A két fiú első születésnapját együtt tartották. Mivel a Malfoyok ragaszkodtak a Malfoy-birtokon való rendezésnél ezért, Blaiseék érkeztek vendégségbe. Két hatalmas torta volt, AZ egyiken a Scorpius a másikon a Fabian felirat. Márciusba viszont megérkezett egy régen látott ismerős is. Astoria Greengrass. Két teljes év misszióból tért haza. S A megváltozott házastársi kapcsolatokra tekintettel nyugodt szívvel invitálták őt is a közös ünneplésre. Astoria sokat játszott kis unokaöccsével, s Scorpiussal is. Daphné nyugodtan hagyta, hogy húga foglalkozzon a fiával, végre legalább két perc szusszanása lehetett Fabiantól. Meséltették a lányt a külföldi gyógyítói munkáról, Pansy azért szemmel tartotta a fiát minduntalan. Millyék is elhozták a már lassan négy éves Camillát, aki virágmintás sárga ruhában volt, furcsán hullámzó hajjal, ami Monstro hajának hosszított változata lehet. Camilla jól nevelt lány volt, többnyire anyja mellett üldögélt, félénken evett a tortákból. Draco hívására se nagyon moccant el anyja mellől. Mindkét kisfiú megkapta első seprűjét a keresztszülőktől. Dracóék Játék hintaabraxan lovat vettek Scorpiusnak, Pansy visszahívta magához a fiát. Az ölébe ültette. Apró fémkanalát a kezébe adva figyelte, hogy Scorpius hogyan próbálja a tortafalatot bekapni. Segített neki. Áttörölgette az arcát, ahol maszatos lett. Egyébként egészen ügyesen evett. Látszott, hogy a Malfoyok nagyon sokat foglalkoznak vele. Fabian ellentétben még mindig teljesen ügyetlen volt. Nem tudott rendesen enni. Inni. Scorpius már a kis üvegpoharát maga emelte fel az asztalról, s óvatosan döntötte meg, s kortyolt a vízből. Pansy segített neki visszatenni. Pansy elmutogatta újból a fiának, hogy hogyan törölje meg a száját a szalvétával, Scorpius pedig figyelmesen leutánozta anyja mozdulatait.  Draco és Pansy is nagyon nyugodtan és figyelmesen foglalkoztak a kicsivel és ez most alaposan kijött a két család között. A márciusi ünneplés alapvetően jó hangulatban telt. A két fiú sokat játszott együtt. Kavicsokat gyűjtöttek a parkban. Még mindketten sokat másztak. Astoria felügyelte a két gyereket a parkban, sorbarendezték a kavicsokat, újakat kerestek. Daphné maga is elégedett volt a húgával. Senkit sem provokált semmire. Nagyon visszafogott volt. Egyáltalán nem zavart senkit a jelenléte. A két évvel ezelőtti kínos incidens már a múlté volt. Blaise vezetett visszafelé. Daphné ült mellette. Astoria a kis Fabiannal a hátsó ülésen. Blaise csak rutinellenőrzésre beszaladt a Mungóba, s Daphné nem is állta meg, hogy ne kérdezzen rá a húgánál.

- Mi a helyzet? Dracóval? – kérdezte egyenesen, miközben Fabiannal járkált le fel a Zabini-villa lépcsőin. – Túltetted már magad rajta?

- Dracón? – Astoria a korlátnak támaszkodott. – Persze örülök, hogy boldog, hogy van egy fia, és családja van. De az ő boldogsága egyben az én boldogtalanságom is. Nehéz dolog úgy szerelmesnek lenni valakibe, hogy tudod, valaki mással boldog és nem veled – könyökölt csüggedten a korlátra Astoria. Szőke haja előre omlott, lágyan hullámzott a levegőben.

- Tovább kellene már lépned – nézett fel a húgára Daphné.

- Tudom. Évek óta tudom. Amióta megházasodtak tudom. De hogy lehet túllépni azon akibe szerelmes vagy. Nem könnyű elmagyarázni ezt a szívemnek – sóhajtott Astoria. – Igazán nem akarom őket elválasztani egymástól, mert én kedvelem Pansyt is, Dracóba szerelmes vagyok és jó őket együtt látni, hogy ilyen boldogok együtt. Csak etől én még mindig szerelmes vagyok Dracóba. Miért is kellett nekem beleesni? Miért nem tudtam valaki mást választani? Valakit aki viszonozni is képes amit érzek? Akivel hosszú távon boldog lehetnék? Hogy tudom én ezt így elcseszni?

- Hát…nem értem – mondta őszintén Daphné.

