Könnyedén fújt a lágy őszi szél a wiltshire-i domboldalon. Meglebbentette a hosszú vadvirággal tarka rétet. Scoprius szőke haja lebbent a szélben, ahogy a lejtőn lefelé nekiiramodott, s élvezte, ahogy a lejtő felgyorsítja.

-         Anya kapj el, kapj el! – kiáltozta,s ahogy leszaladt a lejtőn Pansy elkapta, s megpörgette a levegőben. Összenevettek.

-         Juj de jó volt – lelkendezett Scoprius. – Még, még, még!

-         Jól van, gyere várlak! – mondta Pansy, megigazgatva Scoprius derekán a ruhát. Scoprius visszafutott, lejtővel szembe, s a domb tetejéről ismét nekiindult, hogy a lendülettől felgyorsulva anyja karjaiba szaladjon. Draco a közeli fának támaszkodva figyelte őket. Pansy oldalt nézett rá. – Nem kellett volna elfogadnod – szólt sötéten Dracóra.

-         Ő kezdte! Most már csak szívjon – morgott Draco.

-         Mind hibásak voltunk – intette belátásra Pansy. – Hibás voltam én is, hogy belementem, hogy fogadjatok. Ha nem egyezem bele, akkor nincs ez. Neked se kellett volna licitálgatnod, és letenni a megszeghetetlen esküt. Ahogy Milly meg fogalmazhatott volna pontosan és akkor nem lett volna ez belőle. Butaság lenne az egészet Blaise-re varrni. Mert nem csak az ő hibája.

-         Akkor is elvette azt ami az enyém – bosszankodott Draco.

-         Egy kényszerből ránk erőltetett együttlét? – nézett szemforgatva Pansy.

-         Amit élvezett! Nem volt az akkora kényszer neki – sziszegte Draco.

-         Jövök! Anya! Jövök figyelsz? – kiáltotta előre Scoprius.

-         Gyere kicsim! – kiáltotta Pansy a fia felé fordulva. Scorpius nevetve kitárt karokkal várta, hogy anyjához érjen, s anyja felkapja, s megforgassa a karjaiban.

-         Ehehhe! Juj, olyna jó volt! Még egyszer, még egyszer! – fogott talajt Scorpius.

-         Szaladj akkor! – mondta Pansy visszaengedve a fiát.

-         Teljesen mindegy Draco – mondta Pansy komolyan. – Te is tudod, hogy mekkora összeg!

-         Na és! Van épp elég betege! Nem kell a gyógyítókat félteni ne aggódj, megérik a pénzüket meg a tudásukat. Messze több a bevétele mint nekünk – jegyezte meg Draco.

-         A keresztgyerekeid is az ő asztaláról esznek és az ő pénztárcájából élnek – emlékeztette Pansy.

-         Nem fognak éhen halni csak azért, mert kifizette ezt nekem – fújtatott Draco. – És így legalább lazán kifizetem az üvegházakat.

-         Rendben. Tartsd meg azt, amin engem megvett. Viszont a Daphné részt fizesd vissza! – mondta  Pansy.

-         Hogyisne! A hülyék a saját hibáikból tanulnak. Hát Blaise is így járt ennyi. Én meg tök jó üzletet kötöttem – felelte flegmán Draco. – Máskor is áruba bocsáthatom a tested? – kérdezte flegmán Draco.

-         Szemét! – vágta hozzá Pansy, s elkapta a nekirontó Scorpiust. Scorpius nevetve kapaszkodott anyjába. S alig ért talajt a lába ismét visszaszaladt a dombtetőre.

-         Igaz, kétlem, hogy lenne még valaki akinek kellenél – bólintott rá szárazon Draco.

-         Na most már elég legyen az aljasságodból! – dühöngte Pansy.

-         Na és megvolt neked is mi? Blaise-el jó volt mi? – gúnyolódott Draco.

-         Mi van féltékeny vagy? – kérdezte vissza gúnyosan Pansy.

