Blaise befecskendezte a szövetet a kísérletezett bájitallal. Amíg a teszteredményt várta érezte, hogy egy apró női kéz karolja át a derekát. Blaise levette a speciális szemüveget, s hátrafordult.

-         Emma! – mosolygott le a nőre Blaise, s lehúzta a gumikesztyűt a kezéről. – Jöttél váltani a tesztelgetésben?

-         Egészen más miatt jöttem – lebbent meg csábosan a nő szemhéja.

-         Ó, értem – vigyorgott Blaise a nőre, miközben már lázasan gondolkodott.

-         Csak mi ketten vagyunk a laborban – súgta Emma.

-         Iiiigen – hátrált egy lépést Blaise de az asztalnak ütközött. Emma átfonta a karjaival Blaise nyakát. – Emma! – fogta el a nő karját Blaise zavartan lesütött szemmel. – Nem arról van szó, hogy nem tartalak nagyon szép, és kívánatos nőnek, de nekem ez most…nem, ne haragudj – húzódott el a nőtől Blaise.

-         Ó, vagy úgy…hát…kár – biggyesztette le a száját Emma csalódottan, s kissé sértetten, hogy a férfi visszautasítja.

-         Én, most akkor mennék is. Jó munkát! – menekült ki a laborból Blaise, s ledobta magáról a fehér orvosi köpenyt. Fél kettő. Nincs már kedve visszamenni a rendelőbe. Kocsiba vágta magát és úgy döntött hogy hazahajt. Nem érdekli, hogy hamarabb otthon lesz. Most valahogy tényleg hazavágyott a gyerekeihez. A Zabini villához érve azonban nem fogadta gyerekzsivaly. Pedig Fabian és Dee ha a nevelőnővel voltak eléggé szabadjára engedték a hangjukat. Mi ez a nagy csend? Blaise meglepve nyitott be a villába. Körbenézett. A Szalonajtó behajtva résnyire. Blaise halkan lépett az ajtóhoz, s bekukucskált a szalonba. Majd hogy ne nyikorogjon egy határozott mozdulattal feltárta. A kanapé mögött kuncogás hallatszott. Blasie gyanakodva figyelte, mi fog történni.Dee előrefuttot átcsúszott az asztal alatt a parkettán őt követte Fabian, s egy kopott farmerban, mélyzöld elnyűtt pólóban Daphné.

-         Anya! Siess már! – sürgették a kicsik. – Mindjárt elfog minket a leprikhorn.

-         Jól van sietek – csúszott át az asztal alatt alaposan lelassulva Daphné.

-         Juj gyorsan siessünk, bujjunk át a szekrény alatt is! – kiáltotta Dee. A két gyerek nekiiramodott a szekrénynek, addig nem nyugodtak míg Daphné is át nem paszírozza magát alatta.

-         Futás! Futás! Meneküljünk! – kiáltozta Fabian, s a két gyerek rohangált össze vissza egymásnak ütköztek, s össszenevettek, aztán Daphné lekapta őket a lábuklról lerántva a szőnyegre, s megcsiklandozta mindkettejüket. A gyerekek visítva próbáltak szabadulni, össze vissza gabalyodtak a földön.

-         Juj elkapott elkapott a leprikhorn! – sikítozta Dee. Daphné kacagott, a gyerekekkel a földön elterülve, mikor Fabian hirtelen felugrott.

-         Apa! Szia! – simította le a haját rajtakapottan Fabian. Ijedten nézett az ajtóban álló férfira.

-         Kézmosás gyerekek hoztam fagyit Florean fagyizójából! – szólt a kicsiknek Blaise, de le sem vette a szemét Daphnéról.

-         Ez az fagyi! – ugrott fel Dee, s előrefutott kielőzve a bátyját, aki visszarántva leelőzte megint a húgát. A két gyerek versengve tolakodott a fürdőszoba felé. Daphné zavartan lökte fel magát a földről, s az alsó ajkára harapva  lesütött szemmel próbálta simítgatni a ruháját.

