Scorpius, amióta felfedezte a nyelvhasználat okozta örömeit, megállás nélkül beszélt. Draco egyedül volt a fiával ezen az esti órán. Csütörtök van. Pansy pedig elugrott a Valeriánus gyűlésre. A két férfit kettesben hagyva. Draco köpkőzni próbált a kicsivel. De Scorpiust egyáltalán nem érdekelte ma este a köpkőzés.

-         Ez mi? Apa ez mi? – kérdezte Scorpius, apja zsebéből kikandikáló tárgyra mutatva.

-         Varázspálca. A boszorkányok és a varázslók ennek segítségével közvetítik varázserejüket – magyarázta a fiának Draco.

-         Varázspálca – ismételte el Scorpius. Scoprius átrohant anyjáék hálószobájába, s anyja áágyon hagyott sötétlila ruhájára mutatott.

-         És ez mi? – kérdezte nagy szürke szemeivel apjára nézve.

-         Talár. Főleg ünnepélyes alkalmakkor és egyneruhaként használják a varázsvilágban – felelte nagy sóhajjal Draco.

-         Ez mi? – borította le a polcról az üresen kongó aranytárgyat Scorpius.

-         Üst.

-         Üst? – ismételte a szót kérdőn Scorpius.

-         Üst. Abban főzzük a bájitalokat.

-         Mi az a bájital? – kérdezősködött tovább Scorpius.

-         Az üstben készült különböző állagú változó hatást kiváltó meghatározott recept alapján készülő szer – próbálta körülírni a fogalmat Draco. De rájött, hogy a fia ebből szinte semmit sem ért most. Scorpius úgy is nézett rá, mint akinek nagy sületlenségeket beszéltek. Morcosan nézett vissza a díszes külsejű, rúnaszegélyes aranyüstre, amit Pansy kapott Dracótól még valamelyik házassági évfordulójukra.

-         Csúnya üst! – döntötte el Scoprius, mivel nem tetszett neki a kapott válasz. – Szép pálca! – bólintott rá határozottan Scorpius, apja pálcájára pillantva. – Csúnya Valeiránusok! – ráncolta össze kis homlokát Scorpius, hogy anyja ma este nincs velük itthon.

-         AZ biztos. Tényleg csúnya valeriánusok – értett egyet a fiával Draco.

-         Ez mi? – rohant ki a szobából Scoprius.

-         EZmi? Ez mi? Ezmi? NA gyere csak ide te kis faggató! – indult meg mosolyogva a fia után Draco, s Scorpius már belement a játékba, előrefutott a kastély folyosóján és kergetőzésbe kezdtek. Scorpius apró lábdübörgéseitől volt hangos a kastély. A nagyszülők nem kisebb szörnyülködésére a mályvaszín szalonban megrezgett a kristálycsillár.

Blaise elrendezte a tégelyekben, fiolákban, üvegekben az elkészített szirupokat, porokat, kenőcsöket. Gondos rendben pakolta el őket az üveges szekrénybe, a fehér fiókokba. Megélezte a gyógynövénygyűjtő boleen sarlóját. Felütötte a culpeper-listát tartalmazó kötetet, s homlokráncolva nézte a gyógynövények begyűjtési időpontját. Melindával hamarosan megint időpontot kellene egyeztetni. Ekkor kopogásra kapta fel a fejét. Blaise bezárta a gyógykészítményes szekrényt, s kinyitotta a rendelő ajtaját. A kovácsoltvas korlátba kapaszkodva tartotta magát a sötét lila taláros nő. Sápadt arccal enyhén meggörnyedt tartással.

-         Ó Pansy! Elfelejtettük! – kapott gyorsan a nő felé Blaise, s bevezette a rendelőbe. – Mikor kezdődött?

-         Ma dél körül – préselte a fogai közt szűrve a levegőt. A vizsgálóban azonnal végignyúlt az ágyon. – Soha nem fájt még ennyire!

-         Hát három éve! – Blaise idegesen harapta be az ajkát. Sebesen keverte össze a bájitalt, s átnyújtotta a nőnek.

