Blaise még napokkal később is szörnyen bánta azt az éjszakát, amikor  ráerőszakolta magát Daphnéra. Annyira beivott hogy  végighányta az egész éjszakát és aztán a másnapot is, Fabian is kedvet kapott újra apjától a hányásra és felváltva hányt a vécécsészébe hol Blaise, hol Fabian. Blaise végén kínjában már csak nevetett magán és a fián. Daphné felháborodva nézte a fürdő csempáján fekvő két férfit. Blaisebe alaposan bele is rúgott, miközben elhaladt mellette, s hallatszott az a finom női cipőkopogás, ahogy Daphné sietett le a lépcsőn. Blaise beszólt a kórházba, hogy pocsékul van és ma nem is megy be. Ketten voltak otthon Fabiannal. Blaise másnaposan, Fabian meg csak szokásos hasfájásával. Blaise azóta a szokásosnál is visszafogottabb lett. Gondosan vasalt felsőben, fényesre pucolt cipővel, Fabiant is összeszedve várta a reggelinél Daphnét. Kereste a nő tekintetét. De Daphné jobban kerülte mint valaha. Fel sem nézett a mappájából, szó nélkül reggelizett, kavargatta a kávéját. A kontyát igazgatta. S keresztülnézett Blaise-en. Tudta, hogy bármennyire is bánja azt az éjszakát azzal még nem tudja meg nem történtté tenni. Az élvhajhász Blaise és Daphné most szinte kínosan ügyeltek magukra. Blaise háromnegyedes ujjig feltűrt ingben ült, gondosan ápolt ujjaival simítgatta a hímzett damasztabroszt. Daphnét már zavarta az is hogy a látóterében benne van, Blaise olyan jól ismert alkarja. A szép, finom kézfeje, a tökéletesre reszelt körmei. Blaise pedig várta, hogy Daphné végre ránézzen. Hogy végre nyisson. Hogy enyhüljön a feszült viszonyuk. Este Daphné sosem otthon vacsorázott. Fabian és Blaise pedig már befejezték mire Daphné hazaért. Blaise most már a kórházba se ment be, csak a rendelőben volt. Várta az alkalmat, hogy végre beszélhessen Daphnéval. De Daphné most már állandósuló időpontként mindig este hétkor ért haza. Blaise ezen a reggelen is bölcsődébe kész állapotba ültette Fabiant az etetőszékbe. Még visszaszaladt a hálószobába a karórájáért, amikor meghallotta az erős öklendezést. Zsinórban a negyedik napja.  Blaise ránézett az órájára. Daphné már késésben van. Hallotta a vécétartály ürülését. Gyorsan visszasietett az étkezőbe. Fabian már várta, hogy induljanak, csak lábát lóbálta a magasított etetőszékben. Daphné késve rohant le. Idegesen keresgélte a mappáját, Kapkodva ült asztalhoz. Sápadt. Falfehér az arca. Blaise összepréselte az ajkát. Figyelte a nőt. Megvolt az előnye is annak, hogy Daphné mostanában nem néz rá. Legalább ő nyugodtan szemlélheti. Daphné feszülten igazgatta a melltartóját. Dobott még két cukrot a kávéjába. De ahogy megcsapta a szaga mégsem kortyolt bele. Nyelt egyet.

-         Tudom ne szóljak hozzád. De Daphné…nem lehet…hogy terhes vagy? – szólalt meg Blaise halk, nyugodt hangon.

-         Köcsög! – sziszegte rá Daphné, s eltolta a kávét, gyorsan kapott be néhány falat franciakenyeret. Blaise a szeme sarkából figyelte Daphné készülődését, miközben lapozgatott a mappák közt előkapta a határidőnaplóját, felütötte az aktuális hónapnál. Látszott ahogy a hetek során jár a szeme, lebbent a sötét fekete szempilla ide-oda.

-         Ó cseszd meg Blaise! – tolta hátra magát Daphné ,s összecsapva az irataitbetuszkolta az aktatáskájába, s kapkodva igyekezett a mercédeséhez. Bevágta magát a kocsiba, s elhajtott. Blaise a nyakát simítgatta. Az állandósuló ráncok a homlokán ismét elmélyültek. Kiemelte FAbiant az etetőszékből. Indul a nap. Be a bölcsibe, onnan a magánrendelőbe. Vakargatta a halántékánál a fejét.  Fellökte magát. Van egy óra szünet. Ideje lenne rendet rakni a hozzávalók közt, összeírni a rendelés Melindának, hogy mikből kellene újabb adagost szállítania.  Sorba rendezte az aprított, zúzott, préselt, szűrt gyógynövényeket.  A polcokon felmérte a szirup, kenőcs, balzsam, és por tartalmú tégelyek, üvegek, tubusok, dobozok  sokaságát. Leltározott. Egy megrendelőlapra írta össze, hogy miből mennyire van szüksége.  Várta a délutánt. Egészen biztos. Hogy okosabb lesz, ha hazamegy.

