Sercegett a fenyőillatú illanó, ahogy a sápadt férfikéz meggyújtotta. Idegesen szívta meg az illanót. Éljen a délutáni alvásidőszak. Scoprius most két órát alszik és addig legalább ő is pihenhet. Meg gondolkodhat. Meg még ki tudja mit csinálhat. Mondjuk megőrölhet. Mert szétveti a féltékenység itthon. És mert csak tétlenül vár. És vár. Egyáltalán mire várakozik? Minden reggel egyre ingerültebben kérdezgette, hogy érkezett a bagoly. És persze hogy nem. Na mi van lefagytak a baglyok az orosz télben? Vagy azokra vadásznak azok a vademberek? Draco mélyet szippantott a fenyőillanóból. Szétvetett lábakkal ült a bőrkanapén, s msot előrehajolva könyökölt a combjaira. Idegesen rázta a lábát.

-         Hülye voltam, hogy elengedtem igaz? – kérdezte kétségbeesett dühös hangon Draco. – Mekkora egy barom állat voltam!

-         Csak veszekedés lett volna a vége – felelte hűvös nyugalommal Lucius Malfoy. Lapos szürke szemekkel figyelte, ahogy Draco napról napra egyre jobban szétveti az ideg itthon.

-         Akkor is. Én vagyok a férfi. Ha azt mondom nem akkor nem ment volna. Dühöngött volna persze. Tört zúzott volna, de legalább itthon lenne – szívta meg az illanót Draco, s ideges palaszürke szemekkel nézett az apjára.

-         Nem bízol benne? – emelte meg a szemöldökét nyugodt közönyösséggel Lucius Malfoy, s az ajkához emelte a whiskys poharat.

-         Persze, hogy nem bízok benne. Hiszen nő! – vágta rá Draco bosszúsan, s a hamusba pöccintett, majd újra a szájához emelte az illanót.

-         De fiam! – ciccegett Lucius megvakargatva a szürke terrier fejét. A kutya fújtatott egyet.

-         Ismerem, jaj inkább ne is ismerném ennyire! – túrta hajába idegesen Draco. – Benyakal egy fél üveg pezsgőt aztán…mindenféle…hülyeségeket csinál – nézett el haragosan Draco. – Tudom, mert világéletében ilyen volt. Nem bírja az italt ha iszik akkor meg tisztára behülyül. És most ott van a lovagjával! – hadonászott ingerülten Draco. A fenyőillanó füstje zavartan szállt felfelé. Draco mérgesen hamuzott le a kis tálra, s az ajka közé véve megszívta az illanót. – Az az orosz…mindig is hajtott rá. Már a kezdetek kezdetén. Én hülye meg elengedtem hozzá! Bekattantam vagy mi bajom volt? Hogy mondhattam én erre igent? – sepergette a tarkójánál a szőke tincseket lehajtva a fejét Draco.

-         Szerintem kifejezetten a jó döntéseid közé tartozott ez Draco – jegyezte meg Lucius Malfoy lapozva egyet a bőrkötéses könyvben.

-         Na hát én ebben semmi jót nem látok. Elengedtem a feleségem a szeretőjéhez! Csak így, zokszó nélkül! – dühöngött Draco, idegesen lebegtetve a lábfejét a talaj felé.

-         Már megint túlzásokba esel fiam.  Az, hogy elengedted jelezte, hogy megbízol a feleségedben meglátod értékelni fogja.

-         De hát nem is bízom meg benne! – csattant Draco. – Csak már megint úgy nézett rám…! – akadt el Draco.

-         Mert hogy nézett rád? – nézett fel rá sanda pillantással Lucius Malfoy.

-         Aj, mit tudom én – túrta át a haját Draco.

-         Az összes hajszáladat ide rázod le fiam? – kérdezte nyugodt vontatott stílusában Lucius, ahogy Draco az elmúlt fél órában mást sem művelt csak a bőrfoteljében üldögélve túrta át újra és újra a haját.

-         Nem. Az az átkozott boszorkány, nyakam rá hogy megbabonázott csak azért engedtem el, mert a hatása alatt voltam. A babonája alatt – fújta ki a füstöt a tüdejéből Draco.