-         Hogy nem unja már ezt a le fel rohangálást? Mikor fárad már ki? – nézte a fiát Draco, elterelve gyorsan a témát. – Legalább fél órája ezzel szórakozik. Hihetetlen.

-         Draco kérlek légy korrekt és légy belátó – mondta Pansy.

-         Hagyjál, most képtelen lennék erről gondolkodni – legyintett Draco. Scorpius ismét anyja karjaiba szaladt.

-         Mára ennyi Scorpius – tette le a földre a fiát Pansy. Scorpius előreszaladt lefelé a Malfoy-kúria felé a lejtőn. Draco felzárkózott Pansyhoz.

-         Vacsora utánra… - Draco Pansynak nyújtotta a zsebéből előhúzott két színházjegyet.

-         Hát ez meg … - Pansy meglepődve nézte a Merlin Színházba szóló ma esti műsorra szóló jegyeket. – de hát ez mára szól!

-         Igen én is tudom – felelte közönyösen Draco.

-         Nem is mondtad! – nézett a férfira meglepetten Pansy.

-         Tudod drágám ezt hívják meglepetésnek – húzta el a száját gúnyosan Draco. – Csak azért mutatom meg, hogy este ne húzd az időt. Persze csak ha van kedved akkor megyünk.

-         Megkaptad a pénzt Blaisetől, és most kedvedre szórakozol belőle? – ráncolta a homlokát Pansy. – Kicsit sem érzel lelkiismeretfurdalást?

-         Nem – vágta rá hidegen Draco. – Gondoltam jót tenne kettőnknek, ha kikapcsolódnánk. Kettesben lennénk végre. Egy kicsit. De ha nem akarod…

-         Egy szóval sem mondtam hogy nem akarom – felelte rá felvetett fejjel Pansy. – Csak most mit vegyek fel este? – ráncolta a homlokát elgondolkodva Pansy, ahogy leelőzve Dracót Scoprius után sietett.

Blaise a lánya haját fésülgette a puha szőrkefével. Dee feltartva a kis fejét tűrte, hogy apja átsimogassa a haját. Karjával apja combjára támaszkodva állt. Blaise le-lehajolt s hatalmas cuppanós puszikat nyomott a lánya arcára, tarkójára, babaillatú hajába. Fabian viharzott be aseprűjét maga után ráncigálva a hálószobába.

-         Apa! Nem jó ez a seprű! – mmondta Fabian dühösen a földhöz csapva a seprűjét.

-         Mindjárt megnézem, légy egy kis türelemmel Fabian – mondta felnézve rá Blaise. A combjaira ültette a lányát, s megpuszilgatta a kislány kézfejét és tenyerét. Dee apja arcának nyomta a tenyerét tiltakozóan. – Hamm, bekapom az egészet – vigyorgott a kislányra, s játékosan ráharapott a csuklójára. Dee visongva nevetett, s Blaise a magasba lendítve átültette Dee-t a kiságyába. – NA hadd nézzem azt a seprűt! – vette fel a földről Blaise. Megvizsgálgatta az erősen megviselt vesszőnyalábokat, s néhány határozott mozdulattal megtépkedte a vesszőket. Fabian összekulcsolt ujjakkal nézett fel apjára, aki erősen rángatva a vesszőnyalábokat tépkedte, s a selejtet a földre dobta. Megméregette a kis seprűt. Szakértői szemmel megforgatta, úgy ahogy rábiccentett, s visszanyújtotta Fabiannak.

-         Köszönöm – mondta Fabian. – Apa te is kviddicseztél?

-         Persze fiam. A Roxfortban benne voltam a mardekár csapatában – biccentett Blaise.

-         És milyen poszton voltál? – kérdezte Fabian kíváncsian.

-         Hajtó voltam – felelte Blaise.

-         Hűha egy igazi csapatban? De jó! – nézett fel apjára hatalmas szemekkel Fabian.

-         Hát engem a kviddics annyira nem kötött le. Persze jó dolog a sport, meg a kviddics, de én sokszor inkább tanultam, vagy egyebet csináltam – ingatta a fejét Blaise.

