21. Térdbajok
callie 2009.05.02. 19:53
Blaise az előtérben huzogatta a komód fiókjait. Már megint késésben, illetve hát végülis nem késésben, mert a saját magánrendelőjét akkor nyitja ki az ember amikor akarja, de akkor is. És ma délután még a Mungó konferenciatermében az átadás is! Minden összejött.
- Cicám! Nem láttad a napszemüvegem? – kérdezte Blaise bosszankodva.
- Télen? – kiáltotta ki Daphné.
- Mert télen nem süthet a nap? – kérdezte nevetve Blaise.
- Na jó, igaz – egyezett bele Daphné. Blaise visszament a konyhába, hogy szétnézzen érte.
- Blaise szerintem ott van kint behajítottad a múltkor az alsó fiókba Seaffy után! – gondolkodott Daphné, s lobogó hajjal leguggolt, hogy kihúzza az alsó fiókot. Roppant a térde.
- Daphné! – szisszent fel a hangra Blaise. – Tudod, mit most rögtön velem is jössz, nem tűröm tovább ezt hallgatni is borzalmas!
- Itt a napszemüveged! – mosolygott rá Daphné, nehézkesen felegyenesedve.
- Vegyél kabátot! – intett neki Blaise.
- Muszáj? Tényleg nem akarok szembesülni az íróasztalod alá rejtett szeretőiddel – bizonytalankodott Daphné.
- Tényleg nem vár ma rám egy nő sem, gyere! – segítette fel Daphnéra a kabátot Blaise, s kilépett a vakító téli napsütésbe, Orrára igazgatta a napszemüvegét, s beugrott a kocsiba.
- Húzd fel a tetőt, hideg van! – szólt rá Blaisere.
- Akkor először bemegyünk a kórházba. Te hazajössz átöltözni és délután négykor találkozunk a Mungónál – sorolta a napi teendőiket Blaise.
- Vezethetem a kocsid tényleg? Huha! – kacagott rá Daphné.
- Amennyiben nem ünnepelsz előre otthon – figyelmeztette Blaise. – És nem hánysz bele!
- Szállj le a témáról Blaise! Már hetek óta nem is hánytam – mondta eltökélten Daphné.
- Tudom ez nálad egyéni rekord – röhögte Blaise.
- Akkor pukkadj meg! – suhintotta meg Blaise fejét Daphné. Blaise bekanyarodott a Mungó parkolójába, s mindketten megindultak a Mungóba. Daphné Blaise szobája felé akarta venni az irányt, de Blaise elhúzta az irányból.
- Mondtam, hogy kivizsgálom a térded gyere! – fogta meg Daphné kezét, s beinvitálta a műszerekkel telezsúfolt terembe. Daphné kedvetlenül vette le a kabátját, s felült a zöld anyaggal takart vizsgálóasztalra. – Vedd le a nadrágod cicám! – nézett rá Blaise, miközben már meggyújtotta a tükröknél a gyertyát.
- Kell valamit csinálnom? – kérdezte Daphné.
- Csak feküdj fel az asztalra – mondta Blaise fel sem nézve.
- Hát ez már jól kezdődik – nevetett Daphné kéjesen. Blaise magára kapta a magával hozott fehér köpenyét, s a pálcával a kezében Daphné felé lépett.
- Rendesen megdagadt – tapogatta át Daphné duzzadt térdét. Az egyre nehezedő súly, a terhelés hatására Daphné sérült térde kétszer akkora volt mint a másik. – Ha mindent jól csinálok, akkor egy meleg érzést érzel a térdedben, csak átvilágítom a térded, nem fog történni semmi – mondta nyugodt hangon Blaise. Megkezdte az átvilágító varázslatot, s közben az asztalon levő műszeren megbillentette a fotókart, s a képek megjelentek a megvilágított tükrön. Daphné csak a kellemes meleg levegőszerű fúvatást érezte, s Blaise lágy irányító mozdulatait, ahogy finoman forgatta a lábát, hogy minden szögből készítsen róla felvételt. Blaise zsebre tette a pálcát.
