Az Abszol úton tavaszi sürgés-forgás fogadta Daphnét és fiát. Fabiant kézen fogva vezette a nagy tömegben, miközben a kirakatokat nézegette. Fabian megtapogatta az üvegablakokat, az utcára állított hívogató portékákat,  és megállás nélkül fecsegett, kérdezett, beszélgetett, mogyorószín haja állandóan csapódott ahogy fejét forgatta. Daphné pihegve haladt, lapos vászoncipőjével igyekezett megtalálni a stabil macskaköveket. A hétvégét a tengerparton töltötték hármasban, illetve négyesben és Blaise annyira tökéletes volt, hogy Daphné még mindig a férje okozta kábulatban élt. Nagyon rájuk fért ez a három nap. Blaise úszni tanította Fabiant, köveket dobáltak a Blaise által kijelölt gödörbe, távolugrást és helybőlugrást gyakoroltatta Fabiannal, versenyt futottak a parton, Fabian összemérte tenyerét az apjáéval, aztán Daphné tenyerét mérte Blaiseéhez, és Fabian elégedetlenkedett, hogy az ő tenyere a legkisebb a családban. Sokat sétáltak, tengeri sült és rántott halat ettek a mólónál, s Fabian azóta is halat kér vacsorára mindig. Valójában talán ő is csak visszavágyja azokat a gondtalan szép napokat. Egyszer sem szólalt meg a csipogó. Sőt egyik ikertükör sem. Mindent kikapcsoltak. És csak ők voltak most Blaise számára. Ami nagyon jól esett Daphnénak. Pedig alig tudott már részt venni a nagy versenyekben. Ő már nem futkározhatott velük. Csak a nyugágyból figyelte a két férfit. Ahogy nevetgélnek egymásra, s Blaise a karjára veszi a fiát. Blaise vett neki egy nagyon szép kagylókból fűzött nyakláncot a parti árustól. Amikor az árus azt mondta megőrzi a szerelmet, Blaise csak nevetve annyit felelt rá, hogy azt itt kell őrizni nem a kagylókban, s közben a mellkasára bökött a szíve fölé. Amikor eltávolodott az árus, Blaise átsimította Daphné arcát, s az egzotikus illatú éjfekete hajba túrt az ujjaival. Daphné lágy mosollyal köszönte meg az ajándékot. Fabian kapott egy hajómakettet, amit máris megúsztatott a vízben. Blaise most igazán leste a kívánságaikat, velük volt a nap huszonnégy órájában, és csodás hangulatban telt az egész hétvége. Daphnéban pedig átsuhant a gondolat ,hogy vajon micsoda szexmaratonokat kell most kompenzálnia Daphné előtt, hogy tényleg szánt rájuk egy hosszú hétvégét. Mert egészen biztos, hogy Blaise-el a lelkiismeret diktáltatta ezt a hétvégét. A bűntudat. Hogy a sok félrelépésért. Most már ideje lenne Daphnéval és Fabiannal is foglalkozni. A feleségével és a fiával. De hát midnig is tudta, hogy Blaise nem fogadott szüzességet azzal, hogy elvette őt feleségül.  És hát milyenek ezek a nővérek ott bent! Nem kell bemutatni őket! Daphné nagyon is tisztában volt vele, hogy a hosszú ügyeleti éjszakák, nem csak augusztusban forróak. S akkor sem elsősorban az időjárás miatt. De most tényleg ez sem számított. Mert Blaise mégiscsak az övék. Elhalmozta őket emlékekkel, amiket hazahozhattak. Készült néhány családi kép is lent a parton. Fabian boldog mosolyához pedig semmi sem mérhető. Nagyon élvezte a szüleivel töltött napokat.

-         Úh! Anya! Baglyok! – tapadt az Uklopsz bagolyszalon kirakati üvegére Fabian. – Kapok egyet?

-         Most nem Fabian! – mondta Daphné tovább húzva a fiát. – Először is bemegyünk Melindához a patikába. Apád írt fel valami kenőcsöt a napkiütéseidre – mondta Daphné, miközben hatalmas hasára téve a tenyerét belépett a kissé hűvös patikába. Melinda volt a kiszolgáló.

-         Daphné! Merlinre mekkora pocak! – mosolygott rá melegen a szőke fiatal nő. – Régen láttalak!

-         Sok a dolgunk, és hát Blaise mindig ellát minket minden nyavalyára való orvossággal. De most ügyeleti napok következnek ismét. Fabiannak pedig kipattogott a bőre – sóhajtotta Daphné – miközben átadta a receptet a nőnek. Melinda homlokráncolva betűzte az írást.