- Persze, tizenkét éves korod óta tudod, hogy Blaise. Blaise-el éltél, Blaise a férjed ,a fiad apja. Minden Blaisere épül. Az egész világod, az egész életed. Megtaláltad elsőre beletrafálták és kész. Én is szerelmes vagyok Dracóba amióta csak ismerem. De foglalt. Megelőztek. És igazán be sem jövök neki. Vagy ha igen. Már azt is titkolja és elnyomta magába. Más az élete. De ha hiszed Daphné ha nem. Ez a két év. Nem múlt el nap anélkül, hogy ne gondoltam volna Dracóra. Szerencsétlen dolog a plátói szerelem. A viszonzatlan szerelem. Sosem akarnék neki rosszat. De ez már tényleg szenvedés. Szenvedek az utána való vágyódásban. És Pansy mellett bármennyire is fáj. Tudom, hogy én szóba sem jöhetek. Ők ketten így tökéletesek ahogy vannak. Megértem, ha PAnsy mellett engem meg sem lát. Miért nem tudom már elfelejteni? – nyüszített Astoria.

- Astoria lassan tíz éve, hogy el kellene már felejtened. Nem gondolod hogy ez már kóros? – ráncolta a homlokát Daphné. Fabian most a korlátba kapaszkodva vette egyesével a lépcsőfokokat.

- Olyan szép az a gyerek. Draco már biztos nem akarna senki mástól gyereket igaz? – Astoria lehangoltan húzta gyöngyházfény körmeit a korláton. – Próbálok beletörődni. Sőt beletörődtem. De nem tudok továbblépni. Csak szemlélem az ő életüket. Várom, hogy újra lássam legalább egy pillanatra őket. Együtt. Mert már ez is valahogy olyan keserédes. Mert egyszerre fáj és egyszerre örülök is hogy látom. Igazán nem kell senki más. Mert nincs senki más aki Dracóhoz fogható. Teljesen bele vagyok zúgva és az sem érdekel ha nem érdeklem. Nem számít. Hallani akarok felőlük és mégsem, látni akarom de inkább mégsem. El tudod képzelni milyen az, ha Blaiset valaki mással látod boldognak, s te beéred azzal is ,ha hébe-hóba csak egy pillantást vethetsz rá? – kérdezte Astoria.

- Nem, egyáltalán nem tudom elképzelni – felelte Daphné, s a következő lépcsőre érve roppant a térde. Daphné fájósan rázta meg a lábát. – Amióta felfedezte a lépcsőzés örömeit azóta a térdem alaposan igénybe van véve – figyelte a fiát Daphné.

- Örülök, hogy hazajöttem, de az életem innentől megint csak a két Draco találkozás között eltöltött hetek és hónapok szürke egyhangúsága lesz. Mert olyan az életem mint Anglia ege. Folyton szürke, s Draco hozza a napfényt. Ha láthatom. Az már beragyogja a napomat, s akkor feltöltődöm hosszú hetekre és hónapokra. Azzal táplálkozom, hogy aztán hosszú idő múlva amikor újra látom akkor újra feltöltődhessek. Jobban szenvedtem ebben a két évben hogy egy pillantásra sem láthattam, mint ha végig kellett volna néznem itt a fia születését az örömöt, a tökéletes családi idillt. Még ez is jobb. Mert legalább látom. Igyekszem a háttérben maradni, nem zavarni az életét, nem avatkozni bele, csak távolról szemlélni. S nekem már ennyi is elég. De képtelen lennék kibírni azt, hogy egyáltalán ne lássam.

- Nem vagy normális ugye tudod? – nézett fel rá Daphné.

- Igen tudom. Magányos vagyok. Egyedül érzem, magam. Haza kellene költöznöm – sóhajtotta Astoria. – De otthon sem érezném már igazán otthon magam. Így is a fél hetet otthon töltöm a másik felét bent Londonban a sorházban. Nem kell senki. Nem érdekelnek a férfiak – Astoria lesétált a lépcsőről. – Megyek most egy ideig boldog vagyok, láttam őket – puszit nyomott Daphné arcára. – Irigyellek nővérkém – mosolygott rá Astoria.

- hát ebben a térdfájásban semmi irigyelnivaló nincs – tapogatta meg a térdét Daphné. – És a gyereknevelésben sem. Főleg Blaise-el. – Daphné figyelte, ahogy Astoria lehajtott fejjel becsukja maga mögött a bejárati ajtót. Nem tudja mit kellene tennie, hogy a húgán segítsen. Mert most elég kezelhetetlen állapotnak látta ezt a szerelmet. Blaise fékezett le az ajtó előtt. Daphné már a fékcsikorgásból megismerte Blaise temperamentumos vezetési stílusát. Blaise bevágta maga mögött az ajtót.

