Pansy átbújtatta Scoprius fején a kötött pulóvert. Kibukott a szőke tincses kis gomba frizura. Scoprius felnevetett az anyjára, ahogy Pansy kukucskáltatta a pulóver mögül. Pansy felgyőrte a tenyerébe a pulóver ujját, s várakozón tartotta Scopriusnak.

-         Nyújtsd a jobb kezed Scoprius! Jól van ügyes vagy! – mondta miközben rácsúsztatta a fia karjára a pulóverujjat. – Most a bal kezed! Úgy – Pansy gyorsan megigazgatta Scoprius derekén a pulóvert, betűrte a kis alsó pólóját a nadrágjába. – Gyere vedd fel a cipőd. Had nézzem hogy húzod! Úgy-úgy! – Pansy Scorpius felett állva nézte, ahogy Scorpius próbálkozik felhúzni a lábára a cipőt. – be tudod kötni? Hogy kötünk masnit? – nézte ahogy Scoprius sötét bőrcipőjének fűzőit huzogatja. Guggolva nézegette a cipőorrot. – NA gyerünk, tegnap mrá tudtad! Had nézzem milyen ügyes kisfiam van – hajolt le hozzá Pansy. Scorpius két öklébe fogta a cipőfűző két végét. Pansy figyelte ahogy Scorpius szürke szeme izgatottan jár le-fel. – Nem, nem Scorpius nem varázsolunk nem – figyelmeztette  a fiát. Scoprius csodálkozva nézett fel anyjára, aki tiltóan rázta a fejét. Scorpius a koncentrálástól összepréselte vékony vonallá apró ajkait. S mint egy komoly fejtörést okozó feladatot nekilátott a cipőfűző  manuális megkötésének. Pansy figyelte, ahogy Scoprius próbálgatja kötni a cipőfűzőjét. – Az lesz az igen! Na? Mindjárt megvan! Ez az! – Pansy megtapsolta a fiát, s puszit nyomott a kis okos homlokra. – Ügyes vagy! Jól van! Kösd meg gyorsan a másikat is! – Pansy pálcáját a zsebébe csúsztatva indult előre, kinyitotta Scopriusnak az ajtót. – futás lefelé gyere! – nyújtotta a kezét a fiának. Scoprius egyesével véve a lépcsőfokokat neki iramodott. Draco már a Malfoy-portrék közti fogadócsarnokban várta őket.

-         Mehetünk? – kérdezte őket Draco, s megfogta Scorpius másik kezét. Scorpius már le is guggolt. Pansy és Draco összenevetett a feje felett. – Már megint egy kisbékát sétáltatunk igen? Na most ugrik a vízbe, készülj, hórukk! – Draco és Pansy magasra lendítették Scopriust és előre futottak vele, megnyújtva Scorpius ugrását. Scorpius visszaereszkedett guggolóhelyzetbe és nagy várakozó szürke szemekkel kuncogott fel szüleire. – Ugrik a vízbe a béka! Hórukk! – Draco és Pansy felemelték Scorpiust a karjánál fogva, s előreszaladtak vele. Még sokszor megismételték az ugrást Scorpiussal, amikor Draco már kimelegedve törölgette a homlokát.

-         Ez a gyerek csak minket akar jól lefárasztani – állapította meg Draco. Mert hogy Scorpius csak élvezte, hogy emelgetik valójában Pansy és Draco futottak vele.

-         Neki is melege van – nézte ahogy Scorpius cibálja magáról a pulóvert. – Felmegyünk átöltöztetem rövidnadrágba – fogta kézen Scorpiust. Scorpius visszalépcsőzött az emeletre vele. Pansy gyorsan lerántotta róla a nadrágot, a pulóvert. Egy könnyű zöld pólót adott, rá és egy rövidnadrágot, a cipő helyett pedig kényelmes szandált húzott a zoknijára. Ölben vitte le Scorpiust a parkba. Draco a kerti padon ülve várta őket. Pansy nézte az eget. – Nem fog így fázni? – bizonytalankodott.

-         Dehogy fog – szólt rá Draco. Pansy azonban ahogy feltámadt a szél meggondolta magát.

