-         Daphné te nem tudsz olvasni?! – harsant Blaise hangja a szobában.

-         De igen tudok – kiáltotta vissza Daphné mérgesen.

-         Akkor miért adsz be a gyereknek olyasmit amire az van ráírva, hogy gyógyítói javallatra?! – süvöltötte Blaise. – Nézd ide van írva a palack hasára! Gyógyítói javallatra! – mutatta a felírást Blaise. – Látod?!

-         Igen látom! Most miért beszélsz hozzám úgy mint egy Mungóshoz? – csattant Daphné.

-         A Mungósokhoz nem így beszélek, mert azok értelmes emberek – felelte rá Blaise szemrebbenés nélkül.

-         Ez volt itthon, Fabiannak fájt a hasa, nem fogom tétlenül nézni, hogy szenved! Vártalak haza, nem jöttél, hívtalak, nem vetted fel, szerinted mit kellett volna csinálnom? – csapkodott Daphné a tiszta ruhák között.

-         Hát nem a megkérdezésem nélkül telenyomni a gyereket mindenféle szerekkel! – rohangált felbőszülten a hálóban Blaise. – Fabian maradj kint fiam anyád és apád beszélget! – csattant az ajtóban takaróját magával húzó Fabianra. Fabian félének zárta vissza az ajtót.

-         Nem beszélgetünk, te veszekedsz velem – jegyezte meg fagyosan Daphné.

-         Akkor meg? El sem olvasod mi van ráírva!

-         De igen elolvastam! – dühöngött Daphné.

-         Akkor miért adtad be neki? Nem fölöslegesen vannak a receptekre ráírva ilyenek, hogy gyógyítói javallatra egyáltalán nem poénból van odaírva. És az ilyen ostoba betegektől a falra mászok akik ennek ellenére beszednek mindnet amit otthon találnak. Egy gyógyító felesége vagy és te ennyit nem tudsz? Merlin faszára Daphné, hogy lehetsz ilyen? – túrta át a haját idegesen Blaise. – Miért kell nekem vadhajnalban a te képtelen dolgaidon felhúznom magam itthon is!?

-         Már megint veszekedsz velem látod? Hazajössz és veszekedsz! – hadonászott Daphné. – Mégis mit tehettem volna? Azt mondtad ügyeletbe ne zavarjalak! Fabian az én fülembe bömbölt és ordított egész éjszaka nem a tiedbe! És máshoz nem vihetem mert ugye a te gyereked Fabian nem fogad el mást csak téged, te sem bírod ha msához vinném na? Meg vagyok lőve ördögi kör. Beteg a fiad, de ne hozzád vigyem ügyeletbe! Ki akarsz készíteni teljesen! – csapta be a fürdő ajtaját maga után daphné. Blaies utána rontva felrántotta.

-         Fel akarok öltözni, kimennél? – csattant Daphné ingerülten.

-         Mi van, nem tudsz előttem öltözni? Eddig nem zavart ha meztelenül flangáltál előttem a hálóban?! – gúnyolódott Blaise.

-         Mit akarsz előtted cseréljem ki a tamponom? tűnj már  ki a francba! – lökte mellkason Blaiset, s bevágta mögötte az ajtót. Blaise mellkasa előtt keresztbe font karral nekidőlt a fürdőajtónak.

-         Ettől még nem menekülsz előlem és a felelőtlen gyógyitalok adagolása alól. Az egy felnőtteknek való készítmény volt és nem gyereknek érted? Persze hogy Fabian kidőlt tőle, mint akit fejbevágtak, amikor olyan lehetett neki mint egy hippogriffrúgás. Draco biztos tudna mesélni az élményeiről – kiáltotta be Blaise.

-         Akkor meg máskor gyere időben haza és hozzál gyerekbájitalokat vagy mit tudom én. Ne velem ordibáljál itthon állandóan – kiáltotta ki Daphné. – Ezért jöttél haza? Régen legalább szexszel vezetted le a feszültséget itthon, mostanra már csak a kiabálás maradt? Ez a házassággal jár?

-         Bemegyek a rendelőbe. Ha Fabiannal lenne valami hozd be – lökte el magát az ajtótól Blaise. Daphné a mosdó felé tenyerelve fújta ki magát.  Két órára jött haza? Ennyi? Hajnal ötkor beállított és hétkor már megy is. Fabian alig fél órája kelt fel. De Blaise éppen csak megnézte már ment is. Nem szeret itthon lenni? Nem érzi jól magát vele? Vagy mi a fene van velük?

