Ahogy lassított a vonat már látta a szőrmekucsmában, vastag prémkabátban feszítő szőkésbarna hajú férfit az állomáson. Megférfiasodott, jobban mint ahogy valaha is emlékezett rá. Alexandr Antropov. Széles vállal, vastag bundában fessen állt a pályaudvar szélén, akár egy keleti fejedelem. Ahoyg PAnsy lelépett a pályaudvarra megcsapta a semmihez sem fogható csontig hatoló hideg. Hirtelen levegőt venni is képtelen volt, annyira dermesztő volt a hideg. Sasha Antropov a nő elé sietett, szolgái már hordták le a Malfoy csomagokat a vonatról.

-         Pansy Malfoy! – terítette be széles karjaival Sasha. – Ki gondolta volna hogy ennyi év után találkozunk ismét – Pansy vacogva simult a férfihoz.

-         Mondtad, hogy hideg van nálatok, de hogy ennyire!? – vacogtak Pansy fogai. – Erre nem lehet eléggé felkészülni.

-         Én írtam, hogy gyere a nyáron, nyáron sokkal barátságosabb – húzta Sasha sietve a nőt az Antropov szán felé. – A szán alulfűtéses ne aggódj ott már meleg lesz – nyugtatta anőt, ahogy Pansy reszketve haladt védő karjai alatt. Pedig Pansyn a Londonban kapható legmelegebb szőrmekabát volt. De ami az angol télen túlságosan melegnek számított az itt, egy könnyű tavaszi kabátnak minősült. Sasha felsegítette a fehér medvék húzta hófehér szánra Pansyt, s gyorsan takarta be a vastag szőrmetakarókkal. Pansy lehunyta a szemét. A vastag szőrmék már előmelegítettek voltak és néhány perc után végre elmúlt az a kegyetlen remegés is.

-         Hogy bírjátok ezt az irdatlan hideget? – nevetett rá Pansy.

-         Hozzászoktunk. Ebben nőttünk fel. A tél számunkra olyan, mint egy kedves visszatérő családtag. Szeretjük. Mindennél jobban. Ebbe bele kell születni Pansy – mosolyogta Sasha s képetlen volt levenni a szemét a nőről. Pansy zavartan sütötte le  a szemét.

-         Semmi akcentus? Semmi nyelvi nehézség? – igazgatta a jegygyűrűjét zavarában Pansy.

-         Tíz évvel ezelőtt…még gyerek voltam Pansy. Azért tíz év kemény angol tanulás van mögöttem – kacsintott rá a férfi.

-         Érződött a leveleiden is – biccentett Pansy.

-         Örülök, hogy a fejlődésem szemtanúja lehettél akkor – kacagott fel férfiasan Sasha.

-         Mi újság veled? – kérdezte Pansy. – Levélben soha semmit sem lehet úgy megbeszélni mint személyesen.

-         AZ igaz, főleg hogy sosem tudhattam, olvassa e a férjed vagy sem – bólintott komoran Sasha.

-         Hogy van a kisfiad? – kérdezte Pansy.

-         Szerjózsa? Otthon, velem – mondta címszavakban Sasha.

-         És a feleséged? – simította át a finom belső bélését a szánnak Pansy.

-         Elváltam – felelte tömören Sasha, s kinézett az elsuhanó téli tájra.

-         Elváltatok? – szörnyülködött Pansy.

-         Az élet ilyen Pansy. Nem minden úgy megy, ahogy kezdetben elképzeljük. Nem tudtunk már együtt élni. Nem ment – nézett szomorkásan Sasha.

-         Hát igazán nagyon sajnálom – hajtotta le a fejét Pansy. Az ében tincsek előre borultak. Szabadon hagyva a nő hófehér tarkóját.

-         Sose sajnáld. Az élet megy tovább – legyintett Sasha. – És egy kívánságom teljesült. Itt vagy Oroszországban. Nálam.

-         Igen, különös nemigaz? – nézett fel könnyed mosollyal Pansy.

