31. Balzsamíz
callie 2009.05.26. 18:33
Daphné feltette a Walpurgis lemezt a gramofonra. Fabian a perzsa szőnyegen játszott a játékaival. Daphné nyitva hagyta az ajtókat, hogy meghallja ha a kicsi felsír, s nekikezdett az előkészületekhez a hajmosáshoz. Ez egy egész szertartás volt. Egy ilyen hosszú éjfekete hajat, gondosan ápolni csaknem olyan fárasztó volt mint a gyereknevelés. Pedig Fabiant ellátni egyik napról a másikra sem könnyű feladat. Hosszan engedte a vizet a hajára. A hajpakolás most elég lesz ha tíz percig szárad a haján, Fabiantól esély sem lehet hosszabb időre. Daphné hallgatódzott. Semmi sírás. Kimosta a pakolást a hajából, átsamponozta még egyszer a haját. Kiöblítette. Ahogy csavarta a vizet a hajából csukott szemmel tapogatódzott a hajbalzsam után. De hiába. Az egzotikus illatú balzsamos dézsa nem állt ott a helyén, ahova tette mielőtt nekikezdett a hajmosásnak. Daphné a törülközőjébe törölve az arcát felnézett. A kád mellett a velencei vörös járólapon Fabian ült és az egész karja a zöldes balzsammal összekenve, ökléről nyalogatta a balzsamot.
- Ó jaj ne! – kapta magára köntösét Daphné, s felkapta Fabiant a földről, s gyorsan a csap alá tartotta, lemosogatta az arcát ,a kezét, s közben idegesen nézte a balzsamos dézsát. Szinte teljesen üres volt. – Miért kell megenned mindent ami a kezed ügyébe akad? – nézte Fabian aranybarna szemeit, miközben már benyomta a Blaiset hívó gombot. Sokáig csengett. – Gyerünk már vedd fel, vedd fel! – járkált a csipőjére támasztott Fabiannal le-fel Daphné. Még nedves a haja, a súly húzza a fejét. Fabian már nyöszörög a karján.
- Mondjad mi van már megint! – szólt ingerülten az ikertükörbe Blaise. Fehér köpeny volt rajta. Karikásak és véreresek a szemei. A negyedik ügyeleti éjszaka után. Már öt napja nem volt otthon.
- Fabian megette az egész hajbalzsamomat! – harapott idegesen a szája szélére Daphné.
- A rohadt életbe is Daphné! – csattant Blaise indulatosan, s levágva az ikertükröt, úgy ahogy volt, fehér köpenyben sietett a vörös ferrarihoz. A gázra taposott, miközben pulzusa megemelkedett, s lüktető halántékkal hajtotta végig az utat a Zabini villáig. Az emeletről már hangos sírás hallatszott. Daphné ahogy meghallotta a motort sietett le Blaise-hez ölében a kicsivel. Blaise kivette a kezéből.
- Hányt? – kérdezte Daphnét.
- Nem, nem – rázta a fejét Daphné könnyes szemekkel.
- Most bezzeg nem hányt – húzta el a száját Blaise, s fia szájába nyomva az ujját a lábánál fogva hánytatta Fabiant. Sietve aprította a növényeket, gyorsan forrázta le , s Daphné kezébe nyomta az üveget. – Itasd meg vele – sietett Blaise, hogy a fekete táskájából már előkeresse a gyógyítói eszközöket. Daphné a Fabian szájához tartotta a cumisüveget, de Blaise szemvillanás alatt visszalépett hozzá. –De ne így jesszusom! Hát forró! Meg égeted a nyelőcsövét! – Blaise feszülten hűtötte az italt, s maga itatta meg a fiával. Daphné sietett le az orvosi táskáért. Blaise fürgén vett mintát, kicsomagolta Fabian pelenkáját, nézte a kicsi hőmérsékletét. – Hogy lehetsz ennyire felelőtlen Daphné? – nézett fel megrovón a nőre Blaise. – Add a tégelyt! – Daphné sietve nyomta a kezébe a balzsamos dobozt. Blaise kivett belőle egy keveset az ujjával, lenyalta, majd a mosdóba köpte.