-         Jaj, Merlinre! Ezek a gyógyítók mind ilyenek – ingatta a fejét Melinda. – Kiolvashatatlan a firkálmányuk. Aztán a szerencsétlen patikus találgassa itt, hogy ugyan mit írtak fel receptre – Melinda a pultra könyökölve fürkészte az írást.

-         Na hát nekem a férjem írása de én sem tudom kibetűzni. Főleg hogy latin az egész. Nem is értem mit írt rá – harapta be az ajkát Daphné. Melinda elindult a sorok között ,s végül kihúzta az egyik fiókot.

-         Ez lesz az – vette ki a tégelyt a fiókból, s a pultra állította. Daphné a kosarába tette. – Blaise számlájára megy hagyd csak! – intette le Melinda mielőtt Daphné kifizeti a gyógykészítményt.

-         Jaj hát persze! – nevette el magát zavartan Daphné s a hajába túrva rendezte hátra a tincseket. – Akkor további jó munkát! Köszönjük!

-         Nektek pedig jó babázást! – mosolygott rá Melinda. – Augusztus igaz? Blaise mintha azt emlegette volna.

-         Igen, igen – bólogatott Daphné miközben kézen fogta Fabiant mielőtt kihuzigálja a fiókokat. – Úgy érzem sosem érünk oda – sóhajtotta Daphné, s kinyitotta az ajtót. – Gyere Fabian! Köszönj szépen!

-         Csókolom – mondta Fabian, s anyja terelgetésére kiért az Abszol útra. Fabian nekiindult az Abszol út felfedezésének. – Ez milyen bolt anya?

-         Ez Ollivander boltja. Pálcákat készít. Nagyon kivételes szaktudású férfi. Ezért nagy tiszteletnek örvend a varázslótársadalomban. A családjában mint a mesterembereknél szokás apáról fiúra száll a tudás, A családban őrzik a pálcakészítés titkát – magyarázta kicsit mesélő lebegő hangon Daphné.

-         Akkor én is azt fogom csinálni mint apa? – ráncolta a homlokát Fabian.

-         Hát azt nem tudom kisfiam – felelte habozva Daphné.

-         Apa apukája is ezt csinálta amit apa? Ő is gyógyító volt? – kérdezett rá kíváncsian Fabian.

-         Nem hiszem. Nem tudom – feszengett Daphné.

-         Miért nem tudod? – makacskodott Fabian.

-         Mert én sem tudhatok mindent Fabian. Kérdezd majd meg apádat ha hazajön. Gyere menjünk tovább – húzta magával a kicsit Daphné. Muszáj beugrania Madam Malkinhoz. Hamarosan megugrik a hasa mérete még jobban és új ruhákat kell varratnia.  Fabian ezt nagyon utálta. Már amikor meglátta a boltot vissza akart fordulni, de Daphné betaszigálta Madam Malkinhoz.

-         Anya! Itt unom magam! – nyafogta Fabian a szöveteket ráncigálva a babákról.

-         Mindjárt végzünk, Fabian nehogy felfordulást csinálj! – sziszegte neki Daphné miközben a mérőszalag fürgén vette a méretet, lazán hagyva a hasánál. Fabian visszarogyott a kis puffra, amit Madam Malkin tolt alá. Fabian a tenyerébe támasztva az állát lábával dühösen rúgdosta az asztal sarkát.  Nem tetszett neki az egy helyben üldögélés. S egyáltalán nem érdekelték a ruhaanyagok. Ki akart menni az utcára. Daphné sietve kapta el a fia nadrágövét mielőtt Fabian rohangálásba kezd a szép szalonban.  Daphné is fáradt.

-         Mit szólnál egy fagylalthoz Florean Fortescue-nál? – súgta a fia fülébe. Fabian már lelkesen bólogatott.

-         Na ha rendesen viselkedsz akkor utána beülünk fagyizni jó lesz? – kérdezte Daphné. Fabian nyugton maradt és bár tűkön ülve de kivárta, míg anyja mindenféle nyári ruhakellékből felszerelkezik augusztusig. Daphné már többet nem tervezte ,hogy bejön Londonba vásárolni. Már most is nagyon nehéz a terhe. Ráadásul az izgő mozgó Fabiannal sokkal nehezebb a helyváltoztatás. A szükséges dolgokért majd elküldi Astoriát, vagy majd hazafelé jövet Blaise beugrik értük. Fabian megkönnyebbülve rohant ki Madam Malkintól.

-         Kérem a kezed Fabian! Gyere vissza! Add a kezed! – szólt a fiára Daphné, akinek sem energiája sem ereje nem volt már a fia után rohanni. Fabian visszaszaladt, s kéz a kézben haladtak végig az Abszol úton.

