A kis szőke fej ide-oda forgolódott ahogy anyja karjai között könyökölt a kisfiú az ablakpárkányon és a wiltshire-i tájat nézte. Pansy egy apró széken térdelt, aminek  szélére a fiát állította, s most mindketten az ablakon nézelődtek.

- Ugye milyen szépek a dombok? – kérdezte tőle Pansy. Scorpius hevesen bólogatott. – ez a Malfoy birtok, a határát nem is látod olyan messze van – a nyári szellő feléjük hozta a birtok illatát. – Hunyd be a szemed! – súgta Pansy. – Na és most vegyünk egy nagy levegőt. Scorpius is mélyen lélegzett. – Finom igaz? – kérdezte tőle nevetve Pansy, s Scorpius is kuncogott. Draco csendesen lépett az ablakon szemlélődőkhöz.

- Pansy szívem indulhatunk? – kérdezte Draco az újságot gyűrögetve a kezében.

- Megyek igen – húzódott el az ablakból Pansy. – Kérek egy nagy puszit Scorpius! – a kisfiú átölelte anyja nyakát és puszit nyomott a levendulaillatű bőrre, majd tűrte, hogy anyja is megszorongassa és megpuszilgassa.

- Sokáig lesztek?  - kérdezte Scorpius  miközben apja is a karjába emelte, s meggyomrozta a fiát, megpuszilgatta, megsepergette a kis szöszke haját.

- Egy hétvége. Hármat alszol és itt vagyunk – mondta Draco. – Nagyanyádék teljesen le fognak kötni észre se veszed, hogy nem leszünk itt – állította talpra a kisfiút Draco. – Rendesen viselkedj, jó legyél! – Draco és Pansy kézen fogva a kisfiút még elindultak vele a lépcsőn. Draco végigmérte a Malfoy-címeres gobelint, elégedetten biccentett hozzá, s a lépcsőfordulón már lefelé is vette a lépteit.

- Betetted a vastag kendőmet? – kérdezte Pansy még visszalépve.

- Be, már legalább ötször kérdezted, amúgy meg miért nem te pakoltad el a cuccaidat, ha engem zaklatsz utána – szűkült össze s szürke szempár.

- Csak, hogy bosszanthassalak vele – felelte rá gonosz mosollyal Pansy.

- Mindjárt gondoltam – húzta le a száját, miközben a sötétített autóba a kormány mögé ült.

- Szia anya! Szia Apa! – kiáltotta még Scorpius az ablaknak nyomva a tenyerét.

- Tisztára összemázgálja a kocsimat! – mérgelődött Draco és inkább gyorsan lehúzta Pansy oldalán az ablakot mielőtt Scorpius még jobban összefogdosná. Pansy még megszorongatta Scorpius  kis kezét búcsúzóul, megsimogatta az arcát, elsepergette a szőke tincseket a homlokából.

- Vigyázz magadra! Sokat gondolunk majd rád! Engedj most már had induljunk, mert elkésünk! – mosolygott a kicsire Pansy.

- Puszit, még egyet! – Scorpius lábujjhegyen állva puszit adott anyjának, és Pansy is megpuszilgatta a fiát.

- Menjünk, már fél órája búcsúzkodunk – morgolódott Draco.

- Apának is! – Scorpius futva megkerülte az autót, s Draco letekerte maga mellett is az ablakot.

- Jó, msot már mehetünk Scorpius!? – kérdezte Draco a fiát.

- Igen! Hozzatok valamit nekem! – szólt utánuk vigyorogva Scorpius. Draco és Pansy fejüket ingatva összenéztek.

- Állj hátrébb, mert leviszem a lábad! Szia kicsim! – Draco beindította a motort, kibiccentett apjáéknak, s  Pansy sűrű integetések közepette, a kúria előtt álló még egy ideig a kocsi után futó Scorpiusnak integetett és dobált puszikat. Draco megnyomkodta neki párszor a dudát, amire Scorpius nevetgélt magában. Kifordult a szép sötét autó az útra. Pansy figyelte a Malfoy-birtokot az ablakon keresztül.

- Most pont nem látni az épülő üvegházakat – nézett arra Draco is.

- Dühösek lesznek meglátod – mondta Pansy kiseperve ében tincseit a szeméből.

- Nem lesznek – vetette ellen Draco.