-         Az, de mennyire az – mondta misztikus hangsúllyal Sasha. – Megérkeztünk. Az Antropov kastély! – Sasha elhúzta a függönyt és Pansy felnézett az éjszakában kivilágított kastélyra. Hófödte hatalmas kastély állt a kivilágított út végén. Impozáns szép üvegablakokkal, vastag falakkal. Barátságos, hivogató fénnyel. Az út mentén kőből szépen faragott tűzkelyhek lángjai adták a fényt. Fenyvesek sűrűje suhogott a parkban. A kocsiszínben szálltak csak ki. Így a hidegbe nem is kellett lépniük. Kellems hűvös volt a kocsiszínben, s a vastag kőlépcsőkön haladtak fel a fogadótérre. Keleti szőnyegek, főleg török és persze, Vastag szőrmék mindenfelé, a falakon vastag falikárpitok, díszes szőnyegek tartják bent a meleget a kastély belsejében. Gyönyörűen csiszolt és lakkozott monumentális mahagónilépcső vezetett fel az emeletre. Mély erezetén megcsillant a gyertyafény. Kristályok ezrei verték vissza mindenfelől a fényt. Pansyról lesegítették a kabátokat a kesztyűt. Annyira harmonikus volt a meleg szőrmék, a sötét fényes és elegáns faburkolatok és a kristályok egyvelege, hogy akármerre nézett mégsem káprázott a szeme. Élhető kastély volt. Kifejezetten. Meleg, barátságos, világos. A rideg fagyos tájon egy meleg otthon.  Pansy kellemesen dörzsölte össze a tenyerét. Jóleső meleg volt a kastélyban.

-         Pápuska! – hatéves kisfiú szaladt le az emeletről.

-         Jó estét Szerjózsa! A hölgy angol, légy szíves a jelenlétében angolul beszélni - figyelmeztette Sasha a fiát. Szőkésbarna hajú és kék szemű volt akár az apja. Telt arcú, de mégis oroszosan vékony és magas. Szép kisfiú.

-         Csókolom! – köszönt Pansynak a fiú illedelmesen.

-         Szervusz Szerjózsa! Én Pansy Malfoy vagyok – köszöntötte barátságos mosollyal a kisfiút Pansy.

-         Ajd egy puszit neki nem ellenség nem harap! – tette a tenyerét fia vállára bíztatóan Sasha. Szerjózsa bizonytalanul lépett Pansy elé, aki lehajolt hozzá, hogy puszit nyomjon a fiú pirospizsgás kerek arcára.

-         A kisfiam segített neked ajádnékokat választani, ha leszaladsz a kocsiszínbe biztos megtalálod  őket – simította át a fiú fürtös kissé hullámos haját, s Szerjózsa már futott is megnézni az ajándékait.

-         Biztosan éhes vagy, igazi orosz hústállal vártalak ám – mosolygott rá kedvesen Sasha és az étkezőbe invitálta. Rusztikus bútorai voltak Sashának. Elég férfiasak. Az étkezőben a nyersfa asztalra terítettek, nem használtak abroszt, s mégis nagyon elegánsnak tűnt a tálalás. Nem az újkor finnyás arisztokrata légköre áradt belőle, mint a Malfoyok szokásaiban, hanem valami régi, ősi, még az idők kezdetéről, valahonnan Mardekár és Merlin korából. Sasha anyagokban nagyon vonzódott a természethez ez látszott a sok faanyagon, a szőrméken, a bőrökön. Látszott, hogy kedveli a tágas nagy tereket, a világos helységeket. Minden nagyon nyitott és széles volt, ahol lehet mozogni, ahol van tér mindenhez. Persze mindezt befűteni kemény galleonokba kerülhetett, de Sasha oroszország tíz leggazdagabb családjába tartozott. Pansy pedig erősen gyanította, hogy az igencsak megbecsülendő második helyen trónolhatnak. Sasha már nem hordta a jegygyűrűjét, csak családi pecsétgyűrűje volt rajta.  Ahogy Szája elé tartva támasztotta könyökét az asztalra Pansy figyelte a szép drágaköves gyűrűt Sasha gyűrűsujján. Sasha elgondolkodva őt nézte. Hosszú évek óta nem látták egymást. Felnőttek. Ma már nem azok a tinédzserek, akik akkor találkoztak a Roxfortban. Megváltoztak és mégsem. Ugyanazok voltak, csak valamivel érettebben, felnőttebben, idősebben. Pansy miközben szedett magának a gazdag hústálról kritikusan gondolta is hogy és őszebben is. Legalábbis ő biztosan. Még az indulása előtti napon látott hozzá, hogy a fél tucatnyi ősz hajszálától megint megszabadulhasson.

-         Te nem eszel? – nézett rá Pansy, ahogy Sasha még mindig merőn csak őt nézte.

-         Jaj, de igen ne haragudj – rezzent fel Sasha és gyorsan szedett magának is. – még mindig nem hiszem el, hogy megint csak a képzeletem játszik velem, vagy tényleg itt vagy. Milyen az élet Angliában?

-         Fogalmam sincs – foglalta össze Pansy. – Egész évben a birtokon vagyunk. Nem foglalkozunk a politikával.