-         Elengedted ezen már nem tudsz változtatni. Elutazott – emelte ajkaihoz a poharát kimérten Lucius.

-         Vele kellett volna mennem. Együtt kellett volna elutaznunk mint ahogy minden normális házaspár teszi. Együtt menni. Együtt utazni. Miért is nem mentem vele? – fogta a fejét Draco.

-         Inkább örülj, hogy senki nem látja, amit most itt levágsz fiam – jegyezte meg fanyar mosollyal Lucius.

-         Most mulatsz rajtam apa? – csattant Draco.

-         Hát kissé beismerem fiam igen – nyammogta a whisky utóízét elégedetten a szájában Lucius, miközben próbálta elrejteni az ajka körül játszadozó mosolyt.

-         Ez egyáltalán nem mulatságos! – bosszankodott Draco. – Hagytam egyedül elutazni, ahelyett, hogy vele tartottam volna ,hogy ránézzek a körmére. Ha vele vagyok legalább szemmel tudom tartani.

-         De amit most csinálsz Draco? – rázta a fejét Lucius Malfoy az ujjai között dörzsölgetve a kutyája fülét. – Ez csak vergődés. És nem tudom miért engem jutalmazol a vergődésed látványával. Ha elengedted, akkor viseld férfiasan, amíg vissza nem tér.

-         De már egy hete oda van! Egy hét oroszországban! Mit csinál ott ennyi ideig, ha nem éppen házasságtörtést?-  meredt szükre szemeivel apjára Draco.

-         Ah de szentimentális vagy te jó ég! – forgatta a szemét Lucius. – Most vajon magadból indulsz ki? Te ezt csinálnád egy hét távollét alatt?

-         Hát mit tudom én az attól függ kivel vagyok – fintorogta Draco.

-         Mert kire gondoltál? – vonta össze a szemöldökét Lucius.

-         Senkire – fújtatta Draco.

-         Hát reméltem is – mondta keményen Lucius.

-         Apa segíts fogalmam sincs hogy mit csináljak? – nyomta el az illanót Draco a hamusban, s tanácstalanul nézett az apjára.

-         Ne tőlem várj választ! – nézett rá kimeredt szemekkel Lucius.

-         Kösz a segítséget! Jó, hogy egy családba tartozunk tényleg – húzta el a száját Draco.

-         Nézd fiam! Pansy kint van, én ezen nem tudok változtatni, nem tudom mit vársz – emelte meg a szemöldökét Lucius miközben közönyösen visszafordult a kötete felé. Draco csak magába roskadva alkarjával a combjain támaszkodva nézte az apját, akinek a szeme csak járt a sorokon oda-vissza.

-         Jó tudom, hogy te nem tudsz rajta változtatni – mondta lehangoltan Draco. Már leszállt a dühe. Már csak a lehangoltság maradt. Lucius Malfoy hűvösen lapozott a verseskötetben. – Gondolod…hogy én viszont igen? – kérdezte Draco kérdőn felnézve az apjára. Lucius Malfoy a kötet felett átnézett a fiára, s csak megköszörülte a torkát. Draco várakozón nézett az apjára. Lucius Malfoy csak nyammogott. Végül összecsapta a verseskötetet, s az asztalra dobta.

-         Most akkor összefoglalva mi a problémád fiam? – kérdezte keményen Lucius Malfoy.

-         Hát…hogy nem tudom mit csináljak? – habozott Draco homlokráncolva apját nézve.

-         Nem fiam – morogta Lucius Malfoy. – Az az egyetlen nagy bajod van, hogy Pansy kint van Oroszországban és nem itthon – fogalmazta meg letisztázva fiának a helyzetet Lucius Malfoy.

-         Hát, végülis igen – ingatta a fejét beismerőn Draco.

-         Na és te hogyan tudnál ezen változtatni Draco? – kérdezett rá ingerülten Lucius Malfoy.

-         Én…hát…ööö – Draco esetlenül bambult csak az apjára.

-         Hát, úgy ha kimész utána és hazahozod – dörrent rá Lucius a fiára. Draco hátrahőkölve nézte az apját, ahogy most szigorúan mered rá.

-         Igen…ez bennem is felmerült … - nyöszörögte Draco.

