Dél előtt néhány perccel fáradt megtört sírás csattant a franciaágy mellől. Blaise éberen ugrott ki az ágyból, s megkerülve  kiemelte a fiát. Dühös volt, de még milyen dühös a fia. Blaise a karjában tartva ébresztgette a teljesen kimerült Daphnét. Daphné sepergette a kezét.

-         Valakinek már nagyon hiányzol Cicám! – ébresztgette a nőt finoman Blaise.

-         Hagyj még aludni! – mormolta Daphné.

-         Mindjárt visszaaludhatsz, de a fiunk már nagyon éhes! És téged követel – tolta közelebb a panaszosan sírdogáló újszülöttet.

-         Ó – formálta kábán Daphné, ahogy esetlenül átvette a gyereket. Igazán azt sem tudta, hogy fogjon egy ilyen törékeny kis valamit, ami alig néhány órája hosszas küzdéssel pottyant ki belőle. És teljesen zavarban volt Blaise előtt, aki viszont elviselhetetlenül rutinosan kezelte a babát.

-         Segítek jó? – Blaise eligazgatta Daphné mellére a kicsit.

-         Nagyon ügyetlen vagyok igaz? Biztos gondolsz rólam most valamit – tartotta esetlenül a karjaiba helyezett csomagot Daphné.

-         Egyáltalán nem vagy ügyetlen, csak mint minden első gyerekes kismama – mosolygott Blaise. – Így, fordulj egy kicsit rá! – igazgatta el a babát. Fabian rózsaszín ajkaihoz dörzsölte Daphné mellbimbóját.

-         Na hát ilyesmit se csináltál még a melleimmel – nevette el magát kínosan feszengve Daphné.

-         Á, még ő is csak most jön rá, hogy mit kell csinálnia, nem olyan egyszerű ám kitalálni a dolgokat, mindnet most csinál ő is először – súgta halkan Blaise. Fabian szopóreflexeivel rátapadt Daphné mellbimbójára.

-         Ah, ez fáj! – súgta Daphné.

-         Várj, igazítsd egy kicsit, jobban rá! – Blaise jobban aláhelyezte a babát Daphné karjaiban. – És itt egy kicsit nyomd le a melled, szegénykének úgy teletömted az arcát azzal a hatalmas fehér kebleddel, hogy levegőt sem kap. Beterítette az egész arcát a melled nézd meg – nevetett fel csendesen Blaise. Daphné hűvös ujjaival  kicsit megtartotta a mellét, lenyomva a duzzadó, tejjel teli kebleit. Fabian végre rákapott a mellbimbóra, s mohón kortyolta az anyatejet. - Fáj még? Mond ha fáj, mert akkor nem jól csináljátok – kérdezte Blaise, de Daphné csak a fejét rázta. Blaise csendesen figyelte a meghitt pillanatot, az első szoptatás élményét.

-         Téged figyel, látod? – súgta Daphnénak. Fabian hatalmas kék szemeivel nézett felfelé.

-         Na szegény, életem lehető legborzalmasabb külsejével lát először – vette el a kezét a melléről Daphné, hogy borzas, csapzott , izzadt haját hátrarendezze egy kicsit.

-         Ne aggódj, most még nem tökéletes a látása – kuncogott halkan Blaise.

-         Ó, akkor jó – motyogta Daphné. – Hogy a fenébe lett nekem tejem?

-         A szülés után rögtön megindul a tejtermelés – magyarázta Blaise.

-         Úgy érzem magam, mint valami tenyészállat. Tejelek és belőlem táplálkoznak – gondolkodott el Daphné.

-         Így van, a két bimbós gyorsétterem vagy személyesen – röhögött Blaise.

-         Olyan hülye vagy – nevette el magát Daphné is. Fabian ásítozva abbahagyta a szopást.

-         Kifogyott? – Blaise áttapintotta Daphné mellét. – Akkor jöhet a másik, gyere fordulj át! – vette el addig a kicsit Daphnétól, s átült vele a másik oldalára, s megint segített mellre tenni Fabiant. Fabian most már egészen tudatosan cuppant rá Daphné mellére. A duzzadt fehér mellek látványától Blaiseben egyáltalán nem megható gondolatok támadtak. – Teljesen beizgultam rád – súgta Daphnénak, miközben mindketten a tejet kortyoló fiukat nézték.

