Nem a Zabini-villában készülődött a házaspár. Blaise magánrendelőjében töltötték az éjszakát, így sokkal kényelmesebb volt mindkettejüknek, mint otthonról beutazni a bál estéjére. Daphné feltűnően sokat készülődött. Blaise  a nyakkendőjét igazgatva várta a feleségét Aszklépiosz szobra előtt. Daphné cipőkopogása az emeleten ismét megindult felé, aztán vissza. Blaise ránézett az órájára.  Nővel képtelenség időben érkezni bárhova is!

-         Daphné szívem lekéssük a nyitótáncot – kiáltotta fel Blaise.

-         Jól van megyek már! – kiáltotta vissza Daphné, s ismét kapkodó cipőkopogás. A lépcsőn fürgén szedte a lábait. Blaise megállította az utolsó lépcsőfokon. Megcsapta Daphné parfümének az illata. Zöld betétes fekete csipkeruha volt rajta, könnyű uszállyal, és könyékig érő kesztyűvel. A legutóbb Blaisetől kapott smaragd nyakéket viselte.

-         Túl szép vagy ma. Maradjunk itthon – nézett végig rajta nemtetszően Blaise.

-         Blaise ne bolondozz – kerülte ki a férfit Daphné, s meg sem várva kilépett a rendelőből, s lesietett a mercédeszhez. Blaise bezárta a rendelőt, s beült a kormány mögé Daphné mellé.

-         Kinek csípted így ki magad? – nézett rá sötéten Blaise.

-         Senkinek – csapta le a napellenzőt Daphné, s még alaposan megnézte benne a sminkjét.

-         Nem most törtem pálcának valót – morogta Blaise figyelve Daphné egyenes fekete hajában a néhány hullámos tincset. – Ki az?

-         Nem tudom ki az aki, hónapokat fog kutatási idő gyanánt egy laborban tölteni egy fiatal szőke nővel – felelte szárazon Daphné.

-         Emma a kollégám. Kiváló doktornő és a gyógyítói vizsgamunkáját konkrétan az unikornisvérről írta. Nagyon ott van a dologban. Partner ebben a kutatásban. Végre valaki, akivel egyenrangúan egymást segítve lehet folytatni a munkát – magyarázta Blaise.

-         Sejtem mennyi mindenben partner lehet – húzta el a száját Daphné.

-         Féltékeny vagy Emmára? – ráncolta a homlokát Blaise.

-         Láttam, hogy hogy néz rád. Majdnem ráborítottam a levesestálat, ahogy állandóan rátette a tenyerét a karodra, mintha az övé lennél. Kis cafka! – sziszegte Daphné.

-         Észre sem vettem -  harapott az ajkára Blaise.

-         Higgyem is el mi? – fintorgott rá Daphné. – Megérkeztünk. Blaise szeretnék egyedül bemenni – mondta hidegen.

-         Mi az hogy egyedül? – tiltakozott Blaise. – A feleségem vagy velem jössz! – ragadta meg Daphné karját ellentmondást nem tűrően Blaise. Együtt léptek be az Imperial Hotel hatalmas báltermébe. A Szent Mungó igazán adott a külsőségekre. Nem beszélve arról, hogy számtalan kényelmi szempont is közrejátszott. A Nemzetközi partnereket ugyanis itt szállásolták el a szállodában, így nekik helyben volt minden rendezvény. Blaise nem őrizhette sokáig a feleségét, mert Emma tényleg lecsapott rá, s habozás nélkül elráncigálta könnyed megbeszélésre a szakma krémjéhez. Daphné leemelt egy pezsgőspoharat a beszélgetők közt szlalomozó házimanó tálcájáról, s belekortyolt.

-         Egy ilyen szép nő vétek ha magában pezsgőzik – érkezett a dallamos mély zengésű férfihang. Daphné oldlat fordult,s közben még hátraigazította a tincseit.

-         Robert – mosolygott rá Daphné, felcsillanó smaragdszemmel.

-         Egészségére – koccintotta a saját pezsgőspoharát a nőéhez.

-         A gyümölcsöző nemzetközi kapcsolatokra? – kérdezte felemelt szemöldökkel Daphné.