- Én…nem akartam. Bent játszott a szobában… - szipogta Daphné.
- Tudod, hogy amióta mászik, semmit sem lehet a földön hagyni, mert mindent lenyel – rázta a fejét Blaise.
- Csak nem mertem becsukni a fürdőajtót, mert akkor nem hallom, hogy ha történik vele valami. Meg sem gondoltam ,hogy a fürdőbe mászott és…
- …és bezabálta az egész tégely balzsamodat – húzta el a száját Blaise.
- …és ott volt könyékig a balzsamba, mindet megette. Jaj ugye nincs semmi baja? – sírta Daphné. Blaise finoman tapogatta meg a fia hasát. Fabian hasfájósan sírdogált. Blaise a vállára vette, s járkálni kezdett a fiával. Nem is nézett Daphnéra. Most annyira dühös rá, képtelen lenne szemrehányás nélkül nézni a nőre. Daphné tehetetlenül ült, s nézte ahogy Fabian nyűgösen vergődik Blaise karjai közt. Blaise a karjára fektette, s ringatta ahogy haladt vele. Blaise fáradtan dörzsölgette a szemét. A végletekig kimerült ma. Otthagyott mindent a Mungóban ahogy hazarontott. Blaise újra megvizsgálta a kicsit. Átpelenkázta, Daphné nézte, ahogy Blaise rutinosan húzza a törlőkendőt a dobozból, átsimítja Fabian fenekét, s a ledobóba hajítja, újat vesz elő, lágy mozdulatokkal szórja a hintőport, s a ragasztó csíkokat tépve már át is pelenkázta a fiát. Ahogy a fehér, gondosan ápolt gyógyítói kezek, minden kapkodás nélkül rutinosan mozognak. Megtapogatta Fabian hasát. Újabb tisztítófőzetet készített neki. Daphné csendesen sírdogált a háttérben. Figyelte Blaise magabiztos mozgását. Ahogy csendesen nyugtatgatja a nyűgös Fabiant.
- Egyben marad úgy tűnik – szólalt meg végül Blaise. Daphné szívéről mintha hatalmas kő gördült volna le. – Hgoy hagyhatlak titeket kettesben, ha nem lehetek biztos abban, hogy képes vagy felnőttként és anyaként vigyázni a fiunkra? – kérdezte halkan Blaise. Daphné dermedten nézte.
- Én…én… - hebegte Daphné.
- Remélem látod Daphné, hogy anyaként egy csőd vagy. Katasztrófális a teljesítményed anyai szinten és nem is értem, hogy képzelted ezt, amikor hozzád annyira nem való egy gyerek. S én ezt a nőt tettem meg a gyerekem anyjának… - ingatta a fejét Blaise.
- Hogy…hogy vághatod ezt a fejemhez? – csattant sírva Daphné. – Mintha mással nem történnének ilyen balesetek?
- De Daphné ezek már nem balesetek nem veszed észre? Egyfolytában történik valami és neked minden kész krízisre az első reakciód, hogy engem hívj! A héten hányszor csörgetted a csipogómat? Miért nem vagy képes magad kezelni a kríziseket? Ne háríts mindent rám csak azért mert gyógyító vagyok és mert a gyereked apja! – jegyezte meg veszekedős hangnemben Blaise.
- Hétfőn azért hívtalak fel, mert piros foltot láttam Fabian füle mögött és kértelek, hogy nézd meg, legalább úgy, hogy beviszem hozzád, de azt mondtad ne merészeljek beállítani a kicsivel a kórházba majd hazajössz. A héten többször is rákérdeztem, hogy mikor fogsz hazajönni, legalább a fiad állapotát megnézni, mire a reakciód annyi, hogy holmi csípések miatt ne zaklassalak téged – felelte Daphné szipogva. – Megnézted a foltot? – kérdezte Daphné. Blaise újra Fabianhoz lépett, s megforgatta a fejét, hogy lássa a füle mögötti területet. Átsimította az ujjbegyével a bőrferlületet. – ez nem…csípés – morogta Blaise. – Hanem…kiütés. Miért nem szóltál? – nézett Daphnéra.