-         Olyan kiszolgáltatottnak érzem magam. És most valahogy semmi emlékem sincsa a régi kívánatos Daphné Greengrassból úgy érzem – sütötte le a szemét zavartan Daphné.

-         Hát pedig már csak a látványtól lecövekeltem itt mellettetek – simogatta Daphné haját Blaise. – Nagyon kívánatos vagy. Sőt… kedvet kapok a fiamtól, hogy én is ráharapjak a mellbimbódra, annyira ingerlően formásak azok a puha nagy fehér mellek – búgta Blaise. S Daphné vállára nyomva egy puszit ő is a fiára nézett.

-         HA befejezte a mellszopogatásomat aludhatok? – kérdezte Daphné.

-         Végeztetek? – Blaise kivette a kicsit Daphné karjaiból, s a vállához tartva simogatta a hasát. Fabian olyan fáradtan borult apja vállára, és annyira picike volt Blaise széles vállához képest, hogy Daphné teljesen elérzékenyült.

-         Jaj Merlinre, olyan édesek vagytok együtt – szorította meg Blaise kezét, s ekkor Blaise már érezte, hogy meleg nedvesség csorog végig a hátán.

-         Aham, az anyjára üt – jegyezte meg ironikusan. Daphné értetlenül nézett rá. – Lehányt! – Daphné felkacagott. Blaise visszatette a bölcsőbe a kicsit, s pólót cserélve feküdt vissza Daphné mellé az ágyba. – Íme a fiam bemutatkozása! Kétségtelen, hogy a te gyereked, mi mást is várhattam volna tőle. Az ősök nyomdokaiba lépve okád. Tőlem vajon mit örökölt? – ásította Blaise.

-         Akármit is csodálatos – simogatta meg Blaise haját Daphné, s kiájulva aludt el. Blaise nem sokáig merülhetett mély álomba, főleg azért mert már kegyetlenül korgott a gyomra. A fia már javában jól lakott, pedig még most született. Ő meg éhezik már reggel óta. Daphné észre sem vette, hogy Blaise kikászálódott az ágyból, csendesen szuszogó fiára nézett a bölcsőbe, majd betette maga mögött az ajtót, s a konyha irányába vette a lépteit. Már délután három óra körül járhatott az idő, amikor tálcával egyensúlyozva belökte a háló ajtaját. Seaffy felváltva őrködött Daphné és a baba felett Blaise utasítására. Most is felugrott az ágyra, körbeszimatolta Daphnét, aztán leugrott és a bölcső körül járkált.

-         Okos macska! – tette le Seaffynak a hússal gazdagon megrakott tálkát. Seaffy azonnal izgatottan rávetette magát, most már Blaise veszi át a felügyeletet a gyermekágynál. Felállította a tálcát az ágyra, s gyengéden ébresztgetni kezdte Daphnét.

-         Daphné cicám! Ébredj! Gyere egyél egy kicsit, mielőtt megint rádcuppan a gyerek – súgta nevetve Blaise.

-         Főztél nekem? Jaj de édes vagy! – nyúlt Blaise arcához, s megsimogatta a kissé borostás férfit.

-         Várj, segítek kicsit feljebb ülni – Blaise a maga párnáját is Daphné mögé igazgatta az ágytámlához, s Daphné elé húzta a tálcát. Daphné jó étvággyal evett. – Fáj a sebed? – kérdezte Blaise. Dahpné csak hangtalanul bólintott. – Majd ha megetetted a kicsit csinálok neked egy ülőfürdőt. – Csendesen lakmároztak a tálcáról. Blaise is félig felkönyökölve evett, mint ahogy Daphné, időnként átkacsintott a smaragd szemű nőre. – Mi a baj?

-         Fáradt vagyok, feszül a mellem és fáj az egész méhem, vagy legalábbis a hüvelyem de rohadtul – morogta Daphné, miközben újabb falat franciakenyeret tört magának.

-         Hát ha ez megnyugtat Fabian sem örül jobban, hogy idekint van – nevetett Blaise.

