Halkan lépett ki az estélyiruhájából. Hosszú sötétzöld selyemhálóingre cserélte. Nem tudott volna most befeküdni Blaise mellé az ágyba. Annyira nyugtalan ma éjszaka. Annyi minden összejött. Kavarogtak a gondolatok a fejében. Az, amiket Blaise közölt vele. Hihetetlen dolgok. És Blaise már évek óta ezzel a tudattal él? S mégsem osztotta meg vele? Eléggé titokzatosan élnek mindketten. Tényleg sok titkuk lehet egymás előtt, ha még ennyi év házasság után is képesek mélyen magukban rejtegetni dolgokat. Amiket valamiért nem akartak megosztani a másikkal. Daphné mezítláb lépett ki a teraszra. Sercegve gyújtotta meg az illanóját, s a korlátnak dőlve szívta meg.

-         Te sem tudsz aludni? – kúszott a halk hang az éjszaka csendjébe. Daphné majdnem kiejtette a kezéből az illanót. Nem számított rá, hogy a hosszú hátsó teraszon mási s tartózkodik. De a hálójuk erkélyénél Blaise illanózott a korlátra könyökölve.

-         Még fent vagy? – lepődött meg Daphné.

-         Igen. Nem jön álom a szememre ma sem – dörzsölte a szemeit Blaise. – Nyomasztanak a benti ügyek is.

-         Engem is – biccentett Daphné. – Túl nagy a feszültség a Gringottsban.

-         A Mungóban is – bólintott rá Blaise. – Nem könnyű a helyzet magaslatán állni a nap huszonnégy órájában. És egy gyógyítónak tilos hibázni. Nem könnyű hiba nélkül dolgozni.

-         Hát én már csak tudom – nevetett fáradtan Daphné.

-         Szeretem a munkám – szögezte le Blaise.

-         Én is az enyém – szívta meg az illanót Daphné.

-         De kikészít – hamuzott a korláton kívülre Blaise.

-         Engem is – sóhajtotta rá Daphné. Elcsendesedtek. Mindketten csak hallgatták az éjszaka neszeit. – Blaise… - súgta elrekedő hangon Daphné. – tudom, hogy nem sokat számít, de szeretném ha tudnád…hogy nem történt meg – tette a tenyerét a hűvös korlátra Daphné, ahogy a férfi felé fordult. – Nem…nem feküdtem le Roberttel. – Blaise sokáig nem válaszolt. Daphné zavartan simítgatta a korlátot. Blaise csak időnként a szájához emelte az illanót. Meredt maga elé az éjszaka sötétjébe.

-         Nyugodtan megtehetted volna. Sosem korlátoználak semmiben. Ilyesmiben sem tudod jól. Egy ideig bosszankodnék miatta de aztán megy tovább az élet – legyintett Blaise.

-         Nem – rázta a fejét hevesen Daphné. – Tényleg nem vagyok már a régi. Sem külsőben…

-         Ez nem igaz- intette le Blaise.

-         Sem a belsőben. Diamond óta…nem is voltam mással… - harapott az ajkára Daphné.

-         Csak Dracóval – szúrta közbe Blaise.

-         Jó hát…Dracóval – forgatta a szemét Daphné.

-         Meg a szexuális zaklatóddal – jegyezte meg Blaise.

-         Igen volt az az incidens is – húzta le a száját Daphné.

-         Elfogták. Ott volt a bálon Potter is. Felügyelte a rendet és hogy ne rosszalkodjunk. És említette, hogy megtalálták őket – biccentett Blaise.

-         Az jó – bólogatott Daphné.

-         Miért mondtad el nekem ezt? – kapta a tekintetét a nő felé Blaise.

-         Nem tudom…úgy érzem nem tartasz valami jó feleségnek és anyának – sütötte le a szemét Daphné.

-         Egyikünk sem jobb vagy rosszabb Daphné. Hát én se vagyok már a régi – húzta el a száját Blaise. – Fura nem? Talán belefáradtunk az afférokba, a szokásossá váló futó kalandokba. Gyere ide! – nyújtotta a kezét a nő felé. Daphné beletette a kezét a férfi tenyerébe, s hagyta ,hogy Blaise magához húzza. – Pedig jól nézünk ki – vigyorogta rá Blaise. – Kicsit belaposodtunk a házasságban. Igaz a mondás minél több a gyerek annál kevesebb a szex – vihogta Blaise.

