Az ébresztőóra rezgésére tért magához. Öt óra. Indul a nap. Daphné bágyadtan kászálódott ki az ágyból. Vagy inkább le a matracról. Úgy ruhástól aludt, ahogy hazatért, harisnyában, kosztümben, sminkkel. Fabian még békésen szuszogott az ágyon. Daphné a zuhany alá állt. Csobogott a víz, felpüffedt az arca a sírástól. A szeme olyan mint egy házimanóé, nagy és feldagad és csúnya. Átöblítette a haját is. Hiába minden smink az éjszakai sírást nem tudja eltüntetni. Belekotort a kosztümjei közé. Melyiket vegye ma fel? Végülis szinte kivétel nélkül mind zöld. Egy egészen sötét árnyalatú kosztüm mellett döntött. Fabiant ölbe kapva vitte le reggelizni. Megdöbbenve látta, hogy a reggelizőasztalnál már ül valaki. Blaise kortyolta a kávéját.

-         Beszélnünk kellene – kezdte Blaise,ahogy Daphné fekete cipőjével kopogva leért az étkezőbe.

-         Szerintem meg semmi beszélnivalónk nincs egymással – tette az etetőszékbe Fabiant.

-         Mi legyen Fabiannal? – kérdezte kifejezéstelenül Blaise.

-         Hogyhogy mi legyen? – Daphné homlokráncolva nézett Blaisere. Válni akar?

-         Mindjárt indulok a rendelőbe, gondolom te is mégy dolgozni, legalábbis eléggé úgy nézel ki – mérte végig Blaise.

-         És?

-         Ki vigyáz Fabianra? Mert a nevelőnőt a hisztid miatt haza kellett küldenem – mondta Blaise.

-         Old meg magad! Nem kellett volna megdugnod a nevelőnőt a franciaágyunkban és akkor nem lenne ma ez sem problémád – felelte rá Daphné hidegen. El sem köszönt tőlük, egyenesen kilépett a friss levegőre. Elment az étvágya is Blaisetől. Blaise sötéten nézett Fabianra.  Fabian álmosan motoszkált az asztalon.

-         Na, apádra maradtál – bólogatott blaise. Sietve öltözött fel a hálószobában. Hozott le Fabiannak ruhákat. Fabian a vállába kapakszodva tűrte, hogy Blaise felemeli és cipeli ki a villából. – Gyere, ma várost nézünk. Anyádat egy kicsit sem érdekli a sorsod, felőle aztán itt is maradhatsz egész nap bezárva! Látod ilyen ez? Miért szakad minden szar az én nyakamba! – szitkozódott Blaise, miközben beültette Fabiant a gyerekülésbe.

-         Ne aggódj apád mindjárt kitalál valami nagyon okosat – nézett hátra a visszapillantó tükörben Blaise. Idegesen gyújtott szantálillanóra. Kicsit besűrűsödtek most a gondok. Indulva Daphné Richardos afférjával. Igazán tényleg az rázta meg lelkileg az egészben, hogy Daphné már két éve tényleg nem volt senki mással csak vele. S az, hogy szemet szúrt neki, hogy Daphné Richarddal is összejött és egyértelműen most, mióta visszament dolgozni. Valahogy ráébredt, hogy a felesége…sem változott. És ami eddig, soha az most nagyon zavarta. Hogy daphné más férfiakkal is van. Hogy nem csak neki adja magát. Valahogy ezt most így házasságban egyáltalán nem tudta elfogadni Daphnétól. Zavarta. Irritálta. Bosszantotta. Aztán elhagyta az eljegyzési gyűrűt. És…hát igen Sophie. Nincs mit szépíteni, tényleg ágyra vitte a nevelőnőt és voltaképpen annyira akkor sem értette hogy miért. Bosszúból? Unalomból? Daphné végülis nem is volt otthon, úgy tűnt haza sem jön. Persze mindez nem mentség arra, hogy tényleg éppen a nevelőnővel történt. És ráadásul hol hát igen. Érthető volt, hogy Daphné úgy felkapta a vizet. Kezd kiegyenlítődni a számlájuk. Most már Blaise is elég durva dolgokat tett a tűzbe, hogy lángoljon körülöttük minden. Blaise gyorsan fékezett a Szent Mungó épületegyüttesei előtt. Alacsony földszintes kis rózsaszín épület volt. Az gyógyítóknak s gyógyítónővéreknek fenntartott bölcsőde és óvoda. Blaise a karjára ültette Fabiant és sietős léptekkel vitte az épületbe.

