Blaise asszisztensével belépett az elsötétített szobába. Így is jól lehetett látni az ágyban fekvő férfit. Erősen zihált. Blaise csendesen nyitotta szét az orvosi táskáját, Gil szerzett egy tálat, amibe már keverték is a fertőtlenítős oldatot. Rettenetes látvány volt. Minden csupa vér. Az egész ágy, a hófehér ágynemű csurom véres. Blaise belemártotta a kezét a fertőtlenítőoldatba. Érezte, ahogy már megint szinte fájdalmasan marja a bőrét, ma már számolni sem tudja, hányszor ismételte el a műveletet. Sajnos az egész napos Mungós eseteknek mindig ez az eredménye. A rendelőben jóval kevesebb ilyen eset van, hogy szükséges előtte és utána fertőtlenítenie a kezét. Kirepedezett a bőre, csípte az erős oldat gyorsan húzta fel a fehér gumikesztyűt.  Óvatosan ért a vérben úszó férfihoz. Lázálmok gyötrik. A feleség ijedten áll az ajtóban. Nem mer beljebb jönni. Gil törölgeti a férfiról a vért, asszisztense kérdőn nézett Blaisere.

-         Mérgezés – foglalta össze tömören Blaise. Nem volt ideje kifejteni Gilnek, mert megrezzent a családi hívója. Blaise sután kotorta elő a köpenye zsebéből, alaposan összevérezve a fehér orvosi köpenyt a gumikesztyűs kezével. – Mond mi az? – morogta Blaise, amikor Daphnét meglátta a tükörben.

-         Már megint bukik. Blaise mit csináljak vele? Orrán száján jön vissza a tej. Nem tudom elaltatni mert sír, egyfolytában csorog  a hátamon a tej, és persze éhes utána. Egész nap a mellemen csüng és rohadtul fáj – panaszolta Daphné.

-         Próbáld meg kezelni a helyzetet, az anyja vagy ő pedig egy csecsemő – felelte Blaise.

-         Nem értek hozzá – rázta a fejét Daphné. – Ma már túrós is volt amit kihányt.

-         Ez normális – felelte türelmetlenül Blaise, a betegére pillantva.

-         Ebben semmi normális nincs! Totál elegem van ebből, hogy egész álló nap Fabian sírását halljam, egyfolytában szoptatom aztán lehány! Elegem van ebből! – csattant hisztérikusan Daphné.

-         Figyelj sokkal komolyabb és sürgősebb ügyeim vannak most mint a te gyereknevelési problémáid! Basszus próbálj már meg felnőni a feladathoz és anyaként viselkedni! Ne engem hivogass állandóan! – nyomta ki az ikertükröt Blaise. Blaise ingerülten vágta zsebre az ikertükröt. Daphné minden órában hívja. A legapróbb gondjaival is. És egyértelműen látszik, hogy képtelen normálisan ellátni a gyereket. Állandóan  megzavarja a leglehetetlenebb pillanatokban, a kérdéseivel, a bizonytalanságaival. Blaise pedig amióta visszatért a gyógyításhoz egyre jobban kezdte megelégelni Daphné  anyai helytállásának csődjét. Pedig az első három hetet velük töltötte, amíg a köldökcsonk körüli gondokra kellett vigyázgatni, amíg Fabian is olyan esetlenke volt, s bízott benne Daphné ráérzett az anyaság ízére. De véletlen sem. Bármennyire is fájt beismernie Daphné csapnivaló anya volt. És persze türelmetlen és teljesen alkalmatlan. A fürdetésnél felhívta minden egyes este, hogy hány fokos legyen a víz, hogy hogyan mossa meg, mennyi babaolajat használjon, és az alapvető mennyiségi értelmeket sem értette. Persze, hogyan is lehetne megfogalmazni mi a sok és mi a kevés. Blaisenek tehát Daphné szintjére kellett átültetnie mindent. És gil, aki legtöbbször fültanúja is volt Blaise irányító utasításainak már csak röhögött rajta. Ugyanis mennyiségekként a három parfümszórásnyi-jellegű fogalmakat használta, Fabian fenekén pedig úgy simítgassa el a hintőport mint ahogy a púdert szokta sminkelésnél az arcán. Kiborító volt, hogy Daphné semmit sem értett, és minden bizonytalanságával Blaiset zaklatta, aki a betegek előtt, a kollégái előtt kellett, hogy kimentse magát, hogy megvitassa Daphnéval az éppen aktuális anyai problémáit. Egyszerűen így nem lehetett nyugodtan dolgozni. Blaise  rá sem pillantott Gilre. Egyre kényelmetlenebbek már ezek a helyzetek. És persze megint félreérthetetlenül kijön az, hogy Daphné és ő, a kettejük kapcsolata, hogy milyenek is.  Blaise sietve keverte össze az ellenszérumot, mérte ki az adatokat.

