Fehér a Mungo mennyezete, az éjszakai órában senki sem járkál a folyosón. A két férfi is halkan motoszkál felette. Alig beszélnek, félszavakból is megértik egymást. Jobban megérti ez a Pye Blaise beszédét, mint ő. Vagy csak orvosi szaknyelven értik mit akar a másik? Blaise vezeti a beavatkozást, Pye csak asszisztál. Nagyon fegyelmezett mindkettejük hangja. Szinte nyugodt. Főleg Blaise keze. Itt nem lehet remegni, végzetes következményei lehetnének a kapkodásnak és az idegeskedésnek. De Blaise annyira óvatos, hogy az már szinte őrjítő. Daphnét át sem öltöztették. Szoknyában jött, csak felhajtották az anyagot. Nem is marad a kórházban. Külön bejáratos a Mungóba. Pye csak az ő kedvükért maradt-e késői órára. Blaise nem akarta, hogy bármi is megzavarja őket. Daphné a hasán fonta össze az ujjait. Még szerencse, hogy már ekkora a hasa, most hogy hanyatt fekszik, legalább nem is lát tőle semmit. Nem is akarja látni. A menyezetet bámulja már vagy fél órája, amióta hanyatt dőlt a zöld szövettel borított asztalon. Rutinosan mozgott a két férfi, teljesen összecsiszolt munkában. Blaise olyan meglepően komoly volt. Tőle valahogy nem ezt szokta meg. Most idegen volt neki ez a Blaise. Aki még csak a homlokát sem ráncolja, csak hatalmas meleg szemeivel a tükörre fókuszál, látszik a feszült figyelem az arcán, a hangja lágy és halk, az érintése, szinte leheletnyi, óvatos, gyengéd. Vagy csak az érzéstelenítő teszi? A két férfi konzultál. Pye gumikesztyűs kezében készenlétben tartott fecskendő és tampon. Ha Blaise beletrafál a csontba, Pye azonnal akcióba lép. Alig halad a tű a bőrében. Amikor Daphné meglátta a tű vastagságát azt hitte elájul. Most mégis csak tompa nyomást érez, ahogy Blaise vezeti a térdébe a vaskos fecskendőtűt. Nem kell sokat fecskendeznie, de azt a pár cseppet pontosan oda, és nem máshova. Nem is feszíti a tű, csak egy enyhe kellemetlen érzés, hogy a térdében van valami, aminek ott semmi keresnivalója, de már a gondolattól teljesen görcsöt kapott a lába. Blaise annyira koncentrál, hogy arról is megfeledkezik, hogy szóljon néhány szót Daphnéhoz. Tudja, hogy a személyeskedés most kizökkentené a férfit. De valahogy mégis megnyugtató lenne Blaise hangját hallani, amint hozzá szól. De Daphné sem meri megzavarni a beavatkozást. Csak lélegzetét visszafojtva várja, hogy végre meglegyenek. Blaise artikulálni sem mer, csak a fogai közül szűri a mormogást, különös lehet úgy haladni, hogy nem a tényleges behatolást nézi Daphné térdén, hanem mindketten oldalt egy kivetített tükrön figyelik. Bár Blaise már bizonyosan rutinos abban, hogy a kivetítőn zajló látvány után igazítsa a mozdulatait. A befelé nyomakodás abbamaradt. Alig néhány másodpercnyi feszítő érzés, ahogy Blaise fecskendezi a szérumot, majd a lehető legóvatosabban húzza visszafelé a tűt. Ugyanolyan lassan, de Daphnénak ugyanolyan érzés. Nem fáj. De azért érzi a tű mozgását. Ahogy eltűnik a tű a kivetítőről, Blaise végre fellélegzik. A tálcára pakolja a fecskendőt, gyorsan gézlapot ragaszt Daphné térdére, s megkönnyebbült mosollyal beszélget a két férfi. Daphné csak elálmosodott. Későre jár. Ilyenkor már mindig alszanak. A kicsi is mocorog odabent. Blaise arca tűnik fel a menyezet fehér színe előtt ,ahogy felé hajol.

-         Megvagyunk cicám! – súgja Blaise, s csókot nyom Daphné szájára.

-         Sikerült? – kérdezi suttogva Daphné is.