- Dehogyisnem. A legjobb barátnőm. Ismerem – nézett felé Pansy.

- Nekem meg az unokanővérem, pláne ismerem – nyugtatta Draco.

- Feléjük sem néztünk már több mint… - Pansy elkezdte az ujján számolgatni a hónapokat, de végül feladta. – Ez rengeteg idő.

- Felfoghatja ,hogy más dolgunk is volt – legyintett Draco.

- Meg kellett volna már hívnod, tavaly még a születésnapodat is elfelejtettük a társasággal ünnepelni – emlékeztette Pansy.

- Mert amióta megszületett Scorpius csak ő van a középpontban, minden más… - Draco sóhajtva taposott a gázra. – Kiengeszteljük vettem neki két karton habrolót.

- Fuj de utálatos vagy! – suhintotta meg Draco combját Pansy.

- Vezetek! Ne inzultálj! – szólt rá Draco gonosz vigyorral.

- Tudod mit cseréljünk helyet, nem bízom abban, ahogy te vezetsz – hunyorított rá Pansy.

- Én meg sose ülnék egy olyna autóba, amit nő vezet – vágta rá Draco.

- Daphné is jól vezet – védekezett Pansy sértetten.

- Akkor te még nem láttad őt vezetni – jegyezte meg Draco.

- Mert te mikor láttad? – fordult felé Pansy.

- Öhm…éppen arra jártam – felelte kitérően Draco.

- Tudod mit nem is érdekel, nem akarom tudni – nézett el Pansy.

- Defektem volt bent a belvárosban Daphné meg pont a Mungó felé tartott – magyarázta sóhajtva Draco.

- Tehát elvitt blaise-hez – egészítette ki Pansy.

- Hát csak néhány saroknyira voltunk már – bólintott rá Draco. – A combjai közt a kormány, közben a tükörben nézi ahogy rúzsozza a száját és festi a szemét. Na ilyen daphné, amikor éppen a férjéhez siet a mungóba.  Hogy lehet így vezetni? – nézett vissza Pansyra. – Azt hittem hogy Blaise kezelhet is mire kiszállok abból a kocsiból. Soha többet. Ja és persze magassarkú cipőben vezet. Kész életveszély beülni mellé a kocsiba.

- Mert azt hiszed Blaise jobb? – nézett rá gúnyosan Pansy.

- Miért blaise jól vezet – rántotta meg flegmán a vállát Draco.

- Aham, amikor a sebesség bajnokát játsza. Az egész kocsi egy előre-hátradobáló hullámvasút volt. Jaj fék! Gáz! Fék! Gáz! És Blaise a végletek vezetője. Csikorgó kerekekkel, és csontig rátaposva a fékre. Kész őrület! – hadonászott Pansy.

- Mert te mikor ültél Blaise-el egy kocsiban? – kérdezett rá Draco.

- Éppen arra jártam és felvett ennyi – felelte kitérően Pansy. – Nem beszélhetnénk másról?

- Mert majdnem be kellett ismerned, hogy én vezetek a legjobban? – kérdezte rá fölényes mosollyal Draco.

- Álmodozz csak – fújtatott Pansy.

- Hát inkább mint a te görcsös vezetési stílusod, nem is szeretsz vezetni – legyintett Draco.

- Nem mert kifáradok

- Mert görcsölsz – vágta rá Draco. – Két kézzel szorítod a kormányt, és pislogni sem mersz, őrület! És mindenre visszatartod a lélegzetet, hogy jaj merlinre most mi lesz? Látom magam előtt – nevetett fel gonoszul Draco.

- Nem kérsz egy habrolót? – kérdezte Pansy.

- Csak hogy elhallgattass és betömd a számat? – vágott rá grimaszt a férfi.

- De pontosan azért! – sziszegte neki Pansy.

- Kérek! – felelte rá Draco.

- Nem kapsz! Most vezess! Amúgy sem akarom felbontani, amit Millynek veszünk! Olyan ciki lenne – fordult el Pansy.

- De már úgyis megérkeztünk – intett a fejével a megfelelő irányba Draco.

- Nem szeretem Norfolkot sokkal hidegebb mint Wiltshire – nézte a szürkés eget Pansy. A Norfolki Monstro kastély szürkés kőfalai komorak, és sötétek voltak. A széles kapuban senki sem várta az érkezőket. – Látod ki sem jött elénk!