-         Nem, nem nyugtat meg – felelte Daphné. Suttogva beszéltek, karikás szemekkel össze-összenézve az ágyban. Fabian panaszos erőszakos sírással adta tudtukra, hogy bizony ő is ébren van most mér és éhesebb mint korábban. Blaise Daphnéra kacsintott, s felpattant az ágyról, hogy ölbe vegye a fiát. Seaffy is felkapta a fejét a babasírásra, figyelte, ahogy Blaise kiveszi a bölcsőből az apró újszülöttet, s ahogy abba maradt a sírás ismét visszafordult a húscafatjai marcangolásához. Blaise az ágyra térdelt a karjában a csecsemővel és Daphné karjába adta. Figyelte, ahogy Daphné a korábbi utasításai szerint eligazgatja a fiát a mellére, s Fabian szomjasan kapja ajkai közé anyja mellbimbóját, s megnyugodva lehunyja közben a szemét. Sötét volt a haja, mint mindkettejüké, de enyhén napbarnítottább a bőre már most mint Blaise-é. Daphné elérzékenyülve nézte az apró kis esetlen csecsemőt.

-         A mi gyerekünk! – súgta meghatódva.

-         Kétségtelenül – helyezkedett mögéjük Blaise is, hogy ő is lenézhessen a babára. 

Még emlékszik arra az októberi napra, amikor a Malfoyoknál voltak hétvégi baráti találkozón a parkban. Daphnéval ellentétben Pansy időnként hordta a régi pajzsfátylát, amit Dracótól kapott. A két nő a növekvő pocakkal közös padon ültek. Időnként hol az egyik nő simogatta meg a hasát, hol a másik. Blaise és Draco illanózva sétáltak a parkban. Blaise visszanézett Daphnéra.

-         Na mi az be vagy sózva? – kérdezte Draco vihogva.

-         Vége a vitadélutánoknak? – kérdezett vissza Blaise.

-         Tudod Blaise azért nagy csődör vagy, le sem tagadhatnád – mindketten az állapotos Daphnét nézték. Terebélyes hasát.

-         Ne is mond, ahol csak járok lépten nyomon. Jaj Blaise! Láttuk a feleséged! Mekkora hasa van már mikorra várjátok a kicsit!? Ó és blaise te aztán nem várakoztattad meg, de igazán! Persze gondolni lehetett, hogy már a nászéjszakán megejtetted a dolgot – szívta s fújta ki a füstöt kapkodva Blaise.

-         Figyelj ha titeket kettőtöket meglát valaki együtt valahol biztos, hogy csak arra tud gondolni, mert rátok van írva, hogy nektek azért tutira ott van a szex. Meg hát a termékenység is – vigyorgott Draco. – Mindenki egy nagy kannak tart, aki aztán teherbe ejt már a tekintetével is egy nőt.

-         Na igen, de mi van ha nem is az enyém – szippantott egyet a szantálillanóból Blaise.

-         Jaj még mindig ezen idegbajoskodsz? – legyintett Draco.

-         AHam ,te könnyen beszélsz úgy őrködsz Pansyn, mint méhek az anyakirálynőn. Na de Daphné? Teljesen más kaptár! Melyik medve ne nyalna bele a mézescsuporba ha ott van a keze ügyében a kaptár? – fújtatott Blaise.

-         Könnyűszerrel megmondhatom neked ,akár most is, hogy kié a gyerek – vágta rá végül közönyösen Draco.

-         Hogy? Hiszen én sem tudom – sóhajtotta Blaise.

-         Gyere velem! – dobta el a mentaillanót Draco, s megindult a padon ülők felé. Pansy kérdőn nézett rá, ahogy közeledett felé.

-         Meguntátok, menjünk be? – kérdezte felállva Pansy.

-         Nem, nem, vedd le a pajzsfátylad – kérte le várakozón Draco.

-         Minek az neked? – dacoskodott Pansy.

-         Csak add ide! – sürgette Draco. Pansy lehúzta magáról a levendulaszínű fátylat.

-         Te hordod a pajzsfátylad? – lepődött meg Daphné.

-         Ha akarod kipróbálhatod milyen hordani – tartotta Daphné elé. S a szemét résnyire húzva titokban intett Blaisenek. Draco segített Daphnéra lebbenteni a könnyű anyagot, s szándékosan sokáig úgy rendezgette, hogy még mielőtt láthatatlanná nem válik előttük jól olvasható legyen a kehely köré tekeredő név.  A hullámzó tekergő feliraton pedig ezt olvashatták: „Blaise Zabini” Blaise kezéből kiesett az illanó, ahogy bambult a fátyol anyagában derengő nevére. Egy pillanatra eltűnt az egész fátyol előlük. Daphné megmozgatta a karjait a pajzsfátyolban.