- Megvagyunk – Daphné felült, s felhúzva a nadrágját Blaise mellé állt a megvilágított negatívokat nézve.
- Így néz ki a térdem belülről? Elég félelmetes – állapította meg Daphné. – Mit látsz? – kérdezte Blaiset átkarolva a férfi derekát. Blaise a pálcájával körbemutatta az érintett részt.
- Itt a probléma – figyelte a csontok illeszkedését Blaise. – Igen sejtettem. A nehezedő súlytól a rosszul illeszkedő csontok súrolták egymást, az egyre közelebbi súrlódástól és az állandó felületi sérüléstől pedig mindkét csont védekezőmechanizmussal reagált a sérülésre, s elkezdte építeni a saját szöveteit, ezzel viszont még erősebben nő a duzzanat, az egész térded gyulladásban van. Teljesen összeér most már a két csont. Ezért fáj most már állandóan a térded – Blaise az állát bökdösve a pálcájával gondolkodott.
- Mi legyen? – nézett tanácstalanul a férfira Daphné.
- Lenne…egy megoldás…amire már jó ideje gondoltam – gondolkodott az ajkába harapva Blaise. – Viszont a dolog nincs kikísérletezve, szóval…semmi sem ígérhetek.
- Rajtam akarsz kísérletezgetni? – kérdezte Daphné a férfira sandítva.
- Csak ha engeded. A beleegyezésed nélkül természetesen nem – felelte komolyan Blaise.
- Végülis igaz. Ha feleségül vettél valami hasznod is legyen belőlem mi? Most már én leszek a kísérleti alanyod a kirobbanó gyógyítói újításaidhoz? – kérdezte hűvösen Daphné.
- Mintha a statisztikáidat nem én készítettem volna el a Gringottsba – felelte rá vigyorogva Blaise. – Figyelj Daphné nem muszáj, csak egy lehetőség.
- Az a gáz, hogy tényleg iszonyúan fáj a térdem – nehezedett inkább a másik lábára Daphné.
- Hát el tudom képzelni hogy fájhat ez – mutatott a kivilágított felvételekre Blaise.
- Jó, előbb mond el, hogy mi az – tette keresztbe a karját Daphné.
- Egy saját fejlesztésű bájitalt készítenék. A pótcsont rapid ellentettjét. Vagyis egy bájital, amitől visszahúzódhatna a két csont, és természetesen keverni kellene bele gyulladáscsökkentő szereket is, valami rutakivonatszerűt - foglalta össze az elképzelését Blaise.
- Vagyis egy bájital amit te állítasz össze a pótcsont rapid mintájára annak ellentettjeként, amit soha senkin nem használtak még, és aminek a hatásáról is fogalmad sincs – értelmezte a dolgot összevont szemöldökkel Daphné.
- Tudom ez elég ijesztően hangzik így – bólintott Blaise. – Először egy gyenge kivonatot készítenék, olyan adagot, ami szinte semmilyen hatással nem bír. A kínos az…hogy…most terhes vagy. Vagyis nem ihatod meg, ahogy szinte semmilyen bájitalt nem is kaphatsz most mert ugye azonnal bejut a véráramon át a kicsihez is. Tehát a véráramot kikerülve…kellene nekem befecskendezni egyenesen a csont közelébe. Vagyis a két csont közé… - nézett grimaszolva Daphnéra.
- Ó te jó ég! – fintorgott Daphné is.
- Ne hányd el magad jó? – kérlelte Blaise, ahogy látta Daphné előregörnyed.
- Nem, nem, csak ez így hallva is fájdalmas – nézett fel rá Daphné.
