-         Anya mikor megyünk már nagypapanézőbe? – erőszakoskodott Fabian. – Azt mondtad karácsonykor elviszel ,ha jó leszek. Jó voltam.

-         A virgácsod még ott ragyog az ablakban Fabian! – jegyezte meg Blaise megfricskázva a kisfiú orrát. Fabian prüszkölve tolta el apja kezét.

-         Anya! – verte magát a székben Fabian. Daphné kiskanállal etette az anyatejes almapépet Dee-vel.

-         Fabian ne nyavalyogj már! Ha elfelejtetted volna karácsonykor taknyod nyálad egybe volt így akartál bemutatkozni nagyapád előtt? Mint egy kis taknyos? – kérdezte Daphné. Egyszerűen betegen és orrot fújkálva nem akarta a fiát hazavinni. Olyan kegyetlen megjegyzéseik vannak náluk otthon a férfiaknak. Semmi kedve sem volt kitenni neki sem magát sem Fabiant. Azért Fabiant ritkán szokták szavakkal kritizálni. Legalábbis nem olyan nyersen mitn ahogy azt a Greengrassok teszik.

-         Ne nyaggasd már anyádat állandóan ezzel – törölte át Fabian száját Blaise.

-         De én el akarok menni! – rúgdosta az asztal lábát hisztis hangulatban Fabian.

-         Fabian ezt nagyon gyorsan befejezed! – szólt rá erélyesen Blaise.

-         Nem hozzád beszélek! – vágta vissza pimaszul Fabian. Blaise franciára váltott, s visszaszólt a fiának. Daphné felkapta a fejét a francia beszédre. Fabian visszafeleselt. Legalábbis a lebiggyesztett ajkaiból ez derült ki. Blaise morduló hangnemben válaszolt.

-         Blaise! Blaise miről beszéltek?! – csattant Daphné. Szörnyen zavarta, amikor apa és fia franciára váltott előtte, mert esélye sem volt közbeavatkozni. Tudta jól, a francia Blaisenél éppen annyira a szerelem, mint a fegyelmezés nyelve. Ha Blaise franciára vált abból Fabiannak már nem sok jó származik. Blaise szándékosan is váltott át mindig, hogy Daphnénak esélye se legyen közbeavatkozni a nevelési módszereibe. Blaise most nem is reagált Daphné közbeszólására. A melegbarna szemek kidülledve meredtek a kisfiúra. Fabian lehajtott fejjel úgy tűnt lenyugszik. Blaise tovább folytatta a neki-nekilendülő mondatokat. Fabian végül hátrafeszítve magát belekezdett a hisztibe. Verte magát, dühöngött és rúgdosta az asztalt. A sírás hangjára Dee is kedvet kapott, hogy bekapcsolódjon, s ő is rákezdett. Daphné letette a tálkát és a kiskanalat, s   a vállára vette a lányát. Blaise felrántotta a székből Fabiant, s a konyhába a kagyló elé rúgott egy széket, s rápenderítette a kisfiút. Fabian hisztizve toporzékolt. Blaise megengedte a hidegvizes csapot, s Fabian felé csapta a vizet. Blaise ingerült indulatos francia beszéde. Daphné le fel járkált az étkezőben a síró Dee-vel. Miközben hallgatódzott a konyhába.  Néhány mondatot azonban elkapott, amit Blaise angolul ordított a fiára, ami azért mégis a fő nyelve volt és dühében könnyebben a nyelvére jött.

-         Megjegyezted Fabian?! Tiszteled a szüleidet! Engem is és anyád is!... Hogy képzeled te hogy visszafeleseljél egy felnőttnek!... És követelődz!... Nehogy azt hidd már ,hogy az lesz amit te akarsz! Ha anyád elvisz a nagyapádhoz azért hatalmas köszönetet kell majd mondanod és olyan hálacsókokat adnod neki amennyit elképzelni sem tudsz!... – Blaise váltogatta a nyelveket, hol franciául, hol angolul beszélt. Fabian hangosan bömbölt, túlharsogva apja mély zengésű erős hangját is. – Lenyugszol? Kérsz még egy kis vizet? Akkor nyugodjál le!...Befejezted? Befejezed a hisztizést? – Daphné idegesen lökte be a konyhaajtót.

