Malfoy nem is foglalkozott vele, ki érkezett. Úgyis megtudja majd, ha nem ma, akkor holnap. Pálcájával a kandallóra pöccintett, hogy feljebb csapjanak a lángok. Az ír terrier nyüszített egyet a térdén. Lucius lenézett az ajtó felé forduló barna szemekbe.

-         Szervusz drágám! – lépett a szalonba Narcissa Malfoy.

-         Milyen volt Bulstrode-éknál? – nézett fel a könyv felett sötét szürke villanással Lucius Malfoy.

-         Ott voltak Monstróék is. Tünemény az a Camilla. De hát lány – foglalta össze Narcissa Malfoy az ítéletét a gyerekről. – Elkértem a két legújabb receptjüket. Majd az ünnepekre megsüttetjük a manókkal.

-         Biztos kedvünkre lesz – bólintott rá Lucius Malfoy, s visszafordult a kötethez.

-         Nem is érdekel miről beszéltem velük? – kérdezte Narcissa.

-         Dehogyisnem drágám, de úgyis elmondod akár kérdem akár nem – felelte nyugodtan Lucius Malfoy.

-         Bulstrode-ék rögtön az első hónapban megkeresztelték a kis Camillát. És a keresztszülők mindig családtagok! Milly unokanővére lett a keresztanya tudtad? – ült le a szemközti karosszákbe pihegve Narcissa Malfoy, s megigazította a haját. – Egy teát! – szólt a házimanónak, aki besuhant de még fel se tehette a kérdést.

-         Narcissa mire szeretnél kilyukadni ebből? – kérdezte Lucius Malfoy kissé megugró szemöldökkel.

-         Hogy Dracónak sincs igazán női rokona, Milly kívül. De Milly mégsem lehet kétszeres keresztanya. Ezért arra gondoltam, hogy mi lehetnénk egyben a kicsi keresztszülei is – vette le a teát a tálcáról Narcissa Malfoy.

-         Úgy tudom Dracóéknak más terveik vannak – mondta kitérően Lucius Malfoy, s lapozott egyet a kötetben.

-         Miféle terveik lehetnének? – nevetett szárazon Narcissa. – Az enyémet úgyis el fogják fogadni.

-         Narcissa ne ártsd magad szüntelen az életükbe ezt már megbeszéltük – felelte Lucius fel sem pillantva.

-         Szerintem ez egy jó szokás. Ki lehetne jobb keresztszülő, ha nem egy rokon – kortyolt a teájába Narcissa Malfoy.

-         A Malfoyoknál ez tudtommal nem volt szokás – villantotta feleségére szürke szemeit Lucius.

-         Az nem számít, ki jöhetne más számításba, rajtunk és Millyéken kívül? – kérdezett rá Narcissa értetlenül.

-         Mintha olyasmit hallottam volna, hogy Zabini-ék kérték fel Dracóékat és Dracóék visszahívták őket keresztszülőknek – kortyolt a borból Lucius.

-         És kik ezek a Zabiniék? – fújtatott Narcissa. – Újgazdagok, még most szereznek nevet maguknak. Na jó a Greengrass nevet azért rafináltan csak meg tartotta Daphné is. Nem hiába a Greengrass azért mégiscsak régebbi mint a Zabini, hiszen egy generációra vezetheti vissza a családfáját, milyen nevetséges is. AZ anyját is csak a szépségéről ismeri mindenki és előtte? Kik voltak ezek a Zabinik? Mégsem lehet egy Zabini egy Malfoy keresztapja! Gondolkodj már Lucius! – csattant haragosan Narcissa.

-         Az égre szívem ne légy ennyire sznob! – tette le a kristálypoharat Lucius. – Én Blaiset elég életrevaló fiatalembernek ismerem. Ráadásul gyógyító. Nekem semmi kivetnivalóm nincs vele.

-         A neve mégsem tetszett még a feleségének sem annyira, hogy felvegye. Titkon a fél aranyvérű társadalom ezen csámcsog, hogy a Greengrass lány megtartotta a nevét. Ez nem szokás az aranyvérűeknél. De mindenki megérti hogy így döntött a lány. Egyébként meg ez a Greengrass nő, hát éppen ő sem egy keresztanya típus. Hallottam ezt azt a viselkedéséről – nézett szigorúan a teája felett Narcissa Malfoy. – Egy szóval nem tartom egyiküket sem jó keresztszülőknek az unokám számára.

