Daphné kapkodva szedte össze a játékvárban a gyerekek játékait. Olyan hirtelen eredt el az eső.  De most nem olyan langyos már mint nyáron. Hűvösödik a csapadék is. Sietve terelgette a gyerekeket vissza a kastélyba. Hihetetlen, hogy ennyi játékot kihordtak. Dee babakocsijába dobálta a holmikat feltornyozva mindent. Fabian már messze előre rohant. Dee esetlenül bukdácsolt a bátyja után.

-         Fabian! Fogd meg a húgod kezét! – kiáltotta Daphné kifáradt hangon. Fabian megtorpant, visszarohant a kislányért, s kézen fogta. Dee a teraszkorlátba kapaszkodva egyesével szedegette a lépcsőket, majd kézen fogva futottak be az eső elől a villába. Daphné jócskán lemaradva az ázó játékokkal loholt utánuk.

-         Ó most lőttek a várjátéknak Scorpiussal! – bosszankodott Fabian. Még mindig az ablaküvegre tapadva.

-         Dee gyere ide, levesszük ezt a sáros cipőcskét! – ültette fel a lányát a legközelebbi székre, s lehúzta a kislány lábáról a hófehér cipőt. Dee már fehér harisnyájában lekúszott a székről s a szőnyegre ugrálva rohangált. Nekiszaladt Fabiannak ránevetett aztán továbbfutott. Csapódott a bejárati ajtó.

-         Gyere csak ide kisasszony! – Dee gurgulázva nevetett az előtérben. – Adj egy puszit apának! Még egyet! Még egyet! – hallatszott a lépcső mögé Blaise nevetős hangja. A karjában a lányával indult el. – Daphné! Merre vagytok! – kiáltotta Blaise a villába.

-         Itt vagyunk hátul! – szólt neki Daphné. Fabian leugrott a párkányról, ahová éppen felugrott, s szembefordult az érkezővel.

-         Fabian! Fiam már megint egy merő szutyok vagy! Mosd meg a kezed és az arcod! Indíts! – intett neki Blaise a fejével. Fabian elviharzott a mosdó felé, s még anyjára visszavigyorgott. Daphné mosolyogva nézett a fia után, majd Blaise felé fordult. Blaise hatalmas letakart tálcát tartott a derekához szorítva.

-         Mit hoztál? – kérdezte Daphné.

-         Az egyik betegem sütötte. Éppen indulni készültem, amikor befutott vele – nézett le a tálcára Blaise. Daphné megemelte a védőpapírt, s alá kukkantott.

-         Hm, ez nagyon jól néz ki! Tüntesd el, mielőtt lecsapnak rá – intett a fejével Daphné a gyerekek felé. Blaise kacsintva indult a konyhába. – Azt hiszem tetszik ez a gyógyítóskodásod – kuncogta Daphné.

-         Mert a betegeim hálából megsütik a karácsonyi menüt is? Teljesen ellaposodsz mellettem asszony! – csapott Daphné szép formás fenekére Blaise.

-         Ez van, ha egyszer befutott gyógyító a férjem – tárta szét a karját nevetve Daphné.

-         Hahó! Itthon vagytok igaz? – lépett a villába Astoria.

-         Na ma sem lesz szex, amíg Dee-t altatnánk – harapott az ajkára Blaise. Daphné megforgatta a szemét, s a húga elé igyekezett.

-         Amúgy sem lenne Blaise, mert befutnak ma a Malfoyok is – szólt még vissza a férjének Daphné.

-         Óh, A Malfoyok? – Astoria a legközelebbi tükörhöz ugrott, s igazgatni kezdte a haját.

-         Hányra? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Öt órai teát emlegetett Draco – húzta meg Astoria szőke haját gonoszságból Daphné. De visszakacsintott a húgára.

-         Akkor elrévedhet a csészéjében úszkáló citromkarikán – húzta el a száját Blaise.

-         Vagy megint egy egész készlet teáskanalat ejt le, mert elbambul – forgatta a szemét Daphné. – Astoria kösd le a kicsiket, amíg átöltözöm! – mondta még a húgának Daphné, s megindult a lépcsőn felfelé. Blaise kivett a papírtakarás alól egy fánkot, s a szájába tömködve keresgélt a teáskanna után. A szekrény tetején találta meg. Valóúszínű, hogy Daphné tette fel, hogy megmenekítse Dee kíváncsi tekintete elől. Feltette a vizet főni, s ő is megindult a hálószoba felé. Megszagolgatta a pulóverét. Hát igen. Gyógynövény és fertőtlenítőszag. Neki is érdemes lenne átöltözni. Megindult a lépcsőn Daphné után a hálószobába. Ahogy belépett Daphné gyorsan keresgélésbe kezdett a ruhásszekrényben.