-         A bimbódzóakra – búgta vissza a férfi. – Van kedved táncolni? – intett a bálterem felé a fejével a férfi. Kivette Daphné kezéból a poharat, s a parkett felé irányította a nőt. Rácsúsztatta a tenyerét Daphné derekára, s magához húzta a nőt. Teljesen összesimult a testük a keringő alatt.

-         Ez francia csipkeruha igaz? – simítottavégig Daphné derekát a férfi.

-         Mh. Igen – pihegte Daphné az érintés alatt.

-         Ezer közül is felismerném a hazámban készült dolgokat – mosolyogta kedélyesen. Kék szeme volt. Nagyon szép. Daphné sűrű szempillarebbentéssel nézett fel újra és újra, az óceánkék szemekbe. Magas férfi. Igazán magas. Legalább fél fejjel magasabb Blaisenél, akinek a magassága sosem volt verhetetlen. Kellemes érzés volt Robert karjaiban lenni. Határozott tartást adott. Nem szorosan de erősen tartotta Daphnét, remekül irányított, és könnyedén táncolt. Daphné magas sarkú cipőjében finoman simult a férfi lábához a sajátjával. Ahogy egymás mellett lépett a két hosszú karcsú láb. Daphné számára teljesen megszűnt a külvilág. Teljesen elvarázsolta ez a kék szemű férfi, aki most a karjaiban tartotta. Pontosan azt sem tudta már, hogy miért van itt. Hogy a férfi a francia küldöttség élén érkezett a Gringottsba, és a nagylelkű támogatónak kifejezett köszönetnyílvánításokat adta át a bizottságnak. S közben leplezetlenül Daphnét mustrálta egész idő alatt. Robert kifejezte leghőbb kívánságát, hogy Daphnét a bálon is viszont láthassa és a társaságát élvezhesse. Daphné viszont nagyon is jól sejtette milyen jellegű élvezetre gondolt a férfi.

-         Voltál már az Imeriálban? – nézett rá kérdőn a férfi.

-         Nem, még sosem voltam a Hotelban – nevetett Daphné. – Biztos mindne részlete ilyen gyönyörű, mint ez a terem – emelte fel a kristálycsillárokra a krémszín mennyezetre a tekintetét Daphné.

-         Szívesen megmutatom a szobámat – mosolygott Robert sejtelmesen. Daphné szempillalebbenéssel nézett a kék szemekbe. Ez felhívás volt egy egészen másfajta keringőre. Tudta jól.

-         Nem szeretném elmulasztani ezt a remek lehetőséget – válaszolta csábos pillantással. Robert nem forgatta tovább. Megszakítva a táncot kézen fogva húzta le Daphnét a parkettről. Szó nélkül indultak meg a lift felé. Ahogy beléptek Daphné megnézte magát a tükörben. Fekete csipkekesztyűs kezével beletúrt a hajába. Robert a karcsú női derékra csúsztatta a tenyerét. Kiléptek a negyedik emeleten, s Robert benyitott a szobába. Nem is szoba volt. Inkább egy lakosztály. Széles ablakokkal, amik a Temzére néztek. Daphné belépett a függönnyel takart hálóba. Hatalmas vajszín imperial franciaágy uralta a hálószobát. Krémszín éjjeliszekrényekkel, és pezsgőszín ernyős gyertyák adták a homályos fényt. Daphné leereszkedett a franciaágyra, keresztbe tett lábakkal és hátratenyerelt az ágytakarón. Robert csábítóan nézett végig rajta. Leereszkedett mellé az ágyra, s kezébe vette a nő kézfejét. Egyesével húzta meg a csipkekesztyűket Daphné ujjain. Izgató lassúsággal csinálta, miközben tekintetét forrón Daphné smaragdszemeibe égette. Lehúzta a kesztyűt. S megforgatta a karikagyűrűt Daphné gyűrűsujján. Daphné szempillarebbentéssel reagált. Robert a kezébe vette a Daphné másik kezét is, s miközben kínzó lassúsággal húzta le Daphné nyakára hajolt. Rátapadt ajkaival az egzotikus illatú bőrre. Nedvezte a finom női nyakvonalat. Daphné mellkasából kéjes sóhaj tört elő. Robert mélyen lélegezte be az izgató illatot.

