Scorpius az ablakon nézelődött. Pansy fia frissen vasalt ruháit rendezgette a házimanóval a szép gyerekbútorok között. A kis alsóneműket a fiókokba. A pizsamákat, a törülközőket a szekrényekbe. Scorpiusnak világos bükkszín, lekerekített élű gyerekbútorai voltak. Pansynak nagyon tetszett a gyerekszoba. Tágas volt, világos, mindig sok napfénnyel, és a Malfoy- kúriához mérten fényesre takarított parkettával. Hatalmas csattanás hallatszott a parkban közvetlenül az ablak alatt, s egy éles kis sikkantás követte. Pansy az ablakhoz sietett. Scorpius pont a kertben szorgoskodó házimanó fejére ejtette a vízzel teli zacskót.

-         Nem szabad Scorpius! – szólt rá szigorúan Pansy. Figyelte fia komoly szürke szemeit, ahogy rázza fejét.

-         Nem szabad? – kérdezett rá Scorpius.

-         Nem, mert ezzel fájdalmat okozol. Ha valakinek a fejére dobsz valamit – magyarázta Pansy, miközben azon agyalt, ugyan miért ejtette ki a vizzel telt zacskót Scoprius. – HA szeretnél valamit az emeletről, vagy bárhonnan ledobni előtte mindig nézd meg, hogy hová fog érkezni és hogy ott nem áll-e valaki, mert ha valakinek a fejére dobod az modortalanság – mondta komolyan a fiának Pansy. Scoprius lehajtott fejjel bólogatott.  – Gyere kipróbáljuk együtt jó!? – ajánlotta Pansy, s még kerestek üres vizestömlőket, zacskókat a fürdőben.  Pansy egy tálcán hozott vizzel teli kancsót és a zacskókat. Az ablakpárkányra ült, a térdeplő Scorpius mellé, s áthajolva kinézett az ablakon.

-         Jön most valaki Scorpius? Megnézzük jobbról, aztán balról – Pansy is és Scorpius is a mefelelő irányba néztek. – HA megbizonyosodtunk róla, hogy senki sem jön és senki sem áll az ablak alatt akkor most kidobhatsz egyet – Pansy a fia kezébe adta a vízzel teli zacskót, s Scorpius elengedte. – Következőt most üresen dobd le jó? Szétnézel előbb! Ha ne mjön senki akkor leejtheted! – Scorpius elengedte az üres zacskót, s figyelték, ahogy a légáramlatoknak engedve himbálódzva ringva a levegőben lassan lejjebb ereszkedik. – Látod üresen olyan könnyű, hogy még az apró szellők is fel-felkapták és lassan érkezett le. Minél nehezebb valami amit ledobsz annál gyorsabban ér a talajra. Nézd csak meg! – Pansy előbb csak egypohárnyi vizet töltött a zacskóba, majd megduplázta, s újra megduplázta. Figyelte ahogy Scorpius kikukkantva az ablakon követi az egyre gyorsabban zuhanó vízzel teli zacskókat. – Ugye, hogy így volt?

-         Igen – bólogatott Scorpius.

-         Gyere, lemegyünk és összeszedjük az eldobált zacskókat! – hívta a fiát Pansy, s a gyerekszoba ablaka alá futottak, Scorpius guggolva szedegette össze a zacskókat, s adogatta az anyjának. – Nem szabad szemetelni, amit eldobtál azt szedd össze, ezzel megkönnyíted mások munkáját is és a környezeted is így véded. A szemetelés nagyon csúnya modortalanság.

-         Nem szemetelek – rázta a fejét Scoprius.

-         Hogy én mindig a földtúrások kellős közepén látom a fiamat! – csattant Draco gúnyos hangja, de az ajkai körül mosoly bújkált.

-         Gondolom példát vesz az apjától – felelte rá Pansy.

-         Szép kis példa mondhatom, én talán a frissen felkapált földet szoktam tapisgálni? – kérdezett rá Draco ölbe kapva Scorpiust. – Elég gonoszságot szívtál magadba ma is fiam? – kérdezte Scorpiustól.