-         Ezért léptél egy szektába, ezért vagy most itt a Valeriániusok után kutatva – szúrta közbe Sasha komoly tekintettel.

-         A Valeriániusság nem politika – nézett fel rá komoran Pansy.

-         De igen Pansy nagyon is az – mondta Sasha komolyabb hangot megütve. – Ha senki nem hívta még rá fel a figyelmed akkor én most itt megteszem. A Valeriánusok olyan szorosan a politika kategóriába tartoznak, hogy a matriarvchális vagyis anyajogú társadalmat eltörölték, letörték, megtörték. A földalatti mozgalmak, a titkos társaságok, amiknek voltaképpen most te is részese vagy, pontosan egy bukott, megtört hatalom újraélesztésén fáradoznak, mint minden titkos társaság.

-         Nem értem, mit akarsz most ezzel mondani? – kérdezte keményebben Pansy.

-         Bort? – enyhítette meg a vonásait Sasha, gyorsan megszakítva a témát.

-         Nem kérek – rázta a fejét Pansy. – Csak vizet.

-         Hát a víztől még fázni fogsz – jegyezte meg kedélyesen Sasha.

-         Mire célzol Sasha? – kérdezte követelődzően Pansy.

-         A Nagyúr bukása után. Te is ott voltál, mindenki ott volt – foglalta körítésbe Sasha. – Megesküdtünk mind. Feloldhatatlanul. Nem egy életre. Nem egy generációra. Hanem örökre. Örökítjük a fiainkra, a lányainkra. És soha nem lesz kibúvó PAnsy. Ne kezdj politizálni! – nézte acélos kemény kék szemekkel Pansyt.

-         Ez nem politika – nézett vele farkasszemet Pansy. Viszonozta a hideg villanást.

-         Ezt próbálom magyarázni Pansy, hogy nagyon is az! Jesszusom Pansy féltelek! Mert a Valeriánusság most nem politika, de azzá válhat! Nem akarom egyáltalán, hoyg belemélyedj ebbe, hogy belekeveredj és aztán ne tudj kimászni belőle. Az égre kérlek hagyd abba a kutatást! – emelte meg a hangját könyörgő kék szemekkel Sasha.

-         Tudni fogom hol a határ – mondta határozottan Pansy.

-         Ez nem ilyen egyszerű Pansy. Főleg egy ilyen alsó szervezkedésnél. Kevesen vagytok tudom. Tudom, hogy homály körülötte minden. Hogy nincs komolyan körülhatárolt célotok. De éppen az ilyen csoportok tudnak nagy kitörést elérni. A politikában. Nincs éles vonal. Hogy ha ezt megteszed akkor az már más mint amit eddig. Én igenis tartok attól, hogy észrevétlenül léped át azt, amit nem kellene és ha megteszed…akár a lavina, elindul minden, zúdul az ár nem lesz kiút, nem lesz felmentés. És ez nem Azkaban, nem bűnbocsánatért könyörgő lelki megtisztulást igénylő valami. Ez lesz maga a kárhozat – suttogta elrekedő hanggal Sasha.

-         Rémeket látsz Sasha! – vett egy falatot nyugodtan a szájába Pansy. – A Valeriánusság nem kíván hatalmat magának, nem akarunk ölni és gyilkolni a nevében. Se másokat leigázni, szolgasorba juttatni, kiűzni, vagy eltiporni.

-         Ti most nem! – nyomatékosította Sasha, mutatóujjával keményen ütögetve az asztalt. – De amit régen jelentett az ez volt Pansy. Tudhatod. Olvastad.

-         De Sasha én nem azt nézem ami megvalósult, hanem azt ami maga az eszme volt. Az eszme hidd el, hogy jó volt. És mi az eredeti tiszta eszmét keressük. És ha akarnánk valaha megvalósítást, akkor ennek a tiszta eszmének a megvalósítását és nem azt, amivé a Valeriánusság régen lett – magyarázta Pansy.

-         Én megértem Pansy. De ez én vagyok. Ki az aki még megértené ezt? Ki az aki valaha elhinné nektek és elfogadná? És hagyná, hogy terjeszkedjen? – kérdezett vissza Sasha.

-         Meddő vitánk van igaz? – kérdezte szomorúan Pansy.

-         Nem, Pansy nincs meddő vitánk – felelte Sasha.

-         Valójában nem támogatod ezt az egészet. Nem akarsz segíteni nekem és azért hívtál ide, hogy megpróbálj lebeszélni – állt fel Pansy az asztaltól megtörölve a száját a szövetszalvétában.