- Hazajöttem, itt az ideje komolyan elkezdeni foglalkozni a fiammal – nézett fel rájuk Blaise.

- Jó tedd azt, megyek lefekszem, fáj a lábam – hagyta is ott Daphné a kicsit Blaise-el.

Blaise pedig nem csak fellángolásként mondta ,hogy most már tudatosan foglalkozik a fiával. Ami eddig csak Daphnéra hárult azt most már Blaise is átvette tőle. Reggel ébredés után ő ültette bilire a fiát. Fabian szenvedve üldögélt ott. Blaise járkált körülötte, fogat mosott, beszélt hozzá. Daphné is álmosan kikóválygott hozzájuk a mosdóba. Fabian csak értetlenül nézte a szüleit, hogy miért ültették ide a fürdő közepébe lehúzott pelenkával.

-         Hogy állsz Fabian? Jön a pisi? Nem? – kérdezte Blaise. Daphné feltűzte a haját, s fogat mosott. Fabian térdére könyökölve üldögélt a kék bilijén. Végül felpattant. Amikor észrevette, hogy van benne valami megrántotta apja nadrágszárát. Blaise is lenézett. Daphné is odanézett.

-         Jaj Merlinre! Belepisilt! Belepisilt! – Daphné ugrándozva megkerülte Blaiset, s leguggolta a fiához össze vissza puszilgatta. Blaise dicsérgette a gyereket. Fabian pedig nevetve visított anyja szorító mozdulataitól.

-         A reggeli biliztetés maradjon szokás Daphné ,ha nem vagyok itthon akkor is – mondta Blaise miközben az ingjét gombolgatta. – Gyertek le reggelizzünk. - Daphné felállította a szennyestartó tetejére Fabiánt, s nézte ahogy a fia kezet mos. Fabian a víz alá tartotta a kezét, dörzsölgette a szappant a keze között, aztán lemosta a kezéről a habot. Várakozva nézett Daphnére, hogy kéri a törülközőt, Daphné pedig mosolyogva nyújtotta át a kicsinek. Fabian törölgett a kezét.

-         Jól van, ügyes vagy – nyomott puszit Fabian fejére Daphné, s az ölében levitte a reggelihez. Blaise komoran figyelte ahogy Fabian étkezni kezd. – Mit csinálsz? – nézett FAbianra. –Nem harapjuk a poharat, ne harapd!  - Blaise segített Fabiannak megtartani a poharat. – Ne öntsd túl, mert akkor magadra öntöd – figyelmeztette Blaise. – De ne harapd! Fabian! – Blaise elvette a poharat. Fabian nevetve nézett fel rá, Blaise tenyerével finoman Fabian szájára ütött. Daphné figyelte, ahogy Blaise hűvös modorban oktatja a fiát. Fabian legörbülő szájjal nézett rá, de nem kezdett sírni. Blaise türelmetlenül figyelte, ahogy fia lassan majszolja a reggelijét. Kezébe vette a kenyeret, s ledobta a földre. – Mit csinálsz? Nem dobáljuk az ételt fiam, egyél rendesen! – vette fel a földről Blaise, s átnézett Daphnéra. – Ne engedd hogy ugráltasson!

-         Jó – kortyolta a kávéját Daphné.

-         Nem, nem jó. Ráhagysz egy csomó mindent! Azt hiszi hogy ő az úr a háznál. Majd időben hazajövök a vacsorához, hogy rájöjjön nem egyáltalán nem ő az úr a háznál,nem az ő kénye-kedve szerint ugrálgat itthon senki sem. Igazad van Daphné. Kicsit elhanyagoltalak titeket – biccentett Blaise. Fabian felé nyújtogatta a kenyerét. – Befejezted Fabian? Ne kínálgasd senkinek se az ételt. Ha befejezted, akkor leszállás az etetőszékről! – Blaise kiemelte a fiát az étkező asztal mellől, s letette a földre. – Szokja meg ha befejezte az étkezést akkor már nincs kaja. Daphné figyelj erre oda!

-         Jól van, jól van – bólogatott Daphné. – De hát ha megéhezik közben akkor megéhezik.

-         Egy fenét szokjon le erről. Reggeli után majd lesz tízórai és kész, ne egyen egyfolytában, ez Millyék hülye szokása volt hogy állandóan zabáltatták a gyereket – mérgelődött Blaise. – Sietek haza szívem, vigyázz magatokra – nyomott puszit Daphné feje búbjára. Daphné Fabianra pislogott, ahogy kettesben maradtak.

-         Na lebuktunk apu előtt – mondta a fiának. – most már vége a szabadságnak rövid pórázon vagyunk mindketten – mondta Fabiannak, aki csak visszagügyögött rá.