-         Ez milyen épület? – kérdezte Fabian az egyik legmagasabb épületre.

-         A Gringotts Bank – sóhajtott nagyot Daphné. – Anya itt dolgozik, ha éppen nincs a gyerekeivel – vett nagy levegőt Daphné. – A varázslók és boszorkányok itt tárolják a pénzüket.

-         És ez jó hely? – kérdezte Fabian.

-         Igen az – bólintott Daphné. – Mindenki itt tárolja a pénzét. Apa is, anya is, a Malfoyok is – magyarázta Daphné.

-         Akkor azt is tudod, hogy kinek mennyi pénze van? – gondolkodott Fabian.

-         Nos…igen – nézett le a fiára Daphné. – De ezek hivatali titkok. Ilyesmiről senkinek sem szabad beszélni. Olyan titok, mint amilyen apának a gyógyítói titok.

-         Mit jelent a titok? – kérdezte Fabian homlokráncolva.

-         Azt jelenti, hogy tudsz valamit, de másoknak nem mondhatod el. Mert nem szabad. Ha titkot bíznak rád az nagy dolog, azt jelenti, hogy az illető bizalmát élvezed. És ha elárulnád a titkát, akkor elveszítenéd ezt a bizalmat. Érted? – harapott az ajkára Daphné. Nehéz dolog gyereknyelven beszélni és neki nem is megy igazán. Fabian bizonytalanul bólogatott. Daphné hagyta, hogy Fabian előreszaladjon a fagylaltozó teraszára. A lépcsőzés mindennél borzalmasabb dolog. Nehezen cipeli magával a hasát, a térde sem szívesen hajlik. Fabian már felmászott a fehér székre, a napernyő alá, amikor Daphné beérte.

-         Milyen fagyit kérsz?

-         Eper, csokoládé, csokiöntettel, cukorszórattal, és cukorba mártott gyümivel és napernyővel és azzal a rugózó békával! – sorolta azonnal Fabian.

-         Húha! – forgatta a szemét Daphné, miközben magának is kinézett egy fagylaltkelyhet.

-         A Malfoyoknak több pénzük van mint nekünk anya? – kérdezett rá lábát lóbálva Fabian.

-         Nem tudom kicsim, miért érdekel? – felelte kitérően Daphné.

-         Most mondtad, hogy tudod – tiltakozott Fabian.

-         Tudom, de titok.

-         Titok – bólogatott Fabian. – Nem mondhatod el. Apa sok mindent nem mond el neked?

-         Hát… - hogy ez a gyerek miket kérdez! Daphné idegesen babrálta hátra a haját. – Ami a szakmájával kapcsolatos?

-         Talán – ingatta a fejét Fabian.

-         A gyógyítói titkokat nem szabad elmondania – foglalta egybe Daphné.

-         Ezek milyen titkok? – kérdezte Fabian miközben belemártotta a kanalát a fagylaltkelyhébe.

-         Más varázslók és boszorkányok betegségei, vagy hasonló dolgok. Amiket nem akarják, hogy mások is megtudjanak. Vagy hogy gyógyítónál jártak vele. Nagyon sokféle titkok lehetnek ezek. Az életünk tele van titkokkal.

-         Telis tele – sóhajtotta Fabian mire Daphné elmosolygott fia gyereksóhaján. – A Gringottsban számoltok?

-         Igen. A varázslópénzt számoljuk. És őrizzük széfekben – felelte Daphné ő is jóízűen kanalazva a fagylaltját. – A varázsvilágban háromféle pénzérme van. A galleon, a sarló és a knút.

-         Aranygalleon – vágta rá Fabian. Daphné elmosolyodott. Valószínűleg valamelyik meséből jegyezte meg.

-         Így van. A Galleon aranyérme. Látod? – Daphné kivett a tárcájából egy galleont s az asztalra téve megmutatta Fabiannak. – A Sarló ezüst, a knút bronzérme – tett ki egyet egyet pénzérmék közül. – Látod különbözik a színük – mutatta Daphné a Fabiannak. A kisfiú okos szemeivel már elgondolkodva nézte a pénzérméket.

-         Igen  - bólintott rá Fabian.

-         Más az értékük. Az arany értékesebb mint az ezüst – magyarázta Daphné. – Pontosan tizenhét ilyen ezüstérme ér egy galleont. Tehát tizenhét ilyen kell ahhoz hogy egyenlő legyen egy galleonnal. – Daphné megrázta a pénztárcáját. Már csak ránézésre látta, hogy lesz annyi sarló a pénztárcájában. Kirakta a tizenhét Sarlót, s levette a knútot. – Látod most ez az egyetlen aranyérme pontosan annyit ér mint ez a sok ezüst.

