Nagyon enyhe telük volt. Inkább száraz, ritkán csapadékos és akkor is főként csak az eső esett. Daphné számára pedig a Gringottsban a szokásos legutálatosabb dolgok következtek. Az éves elszámolások. Az új év kezdetén zárják a múlt évet és mindennel gondosan el kell számolni, statisztikákat eredménytáblákat és éves jelentéseket kell készíteni. Ami neki sosem volt az erőssége. Persze Blaise alaposan segítette Daphné számmisztikai munkáját. Daphné elégedetten lefűzve, mappába rendezve az elmúlt hetek eredményeit zárhatta be az iroda ajtaját. Mindent elrendezett. Richard csak rábiccentett a kész mappára. Úgyis sejtette, hogy a számítások mögött Blaise Zabini precíz számításait láthatja. Elköszöntek a Gringotts előtt, s ellenkező irányba indultak. Daphné még be akart szaladni a Varázsvicc vállalathoz néhány meglepetést venni a gyerekeknek. Könnyű fekete csípőkabátjára kívülre tette a Blasietől kapott kígyómintás szép aranyövet, zöld térdszoknyája feszült ahogy nagy léptekkel haladt a korán sötétedő téli utcán. Apró körömcipőjében csak tipegett az esőmosta lefagyott kövezeten. Hirtelen fagyott az eső a talajra. Milyen lehetetlen egy időjárás. Hogy hamarabb odaérjen átvágott a szűk hátsó utcákon.  Rossz volt a világítás ezeken a kis szűk utcákon. Cipője kopogását visszaverték a falak. Magához szorítva a mappáját fázósan szedte a lábait. Hát igen hozzászokott már, hogy kocsiból egyenesen a bejáratok előtt száll ki. Elszokott attól, hogy körömcipőben milyen is a hideg téli utcákon tipegni. Későn vette észre, hogy követik. A sötét ruhás férfi csendben osont Daphné mögött. Daphné kiengedett haja lobogott a menetszélben. Csak akkor ijedt meg, amikor a férfi megszorította a karját. Ijedten simult a szűk utca házfalához.

-         Igen? Tessék segíthetek? – kérdezte ijedten Daphné.

-         De még hozzá mennyit kiscsibém – vihogta a foghíjas borgőzös bajuszos férfi. – Nézd ide kell a segítség! – szorította Daphné tenyerét a lába közé. Daphné ijedten sikoltott fel.

-         Segítség! – kiáltotta Daphné, de a férfi rászorította mocskos tenyerét Daphné vérnarancs színű ajkaira.

-         Ne sikongass te kis szuka! Úgy riszálod azt a formás hátsódat, hogy teljesenegyértelmű volt előttem, hogy szexuális hívó jeleket küldesz felém. Nos itt az alkalom. TE csábos kis nőstény, hogy szétted a lábaid! – lihegte kéjesen a férfi. Daphné hadakozva próbálta rúgni, karmolni és harapni a férfit. Megpróbált kszabadulni, elvágódott, felhorzsolódott a térde a jeges kövezeten. A férfi a bokája utána kapott. Daphné mászva próbálta lerázni magáról közben féktelenül sikoltozott.

-         Segítsen már valaki! Itt vagyok! – kiáltotta Daphné, de a szűk utca felé senki sem járt. A férfi erősebb volt , rávetette magát, s Daphné ahogy próbált menekülni beverte a fejét egy nedves erős szagú zsebkendőt szorítottak a szája elé., szédült, majd utolsó erejével még próbálta lerúgni magáról a férfit, de végül minden elsötétült előtte.

Gyengeség. És kimerültség a teste minden porcikáján. Fájt a feje. Émelygett. S csukott szemhéja alá erős fény szűrődött. Nehezen fogta fel a mondatokat, alig jutottak el hozzá.

-         Feji sérülés, pulzus lassú, a test több területén hámsérülések, erős kihülés – hallatszott a gyors pörgő beszéd.

-         Kérek egy vérmintát, hüvelymintát, és pontos feljegyzést a sérülésekről. Kihülés ellen azonnal egy melegítő bájitalt, egy enyhe nyugtatóval a sokk ellen – hallatszott az ismerős lágy nyugtató hang. Blaise. Ó hála égnek. HA Blaise itt van, akkor már nem lesz semmi baj. Érthetetlen miért nyugtatja meg mindig ennyire, ha Blaise hangját hallja. Ha tudja ,hoyg bármi van vele Blaise kezei között van. Akkár már mindne jól van. Daphné nehezen próbálta emelgetni a szemhéját, végre az erős kórházi fényben körvonalazódott előtte a körülötte sürgölődő alakja.