-         Vért izzad. Lappangó mérgezés. Tud bárkiről, aki rosszakarója a férjének? – nézett fel a nőre Blaise. Már megint itt lebeg a dolog, hogy be kell vonni az aurorságot. A nő bizonytalanul tárta szét a karját. Blaise megitatta a férfival a bájitalt. Lehúzta kezéről a gumikesztyűt, új fertőtlenítő oldat, érzi a csípő fájdalmas érzést, gyorsan törölgeti a kezét törülközőbeamit Gil nyújt felé s közben már előkapta az ikertükrét.

-         Minisztériumi Aurorparancsnokság – jelentkezett be az álmos férfihang.

-         Éjszakai ügyelet Potter? – vigyorogta Blaise.

-         Helo, mi járatban? Remélem nem a feleséged – nézett bele a tükörbe kissé éberebben Potter.

-         Nem, egy mérgezéses eset – felelte Blaise, miközben a táskájából elővett egy ív pergament, s az éjjeliszekrényre tette.

-         TE is ügyeletben? – igazgatta meg orrán a szemüvegét Potter, s hallatszott, hogy már a jegyzőkönyvi papírok között keresgél.

-         Az orvosi jelentést itt hagyom a háznál, sietek, mert muszáj ránéznem az asszonyra – mondta blaise ,miközben már a táblázatot töltötte ki maga előtt a kis éjjeliszekrényen.

-         Olvashatóan firkálj oké? – szólt rá Potter. – A múltkor is külön írásszekértőhöz kellett vinnünk, hogy kiolvassa mit hánytál papírra.

-         Hányásról inkább ne, ne kezd te is – nevetett Blaise.

-         Elsőgyerekes apai megnyilvánulások – állapította meg hivatalos aurori hangnemben Potter.

-         Ne is mond! Ginnyvel majd ugorjatok be a napokban, ránéznék a babátokra – mártotta a tintába a pennáját Blaise, s gyorsan lendítette a betűket a következő sorban.

-         A szokásos időpont jó lesz? – kérdezte Potter.

-         Igen, még szabad, gyertek akkor – biccentett Blaise. Blaise kinyomta az ikertükröt, az összehajtott jelentésre cseppentett az éjjeliszekrényen égő gyertyából néhány csepp viaszt, s lepecsételte a jelentését.  Blaise elköszönt a nőtől, s a hátsó ülésre dobta a táskáját, lekapta a fehér orvosi köpenyt.

-         Kiteszlek a Mungó előtt, de én már nem megyek be – mondta Blaise a mellé beszálló Gilnek.

-         Rendben, holnapiak kóranyagait pedig készítsem elő érkezési sorrendbe? – kérdezte Gil.

-         Látod tudod te – biccentett Blaise. Rápillantott az órára. Már fél egy. Langyos a nyári éjszaka, nyugtatóan csap az arcába a szellő. A két férfi a maga gondolataival elfoglalva ült csendesen egymás mellett. Blaise feszülten keresett elő egy szantálillanót, egy kézzel tartva a kormányt, időnként fel- felpislantva az útra.

-         Lehet, hogy a felesége volt? – kérdezett rá Gilbert.

