Megcsörrentek  az értékes porcelán dísztárgyak a csipketerítős lakkozott aranymintás bútoron. A kecskelábú magasított asztalkára gyönygházfény lakkozott körmök koppantak. A bársonyos áttetsző bőrre csipkeszegélyes selyemköntös ujja borult. Harangszabású, enyhén galambszürke éjszakai viselet. A szőke haj a váza felett lengedezett. A férfitenyér átsimította a lapos női alhasat, s ő is azasztalkára támaszkodott.

-         Óh Draco! – búgta kéjesen a szétnyíló húsos ajkai közt Astoria. – Annyira jól csinálod! Ááá…ööö… mmmh – nyögte az élvezettől aláltan Astoria. Draco a szőke hajat félreseperve az útból szívta meg a kókuszillatú női nyakat. Valószerűtlenül áttetsző a bőre a sudár szép arisztokratikus vonású nőnek. Astoria haja az orrát csiklandozta erős egzotikus, édes illatával. Szinte megőrjítette ez az illat. A fejébe szállt akár az alkohol.  Tovább lendültek a folyosón. Astoria a falnak préselte a hátát, s Draco már mohón tapadt a női ajkakra. Türelmetlenül húzta fel a nő lábait a köntös lecsúszott Astoria combjairól felfedve s hosszú fehér lábát. Draco újra behatolt. Astoria a képkeretbe kapaszkodva nyögdécselt. Draco erősen zihált

-         Ah de jó! – hörögte szürke szemeivel bejárva a szívalakú arcot. – annyira kívánatos vagy – mormolta a nő mellei közé, ahogy megemelve döfte belé újra és újra vesszejét. Astoria kéjes mosolylal húzódott el, s surrant a háló felé, de Draco utána kapott, s a komódnek szegezve a lányt hátulról támadta le. A komód erős rezzenését, dísztárgyak csörömpölése kísérte. Minden egyes lökésre megremegtek a kristály nippek a tetején. Astoria sikoltozva hajolt rá a komódra, hogy jobban ráhelyezkedjen a hímtagra. DRaco mélyen elmerült a szétnyíló járatban. Lehunyt szemmel ziháltak, s nyögtek mindketten. Még hűvös torokköszörülésre nem eszméltek. Draco felnézett. A folyosó végén az anyja állt. Hűvös pillantással szemérmetlenül figyelve a jelenetet. Draco megmerevedett egy pillanatra. Astoria hüvelye egy szorító mozdulatot még tett a hímvesszőjén, mielőtt Draco kihúzódott belőle. Astoria lesütött szemmel suhant el a hálószobába. Draco összecsapta magán az éjszakai köntöst, s közönyös tekintettel az anyjára nézett.

-         Mit művelsz? – sziszegte Narcissa fiára.

-         Szeretkeztem a feleségemmel amíg meg nem zavartál – húzta el a száját fagyosan Draco.

-         Tőletek zeng az egész kúria! – szűrte a fogai közül Narcissa. – Disztingválj kérlek! Az égre Draco nem ismerek rád!

-         Mert végre élvezek valamit? – csattant Draco ellenségesen.

-         Apa vagy! Elfelejtetted? A fiad itt alszik nem messze a te….megbotránkoztató viselkedésedtől! Talán hallja is! S ha egyszer meglát titeket? Ne a folyosón csináljátok MErlin mindenit! Erkölcstelen és felháborító! Szerinted Pansy mit szólna ehhez! Vele sosem viselkedtél így! Ilyen közönségesen! – emelte meg a hangját Narcissa.

-         Pansyt, hagyd nyugodni békében! – mordult Draco keményen. – Hagy döntsem el én hogy hogyan akarok élni!

-         Gondolhatnál a fiadra is! Scorpius talán ébren hallgatja a te…folyosói ügyeidet! Van fogalmad róla mit élhet át? – intett a kezével az unokája szobái felé Narcissa. – Jó lenne ha azért mert te éppen az új feleségeden töltöd az örömöd nem felejtenéd el, hogy van egy fiad. Hogy apa vagy. És a fiadnak már csak te vagy! Pansyval annyira szépen neveltétek. Ne ronts el mindent. Ne feledkezz el Scorpiusról. És nemcsak Scorpiust zavarja ez. De minket is! Apádat is és engem is! mikor láttál te minket a lépcsőházban ilyesmit művelni? És Pansyval se csináltátok ezt, akkor se, amikor még nem volt Scoprius! Fájdalom, de az első feleséged sokkal jobban tudtam tisztelni.

-         Tudod anya, neked egyik választásom sem tetszett. És hiába minden elismerés Pansyért. Mert ő már nem élhette meg! Neked volt a bajod, hogy Pansy lett a feleségem! Tudod te is nagyon jól! És milyen röhejes az egész! Hogy ti nők attól rettegtetek, hogy oda mindne Malfoy jegy! ÉS nézz rá az unokádra! Mintha csak magamat látnám!A házasságom kétharmada erre ment rá! Hogy ezen aggódtatok! Elcseszted az egész első házasságom! Msot pedig azon vagy, hogy a másodikat is tönkre tedd?! Mert szerinted nem élünk megfelelő életet? Kit érdekel anya?