-         Mi…? – nézett a férfira kérdőn Pansy.

-         Mákonybab – felelte nyugodtan Blaise.

-         Ópium – nézett sötéten a férfira Pansy.

-         Hát igen. De ha szeretsz szenvedni, akkor ne idd meg – mosolygott rá könnyedén Blaise, s vissza is fordult, hogy nekiálljon a komolyabb főzet készítésének. Csak tüneti kezeléssel akarta nyitni, mert nagyon is sejtette, kimaradt három teljes év kezelés. Nagyon sok. Sok idő. De hát Scoprius miatt nem lehetett. Pansy megitta a bájitalt. De fájósan gömbölyödött össze az sztalon, lehunyt szemmel fordította el az arcát.

-         Milyen jellegű a fájdalom? Szúró, tompa? Lüktető? – kérdezte Blaise miközben feltete a tűzre az üstöt.

-         Szünet nélküli, erős, és fogalmam sincs honnan jön – foglalta össze Pansy.

-         Étkezésnél mit tapasztalsz? – kérdezte Blaise.

-         Nem…nem ment. Egyszerűen annyira fájt, hogy képtelen voltam enni. A reggeli valami borzalom volt, aztán délbe, már nem is mentem le az étkezőbe.

-         Draco észrevette? – kérdezte Blaise csendesen.

-         Nem, nem tud semmit… - rázta a fejét fáradtan Pansy, kezét a hasán tartva melengette, de a fájdalom nem akart szűnni. – Azt mondtam már korábban ebédeltem. Vacsora előtt eljöttem. Úgy tudja a Valeriánusoknál vagyok. – Blaise nem mondott rá semmit.

-         Egy kicsit elaltatlak jó? Át kell vizsgálnom a gyomrod – lépett hozzá halkan Blaise. Pansy erőtlenül biccentett. Erős fájdalmai lehetnek. Látszik az arcán. Nagyon rosszul néz ki. Hirtelen jött és nagy fájdalommal ez biztos. Mondania sem kellett Pansynak. Blaise anélkül is tudta. Pansy gyorsan mélyedt álomba, Blaise pedig fürgén dolgozott. Nem akarta sokáig altatni Pansyt és a hosszú vizsgálatokat mindig megérzi. Szóval alaposan átvizsgálta a gyomor állapotot. Futó firkálással jegyzetelt Pansy törzslapjára a megfigyeléseit, és megállapításait.  Már éppen mosakodott, amikor Pansy felébredt.

-         Nos? – kérdezte rekedten Pansy. Blaise visszaült hozzá a vizsgálóasztal mellé és a gyertyafénynél lapozgatta a kartonokat. Az első karton iktatóján a 2000. év szerepelt. Amikor Blaise bekerült a Mungóba és elkészítette az első vizsgálatot Pansy gyomráról. A régi aggodalmai nem voltak alaptalanok. Bár időben érkezett,ahhoz, hogy Pansy életét megmentse, a tartós károsodásokat, amit az erős maró hatású méreg okozott, ahhoz viszont nem. Minden évben Pansy gyomorerősítő kúrán vett részt. Kivéve az elmúlt három évet. Rengeteg idő. Ráadásul az első három év is kiesett a mérgezés után.

-         Ez most hosszabb lesz Pansy sokkal hosszabb – dörzsölgette a homlokát gondterhelten Blaise.

-         Mennyi idő? – sóhajtotta Pansy.

-         Egy félév. Talán egy kicsit több – nézett Pansyra Blaise felhősen.

-         Egy fél év! – Pansy a szeme elé tartotta a tenyerét. – Ez rengeteg idő.

-         És közben sem tünetmentes. Sok fájdalom, mértékletes életvitel, diéta – foglalta össze Blaise. Pansy fájós gyomorral, letörten nézett vissza a férfira. – El kellene mondanod neki. – tartotta elé az összekevert gyógyitalt.

-         Nem akarom, hogy tudja. Csak veszekedés lenne belőle – rázta a fejét hevesen Pansy, s felhajtotta a gyomorerősítőt.