-         Nem – rázta a fejét Scoprius.

-         Aham, nem elég neki amit az anyjától kap – sandított Pansyra vihogva Draco.

-         Tőlem semmi gonoszságot nem tanul – védte meg a fiát Pansy.

-         Nézz csak oda Scorpius – mutatott fel a mennyezetre Draco, s Scorpius követte apja mutató karját. – Látod így omladozik a vakolat anyád hazugságaitól!

-         Talán az apádétól! Ne higgy neki Scorpius, láttam, hogy a kötött szemmel seprűlovaglás közben verted le Draco! – szólt rá karba tett kézzel Pansy.

-         Hihi, seprűlovaglás! Játszunk olyat! – szorította meg apja nyakkendőjét Scorpius.

-         Jó megadom magam, csak ne fojtogass! – tette le gyorsan a fiát Draco. – Ezt tőled leste el! – oldozta ki a nyakkendőt Draco.

-         Mit? – tette az ártatlant Pansy, miközben ujjaival rámarkolt Draco sötétzöld nyakkendőjére, s megrántva lehúzta magához Draco fejét. – Erre gondolsz?

-         Igen, valami ilyesmire – nevetett Draco, s egy pillanatra Pansy ajkához nyomta a száját. Scoprius már robogott is le a sperűjét maga után rángatva. S lába közé csapta a seprűt. Pansy a fiókból előkapta az egyik könnyű muszlinkendőjét, s Scorpius szeme elé kötötte.

-         Nem lesünk – igazgatta meg Scorpius fején a kendőt, hogy ne lásson ki alóla.

-         Nem lesek! Nem – nevetett Scorpius s a szalonba irányítva Draco elengedte a seprűn lebegő fiát. – Juhéé! – emelkedett fel a levegőbe Scorpius.

-         Itt van apa! Erre erre gyere Scorpius! – kiáltotta fel Draco. – Jobbra, jobbra egy kicsit! Vigyázz mert levered a csillárt és azért a nagyi hidegre dermeszt minket  a szemével és benne leszünk az újévi kocsonyában – vihogta Draco. – Gyere, gyere! Lassíts, mert leviszel a lábamról! – húzódott el Draco, s Scorpius kitárt karokkal várta, hogy Darco lekapja a seprűről – Itt vagyok itt! – Draco lekapva magához szorította egy kicsit, s megpörgette a levegőben a ksifiút, aki gurgulázó hangon nevetett, s várta, hogy Draco visszaültesse a seprűre. – Na keresd meg anyádat! – Pansy volt a soros, hogy hang alapján magához hívja a fiát.

-         Erre gyere Scorpius! Most kanyarodj balra , még egy kicsit, egy fél méterrel lejjebb gyere, gyere, jobbra ott a kanapé, úgy hogy kerüld ki egy kicsit, balra, még egy arasznyit, úgyúgy, gyere gyere – irányította magához a fiát Pansy. Scorpius elégedett nevetéssel fogadta, ahogy anyja leemelte a seprűről.  Megszorongatta anyja nyakát, s Pansy leemelte a kendőt fia szeme elől. Scoprius nevetve csüngött az anyján, Pansy ide- oda lebbentette.

-         Most a másikat is! – kérlelte őket Scorpius.

-         Szeretnéd?  Igen? – nevetett Pansy, s visszakötötte fia szeme elé a kendőt. – Nem szoros? Jó így? Kényelmes? – Scoprius csak biccentett, s várta, hogy anyja feltegye a seprűre. Pansy felültette, s elkezdte az instrukciókat. – Emelkedj egy kicsit feljebb. Jó most jó. Haladj egyenesen. Egy kicsit jobbra, jó, előre egy métert, most fordulj balra úgy és még előre még előre…

-         ….és itt vagyok! – kapta le Scorpiust a seprűről Draco. Scorpius vigyorogva hagyta, hogy apja megint megpörgesse ezzel teljesen elvesztve az emlékezetét és az érzékeit,h hogy merről is érkezett, s Draco visszaültette a seprűre. – Na figyelj! Indulj meg egy kicsit jobbra! S haladj előre, előrefelé, de ne kanyarodj vissza! Tudod ,most ne ma hangomat kell követned hanem az instrukciókat! Mert most én vezetlek el anyához tudod!

