Mély karikák a szeme alatt. A bemosakodó tükrében méregette a borostákat az arcán. Átsimította rajta az ujjbegyét. Hát ez már elég durva. Bántja a szemét a fény. Most valahogy már nagyon nem esik jól a kórházi világítás. Vakít a hófehér köntös. Amit egyedül ő hord a Mungóban. Sokszor a betegek már így ismerik. A fehér köpenyes gyógyító. Aki nem ismeri személyesen, az így szúrja ki magának. Blaise most már mindig kiírja a rendelő ajtajára, hogy éppen mikor hol tartózkodik. Most az lóg az ajtóüvegen, hogy „ügyelet a Mungóban”. Ha otthon van, akkor pedig a sürgősségi ikertükrén szokták keresni. Egy gyógyító igazán sohasem pihen.  Blaise hideg vízzel megcsapkodta az arcát. Fel kellene ébredni már. Ez az utolsó beavatkozás nagyon nem hiányzott. Ha a bal lábára nehezedik akkor összecsuklik itt helyben annyira fáj. Tizenkét órát állt folyamatosan a citruszöld asztal felett. S szinte megmoccintani se merte a lábát. Egy pillanatra sem ülhetett le, egy szünet sem, még egy kávészünet se volt ma. Csak kimosakodás, bemosakodás váltogatta egymást. Fájt a bőre a fertőtlenítőoldattól. Szárad a szeme a sok ébrenléttől.  És a lábát húzza a görcs. Rémes. Öregszik? Nevetséges! Szédül. Pedig vele nem sűrűn fordul elő. Talán az éhség. Fájós lábbal vette a lépcsőfokokat az ötödik emeletre, s a büfében egy bőségtállal ereszkedett a legközelebbi müanyag székre. Öt napja nem volt otthon. Szégyenletesen sok idő. Átdörzsölgette a szemét, és a homlokát. A bőségtál feléig jutott. Nem bír ülve maradni sem. Haza kell menni. Most már tényleg. Ki kell normálisan aludnia magát. Képtelen még ez éjszakát végigvinni a Mungóban. A recepciósnak csak intett, jelezve, hogy számára vége az ügyeleti időnek. S bevágódott az ütött-kopott kocsiba. Még egy normális kocsira se tellett azóta. Szánalmas. Valahogy minden fontosabb volt. Fabiannak új seprű. Diamondnak az a gyönyörű baldachinos ágy. Amit mindjárt kinő, mert annyit nőtt a lánya. És a ruhakollekciók. Meg az a sok cipő. Daphnénak egy smaragdnyakék. Minden időszerűbb volt, mint magának egy értelmesebb külsejű kocsi. Hivatalos megjelenésekre mindig Daphné mercédesével mentek. Blaise meg az ütött kopott ezer éves járgányával pöfög be a fővárosba minden nap. Fel sem fogta, hogy úgy ahogy volt orvosi köpenyben ült a kocsiban, csak amikor a villa előtt kiszállt és az ajtót rácsapta akkor ébredt rá. Leráncigálta magáról, s belépett a villába. Összepréselte az ajkát a fájdalomtól. TE jó ég leszakad a lába! Ez valami kegyetlen ma. Megtámaszkodott a lépcsőkorlátban. Lehunyta a szemét. Már arra is képtelen, hogy nyitva tartsa. Kimerült. Teljesen.  Beszédült a hálószobába, s még a fürdőszobába kóválygott.

-         Blaise? – kérdezte a nyugtalan bizonytalan hang, s tulajdonosa követte a fényeket a fürdőszobába.

-         Szia cica! – motyogta Blaise fogmosás közben. Alig lát már a szemeivel is, gyorsan, gyorsan ágyba. Törölgette az arcát a törülközőbe. Daphné összevont szemöldökkel követte a mozdulatait.

-         Hol hagytad a jegygyűrűdet? – kérdezte karba tett kézzel a felesége.

-         A mimet? – nyögte Blaise kábultan.

-         Tudod ezt! – mutatta fel a jobb kezét Daphné, s megforgatta rajta saját karikagyűrűjét. – Házasok vagyunk ha elfelejtetted volna! Hol a tied!