-         Nem a mi dolgunk ezzel foglalkozni – tért ki Blaise az útra pöccintve a hamut.

-         De tudod igaz? – nézett rá Gil.

-         A mérget tulajdonképpen elég volt egyszer beadni, nem kellett hosszasan adagolnia – legyintett Blaise megszívva az illanót.  – Sosem értettem mi a poén a mérgezésekben. De most már kezdem sejteni. Amit nem lehet diplomácialig és kommunikációval megoldani azt máshogy kell – húzta el a száját blaise. – otthon is így kell eljárni. Ha nem megy a beszéd akkor mérgezzük meg a másik életét. Daphné a hívásaival mérgez.

-         Nem lehet, hoyg politikai az ügy?

-         Mármint olyan téren? – Blaise elrévedt a csillagos égboltban, ahogy a látóhatáron találkozott az út vonalával. – Nem…nem hiszem. Már csak…szóval tudod mi miatt.

-         Igen az…á…

-         Ne mond ki – intette le blaise az ajkaihoz emelve az illanót.

-         Na majd az aurorság biztos megállapítja – bólintott Gil. – Ez azért nem volt szép látvány. Tényleg semmi vicc nincs a mérgezésben.

-         Hát nincs – morogta Blaise. Lefékezett a Mungó előtt.

-         Holnap találkozunk – búcsúzott el Gil. Blaise csak fáradtan biccentett, s elhajtott.

A Zabini villában égett az emeleten a gyertya. Blaise leállította a motort, a hangokat fürkészve az nyári éjszakában próbálta megállapítani, hogy mi zajlik odabent. Csend volt. Tehát Fabian alszik. De Daphné fent van? Vagy a gyertyafény mellett aludt el? Blaise bedobta a kulcsokat a kis tálkába, s felsietett az emeletre.  Előbb a gyerekszobába lépett. Fabian kiájulva szuszogott a kiságyban, és még úgy tűnt egyben van. Blaise ezzel megelégedve lépett a hálóba, s betette maga mögött a gyerekszoba ajtaját.

- Hol voltál? Fél kettő! És azt mondtad ma nincs ügyelet – támadt neki Daphné.

- Mindne rendben volt itthon? – kérdezte kitérően Blaise, s a fürdőbe ment.

- Egyáltalán semmi nem ment rendbe! Kinyomtad az ikertükröt, vissza se tudtalak hívni. Egyfolytában lerázol, elegem van ebből! – ment utána Daphné. Pezsgőszín hálóköntöse volt, mint az esküvői ruhájának a színe. Blaise nem is értette, hogy jutott most ez az eszébe, kezdett fájni a feje, miközben mosta a fogát Daphnét nézte a tükörben. – Egész álló nap itthon vagyok és pesztrálom a gyereket. Megőrülök ettől! Kiszipolyoz teljesen. Nincs egy nyugodt percem sem, mert vagy éhes, vagy felsír, vagy pelenkázhatom, egyfolytában vele foglalkozom, úgy érzem magam mellette mint egy rabszolga. Kettesben vagyok Fabiannal és az erkélyen kívül sehova se léphettem még ki vele, mert már arra sincs energiám, hogy normálisan elkészüljünk és elugorjak vele legalább az első bokorig. - Blaise az arcát törölgetve lépett a fiókos szerkényhez, s a kézkenőcsének letekerte a tetejét. Gyorsan dörzsölgette vele a fájós fertőtlenítő oldattól szétmart kézfejét.

- Mindezt úgy mondod nekem mintha én erőltettem volna ,hogy gyerekünk legyen. Mintha én követeltem volna tőled, hogy szülj. Mintha belekényszerítettelek volna ebbe. Miért vádolsz? Én nem Malfoy vagyok Daphné! Nem erőszakoskodtam, nem követelődztem. Te akartál gyereket, te akartad ezt az életünkbe – fordult meg Blaise szembenézve a feleségével.