-         Viselkedjél rendesen jó? Ne harapj meg senkit, ne karmolj senkit, próbálj meg nem össze enni mindenféle dolgokat amiket találsz, ne hisztizz és ne készíts ki senkit, mert más ötletem már nem lesz ,hoyg hova tehetnélek le, amíg dolgozom – beszélt Fabian lelkére. Nem volt biztos benne, hogy Fabiannal minden rendben lesz itt a közintézményben. Annyira megszokta otthon. De neki meg sietnie kell. Reggel nyolcra már az első magánbetege várja. Blaise sietve rohant el a napi dolgaira. De egész nap a bölcsődében hagyott fiára gondolt. Vajon minden rendben lesz vele? Mi van ha ordít mint a sakál? Lassan vánszorgott a nap, többnyire émelygéses rosszullétekkel jöttek többen is a kórházba. Valószínűleg az ivóvízzel lehet valami. Blaise felszólt a közegészségügyi osztályra. Pye-al két beavatkozást osztottak mára, a rendelőbe visszatérve még két kontrollra váró betege várta, gyorsan vizsgálat meg őket, mindjárt hét óra. Már megint milyen későn végez. A legmagasabb sebességgel hajtott a bölcsőde elé. Már csak Fabian volt a csoport szobában.

-         Minden rendben volt? – kérdezte Blaise a nővért.

-         Sirdogált. Többnyire –mosolygott rá a nő. – Ott ült a köpkőkészletnél – mutatott oda  a nő, ahol Fabian most is ült.

-         Be kell vágni a dühöngőbe ha hisztizik én is azt szoktam tenni. Ne aggódjon hozzá van szokva – ingatta a fejét Blaise, s felemelte a földről Fabiant. – Szia kis manó! Mi újság? Lenyeltél ma valami furcsaságot? – vette a karjára Blaise. – Köszönöm. Viszontlátásra jó éjszakát! – búcsúzott el a nővértől Blaise. Fabian elaludt a gyerekülésbe, ahogy hazafelé tartottak. Blaise óvatosan vette ki a hátsó ülésről, nehogy felébressze. Ahogy az emeletre ért a gyerekszobából Daphné lépett ki.

-         Hol voltatok? Hazajövök és nincs itthon a fiam! A frászt hoztad rám! Azt hittem leléptél a gyerekkel! – dühöngött Daphné, s kivette Blaise kezéből a gyereket.

-         Ha elfelejtetted volna te hagytad itt a nyakamon a kicsit, valahova el kellett tennem, amíg dolgozunk.

-         Fabian nem egy csomag, vagy a csomagmegörzőbe tetted a King’s Cross pályaudvaron?

-         Nem, a kórház bölcsődéjében volt. Én nem vagyok olyan mint te. Hogy a gyerekem csak nyűg a nyakamon és átpasszolom neked, hogy csinálj vele valamit. Minek szülted meg ha képtelen vagy foglalkozni vele! Hiszen még kisgyerek, ne mhagyhatod itthon mint egy macskát! – sziszegte neki Blaise.

-         Szóval megint ott tartunk, hogy minek is van nekünk gyerekünk igaz? És hogy ez csak az én hibám és miattam és a többi! – sziszegte vissza Daphné, ahogy az ágyába fektette a fiát.  Kiléptek a megvilágított folyosóra.

-         Ki aludjon a hálóba? – nézett a folyosó végébe Blaise.