Blaise a fény felé fordította a szurokfekete hajú kisfiút, hogy lássa a manduláját anélkül, hogy spatulát kellene használnia. Az áfonyavörös hajú édesanya ott állt mögötte a kisfiú kötött pulóverét a kezében tartva. Csendesen hallgatta Blaise nyugodt mély hangját.

-         Nyisd kicsit nagyobbra a szád Albus! Úgy, úgy! – Blaise hunyorítva nézte, aztán homlokráncolva nagy szemekkel nézte át a szájpadlást. – Jól van, végeztünk is! – Blaise leemelte a kisfiút a vizsgálóasztalról, s az asztalhoz ülve firkantotta a recepteket.

-         És Ginevra milyen a nagy visszatérés a Holyheadi Hárpiákhoz? – kérdezte mosolyogva Blaise.

-         Nehéz visszarázódni – bólintott Ginny Potter. – ráadásul most már két gyerek nyúz otthon is – mosolygott.

-         Jaj gyerekből elég egy is, most már tapasztalatból mondom – sóhajtotta Blaise a haját túrva.

-         Nem, nem – rázta a fejét Ginny, hogy lobogott az egyenes szálú vörös haj. – Nincs galleon amit ne érne meg Albus és James.

-         Két fiú? – ráncolta a homlokát fintorogva Blaise. – Nem sok ez? A fiúk olyan rosszak, vagy csak az enyém? Albus gyere csak ide! Voltál már kint megnézni anyut a meccsen? – kérdezte Blaise elkapva a fürgén szaladgáló kisfiú nadrágövét.  Albus megrázta a fejét.

-         Még nem jöttek ki – bólintott Ginevra. – Végülis amióta visszatértem még csak egy meccsünk volt.

-         A nyáron kiviszem a fiam is, had lásson egy igazi kviddicsmeccset, ideje megismertetnem vele – kacsintott Blaise.

-         De nehogy jegyet merészelj venni! – szólt rá Ginny. – Hozok tiszteletjegyeket nektek.

-         Ginevra ne bolondíts meg, Holiheadi tiszteletjegyekkel nem lehet elcsábítani – kacsintott Blaise.

-         A sportorvosomnak ez a legkevesebb amit adhatok – nevetett Ginny.

-         Lekötelezel vele – ingatta a fejét Blaise. – De köszönöm elfogadom.

-         Akkor elküldöm postán. Találkozunk a meccsen! – köszönt el Ginny kézen fogva Albust. Az ablak előtt méregzöld mercédes fékezett le. Daphné fekete magas sarkú cipőben, türkiszzöld kosztümben lépett ki, a fenekével lökte be az ajtót. Hátrarázta éjfekete haját, s a földre állította Fabiant, kézen fogva lépdeltek fel a magánrendelőhöz. Blaise megrökönyödve nézett ki. Hallotta a vörösmárványon a nőies cipőkopogást, Fabian életerős kiáltásait visszhangozta a váró.  Daphné belépett a rendelőbe. Másfél éve nem járt itt. Hűvös smaragdszemeit végighordozta a berendezésen. Türkiszzöld még a szemfestéke is, a sűrű fekete szempillák lebbenése, a cseresznyeszín ajakrúzs. Ahogy belépett megcsapta Blaiset az az egzotikus söprő, kábító illat, ami Daphnéra olyan jellemző. Blaise hátradőlt a bőrszékben. Fehér orvosi köpenyének a kézelőjét feltűrte háromnegyedes ujjig mint mindig. Daphné szeme elidőzött a Blaise feje feletti idézeten: „Amit az orvosság nem gyógyít meg, meggyógyítja a vas, amit a vas nem gyógyít meg, meggyógyítja a tűz, amit pedig a tűz sem gyógyít meg, gyógyíthatatlannak ítélendő.” – Daphné megemelte az egyik szemöldökét végigolvasva a szöveget, majd hidegen Blaisere nézett.

-         Visszamegyek a Gringottsba – mondta ki határozott kemény hangon. Elengedte Fabian kezét, aki már próbált szabadulni anyja szorítása alól, s most kedvére nekilátott a rendelő felfedezésének.

-         Mármint, most? Mikortól? – rökönyödött meg Blaise zavartan előredőlve.

-         A jövőhéten hétfőn kezdek újra – felelte Daphné, s ő is helyet foglalt a bőrszékben, s keresztbe tette a lábait.

-         Addig már csak négy nap – nézett az asztali naptárára Blaise.

-         Igen tudom – felelte kimérten Daphné.

-         És mi lesz Fabiannal? – követte fiát a szemével Blaise. Fabian a hozzávalós üveges szekrényt tapogatta a tenyerével.

-         Hát majd otthon maradsz vele – felelte Daphné hátradőlve.

