A közösségi ház mélyen a föld alatt volt. Virágmotívumos árnyak mutatták az utat a szektatagok gyűléséhez. Pansy fekete cipője kopogott a nyirkos agyagkövezeten. A virágminták hivogatóan lengedeztek ha megtorpant. Csak árnymotívumok, és csak női tagoknak mutatja az utat. Így védekeztek az idegen betolakodók ellen. Az indák vészkijáratokat is mutattak ha kell. Tökéletesen megszerkesztett és bűbájokkal védett kis föld alatti labirintus volt ez. A nőiséget a tűzben imádták. A szekta így egy nagy máglya köré gyűlt mindig. Ontotta a meleget a barátságos tűz, a boszorkánykör közepén gyülekeztek a Valeriánusok tagjai. Mind nők, aranyvérűek, és feltételen odaadó hívei az új női mozgalomnak, a Valeriánusságnak. A kör alapú kupolás gyűlési terem mennyezetén is a virágmotívumok lengedeztek árnyakként, barátságosan, az indák hol bimbóztak, hol kivirágoztak. Larentia sietett Pansy elé.

- Ó Pansy el sem hiszem, hogy viszont látunk – Pansy megölelte a fiatal nőtagot. A szekta fő védnöke lépett a boszorkánykör közepén lévő oltárhoz.

- köszöntsük körünkben a visszatérő Pansy Malfoy, aki ismét egy elkápráztató előadással készült számunkra! – Angel megtapsolta Pansyt, s le islépett az emelvényről, hogy Pansy felléphessen rá.