-         Ha így lenne, akkor nem mutatnám most meg ezt sem – állt fel Sasha az asztaltól és a kandallópárkányról leemelt egy kelyhet, s átnyújtotta Pansynak.

-         Mi ez? – nézett rá kérdőn Pansy, ahogy átvette a hűvös fémtárgyat.

-         Neked jobban kellene tudnod – nézett rá komolyan Sasha.

-         Szertartásokhoz használt oltárkehely? – kérdezett rá csodálkozva Pansy.

-         Igen, de ezt nézd meg – Sasha lefordította, hogy Pansy láthassa a kehely talpán a vésetet. A lepelruhás női alak. Valeria jelképe. Vagyis a Valeriánusoké. A kelyhet tehát a szertartásaikon a Valeriánusok használták. Ott állt az oltáron. – Átmenjünk a szalonba? – Sasha kinyította a szárnyas ajtót, s a kényelmes bőrfotelek egyikébe helyezkedett. Pansy is leereszkedett az egyik fotelba. Kezében még mindig a kelyhet csodálta. Ősrégi lehet. Látszik a kovácsmunkán. A véseten.

-         Min gondolkodsz? – kérdezett rá egy idő után megtörve a csendet Sasha.

-         Hogy valami mégiscsak hibádzik – ráncolta a homlokát Pansy. – Azért rúnajelek alapján is, és a mágiatörténelmi tárgyhasználatokban…akárhogy is a kehely a boszorkányság és a varázstörténelemben is kiemelt tárgyak közé tartozik. Mint a boszorkánytőr, a gyertya és gyertyatartó, a füstölő, a pálca, vagy más hasonló eszköz. Ugyanígy a kehely is az oltáron szereplő egyik központi elem.

-         Így van – biccentett rá Sasha.

-         A kelyhet rúnajelekben is többnyire talpas V szerű jel ábrázolja. És ha a használati eszközök alakulásának történelmét is nézzük, a kehely mindig enyhén V alakot ölt, vagyis a kehely szája enyhén kifelé nyit. – mutatta a megfelelő dőlésszöget Pansy. – A legprimitívebb és a legügyetlenebbül elkészített kehely is ezt az alakot próbálja felvenni. De ez a kehely… - Pansy kritikusan nézegette a kezében tartott eszközt. – Ez akárhogy is nézem olyan mint egy szimpla henger, nézd meg még a talpa átmérője is pontosan megegyezik a kehely szájának átmérőjével – mutatta Pansy, de alig mondta végig megrekedt benne a levegő. Összevont szemöldökkel fordítgatta a kezében az oltárkelyhet. Aztán hirtelen nagyon hevesen kezdett levegő után kapkodni. Sasha előrehajolva nézett rá.

-         Mi az? – kérdezte idegesen Sasha.

-         Van itt valami, festék, tinta bármi? – kérdezett rá sürgetőn Pansy. Sasha áthozott a dolgozószobájából egy tintásüveget. – Egy tál és papír – siettette Pansy a férfit. Sasha hozatott egy tálat és pergament. Pansy beleöntötte a tintát a lapos tálcába, s meghengergette benne a kelyhet, majd kiemelve, egyetlen lökéssel végiggurította a pergamenen. Amit a kehely mintája kiadott attól még Sasha ajkai is ámulva szétnyíltak. Ami a kehely mintázatának, tűnt és sűrű indák ,dombok és völgyek finom cizellált kicsit megkopott ősiségét hivatott jelezni. Az valójában egy rajz volt. Vagy még inkább, egy térkép.

-         Vajon mit jelölhet, mit ábrázolhat? – harapta be elgondolkodva az ajkát Pansy.

-         A helyet ismerem – biccentett Sasha. – Ez Valeria tartomány térképe – mutatta az élesen kirajzolódó  szélső körvonalat.

-         A női alak, pedig itt van – mutatta Pansy a Valeriánusok jelét amit a kelyhen is olyan jól látott a pohár oldalán.

-         Elképzelhető, hogy ott volt egy oltár? Vagy egy központi gyülekezőhely? Vagy van ott valami egyéb? – fürkészte ugráló tekintettel a térképet Sasha.

-         Mielőtt az archívumokat megnézzük menjünk el erre a helyre. El tudnál oda vinni? – kérdezte Pansy izgatottan.

-         Persze, nincs is olyan messze. És ismerek egy kellemes szállodát a kettő között, ahol éjszaka megszállhatunk – bólintott Sasha.

-         Jaj annyira izgatott lettem! – szorította a tenyerét az arcára mosolyogva Pansy. Sasha fejét ingatva nézte, ahogy Pansy lelkesen járkálásba kezd a szalonban.