-         Blaise?! – szólt a férfira kérlelőn Daphné.

-         Daphné ne avatkozz bele! – intette le Blaise. – Elszemtelenedik mielőtt észrevennéd! És később már semmit sem tudsz kezdeni vele, hogy olyan lett. Most kell letörni a kis csökevény szarvacskáit.

-         Elviszem apámékhoz – mondta Daphné.

-         Akkor azt hiszi majd hogy a hisztizéssel mindent elérhet. Majd elviszed, de nem most! – tette le a földre Fabiant, aki menekülve elfutott anyja mögé.

Hatalmas méregzöld autó kanyarodott le a Greengrass kocsifeljáró szélére. Daphné mély levegőket vett. Átnézett a fiára a gyerekülésre.

-         Oké, akkor most bemegyünk – kezdte Daphné.

-         Jó – dobolt izgatottan Fabian. Vadász-zöld galléros pamutfelső volt rajta és fekete farmernadrág. Gondosan megfésülve. Vendégségbe készülve.

-         Próbálj meg nem rosszalkodni, nem hangoskodni, és az otthoni dolgainkról nem beszélni. Egyaltalában próbálj meg normálisan viselkedni, ne úgy ahogy szoktál. Rendben? – intette még utoljára a fiát rendre Daphné.

-         Jól van – mondta türelmetlenül Fabian. Daphné kilökte a mercédes ajtaját, s megvetette fekete körömcipőjének talpát a greengrass villa feljáróján. Szűk lábszárközépig érő hátul hasított szoknya volt rajta, testszín harisnyával. S hozzá könnyű muszlinzöld blúz. Még hűvös a szél. Fázósan magára dobta fekete kabátját, s Fabiant kioldozta a gyerekülésből.

-         Kérem a kezed! – szólt rá mielőtt Fabian rohangászásba kezd. Ahogy lehajolt megigazítani a fia gallérját éles fütty fogadta, ahogy a fenekét a villa felé döntötte. Daphné kiegyenesedve fordult meg. Marcus volt. A görögös oszlopnak dőlve mérte végig a húgát.  Könyékig feltűrte a pulóverét és izmos karjait keresztbe fonta maga előtt. Negyven éves, szemtelenül zöld szemekkel. Daphné sűrű sötét szempillája hűvösen lebbent meg.

-         Miért van az, hogy a férfiak minél idősebbek annál jobban néznek ki? Blaise is évről évre. Én meg, az évekkel már csak veszítek. Mekkora kiszúrás ez az élettől. Hogy egy pasi csak érettebb, de a nő öregebb?

-         Ne sopánkodj! Nézd a jobb oldalát nagyobb lett a segged is meg a melled is – jegyezte meg Marcus lenézve a pöttöm gyerekre.

-         De csak mert szoptatok – figyelte, ahogy Marcus leguggol a gyerekhez.

-         Szia! Emlékszel még rám? – kérdezte a kisfiútól. Fabian szótlanul nézte a férfit. Daphné megrázta lágyan a kezét, s Fabian felnézett rá.

-         A bácsi anya testvére. Ő a bátyám – magyarázta Fabiannak.

-         Nekem is van tesóm és neked is? – nézett rá Fabian.

-         Tudom, hogy született kistestvéred – felelte Marcus.

-         Itt van? – tipegett idegesen Daphné befelé pislantva a villába.

-         Itthon van igen, meggondoltad magad? – nézett rá Marcus.

-         Most már késő visszafordulnunk? – vonta össze tanácstalanul szép szemöldökét Daphné.

-         Már kétszer cseréltünk ágytálat alatta amióta tudja hogy jössz – felelte Marcus rezzenéstelen szempillákkal.

-         Ó, ennyire lerobbant? - mondta megütközve Daphné.

-         Dehogy, csak húzlak Daphné vedd már észre! Mindig olyan komolyan elhittél mindent amit mondtam neked ez volt a legnagyobb problémád mindig is – felelte Marcus.