-         Aludj csak te, neked úgyis jó emlékeid fűződnek hozzá! – sziszegte Daphné. Blaise és Daphné hátat fordítva egymásnak indultak el az ellenkező irányba.

Blaise minden reggel vitte magával a bölcsődébe Fabiant és este hozta haza. Daphnéra rászakadt a negyedéves jelentéssel járó minden nyűg. AZ egyik vendégszobában körmölt, számolgatott, egész sor papírgalacsinokat dobálhatott ki, mert persze nagyon nehezen ment neki a számmisztika. És Blaise segítségét véletlen sem akarta kérni. Richard már másodjára dobja vissza a jelentését. Daphné újra nekikezdhetett az átszámolgatásoknak. Elviselhetetlen fáradtság volt már rajta. Két hete csak a jelentéssel foglalkozott és ráaádsul még mindig nincs vele kész. A Gringottsban pedig versenyt kell futnia Fleur Delacourral, egy vélával. Ami azért elég kemény tortúra. Richard igyekezett a külső alapján is megválasztani Daphné ügyfeleit, hogy Daphnénak könnyebb dolga legyen, s a kényszer ne csapjon át az undor határába. Igazán figyelmes volt. Richard résen volt, lecsapott a beérkező kuncsaftokra és már a kedvezőeket dobta is be Daphné kartonjába. Daphné igaz érzékelte, hogy ügyfelei főleg tényleg középkorú férfiak, viszonylag átlagos külsővel, kifinumoltak, visszafogottak és elviselhető az üzletre csábításuk is, de most igazán ez sem tudta feldobni. Belegondolni is borzasztó volt, hogy jelenleg Richard gondoskodik az ő szexuális életéről, azzal, hogy az üzletfelek anyagait dobja a kosarába, mert Richard azóta tényleg visszatért makulátlan úriember énjéhez, a főnökhöz, a hűvös magatartásához. ÉS Blaise-el…a saját férjével már hónapok óta nem volt együtt. A nevelőnős botrány óta Daphné sokáig gondolni sem tudott arra. Valahogy Blaise és a nevelőnő nagyon bevágta az ajtót Daphné orra előtt. De hát annak is már hány hete! Blaise hozza-viszi a kicsit minden nap. Se Daphnénak se Blaisenek nincs ideje vele foglalkozni. Kicsit tényleg fölösleges nyűgnek tűnik mindkettejüknek a gyerek. Túl elfoglaltak. És a megváltozott körülmények visszavetették Fabiant is. Stagnál a beszédben, úgy alapvetően mindenben, állandóan félrenyel és szinte mindig csuklik. Néha már úgy tett mint aki járni is elfelejtett, rendszeresen bepisil. Tiszta nyűg. És Blaise és Daphné is túl fáradtak hozzá, hogy este hat-hét óra fele még a gyerekkel foglalkozzanak. Blaise nem kérdezett rá a hétvégékre sem. Vitte Fabiant a bölcsődébe, kérdezés nélkül. Daphné pedig örült, hogy addig itthon a negyedéves jelentésével foglalkozhat nyugodtan. Szétestek teljesen. Daphné és Blaise a formális szükséges szavakon kívül egyáltalán nem beszéltek. Nem érintkeztek. Blaise pedig már szinte hiányolta, hogy nem csöng óránként a családi hívója mint régen, amikor Daphné minden kis aprósággal hozzá fordult. Daphné az emeleti vendégszobában illanózott. Blaise lent a dolgozószobájában, vagy a szalonban.  Az viszont elég egyérelműnek tűnt, hogy minden este mindketten otthon voltak. Blaise nyilván nem akarta kitenni Fabiant annak, hogy éjszakára is a bölcsődében hagyja. Így hát kénytelen volt ő is hazajönni a fiával. Ismét előjött a régi válság. HA nincs Daphné nem kell más nő sem. Blaise pedig a szexuális elvonástól egyre feszültebb és idegesebb lett. Ha a barátok keresték már fel sem vette. Se Dracót, se a többieket. Nincs kedve beszélni senkivel. Mit is mondhatnának? Hárman teljesen külön szinten külön szobában töltötték az estéket. Fabian többször felsírt éjszaka, kétszer-háromszor is pizsamát és ágyneműt kellett alatta cserélni. Elég változó volt ,hogy mikor ki ment le hozzá. HA már hallották, hogy valaki bent van nála, akkor sosem mentek be hozzá. Tényleg a gyerek sínyli meg a legjobban a kapcsolatuk szétesését. Daphné elkészült a negyedéves jelentéssel. Richard elégedette mosolygott. És az eredmények alapján fej-fej mellett haladt a versengésben Daphné és Fleur. Ami igen nagy érdem volt. Richard pedig bizakodott. Ha Daphné ügyesen csinálja, a következő évet már a nyereség ízével kezdhetik. A vezetőség kötelező Gringotts belső ünnepséget rendezett a munkatársaknak, banki dolgozóknak. Amin kötelező volt részt venni. Daphné csak a visszautasíthatatlan pohár peszgőt itta meg és már várta, hogy mikor szabadulhat a Gringottsból. Aznap négy üzlet. Vagyis négy szex négy különboöző férfival. Egy hosszú záróértekezlet és még ez az ünneplés is, amin Richard már fejfájásig beszélte tele a fejét a taktikával, hogy mit hogyan, hogy legyen részen, hogy a maradákokat hallgassa el, hogy az értékpapírokat hogyan töltse ki, hogy előbb írassa alá a hátoldalát is és csak utána töltse ki. Annyi sok apróságra kellett figyelni és mindezt most megjegyezni. Daphné egy idő után már csak kifejezéstelen tekintettel bólogatott Richard magyarázatára. Richard ide-doa tologatva a borospoharát magyarázott, a hülye fém öntöltőtollával kopogott az asztalon ,ha látta hogy Daphné már megint ne mfigyel rá. Rosszabb volt mint Piton. Daphné pedig hajnali fél tizenkettőkor, amikor már álmosan meglebbent a szemhéja csak rábiccentett. Hgoy persze Richard minden úgy lesz, s lecsúszott a fényes bárszékről, a kis sarki asztal mellől, ahol Richard kihasználta az alkalmat hogy hosszasan kioktassa és tanítsa Daphnét, s egyszerűen ott hagyta a fényes nyakkendőtűs férfit az asztalnál. Bevonszolta magát a kocsijába, s álmosan lebbenő szemekkel vezetett a sötétben. Majdnem elaludt a volán mögött. Megkönnyebbülve kanyarodott be a Zabini villa elé, hogy azért csak hazaért komolyabb baleset nélkül. S álmosan botorkált be a sötét előtérbe.