- Hát…kapsz helyi érzéstelenítést…voltaképpen a fájdalmat nem érzed…csak a behatolást végig egy kivetített tükrön láthatod az egészet, hiszen én is azon keresztül nézem, hogy mit művelek a csontoknál…- Blaise homlokát dörzsölve nézte a feleségét. – Nincs jobb ötletem Daphné. És tudom jól, hogy egyik másik kollégámnak sem lesz. Vagy ez, ha nagyon nem bírod már a fájdalmat…vagy…meg kell várnod, amíg megszületik a kicsi. Ja és a szoptatás alatt sem ejthetjük meg.
- Tehát még egy teljes évet várnom kell igaz? – nézte sötéten a képeket Daphné.
- Ahhoz ,hogy ugyanúgy ihasd meg mint a pótcsont rapidot szokás, ahhoz igen. De Daphné…a hangokból ítélve, mármint ez a ropogás, kattogás és egyéb…és a képek alapján…Hat hónapos terhes vagy Daphné. Még három hónap. Ami alatt a kicsi is csak egyre nehezebb lesz…nem bíztathatlak azzal, hogy nem történik valami nagyon durva dolog a térdeddel az elkövetkező hetekben – mondta meg őszintén Blaise a félelmeit.
- Ó basszus! – fordult el Daphné, s a vizsgálóasztalra támaszkodott.
- Persze lehetne enyhíteni a dolgot, ha innentől csak feküdnél és egyáltalán nem járkálnál már… - mondta Blaise.
- Ezt úgysem tudom megállni – rázta fejét Daphné.
- Ha meglesz a kicsi, akkor pedig Pye-al megejthetnénk a komolyabb beavatkozást is, amikor a csontokat megpróbáljuk jobban összeilleszteni – Blaise visszanézet a tükörre. – Csak hát az az igazság, hogy…
- Igazán nem sok értelme van már igaz? – kérdezte komoran Daphné.
- Hát…nincs. A csontok már teljesen elformálódtak, innentől az lehet, hogy varázslattal lecsiszoljuk a két csont végét meg még hozzátoldunk hogy tökéletesen szabványformájú legyen…és úgy forrasztjuk össze ismét. De sajnos…ez csupán varázslat tudod jól. És…a varázslat hatása…nem tudom meddig tart, gondolom bizonyos időközönként az egész műveletet meg kellene ismételni – nézte szomorúan a feleségét Blaise.
- Semmi bajom nem volt a térdemmel amíg…amíg – Daphné ökölbe szorította a kezét, s az asztalra csapott.
- Amíg nem lettél terhes – egészítette ki Blaise keresztbe tett karral.
- Nem…nem ezt akartam mondani. Hanem amíg nem híztam el – mondta komolyan Daphné.
- Igen persze. Magyarán nem csak…hiúságból kell ügyelned az alakodra a későbbiekben, hanem a térded miatt is – bólintott rá Blaise. – A terhesség elmúlik, a kilók nehezebben – mosolygott Daphnéra.
- Jól van…csináljuk meg készítsd el a bájitalt és szólj, hogy mikor esedékes – határozta el magát végül Daphné.
- Pye is asszisztál, ő tapasztaltabb orvos nálam, ha ez megnyugtat – mondta Blaise miközben eloltotta a gyertyákat.
- Blaise én benned is megbízom, nem kell Pye.
- Én vagyok nyugodtabb, ha Pye is itt van – mondta őszintén Blaise. – Nekem tényleg fontos…az egészséged és a testi épséged is Daphné – mondta komolyan. Daphné mély levegőt véve ránézett.
- Mit akarsz ezzel mondani? – fürkészte Blaise arcát Daphné.
- Tudom, hogy az alakodra vigyázol Daphné ismerlek. Tudom milyen fontos neked és nem is kételkedem benne, hogy ismét ugyanúgy fogsz illegni mint egy évvel ezelőtt a formás fenekeddel…de…szóval… - Blaise dülledt szemekkel kereste a szavakat.
- Mit akarsz mondani? – ráncolta a homlokát Daphné.
