A rózsaszín baldachinos kiságy világos farácsába két kisfiú kapaszkodott. Mindketten a szemmagasságukban szuszogó kisbabát nézték. Fabian lábujjhegyre állva kukucskált feljebb, s megismételve barátja mozdulatát Scorpius is hasonlóan tett. Könnyű hófehér takarója volt a kislánynak, időnként megmoccantak a lábai alatta, rúgva néhányat a takarón is. Fabian a szőke fiúra nézett mellette.

- Kistesó – magyarázta a kisfiúnak Fabian. – Ő lány.

- Aham. Nagyon kicsi. Beteg, hogy mindig alszik? – kérdezte Scorpius.

- Nem. Amikor fent van elég hangos – bólogatott Fabian. – Viszont beszélni nem tud.

- Miért nem? – nézett értetlenül Scoprius.

- Hát…pedig megnéztem van nyelve – ingatta a fejét Fabian.

- Nagyon meleg van itt – nézett körbe Scorpius a nyakánál rángatva a felsőjét.

- Igen, mert Dee fázik. Ő még kisbaba és neki melegebb kell, mondta apa – felelte rá komolyan Fabian.

- Szép szoba – járt körbe Scorpius tekintete a csupa fehér és rózsaszín szobán.

- Olyan mint egy vattacukor – fintorgott Fabian. – Nekem nem tetszik.

- A rózsaszín szép. Anyának is sok rózsaszín ruhája van – vetette ellen Scoprius, Dee szobájának védelmére kelve.

- Neked is lesz kistesód? – kérdezte Fabian felrugaszkodva Dee kiságyára.

- Nem tudom – emelte meg a vállát Scorpius Dee-t figyelve.

- Ha a szüleid sokat puszilkodnak biztos lesz. Nekem is azért lett – súgta Fabian.

- Hát…nem tudom…az én szüleim nem szoktak – ráncolta  homlokát Scorpius. Fabian felkapaszkodott a kiságyra, s áthajolva a rácson, cuppanós puszit nyomott a kislány arcára. Dee az erős behatásokra felébredt és nyöszörögve nézett körbe. Scorpius megnézte az egyre mélyülő zöldebb szemeket.

- Fabian! – lépett be a kislány szobájába Daphné. – Hagyd aludni a húgodat!

- Nem bántottam – sietett gyorsan a válasszal Fabian, s leugrott a kiságyról. – Csak megpusziltam.

- Most ne puszild, álmos. Neki sokat kell aludni, sokkal többet mint neked – húzta el a kisfiúkat a kiságytól Daphné, s lehajolt a kislányhoz, hogy megigazgassa rajta a takarót. Dee egy ideig anyja smaragdzöld szemeibe meredt, aztán lehunyta a szemét. – Menjetek ki egy kicsit a parkba játszani! De maradjatok itt a közelben jó? az ablakból rátok nézek – súgta neki Daphné, miközben megigazgatta mindkét kisfiún a ruhát, mielőtt leengedi őket.

- A rózsabokrokig ugye anya? – kérdezte Fabian.

- Igen, de csendesen! – súgta nekik, s kiengedte őket a szobából. Ahogy a két kisifú leért a parkba Daphné még kinézett rájuk az ablakon, de Fabian tényleg a meghúzott határig szaladt csak aztán visszafordult. Dee már nem aludt vissza, ahogy sejtette is Daphné. Kiemelte a kislányt a kiságyból. – Éhes vagy már nagyon igaz? – kérdezte a kicsit, aki csak mohón várta, hogy végre rákaphasson anyja mellbimbójára. Daphné a kényelmes hintaszékbe ült a kislánnyal a karján, s halkan duruzsolt neki, amíg az nagy türkiszzöld szemeit kimeresztve hallgatta, ahogy anyja beszél hozzá. A csukott ablakon át is beszűrődött a parkban rohangáló fiúk kiabálása. A szoptatás után a vállára véve a kislányt ránézett a két gyerekre. Fabian a megszokott pázsitrészen futkározott, megint levetette magát a fűbe, kúszott, mászott, is mét felpattant, össze-vissza rohangáltak,m néha egymásnak ütköztek, s nevetve rohangáltak tovább. Daphné fejét ingatva nézte a két fiút. Végre Dee-től megérkezett a hang, amit várt, és kivételesen most nem ette túl magát. Daphné résnyire kinyitotta az ablakot, hogy lekiáltson a fiának.

- Fabian! Gyertek most már fel! – szólt le, s alig mondta ki hallotta a kocsikerekek fékezését a nyitott ablakon keresztül. Fabian is ijedten pislantott fel anyjára, s úgy beszaladt, mint aki energiafőzet túladagolással küzdene. Daphné is gyorsan lesietett a karján Dee-vel. Megragadva a fia karját behúzta a konyhába.