-         Felmegyek, rendbe szedem magam – nézett el zavarában Daphné. Blaise megállította a nőt a karjánál fogva. Szinte sokkolta a látvány. Tényleg nagyon félreismerte ezt a nőt. A hosszú méregzöldre lakkozott körmű, állandóan a külsejével foglalkozó, csinos, tökéletesre sminkelt, laza szép fényű selymes éjfekete hajú nőt. Aki a felesége. S aki most itt játszott a Zabini villa padlóján a gyerekeikkel. Felszedték az összes port és koszt a szekrények mögül. Daphné haján himbálódzott egy hatalmas porcica. Blaise lágyan érintette meg ,s kihúzta a hajából. Daphné feszélyezetten húzódott el. – Bocs, biztos rémesen festek. Le is izzadtam, megyek, tényleg megmosakszom és átöltözöm – akart ellépni, de Blaise nem eresztette. Csak hitetlenkedő kutató tekintettel nézte a gyerekei anyját. Aki most félrerúgva a körömcipőket hancúrozott a kicsikkel a földön. Kifulladva, kipirulva a játéktól.

-         Mondtam már, hogy milyen csodálatos vagy? – súgta Blaise elhaló hangon. Daphné idegesen túrta át a haját, próbálva rendbe szedni magát.

-         Tényleg át kellene öltöznöm, tudod nem szeretem, ha így látsz. Ez olyan mint neked a csak sikerekről mesélés – nevetett fel zavartan Daphné.

-         Nem kell hagyd – húzta magához Blaise. – Így is szép vagy! – simította rá az ajkait a nőére.

-         Hamar hazajöttél – motyogta Daphné erőtlenül.

-         Te is – felelte rá Blaise kihívóan. – mi az oka?

-         A tiednek mi? – emelte meg a szemöldökét Daphné.

-         Hiányoztatok – suttogta csendesen Blaise.

-         Igen, nekem is – mosolygott zavarában Daphné. Blaise most rajtakapta valamin. Amit eddig sosem látott. Daphné egy órát mindig játszott a kicsikkel miután hazajött. Mire Blaise hazaért már frissen fürödve és tökéletes sminkkel ápoltan fogadta. Erre Blaise váratlan hazaállít. S ezzel rajtakapta őket. Daphné tényleg nő volt. A maga teljességében. Ahogy a szülői házban tanulta. Anyja sohasem engedte el magát otthon sem a férje előtt. Daphné pedig ugyanezt hozta magával. Blaise előtt nem szeretett megjelenni úgy,hogy nem volt rajta minden tökéletes. Blaise volt az ünnep. Akit vártak haza. Fabiant alaposan megsuvickolta addigra, mert fabian tényleg megtalálta még a villán belül is a legkoszosabba helyeket. Mint a komros üstfazék alja, vagy a szekrények teteje, vagy a kandalló hamusa. Neki mindegy volt, csak játék végére totál mocskos legyen. Daphné már csak nevetett a fián. Hogy ez szinte direktbe megy. Mert Blaise annyira ügyelt, hogy mindne higiénikus legyen, semmi se legyen koszos, erre Fabian tényleg szitne dacolva az apjával akaratlanul is rátalált valami mocsokra. Dee mindig valami kedves ruhácskát kapott, mire hazaért az apja, s pörgő szoknyában foroghatott kedvére az apja előtt. Daphné pedig újralakkozta a körmeit, futó délutáni sminket dobott magára, átmosta a haját. Blaise fél hatos hazaérkezésére minden tökéletesen kellett hogy álljon. És most itthon van fél háromkor. Holott Daphné is csak háromra szokott hazaérni. Fabian nem véletlenül szeppent meg apja megjelenésén, amikor a haja félig pókhálós volt, és a körme alatt gyűletk a kigyilkolt póktetemek. Amiket Dee visítozására gyorsan megölt. Megnyugtatva a húgát, aki minden csúszó mászótól ijedten kapaszkodott a bátyjába.