-         Apa! Játszol majd velem kviddicsest? – kérdezte Fabian.

-         Persze, de most nyomás hagyjuk Dee-t aludni – terelte ki a fiát Blaise.

-         Appa! Appa… - próbálgatta a hangját Dee.

-         Aludj most már kislányom! – lépett vissza a kiságyhoz Blaise, s visszafektette a kislányt, betakargatta, megigazgatta a baldachin függönyét.

-         Blaise? – Daphné állt az ajtóban. Blaise még a lányára kacsintott, s elfújta a gyertyákat a szobában, s kilépett a folyosóra Daphnéhoz.

-         Igen? – nézett rá érdeklődő arckifejezéssel Blaise.

-         Visszamegyek – mondta komolyan a korlátnak dőlve Daphné.

-         Mármint…a gringottsba? – könyökölt a korlátra Blaise.

-         Igen. Elegem van az itthon ülésből, nem bírom – tette keresztbe a karját Daphné.

-         Ühüm, gondoltam jól van – bólogatott Blaise. – akkor beszéljük meg mi legyen a kicsikkel?

-         Nem tudom. Mindegy – habozott Daphné.

-         Persze vihetném ismét a Mungóba a gyógyítóknak fenntartott gyerekközpontba. De valahogy…Nem tetszik annyira a dolog. Mi lenne, ha kiválasztanánk ketten, egy francia nevelőnőt? – javasolta Blaise.

-         Azzal a múltkor nagyon befuccsoltál – vonta össze a szemöldökét Daphné. – És miért pont francia.

-         Választunk egy olyat, aki egyformán francia és angol – ajánlotta Blaise.

-         ÉS túl van legalább a hatvanon – tette hozzá szigorúan Daphné. Blaise felnevetett.

-         Rendben. Akkor egy idős házaspárt fogadjunk magunkhoz, akik franciául és angolul is kiválóan értenek – mosolygott Daphnéra.

-         Nem tetszik, hogy a kicsik tudnak majd franciául – mérgelődött Daphné. – Én pedig nem.

-         Hát neked sem ártana, ha gondolod, szívesen megtanítlak – nézett rá komolyan Blaise.

-         Nekem a nyelvtanuláshoz nincs türelmem – tiltakozott Daphné. – de attól szeretem a francia dolgokat. A francia ágyat a francia csókot. Gyere, csináljuk franciázva! – fogta meg Blaise kezét Daphné.

-         Még hogy én gondolok mindig a szexre – vihogta Blaise, ahogy daphné fenekére csúsztatva a tenyerét követte a nőt a hálószobájukba.

A Gringotts bankban kellemesen hűvös volt. Daphné pedig meg sem lepődött, hogy elválaszthatatlan mentorával vehette fel ismét a kapcsolatot: Richarddal. A férfi halántékánál néhány ősz hajszál vegyült a sűrű sötét hajba, ami Daphnét zavartan emlékeztette az elmúlt két évre. Richard sem fiatalodott az évek alatt. Komoly volt ,hűvös, kissé rideg pillantással. Kínosan ügyelve a mozdulataira, a ruházatára, a gondosan vasalt ingjéra, a hideg fémtollát súrolva húzta a Gringotts emblémás pergamenen.

- Változtak a dolgok Daphné ugye tudod? – nézett rá a férfi hátradőlve a főnöki székében.