-         Tizenhét – bólintott Fabian.

-         Így van, számoljuk meg! – Daphné az ujjával mutatta a pénzérméket , s közben feljebb tolta, amit már megszámoltak. Ketten számolták össze a tizenhét sarlót. – Ez a galleon és a tizenhét sarló egyenlő értékű. Ugyanannyi gombóc fagyit tudsz venni mindkettőért. SE többet se kevesebbet érthető? – kérdezte Daphné figyelve a fia reakcióját.

-         Igen – biccentett Fabian. – ha ezen öt gombóc fagyit akkor ezen is öt gombóc fagyit veszel nekem – bólogatott Fabian. Daphné puszit nyomott fia feje búbjára. S leseperte a pénztárcájába a pénzérméket.

-         És a knút? – kérdezte Fabian.

-         A knút a legkisebb pénzegység. Huszonkilenc knút ér egyetlen sarlót. De annyi nincs nálam. Az nagyon sok és nagyon nehéz is – felelte Daphné.

-         Most a kistesóm is eszik fagyit? – kérdezte Fabian.

-         Persze – nevetett Daphné.

-         Akkor jó – bólogatott Fabian. – Most mit csinál?

-         Éppen rúgdos engem – felelte Daphné mosolyogva.

-         És nem fáj? – nézett eltorzulva anyjára Fabian.

-         Nem, csak mocorog, megtapintod? – kérdezte Daphné. Fabian biccentett, s hagyta, hogy anyja a hasához tegye a tenyerét. – Érzed? – kérdezte halkan Daphné. Fabian figyelte a keze alatt érzékelhető kis mocorgást. Fabian komoly szemekkel anyja zöld szemeibe meredve biccentett. – Ha befejezted megyünk jó? – Fabian elhúzta  kezét, s bekanalazta a fagylaltját. Daphné még megtörölgette Fabian száját, s lesegítette a székről. – Várj meg Fabian ne szaladj el! – szólt utána Daphné. Kifizette a fagylaltot, s a fia után sietett.

-         Varázsvicc! – ugrándozott Fabian lelkesen.

-         Nem, most nem kapsz semmi játékot Fabian. Gyere ha szeretnél a rajzoláshoz választhatsz egy szép pennát mit szólsz hozzá? – invitálta inkább el a fiát.

-         Jó – egyezett bele Fabian, s anyja irányítására belépett a pergamenek, pennák, tinták és egyéb kellékek boltjába. Fabian egy színváltó tintát választott, és egy sötétkék pennát. Daphnénak alig volt ideje a pénztárnál elrendezni mindent mert Fabian már izgatottan rontott ki új szerzeményével a boltból. Daphné alaposan megkésve ért ki a boltból.

-         Fabian! Várj meg! Gyere vissza! Ne szaladgálj, vigyázz, mert ott felújításokat végeznek! Fabian! – kiáltotta Daphné, ahogy látta a fia csak rohagnálva éppen a frissen ásott árok felé rohan. Felpakolva, terhesen, fájós térddel képtelenség volt utolérnie az eleven kisfiút. Fabian megtorpant anyja hangját hallva, de végül csak továbbmerészkedett. – Fabian! Állj meg! – kiáltotta Daphné megijedve, s mielőtt Fabian beleront az ölnyi mély árokba, két erős férfikar kapta el a kisfiú derekát, s felkapta a földről mielőtt beleszalad a mélyedésbe. Daphné megkönnyebbülve fújta ki a levegőt. Amikor a férfi megfordult azonban kikerekedett smaragdszemekkel meredt rá. A férfi végigmérte a könnyű nyári vászoncipős, fehér pamutvászon hosszú nyári ruhát viselő éjfekete hajú, smaragdszemű nőt, ahogy kosárral a karján kezét a hasán tartva megtorpan a macskaköves úton. Könnyed melegbarna bőréhez nagyon jól állt a fehér lenge anyagú, vászonruha. És látszott, hogy kényelmes viselet ebben a nyári melegben. A nyakában a fehér kagylónyakláncot viselte, amit Blaisetől kapott most a hétvégén. S mégis királynőien szép volt ez a nő, a tökéletes bőrével, a senkiéhez sem hasonlítható csillogó hatalmas smaragdszemekkel, a sötét szempillákkal, szép arcú nő volt, kellemesen telt még az előrehaladott állapotában is formás.

-         Queenie Daphné! – bazsalygott az orra alatt a férfi, még egyszer alaposan végigmérve a nőt.

-         Marcus – nyögte Daphné döbbenten a bátyjára ismerve.