- Köszöntök mindenkit! A régi Valeriánus társaimat, és azokat akik azóta csatlakoztak hozzánk, amióta én nem jelenhettem itt meg – tette a pergamenjeit a pulpitusra Pansy. – Mint biztosan tudjátok anyai örömök elé néztem, mely igen hosszú hónapokra elszakított a gyűlésektől, de a hosszú távollét nem telt haszontalanul. Alig néhány hete, a kisfiammal játszottam otthon. Amikor ráébredtem valamire. A pálcaforgató figuráinak mindegyike férfi tagokból áll. S amikor rákérdeztem, nem tartja e ezt szokatlannak, a válasza az egyértelmű nem volt. Elgondolkodtam mindezeken. Miért természetes az, már egy egy éves kisfiúnak, hogy a pálcát a férfiak tartják, ők akik párbajt vívnak, harcolnak, s a nők nem. Hiszen benne még nem alakulhatott ki olyan megrögzötten ez mint majd a később a fiúkban, a férfiakban. A nevelés a társadalmi és mágiatörténelmi tanulmányai során. A védelmező, a harcos férfi. Nos gyűjtésem alapján igyekeztem megcáfolni ezt az állítást. A varázslók történelme mellett a boszorkányok történelme is létezik és létezett. A varázsvilágban pedig miért ne lehetne a csapatok, seregek, pálcaforgatók vezetője egy nő? Mert a nők csak a szülésre és a gyereknevelésre szocializálódtak világunkban? Ki mondja ezt meg nekünk, hogy csak erre vagyunk képesek és másra nem? Hogyan alakulhatott ki ez a téves felfogás az évszázadok során? A mai előadásomban erre keresem a választ – Pansy a kivetítőre intett a pálcájával, s régi ikonsorozatok tűntek fel a hallgatóság előtt. – A központi kérdés a varázslópárbajnál a varázserő. Ami elméletileg vele született képesség, ezt ha akarjuk sem tudjuk befolyásolni, vagyis varázserő tekintetében ugyan mi különbség lehetne férfiak és nők között? Statisztikák támasztanák alá, hogy a varázslókban nagyobb a varázserő, mint a boszorkányokban? Természetesen nem. Varázserőt nem lehet sem adni, sem venni, sem ármánnyal, sem furfanggal, annyi van belőle, amennyivel Merlin ajándékozott meg minket, vagy a teremtő, vagy maga a mágikus erő. Tehát elméletileg a varázserő nem befolyásolhatja a szelektációt, hogy a férfiak vezetnek csapatokat míg a nők nem. Eltitkolták volna az évezredek során a női vezetőket? Teljes bizonyossággal ezt sem tudhatjuk. De azt igen. Hogy nők nevében nyertek harcokat a középkorban. Felmerülhet a kérdés ez pusztán a lovagias tett? A Minessangerek lágy rímeire? Vagy ennél több is lehetséges? Mi van, ha a névadó hölgy valójában maga a sereg irányítója volt, s ha a szabályok tiltották is, hogy részt vegyen az ütközetben az ő elképzelései szerint folytak a csapatmozgások. A professzoraink válasza erre bizonyára az, hogy a nők képtelenek a térlátásra, és csapatmozgásokat elképzelni sem tudnának. Viszont az, hogy egyszerre több mindenre is képesek a nők figyelni azt elismerik. Az ellentmondások sűrű pókhálójában, hol találhatjuk meg valódi történelmünket, ha a nők érdemeit elhallgatják éppen úgy egy város megvédésében, egy birtok megmentésében, vagy akár tényleges harcok vezetőiként. Az előző harcainkban, a Nagyúr mellett számtalan nő is harcolt. De ezek pusztán párviadalt vívó pálcaforgatók. A csapattesteket maga a Nagyúr parancsolta oda ahova. Nem jelent meg személyesen természetesen egy hadvezérnek nem ez a feladata. Vagy legalábbis nem elsősorban. Mi lehet az oka, hogy a hadvezérek közt nők mégsem szerepelnek, olyanok akik nem pálcaforgatók, hanem az egész sereg irányítói, mint ahogy maga a nagyúr volt? Miért csak férfiak emelkednek ki s szereznek nevet? A válaszom végtelenül egyszerű. Ahhoz, hogy valaki hadvezérré váljon, nálunk itt a varázsvilágban vezetőnek is kell lennie, a céljai eléréséért pedig mindig harci eszközökhöz kellett folyamodnia. Egységet képviselt, mindenek felett állt és egyszerre volt szakrális és katonai vezető. Sosem vált el a kettő egymástól. Az eszme és a harc egyet jelentett. Aki képviselte a hatalmat az harcolt érte. S a társadalom nem nőket emelt maga felé, hanem férfiakat. A nők sosem vágytak így mások eltiprására és gyilkolásra mint ahogy a férfiak. A bármi áron bárkin átgázoló nyílt szembenállásra vagyis a totális hatalomra. Amire a férfiak igen. Az hogy a férfiak alatt mindig harcoltak nők is ,valahogy e tény felett a történelem írói elsiklanak, elfeledkeznek amikor az iskoláink számára mágiatörténelmi tankönyveket írnak. S nem feltétlen a tankönyvírók a hibásak. Mi magunk vagyunk a hibásak, amiért forrásainkat, a rúnaköveket, a rúnaszövegeket nem emeljük ki, nem láttatjuk, nem foglalkozunk velük kellő mélységgel, s nem láttatjuk, hogy nem csak a felszínt örökítjük tovább. Összefoglalva: A tényleges hatalom képviselői férfiak. De a hadvezéreik sorában elszórtan igenis létezhettek nők, női vezetők, pálcaforgatók, akik képviselték, s a férfi nevében harcoltak, legyen az testvér, apa, vagy társ. Köszönöm a figyelmet! – Pansy összehajtva a pergamenjeit lelépett az emelvényről. Angel lépett vissza hozzá.

- Ne szaladj ne szaladj el! – húzta vissza Pansyt. – Már kényszerű távolmaradásod előtt is szerettük volna átadni a Valeriánusokat összekötő szimbolikus gyűrűnket, mellyel kifejezzük az együvé tartozást, az azonos hitet, a közös eszmét és célt. Fáradhatatlan előadásaid és lelkes részvételeddel kiérdemelted, hogy a Valeriánusok állandó tagjává emeljünk – Angel átadta a gyönyörű fehérarany gyűrűt. Pansy elámulva húzta fel középső ujjára az eljegyzési gyűrűje mellé az ovális gemmaköves gyűrűt, amit csak a nagyon régóta Valeriánus tagok viseltek. A lila ametisztkőbe Valeria nőalakját vésték. Angel elkapta a kezét, s erősen megszorítva magához húzta. A boszorkánykör közepén mindenki tapsolt, s az ünneplés zajában Angel Pansy fülébe súgta:

- Pansy! Te magad is tudod, az eszme a hatalomhoz vezető út. A hatalom viszont veszélyes. Mindig. Ma is. A gyűrűt azok a tagok kapják, akiknek szükségük van rá. Biztonságot ad. Biztonságot a hatalommal szemben. Soha ne vedd le, mert sosem tudhatod mikor lesz szükséged rá. Tudom, hogy mennyire mélyen beleástad magad a Valeriánusságba. Éppen annyira amennyire mi. Alig vagyunk tizenketten. a szimbolikus teljesség köre Pansy. Te vagy a tizenkettedik. Nagy változás lesz. Változás. A gyűrű gemmaköves. Akár a férfiaké. A mardekáros férfiaké. Az aranyvérűeké. Ahogy a férjedé is. A gemma alatt gyors méreg van. Valeriána. Egy nagyon erős túladagolt főzete. Mély álmot hoz, semmi fájdalom. Álom, melyből könnyedén lehet átlépni a fátyol mögé. Merlin adja, hogy soha ne kelljen egyikünknek se használnia! – Pansy kutatva nézte az idős nő komor tekintetét. Csontos kezével erősen szorította Pansy vékony bársonyos tapintású ujjait. Az ünneplők azonban elszakították őket egymástól. Mindenki gratulálni akart Pansynak. Larentia lépett hozzá.

- Igaz, hogy tervezel egy hosszú utazást, melyben újra kutatni fogsz? – kérdezte érdeklődve.

- Igen – felelte kábán Pansy, s elszakította a tekintetét Angel vizenyős kék szemeiből. – Valeria tartományba. Állítólag minden onnan indult ki. A mag. A hit szerint is mindig vissza kell menni a forráshoz. Az eredethez. A gyökerekhez. Bízom benne, ha ott leszek, olyasmivel térhetek haza, amivel előrébb tudunk lépni – magyarázta Pansy. 

- Ó ez nagyon érdekesen hangzik! Mikor indulsz? – kérdezte Larentia tovább. Többen is hallgatták a beszélgetésüket. Mindenki Pansy köré gyülekezett.

- Még nem tudom. Hamarosan. Amint kész vagyok Scorpiust hosszabb időre egyedül hagyni. Nem akarom magára hagyni. Nincs hozzá erőm se. De igyekszem, igazán. Ne haragudjatok haza kell mennem. Vár a kisfiam – búcsúzott el Pansy a Valeriánus társaságtól. Sietve kereste meg a kis indát, ami kivezeti a Valeriánusok barlangjából. Kapkodva szedte a lábát, a kis szürke BMW-be ülve gyorsan hajtott vissza a Malfoy-birtokra. Loholva futott fel a lépcsőn, látta, hogy a mályvaszín szalonból Narcissa Malfoy fejcsóválva követi végig lépteit. Gyorsan befordult a gyerekszoba felé, s benyitott. Draco esti mesét olvasott Scorpiusnak.

- Anya! – nyújtotta ki kis karjait Scorpius.

- Itt van anya igen! Itt vagyok! Mostál fogat? Rendesen megmosakodtál? – hajolt hozzá Pansy, s magához szorította a fiát. Scorpius átölelte a nyakát és szorította szorosan.  Megsimogatta fia selymes szőke haját. Olyan kis finom a haja, lágy esésű. Vékony szálú, könnyed. Finom babatusfürdő illata van, és nevetős fény csillog a szemében. Apró fehér tejfogai szabályosan szépen nőttek és annyira aranyos vele amikor nevet.  Pansy is az ágyra könyökölve nézte a fiát.

- Mond Scorpius, igen mostam fogat, fürödtem – válaszolt fia helyett Draco.  Scorpius csak párnájára dőlve bólogatott, szürke szemeivel a szüleit nézve, s a takarója szélét sündörgette az ujjai közt. Merlin mintás kék ágyneműhuzata volt. – Befejezzem a mesét, Scorpius szeretnéd? – kérdezte a fiát Draco. Scorpius csak bólogatott, s közben szürke szemeivel álmosakat pislogott. Draco tovább folytatta a felolvasást, s Pansy Draco vállára hajtva a fejét hallgatta. A törzsük által bezárt háromszög alatt fészkelődött Scorpius időnként megrántva a takaróját. Draco a mese végére ért, s összecsukta a mesekönyvet. Kiseperte Scoprius homlokából a szőke tincseit s puszit nyomott rá. Pansy is megpuszilgatta a fiát.