-         Hol? – kérdezte a bátyjára sandítva Daphné.

-         A nagyszalonban – felelte rá Marcus előreengedve a villába a húgát. Daphné a kezébe kapaszkodó Fabiannal belépett a Greengrass villa nagyszalonjába.

-         Queenie! Kicsim! – köszöntötte érdes hangon az idős férfi. – Eljöttél és elhoztad az unokámat is! Ejej!

-         Szia apa! – felelte rá kissé ridegen Daphné. Megint lúdbőrödzött a háta a Queenie megszólítástól. Az idős Greengrass mellett a kanapén egy tíz éves lány ült. Királykék selyemruhában, egyenesre debodorált fekete hajjal és sötét szemekkel, ellentétben vakítóan fehér bőrével. Komoly lánynak tűnt, oldalt választott hajjal, lesütött szemmel, félszeg testtartással.

-         A lányom – intett a fejével a lány felé Marcus.

-         Gyere már ide öregapádhoz te kis pöttömke! – hajolt előre a kanapén az idős férfi.

-         Nos? Ő a nagyapád! – rázta meg a kisfiú kezét Daphné.

-         Egy kis üdítőt kértek? – nézett rájuk Victoria, Marcus felesége.

-         Csak vizet – biccentett Daphné.

-         Gyere ülj ide mellém hugicám, ne álldogálj már itt előttünk! – húzta le Marcus a derekánál fogva Daphnét a kanapéra. Daphné zavartan sepergette le bátyja kezét a csípőjéről.

-         És most nem jött veled a forró fejű férjed, hogyhogy? – kérdezett rá enyhe élccel a hangjában Mr. Greengrass.

-         Blaise rendel, igazán sajnálja, hogy nem tud a családi perpatvarban részt venni – felelte fagyosan Daphné.

-         Gondolom mennyire – húzta el a száját Mr. Greengrass. – Pedig azt hittem szívesen bújsz meg a férjed széles válla mögött.

-         Vagy a lába között – szúrta közbe gonosz kacsintással Marcus. Daphné fel se véve a gúnyos megjegyzéseket hátravetett fejjel fekete haját hátrarázva Maiára nézett.

-         Már iskolás korú vagy Maia?- kérdezte a kislányt.

-         Nem. Jövőre jelentkezem az iskolába – felelte Maia.

-         S hová fogsz járni? – kérdezte tőle Daphné.

-         A Roxfortba iratjuk – nézett rá oldalt Marcus miközben elvette feleségétől a tálcát s egy poharat Daphnénak kínált, s Daphné levette a tálcáról Fabian poharát is. - A lányok a Roxfortba a fiúk a Durmstrangba, ez mit sem változott a greengrassoknál.

-         Sosem értettem a rendszert – kortyolt a kellemes langyos vízbe Daphné.

-         Nem lep meg – nyammogott az apja. – Pedig egyszerű. A Roxfort sokkal gyengébb iskola. A lányoknak éppen elég azt elvégezni. – Daphné elutasítóan nézett az apjára.

-         Te is így gondolkodsz Marcus? – nézett rá Daphné.

-         Persze. Sokkal gyengébb. Igazán alig kell oda tudni valamit. De nektek az is bőven elég. Még sok is. Nézz csak magadra! A nők iskoláztatása félelmetes dolog – jegyezte meg ironikusan Marcus.

-         Mert akkor már egyből kombinálnak és gondolkodnak – folytatta az apja.

-         Csak azért mentem a Roxfortba, mert azt talán még el tudom végezni így gondoltátok? – nézett az apjára Daphné.

-         Egyfolytában csak a hülyeségeken járt az eszed, neked is meg Astoriának is. Azt sem tudom a Roxfortot hogy tudtátok befejezni – ültette a térdére az unokáját Greengrass.

-         Kedves – húzta fel az orrát Daphné. – Anya merre?

-         Minden csütörtök este lelép itthonról, nem tudom hova megy, azt mondja ez olyna női dolog – forgatta a szemét Greengrass.