-         Nem, nekem nem lenne természetes állandóan ezzel közlekedni – vetette le a levendulaszín áttetsző anyagot.

-         Én is csak így kint viselem – bólintott Pansy, s elfogadta Draco segítségét, hogy a férfi visszaigazgassa rá a fátyolanyagot. Blaise is követte tekintetével, ahogy a kehely körül, most már a „Draco Malfoy” felirat lebeg.  Draco csak figyelmeztetően rávillantotta a tekintetét, s magukra hagyták a sétára induló két nőt.

-         Ez meg mi volt? – döbbent le Blaise.

-         Bűbáj – vágta rá Draco. – Tudod Blaise a varázsvilágban vagyunk. Lazán kanyaríthatunk egy kis bűbájt.

-         Ne csináld, emlékszem, hogy amikor átadtad Pansynak még másodév elején, akkor…a Pansy név lebegett a kehely körül – ellenkezett Blaise.

-         Igen. Mert a bűbáj nyilván csak akkor lép életbe, ha aki viseli ténylegesen is másállapotban van. Ráadásul a nők csak a saját nevüket olvashatják rajta, de a férfiak annak a nevét ,akinek a gyermekével a nő viselős. Hát nem ravasz?

-         Ó te mocsadék! – röhögte Blaise. – Milyen aljas mardekáros dolog volt ez tőled?

-         Eredetileg szemétségnek szántam Pansynak anno. Azt hiszem. Hogy egy férfi lazán láthassa, majd rajta, hogy kinek a kölykét várja. De utólag belegondolva is egy biztos megerősítő funkció. Nekem is megelégedésemre van, hogy tudom a fiam tuti az enyém.  Persze a bűbáj alaposan megborsozta a pajzsfátyol árát, de az már a legkevesebb. Na megnyugodtál most már? A gyerek a tied láthattad a saját szemeddel. Meg vagy elégedve?

-         Igen. De milyen ravasz vagy te! És nem is tudhattad, hogy egykor…ez a fátyol…milyen különös is…hát igen – vágta rá Blaise.

Eligazgatta a bölcsőben a fiát, gondosan betakargatta, s néhány másodpercig figyelte, ahogy békésen alszik. Ma már harmadszor cserél pólót miatta. Kezdi felülmúlni Daphné teljesítményét.  Belépett a fürdőbe, s hozzálátott a speciális gyógyfürdő elkészítésébe. Megengedte a vizet, s a gyorsan oldódó bájitalokat belekeverte a habzó fürdővízbe. Visszament Daphnéért a franciaágyhoz.

-         Gyere megfürdetlek!

-         Nem tudom ez olyan megalázó, hogy te gondoskodsz az én tisztaságomról, ez olyan…

-         Aszott vénasszonyokat is ültettem már kádba, és hidd el kevésbé vonzott a dolog mint az hogy a saját feleségem vihetem fürdeni – mondta komolyan Blaise. – Fel bírsz állni? – Daphné megpróbálta megemelni magát, de fájdalmas fintorba torzuló arccal visszarogyott.

-         Nem – nyögte ki nehezen.

-         Kapaszkodj a nyakamba, karold át a nyakam – hajolt Daphnéhoz, s a térdhajlata alá csúsztatva a karját, s megtámasztva Daphné hátát, az ölébe emelte.  Átsétált vele a fürdőbe, s ahogy lassan beleeresztette a vörösáfonya színű vízbe lefejtette róla a hálóinget.  – Dőlj hátra nyugodtan ne nehezedj a sebedre! – igazgatta el Daphné hajáta vízben.

-         Jaj, de most még ez  a fürdő sem esik annyira túl jól, bár legalább már ezt a sok szülési izzadtságot lemoshatom magamról – lögybölte meg a haját a vízben.

-         Ne csinálj semmit mindjárt jövök csak áthúzom az ágyat és hozok neked tiszta ruhákat – szólt neki Blaise, s nekilátott, hogy a vérmaszatos, foltos, nedves, teljesen koszos ágyneműket átcserélje. Seaffy a bölcső alatt gömbölyödött össze s füleit hegyezte a legkisebb hangokra is.  Blaise tiszta fehérneművel és szoptatós hálóinggel fehér fürdőlepedővel lépett vissza  a fürdőbe.

-         Hogy haladsz? – kérdezte a nőt.

-         Hát igazán csak áztam itt, még semmit sem csináltam – vallotta be bűnösen Daphné.

