Scorpius hüppögő sírással préseli magát Dracóhoz. Feketében van Scorpius is. Reszket az egész kis vékony teste. Pedig igazán nem is érti mire készülnek. Csak érzi, hogy valami nagyon rossz, és ijesztő és az anyjával kapcsolatos. A temetés reggele. Scorpius görcsösen kapaszkodik az apjába, ahogy elindulnak, szorongatja a kezét. A vékony arcocska  ijedten néz körbe mindenütt. Csupa szomorú arc tekint vissza rá, mindenki feketében, ijesztően. Sokan állják körül a sírgödröt is. Scorpius ijedten néz körbe a Malfoy-magánsírkertben. Aztán a zuhogó esőből, egy viharvert esernyő tűnik fel, ami sietősen közeledik a kúria felé. Draco az emelet korlátjáról néz le a belépőre. Sáros , koszos esővizet csöpögtet a Malfoy-előcsarnok márványlapjára az esernyőjét átadja az elé sertepertélő házimanónak, s most kérdő felvont tekintettel néz fel a korlátba kapaszkodó Dracóra.

-         Na mi az? Sokat késtem? – villant elő a gúnyos mosoly közben a szép kedves fogsor.

-         Pansy! – hebegte Draco s  érezte, hogy a mellkasa vad zilálásba kezd.

-         Igen én. Vagy mást vártál? – seperte le a csípőjénél a szoknyáját a nő, s megindult az emeleti lépcső felé.

-         Vissza -…visszajöttél? Hiszen…megvolt…a…? Hogyan? – Draco lerohant a lépcsőn, s magához szorította a nőt.

-         Hiányoztam? – kérdezte ellágyuló hangon a felesége, s ahogy Draco a kissé sápadt arcra nézett elmosolyodott. – Draco! Mindig is itt voltam. A Malfoy-kúrián. Amióta először megláttam. Úgyhogy ne aggódj! – nevetett könnyedén Pansy, s megszorította aférfi   hegyes kis állát az ujjai közt. Pansynál ez olyan volt mindig, mint Dracónak Pansy tarkósimogatása.

Draco összerezzenve riadt fel az álmából. Úszott a verejtékben. Ijedten ült fel az ágyban. Sűrűn vette a levegőt. Kapkodva. Oldalt nézett a franciaágyba. Nem Pansy volt. Nem az ében haj. Hanem szőke. A szőke Astoria pihegett mellette. Draco átdörzsölte az arcát. Ha lehunyja a szemét csak a Malfoy-sírkertet látja maga előtt. Odakint kopog az eső az ablakpárkányon. Draco felhajtotta a takarót, s a köntösét magára kapva hagyta az ágyban egyedül Astoriát. A bárszalon felé vette a lépteit. Még mindig zakatolt a szíve. Az álmok. Még mindig sokszor üldözik. Felbontott egy üveg whiskyt és a sötétben iszogatott. Dörzsölte a homlokát. Próbált felejteni. Nem gondolni arra, ami szüntelen a gondolataiba kúszott. A kandallópárkányra nehezedett a karjával, s ráhajtotta a homlokát. Nem is sejtette, hogy megrettenését érzékelte az ágyban a mellette levő nő is. Hogy az egykori felesége nevét suttogva mormolta maga elé álmában. S a fehér éjszakai köntösben utána jött Astoria. Csendesen nézte az emlékektől gyötört férfi éjszakai küzdelmét. Ahogy iszogat és szenved. Egy régi kedves hiányától.

-         Vele álmodtál igaz? – csendült a lágy kedves hang a szalon sötétjében. Draco felnézett a szalonajtóban ártatlanul, hosszú szőke hajjal álló szép feleségére.  Zavaros szürke a tekintete. Kissé vörös a szürke szemek széle. Draco nem felelt. Mit mondhatna erre?  Csak nézte a mezítlen lábbal álló nőt. – Nehéz…egy régi feleség árnyékában veled élni – suttogta halkan Astoria. Rekedtesen búgott a hangja. Kicsit szomorkás csengéssel.

-         Gyere ide! – hívta magához fáradt mozdulattal a nőt Draco. Astoria lépteit elnyelte a vastag szőnyeg. Hangtalanul lépett felé. Draco átsimított a holdfény derengésében csillanó szőke hosszú, hullámos hajzuhatagon, s a lány arcára simított tenyérrel hajolt le az ajkaira. Astoria készségesen simult hozzá, várva, hogy Draco döntsön. Adja az irányítást a ma éjszakára. A csókra, hogy mit szeretne. Draco gyengéden ízlelte a felesége ajkait, ujjait a haja alá a tarkójára csúsztatta, s végigsimított a gerincvonalán. – Menj, feküdj vissza…mindjárt megyek én is – suttogta a lány arcához simítva az ajkait. Astoria lehajtott fejjel biccentett, s sarkonfordulva csendesen távozott. Draco nézett még egy ideig utána. Kortyolta az erős italt. Még egy pohárral megivott, hogy könnyebben jöjjön az álom a szemére. S nagy sóhajjal visszaindult a hálószobába.

