Igazat mondtak az időjósok. Elviselhetetlen szárazság volt idén. Hamar beköszöntött a kánikula, felperzselte a nap a földet. Az úton fél méteres porfelhő kavargott előttük. Blaise napszemüvegének csapódtak az apró homokszemcsék. Összepréselt ajkakkal nyomta a gázt. Daphné mellette a haját sepergette hátra a nyitott fedelű autóban jobban felkavarja a hosszú hajat a szél, borzolta a szépen hátrafésült haját. Az ajtóra könyökölt, s tenyerének támasztva a homlokát nézte a Szombati Boszorkány magazint. Hétvége van. Itt a bizonyítéka is. A heti Szombati boszorkányt tartja a kezében. Most vették út közben. Blaise csak a hátsó ülésre dobta a Gyógyító csütörtök e heti számát, még ma szerezte be, nem járatják az újságot, mert amióta Daphné nem jár a Gringottsba azóta leálltak az újságolvasással. Blaise időnként azonban továbbra is beszalad a postára a Gyógyítói különszámokért. Fabian a hátsó gyerekülésben nézelődött.  Blaise éles kanyarral fordult rá a partra, fekete frissen bokszolt cipője homokos lett, ahogy kiszállta kocsiból. Szó nélkül állította fel a napozóágyat, leverte a napernyőt a homokba. A fekete nadrágszára leért a homokba, s most hátul már az is poros lett. Látszott, hogy ő nem ide a partra készült. Finom bőrcipőben, elegáns fekete nadrágban, testhez simuló fekete felsőben, sötét napszemüvegét a hajába tolta. Daphné a strandkendőjét igazgatta a derekára, s Fabian már a homokozólapátjával nekilátott gödröt ásni a száraz homokba. Fújt a szellő a tengerparton.

-         Fél tizenkettőre itt vagyok értetek – nyomott futó csókot Daphné ajkaira Blaise, s már fürgén be is vágta magát a vörös ferrariba. Felbőgött a motor, s Blaise elhajtott a rendelőbe. Siet. Késésben van hát persze. Pedig még most van nyolc óra. De nyolckor már nyitja a rendelőt elméletileg. Daphné unottan tette fel a szalmakalapját, könnyű strandköntöét magára kapta, s kényelmesen elhelyezkedett a nyugágyon. Egy ideig figyelte, ahogy Fabian eljátszik a homokkal. Vödörben vizet a sekély tengervízből, s most öntözgeti a homokt, hogy nedvesedjen. Daphné előkereste fonott táskájából az ikertükrét.  A Malfoyok sokára vették fel.

-         Mi újság Daphné? – kérdezte Pansy, miközben szanaszét heverő taláros katonákat pakolászott egy nagy kosárba.

-         Szétunom magam. Hétvége van érted? Hétvége! De Blaise elhúzott a rendelőbe, és délután természetesen a Mungóban lesz – fogta le a szalmakalapját Daphné, mielőtt elfújja a szél. – Ez megy már két hónapja! Kitesz minket a parton, mint a macskáját és kész. Nem is Seaffy otthon maradt. Csak nekünk jár a tengerparti szórakozás – fújtatott Daphné.

-         Igen értem. Scorpius ne szedd ki a játékokat a kosárból, gyere segíts összeszedni! Amivel nem játszol azokat tedd a helyére! – szólt a fiának Pansy. – Nézd Daphné ha gondolod, délután kiugrunk hozzátok, hogy ne érezd egyedül magad. Igaz ki akartam menni segíteni Dracónak a földeken – túrt a hajába Pansy ,ahogy már megint előrebukott az ében tincs, ahogy lefelé hajolt.

-         Kedves, kösz, de nekem a férjem kell! – dühöngött Daphné. – Reggel összekap minket és hogy ne mondjam azt, hogy nem foglalkozik velünk ő hoz ki a partra és ő jön értünk. Úgy érzem magam mint valami otthon unatkozó anyuka!  - bosszankodott Daphné. – Ez nekem így nem élet. Hogy azt nézzem Fabian hogy szórja a homokot a hajába. Fabian fejezd be! – szólt  a fiára Daphné. Fabian egy ideig habozott aztán végül abbahagyta a hajhomokszórást.

-         Tudod Blaise, nagyon lelkiismeretes gyógyító. Ha sok a munka gondolom…elfeledkezik minden másról – Pansy homlokráncolva nézte a következő pálcaforgatót. – Nincs egy női harcos sem –állapította meg Pansy, s a fiára nézett.  –Scorpius neked nem hiányoznak a női nem képviselői a játékaidból? – Scorpius csak nagy szemeket meresztett az anyjára. – Te érted ezt Daphné?

-         Fogalmam nincs de Fabian már megint falja a homokot! – fújtatott Daphné s felállt a nyugágyról. – Mit csinálsz? Fabian nem esszük a homokot! Az nem étel! Köpd ki! - A köntöse zsebéből keresgélt elő egy zsebkendőt, s áttörölgette Fabian száját.  – Miért van az, hogy Fabian mindent megeszik? – nézte tanácstalanul a fiát Daphné. – A múltkor Seaffy almára kattant rá. Blaise azt hiszem rendesen megverte érte – ráncolta a homlokát Daphné. – Pedig reggeliztünk, biztos, hogy nem éhes.