-         Legalább arcot moshatok? – kérdezte nevetve Daphné.

-         Rendben az engedélyezve, de nehogy bálkirálynő-választási sminkkel térj vissza mert lecsókolom rólad – nevetett fel Blaise, s a fagylaltos dobozt az étkezőbe vitte. A két gyerk dübörögve rohant le az étkezőbe.

-         Nos Fabian ma is megmentetted a napot? – nézett a fiára Blaise.

-         Igen – vágta rá nagy bólintással Fabian. – Én minden nap. Nézd kisúroltam a körömkefével is tiszta! – tartotta a kezét apja elé Fabian. Blaise elmosolyodott a fián.

-         Jól van, gyere ide kis lökött – hívta magához a fiát Blaise, - Had nézzelek – tartotta a mutatóujját a fia álla alá Blaise. Fabian felnézett az apjára hátraborult a homlokába hulló mogyorószín haj, s Blaise fürkészve megvizsgálta Fabian vérző homlokát.

-         Ez mi volt? – kérdezte miközben a konyhában keresgélt a kenőcsei között.

-         A tükör – mérgelődött Fabian. – Jól belevágtam a fejem – tette rá a tenyerét a sérülésre Fabian.

-         Gondoltad erősebb leszel és a tükör törik el? – kérdezte Blaise a fiára pislantva. Fabian felvigyorgott rá.

-         Egy próbát megért nem? – nevetett fel kisfiúsan Fabian.

-         Mindenképpen – bólintott rá teljesen komolyan Blaise, de a szája sarkában bazsalygott.

-         Utálom azt az üvegpolcot is – dünnyögte Fabian, tűrve, hogy apja lekezelje a sérülését. Blaise egy finom gézlappal vitte fel a kenőcsöt a fia homlokára. Puhán simítva át fia szép magas homlokát.

-         Megint a mi fürdőnkben voltál? Miért nem a sajátodat használod? – kérdezett rá Blaise. Blaise mutatóujjával megkoppintotta a fia orrát.  –Vigyázz ha hazudsz megnő! – vigyorgott rá Blaise.

-         Apa mi van a felső polcon a szekrényben? – Blaise pontosan látta maga előtt milyen hadművelettel érte el Fabian a felső szekrényt. Lábujjhegyen a kád szélén állva. Már értette is, hogy hogyan vágta bele a tükörbe a fejét a gyerek.

-         Semmi olyan, ami gyerek kezébe való lenne

-         Nem pálca volt, nem olló, nem kés – sorolta Fabian. – Fekete csomagok! Kaphatok?

-         Nem – vágta rá határozottan Blaise. – Azt apád használja!

-         Anya nem? – nézett sandán az apjára Fabian.

-         Nem anyád nem – felelte Blaise komolyan.

-         Apa melyikünket szereted a legjobban? – kérdezte érdeklődve Fabian a húgára vigyorogva.

-         Micsoda fölösleges kérdés – forgatta a szemét Blaise. – Mindig azt az illetőt szeretem a legjobban, aki éppen kérdezi – nevetett fel Blaise hasból.

-         Apa te nagyon kitérő válaszokat adsz – állapította meg Fabian.

-         Így  van, egy férfi ilyet szokott adni – felelte Blaise a fiának. – Megpróbálod?

-         Kezdjük – bólintott rá Fabian.

-         Mi volt a legrosszabb amit ma csináltál? – tette fel a kérdést ravaszul Blaise.

-         Hát…szerintem akkor voltam a legrosszabb, amikor megharaptam Dee punciját! – vágta rá Fabian.

-         Mit csináltál? – hűlt el Blaise. Daphné leért az étkezőbe.

-         Daphné, azt hiszem valamit nagyon elcsesztünk a gyerekeink nevelésében. A fiunk a lányunkra gerjed – forgatta a szemét Blasie miközben előkereste a fagylaltos kelyheket.