-         Túl sok energiánkat lekötik – nevetett Daphné.

-         Régen volt időm, kedvem és energiám más nőket szédíteni. Most meg minden percemet kitölti a lányom – ingatta  a fejét blaise, ahogy elnyomta a korláton az illanót. Végighúzta az ajkát Daphné nyakán, mélyen belefúrva az orrát a különleges illatú hajzuhatagba. – Ez nem csak bambusz igaz? – kérdezte suttogva Blaise.

-         Persze hogy nem – súgta mosolyogva Daphné. – Gyógyító vagy. Azt hittem egyértelműen tudod, hogy az összetevők dobják ki sokkal jobban a komponensek hatását. Az illatok is éppen egymást erősítik.

-         Tehát nem bambusz – szögezte le Blaise.

-         Nem csak az – bólintott rá Daphné a mellette levő virágcserépből kiemelt egy fehér porhanyós követ, s a fekete kovácsoltvas teraszkorlátra írta a betűket. Blaise figyelte a betűket.

-         L’ Ensorcellement – olvasta fel a francia szót Blaise. – a bűvölet? – fordította át angolra.

-         Igen, ez a francia parfüm neve, amit használok – felelte halkan Daphné. 

-         Miért…árultad most el nekem? – kérdezte Blaise kutatva nézve a nőt.

-         Nem tudom. Te is elárultál nekem valamit, amit sokáig nem – válaszolta suttogva Daphné.

-         Értsem úgy, hogy felhatalmaztál és megengeded, hogy most már én vegyek parfümöt neked? – nézett rá felvont szemöldökkel Blaise.

-         Igen – vágta rá nevetve Daphné.

-         Ejha! – csillant meg a pajkos fény Blaise szemében. Tenyerével átsimította Daphné fenekét. Lehajolt a nő ajkaira. Puhán csókolództak. – Mh, végülis ma nem kaptam meg Emmát, te sem Robert-et. Kiengeszteljük egymást? – vigyorogta Blaise.

-         Kéjenc! – kacagta Daphné a férfi karjába kapaszkodva, de hagyta ,hogy Blaise felültesse a korlátra. – Le fogok esni – kapaszkodott Blaise vállába Daphné.

-         Sosem hagynám – karolta át Blaise. Daphné felhúzta a combjára a hálóinget. Blaise a lábai közé furakodott, s mire Daphné átvetette a karjait a vállán, már belé hatolt. Kiesett Daphné kezéből az illanó. Hátradőlt kissé a korláton, csak a feneke alatt a korlát kemény vasa, és Blaise karjai tartották. Átkulcsolt a férfi derekát a lábaival. Felájük borult a csillagos égbolt. Ahogy Daphné hátrahajtotta a fejét, látta a holdat , az árnyas tölgyfákat a parkban. Blaise zihált a nyakára, forró lehelete simogatta a bőrét. Visszafojtott tompa nyögésekkel adta a lökéseket. Daphné csak pihegve sóhajtozott. Blaise törleszkedve nyomakodott beljebb, egyszerre reszkettek meg a csúcson. Blaise szorosan tartotta a korláton billegő nőt. Futó, lebegő csókokat váltottak.

-         Menjünk be! – súgta Daphné. Blaise leemelte a korlátról, s Daphné talajt fogott előtte. Egymást átkarolva léptek vissza a hálószobába. – Tudod, nagyon tetszik a rendelőd – borult az ágyra Daphné.

-         Csak a gyerekek hiányoznak – húzta magukra a takarót Blaise.

-         Igen, tényleg igaz, már úgy megszoktam őket – simult hozzá Daphné.

-         Hiányzik, hogy senki nem nyit ránk, senki nem sír fel miközben szexelünk – vihogta Blaise. – Tudom én borzalmas érzés – röhögte.

-         Olyan gonosz vagy – nevetett vele Daphné a férfi mellkasát simogatva.

-         És most akárhol szeretkezhetünk nem botlunk egy gyerekbe – nevetett Blaise.

-         Csak kettő van – bazsalyogta Daphné.

-         Tényleg? Mégis lépten nyomon belebotlok egybe ha otthon vagyok – vonta össze értetlenül a szemöldökét Blaise.