-         Mégiscsak adok rá egy hosszú nadrágot – indult vissza az ölében Scorpiussal. Scorpius már nyűgösködött. Elege volt az átöltözésekből. Apró nyöszörgő hangokat hallatott.

-         Jól van, gyorsan felvesszük ezt a hosszú nadrágot mert a másikban fázni fogsz - Scorpius a fülénél borzolta a haját, ahogy már menekült volna az átöltöztetés elől. Pansy ,visszaültette az ágy szélére a fiát, s gyorsan lekapta róla rövidnadrágot, s visszarázta Scorpiust a hosszú nadrágba.  Pansy visszasietett vele a parkba. Draco kavicsokat pöckölt a lábával, miközben várta őket.

-         Rendben van most már? Tökéletes lesz az időjáráshoz az öltözete? – kérdezte Draco, ahogy Pansy letette a talajra Scorpiust aki azonnal elkezdett anyja és apja lába körül rohangálni, hol Draco combjaiba kapaszkodva, hogy Pansyéba.

-         Remélem – pihegte Pansy. Draco távolabb állt Pansytól, s már lehajolva széttárta a karját, ahogy Scorpius futott felé.

-         Itt van az óriás polip, és mindjárt foglyul ejt! – Scorpius visítozva szaladgált apja körül, visszarohant Pansyhoz aztán megint elfutott, Scorpius visításaitól volt hangos a Malfoy park, s a nagyszülők az ablakból nézték ,ahogy Draco és Pansy játszik az unokájukkal. Ahogy közeledett a vacsoraidő Draco felkapta az ölébe Scorpiust és a karjára fektetve repültette, ahogy haladtak vissza a kastély felé.  Ahogy felértek Pansy húzta le Scoprius nadrágját, s ráültette a bilire, s a mosdónál állva mosott kezet, s fésülködött. Scoprius a térdén könyökölve üldögélt a bilijén. Pansy homlokráncolva nézte a tükörben ében haját. Draco a szekrényből előkereste a borotválkozáshoz szükséges holmikat.

-         Na mi van? – látta, ahogy Pansy még mindig szörnyülködve nézi magát a tükörben.

-         Aj, már megint egy ősz hajszál! – emelte ki a szálat az ében hajzuhatagból. Draco a felesége mögé lépett. – Látod? – nézte bosszúsan Pansy.

-         Jaj, és mi van akkor? Kész nincs ott – Draco egy erős rántással kitépte a szálat, s lerázta a kezéről a földre. Pansy a kezére ütött.

-         Au! – nevetett rá hátra. Draco megsimogatta a  nő tarkóját, s lenézett Scopriusra, aki nagy szürke szemekkel kíváncsian nézte a szüleit.

-         Na ez aztán büdi fiam – fintorgott rá Draco. Scorpius gurgulázva nevetett apja fintorain.

-         Végeztél Scorpius? – Pansy hajolt le a kicsihez, s sűrűn tépkedte a nedves törlőkendőt, amivel áttörölte Scorpius fenekét. – Nem szaladunk sehová! – állította meg a fiát, aki már hogy ismét rajta volt a nadrág neki akart indulni a szobának, hogy végigfutkározza. – Kézmosás, gyere! – Pansy megengedte Scorpiusnak a csapot. Scorpius megmosogatta a kezeit a habot morzsolgatta a kis tenyere közt, aztán a kezét a víz alá tartotta. Pansy adta neki a törülközőt. Scorpius megnyomogatta bele a tenyerét, s ahogy Pansy letette a földre már futott is vissza a szobába. Draco hozzáláthatott a borotválkozáshoz. Fenyő illató borotvahab illata terjengette a levegőben. Pansy a törülközőt a kezében tartva figyelte ahogy Draco lassan végighúzza a borotvát az állán.

-         Levelet kaptam Sashától – mondta halkan Pansy.

-         Ezt azért mondod borotválkozás közben, hogy elvágjam a nyakam? – emelte meg a szemöldökét Draco, miközben a borotvát a vízben áztatta, hogy leázzon róla a hab.

-         Semmi szándékosság nem volt bennem – nevette el magát Pansy.

-         Aham higgyem is el mi? – nyújtotta meg a nyakát Draco, hogy húzódjon a bőr, s könnyebben vezethesse rajta a borotvát. – És?