- De meghívott! – emelte meg közönyösen a szemöldökét Draco. Egyszerre csapták be maguk mögött az ajtót. Draco a hátsó ülésről kivette a két nagy láda édességet, És a Monstrónak szánt rekeszes alkoholt. Pansy a kendőjét maga köré tekerve  lépett a kastélyba Draco oldalán.

- A rég látott barátok! – csattant Monstro ölbös hangja.

- Greg! – biccentett neki Pansy, s gyorsan átölelte Millyt, aki elutasítóan és rosszalló apró barna szemekkel nézte a házaspárt.

- Azt hittem el sem jöttök! – mondta sértetten Milly.

- Ne nyavalyogj, nesze habrolók! – nyomta a kezébe Draco a két nagy ládát.

- Draco! – szólt rá Pansy.

- Felénk sem néztetek hónapok óta! Nem is hívtatok! Persze! Monstanában csak a Blaise-ék igaz? Hát lehet, hogy nem vagyunk olyan befolyásosak és nincsenek olyan kapcsolataink mint nekik, sőt sem népszerűek, sem olyan jó kinézetűek nem vagyunk, de azért rokonok vagyunk vagy nem? Nagyon rosszul esett tőled Draco ez! És tőled is Pansy! Én, aki mindig mellettetek álltam! Aki mindig  azon fáradoztam, hogy összekösselek benneteket!  Ilyen hálátlanul háttérbe szorultam!

- Egyáltalán nem erről van szó! – húzta el a száját Draco, hogy unokanővére ekkora sértődést levág most ebből az egészből.

- De igen! Blaise-éket kértétek fel keresztszülőknek is! Teljesen kizártok az életetekből! Nem is szerettek minket! – húzigálta a stóláját Milly.

- Milly, először is Blaiseékkel közös megállapodásunk volt ez. És másodszor…

- Másodszor pedig, tudom nagyon jól, hogy szinte minden két hétben találkoztok velük!

- Nem is igaz! – tiltakozott Pansy.

- Aham, az elmúlt két hónapban háromszor voltatok náluk grillpartyn vagy mi a csodán! A ZAbini villa parkjában Blaise sütögeti nektek a húst és én? És mi? Mintha nem egy társaság lettünk volna. Vagy csakis azért mert a két gyerek egy idős? Hát ne mtudtam, hogy nekem is Pansyval egyszerre kellett volna szülnöm, csak hogy befogadjatok a nagy elit köreitekbe! – lengette húsos vaskos karjait Milly.

- Milly, nyugodtabban is… - dünnyögte mellette Monstro.

- Ne csitítgass! Te úgyse mondanád meg Dracónak, de nekem a rokonom, nyugodtan elmondhatom neki, hogy mi a véleményem róla, hogy milyen hálátlan és mennyire nem tiszteli már a rokoni kapcsolatait sem!

- Egyszerűen azért találkoztunk többet, mert Somerset közelebb van Wiltshire-hez mint Norfolk! Ahhoz hogy Norfolkba érjünk több óra kell, nem lehet megjárni egy délután alatt, mint Somersetet. És fordítva is Blaise-éknek is egyszerűbb átugrani hozzánk – tárta szét a karját Draco. – Nem összejövetelek voltak, csak futó találkozások, és tényleg főleg a srácokat dobtuk össze, mert nem akarjuk, hogy Scorpius csak felnőttek között legyen, és szerintem Blaise-ék is így vannak Fabiannal.

- Rosszul esett, az hogy ennyire elhanyagoltatok minket. Amíg Scorpius kicsi volt megértettem, hogy nem fogadjátok el a meghívásainkat és hogy igazán nincs időtök vendégekkel foglalkozni, de most? – durcáskodott Milly.

- Amióta Scorpius megszületett, tényleg belőle áll az életünk ne haragudj – szólt gyorsan Pansy. Milly vállrántva húzogatta a stólát a karján.

- És itt állunk a huzatos kapuban vagy talán beljebb mehetünk a kastélyba? – kérdezte nyersen Draco. – Blaiseék nincsenek itt vagy már meg sem hívtad őket?

- Még nem értek ide – felelte Monstro. – De állítólag úton vannak.

- Nos előbb utóbb csak ide érnek, addig azért igyunk valamit – lépett beljebb Draco magával húzva Pansyt is.