- Amennyiben nem akarod tényleg egyéb…beavatkozásoknak kitenni magad a térdeddel…akkor… - nyögte Blaise elakadó hangon.
- Igen?
- Szóval…kockázatos lenne – Blaise elhallgatott végül nagy levegőt véve kimondta. – Még egy gyereket vállalnod…kihordanod.
- Vagy úgy – mondta keményebb hangon Daphné, majd könnybe lábadt szemmel elnézett, hogy kerülje Blaise tekintetét. – Így adod tudtomra, hogy nem akarsz több gyereket tőlem? Ez a gyógyítói burkolt megfogalmazás?
- Daphné, kérlek ne érts félre – akart a nőhöz érni, de Daphné hátrált egy lépést, s közben felvette a kabátját.
- Miért mondod ezt nekem? – kérdezte könnyben úszó szemmel Daphné.
- Hogy tisztában légy a dologgal. Hogy felelősségteljesen tudj dönteni, ha úgy adódik
- Szóval megint azzal jössz, hogy felcsináltattam magam veled igaz? És teljesen meggondolatlanul?
- Daphné nem erről van szó, de hát…nem én erőltettem hogy legyen gyerekünk. Te akartál gyereket! Te idézted elő ezt az egész helyzetet.
- Igen igaz…te tényleg nem akartál gyereket. Jó szóval vegyem a célzást, hogy ezt sem akartad, többet pedig pláne nem? – hullottak le az első könnyek Daphné állán.
- Daphné kérlek!
- Mire? Hogy ne lássam át az agyafúrt pasi gondolatmenetedet? Végülis egy gyerekkel is bármikor leléphetsz tőlem igaz. Hagyjál békén! És én még komolyan bevettem, hogy értem aggódsz! Merlinre mennyire szédíthető vagyok még ennyi évesen is! – rántotta fel az ajtót Daphné, s kiviharzott.
- Daphné! Ne csinálj őrültséget jó? – kiáltott utána Blaise ahogy futott, de Daphné most nem törődve hogy majd szétmegy a térde lerohant a Mungó lépcsőjén, bevágta magát Blaise ferrárijába, s elhajtott. Blaise hiába futott utána. Ott maradt a hóesésben a vékony fekete pulóverére kapott fehér köpenyben. – A fenébe de hideg van! – dörzsölte meg a karját Blaise.
Délután négy óra. Blaise öltönyben, nyakkendőben dísztalárban, idegesen pislantott a kupola bejáratára. A Mungó igazgatója, a főorvos, az osztályvezetők, mind leálltak vele néhány szóra beszélgetni. Az egész orvosi kamara itt volt, a meghívott címzetes tiszteletes egykori gyógyítók. Merlin-díjasok. A konferenciaterembe gyűltek a meghívottak. Egy gyógyító tényleges, hivatalos gyógyítóvá nyilvánítása a mai varázsvilágban elég nagy dolog. Kevesen vannak, sokszor évekig nincs is, aki gyógyítónak tanulna. Az egész országból jöttek a nagy nevű orvosok megnézni, az újjonan közéjük emelkedett fiatal, tehetséges gyógyítót. Blaise többjükkel találkozott már konzíliumokon, konferenciákon. Szerencséje volt, hogy Pye alá került és ezzel Hippocrates Smethwyck alá. A kapcsolatai nagy részét még Lumpsluck professzornak is köszönheti, és persze a Mungónak. El sem hitte, hogy mennyi mindenkit ismer már, akik itt gyűltek össze. Minden gyógyító, gyógyítóinas, asszisztens hozta a feleségét, férjét. S a meghívottak nagy része ott volt Blaise esküvőjén is. Azok akik kevésbé voltak napi kapcsolatban Blaise-el, csak magukban furcsálták, hogy se Blaise édesanyja, se a felesége nincs itt Blaise nagy napján. Akik ismerték viszont nyíltan neki szegezték a kérdést. Pye, aki átöltözve most futott be egyből rákérdezett.