-         Te szoktad elhagyni a gyűrűidet!

-         Ellopták nem ugyanaz!

-         Tök mindegy levetted!

-         És te?

-         Mert nincs rajtam? – kérdezte bambán Blaise, s a szeme elé emelte a jobb kezét. – A francba! Tényleg nincs. Elfelejtettem felvenni. Bent hagytam a bemosakodóba. Ó – formálta Blaise miközben Daphnéra se hederítve  az ágy másik oldalára zuhant, be sem takarta magát.

-         Te le szoktad venni a karikagyűrűdet? Ezzel etetsz? Kivel voltál? Egyáltalán hogy feledkezhetsz el a jegygyűrűnkről!

-         Daphné szívem! – dörzsölte át az arcát álmosan Blaise. – A beavatkozáskor tilos ékszereknek a közelben is lenniük. Se óra, se ékszer, semmi nem lehet. Le kell venni mindent.

-         Higgyem is el mi?  Jó kamu duma! Nővel voltál? –háborgott Daphné.

-         Cicám! Tudod jól. Gyógynövényeket is tilos fémmel érinteni, ugyanez a helyzet a beavatkozásoknál is – formálta félálomban Blaise. – Ne veszekedjünk kiájulok az álmosságtól – motyogta a párnájába, s hihetetlen, de Daphné dühöngő válaszát már meg sem hallotta elnyomta az álom.

Arra eszmélt, hogy hiába küzd ne mtud szabadulni az erős markok szorításából. Először azt sem tudta hol van, a szemhéja makacsul leragadt és nem akart engedelmeskedni neki, hogy kicsit is résnyire nyíljanak, hogy kilásson mögüle. Aztán végre csak nagy erőkkel végre meg bírta emelni őket. Daphné bambuszillatú haja borult felé, s a nő szorította le a karját.

-         Blaise Merlin szerelmére kérlek ne csapkodj! – kiáltotta a nő. – blaise! Blaise figyelj rám! – rázta meg a nő. Blaise le akarta seperni a nő kezét, s az oldalára fordulni. – Ne, ne aludj vissza! – tette a tenyerét Blaise arcára, s visszafordította. – Figyelj rám egy kicsit! Azt hiszem lázas vagy! Blaise segíts egy kicsit mit csináljak? – rázta meg Daphné újból.

-         Mi mi? – blaise bágyadtan emelte meg a saját tenyerét, s a homlokára ejtette. Lelassult a mozgása. Szapora a légzése, a szívverése. Cserepesedik az ajka. Blaise átnyalta az ajkait. – Aham. Igen. Láz.

-         Igen én is ezt mondom jaj Blaise – nézte idegesen a nő felé hajolva.

-         Hozd ide a borogatás felírató dobozt! – intett erőtlenül a szekrény felé. – Várj várj! A gyógyszeres szekrény kulcsa…ott! – Daphné idegesen rohangált a hálószobában. Előkereste Blaise szekrényének tetejéről a kulcsot. Oda rejtették a kicsik elől. Daphné reszkető ujjakkal kulcsolta ki a  fürdőben őrzött házipatikájukat. Leemelte a borogatások dobozt, s Blaisehez vitte. Blaise teljesen elgyengülten suhintott felé. – Nyisd fel! – Daphné felcsapta a tetőt, s Blaisenek tartotta. Blaise csak oldalt fordítva a fejét nézett a borogató italok és porok sűrűjére. – Van rajtam kiütés?

-         Nme nincs – pihegte Daphné.

-         Jó, akkor… - blaise ujjaival erőtlenül kotorászott a dobozban. Mi lesz ez? Belső láz ,erős izzadás, váladékozás nincs. Széklet, vizelet rendben. Mi a francokat kaphatott el odabent? Hányingere viszont erősen van. Jaj ez valami kegyetlen belső fertőzés lesz. – Ezt kavard bele langyos vízbe, ne jéghidegbe! – nyomta a tasakot Daphné kezébe Blaise. Daphné szó nélkül ugrott. Előkeresett egy mély tálat, s teleengedte vízzel, s már fel is lögybölte benne a port.

-         Itt vagyok, mond mi kell még? – nézte a félájult férfit az ágyban.