- Szóltam! –csattant Daphné. – De te szerinted a csípésekkel ne zaklassalak!
- Azt mondtad csípés!
- Azt mondtam vörös folt! – kiáltotta Daphné.
- Nem ugyanaz!
- Nem bizony, hogyan tudnék különbséget tenni csípés és kiütés között? Fogalmam se volt mi az ezért mondtam ,hogy valami vörös folt van a füle mögött – Daphné felpattanva hadonászott. – De persze neked miért is számítana amit én mondok a fiadról. Gondolom ezt is valami kamu szövegnek hitted, amivel hazarángathatlak, mintha élnék halnék a kritikus szövegeidért, s hazavágynálak. Hogy hallgassam a fölényes gúnyos megjegyzéseidet, hogy te bezzeg milyen jól felismersz mindent és mennyire magabiztos vagy minden helyzetben és hozzád képest én egy rakás szerencsétlenség vagyok, aki még azt sem tudja megállapítani hogy az nem csípés hanem kiütés! Én nem tanultam gyógyítónak fogd már fel! Úgy teszel mintha mindnet nekem is annyira kéne tudnom, mint neked! És persze vedd csak elő a fehér receptes papírjaidat írd ki nekem is hogy mit adjak be neki, aztán húzzál vissza Londonba. Úgy teszel mintha kirendelt orvos lennél itthon. Hát nem. Ez az otthonod, én a feleséged vagyok Fabian a fiad és esetleg próbálj meg ezekhez a titulusokhoz megfelelő mértékben foglalkozni velünk. Ne úgy kezelj minket mint a Mungóba na pácienseidet és mielőtt megint azt mondanád, hogy a szex miatt hisztizek. Hát igen többek közt az miatt is.
- Vissza kell mennem, van pár elintézetlen ügyem bent még mára – mondta Blaise, miközben kitett néhány fiolát a komódra, s sebtében firkálta a recepteket.
- Jó menj csak. Mi mást is vártam! Ne szólj hozzám! – rántotta ki a recepteket Blaise kezéből Daphné. – Hagyj békén! Holnap úgy jössz hozzánk, hogy fizessek is neked a gyógyítói munkádért? – csattant Daphné a tárcájába csúsztatva a recepteket. – Tényleg imádok Melindához úgy beállítani a kibaszott receptjeiddel, hogy a kérdésére az a válaszom, hogy fogalmam sincs a férjem hol van és mit csinál és egyébként milyen fantasztikus családi életünk van ó igen. Szerdán azért hívtalak, mert el akartam újságolni, hogy Fabian felállt a kiságyban, de rámbasztad a csipogód mielőtt annyit mondhattam volna, hogy snidget. A fiad felállt és te még nem is láttad. Úgy érzem, hogy nem is velünk éled az életed, hanem valahol máshol magadban. Kizársz minket belőle, és a mi életünk nem is érdekel téged. Meg akartam valakivel osztani az örömöm, de rájöttem, hogy senkivel sem tudom. Azt hittem, hogy talán a férjem lehet az, a gyerekem apja, de tévedtem. – Daphné arcán végigfolytak a könnyek, vörösödött a szeme, s kapkodva ment a seprűtárolóhoz, hogy kiráncigálja a babakocsit. – Neked tökre mindegy, hogy esőben vagy déli napfényben mászunk be a városba már csak a receptjeidet is kiváltani, mert nem hagyhatom magára Fabiant s ezért vihetem magammal mindenhova, mert nincs aki vigyázzon rá, amíg elintézem a dolgokat. Te csak azt látod mekkora egy elkúrt ribanc vagyok, aki még gyereket nevelni sem tud, de hogy a mindennapokban mit kell megélnem észre sem veszed. Szóval vágd csak be magad a kocsidba, aztán lépj le megint négy-öt napra a Mungó és a rendelő közt ingázva, úgyis ezt csinálod mindig.