-         S szerinted nem fog neki feltűnni, hogy órákra eljössz otthonról? – nézett rá kérdőn Blaise.

-         Legyen ez az időpont mindig – mondta elszántan Pansy, adta vissza a poharat. – Csütörtökön hattól kilencig. Amikor a Valeriánus gyűlések vannak. Majd azt mondom neki, hogy a gyűléseken vagyok.

-         Közben meg hozzám jársz – felelte száját húzva Blaise. – Le fogsz bukni.

-         Hozzád járok kúrákra – pontosított Pansy.

-         Persze, Draco rögtön kúrákra fog gondolni, nem is akármilyenekre. Nőgyógyászatiakra – felelte Blaise bosszúsan. – Feladod a Valeriánusságot? – kérdezte kérdőn Blaise.

-         Nem ér annyit. Valójában már rég leálltam vele. Oroszország óta. Remek indok lesz a kezelésekre. Draco nyugodt maradhat. Minden a legnagyobb rendben – próbált felülni Pansy, de a fájdalomtól visszazuhant az ágyra.

-         Te is tudod, hogy semmi sincs rendben – válaszolta komoran blaise.

-         Évről évre rosszabb igaz? – figyelte Pansy, ahogy Blaise lapozgat a kartonlapok között. Blaise sokáig nem reagált. Hazudnia kellene. Mint ahogy mindig is tette a nőknek. Kegyesen. De mi értelme lenne? Pansy is érzi. Nem ostoba nő. Lehunyta a szemét, majd amikor felnézett szomorú fénnyel biccentett. – Kudarc vagyok a gyógyítói pályádon? – futott fel könnyed mosoly Pansy szája körül.

-         Nem tudom Pansy. Úgy látszik az igazán fontos nőkkel így járok – felelte tarkóját dörzsölve Blaise. – Daphné térdével sem tudok már mit kezdeni és a te gyomroddal sem. Talán mert mindketten hánytatok a jelenlétemben – nevetett Blaise. – Jaj Pansy, fogalmam sincs mihez kezdjek veled. Mivel bíztassalak téged és magamat. Hiába mindne évi gyógykezelés. Úgy járunk vele mint a szuvas foggal. Minél nagyobb a lyuk annál több részt kell fúrni hozzá. Annál nagyobb részt tömni s végül…

-         Hány év még? – kérdezett rá kegyetlen hidegséggel Pansy.

-         Nem tudnám felmérni. S nem is akarnám. De előbb utóbb eljön az idő, amikor két kezelés közötti állapot lesz az életed. Hiába a varázserő. Metr minden amit alkotunk az varázslat. S erősebb lehet-e a varázslat annál, amit a természet megalkotott? – kérdezte filozofikus hangulatban Blaise.

-         Tudod, hogy eretnek gondolataid vannak? Egy egykori Valeriánussal ülsz szemközt – figyelmeztette nevetve Pansy.

-         Mindne gyógyító így gondolkodik Pansy. Mert mi látjuk napról napra a varázslat végességét, azt, hogy amit a természet adott az nem pótolható varázslattal sem, vagy legalábbis sosem tartósan. Tartósság! Hát erről beszélek. Minden ilyen Pansy. A szerelem is. Előidézheted a függőséget a vonzalmat, a szerelem egy fajta állapotát varázslattal, bájitallal, de sosem úgy, ahogy a természet adta és sosem olyan tartóssággal. Mert a tartóssága csak addig tart amig a varázslat hatása. És egy varázslat sem tart örökké.

-         Indulnom kell vége a Valeriánus gyűlésnek – pislantott az órájára Pansy.

-         Hazavigyelek? – kérdezte aggódva Blaise.

-         Nem, hazaugrom, nem lesz baj. Akkor jövőhéten ugyanígy? – kérdezett rá Pansy.