-         Igen, jó! – felelte Scorpius.

-         Kanyarodj egy kicsit balra, balra, jó most előre repülj, még egy picit! És nézd ki van ott! -  Pansy nevetve emelte le a fiát a seprűről. Nagyon szerették ezeket a bizalomjátékokat. Ahogy Scorpius teljesen az irányításukra hagyatkozva ért el egyik végpontból a másikba. És Scorpius is nagyon élvezte. Határozottan jól érzékelte seprűn a távolságokat, az irányokat. A hangforrás irányába már szinte könnyűszerrel eljutott hozzájuk. S főleg az számított nagyon sokat, hogy Scorpiust sosem csapták be. Mindig a megfelelő helyen és irányba terelték a gyereket és a bizalomjátékuknak ez volt az alapja. Hogy családon belül kölcsönösen igazat mondtak egymásnak. Sokszor játszották úgy, hogy felváltva ültek a seprűn, és Scorpius is gyorsan beleszokott az irányokba a mértékegységek használatába, anélkül, hogy igazán tudatosult volna benne. Ráadásul, ha rossz mértékegységet mondott azt rögtön lemérhette az éppen seprűn ülőn, aki végrehajtotta az instrukcióját. Ennek főleg Draco volt az áldozata, aki jó pár kék zöld foltot kapott fia pontatlan megfogalmazásai okán. De ez csak a játék kezdetén volt jellemző. S a játékban tényleg arra szoktatták egymást, hogy a legjobb szándékkal és jó irányba a helyes végcélhoz vezessék a másikat, hiszen teljesen a hangforrásokra volt utalva a bekötött szemmel seprűn ülő.  S igazán Scorpiustól tanultak a legtöbbet. Scorpius gyerekként még természetesnek vette, hogy a felnőttekre és a szüleire van utalva, neki természetes volt az instrukcióikban hinni és azokat követni. Dracónak például sokkal nehezebb volt elhinni Pansy instrukcióját. Sőt fordítva is Pansy sem nagyon bízott eleinte Draco irányításában. De Scorpius tökéletes döntőbíró volt és ha valaki csalt azonnal lecsapott és kiabált és tiltakozott és háborgott. Mondhatni Scorpius nevelte őket. Azóta tényleg ez lett a kedvenc játékuk az egész családé. Ahogy érezhették, hogy megbízhatnak a másikban, és egymásban. Nagyon zavaró volt, hogy Scorpiusban annyira erősen felszínre hozták ezt az egymást erősítő dolgokat, hogy Scorpius lett a legerősebb kapcsa a házasságuknak. Amikor Draco és Pansy tényleg komolyan veszekedtek, úgy igazán először  Scorpius előtt a kisfiú hevesen fellázadt.

-         Nem, nem! – kiáltotta közbe, amire persze Draco és Pansy is elhallgatott s a fiára nézett. Scorpius nagyon tudatos összevont szemöldökkel odaállt anyja és apja elé, s előbb az apja majd az anyja keze után nyúlt és egymás felé húzta, s amíg meg nem  fogták egymás kezét addig nem nyugodott. Amikor látta, hogy anyja és apja tenyere a szorításban összekapcsolódik rábólintott. – Így! – mondta határozottan Scorpius, s mint jól végezve dolgát visszaült a játékai közé. Persze ezek után képtelenség volt folytatni a veszekedést, akármiről is folyt az. Különös érzés volt, hogy igazán Scorpius kovácsolta őket családdá, az ilyen kis apró tetteivel is. Külsőre szakasztott olyan volt mint Draco, de a makacssága, a belseje az igazán Pansy volt.

-         Vacsora volt? – kérdezte Scorpiust Draco.

-         Igen – felelte Scorpius a seprűje vesszőnyalábjait simítgatva.

-         Fürdés? – kérdezte Draco.