-         Meghívott. Magához. Oroszországba – mondta akadozva Pansy. Draco, újra megrázta a vízben a borotvát, majd az arcához emelte. – Tudod régóta érlelődött ez a meghívás. És. Szeretnék elmenni. Ha elengedsz.

-         Mi az hogy ha elengedlek. Szabad nő vagy egy szabad országban. Nem vagy a rabszolgám – mérgelődött Draco.

-         Tudom, csak tudom, hogy nem szereted…ha nem vagyok itthon. Végülis ez is a rabszolgatartás egy módja – húzta el a száját Pansy.

-         Szóval el akarsz utazni, egyedül. A világ másik végébe – Draco lesütött szemmel nézte, ahogy a habok úsznak a víz felszínén. – Mennyi időre? – nézett fel Pansyra a tükörben.

-         Még nem tudom. Attól függ…hogy hogy alakulnak a dolgok. Mennyire haladok a kutatással. Egyáltalán találok-e bármit amiért érdemes még maradnom. Tényleg minden ott derül ki. Valeria tartomány területén – magyarázta Pansy.

-         Apa, api, apu! – Scoprius beszáguldott a fürdőbe, s most püfölte Draco combját.

-         Várj egy kicsit fiam, anyád épp keresztkérdéseket tesz fel nekem, most résen kell lenni apádnak – magyarázta Draco. – Amúgy meg borotválkozom ne zavarj, mert annak csúnya vége lesz. Tudod? – Draco egy kis habot tett Scorpius orrára, aki prüszkölve rázta le magáról, s tenyerével ütögette el a csiklandós habot, aztán kiszaladt a fürdőből.

-         Tehát nem tudod mennyi időre – nézett fel Pansyra a tükörben Draco.

-         Nem – mondta komoran Pansy.

-         De ez fontos lenne neked igaz? – emelte meg a szemöldökét Draco. – engedjelek el az orosz lovagodhoz, kilátástalan és behatárolatlan időkorlátozás nélkül?

-         Hűséges leszek ígérem – mondta Pansy megerősítésként.

-         Jaj Pansy ne kezdjük ezt! – húzta végig a borotvát az arcán Draco. – Ismerem az oroszokat. Ismerem azt a sashát is! Meg téged is!  - mutatott a tükörben Pansyra Draco.

-         Nem egyáltalán nem ismersz – vágta rá dacosan Pansy.

-         Csak szeretnéd esetleg, hogy ne ismerjelek, de attól még ismerlek – vágta rá Draco. – Mikor? – törölte le a habot az arcáról Draco.

-         Nem most, nem a nyáron, majd ősszel, ősz vége felé talán -  felelte rá Pansy. Draco a tenyerébe öntött a fenyőillatú arcszeszéből és megcsapkodta vele az arcát. Csípte az arcát az erős alkohol.

-         Jó menjél! – sziszegte Draco, az alkohol a szemét is csípte. – Azért azt ne várd, hogy áldásomat is adom a kirándulásodra. Menj, de…erényövet adhatok rád? – kérdezte Draco gonosz villanással a szemében.

-         Nem – vágta rá Pansy határozottan.

-         Persze nem megcsalni mégy Oroszországba ugye? Á nem. Nem bánnám, ha lenne rajtad erényöv. Tényleg nem bánnám – rágta a szája szélét Draco.

-         Ne butáskodj már Draco! – borzolta meg Draco szőke haját Pansy.

-         Nem ,egyáltalán nem butáskodom. Egyszerűen nem bízom benned

-         Kedves – húzta el a száját Pansy.

-         Nem bízom abban, hogy ellen tudsz állni a kísértésnek ennyi – felelte Draco. – De menj! A csillagok biztos ezt akarják! Egyáltalán nem tetszik nekem ez az egész Valeriánus baromság. Egyáltalán nem tetszik – rázta a fejét Draco, s ölbe kapta a fiát, hogy levigye a közös vacsorához.

-         Családja van. Van egy fia – érvelt Pansy.

-         Akkor is! – makacskodott Draco.

Daphné idegesen tapogatta végig az irodája melletti mosdókagylót. Hova lett? Hova lett? Nem hiszem el! Daphné újra visszarohant az irodába végigtapogatta az íróasztalt, a fiókokat, felforgatta az egész irodát. Sosem volt még ekkora rumli. Richard a fotelben ülve nézte, ahogy Daphné megzavarodva rohangál ki-be az iroda és a kis mellékhelyiség között.