Daphné tajtékozva állt az irodai mosdójában. Haját tépve nézte a pozitív terhességi tesztet. Ilyen nincs! Hogy éppen most! Amikor a befutás előtt van! Amikor egy rohadt hajszál választja el attól, hogy letiporja a vélát a bank aranykupacainak tetejéről, akkor jön ez. Hogy terhes! Hogy lehet éppen most terhes? Blaise az a rohadék! Az a tetü szemétláda! Az ebédszünetben szaladt ki a patikába egy gyorstesztért, mert reggel Blaise rendesen bele ültette a frászt. És tessék! Hát persze gyógyító! Nem kellett sok, hogy levágja a dolgot!  De ő msot nem akar gyereket! Egyáltalán hiszen nem is terveztek egy újabb babát! Hsizen Fabian is csak púp a hátukon. Törölte a délutáni tárgyalásait. Most képtelen ebbe na lélekállapotban végigcsinálni. A kormányt csapkodva végig az úton vezetett haza. Összeszorította a szemhéját. Nem lehet igaz, hogy ennyire kicseszett vele az élet! Daphné kipattant a kocsiból. Megdöbbenésére a hátsó kertben parkolt a vörös ferrari. Na már csak ez kellett! Blaise itthon van! Daphné berontott a Zabini villába. Ahogy a futtában érkező lihegő, hajtűket a fejéből rángató Daphnét Blasie meglátta csak ennyit szólt.

-         Szóval igaz. Terhes vagy – foglalta össze kimérten.

-         Igen az vagyok! Te rohadt szemét disznó! Részegen rámmásztál és felcsináltál, hoyg lehetsz ennyire aljas! – Daphné sírva toporzékolva rontott a hálószobába, s az ágyra dobta az utazóládáját.

-         Mit csinálsz? – követte Daphnét a szemével Blaise, ahogy a nő sorba kirángatva a fiókokat.

-         Pakolok nem látod? – sziszegte Dahpné.

-         Hová mégy? – kérdezte nyugodtan Blaise.

-         Fogalmam sincs. El gondolkodni! – hadonászott Daphné.

-         Hát azt hamarabb kellett volna, most már késő, állapotos vagy – jegyezte meg Blaise.

-         Áá! Menj az utamból! Mert mindjárt nem tudom mit csinálok – túrt a hajába Daphné idegesen. – Felrobbanok! – Futtában dobálta a ruhákat a ládába. – Éppen most most, amikor…amikor tényleg a csúcson vagyok! Ennyi ennyi választ el a sikertől! Hihetetlen de még a farkad is nagyobb már nála ,szóval tényleg közel járok hozzá – dühöngte Daphné. Blaise megállíotta a nőt mileőtt kisurran mellette a fürdőszobába, s az ajtófélfának nyomva szorította rá az ajkait Daphné szájára. Daphné tiltakozva próbálta elfordítani a fejét.  – Fabian miatt mindent feladtam. De most nem. Nem hagyom. Itt van a kezemben a győzelem nem fogom hagyni hogy kicsússzon a markomból – Daphné bedobálta a piperecikkeit a ládába, s rácsapta a láda tetejét.

-         Mit akarsz tenni? – nézte ,ahogy Daphné amga után húzza a ládát.

-         Kérj…egy időpontot Pyetól! – sziszegte Daphné, s most először tényleg Blaise melegbarna kérdő kérlelő szemébe nézett. – Nem akarom, hogy te csináld. Pye közömbös ő jó lesz. – Látszódott Blaise-en ahogy megbántódik. Ahogy árnyék suhan át a melegbarna szemekben. Tehát Daphné tényleg nem  viccből mondja. Nem akarja a babát. Sem, hogy a beavatkozást Blaise csinálja. Sem pedig Blaise gyerekét nem akarja. Blaise megütközve maradt le. Nézte, ahogy Daphné utazóládáját maga után vonszolva még terhesen kilép a villa kapuján. Nem szólt utána, nem szaladt le hogy megállítsa. Tudta, hogy nem lehet. Hogy nem lenne értelme.