- Gyere, gyere, gyorsan, ide a a csaphoz! – sürgette meg a fiát Daphné. Fabian a reggeli esőtől felázott földön kúszott mászott odakint az udvaron, tiszta maszat volt még az arca is. Daphné megengedte neki a csapot, s a konyharuhával gyorsan dörzsölgette Fabian nyakát. Már hallotta a bejárati ajtó csapódását.

- Hogy tudod még a nyakad is így összekoszolni! – sóhajtotta Daphné, egyik karján a lányát tartva, a másikkal Fabiant tisztogatva. – Gyorsan kapd le a nadrágod, és a pulóvered! – súgta, elzárva a csapot, s kilépett az előtérbe.

- Hát hol van az én pici lányom!? – kiáltotta éppen Blaise.

- Hamar hazajöttél ma! – pislantott a fali órára Daphné. Még csak fél négy.

- Add ide egy kicsit! – vette ki Daphné karjaiból a kislányt. – Még fent vagy te kis gyönyörűség! Szervusz Dee! Mesélj apának, hogy telt a napod! Igazi tündérálmaid voltak? – kérdezgette a kisbabát, aki csak végtagjait élénken mozgatva felelt. Fabian kisomfordált a konyhából. Blaise végigmérte a fiát. – Ejha Fabian ma igen lengén vagy! – Fabianon csak a kis alsó pólója, a zoknija és az alsónadrágja volt, mivel a pulóverjét és a nadrágját levette bent a konyhában, a cipőjével együtt.

- Fent voltunk Dee szobájában – sietett gyorsan Daphné a válasszal.

- Jaj értem! Jól van szívem! – nyomott puszit Daphné ajkaira Blaise, s megindult a kislánnyal az emeletre. Daphné és Fabian összenéztek miközben mindketten megkönnyebbülten fújták ki a levegőt.  Daphné magához intette a fiát.

- Add a kezed! – nézett mosolyogva a kisfiúra. A kezébe véve megnézte a kisfiú körmét.

- Koszos – nézett le Fabian is.

- Bizony az! – vette az ölébe a fiát Daphné. – Gyere Scorpius! – hívta a szőke kisfiút is magukkal Daphné. Felsietett a fürdőbe és a körömkefét előkeresve dörzsölgetni kezdte Fabian ujjait. – Sikál, sikál, sikál – mosogatta fürgén a földet Fabian körme alól.  – Mit játszottatok? – nézte közben a két kisfiút. Fabian nevetve tűrte, hogy anyja bizsergetőn dörzsölgeti az ujjbegyeit a körömkefével.

- Ó szuper volt! – nevetett Scorpius.

- Kígyó voltam Albániában és azt játszottuk, hogy scorpius megtalál – tette hozzá izgatottan harsogva Fabian.

- Sss! Jól van, jól van – csitítgatta a fiát Daphné. – Te ismered ezt a történetet Scorpius? – fordult a kisfiúhoz Daphné, miközben megtörölgette a fia kezét a törülközőben., s előkeresett egy kisollót a fiókból, hogy levágja Fabian körmét.

- Ó igen. De ez a mese nem mesekönyvben van – mondta komolyan Scorpius.

- Ki mesélte neked? – kérdezte érdeklődve Daphné.

- Nagyapám – felelte felcsillanó szemekkel Scorpius. – Ő ritkán mesél nekem, de egészen máshogy mint anyáék. A nagypapi mindig fejből mesél, nagyon jó történetei vannak.  – Daphné el tudta képzelni, hogyan zajlanak nagyapa és unokája közötti mesélések. Ahogy Scoprius hatalmas csodálkozó szürke szemekkel várja a történetek alakulását és végét, s Lucius Malfoy, kellemes mesélős hangon, unokáját figyelve, a fordulatoknál kellő hatásszünetet tartva csigázza a pisilésig izgatott kisfiút, s elmeséli neki a varázslók történelmét.

- Abban egészen biztos vagyok, hogy nagyapádnak nagyon sok érdekes története van – mondta a kisfiúnak mosolyogva Daphné, s előkeresett egy szabadidőruhát Fabiannak. Scoprius a keresgélésben nem koszolta össze magát, mint a kígyót játszó Fabian. Jaj fiúk, fiúk!

- Anya nekem is van nagyapám? – kérdezte homlokráncolva Fabian.

- Persze – válaszolta Daphné zavartan.

- Ez nem igaz! – csattant Fabian.

- Már miért ne lenne igaz? – nézett a fiára kérdőn daphné.

- kistesója sincs mindenkinek, akkor nagyapja se lehet mindnekinek – érvelt Fabian. – Scorpiusnak nincs kistesója, nekem nincs nagyapám – döntötte el Fabian hátrarázva mogyorószín haját, s öntudatosan felnézve anyjára.

- Testvére nem biztos hogy van valakinek ez igaz. Mert ha nem születik testvére akkor nincs. De nagyapja mindenkinek van, mert azok szülők. A szüleidnek a szülei. Ahogy neked van anyukád és apukád, ugyanúgy apának is van apukája és anyukája és nekem is van apukám és anyukám – magyarázta Daphné. – Mindenkinek vannak szülei. Csak vannak olyanok, akiknek már nem élnek, vagy távol vannak, és ezért ritkán találkoznak.