-         Sejthettem volna – mormolta a férfi. – Ez méregdrága parfüm. Tudhattam volna, férfi vesz ilyet egy nőnek, egy férfi, aki az általa vásárolt parfümöt akarja érezni a nő bőrén. A nőén, akit kiválasztott magának. Egy férfi áldoz igazán ennyi pénzt ilyesmire.

-         Ezt…hogy érted?

-         Ez a legnagyobb intimitás – nézett a smaragd szemekbe bágyadt kábulattal Robert. – Sőt az intimitás maximuma. A legfelső csúcs egy kapcsolatban. Amikor a férfi a legdrágább parfümök közül választva maga vásárol parfümöt a nőnek. Legalábbis nálunk franciáknál ez így működik. Ha egy kapcsolat eljut odáig, hogy a férfi vesz parfümöt egy nőnek…ez többet mond minden szónál. A Franciák a parfümök királyai. Az illatok atyjai. Mert az illat a legintimebb pillanatokhoz tartozik. Amikor olyna közel kerülhetünk a kedvesünkhöz, hogy érezzük az illatát. A bőréről lélegezzük be a parfümszóratot. A parfümök erősségéből és illatának tartósságából leolvasható a társadalmi rang, hogy egy férfi mennyire engedheti meg magának, hogy igazán értékes parfümöt vegyen a feleségének. Ha egy nő megengedi egy férfinak, hogy parfümöt vegyen neki. S a férfi eljut odáig, hogy maga akarja a parfümöt venni egy nőnek… akkor azok összetartoznak. A parfümön múlik minden.  – nevetett Robert. – Sejthettem volna már csak az illatból is, hogy egy foglalt nővel van dolgom. De ez még pikánsabbá teszi a helyzetet. Fokozza az izgalmat nem igaz? – simította át Daphné combját Robert. Daphné bár megborzongott az érintésre, a fejében mégis megannyi gondolat kavargott. Blaise. Aki annyira imádta a francia dolgokat, vajon ő is így gondolja? A kapcsolatuk legelejétől mindig is tudni akarta, hogy mit használ. Hogy mi az illata, mi a titka? De Daphné sosem árulta el neki. Mert mindig is úgy érezte, hogy ez az ő titka. A nő rejtélye. Meg sem fordult a fejében, hogy ezzel szinte rácsapta az ajtót minduntalan Blaisere. Hiszen valóban igaz. Mindezt így is lehet értelmezni, ahog yRobert most rávilágított neki. A környezetükben senki sem volt francia. Mégis Draco vásárolt Pansynak parfümöt. Persze levendulát. De mindig ő vette. Ahogy mindenki más is. Kivéve…kivéve őket. Mert Blaise illat alapján nem tudta eldönteni, hogy Daphné mit használ. És ahogy mindenki ragaszkodott a legelőször választott illathoz, úgy Blaise is, Daphné is. Meg sem fordult még a fejében, hogy ezzel az egész titokzatosság dologgal talán, meg is sérti a férfit egy kicsit. Hogy Blaise annyi év alatt egyetlen egyszer sem vehetett neki parfümöt. Mi van ha tényleg fontos számára, csak nem akart Daphné előtt jelenetet rendezni az ügy miatt? Msot hirtelen egészen más szemszögből látta ezt az egészet. Mintha ez is egy lenne a túlzott önnálósági törekvéseiből. Hogy nem engedi Blaisenek még azt sem, hogy parfümöt vegyen neki. Talán…akaratlanul is de megbántotta a férfit. Ez azért néha ott volt Blaise tiszta melegbarna tekintetében, minden visszautasított kérdése után.

-         Mi a baj kedves? – kérdezte Robert elhúzódva a nőtől, érzékelve, hogy Daphné most már teljesen passzívan ül mellette.

-         Ne haragudj Robert, ez nem megy – rázta a fejét Daphné.

-         Semmi baj, megértem – húzódott el azonnal Robert. Nagyon tapintatos volt. A legmesszebbmenőkig udvarias, és figyelmes szerető. Daphné bágyadt mosollyal húzódott el, s visszahúzta a csipkekesztyűit. – Visszakísérjelek a társasághoz? – kérdezte Robert.

-         Igen, kérlek – biccentett Daphné felállva a szép imperial franciaágyról, amit maga sem értett, hogy miért nem tud kipróbálni élesben. Robert a karját nyújtva vezette ki a szobájából a nőt. Ahogy visszatértek az előtérben már a tigristekintetű Blaisebe botlottak.