-         Ü-üm – ingatta a fejét Scorpius.

-         Heh, akkor jöhet a nagy óriáspolip, és a virnyogó sellők csatája a kádban – kacsintott Draco, s kézen fogva Scorpiust megindultak a fürdőszoba felé. A sarokkád széléről Draco bedobta a lila polipot a fürdővízbe ahogy megengedte a csapot. Pansy fejtette ki Scorpiust a ruháiból, aki már ugrándozva várta, hogy csobbanhasson. Draco a kád szélén ülve emelte be a fiát a fürdővízbe s elzárt a vizet.

-         Bugy – bugy – közelített az óriáspolip úszó karjaival Draco a visítozó Scorpius felé. Pansy gyorsan szappanozta Scorpius karjait és a nyakát. – Ez az én felségterületem vizisellők! Keressetek máshol helyet az uszonyaitoknak! – brummogta Draco Scorpius felkapta a kék és zöld vizisellőkets megnyomkodta a tenyerében, hoyg sípoló hangot adjanak ki.

-         Nem, nem! A víz mindenkié! Nem tudtad óriáspolip? – erősködött Scorpius.

-         Mi az ,hogy midenkié? Azé a föld aki meghódította, azé a víz is aki meghódította én jöttem ide elsőként az enyém – felelte Draco.

-         Elég nagy ez a víz mindőnknek! Te is elférsz itt ahogy mi is – visította Scorpius, miközben Pansy a haját samponozta, s egy pillanatra  határozottan hátradöntötte Scorpiust, hogy leöblítse a szőke hajról a habot.

-         Csak harcok árán lehettek itt, ha legyőztök tietek a víz! – úszkáltatta a polipot oda vissza a vízben Draco.

-         Akkor összekötjük a nyolc lábadat Octopus. És ha csomó lesz a csápjaidon akkor véged, mert nem tudsz mozogni – Scorpius eldobta a sellőket és gyorsan nekilátott csomókat kötni az óriáspolipra, Draco játékosan rángatta a lila állatkát a kezéből.  – Kész legyőztelek! – nézett fel apjára Scorpius befejezvén a műveletet. Pansy felállította a fiát a kádba, s gyorsan szappanozta a fenekét és a lába szárát.

-         Attól, hogy összekötötted a lábaimat még meg tudom szorongatni a kukidat! – nevetett Draco.

-         Nem, nem, azt nem – visítozta Scorpius ugrálva, s anyja karjába kapaszkodva.

-         Draco! – szólt rá Pansy szigorúan, ahogy Scorpius ficánkolt a kezei között. Draco röhögve nézte, ahogy Scorpius visítozva emelgeti a vízből a lábait, a kis aprócska testrészét féltve. – Scorpius maradj nyugton – nyomta a vízbe vissza a fiát Pansy, hogy leöblítse róla a habot. – Ti férfiak, hogy féltitek azt a kis semmit a lábatok között – jegyezte meg gúnyosan Pansy, miközben beszappanozta fia lába között az apró kis vékony nemi szervét, s Scorpius anyjához húzódva figyelte az óriáspolipot.

-         Akarod, hogy megmutassam este azt a kis semmit? – kérdezte sanda oldalpillantással Draco. Pansy sötét szúrós pillantással válaszolt.

-         Draco!

-         Ez a lila szörny teljesen olyan mint anyád nem? – kérdezte gonoszkodva Draco meglimbálva Scorpius előtt a polipot.

-         Nem. A lila szép – felelte határozottan Scorpius.

-         Vége a vizicsatának! – emelte ki Scorpiust a vízből  Pansy, s gyorsan rádobta a fürdőlepedőt, s Draco már dörzsölgette is a kicsi testét.

-         Nem, nem, a polip le akarja szedni! – szorongatta a tenyere közt a kukiját Scorpius.

-         Dehogy akarja lekapni apád! Teljesen odáig van meg vissza hogy van neked olyan – felelte gúnyosan Pansy.