-         Mert Dee a lábadba kapaszkodva közlekedik – emlékeztette Daphné.

-         Aham igaz is. Félig a tökömet markolva. Nem is tudom… érdekes – rázkódott meg Blaise hasa a nevetéstől.

-         Hogy az első nő, aki bár a farkad markolja mégsem áll fel? – nevetett gonoszul Daphné.

-         Hát igen – vigyorogta Blaise. – Ki érti ezt?

-         Látod? Végre egy nő, akitől nyugodt lehet az éjszakám – hajtotta a fejét Blaise vállára elégedetten Daphné.

-         Hát mit vársz, miután számtalanszor végignéztem ahogy kakál annyira nem vonzódom hozzá – röhögte Blaise. Daphné kuncogva ráütött a férfi mellkasára. – A biliztetés élményei ah! – sóhajtotta vihorászva Blaise. – Tényleg imádom a lányom. Masniban, fodorban, szoknyában, harisnyában, fehérben, rózsaszínben, mindenhogy. Olyan szép mint az édesanyja! – simogatta meg Daphné arcát Blaise.- Na és te hogy állsz a fiaddal?

-         Hát túl sokszor lehányt ahhoz hogy igazán szerelmes lehessek bele – fintorogta Daphné. – Emlékszem ahogy mindketten tanácstalanul cska néztük egymást, hogy na most mit is kell tenni – mosolygott Daphné. – Szegénykém végigélte, a bizonytalanságaimat.

-         Aha kész túlélőpróba volt neki – bólogatott Blaise. – De aki túléli a te anyaságodat az igazán erős lesz ha felnő – röhögte blaise.

-         Mocsadék! – nézett fel rá sötéten Daphné. – Na jó hát nem vagyok az anyák gyöngye igaz. Valahogy nekem semmisem volt természetes ezzel kapcsolatban. Az első években állandóan a szám szélét beharapva csak néztem a gyerekeimre, hogy na mit is kezdjek velük. Sosem éreztem magam ennyire tehetetlennek.

-         NE aggódj szívem látod felnövögetnek azért – nyugtatta Blaise.

-         Szerintem nem kis részben neked köszönhetik – sóhajtotta Daphné.

-         Nem azért vettelek el mert anynira jó anyának hittelek ne aggódj – húzta a nőt Blaise.

-         Hanem mert teherbe ejtettél – vágta rá elhúzott szájjal Daphné.

-         Hát ez is hozzájárult, de valójában azért mert a veled a legjobba a szex. ÉS minden kapcsolatnak ez az alapja szóval…még nagyon sokáig akarok jóakt szexelni ezért kénytelen voltam bbebiztosítani a dolgot – vágta rá gonosz pajkos vigyorral Blaise.

-         Számító vagy. De én is ilyesmikre gondoltam – kacagta el magát Daphné. – Hát korán kezdtük.

-         Kétségtelen. Nem ma kezdtük az biztos – túrta át a haját Blaise. – Mit szeretnél?

-         Hogy mit szeretnék? – lepődött meg a kérdésen Daphné. – Egy nyaralást. Négyesben. Olyan ritkán lehetünk együtt, a család.

-         Jaj nekem – forgatta meg a szemét Blaise. – Felkészültél te erre? Két gyerekkel kimoccanni…és Fabian mindne rosszaságba belerángatja a húgát.

-         Francia tengerpart? – kacsintott csábítóan Blaisere.

-         Na jó oda talán – vágta rá Blaise. – Sokban lesz ez nekem…

-         Most harcoltam ki neked azt a csinos havi összeget a kutatási munkádért – emlékeztette Daphné.

-         Hát éppen ez az. Én nagy munkában vagyok. Nincs időm nyaralgatni és üdülni a családdal – sandított a feleségére Blaise.

-         Kell a kikapcsolódás is – búgta Daphné.  

-         Na jól van, legyen – adta be a derekát Blaise.

-         Édes vagy – nyomott puszit Blaise szájára Daphné. – Holnap te fürdeted a kicsiket! – helyezkedett el gyorsan alváshoz Daphné, s lehunyta a szemét.

-         Ó, te ravasz boszorka! – csapkodta meg a párnáját Blaise, de átkarolt a nőt, ahogy hozzásimult.