-         Dobj ide nekem is valamit! – kapta le magáról a pulóverét Blaise. Daphné találomra hajított valamit az ágyra. – Minden rendben? – nézte Daphné ténykedését.

-         Igen, persze – felelte gyorsan Daphné, de a hangja elég sírósnak tűnt. Blaise gyanakvóan lépett a nő mögé.

-         Daphné te sírsz? – kérdezett rá, s szembefordította magával a feleségét. Könnycsepp lebegett még a sűrű sötét szempillán.

-         Nem sírok  - mondta lesütött szemmel Daphné.

-         Daphné! – emelte meg a nő fejét az álla alá nyúlva.

-         Csak butaságok – rázta a fejét Daphné. – Mi lesz, ha én is meghalok? Mi lesz a kicsikkel? – sírta Daphné elfordítva az arcát. Blaise magához húzta a nőt, s átkarolta a derekát.

-         Jaj Daphné Cicus! – simogatta meg a nő hátát Blaise. – Nem lesz semmi baj.

-         Dracóék is ezt hitték! Aztán… - szipogta Daphné.

-         Na jó, figyelj! – húzódott kicsit hátrébb, hogy a nő szemébe nézhessen. – Ha meghalsz. Akkor itt van nekem Astoria. Összefekszem vele, ide veszem magamhoz a villába, és felneveljük a gyerekeimet – vágta rá vigyorogva Blaise.

-         Azt hiszem, nem tetszik – ráncolta a homlokát Daphné, s nevetve ellökte magától Blaiset.

-         Helyes – lépett vissza az ágyhoz Blaise, s a fehér pólót amit kidobott neki Daphné, magára kapta.

-         Tudod, hogy pocakot eresztettél? – nézett rá a szeme sarkából csillanó smaragdszemekkel Daphné.

-         Tényleg? – dörzsölte meg a fültövét Blaise.

-         Aham, hát igen. Elkényelmesedtél a házasságunkban – lépett hozzá Daphné, s a póló alá nyúlva megcsípte Blaise hasát. – Látod ez felesleg.

-         Van benne valami – ingatta a fejét Blaise. – El akarsz hagyni a pocakom miatt? – vigyorogta Daphnénak Blaise a,hogy magához húzta ismét.

-         Szeretnéd mi? Melyik nővérkét szemelted ki? – vonta össze a szemöldökét Daphné.

-         Ah, ilyen pocakkal senkinek sem kellek már – legyintett Blaise.

-         Persze, Blaise, te még mindig lehengerlően vonzó vagy, és ezt tudod is magadról. Azért vagy ilyen öntelt – akarta lefejteni a férfi karját a derekáról.

-         Te is felszedtél ám pár kilót. Illetve Dee után már le sem adtad, ugye tudod? – nézett rá sanda gonoszsággal Blaise.

-         Hogy mondhatsz ilyet! – csattant Daphné, s szabadulni próbált, de Blaise még közelebb húzta.

-         Mert nekem nagyon tetszenek ezek az arányos, formás párnáid – búgta Blaise, Daphné vállára nyomva egy puszit.

-         Blaise, mindjárt itt vannak a Malfoyok – lebbent meg Daphné szempillája.

-         Igen tudom. Csak egy kicsit had tapogassam át a formáidat. Annyira tenyérbe simuló minden porcikád! – búgta Blaise elrekedő hangon, s tenyerével már Daphné fenekére siklott. – Daphné cicám! Ellenállhatatlan vagy! Egyfolytában kívánlak? Normális dolog ez? A saját feleségemre gerjedni – vihogta Blaise. – Dorombolj egy kicsit nekem!

-         Blaise – zihálta Daphné, ahogy Blaise lerántotta róla a blúzt, s a szoknyája alá settenkedett a tenyerével. – Ugye nem tervezed, hogy a saját gardróbunkban…

-         …itt még úgysem csináltuk – nyomta a ruháknak Blaise, megemelve a nőt. Daphné a keresztrúdba kapaszkodva kulcsolta át a lábaival Blaise derekát.