-         Bizakodhatunk, hogy a legjobban – kacsintott Blaise. – Maradj még egy kicsit! – szólt neki, s Pye-al megkezdték az eszközök elpakolását. Kedélyesen beszélgetett a két férfi. A sikeres beavatkozás utáni oldott hangulat. Mindketten elégedettek.  A gumikesztyűt is a gyűjtő ledobóba hajítják. Daphné fáradtan fordítja el a fejét. Nem lesznek sokáig, már ma este mennek is haza. Sosem tudna a Szent Mungóban időzni, pedig Blaise által azért messze kényelmesebb és bejáratosabb itt. Nem kell sosem várnia, mindenből a legnagyobb figyelmet és gondoskodást kapja, de akkor is egy ispotály. Borsódzik a háta már csak a helytől is. Blaise segít neki felülni, s leszállni a vizsgálóasztalról. A karját nyújtja támaszként, s Daphné zokszó nélkül kap is a lehetőségen.

-         Fáj? – Daphné a fejét rázza.  – Persze még hat az érzéstelenítő – bólintott Blaise. Daphné félénken kapja rá a tekintetét. – utána sem fog fájni ne aggódj – nevetett fel csendesen Blaise, kezet fogott Pye-al, megköszönték neki az asszisztációt, s Blaise besegítette Daphnét az ülésre. Hallgatagok voltak. Daphné álmos, Blaise zárkózott.

-         Mi a baj? – kérdezte végül Daphné.

-         Nincs semmi baj – felelte az ajkát megszívva Blaise. – De…lehet, olyat fogok most neked mondani, ami egyáltalán nem fog tetszeni.

-         A térdemmel kapcsolatban? – húzta össze a szemöldökét Daphné, s fázósan összekucorodott.  Blaise felvette a hőmérsékletszabályozót.

-         Nem – nézte merőn az utat Blaise.

-         Hanem? – kérdezett rá Daphné, miközben érezte, hogy megugrik a pulzusa.  

-         A jövő hétvégén elutazom…egy hosszabb…konferenciára – mondta ki akadozva Blaise.

-         Mi? Miféle konferencia és hova? – fordította felé a fejét Daphné.

-         Egy bájitalokat szállító üzlet, új termékeket bocsát piacra, és a konferencia egy tájékoztató jellegű bemutatkozása a termékeknek. Svédország – mondta feszülten Blaise.

-         Blaise a nyolcadik hónapba léptem ugye nem mondod komolyan, hogy lelépsz Merlin szakálla mögé csak néhány vacak hozzávaló ismertetése miatt? – kapkodta a fejét idegesen Daphné.

-         Kérlek ne húzd fel magad! Daphné ezek fontos dolgok. Egy gyógyítónak elengedhetetlen a napra készség. Nagy durranás, saját bájitalokkal, többet már előre legyártanak, egyszerűen nem tehetem meg, hogy ne vegyek részt ezen az ismertetőn, mert a szakma egy etalonja lesz – szorította a kormánykereket erősebben Blaise, s elfehéredtek az ujjai.

-         Nincs is semmiféle konferencia igaz? – támadt neki sziszegve Daphné. – Csak kitalálod az egészet, hogy leléphess valami kis nőcskéddel szórakozni, hiszen velem már úgysem tudsz – mondta megbántottan Daphné.

-         Tudtam, hogy így fogsz reagálni, azonnal tudtam – rázta a fejét Blaise.

-         Mert szerinted hogy kellene rá reagálnom?

-         Hát nem így ! Nem így! Miért kell állandóan ezeket a köröket játszanunk? Hol voltam, kivel, kit dugtam meg? Semmi köze az egésznek ehhez, de te állandóan gyanúsítasz, neked állandóan magyarázkodnom kell. BE fogok dilizni ettől! – pattant ki Blaiseből, az indulat, s egyre hangosabban beszélt.

-         Ne kiabálj velem! – csattant Daphné.

-         Nem kiabálok, csak a tököm tele van vele, hogy amióta megházasodtunk egyfolytában ezt műveled. Megértem szar érzés, hogy nem tudsz félrekúrni a házasságunkban, mert valahogy egy terhes nővel azért nem fajtalankodik a normális elméjű férfi.

-         Te sem – vágta rá Daphné.

-         Most megint ez a bajod? A legutóbb is megmondtad hogy hagyjuk, mert ezzel a testtel te már képtelen vagy szexelni velem. Nem tetszel magadnak, nem is érzel igazán semmit és én ezen nem tudok változtatni. Most már nincs szex – szögezte le Blaise.