- Hát én nem ismerek egy nagyapát se – vágta rá dacosan Fabian. – Apának hol van az apukája akkor?

- Nem tudom kisfiam – sóhajtott fel Daphné.

- És a te apukád? – kérdezett rá Fabian.

- Ők London mellett laknak. Majd, ha jó kisfiú leszel, akkor karácsonykor ellátogatunk hozzájuk és megismerheted  a nagyapádat jó lesz? – simogatta meg fia fejét Daphné.

- És az apáé?

- mondom hogy nem tudom. Ez annál bonyolultabb dolog Fabian.

- Aham – csapott le Fabian. – Nem tudod vagy ne mmondhatod el?

- Nem tudom – rázta a fejét Daphné.

- De apa tudja csak neked sem mondta el? Ez is egy titok? – kérdezett rá Fabian.

- Ezt tőle kell megkérdezned – felelte Daphné. Ahogy kiért a két kisfiúval a villa folyosójára már hallotta a kopogó lépteket lent a márványkövezeten.

- Scorpius?! – hívták magukhoz a Malfoyok a kisfiút. Scorpius előresietett, leszaladt a lépcsőn a szüleihez.  – Jól viselkedtél? – kérdezték tőle, ahogy Draco ölbe kapta.

- Igen – bólogatott Scorpius.

- Milyen volt a gazdasági fórum? – kérdezte őket Daphné.

- Tűrhető – biccentett Draco.

- Csak szerénykedik, nagyon jó évünk volt – nevetett Pansy, a felé nyújtózkodó Scorpiust átvéve az ölébe.

- Anyagiakról nem beszélünk – mondta Draco.

- Azt bezzeg elmondtad, hoyg hasmenésünk volt, pedig az sokkal kínosabb – vágott vissza Pansy.

- Viszont Blaise gyógyító! – felelte nyeglén Draco.

- Jaj igen a sárgadinnyés történet tudom! – nevetett fel könnyedén Daphné.

- Menjünk már! – nyúzta a szüleit Scoprius.

- jól van mindjárt megyünk, még beszélgetünk Scorpius látod – fésülgette az ujjaival Scorpius haját Pansy. – nálatok mi a helyzet?

- Blaise fent babázik! Majdnem kikaptunk Fabiannak ma, mert a kelleténél kicsit szutykosabb volt igaz? – borzolta meg fia haját Daphné. Fabian csibészesen mosolygott.

- Anya! – nyűglődött Scorpius.

- Jól van megyünk már! – Pansy megforgatta a szemét. – Na mennünk kell már nem bír magával! Hozzátok át Fabiant ha úgy alakul – mondta Pansy, s elköszöntek a ZAbiniktől. Daphné Fabiannal visszabaktattak az emeletre, s Daphnébenyitott a babaszobába. Blaise az alvó kislányt figyelte, de a belépőkre felnézett.

- Hozzám siettél haza, vagy a lányodhoz? – nézett gyanakvóan a férfira Daphné.

- Hozzátok – felelte diplomatikusan Blaise.

- Apa! – súgta Fabian. – Játszol velem? – kérdezte Fabian megkapaszkodva apja izmos lábába.

- Ma még nem játszottál eleget? – kérdezte szokásos rendre intő stílusában Blaise. Fabian  az alsó ajkához tette a mutatóujját, s átnézett Dee-re. – apa! – rángatta meg Blaise fekete farmerjének anyagát. Blaise felkapta az ölébe a földről a kisfiút. – Na jól van, megadom magam! Hallgatlak mit játszunk! – vitte ki az ölében a kisfiút Blaise. Daphné puszit küldött neki érte a levegőben. – Behúzták a gyerekszoba ajtaját maguk mögött. – Aj négy éjszaka ügyelet! Ez most elég húzós volt – nézett Daphnéra Blaise. Karikásak a szemei, nyúzott és borostás az arca.

- Egy óra játék! Utána gyertek enni! Lepihenek egy kicsit! – vált el tőlük Daphné megcsapkodva Blaise borostás arcát. Blaise visszahúzta, hogy rányomja az ajkát  a szájára.

- Ne a kicsi előtt! – akarta eltolni Daphné, de blaise nyelve már mohón behatolt a szájába, Dahpné megadóan hevesen viszonozta a csókot.

- Apa! –csapkodta Blaiset Fabian. Blaise elhúzódott a feleségétől. – Addig uzsonna lehet? – kérdezte Fabian apja vállát szorongatva, s figyelte a lépcsőt innen apja karjából.

- Lehet uzsonna – mondta Blaise, s az étkezőasztalnál keresgélt két érett almát. Meghámozta, s felszeletelte Fabiannak, aki meg sem várva ,hogy mind fel legyen aprítva, már kapkodta is az almadarabokat. Ahogy végzett már várakozva pislogott fel apjára. Blaise kézen fogva  a fiát a játékszoba felé vette vele a lépteit.