-         Ó Basszus basszus! Ezért szíjat hasít a hátamból! – rohangált idegesen Daphné. Lerúgta a körömcipőjét, s letérdelt. A szőnyeg alatt, az íróasztal alatt a kanapé alatt, a szekrények mögött, mindenütt kereste. De sehol sincs.  – Jaj Richard cseszd meg! Miért mondtad hogy vegyem le? Most nézd meg sehol sem találom! – Daphné kontyából kibomlottak a hosszú fekete tincsek, Daphné remegő kézzel igazgatta a füle mögé őket. Bal gyűrűsujjáról hiányzott a vastas smaragdköves eljegyzési gyűrű. Amit levett mielőtt az értekezletre ment.

-         Nyugodj meg, holnap megkérdezünk mindenkit hogy nem látták-e? Lehet észre sem veszi – nyugtatta Richárd.

-         Egy ekkora baszott gyűrű hiányát ki ne venné észre! A rohadt életbe is! – rogyott le a kanapénak dőlve a szőnyegre Daphné. Végiggördültek a könnyek az arcán.

-         Ne sírj! Daphné átnéztem mindent én is kétszer. Te is számtalanszor. Nincs itt. Biztos, hoyg ide tetted? Biztos hogy rajtad volt reggel?

-         Sosem veszem le! Sosem. Az értekezletre vettem le és ide tettem – Daphné kiszaladt a fürdőbe és a tükör előttö polcra mutatva ujjával ütögette az üvegpolcot. – Tisztán emlékszem rá, hogy ide tettem. Ide-ide! De nincs itt! – Daphné sírva nézett szétcsúszott hajára, elkenődött szemfestékére, fekete harisnyában dübörgött vissza az irodájába.

-         Szerintem menjünk haza – javasolta Richard.

-         Így? Nem mehetek haza! – túrt a hajába hisztérikusan Daphné. – TE nem ismered Blaiset! Ezért kicsinál otthon! Elhagytam a gyűrűt, amit Franciaországban csináltatott nekem. Az eljegyzési gyűrűnket ez nem egy közönséges gyűrű Richard!

-         Lehet venni másik gyűrűt is – érvelt Richard.

-         Jaj tudom te biztos beszaladnál az ékszerüzletbe és vennél egy másikat ugyanannyiért. Neked ennyi. De nekünk nem. Blaisenek főleg nem. Annyira hiperérzékeny ha a francia dolgairól van szó – tapogatta át még egyszer a szőnyeget, ahogy térdelve msázott végig a földön. Richard már feladta a keresést egy jó órája. Csak nézte, ahogy Daphné őrjöngve rohangál ki-be. Rájuk sötétedett.

-         Daphné menjünk tényleg. Hazavigyelek? Elmagyarázzam otthon? – nézte Daphnét nyugodtan Richard.

-         Már csak az kéne! Azért két nagyon kemény pofon járna. Egy neked egy meg nekem – forgatta smaragd szemeit Daphné. – Az kéne hogy beállítsak otthon veled. Hát azért tuti hogy akkora perpatvar lenne, amit évtizedek múlva is megemlegetnék. Mi nem viszünk haza más partnereket. Blaise azonnal levágta, hogy együtt voltunk – rántotta meg a vállát kedvetlenül Daphné. – ez alapszabály a házasságunkban. Senki nem visz haza szeretőt.

-         Jaj mit csináljak? Mit csináljak? Nincs meg! Eltűnt! Lába kelt? Vagy elvarázsolódott, vagy tényleg megőrültem – túrt a hajába Daphné idegesen. – Még jó hogy nem a karikagyűrűm. Hát az tényleg agyhalál lenne már! Blaise ezért is kegyetlenül meg fog otthon kúrni – rágta  a körmét idegesen Daphné. – Ó bassza meg ezt nem mosom el magamról – nézte kétségbeesetten Richardot. Daphné magába roskadva sírt a sötétedő irodájában, harisnyában, nem is foglalkozott vele, hogy Richard ilyen szétcsúszott állapotban látja. Richard hagyta, hogy a kidühöngés után Daphné még meredjen néhány percet maga elé. Aztán felállt és felsegítette a nőt.