Blaise-ék kitérőt tettek Londonba, hogy lepasszolják a gyerekeket.  Dee a napokban tölti be az egy évet, és mindketten bíztak benne, hogy Astoriát éppen eléggé ismeri már a kicsi, hogy ne okozzon gondot, hogy egy hétvégét a gyerekektől távol töltenek. Astoria pedig felvértezve a két Zabini gyerekre várta a hétvégét. Az ablakból integettek le szüleiknek, Blaise az orrára igazgatva a napszemüveget intett vissza, s Daphné is a hajába rendezte a sötét napszemüvegét.  Végre egy teljes hétvége a kicsik nélkül. Szinte úgy érezte, hogy kivirágzott és fellélegzett. Már elege volt az állandó gyereknevelésből, hogy otthon próbál helytállni anyai kötelességeinek, amiknek inkább kevesebb sikere volt, mint több. Blaise a nyáron egyébként nagyon rádolgozott a családi életre. Hétvégén egy napot mindig velük töltött, kint piknikeztek a Zabini- dombok tisztásán. Sokat játszott a gyerekeivel. De Daphnéra már kevés idő és energia maradt. Most hogy csak felnőttek lesznek a Monstro-várkastélyban. Hát ez sokat dob a hétvége hangulatán. Mert a családos rendezvényeket a mozgékony és pörgős élethez szokott Blaise és Daphné sokkal kevésbé viselték már. Daphné átvetette a karját Blaise ölésére, s ujjaival Blaise tarkójánál birizgálta a sötét tincseket.  Daphné kibontott egy doboz gyümölcsös- pudingos kosárkát, s élvezettel beleharapott a kellemesen édes süteménybe.

-         Kérsz? – nyújtott Blaisenek is egy falatot.

-         Ide vele!  - harapott rá Daphné méregzöldre lakkozott körmű ujjaira Blaise. Nyelvével átnyalta Daphné nőies ujjait is. Daphné lágy kacagással honorálta a kedveskedést. Újabb pudnigos kosár. Ahogy Blaise beleharapott a meggydarab legurult a tetejéről.

-         A fenébe! – érezte ,ahogy a mellkasára pottyan, majd lejjebb gurul.

-         Ne aggódj pont jó helyre esett! – nevetett Daphné, s előbb Blaise fekete ingjéről nyalta le a vaniliapudingot, majd az ölébe guruló meggyre csókolt rá. Most már ne mcsak meggy, de rúzsfoltos is lett a hófehér nyári nadrág. Blaise ahogy megérezte, Daphné nyála átnedvedzi a könnyű anyagot felnyögve taposott rá a gázra.

-         Cicám, így nem lehet vezetni! – tette az egyik kezét Daphné fekete hajzuhatagára, s beletúrt.

-         Mh ,te csak az útra figyelj! – búgta Daphné, Tenyerével rámarkolva Blaise nadrághalmára.

-         Gyere inkább adok neked egy újabb süteményt! – vett ki a kalaptartóra állított dobozból egy újabb adagot. Daphné szándékosan úgy harapott rá, hogy a konnyú, napon olvadozó pudin kicsorogjon a kosár belsejéből. Végigcsorgott a mellkasán, s ahogy Blaise elhúzta gyorsan a combjára is cseppent.

-         Hoppá! Kapta be a falatot Blaise, s félig az utat nézve, ujját végighúzta Daphné mellkasán, hogy a pudingot az ujjára fogja fel, s a szájába vette a pudingcseppet. Majd a karcsú combon is végigsimította az ujját, s a nyelvével lenyalta az ujjáról a pudingot. – Ó jobb ez a sütemény mint gondoltam! – nyalta meg az ajkát Blaise.

-         Blaise álljunk le! – szólt Daphné.

-         Oké! Akkor ne kínálgass süteménnyel – nevetett Blaise.

-         Nem, úgy értem parkolj le itt valahol! – túrt a férfi hajába Daphné buján szétnyíló ajkakkal már blaise ajkára szorítva a sajátját. Blaise beszélni sem tudott, Csak Daphnétól próbált kilátni, hoyg legalább az útpatkára kormányozhassa az autót. Behúzta a kéziféket, s Daphné már át is lendült az ölébe.

-         Az országút szélén vagyunk! – tette a tenyerét Daphné csípőjére mohón a tenyerét blaise.

-         Nem érdekel, ki az a zakkant aki augusztus végén ebben a kánikulában úton van – zihálta Daphné.