-         Tényleg? – nézte a két gyereket Daphné.

-         Csak játszottunk – rántotta meg a vállát Fabian. - Én voltam a sárkány aki mindnet felfal és Dee menekült előlem. Jól beütöttem a számat – tapogatta meg a száját Fabian.

-         Tényleg megharapott – mondta Dee a bátyjára vigyorogva. Blaise homlokráncolva nézte a gyerekeit.

-         Dee fáj a kis puncikád? – kérdezte Blaise. Dee tanácstalanul csak nézett az apjára.

-         Fejezzétek be ocsmányok vagytok! – nevetett Daphné.

-         Ez tökre nem vicces – húzta a szalonba a lányát Blaise, s lehúzta róla a kis harisnyáját, s gyógyítói szemekkel megvizsgálta. – Fura játékaik vannak – állapította meg Blaise, visszaöltöztetve a lányát. – Ah tőlünk örökölték – legyintett Blaise.

-         Gyümölcs, csoki vagy vanilia fagyit kérsz? – kérdezte Daphné elvéve Fabian elől a fagylaltoskelyhet, mert Fabian már ütögette a kristályhoz a kiskanalát. Blaise ismét kezet mosott.

-         Sárgadinnyét és egy csokit – vágta rá Fabian.

-         Dee? – nézte a lányát Daphné.

-         Én olyat mint apa – vágta rá Diamond.

-         Ó a kis hízelkedő dög – nyújtotta rá a nyelvét Fabian. Diamond viszonozta.

-         Diamond! Fejezzétek be! – szólt a lányára Blaise komor összevont szemhéjjal.

-         Blaise? – nézett kérdőn a férfira Daphné.

-         Sárgadinnye csoki – mondta Blaise a fia választását ismételve. Fabian gonoszul megingatta a fejét a húga felé. Dee vállrántva lóbálta meg a lábát a széken a bátyjára grimaszolva.

-         Jó akkor mindenki sárgadinnye csokit eszik kivéve én – mosolygott Daphné, s magának csak vaniliát szedett. Leültek négyesben fagylaltozni. Dee feltérdelt a székében.

-         Dee ülj vissza rendesen! – szólt rá hűvösen Blaise. Dee visszahuppant a székére. – Ha egy hétig nem törtök össze semmit és nem okoztok sérüléseket egymásnak akkor elmehetnénk a következő Hárpiák meccsre.

-         Ó apa az szuper lenne! Igazi kviddicsmeccs! – forgatta meg a szemét Fabian, s gyorsabban kanalazta a fagylaltját. – Ígárem nem harapom meg Deet, ha ő sem engem.

-         Jólvan én sem nyomom Fabian fejét a víz alá, ha ő sem az enyémet – csacsogta Dee.

-         Mert ilyeneket is játszottok? – vonta össze a szemöldökét Blaise.

-         Csak a kis csipogója jár – tette a tenyerét Dee szájára Fabian. – Sosem csináltam még ilyet. De jó tipp.

-         Nem tipp! – szólt rá szigorúan Blaise.

-         Kis árulkodós snidget lóg a fán, tátott szájjal bámul Scorpius után! – kántálta vigyorogva Fabian. Dee hozzá hajította a kanalát a bátyjához. Fabian kitért előle s vihogva nézte a húgát.

-         Diamond! – mordult Blaise. – Nem hajigálunk semmit az étkező asztalnál! – szólt a lányára Blaise. – Ez meg mi volt Fabian? – nézett a fiára Blaise.

-         Semmi. Tisztára bele van esve Scorpiusba – morogta Fabian a húgára nézve.

-         Nem igaz – csattant Dee.

-         De igen. Persze azért mert rajtam és Scorpiuson kívül nincs más csak a rongyos kis babái, azokba meg mégsem lehet szerelmes – kacagta gonoszul Fabian. Daphné és Blaise fintorogva néztek össze. Dee lesütött szemmel pirult a családi körben, a Szoknyája szélét gyűrögette, s pityergett. Blaise azonban máris féltékeny lett. Hat éves a lánya. Hogy repül az idő. Maholnap beállít egy pasival, hát rosszul is lesz! Fabian meg…a másik. Nem olyan kicsi már.