- Hol van a gyönyörű feleséged Blaise? – kérdezte miközben a csokornyakkendőjét igazgatta.
- Szerintem rosszul van. Nem érzi jól magát. Terhes tudod. És hát a hatodik hónapban…nem szívesen mutatkozik már ilyen pocakkal nagy rendezvényeken – mentette ki a feleségét Blaise. Blaise idegesen babrálta a kézelőjét.
- Na mindegy, még jó, hogy ezt a rengeteg pénzt most nem csak én állom – sóhajtotta Blaise. – Az állófogadás, minden.
- Ne aggódj az orvosi kamarának van erre elkülönített kerete – kacsintott Pye. Blaise idegesen nézett az órára.
- Blaise! – szólt ki étre Hippocrates Smethcwyck. – Kezdünk! Gyertek! Vagy vársz még valakit? – kérdezte ,ahogy látta, Blaise még mindig az ajtóra tapadó tekintettel toporog a konferenciaterem előtti váróban. Az utolsó későn érkezők is megindultak, hogy elfoglalják a helyüket.
- Én… - kezdte Blaise, s fejével már nemet rázott, de akkor smaragdszín muszlinkendő lebbenését tükrözte vissza a mélyszín tükrös ajtó. Megkésve, kifulladva, libbent be az ajtón, s mellkasáraszorítva a tenyerét tanácstalanul nézett körbe a nő az előcsarnokon. S akkor meglátta az utolsó három férfit, akik az ajtóban álltak, éppen a függönyhúzás előtti másodpercben. Cseresznyeszín szájfényű ajkai mögül hófehéren villant ki a szabályos fogsor, ahogy megkönnyebbülve Blaise-re mosolygott. Feltupírozott, lágyan leomló dús selymes éjfekete haja egyenesen lengett a levegőben, természetesen omolva keretezte az arcát. S a smaragd szemek a felette a fekete kontúrvonal, és a türkiszzöld szemhéjpúder. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Levegő után kapkodva zihált. Blaise azonban levegőt venni is elfelejtett. Térdig érő mélyzöld muszlinblúz volt Daphnén, háromnegyedes ujjú, és enyhén ejtett vállú, de teljesen visszafogott, két oldalt felhasítva, és dúsan redőződve a tökéletesen gömbölyű pocaknál. Fekete nadrágja csaknem földig ért, de rábukott a bőrcipő csinos orrára. Fehérarany karperece a fehér bőrére feszült, zavartan túrta át fekete haját a homlokánál, s a hosszú, kígyómintás fülbevalók csilingeltek, ahogy Daphné fejbillentve nézett Blaisere. Egy házimanó ugrott a nőhöz, s azonnal elvette tőle a fekete kabátot, s a smaragdszínű kendőt. Blaise földbe gyökerezett lábbal figyelte a feleségét. Talán félreismerte őt és magát is. Mindig azt hitte Daphné teste ami a legjobban kell neki a nőben, amit a legjobban értékel Daphnéban, ami mindig is felkeltette az érdeklődését. De ahogy most hat hónapos terhesen elnézte a feleségét és még mindig ugyanolyan gyönyörűnek és kívánatosnak látta rá kellett ébrednie egyáltalán nem Daphné nőies alkata volt az egyetlen dolog amiért vele maradt. Hanem Daphné egész egyénisége, a lendülete. De hát Daphné most is formás volt, nem torzult el az alkata a várandóssága alatt sem. Nagyon szép kismama volt. A legszebb akit látott. S ez a nő, az ő gyerekét várja. Blaise úgy nézett a feleségére mint akit erősen fejbe vágtak. Daphné már hozzájuk is futott az előtéren át. Pyera villantotta sugárzó mosolyát, s a kezét nyújtotta Hippocrates Smetchwycknek.
- Daphné Greengrass – pihegte zihálva Dahpné. – Blaise felesége vagyok.
- Ó igen, volt már szerencsénk. Illetve nem szerencsénk. A baleseténél én mentem ki a helyszínre. Hippocrates Smetchwyck.