Fabian az ablakhoz tapadva várta játszópajtását. Amikor Scorpius szőke feje kibukkant a kocsiból Fabian felkiáltva ugrott fel és már rohant is a bejárati ajtóhoz. Astoria ment ki a vendégek fogadására, mivel a nővére még mindig nem ért le az emeletről, ahova Blaise is követte. Draco meglepődve nézett a szőke hajú lányra, aki ajtót nyitott nekik.

-         Öh…szia – harapott az ajkára Draco.

-         Szia – csúsztatta a farzsebébe a tenyerét zavartan Astoria.

-         Blaise-ék nincsenek itthon? – kérdezte, ahogy Scorpius belépett előtte.

-         De, mindjárt jönnek… - simította át a szőke tincseket Astoria. Muszáj volt megérinteni Scorpius haját. Mindig késztetést érzett rá valahányszor meglátta. Nagyon szerette Scorpiust, irigyelte a Malfoyoktól ezt a szép kisfiút.

-         Ó korán jöttünk – biccentett Draco, a fia után igyekezve. – Csak Scorpiussal már nem lehetett otthon bírni – sóhajtotta Draco. Draco a szokásos foteljébe ereszkedett, s csak meredt maga elé a szőnyegen játszó gyerekekre. Átöltözve, frissen zuhanyozva, és a hálóban hatalmas rumlit hagyva maguk után a széttúrt gardróbban, leért Daphné és Blaise is az emeletről.

-         Scorpius! Gyere egy kicsit az ölembe! Mesélj milyen volt a heted? Jól érezted magad? Minden rendben? – intette magához a keresztfiát Daphné. Nagyon sokat foglalkozott Scorpiussal. Szeretgette, beszéltette, nevelgette. Kicsit tényleg átvette Pansy helyét. Mert Scorpiushoz úgy viszonyult, mintha a harmadik gyereke lenne. Főleg itt kapta meg a hiányzó anyai szeretetet Scorpius. S titkon talán ezért vágyott mindig annyira a Zabini villába. Mert Daphné igazán nagyon jó keresztanyának bizonyult. Talán azért, mert Pansy tényleg a legjobb barátnője volt, s kárpótolni igyekezett Scorpiust az anyja elvesztéséért. De Blaise-ék tényleg maximálisan kitettek magukért. Valami apróság mindig várt rá a Zabini villában. Ugyanúgy kapott mindenből, mint ahogy a két Zabini gyerek. Blaise szigorából is. Draco figyelte ahogy a fia most is a Greengrass lányok között forog, a kényeztetésükben, a figyelmüket élvezve és a Zabini család mentalitására jellemző közvetlenségben fürdik. Draco zavartan érezte, hogy valaha Pansyval is olyan nagy szeretetben nevelték Scorpiust. Csak hát egyedül ez már nem megy. Pansy nélkül képtelen rá. Helyette hát a Zabinik próbálták felidézni a régi családi légkört Scorpiusban. Daphné megölelgette a szőke kisfiút, megkínálta teával, segített neki bekötni a cipőfűzőjét, levette róla a pulóvert, mikor látta ,hogy melege van. Draco pedig örült ,hogy ezekre az órákra kicsit átveszik róla a gyereknevelés terhét. Többnyire Dracóék jöttek. Így rengeteg időt spóroltak meg a gyerekeknek. Hiszen ha Blaise rendelés után jönne a családdal alig lenne idejük a kicsiknek együtt játszani. Így viszont három kényelmes órájuk mindig volt. Blaise kezet fogott vele, s leült mellé a másik fotelba. Dracónak elképzelése sem volt miiről beszélgetnek. Blaise tartotta szóval. Ebben az egyben Blaise mindig is verhetetlen volt. Bárkit lepofázott a színről és ehhez most is értett. Nem csattant, ha Draco nem válaszolt a kérdéseire, ha perceken át nem is reagált. Blaise járatta a száját, remekül elszórakozott a saját egyoldalú monológján Draco pedig kedvére elpilledhetett. A hangok tompa mormogássá vegyültek, ismét átbillent ebbe a kellemes tudati állapotba. Ebbe a nyugodt lelkiállapotban, ahol semmi nem zavarta. Ahol békés minden. Csak az ökölbe szorított bal kezére támasztotta az állát, figyelte a szőnyegen játszó gyerekeket. Főleg a fiát. Legalábbis sokáig így volt. Aztán…már jó pár hete…rá kellett ébrednie, hogy annyira nem is a gyerekeket figyeli, hanem a szőnyegen a kicsikkel játszó Astoria Greengrasst. Sokszor le sem esett Dracónak, hogy a nőt nézi. Annyira csak bambult ki a fejéből, teljesen öntudatlanul. Még csak nem is gondolkodva. Csak ahogy a véletlen hozta. De ebben a hónapban már a harmadik alkalommal kapja magát ezen a zavarba ejtő tényen. Hogy a Scorpiussal nevetgélő Astoria kipirult arcát nézi, és ahogy a játékban össze-vissza lebeg a szőke hullámos haj. Blaise csak a szemével intett Daphnénak. Másodjára szólt Dracóhoz. Akinek mintha fülviaszt öntöttek volna a fülébe. Blaise megérintette a férfi vállát. Draco felnézett rá.