-         Blaise?! – suttogta rekedtesen Daphné. Alig találta a hangját. Blaies hajolt felé a kórházi ágyhoz. Daphné látta a férfi melegbarna szemeit, a hullámos haját. Jó. Blaise itt van. Látta ahogy felé hajol, már Blaise itt van vele.

-         Ne erőltesd, erős kábítószert lélegeztettek be veled, gondolom marja a torkod is – szólt rá Blaise. – Minden rendben lesz – mondta nyugodt hangon Blaise, miközben az ágyon a belső vizsgálóba tolta Daphnét.  Daphné érezte, hogy a tenyerébe feszül a tű. A haját pedig valamivel hátraszorították.

-         Blaise! Blaise! – formáélta ijedten Daphné le akarva rángatni a hajáról a védősapkát.

-         Hagyd most! Maradj nyugton itt vagyok! – húzta le Daphné erőtlen kezét Blaise, s gyorsan az gurulós tálcához fordult. – Hunyd be a szemed Daphné! – mondta Blaise, s Daphné ismét érezte, hogy bármennyire küzd a sötétség ellen ismét a szemére borul.

Nem érzett semmit. Olyan tompa a tudata. Alig jut el hozzá a külvilágból bármi is. A hátán feküdt. Érezni a fertőtlenítő illatát a szobában. Óvatosan emelte a szeme elé a kezét. A Kézfeje leragasztva. Olyan erőtlen. Ahogy megmoccant érezte az alhasába hasító fájdalmat. Felnyögött a fájdalomtól. Már ne mvolt ideje elgondolkodni azon, hogy mi és miért, mert Blaise lépett a szobába. A kórházi figyelő valószínűleg jelezte, hogy felébredt. Blaise megállt az ágya mellett, s megemelte Daphné kézfejét, hogy csókot hintsen a hűvös ujjakra.

-         Blaise? – motyogta Daphné.

-         Mire emlékszel? – kérdezte vissza Blaise.

-         Hát…siettem azon a hátsó kis utcán, csuszott a talaj, jött a hátam mögül egy férfi. Először azt hittem segítséget akar kérni, aztán zaklatni kezdett, mindenféle ocsmányságoakt suttogott a fülembe, dulakodni kezdtünk, és elájultam – idézte fel Daphné. – Megerőszakolt? – Blaise sokáig nem felelt.  Lesütött szemmel simítgatt a kórházi takaró alatt Daphné lábát.

-         Az én hibám – bökte ki Blaise. – Nem vigyáztam rád eléggé. Nem vigyáztam rád úgy, ahogy egy férjenk kellene. Soha többet nem fordul elő. Soha többet – nyomta a száját újra és újra Daphné kézfejére. – Ígérem. Nem lett volna szabad egyedül elengednem téged sehová sem. Túl szép vagy. Tudhattam volna. A férfiaktól nem véd meg egy karikagyűrű. Annyira sajnálom Daphné.

-         Merlin mindenit tényleg megerőszakoltak! – fordította el a fejét Daphné.

-         Figyelj daphné! Itt van…Potter! Nagy segítségükre lenne a tettes felkutatásában, ha segítenéd az információiddal – mondta Blaise. – Kész vagy rá most, hogy beszélj vele? – kérdezte Blaise. Daphné kedvetlenül biccentett. Blaise kilökte a magánszoba ajtaját, s beintette Pottert.

-         Rövid leszek – mondta Potter előrevetítve.

-         Tudom, a férfiak mindig rövidek – vágta vissza Daphné, miközben tűrte, hogy Blaise feljebb állítse a kórházi ágyát, ezzel megemelve a törzsét, ülő helyzetbe.

-         Mikor történt az eset?

-         Úgy fél négy körül lehetett – felelte Daphné.

-         Hogy nézett ki a férfi? – kérdezte Potter.

-         Magas. Kissé viaszsárga arcú. Bajuszos. Barna szemek és haj. Olyan hivatalnok kinézetű. Sötét ballonkabátban. Erősen ittas.

-         Csak őt láttad? – kérdezte Potter.

-         Többen is voltak? – kérdezte Daphné ijedten. – Nem tudom elájultam.

-         Nem te vagy az első áldozat Daphné. Más nők is így jártak. Mi csak a kábítóbandának hívjuk őket – mondta Potter összecsapva a noteszfüzetét. – Ez a módszerük, gyorsan, elkábítják a nőt, aztán emgerőszakolják és ott hagyják.

-         Ó de borzalmas! – motyogta Daphné.

-         Esetleg még valami, emlék? Bármi? – kérdezte Potter.

-         Nem, semmi – rázta a fejét Daphné.

-         Értem, köszönöm a segítséget – búcsúzott el Potter. Blaise kikísérte.