-         Csak egyszerűen tényleg sajnálom…hogy ilyenné váltál. Hogy Pansyval mindne elúszott. Nem érdekel a gazdaság sem.

-         Pansyval minden másabb volt… - rázta a fejét Draco. – Amikor együtt aggódtunk a termésért. Pansy annyira a szívén viselte a birtok ügyeit. Igaza volt. Jobban szerette talán az egész Malfoy-ságot mint én magam. Törődött a birtokkal. Állnak az üvegházak. Együtt vittük végig a szárazságot, az esőzéseket. A nehéz időket. Kijött öntözni, védte a vihartól a termést velem együtt. Igaz. Pansyval minden más volt anya. De azok az idők elmúltak. És semmi sem hozza már nekem vissza. Rám már nincs szükség igazán a gazdaságban. Pansy éppen akkor távozott ,amikor elkészült minden a továbbiakra. Megy magától is most már minden. Astoria nem ért a birtokhoz. Nem is érdekli. S valahogy már engem sem.

-         Tényleg egy nő hozta ki belőled mindezt?

-         Az a nő, a feleségem volt. És nem csak egy nő volt. Hanem társ. Mindenben. Azt hiszem képtelen leszek feldolgozni az elvesztését. Amíg csak élek. Mert mintha magamból vesztettem volna el valamit. – eredtek meg Draco könnyei. Képtelen lett volna tovább beszélgetni. Sarkon fordult, s a bárszalonba igyekezett újra leinni magát. Felejteni próbált, s emlékezni. Hiába az emlékek már nem hozzák vissza a legértékesebbet. A legfontosabbat. Pansy feláldozta magát, hogy megmentse a fiát. De ő hogyan is választhatna a kettő közül. Sokszor megfordult a fejében, hogy miért nem Pansy jött vissza. De tudta, hogy sosem bocsátotta volna meg a nőnek, ha Scorpius nélkül jön haza. Szerencsére ezt a döntést nem neki kellett meghoznia. Sok álmatlan éjszakán gondolkodta át újra és újra azokat az utolsó időket. De már olyan távoli volt minden. Mintha egy másik életet nézne. Nem is a sajátját.

Olyan váratlanul történt. A parkban játszottak hármasban. Tényleg belefeledkeztek a játékba, nagyon jó hangulatú délután volt, sokat nevettek, Scorpius kifutkározta magát, s csak beszélt felszabadultan, kiáltozott, az egész Malfoy-park Scorpius kiáltásaitól volt hangos. S elhangzott a szó. Amivel két éve senkit nem illetett. Draco dermedt le leghamarabb. Csak állt, földbe gyökeredzett lábbal, s érezte, hogy elfutja a szemét a könny. Teljesen megkövült. Astoria csak meglepődött a megszólításon. Nem utasította el, nem is reagált rá semmit. Scorpius teljesen megzavarodott. Megtorpant. S ijedten nézett maga elé. Elszégyellte magát. Draco pontosan tudta, hogy mit érez a fia. Anyának nevezett egy másik nőt. De nem az édesanyját. Teljesen öntudatlanul. A játék hevében. Egy gyerektől teljesen természetes. Astoria sokat volt velük. És hát ő volt a nő, az apja felesége. Összeszoktak már így hármasban. Astoira vigasztalta ha elesett és megütötte magát. Ő is fésülgette, öltöztette, mesélt neki. Tényleg megpróbált mindenben helyettesíteni és anyapótlékká válni. S két év kellett ahhoz, hogy Scorpius elveszítse a görcsös ragaszkodást a régihez. Természetesen jött az ajkára a szó. De ahogy kiejtette ráébredt hogy mit mondott. És hogy kinek. A szája elé kapta a kezét. Nagy szürke szemekkel nézett Astoriára, aki futó mosollyal nézet rá, hogy kifejezze nem haragszik. De Scorpius sietve kapta az apjára a tekintetét. S meglátta a könnyek gyülekezését apja szürke szemében. Scorpiusnál is azonnal eltört a mécses. Draco leguggolt a fiához, s Scorpius megszeppenve bújt az apja karjaiba, átölelve szorosan Draco nyakát.

-         Semmi baj. Nem történt semmi – nyugtatta a fiát Draco, miközben mindkettejük arcán legördültek a könnyek.

-         Anya! Anya… - sírta reszkető testtel Scorpius, s legörbült szájjal dörzsölgette a szemét.

