Daphné kapkodva kereste az ikertükröt. Hol a francba hagyta? Lent az étkezőben nincs, az éjjeliszekrényen sem találta. Kész őrület megtalálni valamit ebben a rumliban, ami itthon van. Fabian szélvészként rombolt amerre csak haladt, szanaszét hagyva a játékait, a dühkitöréseinek pedig a festett élek látták kárát. Amióta felfedezte, hogy galleonok csörögnek néha a falban élvezettel dörömbölt a falakon, és ha aranycsörgés volt rá a felelet eszeveszetten ugrált és nevetgélt.  Annyira eleven volt, hogy Daphné nem bánta volna ha a kimeríthetetlen energiáiból átadna neki is egy keveset.

-         Fabian, segíts megkeresni anyád ikertükrét! – szólt a fiára. FAbian máris nekilátott rohangálni, feltúrt mindent, guggolt kúszott- mászott.

-         Jé itt van! – emelte a magasba a játékai közül Fabian.

-         Szuper! – morogta Daphné a fiához bicegve, s benyomta Blaise hívógombját.

-         Blaise! Blaise elkezdődött! Jön a baba! – kiáltotta bele reszkető kézzel Daphné.

-         Rendben, sietek haza, addig a hashajtót idd meg, már ne egyél semmit, ha úgy érzed még zuhanyozz le – sorolta hirtelen Blaise is idegessé változó hangon. – Legkésőbb egy óra  múlva otthon vagyok – s le is tette a tükröt. Daphné idegesen nyomta át az új hívógombot.

-         Astoria! Szaladj át Fabianért! Egy ideig nálad lesz ha nem gond – szólt bele remegő hangon Daphné.

-         Oké! Sietek! – kezdett kapkodásba Astoria is.

-         Fabian pakold össze a játékaidat, amit szeretnél magaddal vinni Astoriához a nyaralásba – szólt a fiának Daphné.

-         Egy teljes hét Londonban! – lelkendezett ugrálva Fabian. – Ez az! Scorpiushoz azért elmegyünk majd hétvégén?

-         Nem tudom, majd meglátjátok! Na igyekezz! – Daphné berontott a fürdőszobába. A felső polcon már ott várta a Blaise által bekészített hashajtó. Daphné kedvetlenül itta ki az üvegcséből a bájitalt, s még mielőtt átszaladna rajta, beállt a zuhany alá. Jót fog tenni egy gyors fürdés a tortúra előtt. Fürdés és közel fél órás vécén üldögélés után éppen kilépett a fürdőből, hogy ránézzen Fabianra, amikor hallotta hogy Astoria megérkezett.

-         Szia, hogy vagy? – kérdezte idegesen Astoria, farzsebébe csúsztatott tenyérrel, s Fabiant nézve, aki már izgatottan ugrált körbe nagynénjét.

-         Pocsékul – felelte Daphné a hátát tapogatva. – Figyelj itt van a ládája – nyitotta fel a szekrényajtót Daphné. – Összekészítettem neki mindent strandolhattok, mindig legyen rajta valami kis felső mert Blaise nem szereti, ha a gyerek fedetlenül rohangál – sóhajtotta Daphné. – mindegy csinálj vele amit akarsz! Csak ne legyen a nyakunkon most – legyintett fáradtan DAphné.

-         Te mit művelsz? – nézte a gyantacsíkokat Daphné lábán Astoria.

-         Jaj, hát mivel tök rég ne mvoltam Blaise-el persze, hogy elhanyagoltam mindent – billegett vissza a fürdőbe Daphné . –Most meg egy teljes napon át a lábam közét fogja bámulni, és hidd el egy férfi mindnet észrevesz! Jobban mint én! Komolyan kész szörnyűség, állandóan attól rettegni, hogy vajon nem hagytam e ki néhány szőrszálat, ami nekem fel se tűnik, de a férfiszem mindig meglátja. Kiborítóak. Sose élj férfival, mert onnantól egyfolytában abból áll az életed, hogy tökéletes legyél mellette, nehogy lekoccoljon valami kis nőcskével. És persze úgy szépítkezzél, hogy sose legyen a szemtanúja! Amikor egy férfi mindig láb alatt van! ÉS a leglehetetlenebb időpontokban van ott ahol nem kellene! Ja és most egy hétig minimum ágyhoz leszek kötve, még van fél órám rendbe szedni a lábamat – kezdte el tépkedni a gyantacsíkokat Daphné.

-         AHam, jól van – bólogatott Astoria. – Akkor én megyek is Fabiannal, hagylak titeket…

-         Jó menj, na még rengeteg dolgom van bocs – kezdte kihuzigálni a fiókokat Daphné a fürdőben. Astoria a ládát maga után vonszolva kézen fogta Fabiant.

-         Mit szeretnél csinálni Londonban? HA akarod este nézhetünk hullócsillagokat! – ajánlotta Astoria.