-         Mert saját magad igen igaz? – kérdezte Lucius Malfoy. – Nem elég neked a nagymama elnevezés? A keresztanyja is akarsz lenni? A keresztszülőség nem csak név te is tudod drágám. És szerintem egyikünk sem alkalmasabb rá mint a Zabini család. Ők fiatalok és tetterősek. Amiket mi már azért lássuk be nem mondhatunk el magunkról. Tehát maradjon csak így. Bízz a saját fiad ítélőképességében.

-         Kétlem hogy ez Draco ötlete volt! – vetette ellen Narcissa.

-         Akárkié is volt, ne ártsd bele magad. Az ő gyerekük, és az ő életük, had döntsenek ők, ne akard irányítani az életüket! Számtalanszor megbeszéltük már ezt Narcissa! Hagyd egy kicsit őket is élni, ne mindent a te kényed kedved szerint tegyenek – csapta össze a verses kötetet Lucius.

-         Megint a fiunk miatt veszekszünk? – lepődött meg Narcissa.

-         Nem veszekszünk drágám, csak más állásponton vagyunk. Nem oszthatom én sem mindenben a te véleményedet remélem belátod – felelte Lucius Malfoy.

-         Igen, persze – bólintott rá Narcissa hűvösen.

-         Ennek örülök, megyek lepihenek – állt fel Lucius Malfoy a kandalló elől. Narcissa  fejbillentve tette le a teáscsészét, s ő is lefekvéshez készülődött.

Egy fél órával később egy újabb Malfoy-címeres hintó gördült be a kastély elé. Nehézkesen kászálódott le róla Pansy. Nagy levegőt véve belépett az előcsarnokba. A házimanó azonnal elkérte a kabátját és a téli kiegészítőket. Pansy összefogva a hasánál a sűrű anyagot, megindult a lépcsőn felfelé.

-         Na mi van hazajöttél? – csendült a hűvös gúnyos hang az emeletről. Draco éppen a könyvtárból indult meg a hálószoba felé.

-         Amint látod – nézett fel rá pihegve Pansy.

-         Hát majd felvonszolod magad jó éjszakát – hagyta ott Draco.

-         Bunkó! – morogta Pansy a pihenőn kifújva magát. Kezdett nehezedni a hasa. Hamarabb kifáradt. Belépett a hálószobájukba. Draco csak morcosan felnézett rá az ágyba helyezkedve.

-         Semmi csók? – kérdezte lágy mosollyal Pansy.

-         Elköszöntél? Leléptél a francba már megint! SE egy sor, hogy elmentél, se az ikertükör. Legalább szólnál, hogy elhúzta ma francba mert unom a képed vagy valami

-         Csak nem aggódtál? – kérdezte gúnyosan Pansy.

-         Érted? Soha. Csak a kicsiért – felelte rá Draco leengedve az ölébe a könyvet. Pansy a férje vállára támaszkodva lehajolt hozzá, s puszit nyomott a haragosan összeszorított ajkakra. Dracót megcsapta a jellegzetes nyugtató levendulaillat.

-         Hiányoztam? – emelkedett fel Pansy, a hátát dörzsölgetve. Draco követte a nő járkálását ahog a rúnafeliratos kandallóra támaszkodik. Mintha egy hatalmas ne feledd gömböt rejtegetne a ruhája alatt. Pansy a tűz közelébe tartva melengette az ujjait. Draco nem felelt. – Hideg van kint – nézett hátra a válla felett Pansy. Draco nem reagált rá. Csak nézte ahogy Pansy átsimítja a hálószoba kandallójának feliratát: „A férfi sorsa a nő. - A nő sorsa a férfi”. Pansy a hasát simogatva nézett fel. Tényleg kint sírt a hideg parkban? Draco összecsapta a kötetet.

-         Persze hogy hiányoztál Pansy, micsoda buta kérdés – mondta halkan Draco.