-         Draco is kint van a földeken Daphné – nyugtatta a nőt Pansy.

-         Ó igen, de az nem ugyanaz, mert télen meg egész hónapban otthon van! – mérgelődött Daphné. – De Blaise nem az időjáráshoz van kötve. Semmi rendszeresség nincs az életünkben. Illetve az a rendszeres, ha Blaise nincs itthon – húzta el a száját Daphné. – Zsinórban négy hétvégén most bent volt a kórházba, minket meg kipakol ide. Mi vagyok én? Nekünk a hétvégék is hétköznapok. Fabian! – szólt a fiára Daphné, mielőtt a vödörbe kortyol tengervízért. – De hogy a macskaalom! – forgatta a szemét Daphné.

-         Hát nem tudom Scorpius csak szorongatja Karmillát. A múltkor is láttam ,hogy gincsolja. Vagy gyomrozza, vagy szorongatja a nyakát. Szegény macskám – nézett Pansy. – Nem győztem elmagyarázni Scorpiusnak, hogy az fáj neki és nem szabad és még megfojtja a macskámat! – elégedetlenkedett Pansy.

-         Még mindig jobb mint ha macskakaját enne – érvelt Daphné. – Fabian azt is megkóstolta.

-         Jópofa lehet – nevetett Pansy.

-         Egyáltalán nem az! Ráadásul Blaise velem ordítozik, hogy miért eszik össze vissza mindent a gyerek, mintha tőlem látná vagy én szoktattam volna rá. Ha valami hülye szokása van Fabiannak az egyből az én hibám és miattam van és tőlem látja ha ne makkor az én vérem van benne satöbbi. Na szerinted?

-         Hát végülis te vagy vele otthon – ráncolta a homlokát Pansy.

-         JA, hát akkor majd legyen vele itthon Blaise és meglátjuk őtőle mit tanul. És csodálkozom, hogy miért hányt annyit, amikor össze vissza evett mindnet ami kézközelbe és szájközelbe került neki – hangos sírás csattant a háttérbe.

-         Scorpius leesett a seprűjéről, le kell tennem – sóhajtott Pansy. – És még mondja valaki hogy nem üt az apjára – mosolygott fejét csóválva Pansy. – Nem csak külsőleg de belsőben is eléggé rá üt. Na szia! Jó strandolást!

-         Kösz, nincs meg – dünnyögte Daphné ahogy letette az ikertükröt.  Visszament Fabianhoz és kisepergette a hajából a homokot, leporolgatta a ruháját, megtörölgette az arcát, megnézte, hogy nincs e a szájában újabb adag homok, épített vele egy kisebb homokvárat s néhány métert sétált vele a parton. Az ikertükör villogni kezdett. Daphné visszavitte a játékaihoz Fabiant, s helyet foglalt a nyugágyán.

-         A strandon nővérkém? – nézte Daphné fehér szalmakalapját Astoria. – Milyen jó a hétvégéd már megint!

-         Mi jó van abban, hogy igaz házas vagyok a férjem viszont még hétvégén sincs velem – kereste elő a szájfényét a táskájából Daphné ,s a kis kézitükrét a térde közé szorítva simította át vele újra az ajkait. – Tudom mire vágysz. Mondjak híreket? Az előbb beszéltem a Malfoyokkal. Draco kint öntözgeti a tavaszi vetést a birtokon.

-         Ó – formálta Astoria.

-         Veled mi újság?

-         Semmi. Voltam otthon. Kérdeztek rólad – mondta Astoria.

-         Remélem nem mondtál semmit – felelte hűvösen Daphné.

-         Azt kérted ne mondjak semmit. Tehát nem mondtam. De…eljöhetnél haza néha – harapta be az ajkát zavartan Astoria.

-         Minek? – morogta Daphné.

-         Nem olyanok mint régen hidd el – erősködött Astoria.

-         Persze, két éve sem úgy tűnt – fintorgott Daphné.

-         Csak hülyén reagáltak. Túl érzékeny vagy – nézte Daphné arcán a sértettséget. – Tudod, van itthon kirakva egy aranykeretes kép rólatok. Az esküvői képetek. Sajnálom, hogy nem voltam ott. Annyira szép pár vagytok.

-         Ki van rakva az esküvői képünk? mindjárt röhögök – nézett el a tenger felé Daphné.

-         Daphné! Ne légy ilyen! El sem hiszed itthon mennyire bálványoznak. Nagyon büszkék rád. A szalonban van az a nagy keretes esküvői kép, apa mindig azt mondja, hogy hát itt van így velünk a mi kis Queenie- nk is! Tudod mindig így hívott– mosolygott Astoria. Daphné szipogott egyet.

-         Igen tudom. Bolond – Daphné elnézett a tenger felé.