-         Bemutathatnál a különvendégeidnek – lépett hozzájuk kissé rideg hangtónussal Blaise.

-         Ó, hogyne – köszörülte a torkát a hangját keresgélve Daphné. Fogalma sem volt emnnyi időt lehettek távol Roberttel. Talán egy húsz percet. Maximum egy fél órát. De hát Daphné a megmondhatója, hogy a fontos félrevonulásokra elég akár öt perc is.

-         Robert de Valoise, a francia küldöttség különmegbízottja – mondta Daphné, majd átfordult Robert felé. – Blaise Zabini, a RUF - Projekt vezető kutatója –

-         Örvendek – nyújtotta a kezét melegen Robert. – Blaise kissé elutasítóan szorította meg a férfi kezét.

-         Talán elrabolhatom a hölgyet egy tánc erejéig – sziszegte kimérten Blaise.

-         Hogyne, természetesen – biccentett Robert, s átengedte Daphnét. Blaise maga után húzva a feleségét vonult a táncparkettre, s birtoklóan Daphné derekára szorította a tenyerét.

-         Nos élménydús volt odafent az Imperial szálló? – kérdezte gúnyosan Blaise.

-         Egészen…újszerű – keresgélte a szót Daphné.

-         Nem én húztam el Emmával etyepetyézni remélem feltűnt – morogta Blaise. Értetlenül rázta a fejét, Daphnéra meredve. – Ő miért kellett a sorba? Mert Arisztokrata, mert Valoise?

-         Hát…ritkán fut össze az ember egykori királyok fattyaival – rántotta meg a vállát könnyed kacajjal Daphné.

-         Nem is olyan ritkán mint hiszed – torpant meg Blaise. – Eggyel nap mint nap egy ágyban alszol – Daphné dermedten tartotta a karjait Blaise-én.

-         Tessék? – hebegte tágra nyílt szemmel Daphné.

-         Jól hallottad. Ha ennyire csak azért dugtál vele, mert arisztokrata akkor megspórolhattam volna neked egy kíváncsiságbaszást. Mert én is az vagyok! – sziszegte ingerülten Blaise.

-         De hát…mi…hogy…mikor – hápogta Daphné.

-         Már évek óta tudom. Anjou-Bourbon vér. Ahogy bekerültem a Mungóba megcsináltattam újra a vértesztet. Érdekelt, hogy miért a kiugró számok. Hát akadnak bőven fattyak nem véletlen franciák – nevetett keserűen Blaise.

-         De miért…?

-         Miért nem mondtam? – Blaise elengedte a nőt. – Miért mit számított volna az nekünk? Kit érdekel már ez? Min változtatott volna, ha szétkürtölöm, hogy egy leszármazott vagyok? SEmitt sem jelent már Daphné. Az apám szabin volt. Igazi ősi. Ahogy a nevében is benne van. Sabini, vagyis Zabini. És büszke volt arra, ami volt. Ő nevelt fel. A legfontosabb éveim hozzá kötődnek. És lényegtelen az, hogy ki a biológiai apám. Zabini vagyok. Érdekből feküdtél le vele is, a Valoise-al? Mert arisztokrata? Tudni akartad milyen egy nemes vérűvel a szex? Komolyan csak ilyen dolgok irányítanak? Ah hagyjuk – legyintett Blaise s faképnél hagyta a nőt. Gyalog ment haza. Hátrahagyta Daphnénak a mercédest. Daphné pedig tátott szájjal bámult utána. Döbbenten állt a bálterem közepén, ahogy Blaise ott hagyta. Ez az egyetlen este, több mindenre rávilágított mint amit egyáltalán fel akart volna fogni, vagy meg akart volna tudni. Túl sok élmény érte. Túl sok behatás. Az este hátralevő része már őt sem érdekelte. Bevágta magát a kocsiba, de még nem a rendelőhöz hajtott. Csak körözött a városban. Gondolkodott. Vagy még azt sem. Csak nézett ki a fejéből. Próbálta feldolgozni a dolgokat. Amiket megtudott, amik összeadódtak. Két óra céltalan kocsikázás után hajtott csak a rendelő elé.