-         Hoztam haza fánkot – mondta Blaise. – Feldobjuk vele a teázást! Kérsz? – Draco csak nemet intett. Blaise előre indult, s Daphné követte.

-         Mi az? – súgta Daphné.

-         Hívjuk ki az étkezőbe a kicsiket – nézett huncut szemvillanással Blaise.

-         Nem akarod hogy összegányolják a szalont mi? – nevetett Daphné.

-         Nem, nem ez a célom most vele, de ez sem utolsó szempont – bontotta fel egy erős szorítással a lekvárosüveget Blaise.

-         Gyertek gyerekek! Még meleg a fánk! – kiáltotta Daphné, ahogy a tálcával az étkező közepére helyezte a süteményeket.

-         Fánk! Fánk! – ordította Fabian, s elsőként rontott a csapat élmezőnyére, akit a nyugodt léptű Scorpius követett , még vissza visszanézve az apjára, aki csak biccentett neki, hogy menjen. Dee tipegve futott a gyors léptű fiúk után erősen lemaradva. Blaise Daphnéra kacsintott, aki csak sandán viszonozta a pillantást.

-         Mi a terved? – súgta Blaisenek, aki a forró kanna körül tüsténkedett.

-         cSak hagyjuk őket egy kicsit kettesben – intett a fejével a szalon felé.

-         Gondolod, hogy… - harapott az ajkára Daphné.

-         Intézzék ők, mi csak alásegítünk, na Dee szívem ne tenyerelj a lekvárba más is szeretne enni belőle – húzta ki a lánya kezét a befőttesüvegből Blaise. – Ejnye! – nézett rosszallóan a lányára. Dee már lefelé görbülő szájjal meredt az apjára. – Látod, most tiszta mancs vagy! – vette a kezébe a lánya vékony karját Blaise. – Lenyaljam rólad?

-         Perverz pedofil állat! – lökte el Daphné a férfit, s egy törlőkendővel áttörölgette Dee kezét. Blaise a háta mögött vihorászott.

-         Hiszen kisgyerek! Csak játszunk – röhögte Blaise Daphné derekára téve a tenyerét.

-         Blaise veled még a játék is másba csap át! Ne izgass kérlek! – súgta neki, ahogy Blaise tenyere már megint végigsimította.

-         Fabian próbálj meg normálisan enni, mert különben mehetsz felfelé a szobádba! – szólt a fiára Blaise, aki csámcsogva készült visszaköpni a tányérjába az ételt. – hány éves vagy?

-         Hat – vágta rá nagyot nyelve Fabian.

-         Hát akkor úgy viselkedjél mint egy hat éves ne mint a húgod! – morogta Blaise. – Hideg vizet szeretnél? – ült le hozzá Blaise. Fabian a fejét rázta.

-         Nem – húzta be a nyakát Fabian, s összecsukva a száját rágta tovább a falatot.

Kettesben maradtak a Zabini-szalonban. Draco későn ocsúdott. Astoria a játékokat dobálta vissza a kosarakba. Blaise rendszere. Minden kosarakat kapott, amiket csak betolnak a szekrények polcaira. Így a gyerekek is rendet tudnak tenni, mert csak a kosárba kell összedobálniuk. És legalább nincs szanaszét semmi a villában. Draco torokköszörülve tette keresztbe a lábát. Figyelte, ahogy Astoria a kosárba gyűjti az egy gyűjtőkörbe tartozó játékokat. Mindnet elpakolt. Már csak a kosarakat tologatta ide-oda. Zavarban volt. Végül leereszkedett a legközelebbi kanapéra.

-         Jól itthagytak minket – mosolyogta Draco zavartan.