- Daphné! – kezdte Blaise a nő után sietve.
- Kopj le megmondtam, ne is lássalak! Képtelen vagyok ma már értelmesen beszélni veled! – tette a csomagtartóba a babakocsit Daphné, visszasietett az emeletre Fabianért, s a gyerekülésbe igazgatta. Felsőt cserélt és beült a vezetőülésre. Vissza sem nézve hajtott el a patikába a felírt receptekkel. Blaise a Zabini villa kavicsos feljáróján maradt nézte a port, amit felkavart az elhajtó méregzöld mercédes. Az állát dörzsölve ült vissza a kocsijába, s a Mungó felé indult újra. Daphné nedves hajjal sietett a patikába, persze, mindjárt bezár. Hiszen sötétedik. Meggyulladtak a fények a Mungó folyosóján is, ahogy Blaise belépett. Kirívóan haladt a citruszöld taláros boszorkányok és varázslók között. Blaise egyedül fehérben. Különc. Igazán. Semmiben sem a szokványos. A büfében több citruszöld taláros boszorkány és varázsló lézengett. A szőke Cathy Strout lépett hozzá.
- A beavatkozásokat megcsináltam Pye-al helyetted – mondta, fáradtan kavargatva a kávéját, s leereszkedett egy pepitamintás puha kanapéra a belső gyógyítói különteremben. Blaise is rendelt egy feketét.
- Kösz. Minden simán ment? – ereszkedett le Blaise a kanapéra a nő mellé.
- Igen, nem volt semmi gond – bólintott Cathy belekortyolva a kávéjába. – És nálad?
- Semmi komoly – felelte kitérően Blaise.
- De mindezek után nem bánnám, ha nyugodt lenne az éjszaka. A lábaim rendesen fájnak – tette fel a közel húzott székre a lábát Cathy.
- Én ilyenkor szoktam a nap legviccesebb részeire emlékezni – mosolygott Blaise a nőre.
- Na lássuk csak, ma mi volt e legviccesebb? – billentette meg a fejét Cathy, s szőke haja előre bukott, ahogy oldalt nézett Blaisere.
- A férfi, aki úgy kakukkolt mint a kakukkos óra? – mindketten felnevettek.
- Igen, az nem volt rossz. Bár a vécétartályszerű gyomorhangos kövér nő…az sem volt semmi – kuncogott Cathy.
- A potpourit okádó férfi? Illetve amikor kinyitotta a száját már ömlött belőle a szárazvirág, nem is kellett hozzá beszélnie. Miféle szájvíz az ilyen? Akárki is volt csúnyán átejtette ezzel – dohogta Blaise. Ő is feltette a lábát a székre. Fáradtan döntötték hátra a fejőket a kanapéra. Mindketten gyógyítói köpenyükben, kávézgatva. Cathy is ügyel ma.
- Jó veled beszélgetni Blaise – mondta lágyan a nő.
- Kösz, sokan mondták már – tette le a csészéjét Blaise. A karját a kanapé karfájára helyezte a nő feje mögé. Blaise szantálos illata megcsapta a nőt. Közelebb húzódott hozzá. Blaise is nézte a szőke hajú nőt, a halványkék szemeket, S a nő is elmerült a meleg barna szemekben, Blaise kissé borostás arcában a mélyszín férfias ajkakban. Blaisenek nagyon jól állt a fehér orvosi köpeny. Egy rezzenés volt az egész. Blaise lehajolt a gyógyító boszorkány ajkaira. Tudta, a kanapé nem lesz a legkényelmesebb, de most még ahhoz is fáradt, hogy az ügyeleit szobát felkeresse vele, jó lesz itt a büfé hátsó termében, úgysincs senki más már itt. Hagyta, hogy mint már annyiszor, most is a kórházban csábuljon el.
|