-         Helyes – biccentett Blaise, s Daphné fürdőszivacsát belemártotta a vízbe, s gyengéden átdörzsölte vele Daphné nyakát és vállát. Újra a vízbe mártotta a fürdőszivacsot, s Daphné homlokánál megnedvesítette az éjfekete hajat. Átdörzsölte Daphné hajtöveit, ahogy megmosta a hosszú nőies dús hajzuhatagot.  Ő csavarta ki Daphné haját, s egy törülközőbe tekerte. Leeresztette a kádból a vizet.

-         Olyan tehetetlennek érzem magam – súgta erőtlenül Daphné.

-         Persze, hiszen  ma szültél, ne fáradozz semmivel most – nyugtatta Blaise miközben Daphnéra borította a fürdőlepedőt.  Gyorsan dörzsölte át a testét, s A fején már át is bújtatta a hálóinget. Daphné szenvedő arckifejezéssel ült a kádban. – Már megyünk is mindjárt vizszíntesben leszel újra – Emelte ki a kádból Daphnét, s  a karjaiban visszavitte az ágyra. – Meg kell, hogy vizsgáljalak rendben? – Daphné csak beletörődve biccentett, s már le is hunyta a szemét. Blaise áttapintotta a lassan visszahúzódó méhet a hasfalon keresztül, s megnézte a sebet is. Eligazgatta a fehérneműt, a betétet, szárította Daphné haját, s végül átkente az érzékeny mellbimbókat.  Daphné kimerülten aludt Fabian első fürdetése alatt is. Blaise a fürdőben mosta át a fiát, átpelenkázta, Fabian pedig némi nyöszörgéssel kísérte időnként,hogy megzavarják békés pihenését. Blaise nyugtató szavakat duruzsolt neki franciául.

-         C’est pas mal! Le papa rapide est lavé! Le bon bien ici dans l’eau? Notre premiere expérience commune. Le papa et son fils. Vous et moi. Vous avez charme votre pére complétement. Comme vaus baisent! Vous savez? /semmi baj. A papa gyorsan megfürdet. Ugye milyen jó a vízben? A mi első közös élményünk. Apa és fia. Te és én. Teljesen elvarázsoltál, akárcsak anyád. Tudod?

Daphné a negyedik este  Blaise francia kedves hangtúnusó beszédére ébredt. A fürdőben voltak a kicsivel. Nem látta egyiküket sem, csak Fabian halk artikulátlan hangjait és Blaise francia duruzsolását a fiának. Megszólalt a csipogó valahol a fürdőben.

-         Igen mondjad mit akarsz? – morogta bele Blaise, teljes hangszínváltozással. Daphné nem hallotta a választ, csak Blaise ingerült dühös csattanását.

-         Fogd fel, nem tudok most bemenni a kórházba! – Blaise elhallgatott. – Miért? Miért? Hát azért mert a fiamnak és a feleségemnek itthon van szüksége rám! – Blaise csak ingerülten elhallgatott megint. FAbian nyűgösen nyöszörögni kezdett. – Ne gyere megint nekem a te feleségeddel meg a te helytállásoddal a kórházban. Igenis most fontosabb dolgok vannak az életemben az ispotálynál fogd fel és az akárkik is fogják fel, akik a váróteremben várnak. Nem mindig csak a mások nyavalyái izgatnak. Jó Pye fejezzük be a beszélgetést mert sír a fiam és vele kell foglalkoznom! – Balise megint elhallgatott. Hallatszott ,ahogy a dühösen rángatja a fgiókokat a fürdőben. Pye továbbra is beszélt a csipogóból. – Basszus Pye tudod mit? Kurvára nem érdekel, hogy ki mit hogy csinál! Mert nekünk kurvára nincsen segítségünk. Totál magunkra vagyunk ,felénk nem tolja a képét egy rokon, vagy barát sem, de senki sem. Neked nyilván fingod nincs erről, hogy milyen így a gyermekágyas időszak! Szóval ne zaklass itthon, mert éppen elég dolgom van, mint hogy veletek fogllakozzam. Tudod mit ilyen mások hozzáállása is hát akkor az enyém is! Cseszek rájuk, ahogy ránk is magasról cseszik mindenki! Oldja meg mindenki a maga baját úgy ahogy tudja, mi is így csináljuk és nekünk sem könnyű! Hagyjatok már élni! Épp elég bajom van most! Majd bemegyek, ha elszakadhatok itthonról egy kicsit! – hallatszott ahogy a csipogó koppan a járócsempén, ahogy Blaise dühében levágta a sarokba. –  Tres petit! Mon petit fils! C’est pas mal! – fordult a gyerekhez Blaise. – apád agyát kicsit felnyomták a munkahelyéről. Na gyere! Éhes vagy már? – Blaise a vállára emelte a kicsit, s becsapkodta a fiókokat. Ahogy kilépett a tekintete találkozott Daphné zöld szemeivel.