-         Hol voltál? – csattant az alaposan ittas hangú kérdés. Blaise a sötét szalonban iszogatott.

-         Közöd? – torpant meg Daphné.

-         A férjed vagyok még. Igen elég sok közöm van hozzá – Blaise támolyogva állt fel az asztal mellől s gyertyát gyújtott. Zavaros a szeme. Teljesen kusza a haja, az ingje félig kigombolva csüng rajta. – kérdeztem…valamit – nyögte nehézkesen Blaise. – Hol voltál?

-         Kötelező ünnepség volt a Gringottsban.

-         Ne nevettes arról tudnék – prüszkölte Blaise.

-         Zártkörű – nyomatékosította Daphné.

-         És hányan dugtak meg ma? – kérdezte gúnyosan Blaise. Daphné sértetten nézett rá. – tudod nem valami fantasztikus érzés tudni, hogy a feleségemen ki tudja hányan mennek át egy nap és így jön haza és utána így feküdjek rá én? Undorodom a gondolattól is ,hogy más is hozzád ért! A férjed vagyok. Hol jártál? Késő van és te ne mvagy itthon. Szólhatnál előre, hogy van valami programod. Fogalmad sincs milyen érzés állandóan azon tépnem magam, hogy a feleségem vajon hány faszt szopott ma le? A feleségem vagy. Leszel szíves beszámolni arról, hogy hol kószáltál és jelezni hogy ne várjalak este haza! – csuklott el Blaise hangja.