Daphné simító meleg férfitenyér súlyára ébredt. Blaise ujjai végigsimították a combját, a derekát, s visszafelé, már seperték a könnyű hálóruha mögé csúsztatva a meztelen bőrét. A hasát s felfelé a mellek ívét. Daphné rátette a tenyerét Blaie mellét markoló kezére.

-         Blaise mit csinálsz? – mormolta Daphné.

-         Szeretkezni támadt kedvem – búgta Blaise.

-         Most? – hunyorított Daphné az éjjeliszekrényen álló órára. – Hajnali két óra.

-         Éppen azért – érezte meg a férfi harapdálását a fenekén Daphné.

-         Blaise! – szakadt fel a zihálás Daphnéból. – Telhetetlen vagy.

-         Nem, nem vagyok az. De a héten még nem is csináltuk – mormolta Blaise lefejtve Daphnéról az alsóneműt.

-         Mert későn jöttél haza – emlékeztette Daphné.

-         Kívánlak – nyomta nedves ajkait Daphné erős erotikus illatú nyakára. Daphné tenyere átsimított Blaise meztelen hátán. Csak a selyem pizsamanadrág volt a férfin. Ahogy a hátára fordult, Blaise tenyere már besiklott a lába közé. Daphné formás combjai selymesen simultak a karjához. Blaise beleszédült az érintésükbe.  Lerúgta magáról az alsót, s Daphné lábai közé helyezkedett. Daphné karjai már hívogatóan nyúltak felé, s ahogy Blaise hozzásimult felsóhajtott a behatolástól. Csak a zöldarany spagetti pántos mély csipkedekoltázsú  combközépig érő hálóruha volt rajta, de Blaise nem is bajlódott vele, hogy levegye róla. A szaténselyem huzat körülölelte őket. Daphné szétvetett karral élvezte Blaise ölelését. A selyem anyagon keresztül markolta a telt kebleket, nyelvével megnedvezte a bimbók felett az anyagot, a fogai közé szorítva szívta meg az érzékeny bimbókát. Daphné artikulátlanul hörgött a mámor hullámain. Blaise csípője erős nyolcvasokat írt le, Daphnét feljebb és feljebb lökve az ágyban. Mindketten fel-felnyögtek a lökések okozta élvezettől.  Daphne combjai erősen szorították Blaise derekát. S mindkettejük tudatához hosszú másodpercek után ért el a hang, amire nagyon nehezen ocsúdtak.

-         Anya!? Apa?! – kérdezte egy vékony hangocska a hálószoba küszöbéről. Blaise aki Dapnhé fölött támaszkodott hátranézett, s erőnek erejével szakította el az ölét Daphnéétől, s a szaténtakaró alá rogyva nézett a gyerekeire. Fabian vörösödött, de Dee csak szeppenten nézte a szüleit.

-         Valami baj van kincseim? Mindjárt megyek jó?! – modnta zihálva, levegő után kapkodva Blaise, a lehető legnyugodtabb hangját kipréselve. Fabian gyorsan behúzta az ajtót. Blaise a hajába túrva pihegett. Daphné csalódottan dobta szét a karját, s Blaise párnájra csapódott a karja. A térdeit összeérintette. Blaise éjszaka elfelejtette bezárni maga után az ajtót. S msot egy félbeszakadt szeretkezés után csalódottan ziháltak mindketten. Daphné kifejezetten nyűgös lett. Az öle még mindig nedvezve a lepedőt várta a folytatást, az egész teste Blaise  után reszketett, s Blaise is felindultan és még mindig szexuális izgalomban dúlt-fúlt a hálóban egy köntöst magára kapva, lépett ki a hálószobából, hogy átnézzen a kicsikre.   Blaise a haját túrva lépett a lánya szobájába. Fabian is ott volt vele.

-         Mi a baj kicsim? Fáj valamid? – ült le hozzá Blaise az ágyra. Dee csak ijedten sirdogált.

-         Bepisilt! – mutatta az ágyat Fabian. – Átjött hozzám és a törülközőmbe törölközött – bosszankodott Fabian.

