Blaise lehangoltan fordult le Daphnéról. Ez ma este nem jön össze. Daphné küszködve vergődött alatta már percek óta próbált érezni valamit is. Blaise magára kapta a köntösét, s kilépett a teraszra. A háttérbe na sötét alkonyi fényben derengő dombokat, a holdsütötte favárat nézte. Csendesen illanóra gyújtott. Kimerülten dörzsölgette a homlokát. Megérezte, ahogy a felesége utána jött, s átölelte a derekát.

-         Mi a baj Blaise? – kérdezte lágyan Daphné.

-         ÜHm…ne beszéljünk róla – simogatta meg Daphné állát Blaise, s elfordítva a fejét megszívta az illanót.

-         Blaise valami nagy gáz van igaz? Olyankor nem megy a szex – könyökölt a korlátra Daphné.Éjfekete haja a hátára omlott. Blaise játékosna simogatta át a sötét tincseket.

-         A Mungóban…van egy kis gond – sóhajtotta Blaise, s kifújta a szantálillatot az éjszakába.

-         Az egyik páciensed? A Kutatás? Mi… - kérdezgette Daphné.

-         Nem. Valakiknek kezd nagyon nem tetszeni a jelenlétem és a felívelő pályám – vette az ajkai közé az illanót Blaise. Daphné kérdő tekintettel várta a folytatást Blaise gondterhelt arcát fürkészve a holdfényban.

-         Belemártottak egy gyilkossági ügybe, és fogalmam sincs hogy fogok kimászni belőle – vallotta be Blaise, ami a vállára nehezedett.

-         Hogy…hogy? Miféle gyilkossági ügy? – szaladt össze Daphné szemöldöke egyetlen vonallá.

-         Egy igen befolyásos professzor mérgezésben meghalt. Most a hétvégén. Potterék már megállapították, hogy a lassan ható méreg…a darált kávéba volt keverve – mondta ki a tarkóját dörzsölgetve Blaise.

-         De mi közöd neked ehhez? – nézett rá összevont szemöldökkel Daphné.

-         A kávét, én vettem – ejtette ki nehezen Blaise. – Francia pörkölésű minőségi kávé. Az első számú gyanúsított én vagyok – támaszkodott meg a korlátban Blaise.

-         Jesszusom Blaise! – szörnyülködött Daphné. Ellökte magáta korláttól, s le- fel járkált blaise háta mögött a teraszon. Végül rátette a kezét Blaise korláton nyugvó kezére. – jól van. Most csak én vagyok itt Blaise. Senki más. Te tetted? – kérdezte komolyan Daphné vallatón a férfi szemébe fúrva a tekintetét.

-         Mindenki tudja, hogy a professzor került volna az igazgatóságba, az ő pozíciója dobbantó az igazgatói székekbe, és ezekre a pozíciókra a Mungóban mindenki pályázik, hiszen egyenes út vezet a vezetőséghez. Nagy elismerés. Nagy dolog. Sokan vágynak rá. És Daphné. A gyógyítók sem különbek mint a többiek. Ugyanolyan gyarlók, nem az élet értéke van előttük, nem az egészség védelme hanem a törtetés.

-         Nem ez érdekel. Kérdeztem valamit Blaise – nyomatékosította hideg éllel a hangjában Daphné. – Te tetted?

-         Úgy ismersz? – kérdezte nyugodt kissé fásult tekintettel Blaise.

-         Nem nem úgy ismerlek – mondta ki keményen Daphné. – Sosem érdekelt a pénz hiszen van belőle neked elég. A pozíció megszerzésével úgy érzed eléggé felnézhetnék rád? – kérdezte megemelt szemöldökkel Daphné.

-         Nem én tettem – súgta Blaise. – De nincsen bizonyítékom. A kávét én vettem, én adtam a professzornak. Mindenki tudta. Az egész Mungó. Valaki szándékosan rám akarja terelni a gyanút és ki akar csinálni a Mungóból. Valaki, a kollégáim közül. De fogalmam sincs ki lehet. Tippem sincs.

-         Talán egy visszautasított nő? – gondolkodott Blaise-el Daphné.

-         Számtalan lehetőség felmerült bennem is. Nem tudom. Elég sokan az ellenségeim a kórházban. Hiszen. Nem kapok fizetést, csak bejárogatok, kötetlen munkaidővel mondhatni, hiszen a magam ura vagyok. Senki sem szólhat nekem semmiért mert hogy nem vagyok konkrétan a kórház dolgozója. ÉS még jól is csinálom amit csinálok. Túl sok negatív dolog ez az oldalamon. És valaki megunta azt hogy a mungóban szennyezem számára  a levegőt. Rengetegen lehetnek. Tulajdonképpen bárki. Akár Pye is. Senki sincs akiben bízhatnék – dörzsölte át a homlokát Blaise.

-         Valakire gyanakszol azért? – nézett rá Daphné.

-         Egyetlen egy kolléga van. Akivel elég kemény összezörrenéseim voltak. Főleg szakmai dolgokban. Nekem nem tetszett ahogy ő járt el az ügyekben és ezt szóvátettem egy konzíliumon. Persze vérig sértettem mondanom sem kell. És azóta is bosszúért lihegett. A kutatási program jó alap volt, hogy azt terjessze rólam mindent magamnak akarok s hogy a dolgozók hagyják hogy akár a kakukk idegen fészkekbe fészkeljek. Nem tudom daphné talán ő.