-         Valami sokkal jobbat! – ugrott le a lépcsőről nagy lendülettel Fabian,m s már futott is Astoria kocsijához. – Szuper lesz egy hét London! És még apa sem lesz most ott! – vigyorgott Fabian.

-         Jaj látom kezd kibújni belőled a kisördög – nevetett Astoria. Daphné fájósan kuporodott le az ágy szélére az újabb fájás alatt.

-         A francba is de fáj! – préselte a fogai közt. Éles fékcsikorgás a villa elől, ajtócsapódás és dübörgő léptek a lépcsőn. Megérkezett Blaise.

-         Minden rendben? Magzatvíz?  - kérdezte Daphnét idegesen Blaise miközben már előkeresett egy tálat a fürdőben, és belekeverte a fertőtlenítő oldatot.

-         Most az előbb – pihegte Daphné.

-         Jól van, ülj kicsit feljebb az ágyba – mártotta  kezét a fertőtlenítőbe Blaise, s a gyógyítói pengével már meg is kezdte, hogy Daphné titkos gyantázása után most ő is áttisztítsa a szülőút előtti területet.

-         Csípni fog – nézett fel az ijedt smaragdszemekbe, s a fertőtlenítővel már át is kente a frissen borotvált bőrfelületet.

-         AH! – szisszent fel Daphné. Blaise fürgén dolgozott, eltette a borotvát  s ujjaival már át is tapintotta a tágulást.

-         Könnyebb szülés lesz mint az első ne aggódj! – nyugtatta Daphnét.

-         AHam, jó, most nem úgy érzem – szívta a fogai közt a levegőt Daphné.

-         És most várunk – ült az ágyra Blaise is. Gyengéden masszírozta Daphné derekát. Daphné csak fújtatott. A fájásoknál visszatartotta a levegőt. Összeszorította a szemhéját, s csendesen nyöszörgött.

-         Fabianért eljött Astoria? Mindne rendben lesz, alig várta, hogy elszabaduljon tőlünk. Ismerem Astoriát. Mindnet engedni fog neki. Csak győzzük ismét visszaszokatni Fabiant, hogy azért vannak korlátok – sóhajtotta Blaise.

-         Sok kisbabát segítettél már a világra? – kérdezte Daphné bágyadtan.

-         FAbian óta, hú ha te el tudnád képzelni mennyit! – nevetett Blaise. – És tudod…nem kellene ilyet mondanom, hiszen gyógyító vagyok. Már csak az első sírásból is megállapítom, hogy melyik aranyvérű és melyik nem. Teljesen másképp sírnak az újszülöttek. Egy keverék és egy aranyvérű. Nem tudnám megfogalmazni, hogy mi, de másabb. Ahogy felsírnak. Elég ridegnek tűnik de tényleg pontosan tudom mindig, hogy na ez egy aranyvérű. – rázta a fejét értetlenül Blaise.

-         Hát ez tényleg különös – értett egyet Daphné. – De elhiszem. Izgulsz?

-         Persze! Nagyon – dörzsölgette Daphné derekát Blaise. – Hamarosan a karjaimba vehetem a gyerekünket.

-         Én is ideges vagyok, hogy minden rendben legyen. Hogy ne legyen semmi bajunk – sóhajtotta Daphné.

-         Itt vagyok Daphné ne aggódj! Ha bármi történik én résen leszek, egyikőtöknek sem lesz semmi baja – nyugtatta Blaise.

-         Jó, jól van – pihegte Daphné Blaisenek dőlve. – Mesélsz addig valamit a gyógyítói élményeidről? – Daphné szenvedve helyezkedett. Hol felállt, visszaült, lefeküdt, oldalára fordult, megpróbált pihenni, nehezen kezdtek sűrűsödni a fájások. Lassan lebukott a nap a nyugati dombok mögött. Blaise rengeteg gyertyát gyújtott. Sok-sok fény kell. Szinte nappali világosság volt a hálószobában. Blaise mérte a fájások közt eltelt időt. Már itt kellene lennie. Daphné ijedten ült feljebb a hirtelen fájdalomtól.

-         Ez lesz igen – bólintott rá Blaise. – Maradjunk a legutóbbi pozícióban? – kérdezte Daphnét, aki csak zihálva bólogatott. – Jól van, kis levegők, aprókat, aprókat – Blaise feltérdelt Daphné mögé az ágyra. S tartotta a combjait, miközben Daphné sikítva erőlködött. Szitkozódott. Főleg Blaiset szidta azért az éjszakáért! De blaise oda sem figyelt Daphné dühöngéseire! Daphné csatakossá csapzotta a haját, meleg volt az augusztus. Tárva nyitva az összes ablak, mégsem hült le az éjszakai levegő. Blaise Daphné homlokáról törölgette a verejtéket. Mindketten izzadtak a forró nyári éjszakán. Blaise is érezte, hogy csorog a hátán a verejték. Kifáradt, ahogy Daphné lábát tartotta, Daphné nekivetette a hátát a mellkasának, s torokból ordított, erőlködőtt, préselte ki magából a babát. Blaise már látta a kicsi fejét innen hátulról, amikor leugrott az ágyról, s segített a kicsinek a világra jönni, a kis csatakos testét tartotta a tenyerében, s sietve vágta el a köldökzsinórt. Aprókat ütött a pici fenekére, aki panaszosan felsírt, s felpattanó smaragd szemeivel egyenesen az apjára nézett. Nem kék volt, már most zöldes türkiszes árnyalatos a szeme.