- Hogy…hogy mondhatod ezt! A te gyereked! – csattant Daphné hangosan. – És azt hittem megváltozik a kapcsolatunk. Az életünk. De nem. Csak az én életem változott meg! Teljesen! Hogy varrhatod mindezt az én nyakamba! Hogy lehetsz ilyen? TE reggel hétkor lelépsz itthonról aztán beállítasz este, vagy este se! Fabiannal nem lehet kimoccanni itthonról, mert egyfolytában hány, de nem meg sem nézed, le sem szarod a saját fiadat!

- Daphné! Teljesen természetes, hoyg sokat bukik ez nem betegség – felelte hűvösen Blaise.

- Elegem van ebből bedilizek az állandó babázástól én nem ilyen vagyok, nekem ez nem életcél, hogy gyereket neveljek – kiabált vele Daphné.

- Te választottad Daphné, senki sem kényszerített, én a legkevésbé – kerülte ki Blaise. Daphné belekapva Blaise karjába lökte félre az útból.

- Akkor baszd meg Blaise! – előzte ki a férfit Daphné.

- A gyerekkel van bajod vagy inkább magaddal? – kérdezte Blaise unottan.

- Magammal persze, hogy magammal, már akkor is fáj a mellem, ha éppen nem szoptatom, teljesen el vagyok hanyagolva. Mert egyfolytában azon fáradozom hogy ellássam a gyereket. Nem vagyok önmagam. Arra sincs időm, hogy kifesse ma körmöm, vagy hajat mossak, mert Fabian felsír, mert éhes ,vagy valami egyéb kis nyűgje van, amit persze legalább fél órába telik míg kitalálom jobb esetben, nem tudok pihenni, nem tudok enni, magammal foglalkozni, mert minden csak Fabianról szól. És ha neked szar érzés volt hogy nincs segítségünk pedig akkor még ketten is voltunk, hát akkor én mit mondjak. Tök egyedül vagyok egész nap a gyerekkel és egy fél órára nem néz rá senki más.

- Te vagy az anyja! – nyomatékosította ingerülten Blaise, s közben megemelte a hangját.

- Ne kezdj kiabálni! – kezdett hisztérikusan megemelkedő hangon szólni Daphné is.

- Nem kiabálok! – csattant Blaise. – De képzeld totál elegem van ebből, hogy hazajövök és a nyavalygásodat kell hallgatnom, miközben egész nap mindenki beleszenved a fülembe a szemem láttára, ma két ember a kezem közt halt meg, tökre nincs kedvem a te kis piti hülyeségeidet is végighallgatni.

- Jaj igen teljesen megértem milyen sajnálatra méltó életed lehet, miközben elfeledkezve rólunk remekül elszórakozhatsz és utazgathatsz és legalább beszélhetsz valakivel! Mert én senkivel sem beszélhetek, FAbian csak sír, ez elég egyoldalú kommunikáció a fiammal, veled sem beszélhetek, mert már türelmetlenül lebaszod a kurva csipogódat este meg bedöglesz az ágyba és cső! Két hete úgy jössz haza, hogy …még meg sem csókolsz! Igaz is miért is foglalkoznál a mi kis piti ügyeinkkel hiszen csak a feleséged vagyok. A családod vagyunk. Miért is lennénk fontosak a számodra? Teljesen megértem ,hogy mindenki más nyavalygását szívesebben hallgatod végig. Mikor csókoltál meg utoljára?  - Daphné elfordult és idegesen vizet töltött a poharában olvadozó jégkockákra.

- Akkor most ez a bajod? – rántotta magához Blaise, s lecsapott Daphné ajkaira. Mohón falta a nő ajkait. Teljesen natúr volt. Se bambuszillat, se rúzs, semmi. Daphné volt a teljes egyszerű valójában. Blaise dühösen eresztette el a nőt, s el akart lépni, de Daphné a csípőjére tette a kezét.

- tégy a magadévá! – súgta halkan Daphné.

- Most? – emelte meg a szemöldökét Blaise.

- Ühüm – húzódott közelebb Daphné.