- Ó, értem – pirult el Daphné. – Akkor már találkoztunk, csak hát…
- Éppen nem volt eszméleténél, de higgye el én sem – kacsintott rá Hippocrates. – mindig is mondom Blaisenek, én sok tündért, sok vélát, és sok egyéb varázslényt láttam már, de hogy egy boszorkány mindet felülmúlja! Mind szerencsés, aki egy pillantást vethet önre és megajándékoz minket a mosolyával…de a legmázlistább köztünk Blaise. Aki a magáénak is tudhatja önt! – áradozott Hippocrates aki hasonlóan bicegett hatalmas hasával, mint Daphné.
- Mr. Smetchwyck kérem, teljesen zavarba hoz – pirult ki Daphné szép arca.
- Hát igen, azt hiszem most is ájulással küzdök, mint a legutóbb. A látványától eszméletem vesztem – sóhajtotta Hippocrates. – Már mind nagyon hiányoltuk a jelenlétét, de azért a legjobban…a férje, Blaise – mutatott Blaisere, ahogy elhelyezkedett mellette az első sorban. Daphné lemosolyodott, s megszorította Blaise kezét. Blaise erőtlenül szorította vissza.
- Azt hittem nem jössz – súgta Blaise, ahogy elsötétedett a terem.
- Hogy gondolhattad ezt? – súgta vissza Daphné felé fordulva, s Blaiset megcsapta Daphné erős egzotikus parfümillata.
- Ahogy elszaladtál…délelőtt… - nézett a pódiumra Blaise.
- Blaise! Tudom, hogy ez fontos neked…és nekem is. Nagyon büszke vagyok rád! És a sikereidben is szeretnék már osztozni másokkal nem csak a farkadon – kuncogott Daphné.
- Daphné! – röhögte Blaise, s tenyerével magához húzta a nő fejét ,hogy lágy csókot nyomjon a nő édes ajkaira. Daphné megszorította a kezét. Blaiset felszólították a pódiumra. Fellépett az emelvényre, s az orvosi kamara Merlin díjas tiszteletbeli tagjai átadták a sötétkék borítású gyógyítói diplomáját. Daphné könnybe lábadt szemmel nézte az emelvényen mosolygó férjét. S ő tapsolta meg a legtovább a férfit, amin aki csak látta a halvány még első sorra eső fényben a nőt megmosolyogta őket. Blaise kikacsintott rá, s fellépett a kihangosítóhoz, hogy megkezdje beszédét. Köszönetet mondott a Mungó dolgozóinak és még hosszú beszédet tartott a gyógyítói tevékenységéről, de Daphné annyira meghatódott, hogy idegesen keresgélt zsebkendő után, amivel végül Pye szolgált neki, aki mellette ült. Igyekezett nem elkenni a szemfestékét, s éppen befejezte az orrfújást, amikor Blaise visszaült mellé. A két mellettük ülő férfi gratulált elsőként Blaisenek, s Daphné is a nyakába borulva csókolta meg. Felszólították a jelenlévőket, hogy az állófogadásnál folytassák a gratulációk sorát. Minden férfi fekete sötét dísztalárt viselt, ősz hajúak, fiatalabbak, főként férfiak voltak a a rendezvényen. Alig néhány nő. Blaise kedélyesen beszélgetett a hozzájuk lépőkkel, ahogy álltak az asztaloknál. Daphné elindult az ételektől roskadozó asztalokfelé. Blaise bocsánatkérően nézett rá, s váltott néhány szót a gratulálók tömegével. Szeme sarkából azonban követte az elegáns sötét ruhában lágyan suhogó Daphnét. Akihez odafordultak a férfiak, a nők egyaránt. Mindenki ismerte. Pontosan tudták róla, hogy kicsoda. Persze Daphné elég feltűnő jelenség volt, hogy megjegyezhessék maguknak. Daphné tényleg ritka szépség, egyértelmű, hogy a nem mindennapi látványt nyújtó nőre emlékeznek ha máshonnan nem az esküvőről. Daphné háttal állt meg, ahogy felegyenesedett. Hosszú fekete haja szépen omlott a hátára. Visszafogottan beszélgetett a számára teljesen ismeretlen emberekkel, akik leszólították. Daphné egyiküket sem ismerte annyira, csak a Mungós szűk kört, de sejthette, hogy akik most hozzá fordulnak mind Blaise gyógyítói pályájának egy-egy eleme közé tartoznak, valahogy valamilyen módon kapcsolatban állnak a férjével. Igazi talány volt megfejteni, hogy barátok, ellenfelek, feljebbvalók, vagy Blaise alatt segítők lehetnek. Daphné azonban elég furfangos volt hozzá, hogy könnyedén evezzen a bizonytalan vizeken is. Blaise irigyelte most azokat, akik a feleségével beszélgetnek, s majd megveszett már, mire végre ő is eljutott Daphnéhoz.