-         Mintha annyira vártál volna haza. Bunkó! – akart fellépni a lépcsőre Daphné, de blaise nekitántorodva nyomta a korlátnak.

-         Hovahova ilyen sietősen még nem végeztünk! – vigyorogta részegen Blaise.

-         Blaise engedj el, részeg vagy – húzódott el Daphné.

-         Hát igen, iszogattam itt amíg rád vártam – ingatta a fejét kótyagosan Blaise. – Nos? Hány faszt szoptál ma le hitvesem? – Daphné keze csattant Blaise arcán. De csak olaj volt a tűzre. Blaise lefogta a nő csuklóját, s beperdítette a szalonba.

-         Blaise? – nézett rá ijedten Daphné.

-         Mit gondolsz milyen érzés az hogy tudom a feleségemre minden féle jött ment ráteszi a kezét! – sziszegte blaise ahogy erőszakosan rángatta le Daphnéról a kosztümkabátot. Egy tépéssel széttépte a gombokat.

-         Blaise mit csinálsz?  - nézte tehetetlenül Daphné.

-         Mit csinálnék? Szeretném én is a feleségem bájait élvezni! Jogom van hozzá! Aférjed vagyok! – zihálta Blasie miközben felrángatta Daphné szűk szoknyáját. – Szeretkezzünk!

-         Ne Blaise részeg vagy! Így egyáltalán nincs gusztusom hozzá! Engedj el! – akarta eltolni – de Blaise nem is foglalkozott vele. – Emg akarsz erőszakolni? – kérdezte hidegen Daphné.

-         Nem lesz erőszak ígérem – Blaise félreseperte az ujjaival Daphné vékony pántos alsóneműjét, s ujjaival lágyan simította át Daphné csiklóját. Daphnét megcsapta blaise erős alkoholos lehelete. Blaise ujja besiklott a nedvesedő forróságba. Daphné lefogta a kezét.

-         Blaise! Ne ne csináld! – zihálta Daphné, hiába próbált meg leugrani az asztalról, Blasie leszorította,s  behatolt. – Hagyd ezt abba! – ellökte magától a férfit, de Blaise meginogva magával rántotta, zuhantak teljes testtömeggel a parkettára. Blaise felé mászva hatolt újra belé. Alkoholbűzös lehete Daphn éarcába csapott. – Merlinre Blaise! – fordította el a fejét Daphné. Felfelé kúszva keresett valamit amivel megszabadulhatna Blasie szorítása alól. Az egyetlen amit találta a terítő volt ,megrántva rájuk borult a gyertya a gyertyatartóval a whiskysüveg, a pohár, a szabadulástól Daphnébőre már felhorzsolódott. Blaise nyomta fel a combjait hogy beljebb tudjon hatolni. Daphné érezte, ahogy a kéjtől már meglebben a szemhéja.

-         Te őrjítő szuka! Annyira gyűlöllek, hogy ennyire kívánlak! – zihálta Blaise ahogy dühből adta a lökéseket.

-         Eressz el! Blaise ne….ööö..ne…..aaah – Daphné egyre elhalóbban tiltakozott. Blaise a földre tenyerelve Daphné egyik térdét tartva küszködött felette. Daphné az asztalterítőt markolászta. Daphné tiltakozva rázta a fejét, miközben hörgött az élvezettől, Blaise dühösen adta a lökéseket, s fel-felnyögött a borzongató behatolás újabb és újabb élményétől. Egyszerre jutottak a csúcsra. Daphné sikoltását sokáig visszhangozta a kristálycsillár felettük. Éles volt a csend utána. Blaise a mellkasára zuhanva dőlt ki. Daphné alig bírta félrelökni a férjét, hogy kikászálódjon alóla. Blaise hortyogva aludt el a kielégüléstől, az alkoholtól, a hatalmas felfordulás kellős közepén.