-         Hátul van egy fehér doboz. Erős hatású szerek felirattal. Azt… - mormolta fáradtan Blaise. Fogalma sem volt mi történik. Hogy alszik, vagy ébren van. Hogy menniy idő telik el Daphné egy-egy megjelenése között. Minden olyan időtlennek tűnt. Többször elaludt közben. Daphné rázta fel megint.

-         Blaise! Itt a doboz – nyomta Blaise keze alá. Blaise csak beleejtette a kezét, s érzésre keresgélt az ampullák között. Nem is nyitotta ki a szemét annyira fáradt volt. Daphné kikerekedett ijedt szemekkel figyelte a láztól kábult férfit. Látszott, hogy rosszul van. Sosem látta még betegnek Blaiset.

-         Ezt bontsd fel nekem – nyomta Daphné kezébe az üvegcsét Blaise, s újra kiájult. Daphné ijedten méregette az ampullát. Se egy kupak, se egy ragasztószalag. Hogy kell ezt felbontani? Daphné az ajkát beharapva nézegetta teljesen zárt üveget. Blaise szemhéja meglebbent.

-         Blaise! Hogy kell…? – nyögte Daphné várva a férfi válaszát.

-         Öh… - Blaise kivette a kezéből, s lapos pislantásokkal mindne finommotorikai mozgását összeszedve próbált az éjjeliszekrény sarkára fókuszálni. Egy lázas bágyadt, de határozott mozdulattal a szekrény széléhez csapta az üvegcsét, s a nyakrésze lepattant. Daphné sóhajtva biccentett. – hozz egy tűt! – intette a nőt a fürdőbe. Daphné idegesen tépkedve a steril tűről a csomagolást sietett vissza. Blaise homlokráncolt koncentrálással igazította el a z injekcióstűt. Majd szinte belevágta a karjába a tűt. Daphné felsikoltott.

-         Nyugi! Ne rikoltozz! – motyogta blaise miközben magába fecskendezte az ampulla tartalmát.

-         Bocsi, jó, bocsi – szorította a szájára a kezét ijedten Daphné, s elvette a férfitől a tűt.

-         Ne hagyj kiszáradni! – suttogta még Blaise, mielőtt megint elnyomta az álom.

Fogalma sem volt hogy hol van, hogy mennyi az idő, hogy nappal, vagy éjszaka van. Időnként mintha érezte volna a borogatás simító mozdulatait a karján, a mellkasán, a homlokán. Megemelve a fejét a nő itatott vele valamit, mintha finom, vonzó illat csapta volna meg. Daphné nem is aludt, nem is evett azóta. Csak csavarta az anyagot, cserélte a borogatást újra és újra, hűtve a férje forró testét. Blaise teljesen kiájulva feküdt csak az ágyban, Daphné pedig a könnyeit törölgetve törölte át újra és újra az oly jól ismert szép férfitestet. Blaise karján is kidagadtak az erek. Daphné hűsítva simította át az anyaggal az erős férfikart. Csendesen teltek az órák. Odakint felkelt a nap. Aztán ismét lenyugodott. A gyerekek a nevelőnővel voltak ma. Daphné beszólt a Gringottsba, hogy nem tud bemenni. Keresték Blaiset is. Daphné vette fel az ikertükröt. Daphné újra kifacsarta a vizet az anyagból, s a férfi mellkasára borította. Ahogy elhúzta a karját, a férfi alulról átfogta az alkarját. A könyökére markolt a meleg férfitenyér. Daphné felnézett a férfi arcára. Blaise meglebbenő szempillákkal nézett rá. Daphné egy ideig viszonozta a csendes, komoly pillantást.

-         Szóval…ilyen az…amikor a gyógyító beteg – jegyezte meg enyhe humorral Daphné. Blaise bágyadtan mosolygott fel rá.

-         Még élvezed is, hogy kedvedre kivetkőztethettél és itt fekszem előtted teljesen meztelenül és te csak simogatsz itt egész nap – húzta mosolyra az ajkát Blaise.

-         Azt hitted a szex mindenre megoldás? – emelte meg a szemöldökét Daphné.

-         A szex a legjobb gyógymód – bólintott hozzá röhögve Blaise.