- Nem – lépett el Blaise lefejtve Daphné kezeit a derekáról, s tovább haladt az ágy felé.

- Miért nem?

- Nem fog jól esni azért – felelte szárazon Blaise, s beállította az ébresztőjét, ahogy az ágyra ült.

- Kivel szexeltél ma? – kérdezte Daphné, majd nagy kortyokban nyelte a hűsítő vizet.

- Nem voltam senkivel – felelte Blaise ahogy a párnáját igazgatta.

- És ezt higgyem is el mi? – nevetett száraz keserűséggel Daphné. – Blaise, tíz éve dugok veled van fogalmam róla, hogy milyen az étvágyad. Fél éve nem szexeltél velem, kíváncsi vagyok kik adják neked az örömöt, amit a feleségedtől nem kapsz meg. Van valakid? Valaki, aki több mint én? – kérdezte egyre ingerültebben Daphné.

- Daphné most miért kezded ezt!

- A feleséged vagyok jogom van tudni legalább hogy milyen kis kurvákkal dugsz a hátam mögött, amíg én a fiadat próbálom felnevelni.

- Miért kell nekünk állandóan ezt lejátszani? Komolyna inkább haza se jövök, mert elegem van ebből, hogy nem hagysz nyugton. Nincs senki aki többet jelentene mint te! – felelte blaise.

- ó értem, ők a kevesebbet jelentő nők, akiket megdugsz én vagyok a sokat jelentő de nem kívánatos nőd értem. Igazán önbizalom-növelő beszélgetéseket folytatunk a házasságunkban, ezért is akartam a feleséged lenni tényleg.

- Nem is akartál a feleségem lenni. Eszed ágába se volt megházasodni. Ebbe én kényszerítettelek bele, a gyerekbe te.

- Ja ok, akkor te szívd a házasságunkkal én meg szívom a gyerekkel de milyen kicseszősen kitaláltuk ezt egymásnak tényleg! – ordította Daphné.

- Miért kell ezt a hisztit levágni azért hogy basszalak meg? Ezt akarod nem erre megy ki a játék ugye? Nem bírod ki, hogy fél éve nem kefélték szét az agyad? Miért nem lehet egy házasságban nemet mondani a szexre? Kimerült vagyok, egész nap borzalmakat láttam és örülök, ha nyugodtan alszok mindezek után, de te egyfolytában azzal zaklatsz, hogy én félrekúrok. Értsd meg ma senkivel nem feküdtem el. Igazat mondok, tényleg nem hazudok hidd el. Totál nincs kedvem a szexhez – kiáltotta dülledős szemekkel Blaise. Most már tényleg rohadtul fájt a feje. Álmos volt és ingerült. Hajnal két óra. És üvöltözik a feleségével idehaza.

- Ja jó, ma nem, de én már fél éve nem! A rohadt életbe is! Hogy érezhetném nőnek magam, amikor senki sem tart annak. A fiam tejeszacskónak néz te meg… - Daphné dühöngve fújta el a gyertyát, s bevágta magát az ágyba, magára rántva a takarót.  Blaise is elfújta a gyertyát.  A tarkóján kulcsolta össze a kezét, s megpróbált elaludni. Lehunyta a szemét. Csupa vér az ágy, az utolsó elhaló hörgés. Blaise összerezzenve nyitotta ki a szemét. Lehet kellene egy altatóbájital ma estére. Daphné dühösen rángatta le magáról a köntöst. Meleg van ma este. Ledobta a földre az ágy mellé, s újra magára húzta a takarót. Igen, kicsit tényleg hiányzik neki is az a Daphné Greengrass. Az a tip-top nő. A cseresznyeszín rúzzsal, a szép szemhéjfestékkel, azzal az egzotikus illattal. De hát éppen Daphné dühöngése jelzi, hogy mennyire itt van az a nő, csak hirtelen a nyakába szakadt az anyaság, ami Daphnénak borzalmas erőpróba. EZ látszott rajta, látszott a küszködésén. A helytállási próbálkozásain. S kétszeresen érezheti Daphné kudarcnak ezt. Nem elég ,hogy feladta érte az eddigi életét, a külsejét, az idejét mindent, de igazán nem tud megfelelni ennek az új szerepkörnek sem. A sikerorientált Daphnénak ez egy kész lelki katarzis lehet. Daphné ha banki szemszögből nézné a gyerek a befektetés ami nem térül meg neki.