- Igen sejtettem – biccentett Daphné keresztbe tett lábbal. Testszín harisnyában volt. Hosszú idő óta először. Marcus hatására. Figyelmen kívül hagyta a térde forradását. Van aki elfogadja így és ez a lényeg. ÉS Blaise szerint egyáltalán nem feltűnő az a kis fehér vonal. Palackzöld kosztümben, és krémszín blúzban volt. Csak a karikagyűrűjét használta. A Mon seul desire belső vésetű finom aranygyűrűt. Hosszú kígyóhullámos fülbevalói voltak, hozzá aranynyaklánccal és egy nagy különleges fémövvel. A csatja a runaspoor kígyófejek kusza kivehetetlen cikornyás találkozásából. Egészen széles arasznyi vastag vékony szálakból találkozó kemény öv. Nagyon szép volt. Blaise ajándéka. A harmincadik születésnapjára. És Daphné egyszerűen imádta ezt az övet. Nem csak azért mert Blaisetől kapta. Hanem mert Blaise annyira tökéleteset választott neki. Értékes koboldmunka volt. Blaise akinek annyi kiadása volt az elmúlt hetekben. A kínos incidens után. Mégsem fosztotta meg attól, hogy gondoljon a feleségére, s erre a megrázó évfordulóra. Daphnét alapvetően nagyon megviselte a harmincadik évének a betöltése. Krízisként élte meg. És Blaise a maga harminckét évével pontosan tudta, hogy a hiú, a szépségére és fiatalságára, az alakjára és küllemére olyan sokat áldozó és figyelő daphnénak sorscsapás ez a születésnap. Az ominózus hétvége óta Blaiset- mintha kicserélték volna. Daphné legalábbis így érezte. Blaise nagyon sokat volt otthon, keveset ment a Mungóba. Csak a rendelő és a Zabini villa között ingázott. Faleveleket gyűjtöttek kint a parkban a kicsikkel. Figyelmes  volt az ágyban, és gondolt Daphné nagy évfordulójára. Daphné karcsú derekán, ami mégis kellően telt volt nagyon szépen mutatott az öv, és valahogy kihangsúlyozta Daphné csípőjét is. Tagadhatatlanul votl benne valami amitől erotikus kisugárzását tovább növelte. A kígyók tekergése, a különleges kapcsolódás. Valahogy azt a látszatot keltette, hogy az övet le sem lehet venni Daphné derekáról. És ahogy Daphné járás közben ringatta a csípőjét a fémöv is nyolcasokat írt le a derekán a mozgásától. Daphné haját kontyba igazgatva várakozón figyelte közvetlen főnökét.

- Amikor ismét eltűntél szülési szabadságra. Természetesen egyértelműen bebuktuk a versenyt. Fleur és a körei kapták meg az értékesítési részleget, immár teljesen kisajátítva maguknak – foglalta össze Richard.

- Vagyis többet nem foglalkozunk széfek árúba bocsátásával eladásával és egyéb hasonló ügyekkel? – nézett kissé csalódottan a férfira Daphné. Bár elege volt a hájas köpcös gazdag üzletfelekből, akikkel akarva akaratlan is de együtt kellett lennie. De ebből a munkából hihetetlen részesedései voltak. Nem kis összegek. És nagyon feküdt neki ez a széfértékesítés.

- Így van. Engem is áthelyeztek a számviteli osztályra. S így téged is. Ezáltal konkrétan inkább kollégák lettünk, mint főnök és beosztott. Visszajössz? A számvitelre is? – kérdezte Richard.

- Hát merőben unalmasabb, de vissza – biccentett rá Daphné.

- Itt főleg számolásból áll az egész napunk – figyelmeztette Richard. – Elég sok statisztika, napi értékelések. Viszont sokkal precízebb munkaidő. Nyolcra jössz háromkor végzünk. A többi az éjszakai részlegé – magyarázta Richard. – Négyen vagyunk egy irodában. Akkor felszabadítok a szobánkban egy íróasztalt a számodra.

- Rendben – biccentett Daphné. – Kár, hogy nem ütöttük meg a főnyereményt igaz?

- Hát nem mindne a győzelem – rántotta meg a vállát Richard. – de stressz az itt is lesz. Mint a Gringottsban mindenütt. Csak itt főleg a számításokkal lehet nagyon elnyúzódni. Kemény dolog. Folyamatos figyelmet és koncentráltságot igényel. És a hibákat tudod hogy nem bírják a gringottsban.

- Ó de mennyire hogy nem bírják – koppant Daphné körömcipője a padlón, ahogy Richardot követve felállt. Nagy sóhajjal vetette bele magát újra a Gringotts körforgásába.