-         Nem jöttél Cornwallba – mondta a tűzbe révedve Pansy.

-         Gondoltam nem ezért mentél oda, hogy engem láss – sóhajtotta Draco.

-         Vártalak, azt hiszem – dőlt a kandallópárkánynak Pansy.

-         Tudom, tényleg el kellene mennem egyszer hozzátok, csak valahogy…még nem…tudtam rászánni magam – állt fel az ágyról Draco.

-         Ühüm… - bólogatott Pansy. Draco gyengéden cirógatta meg Pansy tarkóját. Pansy lehajtott fejjel dőlt hozzá.

-         Jó volt otthon? – kérdezte suttogva Draco.

-         Igen, nagyon…hiányzott már – törölte le a könnyeit az arcáról Pansy.

-         Maradhattál…volna még…nem haragudtam volna…nagyon – tette hozzá az utolsó szót nevetve Draco. Pansy is csendesen felnevetett.

-         Nem, itt akartam lenni az ünnepeken nálatok – rázta a fejét Pansy.

-         Tudom hiányoltad volna a karácsonyfa alatti szexet – jegyezte meg gonoszul Draco.

-         Vagy veszekedést – ingatta meg a fejét mosolyogva Pansy.

-         Vagy mindkettőt. A kettő nálunk úgyis együtt jár – nevette el magát Draco.

-         Igen, azt hiszem tényleg a te lehengerlő modorod hiányzott volna a legjobban – bólintott rá Pansy. – Csókot? – nézett fel Dracóra várakozón. Draco csibészes mosollyal a szája körül ráhajolt a halvány ajkakra. Pansy mohón tűrte fel Draco köntösének az ujját, s a bal csuklóját a szájához emelte s ráharapott a Sötét Jegyre.

-         Kis utálatos, hát persze hogy csak a jegy hiányzott – felelte rá nevetve Draco. – Fogadjunk csakis azért vagy még mindig a feleségem, mert a korosztályunkban senki másnak nincs Sötét jegy a karján. Csakis ezért ragaszkodsz hozzám valld be!

-         Titkolni sem tudnám a Sötét jegybe vagyok szerelmes ami a karodon van. Mi lenne ha a  Sötét jeggyel elégítenél ma ki, szerintem simán beférne már – villant a fény PAnsy szemében.

-         Nem tetszik az ötlet. Abból nekem nem sok élvezet jut – ráncolta a homlokát Draco.

-         Fuj de önző vagy! – lökte el Pansy. A ruhásszekrényéhez lépett és vetkőzni kezdett.  Draco visszaereszkedett az ágyra. Nézte a felesége ruhásszerkényének tartalmát, legszélen finom védőfóliában még mindig hófehéren a menyasszonyi ruha függött .az egyetlen ruhadarab aminek állandó helye van Pansy ruhatárában. Dracónak ugyanazok a gondolatai támadtak, mint akkor az esküvője napján. A Wilthsire-i katedrálisba enyhe dőlésszögben vágott be a nap, pont az oltárra. S ahogy együtt felléptek az oltárhoz, pont kettejükre esett a fény. Még jobban vakított Draco szőke haja, s a hosszú fátyol alatt  sűrű, fátyolos ruhában az ében hajú Pansy. Lehet, hogy Blaise-ék esküvője nagyobb volt. De Pansy akkor is szebb volt, mint Daphné. Legalábbis ő annak látta.

-         Gyere ide! – súgta Draco rekedten.

-         Mert? – nézte a fehér szekrény belső tükrében magát Pansy.

-         Mert meg akarlak verni minek! – morogta Draco.

-         Akkor vigyek pálcát is? – kérdezte elgondolkodva Pansy.

-         Mintha egyszer is megütöttelek volna – emelte az égnek a tekintetét Draco. Pansy behajtotta a szekrényajtót, s hátratámaszkodva leereszkedett az ágyra.

-         Tessék itt vagyok mond! – nézett rá Pansy.

-         Szép vagy – vágta ki kínlódva Draco.

-         Mi van már megint szivatni akarsz? – ráncolta a homlokát Pansy.