- Fent vagy még? – kérdezte rekedten Blaise.

- Persze, mindjárt eszik Fabian – felelte Daphné rosszkedvűen. - Már fölösleges elaludnom is addig, mert sokkal jobban fogom utálni érte hogy felébreszt.

- Utálod? – kérdezte Blaise.

- Nem őt. Magamat, meg úgy általában a csecsemőket. Szegény gyerek nem tehet róla hogy csecsemő – ásította Daphné. – A fiamat szeretem, csak ezt a csecsemőt nem. – Blaise csendesen felnevetett Daphné érvelésén. Átsimította a nő derekát. Érezte, ahogy az apró remegés végigfut Daphné testén. Tényleg nagyon régen nem voltak együtt.

- A nők nem szokták kívánni a szexet, amikor babájuk van – mondta Blaise.

- Mondom én hogy nem vagyok nő – felelte értetlenül Daphné. – Valami nem százas velem. Eddig azt hittem csak a térdem miatt – magyarázta Daphné. – De most kezdek ráébredni, hogy nem.

- Engem is utálsz? – húzódott közelebb Blaise nevetve.

- Nagyon nem vagyok anyukás ugye? – kérdezte vissza Daphné, ahogy a hátára fordult. Blaise végigsimította a tenyerét Daphné testén. Kigombolta a hálóing felső gombjait. Daphné mellei így duzzadtan még nagyobbak voltak. Blaise beleszédült a látványba. Apró csókokkal hintette a keblek fehér, puha halmait. Ahogy tenyerével beborította a formás melleket érezte, hogy nedvesség szivárog a bőrére.

- De elég anyukás vagy – felelte Blaise röhögve, s a lepedőbe törölte a tenyeréről a kiszivárgott tejet.

- annyira utálom magam ezért, semmi izgató nem lehet így ebben igaz? – fordította el a fejét Daphné.

- Ne foglalkozz most ezzel – felelte blaise s tenyerével lesiklott Daphné formás combjaira. Ajkaival rátapadt Daphné nyakára, s a nő halkan felnyögött. Találkozott újból az ajkuk, Blaise csókja amit már olyan régen érzett így, szeretkezés közben, szinte el is felejtette mennyire részegítő, most is majd elájult attól a mély belső reszketéstől, amit Blaise csókja kiváltott belőle. Forgott vele minden, ám a következő pillanatban felszisszent a szúró fájdalomtól, ahogy blaise beléhatolt.

- A francba is – nyögte Daphné felocsúdva.

- Én mondtam előre – morogta Blaise ahogy óvatosan beljebb siklott.

- Ah utoljára akkor volt ilyen, amikor kezdő voltam – szorította össze a száját Daphné.

- Hát azt is velem élted át – búgta Blaise.  – A szülés miatt van – Felkönyökölve várta, hogy Daphné arcán enyhüljön a fájdalomba torzult kifejezés.  Lassan kezdett el mozogni. Daphné összepréselt szemhéjjal minden egyes lökésre nyögött alatta. Blaise lehunyt szemmel próbálta visszafogni a lökések erejét, miközben végigfutott testén a jóleső borzongások sorozata.

- Ah de jó! – nyögte ahogy mélyebben Daphnéba hatolt. Daphné a lepedőbe markolva harapott az ajkába. Bármennyire is küzdött kényelmetlen volt az egész. Blaise fokozatosan kezdett gyorsabban mozogni.