-         Emlékszel, amikor esténként együtt énekeltünk a teraszon? Apa gitározott, mi meg táncoltunk. Még most is szoktunk énekelgetni nyári estéken. Kint ülünk a pálmafák alatt – mesélte Astoria.

-         Igen…- Daphné zsebkendő után keresgélve szipogott. – Hiányoznak azok az idők.

-         Mindig te voltál apa kedvence. A legszebb lánya mindőnk közül – emlékeztette Astoria. – Csak aztán közbejött…az a baleset.

-         Egyáltalán nem baleset volt – csattant Daphné. – Egyáltalán nem figyeltek rám, innen eredt az egész. Vége lett a táncóráimnak, örökké ott marad a nyoma, és örülhetek,hogy Fabiant ki tudtam hordani lábon.

-         Sajnálja mindenki hidd el – komorult el Astoria is.

-         Jó hagyjuk – ajtócsapódás hallatszott a háttérben, Daphné hátrakapta a fejét, s látta, hogy Blaise közelít hozzájuk a homokon. – Itt van Blaise! Majd beszélünk. Szia! – Daphné a táskájába süllyesztette az ikertükröt. Blaise kikapta a fiát a homokból, s csak utána ment Daphné felé.

-         Mi lenne ha egyszer úgy jönnék ki hozzátok hogy nem ikertükörrel a kezedbe látnálak? – förmedt rá Blaise.

-         Ma sem ment a gyógyítás? – kérdezte hűvösen Daphné.

-         Gondolom a kilakkozott körmöd alá menne a homok ha egyszer a gyerekkel is foglalkoznál – csapta össze a nyugágyat Blaise. Lehúzta a napernyőt, behajította a csomagtartóba, s rácsapta a tetejét. Fabiant becsatolta a hátsó gyerekülésbe. Daphné megigazította a szalmakalapját, ahogy behelyezkedett Blaise mellé az autóba. Meddő vitáik lennének. Semmi értelme. Blaise bosszúsan igazgatta meg a visszapillantó tükröt, s sebességbe kapcsolt.

A Malfoyoknál délután is öntöztek. Scorpiusnak egy kis kannája volt, leguggolva öntözgette maga előtt a kis csírákat. Draco és Pansy is nevetve figyelték Scorpius öntözési módszerét.  A birtokon csak permetezve öntözhettek, mert a nagy öntözéssel kimoshatják a csírákat a földből. Nagy munkában voltak az egész birtokon. Draco valahogy most mégsem érezte tehernek. Tényleg jó ötlet volt Pansytól, hogy kijöttek hozzá. Mert így az idő könnyebben ment, nem gondolt szüntelen a családjára, mert itt voltak vele. Mindketten ismerkedtették a Malfoy birtokkal Scorpiust. A tájat, a növényeket. Draco a karjára vette a fiát s végigmutatta neki a gabonákat, a zöldségcsírákat, a gyümölcsösöket. Scorpius a keze között morzsolgatta a finom földet. Draco és Pansy cipője is saras volt. A talárjuk alja is felnedvesedett az öntözésben.  Megmutatták Scorpiusnak a kártevőket, a kertitörpéket, amiket Draco laza mozdulattal ki is hajított a birtok területéről ahol tudott. Scorpius kacagott a kerti törpék röptét látva, s Pansyval megtapsolták Draco mutatványát. Aztán Draco és Pansy versenyeztek, hogy ki tud jobban kertitörpétleníteni. Scorpius pedig figyelte ahogy anyja és apja munkálkodik. Pansy sötétlila ruhája felé kerti kötényt vett fel, s egy lila pánttal hátrakötötte a haját, hogy ne boruljanak az ében tincsek szüntelen előre. Egyre lejjebb húzódott a nap sugara, Scorpius sokat tanult azzal, hogy kint volt a birtokon, ismerkedett a környezetével, Pansy felváltva gaztalanított, öntözött, Scopriussal foglalkozott. Az egész család együtt játszott, amíg Draco dolgozott Pansy mesélt Scorpiusnak, elmagyarázta,hogy pontosan mi is zajlik előtte. Draco pedig miközben a családjával foglalkozott nem is tudta eldönteni, hogy melyiket csókolja hamarabb. Scorpiust, aki a gazt próbálta kirángatni a földből, s fenékre ült a nagy erőlködés közben, vagy Pansyt, aki együtt nevetett és tapsolt Scorpiussal Draco sikeres műveletein. Átkarolta Pansy vállát, s Pansy földmaszatos arccal mosolygott fel rá, s Draco nem tudta megállni, hogy ne nyomjon csókot azokra a szép mosolygós ajkakra, Scorpius a vállára támaszkodva ült a karján, nézte a napnyugtában fürdő wilthshire-i tájat, a Malfoy-birtokot. Az örökségét. Hármasban indultak vissza a kastélyba a késői vacsorához. Nem kellett álomba ringatni most egyiküket sem. Kimerülten a birtokon töltött munkáktól, az együtt töltött családi naptól boldogan merültek álomba.