-         NA már az is bajod ha ezt mondom neked? – húzódott hátra mérgesen Draco.

-         Nem Draco ,csak ismerlek. Nem szoktál te nekem ilyeneket mondani. Mondjad mit akarsz és ne erőltesd ami nem megy – nézett rá egyenesen, szigorú szemekkel Pansy.

-         Egyáltalán nem erőlködtem – préselte össze morcosan az ajkait Draco.

-         Aham. Mi van, szexelni akarsz? – kérdezett rá nyersen Pansy.

-         Többek közt – sértődött meg Draco, hogy már megint ennyire átlátott rajta a felesége.

-         Gondoltad ha Blaise-től bejött a kérdés akkor tőled is? – húzta le a száját Pansy.

-         Azt mondtad nem bókolok neked eleget ha bókolok az se tetszik. NA rajtad aztán ki lehet igazodni asszony! – mérgelődött Draco.

-         Nekem ne köntörfalazz Draco tudod hogy nálunk a szónak nincs ereje, csak úgy nyersen ahogy szoktad közöld hogy egy hete nem szexeltél és most már akarod de nagyon. Nem kell hazugságokat szórnod a szemembe érte! – állt fel az ágyról Pansy, s összehajtva a ruháját kidobta a szennyesbe.

-         Egyáltalán nem hazugság! – kiáltott utána Draco.

-         Micsoda, hogy le akarsz feküdni velem? Tudom hogy nem hazugság látom rajtad! – nézett ki rá Pansy.

-         Nem, hanem, hogy szépnek tartalak! – morogta maga elé Draco.

-         Tényleg annak tartasz? – lepődött meg Pansy kilépve a mosdóból.

-         Ez olyan hihetetlen? – emelte rá a tekintetét Draco.

-         Hát…ne mszoktad emlegetni – jegyezte meg habozva Pansy.

-         NA hát azért tettem meg most – felelte Draco. Majd homlokráncolva felnézett Pansyra. – Mi az hogy ha Blaisetől bejött?

-         Ő sem kapta meg hiába mondta – felelte Pansy elhúzva a száját.

-         De nem álltál tőle messze – mérte végig Pansyt Draco.

-         Te sem álltál messze tőle, hogy lekapd Norfolkban Astoriát szóval? – tette keresztbe a karját Pansy.

-         Egyáltalán nem igaz – préselte össze az ajkait Draco.

-         Az enyém se – erősködött Pansy.

-         Nem kívántam más nőt csak téged – felelte Draco határozottan előrevetve hegyes állát.

-         Én sem kívántam meg még más férfit mint téged – vágta rá habozás nélkül Pansy.

-         Már megint hazudsz – szűrte a fogai közül Draco Pansyra meredve.

-         Te is! – csattant Pansy, s megindult, hogy megkerülje az ágyat.

-         Hát mi szépeket hazudozzunk még ma este össze egymásnak? – kérdezett rá ironikusan Draco.

-         Attól függ , mi jut eszünkbe. Ma ilyet játszunk szex előtt? – kérdezett rá Pansy, miközben felhajtotta a takarót, hogy alá bújjon.

-         Miért? – követte a tekintetével Draco, ahogy a nő mellé fekszik.

-         Mert máskor kidobóst játszunk. Ki találja el az ablakot, vagy a másik fejét. Gondoltam ma ilyet akarunk játszani – gúnyolódott Pansy.

-         Mi lenne, ha egyszer nem játszanánk előtte csak simán dugnánk? –kérdezett rá hűvösen Draco.

-         Ah, az olyan unalmas lenne, kell a változatosság édesem – mosolygott negédesen Pansy.

-         Hogy mennyire egyetértek veled, tündérvirágszálam – húzta el a száját Draco.

-         Annyira imádlak egyetlen szerelmem – sziszegte utálkozva Pansy.

-         De messze nem annyira mint én téged mézesbödönkém – vágta hozzá fagyosan Draco.

-         Fogd be! – csattant Pansy.

-         Te fogd be! – felelte rá dühösen Draco. Mindketten homlokráncolva meredtek egymásra, majd a másik ajkaira tapadtak mohó csókban egyesülve.