-         Azt mondtad koraszüléshez vezethet.

-         Így van, és ne…ne kezd ezt…hogy az alakodért meg mit tudom én mikért én megindítsam most a szülést. Szállj le a témáról. Én gyógyító vagyok nem kuruzsló, barbár állat.

-         De császározol ugye? – könyörögte Daphné.

-         Daphné szállj – le - a - témáról. - Ejtette ki tagoltan a szavakat Blaise. - Miért kellene császároznom, amikor teljesen normál lefolyású terhességed van és a szülés sem lesz más – rázta a fejét Blaise.

-         Millyt persze igen. Hogy fogok kinézni? Nézd meg…ez…nem normális dolog – meredt le hatalmas hasára Daphné. – Meddig nő még ez a gyerek?

-         Még most kezd csak igazán szedni magára – bólintott rá Blaise.

-         Nem leszek rá képes! – nézett el a sötétségbe idegesen Daphné

-         Ne röhögtess, anyád hat gyereket hozott a világra – emlékeztette Blaise.

-         Az anyám ,és szerintem mazochista – felelte durcásan Daphné.

-         Te akartál annyira teherbe esni, hát tessék – vágta rá Blaise.

-         Példás gyógyító vagy tényleg, miért nem írtad a gyógyítói dolgozatodba ezeket az aranyköpéseidet? – jegyezte meg fagyosan Daphné. – Szóval elutazol?

-         Igen. És ne rendezz jelenetet – felelte Blaise.

-         Mennyi időre?

-         Két hét – felelte szűkösen Blaise.

-         Ó igen? Két hét egy konferenciára! Halálra röhögöm magam. Nászútra nem mehettünk, egy normális hétvégénk sem volt mert te bent voltál a kórházban. Alig vagy itthon, erre lelépsz a szülésem előtti hetekben egy nővel– háborgott Daphné.

-         Ó, hogy mennyire tudtam, hogy ezt fogod leművelni – dagadtak az erek Blaise nyakán, s dülledt előre a szeme. – tudod mit rekesszük be ezt a kiadós beszélgetést – húzódott le a Zabini villa előtt a kocsiszínen Blaise, s becsapva maga után az ajtót ott is hagyta Daphnét.

Daphné sötét szemekkel figyelte, ahogy a férfi a bőröndjébe pakol. Vasalt ingek, nadrágok, nyakkendők, zoknik, alsóneműk, borotvakészlet, szantálos illatszerek. Blaise puszit nyomott a feje búbjára búcsúzóul, de Daphné képtelen volt bármit is a férfihez szólni. Ki sem kísérte. Csak az emeletről hallotta ahogy felbőg a motor. Le kellene innia magát megint, de már ahhoz sincs kedve. Kivánszorgott a fürdőbe. Nézte Blaise fogkeféjének üres helyét. A szappant, a fürdőszereket. Olajokat, sampont, tusfürdőt, krémeket. Minden francia luxuscikk volt. Egyediek, Blaise mindet Provanceból hozatta. Marseilles-i termékek. Egyedül Daphné parfümje volt még a régi, az otthoni, a titkos. Zöld színű parfüm, hosszú kecses üvegben. Blaise számtalanszor kérdezte, hogy mi a parfümje, de Daphné nem árulta el. Meghagyta a férfit a régi hiszemben, a bambuszillatban. Fürdősók gyöngyök, golyók, szivacsok,  törülközők, nem volt egy darab se ami ne francia lett volna.  Daphné bosszúsan nézett körbe. Persze titkon maga is szerette a Blaise-el járó francia luxust, de most minden irritálta. Még a francia gyűrű is, idegesen rángatta le az ujjáról a karikagyűrűjét. Na vajon most mi Blaise egyetlen vágya? Biztos hogy nem ő, a felesége, aki nem kapható otthon a szexre, hatalmas hassal, úgy jár mint egy hordó. Csak billeg- egyik lábáról a másikra. Utálta magát ezért. Akármilyen kegyes hazugságokat is vágott hozzá Blaise, egészen biztos, hogy a fele sem igaz most sem. Kedvetlenül zuhant vissza az ágyba. Már nagyon nehéz a kicsi. Szüntelenül nyomja és kényelmetlen és elege van már a terhességből, ki akarja már tolni ezt a gyereket magából, mert elviselhetetlen. És nem is olyan kicsi.