- Nem fárasztottak le nagyon? – lépett Daphnéhoz, amikor végre mindkettejüket egyedül hagyták.
- Nem, egyáltalán – tört le egy kis darabot a karfiolból Daphné, s a szájába kapta.
- Húst nem is ettél?
- De halat – bólintott Daphné.
- Hát nem viszed túlzásba – nevetett Blaise.
- Még szemezek ott azzal a húsos baconbe tekert gyümölccsel, de ha azt megeszem a desszertről inkább lemondok – felelte komolyan Daphné. Blaise megsimogatta Daphné pocakját, s amikor felpillantott zavartan látta, hogy többen mosolyognak rájuk, ahogy nyilván látták a mozdulatot.
- Figyelj… a délelőttiről… - kezdte Blaise.
- Hagyjuk Blaise túlreagáltam! – nézett le a tányérjára Daphné.
- Nem, igazad volt, tényleg nem mondtam neked, hónapok óta…de én is várom ezt a babát Daphné – fürkészte Daphné arcát kutatva Blaise. Daphné leeresztett pillákkal állt csak, a szempillája rebegett időnként ,ahogy a szeme ide-oda járt a tányérján. – És…örülök, hogy bejöttél akkor hozzám a Mungóba, s összehoztuk a picit – súgta rekedten Blaise, közelebb lépve, nehogy meghallja valaki, hogy mit beszélnek.
- Öhm…jól van - mondta elrekedő hangon Daphné is.
- Nem, nincs jól, azt akarom, hogy tudd…hogy legszívesebben egyfolytában gyereket csinálnék veled annyira rám hoztad ezt a lázas izgatottságot, és felőlem nekiláthatunk, hogy egy rakás gyereket nemzzek neked az elkövetkezendő években…és csakis a te érdekedben ha te nem akarod, abban az esetben, én akkor is nagyon boldog leszek, hogy ha ez az egy gyerekünk lesz csak – mondta komolyan Blaise, homlokát ráncolva aggódva nézve a nő arcát.
- Jól van…csak…hirtelen tényleg…rám szakadt ez az egész. Ahogy belegondoltam, hogy tényleg…akár akarjuk akár nem…akkor is csak ez az egy gyerekünk lesz és miattam, holott nem azért mert nem lehet…hanem mert… jó persze eddig nem is gondolkoztam ezen, hogy még egy vagy mit tudom én…csak úgy maga a gondolat, hogy így állunk ezzel a dologgal… - súgta vissza elhalón Daphné.
- Persze bennem se merült még fel, de hát hogyan is gondolkodhatnánk ennyire előre, amikor még az elsőt várjuk. A többit meg majd meglátjuk Daphné – karolta át a nő derekát Blaise.
- Ühüm, jó – bólintott Daphné még mindig lesütött szemmel.
- Gyere, még nagyon szeretnének szétszedni bennünket – húzta a vendégeihez a feleségét Blaise.
|