-         Gyere csütörtökön hatra minden héten – bólintott blaise, s feljegyezte a naptárába számmisztikai jelekkel. Pansy figyelte a számkombinációt ami valószínáleg a nevét takarta. – Így illetéktelenek nem tudják elolvasni egyszerű titkosírás – mosolygott rá Blaise.

-         Rendben – Pansy nehézkesen felállt. Nem nagyon ment a kiegyenesedés. Enyhén meghajolva indult az ajtó felé. – Mire hazaérek kutya bajom – mosolygott Blaisere, aki követte a tekintetével.

-         Aham. Figyelj Pansy, ha bármi van, csörögj rám! – mondta Blaise nyugtató hangon.

-         Nem lesz baj! Na ma is remek volt a gyűlésem! – sóhajtotta Pansy. – Hát…legalább a gyűrű megmaradt! – forgatta meg a lila köves gyűrűt Pansy az ujján.

-         Vigyázz magadra cica! – kacsintott rá Blaise búcsúzóul. Pansy csak biccentett, s visszarogyott a BMW-jébe.

Pansy halkan lépett a gyerekszobába. Scorpius békésen szuszogott az ágyában. Pansy csendesen ült le az ágya szélére, s megsimogatta Scorpius sötétben is világló szőke haját. Halkan nyitódott a hálójukkal összekötő ajtó. Draco állt éjszakai köntösben az ajtóban.

-         Sejtettem, hogy ide jössz először – súgta halkan Draco. Pansy még egy utolsó pillantást vetett a fiára, s az ajtóban rá váró férfihoz sietett. Betették maguk mögött az ajtót.

-         Hamar elaludt? – kérdezte Pansy a férfit, miközben vetkőzni kezdett.

-         Persze. Jól megrohangáltattam előtte. Kifárasztottam kicsit, hogy ne kelljen sokáig altatni – vigyorgott ravaszul Draco. – Anyámék feljöttek szólni, hogy pereg a vakolat a földszinten – nevetett Draco ,ahogy az ágyra ereszkedett ,s a párnájára könyökölt. – Milyen volt a Valeriánus gyűlés?

-         Ó, nagyon jó hangulatú volt – füllentette szemrebbenés nélkül Pansy. – Ma a nőrablás témájáról volt szó. Ugye a vérfertőzés elkerülése érdekében a varázslók boszorkányokat raboltak a környező területekről. S így lehet ,hogy más származású volt a nő, de mégis a férfi szokásait örökölték az utódok, a nő alkalmazkodott az elrablójához, s a gyerekei apjához. Hát nem furcsa? – nézett vissza Dracóra, miközben ő is köntöst kapott magára.

-         De igen. Főleg, hogy te se szoktál alkalmazkodni a mi szokásainkhoz – felelte rá Draco.

-         Nektek vannak szokásaitok? – kérdezett rá gonosz mosollyal Pansy. Kétkedve végigmérve a férfit.

-         Persze. Apám minden este ledobja a kispárnát a parkettára és anyámat maga elé térdelteti. Nem akarod követni a szokásukat? – vágta rá szemrebbenés nélkül Draco, s szeme sarkából figyelte, hogy Pansy hogyan reagál. Pansy felkapta az ágyról a párnáját, s a férjéhez vágta. Draco vihogva kapta el, s visszahajította. Majd a pánra után ugorva ledöntötte Pansyt az ágyra. Pansy nevetve zuhant Dracóval az ágytakaróra. Draco fölé hajolva akart csókot nyomni a szájára.

-         Várj mosok előbb fogat – csusszant ki alóla Pansy. Nem volt biztos benne, hogy a bájitalok íze érződik-e még a száján. Biztos ami biztos. Nem akarta, hogy Draco megérezze. Aggódva nézett szembe a tükörképével. A fájdalom végre tompult a gyomrában. Kiseperte az ében tincseket a hajából, s visszalépett a hálószobába. Draco már levette a köntösét, s meztelen mellkassal várta, hogy Pansy visszatérjen hozzá az ágyba. Pansy zavartan sepergette a tarkójánál a felnyírt ében tincseket, de ő is lekapta a köntöst magáról, s elfújta a gyertyát.