-         Tudom, kicsim, tudom – simogatta nyugtatóan a fia hátát Draco. – Kimegyünk a temetőbe jó? Viszünk anya sírjára virágot. Levendulát. Rendben? – Scorpius sírva bólogatott. Megkönnyebbülten szipogott. Draco ölbe vette a fiát. – Mindjárt jövünk – mondta elnézően Astoriára nézve. Aki csak tanácstalanul állva nézte a két egymásba boruló szőke Malfoy férfit. Draco a magánkert széléig hajtott. Benyitott a kis fehér kerítésen. Scorpius sietett anyja sírjára tenni a lila levendulát. Draco fáradt léptekkel követte. Leült a padra, figyelte, ahogy Scorpius végigsimogatja a lila árvácskákat a sír körül. Majd átsimít a Pansy Malfoy feliraton a rózsaszín árnyalatú márványkőlapon. Meredtek az évszámokra. A névre. Scorpius szipogott néhányat. Draco nyújtotta neki a zsebkendőt. Mindketten kifújták az orrukat. Nem beszélgettek. Draco tanácstalan volt. Nme tudta mivel tesz jobbat Scorpiusnak. Ha nosztalgiázva beszélgetnek az emlékeikről, vagy ha inkább hagyja, hogy lassan elfelejtse őket. Nem tudta mit tegyen. Egyáltalán mennyire emlékszik Scorpius az anyjára. Bizonyos hogy néhány emlékkép megmaradt benne Pansyról. Végül úgy döntött, hogy  Scorpiusra bízza. Ha Scorpius felhozza a témát akkor beszélget vele Pansyról. Ha nem, akkor hagyja a gyereket, nem bolygatja a lelki világát. Scorpius viszont ritkán beszélt Pansyról. Sőt inkább nem. Megtartotta magában. Amiket gondolt, amiket érzett, amire emlékezett.  Draco egy ideig forgatta a kezében a levendulát. Belélegezte az illatát. Már megint elfutotta a szemét a könny. Scorpius guggolt a sír előtt. Könyökét a térdére támasztotta. S kis ökleire támasztotta az állát.

-         Haragszik rám most anya? – kérdezte Scorpius.

-         Nem tudom. Nem hiszem kisfiam – mondta halkan Draco. – Talán…csak egy kicsit szomorú. Mert fáj neki. Ahogy nekem is fáj. Hogy nem őt nevezed így – harapta be az ajkát Darco. Nem akarta, hogy a fia Astoriát hívja anyának. Nem ezt nem. Ez a szó csak Pansyt illeti. Nem bírná elviselni, ha Scorpius ezentúl Astoriát szólítaná így. De hát még ha mostoha is. Azért tényleg Astoira is az anyja. Milyen hülye egy helyzet.

-         Astoria Astoria. Igaz apa? Anya, pedig anya – mondta komolyan Scorpius.

-         Igen – bólintott rá Draco.

-         Akkor így is kell maradnia – döntött határozottan Scorpius. – Többet vigyázok, hogy ne mondjak ilyet.

-         Jól van Scorpius – simogatta meg a fia fejét Draco. – tégy ahogy érzed. – Draco sóhajtva nézte a márványkövet. Már olyan jól ismerte. Annyiszor meredt csak rá előre. Látta esőben, hóban, napsütésben, pirkadatkor, napnyugtakor. Holdfényben. A leglehetetlenebb időpontokban és időjárásban is itt találta magát. Kezdetben. Most már igyekezett visszafogni magát. Mértékkel járt csak ki. Meg kell találni az egyensúlyt. Nem könnyű. Olyan akár a járás. Bele kell tanulni, meg kell szokni. Scorpius nehezen szokott rá a sírkertre. Draco ritkán hozta magával. Scorpiust pedig még a temetésre emlékeztethette egy ideig. Most már mindketten megnyugvásért jöttek ide. Ha úgy érezték hibát követtek el. Ha hirtelen rájuk zuhant valami nyomasztó érzés. Szinte feloldozásért jártak ki mindketten. Itt keresték a lelki békéjüket. Draco kijött a házassági évfordulójukra. Akkor mindig. A többi időpont változó volt. Scorpiust akkor hozta ki ha látta, hogy rátör az anyja hiánya. Szerencsére már nem sűrűn fordult elő. Scorpius a helyzettel nőtt fel. Már hat és fél éves. Már nagy fiú. Komoly. Sokszor túlságosan is az. Hát anyja vére. Draco hagyta, hogy Scorpius kinézelődje magát a sírkertben, aztán visszaindult a Malfoy-birtokra a fiával. Kettejük rövid kirándulásai voltak ezek. Amit senki más nem értett volna meg. Ahogy sokszor csak üldögéltek a padon egymás mellett, a sírkövet nézve. Nem is szóltak egymáshoz. Mindketten elmerültek a gondolataikban. S egyikük sem tudta, hol járhat a másik, hogy mire gondolhat. De Scorpius soha többet nem beszélt a Pansyval töltött utolsó napjáról. Draco ezt már két éve megfigyelte a fián. Valahogy ezt az egy emléket mélyen magában tartotta. Pedig egészen biztos, hogy ez az emlék vésődött a legjobban az emlékezetébe az anyjáról. Valamiért…mégsem beszélt róla. Talán rossz emlék. Talán fájna feleleveníteni még egy mondat erejéig is. A legmeghatározóbb nap mindkettejük életében. Draco csak találgat róla. Scorpius viszont a bizonyosat tudja. A gyerek és a felnőtt. Most mégis Scorpius volt az emlék, és a tudás birtokában. Draco csak elképzelhette az egészet. Scorpiusnak pedig elég volt átélni. Nem akarta másokkal megosztani, sem beszélni róla.