-         Már fent vagy? – kérdezte lágyan.

-         Franciául beszélsz a kicsihez? – kérdezte Daphné.

-         Csak néha – tette át Daphné karjaiba a babát.

-         Kettőnket is ápolnod kell, mintha két gyereked lenne. A nyakadba szakadt ez a két nyűg. Ne haragudj, hogy ennyire a terhedre vagyunk. Igazad van nem gondoltam át ezt a dolgot, és még nem is segítek neked, hogy könnyebb legyen. Rád zúdul minden. Bocsáss meg Blaise – mondta halkan Daphné, s közben figyelte hogy szopik a fia.

-         Ne mondj ilyeneket! – ült le hozzájuk Blaise az ágyra. – Egyáltalán nem nyűg számomra, hogy veletek foglalkozom. És igazad van, évek óta nem voltunk ennyit együtt mint most ez az öt nap, amióta velünk van Fabian. Csak egyszerűen felnyomja bennem a pumpát, hogy miért nem értik meg mások, hogy teljesen egyedül vagyunk. Csak mi. Magunk vagyunk. És igazad van Daphné. Felénk se tolja a képét senki sem. Magunkra vagyunk utalva, amikor azért egyikünk sincs a helyzet magaslatán, hogy hogy is…és érted…mennyien voltak az esküvőnkön Daphné? Rengetegen. Évszázadok óta nem volt szerintem ekkora esküvője senkinek. S ehhez képest, amikor szükségünk lenne bárkire is…akárkire…akkor…senkinek eszébe se jutunk.

-         Igen, talán most szembesülünk igazán azzal, hogy mennyire…nincs senkink egymáson kívül – mondta lehangoltan Daphné.

-         És akink van azok is mennyire csak kihasználnak minket – tette hozzá Blaise. – Látod cicám igazad van! Az a miénk, amit megszereztünk magunknak és nem több, de nem is kevesebb – mosolygott le a fiára Blaise.

-         Még nem is mondtam el, milyen hálás vagyok neked. Ezekért a napokért, ahogy végicsináltad velünk. Senki nem fáradozna értem ennyit mint te. El sem hiszem, hogy ilyen szerencsés vagyok – sírta el magát Daphné.

-         De Cicám! Már megint csacsiságokat beszélsz – karolta át a nőt, s ő is megérintette Fabiant. – S egyáltalán nem fáradtság. Öröm minden perc, amit veletek tölthetek most itthon. Különös érzés, hogy valakik iránt igazán felelősséggel tartozom és nem egy-két óráig, hanem egy életre.

-         Fogalmam sincs mi lenne velem nélküled Blaise – dőlt a férfinak elszomorodva Daphné.

-         Szerintem én sem, ha most nem hányna le megint a fiad – nevetett Blaise, s szinte várta hogy csorogjon rajta végig Fabian vacsorája.  Fabian rendre újból végig büfizte Blaise hátát, Blaise eligazgatta a fiát a bölcsőbe, s már készenlétben ott volt az ágyszélén a csere pólója.

-         Énekeljünk neki közösen valami altatót? – kacsintott Daphnéra Blaise.

-         Ó az jó igen! Olyan sok mindenből kimaradok, ,hogy alig bírok megmoccanni mostanában – kapott az alkalmon Daphné. Blaise átforgatta a bölcsőt, hogy Daphné is rálásson a fiára az ágyból, s Daphné a tenyerét könnyedén fia hátára tette, ahogy lágyan megsimogatta. – Merlinre annyira szeretem! Az enyém, csakis az enyém!

-         A miénk – pontosította Blaise. – Íme így beszél akinek öt másik testvére van. Mindent magadnak akarsz csak – nevetett Blaise. – Adj egy csókot! – simult a nőhöz Blaise, s mielőtt halk búgó éneklésbe kezdtek egy futó csókot váltottak.