-         Jaj, Jaj Blaise! – pihegte az ágyra alélva Daphné.

-         Minden rendben! Kislány, és olyan tökéletes mint az édesanyja – mosolygott fel rá Blaise, s kicsordult a könny a szeme sarkából, ahogy a kislány fenekét mutatta Daphné felé, hogy lássa tényleg lány.

-         Add ide! – nyújtotta a kicsi felé a karjait Daphné. A pici aprókat nyöszörgött, Daphné melleihez bújva. Daphné sírva simogatta a sötét kis véres fejet.

-         Hát biztos hogy nem fázik meg ebben a szörnyű melegben – nevetett Blaise, ahogy az ágyra könyökölve nézte őket.

-         Ó, Blaise tényleg kislány! – nézett fel rá könnytől csillogó smaragdszemekkel Daphné.

-         Bizony az! – emelte meg a szemöldökét nevetősen Blaise, s a száját Daphnéére szorította.

-         Most te jössz! – simogatta a pici hátát Daphné bágyadtan.

-         Hogy hogyan hívjuk? – nézett le a kislányára Blaise.

-         Igen – nézett Blaise szép férfias arcára Daphné.

-         Diamond – figyelte a kislányt, ahogy nagy szemeivel mered a világra, anyjára és apjára. – Diamond Zabini.

-         Jól van, legyen – mosolygott le-lecsukódó szemekkel Daphné. – És hogy hívtad volna ha nem lány?

-         Nem tudom, fiúneveken nem gondolkodtam, mert tudtam, hogy lány lesz – vigyorgott Blaise.

-         Ó – formálta Daphné.

-         Pihenjetek cicáim! – nyomott csókot Daphné homlokára Blaise, s közben nekilátott ellátni anyát és gyermekét. Daphnéval alig végzett, a nő már mély álomba is merült. Blaise könnyű fehér babaruhát adott a picire, s nézte a sötét hosszú fekete haját. A kis megtört arcocskát. De mégis gyönyörű volt. A kislánya. Kora reggel Pye-al hazahozatta a magánrendelőjéből a babakelengyét. Messze lépéselőnyben volt és a második gyerekszobát igazán hercegnőiesre akarta. A lányának. Minden fehér és rózsaszín volt, a kiságy, a pelenkázó, a függönyök, a ruhácskák, zoknicskák. Blaise halkan húzta át a rózsaszín muszlinfüggönyös széles masnis bölcsőt, amíg a baba a hálószobájukban lesz, addig bölcsőben alszik, ugyanúgy mint Fabian. Az apró nyöszörgő hangra ébredt Daphné.

-         Kezdődik a szoptatásidény – nevetett halkan Blaise, ahogy Daphné háta mögé tömködte a párnákat, s a karjaiba adta a kislányt.

-         Igen, már hiányzott. Csúnya csüngős melleim lesznek – tette a mellére az újszülöttet Daphné.

-         Ugyan, te addig nem szoptattad Fabiant se és szerintem Diamondot sem fogod – figyelte őket Blaise a lábával megringatva az üres bölcsőt.

-         Nagyon szép – nézett a rózsaszín bölcsőre Daphné.

-         Készültem – kacsintott Blaise. – Már alig várom, hogy elhalmozhassam a lányomat szebbnél szebb ruhákkal. Olyan lesz, mintha téged kényeztetnélek. Mert annyira fog hasonlítani hozzád. Ha csak rámnéz azokkal a smaragd szemekkel elolvadok – fogta meg a pici talpát óvatosan Blaise. Diamond megmozgatta a lábait.

-         Jobban szereted a lányod, mint a fiad? – méltatlankodott Daphné.

-         Egyformán szeretem őket. Csak hát Diamond lány. Fabian meg egy kis rosszaság – nevetett Blaise. – Na és te?

-         Fogalmam sincs. Fabian nagyon hasonlít hozzád. És hát az enyémek. Hogyan is tudnék különbséget tenni. Egyformák a szememben, még ha más is a nemük.

-         Azt hiszem nem kellene annyit bámulnom, ahogy szoptatsz, mert teljesen begerjedek – meredt Daphné hófehér duzzadt melleire Blaise.

-         De Blaise! – csapott a férfi combjára nevetve Daphné.  Blaise nevetve nyomott csókot Daphné ajkaira, s mindketten a kislányukra néztek, miközben megszorították egymás kezét.