-         Hozzak neked másik kanalat Dee? – kérdezte Fabian a húgát. Dee nem felelt csak durcásan nézett a bátyjára. Fabian kihúzta a fiókot s keresett a húgának egy tiszta kanalat, s odasétált vele a lányhoz. – Gyere ide! Szeretlek én te kis hisztis! – nyomott puszit a húga fejére Fabian. Daphné összebazsalygott Blaise-el a kicsik fölött. Blaise a fagylaltját nyammogva hangtalanul röhögött.

-         Mikor is lesz az a meccs? – kérdezte Blaiset Daphné.

-         Most hétvégén – bólintott Blaise. – Kaptam tiszteletjegyeket megint. Átruházta Ginny. Már előre tartottam tőle ,hogy még egy gyerek lesz készülőben náluk. Két évente tolták őket. Már így is három van, ah ennyi gyereket – forgatta a szemét Blaise. – Jól bírják.

-         Na jól van töpörtyűk! Tíz perc múlva a lépcső aljában legyetek felöltözve tisztes, normális tiszta ruhában és akkor beugrunk Londonba a vidámparkba – nézett az órájára Blaise.

-         Ez az!- ugrott fel Fabian, s a húga kezét megrántva vonta maga után. – Gyere már! Ne nyalakodj annyit! Így is egy harisnyahúzás tart nálad fél óráig! – húzta magával a húgát az emeletre.

-         Megnőttek – nézte őket sopánkodva Blaise. – Szerelmes a lányom menten elsírom magam – hápogta Blaise.

-         Dehogyis! Azt se tudják még mi az! Gyerekek! – legyintett Daphné. – De kedvesek együtt igaz? Sokszor figyelem őket. Nagyon összehangolta őket, hogy sokszor kettesben voltak itthon a nevelőnővel. Jobban összecsiszolódtak.

-         Ah, kezd nyúlni Dee is. Egyre lányosabb. Már nem olyan kisgyerek mint régen – komorodott el Blaise. – De ő az én lányom! – csattant Blaise.

-         Persze hogy a tied – nevetett rajta Daphné. – Kicsi még ő nagyon – mosolygott rá Daphné, s szájon puszilta a férfit. Dee már fodros napsárga ruhában robogott le, s megismételte anyja mozdulatát, apja térdére támaszkodva nyomott puszit Blaise szájára,  Blaise felkapta az  ölébe a lányát.

-         Mit szeretnél elsőként megnézni Dee? – emelte meg  szemöldökét Blaise.

-         Hát…a hattyúsat – tette az ujját a szájához elgondolkodva Dee. Blaise megigazgatta a harisnyát a lányán, mert a kislány össze vissza tekerve húzta csak fel, látszott hogy a ruha cipzárját is Fabian rántotta fel a húga unszolására, mert csak félig volt felrántva. Blaise megigazgatta a kislányon, ujjaival átfésülgette a sötét kislányosan hullámos hajat Előkereste Dee fehér cipőjét, s becsatolta a lánya lábán.  Daphné könnyű félcipőt húzott, s bevárta a dübörögve ugráló Fabiant.

-         Mehetünk nem gyújtottad be odafent a villát? – nézett rá Blaise megborzolva a fia haját.

-         Nem – rázta a fejét Fabian, s előrefutott anyja autójához. Dee apja kezét fogva várta, hogy induljanak.

-         Bár minden napunk ilyen lenne apa – jegyezte meg apró kis ajkaival Dee. Blaise lemosolygott a lányára.

-         Ó az jó is lenne. De apa most nagyon fontos fejlesztésekbe kezdett – sóhajtott Blaise, s becsatolta a hátsó ülésen a gyerekeket, mielőtt a kormányhoz ül.