-         Igaz, minek kelt útra! – tapadt a nő cseresznyeszín ajkaira Blaise, s ledobta a napszemüvegét a kalaptartóra. Daphné remegő ujjakkal oldozta ki Blaise övét és türelmetlenül várta, hogy behatoljon. Ráereszkedett a merevedő hímtagra. Ahogy megemelkedett azonban állandóan neki ütődött a kormánynak, s meg megnyomta a dudát.

-         Nem, így nem jó  -zihálta remegő hangon, miközben Blaise is fel-felnyögött.

-         Aham, ok! – Blaise nem hagyta, hogy Daphné leszálljon róla. A karjaival tartva a nő combjait, valahogy kikászálódótt az ülésről, s szinte rázuhant a forró vörös motorháztetőre nyomva Daphnét.

-         Ó cseszd meg de forró! – kapaszkodott Blaise karjába Daphné.

-         Jó, jólvan! Daphné lerángatta Blaiseről a fekete pólót, és a feneke alá gyűrte a motorháztatőre. Blaise mohón markolt a formás női melleket, másik karjával átkarolva tartotta Daphné hátát, adta a gyors intenzív lökéseket.

-         Ó, Blaise! Ah, …áhh… igen! – Daphné hátrarázva  haját sikongva reszketett, szorította magához a férfit, s a mellettük elhúzó autóból hallatszó éles füttyszóval egy időben nyögtek fel mindketten a csúcson. Blaise pihegve hintett csókokat Daphné vállára és nyakára.

-         Ó rosszak voltunk, nagyon rosszak – zihálta nevetve, s dülledős szemekkel Blaise. – Még jó hogy tangában vagy.

-         Én szeretek veled rosszalkodni – kacsintott rá Daphné félájultan. Végigcsorgott a nedvük a vörös ferrari szélére.

-         Ó te jó ég! Remélem ha megszárad nem lesz nagyon ocsmány. Kínos lenne vele beállítani Mosntróékhoz – segítette le a földre Daphnét Blaise. Daphné Blaisebe kapaszkodva, átvetett karral a férfi nyakát szorítva nézett vissza motorháztetőre. – Ühüm, és a pólód is olyan lett – emelte meg Daphné az anyagot.

-         Uh, hát azt mindenképpen át kell cserélnem a nadrágot is át kellene – nézett a meggy és pudingfoltos nadrágjára Blaise.

-          Ó majd átveszed náluk, már mindjárt ott vagyunk – ült vissza a kocsiba Daphné.

-         Hát kínosan sokat késünk már így is! – dobta magára a polót Blaise, s gyorsan visszaugrott a kocsiba. – Siessünk cicus! Mert megint mi futunk be utolsónak. Pedig a Malfoyok is mindig késnek – Blaise rátaposott a gázra. A menetszél felé csapta az illatokat.

-         Ejha még most is érzem az nedveid illatát, Tisztára beizgulok tőle – vihogta a nőre Blaise. Daphné a nyakába kapaszkodva nyomott csókot a férfi arcára.

-         Tudod csak a combodat nézem, de még mindig csurom nedves vagyok. Nem lehetne még egyet?! – kérlelte Daphné.

-         Jaj muszáj vezetnem cicám! – nézett a karórájára idegesen Blaise.

-         Akkor csak a kezed add! – húzta a férfi kezét a lába közé Daphné. A lábait felhúzva fogadta Blaise behatoló ujjait. – Ó jaj Blaise!

-         Sebességet kellene váltanom lakott területen vagyunk – nézett rá Blaise.

-         Ó, majd én te csak csináld! – Daphné két kézzel markolta a sebességváltót, s lehunyt szemmel kábán lökte át az alacsonyabb sebességbe. – Ó gyorsabban még még! – sikoltotta remegve, s lerúgva az egész süteményes dobozt feszült meg a csatakossá nedvezve Blaise tenyerét, s a finom krémszín bőrülést. A pudingos sütemények sznaaszét repültek, kapott belőle Daphné olívazöld nyári ruhája, és Blaise is. Valamint az összes a lábuk alatt csöpögött csorgott.

-         Ó Daphné te jó ég!

-         Ó jaj de jó volt! Annyira szeretlek! – nyúlt át kábán Blaise hajába túrva Daphné, s áthajolt még Blaisehez egy csókra.