Rezgésre ébredt. Sokáig azt sem tudta mi az. Amikor meglátta az éjjeliszekrényen az ikertükröt először megörült, hogy talán Blaise hívja. De nem. A Malfoyok keresték.

-         Jó reggelt – nevetett az ikertükörbe Pansy. – Hogy van a pocaklakód?

-         Biztos jobban mint az anyja – morogta Daphné. – Blaise lelépett. Két hétig meresztgeti a fütyijét valamerre.

-         Ó szuper, én a hasamon hajtogatom a babaruhákat – nevetgélt Pansy. – Már asztal sem kell.

-         Te mondod? Én két héttel előtted ügetek – felelte Daphné. – Szóval nehogy hamarabb merészelj szülni. Ráadásul Blaise úgyis elhúzott. Nem érdekli egyikünk se. Még a gyereke sem.

-         Nem hiszem. De biztos fontos dolga akadt – felelte Pansy.

-         Mi a fenének örülsz te annyira? Egy hónapja nem látlak titeket és úgy kivirultál mint a vadalma. Nálunk meg besűrűsödtek a konfliktusok azt hiszem. Nem bírjuk a szexmentes életet ez van – nevette el magát fáradtan Daphné, s lábfejével körzött a levegőben. Széthasad a talpa pedig ma még rá sem nehezedett igazán.

-         Szerintem csak érzem a tavaszt – rántotta a vállát nevetve Pansy.

-         Na azt én is. Majd szétreped a derekam. Nehéz ez a gyerek – simogatta meg a hasát Daphné.  – Egyébként meg Milly is nagy barátnőnk felénk se néz mióta. Legalább ha mi nem mehetünk hozzájuk ő jönne hozzánk.

-         Fél, hogy a veszekedésein kkellős közepébe érkezik – kuncogta Pansy.

-         Hát igen kezdünk mi is hozzátok hasonlítani, napi egy veszekedés. Régen napi egy szex volt. Mi lesz ha megöregszünk? Napi egy lábáztatás?

-         Olyan lökött vagy – kacagott Pansy.

-         De most komolyan igazad van Pansy, a házassággal csak a veszekedés gyarapodik – bosszankodott Daphné.

-         Nem csak az…Draco ma ágyba hozatta nekem a reggelit – kacsintott Pansy.

-         Mi történt vele? Imperio mi? – nézett Pansyra gyanakvóan Daphné.

-         Á nem. Kiharcoltam – felelte Pansy. – Megmondtam, hogy ha ma reggel is az anyja szóáradatát kell hallgatnom a szülés veszélyeiről, akkor hozzávágom a lágytojásokat. Szerintem megijedt, hogy tényleg az anyjához dobálom a lágytojást – bólintott elgondolkodva Pansy.

-         Mert olyan sok veszélye van? – nézett ámulva Daphné.

-         Hát a te férjed a gyógyító.

-         Ah Blaise! Nem is mesél az intenzív szülőszobai élményeiről pedig kérdeztem. És tuti volt egy pár nagyon gáz eset…

-         Én olvastam egy könyvet, amiben utalgattak ilyesmikre, de rájöttem jobb ha nem tudom, mert halálra rémülök még szülés előtt – felelte komolyan Pansy. – Egyébként meg örülj neki, hogy nem az anyósod prédikációját kell hallgatnod, hogy hogy lehet tökéletes Malfoyokat a világra hozni. Mintha Draco olyan tökéletes volna – Pansy a szája elé kapta a kezét.-  Úpsz remélem nem hallotta meg – vigyorgott Daphnéra.

-         Nagyon rosszalkodsz odahaza – nevetett Daphné.

-         Hát muszáj valamivel szórakoztatnom magam, mert megzavarodnék. Most már sehova se mehetek én se. A parkban még hideg van, A szalonban ülünk többnyire vagy a könyvtárban. És persze, hogy mindenki tiszta zizi, hogy már mekkora a hasam – sóhajtotta Pansy.

-         Na látod engem meg magasról leszarnak – felelte unottan Daphné. – Az egyetlen akit érdekelt az állapotom az is elhúzott a francba. Blaise anyja elutazott talán a másik féltekére, hogy ne fázzon. Az én családom…róluk inkább ne is ejtsünk szót.

-         Egyedül vagy? – kérdezte aggódva Pansy.