-         Mikor kapjátok már el? – kérdezett rá feszülten Blaise.

-         Mi is azon vagyunk. Nem könnyű. Profik. Daphné legalább látta hogy ki az illető. A nők többségét hátulról támadják le,azonnal elkábítják és nem is emlékeznek semmi másra – mondta tarkóját vakargatva.

-         Úgy látszik nem érdemes egyedül hagyni a lányokat és asszonyokat manapság – húzta el a száját Blaise.

-         Felerősítettük a járőrözést. De nem könnyű elkapni őket, sokszor segítséget sem tudnak hívni az áldozatok. És Blaise. Minden nő. Feltűnően provokatív. Az összes áldozat. Olyan mint Daphné.

-         Most azzal védekezel, hogy a feleségem túl kihívó? – csattant Blaise mérgesen.

-         Blaise te is tisztában vagy vele hogy igen. Egy ilyen kiéhezett csavargónak éppen elég annyi, hogy valaki túl sok szexuális impulzust küldjön felé. sokszor már attól kielégülnek ha meglátják a nő szemében a félelmet, a védtelenség érzetét, a gyengeséget. A tipikus férfi reakciók. Ezt keresik. Hogy lássák ahogy egy nő alávetett. És ők  az erősek velük szemben. Daphné is valószínűleg túl sok ilyen jelet bocsájt ki magából már csak megjelenésével. Még ha nem is akar semmit egyik férfitól sem, akkor is a férfiak veszik ezeket a jeleket. S vannak akik tudják kezelni, mások nem. A csinos nők, a kihívó nők sokszor járnak így Blaise – mondta komoran Potter.

-         Sosem hittem, hogy Daphnéval előfordulhat ilyesmi. Olyan erős nő. Olyan határozott.

-         Ideje sem volt pálcát rántani hidd el – mondta Potter.

-         cSak kerülne a kezem közé… - szorult ökölbe Blaise keze.

-         Majd mi előkerítjük és megkapja méltó büntetését ne aggódj Blaise – mondta Potter. – Látod…mi tényleg mindig akkor találkozunk…ha a feleségeddel van valami kínos incidens. Igazad volt.

-         Igen, sajnos. Tényleg igazam volt – morogta Blaise, kezet rázva a férfival. Blaise visszalépett a felesége betegszobájába.

-         Fáj a méhem azt hiszem – mondta Daphné.

-         Végigment rajtad egy kviddicscsapat, mégis mit vársz? – nézett rá Blaise szomorkásan.

-         Kikapartatok igaz? – kérdezte Daphné követelően. Blaise babrálta Daphné takaróját. Lágyan simította át a nő testének vonalát a takarón.

-         Nem kaptál el semmilyen fertőzést, a véredben még megtaláltuk a kábító szert, amit használtak. Vettünk mintákat a támadóid anyagából, amiket legalábbis találtunk a nedvek, a szőrzet… Majdnem két órát feküdtél kint eszméletlenül a hideg utcán – sorolta válasz helyett Blaise. – Elgondolni is borzalmas, hogy mit művelhettek veled, amíg teljesen öntudatlan voltál. Aj daphné! – Blaise leült az ágyra, s szorongatva Daphné kezét hajolt a nő ajkaira. – Nem engedem, hogy valaha is előforduljon csak hasonló dolog is veled – súgta a nő arcát átsimítva Blaise.

-         Hát… legalább nem emlékszem semmire – sóhajtotta Daphné.

-         Ez nem mentség számomra. Ami megtörtént megtörtént. És az én hibám. Nekem a dolgom, hogy megvédjelek. És annyira elhanyagoltalak, hagytam hogy visszamenj a Gringottsba, hogy felelőtlenül egyedül mászkálj mindenfelé. NE haragudj! Ígérem most már vigyázok rád – szorította meg Daphné kezét Blaise.

-         Ki talált rám? – kérdezte Daphné.

-         Az arra járók értesítették az aurorságot. Amikor a Mungóba hoztak már én is itt voltam. Én vettelek át – mondta Blaise.

-         Jó, akkor jó, ha nálad voltam, akkor nyugodt vagyok – bólintott Daphné.

-         Csakis miattam? – nevetett halkan Blaise.

-         Igen miattad. Mert én mindig is nagyon jó gyógyítónak tartottalak Blaise. A legjobbnak. És a férjem vagy. Azt hiszem nagyon szerencsés vagyok – mosolyogta Daphné a férfi hajába túrva.

-         Ühüm…hát az én feleségem is mindenkinek megtetszik, hogy még leteperni és elkábítani is képesek cska hogy magukévá tegyék végülis – mosolyogta bágyadtan Blaise, s Daphné futó mosollyal húzta magához a férje fejét.