-         Azt hittem mind itt vagytok ma – ingatta a fejét Daphné. Fabian laposakat pislogva vágyakozott vissza anyjához. Daphné elkapta fia tekintetéből a kívánságát. – Szomjas vagy? Gyere ide! – hívta át magához a fiát Daphné. Fabian lecsúszott az idős férfi lábairól, s anyja elé lépve várta, hogy Daphné felemelje a combjaira. Megdöntötte a kisfiúnak a poharat, s Fabian szomjasan kortyolt a nagy pohárból. Anyja kézfejére tenyerelve. Daphné oldalt nézve figyelte, hogy kér-e még. Fabian elhúzta a fejét. Anyja ölébe helyezkedve nézett az idegenekre.

-         Nos szólalj már meg Fabian – ért a kisfiú térdéhez Marcus. – Mesélj milyen a kistestvéred?

-         Lány. Kicsi. Aranyos. Sírós – foglalta össze pár szóban Fabian. Ujjait a szájába tolva. Daphné elhúzta a kicsi kezét, hogy ne vegye a szájába az ujjait. Fabian felnézett anyjára, hogy rosszakat mondott-e, mert mindenki felnevetett a szavain.

-         Elképzelni sem tudnám, hogy a gyerekeimet én segítsem világra. Szerintem egy férfinak szülést látni az egy katasztrófa – ráncolta a homlokát az idős Greengrass. – Nem is értem a férjed hogy vetemedhetett erre. Régen a javasasszonyok és bábák csináltak ilyesmit. Ez nem egy férfi dolga. A férfi dolga az hogy gyereket nemzzen, a nőké, hogy megszüljék.

-         Én semmi kivetnivalót nem találtam benne. Ráadásul Blaise számtalanszor látta már azt a helyet. És a férjem kiváló gyógyító, senki más kezei közt nem is szeretnék lenni. Más gyógyítót el sem fogadunk – védte meg a férjét Daphné. S közben áldotta az eszét, hogy most nem Blaise-el jött. Blaise olyan érzékeny ha a munkájáról, a származásáról, vagy a francia dolgokról van szó.

-         Akkor is férfiatlan munka, betegápolás és hasonlók!

-         Mert hazug törvényeket megfogalmazni dicsőség egy férfinak igaz apa? – kérdezett rá dühösen Daphné.

-         Most miért támadod Victort? – kérdezte értetlenül az idős Greengrass.

-         Te miért támadod a férjem?! – kiáltotta ingerülten Daphné.

-         Ebben a házban ne emeld meg a hangod Queenie! Itt nő nem kiabálhat! Nem a férjed villájában pelenkázod a kölykeit itt vagy az apád házában és minden férfi házában a saját törvénye az úr jegyezd meg kisasszony jegyezd meg! – mordult a kanapé karfáját csapkodva.

-         Egy életre megjegyeztem kösz apa! – sziszegte neki Daphné, s fel is pattant a kanapéról. – Köszönjük a szívélyes vendéglátásotokat ismét! – igazította a csípőjére Fabiant Daphné. – Sajnos most nem kívánok tovább visszaélni vele! – fordult ki ,s kopogó cipővel az előcsarnok felé indult. Marcus futott a húga után.

-         Daphné! – kiáltott utána.

-         Kibírhatatlanok vagytok! – rázta a fejét Daphné, miközben Fabiant beültette a gyerekülésbe, s hosszú körmeivel idegesen babrált a biztonsági övön.

-         Nem mindig – túrt a hajába zavartan Marcus.

-         El is felejtettem miért ne mtudtam egy levegőt szívni veletek. Nektek a nő csak szép legyen, de buta. Olyan jellemző! Felfordul tőletek az ember gyomra. Csak addig tartjátok nőnek a nőt amíg meghajlik nektek, amíg behódol, amíg megalázkodik, és teljesen alkalmazkodik. A ti kényetek és kedvetek szerint hajlik, és akkor a tenyereteken hordozzátok. Igen Marcus tudod azt hittem erre ébredtem rá akkor ott a hintánál. Hogy amíg csak szép voltam addig mindenki szeretett. De amikor legyőztelek titeket egyetlen dologban is, akkor már elvesztettem a kis édes kislány szerepemet itthon, mert a férfisovinizmusotok megszagolta a törtetésemet. És ne hazudj magadnak Marcus te is pontosan tudod hogy így van! Ezer nőt is eltartanál itthon, ahogy a feleséged is és a lányod is, csak ne gondolkodjon, csak ne vitázzon veled, csak legyen a titkos kis uralmad alatt. És a te szavad számítson.