-         Gyere Dee, lemossuk a pisit nincs semmi baj – kapta ölbe a lányát Blaise, s a fürdőben megengedte a zuhanyvizet, s a lányáról lehúzva a hálóinget gyorsan szappanozta át a kislány lába közét s a lábait. Dee apja hátába kapaszkodva lebiggyesztett ajkakkal tűrte, hogy apja mosdassa, s gyorsan törölgette át a fehér vastag törülközővel. A fiókból egy apró bugyit vett elő, s a lányára segítette, s a hálószobába visszatérve egy tiszta hálóruhát keresett a komódban a lányának. Fabian csendesen tologatta a számolótáblájának a gyöngyeit oda vissza. Közben nézte ,ahogy apja komor arccal öltözteti a húgát. Dee apja után totyogott minden felé akár egy kiscsibe. Blaise áthúzta az ágyat. Tiszta lepedőt terített a lánya ágyára, s áthúzta a paplant  és a párnát is. Micsoda pocsék egy éjszaka! Deet visszanyomta az ágyra. Ideje elbeszélgetnie a lányával. Meg hát a fiával is. Elvégre. Mégiscsak in flagranti rajtakapták a szüleiket. Illetve szépen rájuk nyitottak az éjszaka kellős közepén. Egy beszélgetés nem árt, hogy tisztázza a gyerekek fejében a helyzetet. Dee pöndörgette az unikornisos paplanja csücskét, s hatalmas álmos ártatlan szemekkel nézte az apját. Blaise tiszta melegbarna szemekkel gondterhelten nézett a gyerekeire.

-         Hát…ööö…nos amit…láttatok…- el tudta képzelni milyen látvány tárulhatott a két gyerek szeme elé. Ahogy az apjuk a hangosan nyögő anyjuk felett erőszakosan mozog és Daphné félájultan fekszik az ágyban.

-         Tudom – vágta rá Fabian. – Anya beteg, fájdalmai vannak és te éppen gyógyítottad – döntötte el Fabian.

-         Nos…ez …így…nem igaz – préselte ki magából Blaise.

-         De hát nyöszörgött, biztos hogy fáj valamije! – vágta rá Fabian határozottan. – Csak nem akarjátok nekünk elmondani. Vagy anyának ez a bünti mint nekem a hideg víz? – ráncolta a homlokát elgondolkodva Fabian.

-         Semmi olyasmi nem történt, amitől félni kellene. Nincsen semmi baj. Ez az egész helyzet, azért történt, mert anya és apa szereti egymást. És azok a felnőttek, akik szeretik egymást összebújnak. Nem veszekedés miatt volt Fabian. Hanem egy szeretetről szóló összebújás, amolyan felnőtt helyzet. Amit a felnőttek csinálnak. A szerelmes összebújásokból lesznek a kisbabák.

-         Ó értem – vágott elgondolkodó arcot Fabian. – Akkor kistesóm lesz megint? – kérdezte összeráncolva a homlokát.

-         Hát azt…nem hiszem…ööö…nem tudom – nyögte ki Blaise összeráncolva a homlokát, s ezzel az arckifejezéssel apa és fia rettenetesen hasonlított egymásra. -  A felnőttek a szeretetüket is így fejezik ki. És néha ebből kisbaba is lesz. De az ritka dolog.

-         Ühüm – bólogatott Fabian.

-         És nagyon szereted anyát? Úgy mint minket? – kérdezte Dee bizonytalanul.

-         Az teljesen másfajta szeretet, amit anyátok iránt érzek. Hasonló. De más. Ilyen szeretetet felnőttek éreznek egymás iránt.  És ha valakit szeretünk annak szeretünk a közelében lenni. És összebújni vele.

-         Igen – bólintott rá Dee is.

-         Na jól van! Nyomás az ágyba! – intett a fiának is Blaise, s puszit nyomott Fabian és Dee homlokára is. – jó éjszakát kis gyémántom! – takargatta be a lányát Blaise, s mielőtt behúzta az ajtót még az álmosakt pislogó Dee-re kacsintott. Daphné már frissen zuhanyozva várta a hálószobában. – kicsit helyretettem a kölyköket – intett a gyerekhálók felé a fejével Blaise ledobva magáról a köntöst.

-         Szegénykéim! Biztos nagyon megijedtek – mosolygott Daphné.

-         Nem volt vészes szerintem. Végülis olyan sok mindnet nem láttak. Inkább a zajok voltak nagyok – rogyott vissza az ágyba Blaise. – Döngött az ágy, meg nyöszörögtél mintha a fogadat húznám – nevetett Blaise puszit nyomott Daphné szájára. – Amúgy visszaterelgettem a kicsik lelki békéjét, még azt hiszik, hogy agresszívoskodom rajtad. Pedig igazán nem – kuncogott Blaise, megsimogatva  Daphné derekát. – Na aludjunk cicám! Holnap meg alaposan bezárom azt az ajtót, hogy nehogy ránk nyissanak! – csúszott lejjebb az ágyban Blaise.