-         Gyere, menjünk! – karolta át Daphnét. Daphné botladozva bújtatta a lábfejét a körömcipőjébe. Richard támasztotta meg, hogy nehogy elvágódjon. Együtt sétáltak le a Gringottsből. Richard a zöld mercédeshez vezette a nőt. – Haza tudsz vezetni? – nézte Daphné zavart arckifejezését.

-         Aham – bólogatott Daphné, s berogyott a vezetőülésre. Már javában Somerset felé hajtott, amikor ráébredt, hogy Richardtól el sem köszönt. Mindjárt tíz óra. Huha. Jó későn jön haza! Daphné becsapta a kocsiajtót, s imbolyogva lépett a Zabini villába. Blaise a dolgozószobájában volt. Nyitva az ajtó. Hallja az előtérben a női cipő kopogását. Kilépett a dolgozószobából, s lenézett az előtérre.

-         Hol voltál? Hogy nézel ki? – szegezte a kérdéseket Daphnénak. Daphné reményvesztetten nézett fel rá. – Mi bajod van? Beittál? Szétbaszták a segged? Hogy képzeled, hogy így állítasz haza?

-         Elhagytam az eljegyzési gyűrűmet – harapta be az ajkát Daphné, ahogy felfelé nézett Blaisere. Érezte, hogy mindjárt elsírja magát.

-         Mi? Hogy lehet egy gyűrűt elhagyni! – csattant Blaise, s elindult lefelé a lépcsőn. – Levetted?

-         Nem – sírta Daphné, s a tenyerébe temette az arcát.

-         Akkor levette valaki az ujjadról? – kérdezett rá értetlenül Blaise. –Megtámadott valaki? Kiraboltak? Megerőszakoltak? Daphné beszélj már ne csak bőgjél! – ért le hozzá blaise s megrázta a nőt. Idegesen kidülledő szemek. Daphné bágyadtan hajtotta le a fejét.

-         Nem, nem semmi ilyesmi – motyogta. – Tényleg levettem a gyűrűt.

-         Gondolom a széfkulcsokkal a széfek kinyitása milyen nagy erőkifejtést jelent és az ékszerek veszélyesek az ilyen munkakörben – gúnyolódott Blaise. – Miért vetted le?

-         Mert…Richard azt javasolta – fújta ki a levegőt Daphné.

-         Mert Richard azt javasolta?! – ismételte el Blaise felhördülve a mondatot.

-         Félreérted – kiáltott közbe gyorsan Daphné.

-         Ezen mit lehet félreérteni Daphné! – csattant Blaise. – Nekem ne magyarázd be, hogy munkaköri előírás levenned a gyűrűdet mert ezt nem veszem be! És amit Richard modn te azt csinálod. Ha Richard azt mondja szopd le leszopod? Ja azt nem is kell mondania igaz? Anélkül is megteszed értem4 Bámulatos!Szép kis feleségem van, elhagyja a jegygyűrűjét. Elvégre minek is az? Csak én húztam az ujjára – hadonászott és ordibált Blaise le-fel járkálva az előtérben. A hangos kiabálásra Sophie lépett a lépcsőházba.

-         Blaise? – kérdezte halkan.

-         Qu il travaille – dolgozzon! – förmedt a nőre hátra sem nézve Blaise.

-         Fabian la fiévre – Fabian lázas – felelte a nő halkan.

-         Je sais – igen tudom – bólogatott Blaise türelmetlenül, hogy mindjárt megy. Sophie eltűnt a lépcsőfordulóból.

-         Tudod mit Daphné! – fordult vissza a feleségéhez Blaise. – Nem érdekel, hogy hol hagytad a gyűrűdet. Egyáltalán nem érdekel. De addig a szemem elé se kerülj, amíg nem szerzed vissza. Szóval akárkinél is vetted le és akármelyik széfben is hagytad a nagy dugássorozatod közben kerítsd elő és húzd vissza arra a farokszorongató ujjadra és addig komolyan ne is lássalak! – sziszegte Blaise, s felsietve az emeletre bevágta maga mögött Fabian gyerekszobájának ajtaját.