-         Vegyem úgy, hogy öt napig nem szexelsz és ez az eredménye? – nevetett Daphné. – Úgysem hiszem el.

-         Pedig…elhihetnéd – felelte komoran Blaise.

-         Hogy a szexhiányba betegedtél le? – ráncolta a homlokát Daphné.

-         Azt ,hogy öt napja tényleg nem voltam senkivel. Csapodárnak tartasz? – nézett kérdőn a nőre.

-         Ismerem a kórházi ügyeleti nővéreket Blaise – felelte szárazon Daphné

-         Én is ismerem az irodistákat, hogy milyenek – vágta rá Blaise hűvösen.

-         Jó, akkor elégedjünk meg azzal, hogy mindketten olyna helyen dolgozunk, ahol…előfordul az ilyesmi – mondta végül Daphné.

-         Nem is tudtam, hogy ilyen odaadóan tudsz ápolni is – kacsintott rá Blaise. – Lázam?

-         Már csak hőemelkedés – felelte Daphné.

-         Akkor a borogatásból elég ennyi – bólogatott Blaise. Daphné már pattant is és kivitte a borogatás vizet. Blaise teljesen legyengülve, erőtlen léptekkel követte.

-         Szeretnél fürödni? Engedjek egy langyos fürdőt? – kérdezte kezét tördelve Daphné. Ijedt hatalmas smaragdszemekkel Blaise esetlen mozdulatait figyelve.

-         Igen, az jó lenne édes – simogatta meg Daphné arcát kiszáradt kézzel Blaise, s a mosdókagylóra támaszkodott. Mindjárt összeesik. Fogmosás. A tükörben megvizsgálta  torkát. Jó jel. Kezd vörösödni. Erős mentolos öblögetőoldatot kevert. Daphné tiszta fürdőlepedőt készített elő Blaisenek, s egy fürdőköntöst. Időnként csobbant a víz. Daphné a szennyeskosárra ült.

-         Mit tehetek érted? – kérdezte a fürdővízben lehunyt szemmel pilledő férfit.

-         Még főzz nekem egy teát azokból a levelekből – mutatott a tasak felé Blaise amit kikészített. – És elszaladnál a karikagyűrűmért? – lebbent fel Blaise szemhéja. – A bemosakodó belső tükre előtti polcon jobb szélen lesz. – Daphné hangtalanul biccentett, s már futott is felfőzni a teát. Bekészítette tálcán a teáscsészét és a gőzölgő teáskannát a gyógynövények úszkáltak a víz tetején. S Daphné magára kapva egy kabátot, bevágta magát a mercédesébe.

Gyorsan megjárta a Mungót. S a karikagyűrű tényleg pontosan ott volt, ahogy Blaise leírta neki. Benne a mon seul desire – Daphné vésettel. Daphné oda-odapillantott az ékszerre. Szép jegygyűrűjük volt. Igazán szép. Az én egyetlen vágyam szerint felirattal. Daphné titkon még mindig meghatódott Blaise választásán, a szövegen, amit belevésetett. Mert mindig éreztette vele, hogy Blaisenek talán mégiscsak nagyon sokat jelent az, hogy ők együtt vannak. Blaise ízlését pedig egyszerűen imádta. Mindennek megadta a módját a maga stílusában. Berontott a hálószobába. A férfi ébren volt. Erős eukaliptusz és mentolillat terjengett a szobában. S Blaise szinte sugározta magából az illatot.

-         Hogy vagy? – kérdezte Daphné.

-         A karikagyűrűmmel máris jobban – vigyorogta rá Blaise, s átvette a nőtől, s már vissza is igazgatta a gyűrűs ujjára. – hiányzott – nézett le a szép mívű ékszerre.

-         Semmi szantál? – emelte meg a szemöldökét Daphné.

-         Most annak nem sok hasznát venném – nevetett Blaise.

-         Ma már jobb színed van – figyelte Daphné a férfit megkönnyebbülve.

-         Hát kellett az éjszakai dózis – röhögte Blaise. – Igaz nem szex volt. De ha az nincs, akkor jöhetnek az egyéb szerek.

-         Megijesztettél tudod? – rogyott le az ágy szélére lesütött szemmel Daphné.