-         Na szépen fogunk kinézni! – pislantott magukra Blaise. – De nem szállok ki nem állok le, mert tudom hogy akkor sosem érünk Monstróék végigdugjuk az egész utat! Akkor viszont lehet egyszerűbb lett volna hazamenni és egész nap szeretkezhetnénk.

-         Hát…még visszafordulhatunk – biggyesztette le az ajkát Daphné.

-         Dehogy, nézd már ott a birtok! – mutatott előre Blaise. Daphné kapkodva igyekezett rendbeszedni magát. Blaise a kesztyűtartóban keresgélt törlőkendők után, hogy a tenyeréről legalább letörölje a nedveket mielőtt végigmázgálja vele a kormányt meg a sebváltót. Daphné a visszapillantó tükröt maga felé fordítva szedte rendbe a sminkjét.  Lekanyarodott a Monstro-kastély elé, s leállította a motort. Daphné és ő is még törölgették magukról a mindenféle maradványokat. De rémesen festettek szánalmasan összekoszolt ruhában.

-         Na én kitakarom a nadrágom a rekesz italokkal, a feketén annyira nem látszik semmi – mérte végig magát Blaise.

-         Ühüm, hát ha több ilyen pötty lenne rajtam akkor még rá is foghatnám hogy minta – kacagott Daphné a szanaszét díszlő maszatokat dörzsölgetve.

-         Mutasd! – Blaise rápöccintette a ruhára a pálcáját.

-         Jaj ne! Ne ez még rosszabb! – rémült meg Daphné.

-         Hát ez az általános gyógyítói tisztító varázslat – magyarázta Blaise.

-         Kösz, na most már a vak is látja hogy leélveztük a ruhám! – sopánkodott Daphné miközben tipegve kiszállt Blaise kocsijából, s meghuzogatta a rövid ruha alját. Blaise a kezébe nyomta a hatalmas tálca süteményeket. Ő pedig megroggyant térddel cihelte be az italos rekeszeket.

-         Üdv mindenkinek! Megjöttünk! – kiáltotta be Blaise a kastélyba. – a ház urának egy kis garatra való, férfierősítő – kacsintott rá Mosntróra Blaise. S átadta az erős izmos hatalmas vállas férfinak az italokat.

-         És a háziasszonynak! – nyomta Milly karjába a tornyozott tálcájat Daphné.

-         Hát ti meg hogy néztek ki? – szaladt ki Greg száján. Mire Milly könyökkel oldalba lökte a férjét.

-         Mi hát ööö…történt egy kis baleset az autóban… - nézte kössze Blaise és Daphné, s mindketten, zavartan sepergették a ruhájukat. - Átöltöznénk a vendégszobánkban, ha nem probléma – mondta Blaise sietve.

-         Ó igen persze, a szokásos  szoba a tietek! – biccentett rá Milly, s Blaise és Daphné sietve megindultak felfelé.

-         Nahát! Azért eléggé furcsa állapotban állítottak be! – ámuldozott Milly a férjének. Az étkezőbe vitték a süteményeket és az italokat, amikor a vacsorához öltözött Malfoyok hangos cipőkopogással érkeztek le.

-         Nem kell, mondani tudjuk – legyintett Draco, mielőtt Milly megszólal. – mond kicseszésből vagyunk Blaiseék falszomszédai? A zuhany alatt kufircolnak és szörnyen hangosak! – mordult Draco, nyitásként egy pohár lángnyelvwhiskyt töltve magának.

-         Már kezdtük elfelejteni milyen a régi társaság! – nevetett Pansy. – Én jót mulattam rajta! Jó újra együtt a csudába is! Tényleg most hogy együtt vagyunk most látom, hogy mennyire hiányoztatok – mosolygott Millyre Pansy. – És tudjátok mit, legyünk akárhány évesek is, azért még mindig nem változtunk! Mindenki maradt ugyanolyan!

-         Igen, csak legalább már nem epekedek szánalmasan Greg után – kuncogott markába Milly.

-         AHam, hát erre nincs mit szólnunk – nézett össze Pansy és Draco. – mi sosem epekedtünk egymás után – egészítette ki Draco.

-         Azért a vacsorát megkezdjük a Zabinik nélkül is, nekem már korog a gyomrom, majdcsak leérnek az étkezés végére – mormogta Greg, s a két házaspár asztalhoz ült.