-         Mint a kisujjam – vágta rá Daphné. – Egyébként micsoda hülyeség ez. A kisujjam mellett ott van még négy másik, meg még a párja a másik kezemen. Na mindegy egyedül vagyok, mint Merlin a tölgyfája árnyékában. Vagy mint Potter a sebhelyével – kuncogott Daphné. – Miért hívtál?

-         Hogy megkérdezzem ,hogy van a térded – felelte Pansy.

-         Ja, annak kutya baja most már. Blaise helyrepakolt, hogy ne nyavalyogjak aztán itt hagyott mint Seaffyt. Na hol is van az a kis dög – nézett körbe Daphné. – Seaffy! – kiáltott a kneazle után, aki a hívásra besurrant az ajtón s felugrott a széles franciaágyra. – Íme itt hagyta nekem a kneazlejét gondolta kárpótolja a hiányát. Végülis igaz, Seaffyval se megy a prütykölés és most blaise-el sem. Egyre megy.

-         Ne légy rossz kedvű. Ha akarod versenyezhetünk – javasolta Pansy.

-         Miben?

-         Hát mondjuk, ki köti meg hamarabb az első kelengyét?-  kérdezte Pansy nevetve.

-         Benne vagyok! Kezdhetjük! – csapta le az ikertükröt maga mellé Daphné, s fürgén leszaladt a földszintre, hozzávalókért.

-         Na hol voltál eddig? – kérdezte Pansy amikor visszatért.

-         Ja gondoltam reggelizni is kellene.

-         Igaz, azt is tanácsos. NA kezdjük… - Pansy és Daphné is nekiálltak versenyre babaruhát kötni. Fél egykor Pansy beleszólt az ikertükörbe. – Kész vagyok – mutatta fel a babaruhát, hogy Daphné is lássa.

-         Ó! – formálta csalódottan Daphné. – Azt hiszem az enyém felismerhetetlen – vallotta be őszintén, ahogy a se eleje se vége fehér kötést felmutatta.

-         Mindjárt ebédelünk – sóhajtott Pansy. – Megmutatom Dracónak had örüljön – majd gonosz mosolyra húzta a száját. – De azért a meglepetésem nem marad el. Nem üresen kapja. Mit tegyek neki bele?

-         Add egy házimanóra

-         Juj azt nem lehet te! – kacagott Pansy.

-         Ja igaz – röhögte Daphné.

-         De valami gonosz tréfának nem lenne rossz. Tegyek bele kígyót?

-         Vagy pókokat! – tanácsolta Daphné.

-         Vagy egy szép példány skorpiót? – húzta össze a szemhéját ravaszul Pansy. – Ez nem is rossz ötlet…

-         Mindig szemétkedtek egymással? – kérdezett rá Daphné.

-         Pesze, ez dobja fel a házasságunkat. Sosem unatkozunk. Mindig valami kellően utálatosat művelünk, hogy sose lankadjon a szeretetünk egymás iránt – nevetett fel Pansy.

-         Aham…hát ti teljesen másképp értelmezitek a szeretetet mint mi – állapította meg Daphné.

-         De az a lényeg, hogy játszópajtásra akadj ezen a játszótéren – kacsintott Pansy.

-         Ezt nagyon bölcsen mondtad Pansy – bólintott rá komolyan Daphné.

-         Helyes. Megegyeztünk, na mindjárt idevarázsolom ezt a kis undormányt, alig várom, hogy szétkacagjam magam Draco képén, amikor kiesik belőle  a skorpió. Annyira utálja a sérüléseket és a csípéseket tudod – nevetett Pansy. – Édes lesz, ahogy órákig veszekedhetünk ezen a tréfámon.

-         Hát biztos az lesz – felelte DAphné kételkedve. – Bár nem értem a veszekedésben mi poén van?

-         Nem tudom, de imádok Dracóval veszekedni, meg húzni is őt. Azt hsizem ezt a kettőt szeretjük a másikban a legegyformábban. Na megyek, vár az ebéd a Malfoy-klánnal. Pusz – kapcsolta ki az ikertükröt Pansy. Daphné egyedül maradt a félresikerült babakelengyéjével.

-         Még egy babaruhát sem tudok megkötni – morogta maga elé Daphné. – Milyen pocsék egy anya leszek én – ingatta a fejét öniróniával Daphné.