-         Akkor meg mit az én idegeimmel játszol itt ha már magadban eldöntötted a dolgot? Szórakozol velem, hogy találgassam itt a gondolataidat? Eredj akkor pakoljál össze és indulj, engem meg hagyjál nyugodtan olvasni! – nézett dühösen a fiára Lucius, s még morgott egyet, miközben újra szétnyitotta a kötetet. Az ír terrier is morgott egyet Dracóra. Lucius Malfoy követte a fiát, ahogy kioldalazik a szalonból, s ahogy bezárta az ajtót Lucius csak fejét ingatva mosolygott utána.

Draco vastag prémes utiköpenyében lépett a londoni magánrendelő vörösmárvány kövezetére. Nyitva volt a vizsgáló ajtaja, s Draco berontott rajta. Blaise az orvosi székében ült ,fehér orvosi köpenyben, ölében a fiával, s éppen gyógynövényeket mutatott neki. Fabian megszagolgatta a tégelyek belsejében a virágokat.

-         Hát te? – nézett fel rá Blaise.

-         Mi az, hogy hát én? – dörmögte Draco. – Megyek hazahozom a feleségem – igazgatta a nyakkendőjét a nyakánál Draco. – Rájöttem, hogy hülye voltam, hogy elengedtem ahhoz az oroszhoz. Szóval most Pansy után megyek és hazahozom – mondta Draco.

-         Igen és jöttél nekem ezt bejelenteni? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Szerinted jó ötlet? – torpant meg a járkálásába Draco.

-         Igen. Egy hete nem dugtál, én is kikészülnék ettől – vágta rá Blaise. – Menj és rángasd haza az ágyba.

-         Aham – meredt rá Draco.

-         Csak ahogy kell, határozottan, keményen. Minket meg hagyjál, ismertetem Fabiannal a gyógynövényeket – fordult vissza a fiához Blaise.

-         Miért nem otthon? – kérdezte Draco.

-         Mert még rendelési idő van, és most vigyázok kicsit Fabianra, amíg Daphné pihen – magyarázta Blaise.

-         Pihen – fújtatott Draco.

-         Igen, tudod terhes – felelte Blaise.

-         Ó…- Draco meredten nézett rá. – Eh…ez aztán a jó hír – hebegte Draco. – Na megyek a feleségemért – Draco visszaült a sötét audiba és hajtott tovább. Keletnek. Minél közelebb volt az uticéljához, annál biztosabban érezte, hogy jól tette, hogy elindult Pansyért. Hogy hazahozza. Az ő felesége. Igenis joga van érte menni és hazahozni. Azért a kiruccanásoknak is van határa. Meddig akar kint tartózkodni? Távol tőlük, anélkül, hogy egy sort írjon. Itt az ideje, hogy Pansy üdülésének véget vessen és hazaparancsolja. HA kint lesz Pansy úgysem tehet mást jön vele. Nem is akar tovább időzni. Beülteti a kocsiba és hazahajt vele. Egyáltalán hogy is gondolta ezt Pansy? Hiszen családja van! Gyereke! Mégis meddig akar távol lenni tőlük? Vagy ennyire elege volt már belőlük, a Malfoyokból? Talán…haza sem akar már jönni? Mi van, ha több is történt kint, mint amennyi belefér egy házasságba? Illetve konkrétan az ő házasságukba? Akárhogy is Pansy akkoriban Draco miatt lemondott Sasháról. Na és most? Mi van ha meggondolta magát? Tényleg Pansyval kellett volna jönnie. De az biztos, hogy azért, hogy eddig kint volt alapos fejmosásban lesz része. Nehogy azt higgye, hogy elfelejti ezt az egészet. Csak kerüljön a szeme elé! Biztos, hogy alapos elbeszélgetésben lesz része, hogy emlékszik-e még arra, hogy anya, hogy otthon egy gyerek és a ő, Draco a férje is várja haza! De mi van ha Sashával az oldalán Pansy…megmakacsolja magát? És nem is akar már visszajönni főleg nem…vele. Draco minél jobban beforgatta magát a gondolataival anál gyorsabban vezetett. Nem szeretett volna túl későn érkezni.