- Ne Blaise! – nyögte Daphné szenvedve. – Hagyjuk abba, ez nem megy! – mondta Daphné kedvetlenül.  – Igazad van, rohadtul fáj! – fordította el a fejét lehangoltan Daphné. Blaise elfogadóan gördült le róla.

- Sejtettem, hogy ez lesz – Blaise felhevülten keresgélt illanója után. Muszáj valamivel lehűtenie magát. Sercegve gyulladt meg a szantálcsík.

- Még a szex sem megy – mondta lehangoltan Daphné. – Hónapok óta még mindig folyik belőlem minden trutyi, mikor múlik már ez el?

- Daphné ez teljesen rendben van, kilenc hónapig fejlődött bent Fabian, persze, hogy tovább tart ez a tisztulás, mint egy átlagos ciklus – magyarázta Blaise. A másik szobában halk kis jelzősírás csattant. Daphné átsietett, s áthozta a fiát szoptatni. A háttámlának dőlve, vette karjára a fiát, s szabaddá téve a mellét Fabian azonnal mohón rákapott. Daphné lehunyta a szemét, ahogy kicserepesedett mellei már fájtak a szoptatástól.  Blaise illanózva figyelte őket. Daphné fáradtan nézett le a fiára, aki szintén lehunyt szemmel csak kortyolta a tejet. Majd elaludt Daphné mellén a kicsi is.

- Ma leejtettem fürdetésnél – szólalt meg halkan Daphné. – Milyen anya vagyok, hogy elejtem a gyerekem? Borzalmas, pocsék anya vagyok nem kell mondanod sem. Magam is megállapítom – Daphné sűrű haja eltakarta az arcát, és Fabiant is, ahogy Daphné mellét is Blaise elől. – Aztán bőgtünk mindketten, Fabian azért mert megütötte magát, én meg azért, mert ennyire ügyetlen vagyok. – Blaise szótlanul szívta tovább az illanót, a hamusba pöccintette az elégett részt, s újra az ajkához emelte.  Fabian elégedett hangokat hallatott, ahogy Daphné átfordította a másik karjára. Tenyerét megtámasztotta Daphné duzzadt fehér mellén, s most nagy sötét szemekkel nézett az anyjára. Már bebarnult a szeme, olyan kedvesen aranybarnás, mogyorós szemszíne van, mint Blaisenek. S kócos a sötét haj a homlokánál, Daphné oldalra próbálta simítgatni, hamarosan ráférne egy hajvágás a fiára.  Fabian levegő után lihegve húzta el a fejét. Tenyerével anyja mellét fogva tartva. Megmozgatta a lábait. Egy ideig még anyja smaragd szemeibe nézett, aztán lecsukta a szemét.  Daphné a vállára igazgatta a pelenkát, de Blaise elnyomva az illanót legyintett.

- Add majd én! – áttette a saját vállára a pelenkát, s megemelte a fiát a vállára téve. Fabian gurgulázó nevetéssel fogadta ahogy megérezte apja jellegzetes szantálos fertőtlenítős illatát. Felkönyökölt apja vállára, s nagy szemekkel meredt a szobára, ahol Blaise járkálni kezdett vele.  Daphné a fürdőben mosakodott, átkente a bimbóvédő krémmel a melleit, magára kapta a hálóingjét, s visszament a férfiakhoz. Blaise karikás szemmel, nyúzott arccal nézett fel rá, ahogy a hálószobába lépett. Daphné is álmosan mosolygott rá.

- Tudod azt hittem, hogy kipihentebbek leszünk, ha családunk lesz. Ha gyerekünk lesz. Azt hittem legalább annyi örömöm lesz, hogy itthon leszek Fabiannal, hogy nem leszek olyan kimerült, mint a Gringottsi hajtásban. De tévedtem. Pontosan ugyanolyan fáradt vagyok – ült fel az ágyra Daphné.

- Én is – biccentett Blaise, s átvitte Fabiant a kiságyába. – Reméljük végigalussza most már az éjszakát – készült lefekvéshez Blaise is. Daphné is álmosan dőlt el mellette. A Zabini család fáradtan merült mély álomba.