- Jó éjszakát édes álmokat kicsim! – súgta neki, még megigazgatta rajta a takarót, mielőtt átmennek a saját hálószobájukba.  Draco figyelte, ahogy Pansy is hálóruhába öltözik.

- Milyen volt? – kérdezte az ágyra könyökölve.

- Nem is tudom. Különös volt a visszatérés – mosolygott zavartan Pansy. – Megkaptam a Valeriánusok gyűrűjét – tartotta a kézfejét Draco elé. Draco megvizsgálta az ékszert.

- Nagyon szép. De ezerszer szebbet is veszek neked, csak válaszd ki – felelte flegmán Draco.

- Ennek eszmei értéke van Draco – nevetett Pansy, ahogy bebújt mellé az ágyba.

- Hogy sikerült az előadás? – kérdezte Draco.

- Fogalmam sincs. Elmondtam. Meghallgatták. Nem dobáltak meg semmiféle komposzttal, se bubógumógennyel. Szóval biztos elviselhető volt – simította át a homlokát Pansy.

- Méreg van benne igaz? A gemma alatt – kérdezte komolyan Draco.

- Igen – tartotta a szeme elé Pansy a gyűrűt.

- Nem tudom, nekem nem tetszik a gondolat, hogy állandóan van rajtad most már egy ékszer, amiben méreg van – ráncolta a homlokát Draco.

- EZ ugyanolyan mint a tied – legyintett Pansy.

- Igen, de én nem akartam még megmérgezni magam – felelte rá Draco, ahogy magukra húzta a takarót.

- Én sem – feleselt Pansy, de elhallgatott. – Jó igen volt már rá példa…

-…pontosan erről beszélek – vágta rá Draco.

- Az teljesen más volt. Nem lesz ilyen nyugodj meg – mondta Pansy határozottan. – Angel is olyan furcsán beszélt. Tiszta misztikussá tette az egészet.

- Aham ez a vezetők sajátja. A Nagyúr is mindig így beszélt – emlékezett vissza Draco. Pansy megsimogatta Draco alkarján a sötét jegyet. Draco pedig megszorította a kezét, ahogy összekulcsolódtak az ujjaik.

- Na jól van, minden hülyeség elmúlik egyszer – rántotta meg a vállát Draco. – A Valeriánusoknak mármint a valeriánus eszmének se jósolok hosszú gazdag életet.

- Draco jósnak tényleg ne menj, mert pocsék jós lennél – nevetett Pansy. – A Valeriánusok igen is jól csinálják.

- Jobban mint a Nagyúr! Én kétlem – vágta rá határozottan Draco.

- Nem vitázunk, az a te eszméd volt ez az enyém – felelte Pansy.

- Akkor a családban mindenkinek dukál egy eszme? Vajon Scoprius miféle eszmének fog hódolni? Remélem semmilyennek – ásította Draco.

- Biztos nem. Mert akkor már csak egy eszme lesz az igaz eszme – bújt hozzá Pansy.

- Na persze, egységben az erő, pusztuljnaka férgek – simogatta meg Pansy hátát Draco, ahogy magához ölelte.

- Férgek? Azt hiszem a rovartalanítás ma is megártott neked – kuncogott Pansy.

- Az lehet, behunyom a szemem és kis fekete pontok szaladgálnak előttem – sopánkodott Draco.

- Az az álmod drágám. Fekete pontokról álmodsz? Ennyire ne legyen élénk a képzelőerőd – gonoszkodott Pansy.

- De egyik pont se te vagy pedig elég nagy féreg vagy – vihogta Draco.

- Milyen utálatos vagy! Megint rosszakat álmodok, miért nem tudsz elalvás előtt szépeket mondani nekem? – mérgelődött Pansy.

- Minden szépet ami eszembe jutott ma azt Scorpiusnak mondtam. Bocs neked már csak az egyéb jutott – röhögött Draco. – Kapok egy jóéjt puszit? – nézett Pansyra.

- Ne haragudj minden puszimat ma Scorpiusnak adtam, neked már egy sem jutott. Csak az ilyen egyebek – suhintott Draco mellkasára Pansy. Draco nevetve szorította le a nő csuklóját. Suhogott a takaró, ahogy Draco Pansy felé gördült a hitvesi ágyban.