-         Igen, valóban – simította össze a két tenyerét idegesen Astoria. Nem mert a férfira nézni. Félt, hogy túl sok mindent tükröznének a szemei. A férfi feketében volt. Mint mindig. Azóta a nap óta. Pedig Draco alapszíne is mindig olyna sápadt volt. Ez a fekete. Csak mégjobban kiemelte az arca sápadtságát és a haja szőkeségét. S örök emlékeztető volt. Véletlen sem lehetett elfelejteni mi történt. Draco akár egy élő emlékmű őrizte a tudatukban, hogy kit is veszítettek el. Csak ránéztek a feketébe öltözött Dracóra és azonnal ott volt a tény. Pansy halála. Szinte már zavaró volt. Persze soha senki sem hozta fel. Nem merte. Draco görcsösen ragaszkodott a feketéhez. Mindig. Karácsonykor is. Scorpius születésnapján is. Fekete az ing, fekete a nyakkendő, fekete a pulóver, a kabát a talár. Minden. Csupa fekete. Gyászol. Azóta is. Minden nap minden órájában. S hatalmas falat állít ez a fekete ruha Draco és a külvilág közé. Megközelíthetetlennek és érinthetetlennek tűnt. Az özvegy férfi szomorú rezignáltsága.  Nem is merték megzavarni. Draco leeresztette a karját, amire eddig könnyedén támasztotta az állát.

-         Nem innál velem valamit? – kérdezte Draco szürke tekintetét a nő arcán megpihentetve. Astoria kizökkenve pillantott fel a fátyolos szürke szemekbe.

-         Szívesen, ha szeretnéd – bólintott rá. Draco a szalon elzárt bárszekrényéhez lépett. Jól ismerte Blaise italkészleteit. Sokat iszogattak itt esténként. Pansyn elmélkedve. Illetve főleg Blaise beszéltette róla Dracót. Hogy könnyebben menjen az esemény feldolgozása Dracóban.

-         Én whiskyt iszom, te mit kérsz? – kérdezte Draco hátranézve.

-         Jó lesz…nekem is az – hebegte Astoria, s bátortalanul megbillenő egyensúllyal felállt a kanapéról, s megkerülve a bárszekrényhez lépett. Draco kevesebbet töltött a nőnek, s átnyújtotta a kristálypoharat, s a sajátját Astoriáéhoz koccintotta. Nem szóltak semmit. Draco elmélázva kortyolgatta  a whiskyt. Astoria a kanapé háttámláját babrálta ujjaival, s időnként az ajkához emelte a poharat. Figyelte a férfi poharat tartó kezét. Megcsillant a fény a karikagyűrűn.  Astoria lesütötte a szemét. Megnyalta az ajkát, levegőt vett. Kifújta. Aztán habozva rebbenőn ejtette ki a finom észrevételt.

-         Még mindig hordod a jegygyűrűd – mondta csendesen. Draco megemelte kissé az ujját, hogy ő is lássa az ékszert.

-         A karikagyűrűm? Hát…igen…megszokás – mondta szárazon Draco a whiskyspohara mélyére nézve, s meglögybölte az alkoholt a pohárban. Egy hajtásra kiitta, s ahogy az asztalra tette a poharat már a lány tarkójára csúsztatta a tenyerét, s ráhajolt a nő buja telt ajkaira. Astoria teljesen ledermedt a csóktól. Nem várta. Sőt fel sem merült benne ilyesmi. Érezte a whisky ízét Draco csókjában is. A férfi hűvös hosszú ujjai a szőke hajzuhatag alatt simultak a tarkójára. Nehezen ocsúdott, hogy viszonozza is a csókot. Draco maga is meglepődött a saját tettén. Ahogy hirtelen ötlettől vezérelve a zabini villa szalonjában lekapta Astoriát. Az egykori szeretőjét. Maga sem értette miért tette. Nem is tervezte. Csak úgy, megtörtént. Hiába keresgélt magyarázatot, hogy miért csinálta egyetlen épkézláb dologba sem tudott kapaszkodni. Egyszerűen csak jött. És megtörtént. Draco elhúzta a fejét a csókból. – Elnézést…azt hiszem…már kijöttem a gyakorlatból – lépett el a nő elől Draco, s sietősen indult meg az étkező felé.

-         Scorpius! Gyere, hazamegyünk! – szólt be a fiának Draco, s meg sem várva már ki is lépett a villa bejáratán. Scorpius megtörölve a száját és a kezét futott az apja után.