-         Mert te nem így élsz Daphné?! Úgy mondod mintha ki kellene törnöm belőle, hiszen ebbe nőttünk bele! TE is és én is!  Hazudsz magadnak is ha nem ismered be, hogy a férjed irányít! Még akkor is, ha meghagyja a szabadságod! Neki az a fontos hogy ne pofázz vissza neki, és azért nagyjából úgy legyen ahogy ő mondja, ha kitörsz belőle, akkor szétköltöztök igazam van?

-         Mi van besúgód van? Astoria személyében? Beköp a saját húgom? Azt hittem ő legalább az én oldalamon áll! – csattant Daphné hevesen.

-         Miért van az hogy te ordibálva és dühöngve lépsz le mindig itthonról úgy hogy haraggal válunk el? – támasztotta meg a karját a mercédes tetején Marcus, hogy megakadályozza a húgát, hogy elviharozzon mellette.

-         Mi ez a kémkedés utánam? Nem mindegy nektek?

-         Persze hogy érdeklődünk a sorsod felől!

-         És jól esett megtudni, hogy igen konkrétan az mentette meg a házasságom, hogy a férjem csaknem megerőszakolva teherbe ejtett? – csattant Daphné. – Elégedett vagy, hogy lám úgy ismerhettek amilyen vagyok is?

-         Daphné! Senki más nem tudja csak én. És azért nem ez a teljes igazság te is tudod – szólt nyugodtan Marcus. – Hé… Daphné! – Marcus látta, ahogy a nőben letörik a mécses, Daphné szeméből peregtek a könnyek.

-         Nem szeretek hazajönni. Mert mindig szembesülnöm kell azzal, hogy képtelen voltam egész életemben kitörni ebből. Ebből a rendszerből. Belezuhantam az első férfiba, akiről pontosan azt éreztem ,hogy ugyanolyan mint ti. És a rabja vagyok azóta is. Igazad van. Ez a neveltetés, a család, amit magunkkal viszünk akkor is ha nem akarjuk. Akkor is úgy lesz, ha kézzel-lábbal ellenkezünk – törölgette a kézfejébe a könnyei Daphné. – A francba is szétkenődött a szemfestékem! – szipogta a kézfejére nézve.

-         Ne haragudj Astoriára amiért elmondta! Tudod, hogy a családon belül sem mindenki egyforma – modnta Marcus.

-         Miért érdekellek én annyira? – tette a napsütötte mercedes tetejére a tenyerét Daphné is.

-         Mert a húgom vagy. Ráadásul az a húgom, akiről semmit sem tudok. A titokzatosság mindenkinek felkelti az érdeklődését. Egyébként meg ahogy én első vagyok a fiúk között úgy te első a lányok között. AZ elsőszülötteknek össze kell tartani – tette hozzá futó mosollyal Marcus.

-         Na jól van megyek, mert a lányom már biztos hiányol – paskolta meg a kocsi tetejét Daphné.

-         De nincs harag ugye? – kérdezte Marcus hátraálllva, s tekintetével követte Daphnét ,ahogy megkerüli a motorházat.

-         Nem, nincs – mosolygott fel rá bágyadtan Daphné. – Minden jót nektek! – csapta be az ajtót Daphné, ahogy a vezetőülésre ült. Beindította a motort.

-         NA hogy tetszett a nagypapi? – nézett a visszapillantótükörben a fiára Daphné.

-         Nem olyan mint Scorpiusé. Én azt hittem a nagypapák olyanok mint ő.

-         Hát ahhoz Malfoynak kell születni fiam – húzta el a száját Daphné, s hátratolatva visszafordult az úton, a Greengrass villa kapuja felé.