-         Jól van Cicám! – cirógatta meg a nő állát kedvesen Blaise. – Egy-két nap és kifekszem ne izgulj! – Blaise   kapkodva rántott elő egy zsebkendőt, s beletüsszentett. – Így igaz. Rémes dolog betegnek lenni – nevette el magát Blaise. Daphné is felkacagott vele.

-         Hát…a gyógyító is lehet beteg? – simította át Blaise mellkasát, de szinte beleragadt a keze. Fintorogva húzta el az ujját.

-         Ez a kúrám része bocs – vigyorogta Blaise.

-         Ragadsz a mentoltól meg az eukaliptusztól – törölte egy zsebkendőbe a kezét Daphné.

-         Így igaz, ne is láss ilyen borzalmas állapotban. Menj nézz rá a kis manókra – vigyorogta Daphné kézfejét paskolva blaise. – Mond meg nekik, hogy kikészítettél és kiszipolyoztál az ágyban.

-         Roppant szellemes vagy. Nem tudnák hova tenni, így is pirulok előttük, hogy ránknyitottak a múltkor – forgatta a szemét Daphné. – Miket gondolhatnak rólam.

-         Rég túl tették magukat rajta. Nem hiszem hogy feszélyezi még őket a dolog – legyintett Blaise, s közben kifújta az orrát. Daphné még egy pillantással végigmérte az ágyban kócos hajjal, mentolillatot árasztó tüsszentő férfira, aztán kilépett a hálóból. Blaise egyáltalán nem volt nyűgös beteg. És csak komoran mérte a lázát, figyelte a tüneteket magán. Hát gyógyító. Neki a legkisebb dolgok is feltűnnek. Blaise azonnal rutinosan kezelte magát. S egészen különös volt ezt látni. Daphné otthon maradt vele. Blaise pedig a kalapkúrabájitalokat főzte legutoljára. Túl hamar felépült. Már szinte hiányzott az ágyban bedugult orral kedvesen csevegő férfi hangja. Daphné egyfolytában kacagott a hangján, a gyerekekkel együtt. Blaise szinte sosem volt beteg. Tőle olyna szokatlan volt látni, hogy rosszul van, vagy fújja az orrát. Daphné teljesen meg volt győződve róla, hogy Blaise szervezete legyőzhetetlen. Mert mindig stabil volt. A legnehezebb pillanatokban a legválságosabb helyzetekben is Blaise mindig támasz volt. Erős, akár egy vastag tölgyfa. Biztos talajon. Blaise csak akkor engedte a kicsiket a közelébe, amikor már tudta ,hogy véletlen sem adhatja tovább a betegséget. Vörösre dörzsölt orral, kissé könnyedző szemmel, és friss mentolillattal nevetgélt a kanapén a gyerekekkel. Daphné elérzékenyülve figyelte Blaiset és a gyerekeiket. Talán most egy fokkal még szerelmesebb lett a férjébe. Éppen az ilyen pillanatokért, ami annyira ritka volt blaisetől. Jó volt ,hogy egy teljes hetet mindketten otthon töltöttek. A gyerekek is élvezték, hogy most a szüleikkel lehetnek egész nap. És a kényszerhelyzetet Daphné és Blaise is titokban örömmel vette. Egyfolytában Blaiset beszéltette mindneki, hogy hallják, ahogy orrból beszél, s persze Blaise átlátott a helyzeten. Diamond kisajátítva az apja ölét, egyfolytában Blaise-en csüngött. Nagyon apás volt. Szinte szerelmes volt az apjába. De hát melyik nő nem olvad el Blaise karjaiban? Legyen akármennyi idős. Diamond ráadásul kiváltságos helyzetben volt. Hiszen Blaise lányaként mindenki mástól többet sajátíthatott ki Blaise idejéből. És meg is tette. Most is ott trónolt Blaise ölében, apja erős karjaiba kapaszkodva. Blaise pedig azon fáradozott hogy megnevettesse a lányát, s közben csodálja Dee szépségét. Fabian Daphné hasához fúrta a fejét. S anyja kezét markolva húzta Daphnét a kanapé felé. Egész héten játszottak.