-         Pansy! – nézett fel rá Draco, de közben elvigyorodott. Scorpius apja karjába kapaszkodva hagyta, hogy Draco hajlongva törölgesse szárazra. Pansy ráadta a kis alsónadrágot és a pizsamaalsót, majd átbújtatta a fején a pizsamafelsőt. Még dörzsölgette a szőke tincseket a törülközőbe, hogy felszárítsa a nedvességet. Szinte teljesen meg is száradt a melegben a kis szőke hajzuhatag. Pansy átpergette az ujjai között a hajszálakat, ahogy ujjaival fésülgette a fia haját. Scorpius már tiltakozóan húzta el a fejét.

-         Ne szaladj sehova, még fogmosás! – tartotta vissza a hasának támasztott tenyérrel a fiát Draco.

-         Ti is? – kérdezte Scorpius.

-         Nem, én még nem vacsoráztam – mondta Draco. – igyekezz, mert az óriáspolip figyel!

-         Jó – Scorpius gyorsan dörzsölgette a fogát, hangosakat köpködött, s ahogy Pansy áttörölte a száját már rohant is az ágyba. – Mese! – nézett várakozóan az ágyában ülve.

-         Draco te vagy a soros! – szólt Pansy határozottan.

-         Ó kicseszés! – morogta Draco. – Melyiket?

-         A soha nem főtt bájitalt Mardekár pincéjéből – húzta fel a térdeit Scorpius és izgatottan rákönyökölt a tenyerét  a szája elé téve.

-         Mintha nem hallotta volna már ezerszer – forgatta a szemét Draco. Hogy Scorpius mit tud ennyit élvezkedni egyetlen mesén, amit már unásig hallott. Érthetetlenek ezek a kiskölykök. Draco levette a könyvespolcról a kötetet, s felütötte a megfelelő mesénél, s nekikezdett az olvasásnak. Pansy is hallgatta Draco mellett üldögélve. Scorpius nagy szürke szemekkel meredt a képeskönyvre. Draco pedig kihasználta az alkalmat, hogy Scorpiust teljesen leköti a történet és a képek. Azt se tudta mit olvas, csak a szavakat mondta egymás után, de Scorpius ezzel is tökéletesen meg volt elégedve. Draco egy kézben tartotta a kötetet, Scorpius úgyis izgatottan lapozott, ha Draco megállt. Draco másik kezével pedig Pansy térdénél a szoknya alá siklott a tenyerével. Pansy megszakította a levegővételt. Csak a mesekönyvre esett a gyertyafény, a könyv árnyékában a sötétben Draco pedig szemérmetlenül simogatta a felesége combját. Pansy le akarta fogni a kezét, de Draco tiltakozón lerázta. Draco felnézett, amíg várta, hogy Scorpius lapozzon, s a gyertyafényben összeakadt a pillantása Pansy sötét szempárjával. Egyre feljebb csúszott a szoknyaanyag, ahogy Draco egyre feljebb merészkedett a tenyerével, kivetkőztetve Pansy lábát a ruha alól.

-         Ó vége! – mondta sopánkodva Scorpius. – Még egyet?

-         Ö… - Draco megszorította Pansy combját, s érezte, ahogy a nadrágja egyre szűkebb lesz a derekánál. – Nem azt hiszem mára elég lesz egy mese is – mondta Draco.

-         Kár. De holnap kettő lesz ugye? – nézett fel rá Scorpius.

-         Aham igen – bólogatott Draco, már oda sem figyelve mit beszél.

-         Jó éjt! - Csúszott a takaró alá Scorpius. Draco is megpuszilta a fia fejét és Pansy is, s már húzta is maga utá na hálószobába Pansyt.

-         Azt mondtad vacsorázni szeretnél – figyelmeztette Pansy.

-         Majd utána! Előbb megmutatom neked a kis semmiséget – vigyorogta Draco, miközben az ágyra döntötte Pansyt.

-         Draco, olyan vagy! – nevetett Pansy.

-         Nos kis semmiség? – kérdezte elrekedő hangon Draco.

-         Nem, nem is olyan kicsi – zihálta mosolyogva Pansy.