-         Én? Te teljesen behülyültél? – kérdezte Blaise homlokráncolva, s úgy nézett Daphnéra, mintha tényleg elmeháborodott lenne.

-         Miért? Eddig én voltam otthon vele. Most itt az idő, hogy te hozz áldozatokat érte – felelte Daphné.

-         Nem elég, hogy megbeszélés nélkül csináltattad fel magad, most megbeszélés nélkül rámsóznád a kölyköt? – sziszegte Blaise előrhajolva.

-         A te kölyköd! – nyomatékosította keményen Daphné.

-         És mi a francot csináljak? Hozzam be a rendelőbe magammal? – borult el Blaise agya az idegességtől.

-         Nem érdekel – dőlt hátra kényelmesen Daphné, s tovább nézelődött a rendelőben.

-         De… - Blaise folytatni akarta, de Daphné csak hideg rendre utasító tekintettel nézett rá. Blaiseben rekedt a szó. Igaz mit mondhatna. Nem kényszerítheti Daphnét, hogy mostantól otthon legyen. – Ez a visszavágó a reggeli veszekedésért?

-         Talán – simította el a haját az arcából Daphné. – Az egész éves felgyülemlett dolgokért. Elegem van az otthon ülésből. Hogy ha hazajössz csak belém rúgni vagy képes. Nekem ez így már nem kell. Éppen annyira a te gyereked is mint az enyém. Ha te nem adod fel az életed érte, hát én sem. Voltam bent a Gringottsban, beszéltem Richarddal. És jövőhéten hétfőn már megyek – Daphné felállt a bőrszékből. – Akkor majd nézzetek haza – Daphné fenékringással kilibbent a rendelőből. Blaise pedig csak nézte, ahogy Fabian az íróasztalába kapaszkodva vigyorog fel rá.  Most aztán benne vannak a kátyúban.

-         Viens, Fabian, viens – hívta magához a kicsit Blaise, s az ölébe emelte. – Que ferons-nous maintenant?- most mit tegyünk?  - Blaise homlokráncolva vette elő a csipogóját.  A fiókjából keresgélt szantálillanó után, s meggyújtott egy szálat. Fabian felfedezte magának apja pecsételőjét, s most készült mindenre pecsétet nyomni, amit csak talált. Blaise eléhúzta a receptes papírtömböt, s megmutatta Fabiannak, hogy arra próbáljon pecsételgetni.

-         Üdv! Daphné itthagyta a nyakamon a kicsit szerinted? – pislogott az ikertükörbe Blaise.

-         Mármint hogy hogy otthagyta? – permetezte a zöldségeket Draco.

-         Ahogy mondom. Visszamegy a Bankba. Hol hagyjam addig Fabiant ha egyikünk se lesz otthon. Mégse bízhatom seaffyra – Blaise felnyögött.

-         Mi az mi van? – nézett rá homlokráncolva Draco.

-         Fogalmam nincs hogy tud mindig a tökömön tapisgálni ez a gyerek – Fabian felállt az ölében és most kedvére tipegett apja combján rá- rátaposva Blaise lába közötti részre. Blaise visszaültette Fabiant. – Már csecsemőként is mindig ezt művelte, de akkor még nem volt ilyen nehéz. Azért most már rendesen megérzem. De mindig rátalál. Szerintem ez már szándékos.

-         Hát nem tudom. Scorpius is tud néha érdekes helyekre tenyerelni, de szerintem nem tudatos – nevetett Draco. – A múltkor a nagyanyja mellét markolászta. Anyám nem gyűzte lefejteni magáról a fiam.

-         Eh…nagyon gyorsan ki kell találnom valamit, és persze Daphné megint benne hagyott a trutyiban. Neki aztán mindegy hogy hányás, vagy trágya. Most épp nyakig ülök a szarban, mert hogy jövőhéten nagy konzíliumok lesznek a Mungóban. Ahova tényleg nem vihetek gyereket – sóhajtott Blaise kifújva a szantálfüstöt.

-         Most azt akarod hogy Pansyval vigyázzunk Fabianra is? Hát ok, keresztfiunk, meg egy-két napig rendben is. De hogy most már állandóan itt legyen nálunk? Azért nekünk sem a semmittevésről szól az életünk – suhintott el egy rovart a közeléből Draco.

-         Jól van, csak ha nem találnék semmit átvihetném? – harapott az alsó fogsorára feszülten Blaise.

-         Hozd, persze – mondta Draco. – Na le kell tennem mert megzabálnak a rovarok itt – hessegetett el egy újabb rovart Draco.

-         Rendben. És kösz – nyomta ki az ikertükröt Blaise. Elvette a pecsételőjét Fabiantól, s megsimogatta fia sűrű sötét haját.