-         Potter mit mondott? – kérdezte Daphné.

-         Mindnekit kihallgatnak az ügyben. Holnap lesz a kihallgatásom – dörzsölte a szemét fáradtan Blaise. – Potter előre szólt.

-         Hol áll potter?

-         Pártatlannak kell lennie tudod jól. De persze ő sem hiszi, hogy én voltam. Nagyon is sejti, hogy valaki szándékosan rám akarja terelni a gyanút a kérdés az ki tette a mérget a kávéba? A másik lehetséges a titkárnő természetesen. De hát ő miért tette volna? Lehet kirúgnak, lehet elvesztem a gyógyítói kinevezésem is ez miatt – túrt a hajába Blaise. Daphné gondterhelten figyelte a gyötrődő férfit. Nagyon is érezte ,hogy mi forog kockán ezen az ügyön. Blaise egész élete, egész karrierje. Egy mérgezéses ügyet ha a nyakába varrnak azt soha nem moshatja már le magáról.

-         De bizonyíték nélkül nem mondhatnak rád semmit nem?

-         Mert szerinted nem elég bizonyíték az, hogy mindenki tudja a kávét én vettem? – nevetett fel keserűen Blaise.

-         Jó figyelj…tudod, hogy mi a méreg? Tudsz belőle adni annyit…

-         Mit akarsz tenni?

-         Holnap a kihallgatásod alatt…eljuttatom a mérget ahhoz akinek a nevét mondod nekem, bízd rám!

-         Daphné ezt nem teheted – tiltakozott Blaise.

-         De igen megtehetem! Aki megtehette ezt veled azzal én is megteszem ugyanezt bárhol bármikor – sziszegte Daphné. – Kérem a mérget holnap reggel. A gringottsba majd súlyos családi gondok miatt kimentem magam. És pechemre még igazam is van – sóhajtotta Daphné.

Blaise sokáig habozott. Az egyetlen érve azt volt, hogy fogalma sem volt mi lesz az ügy kimenetele és most amikor a Wizengamotnál olyna kedvezően alakult az unikornistörvény, nem akarta, hogy az ő mérgezéses incidense sötét árnyékot vessen a másik futó problémára. Reggel átadta a mérget Daphnénak. Aki csak hűvös biccentéssel fogadta. Blaise egész kihallgatása alatt ideges volt, hogy vajon mi történthet. Mi van ha Daphnét elkapják a méreggel. Kínos ügy. Amiből hogy mossa ki magukat Daphné? Nem kellett volna odaadni a mérget. Potter tette fel a kérdéseket. Baráti hangulatban telt az egész beszélgetés. Blaise elmondta, hogy hol vette a kávét, hogy hol pörköltette, hogy mikor hozta be. Kik látták? Ik tudtak a kávéról? Blaise pedig homályos emlékeiből próbálta előbányászni, hoyg pontosan hogyan is történt az egész. De annyira lényegtelen elem volt a kávévásárlás az ő Mungói életében, hogy tényleg szinte alig emlékezett valamire. Potterrel még megbeszélték a gyerekügyeket is a kihallgatás után. Blaise megint írt fel kamillás borogatást Lilykének. Megbeszélték, hogy a legközelebbi kviddicsmeccsre kiviszik a gyerekeket és összeeresztik őket had futkározzanaka a kviddicspályán meccs után. Csaknem két óra telt el, mire Blaise kijött.

-         minden rendben drágám? – kérdezte Daphné ahogy Blaise kilépett.

-         Potter minden rendben? – nevetett Blaise.

-         AZ hamarosan kiderül – igazgatta a szemüvegét Potter. – Reméljük.

-         Azt mi is nagyon reméljük. A jó hírnév megsértéséért egyébként kihez fordulhatnánk perelni? – kérdezte mosolyogva Daphné.

-         Nagyon ravasz boszorkány – bólogatott elismerően Potter.

-         Tudom, azért vettem feleségül – nevetett Blaise megszorítva Daphné kezét.

-         Potter, vajon hova szúrná a fölösleges mérget az, aki a kávéba tette?

-         Mh talán a lefolyóba, vagy olyna helyre ahol senki sem keresi, én főleg a virágokra öntöttem régen is a nedves dolgokat amikor nem mertem meginni – nevetett Potter.

-         Hát akkor talán most is megvizsgálhatnátok az irodákat a kórtermeket nem akadnak e most is ilyen szerencsétlenül járt, lefolyók, virágok egyéb titkos helyek – ingatta a fejét Daphné.

-         Folyamatban van a dolog- bólintott Potter.

-         AZ jó hír – bólintott Daphné.

-         Akkor találkozunk a meccsen! – fogott kezet vele Blaise. Blaise kézen fogva a feleségét kisétált a kórházból. Most egyáltalán nincs abban az állapotban és hangulatban hogy képes legyen egy beteget is normálisan kezelni. Beültek a kocsiba. Daphné hátradőlt az ülésen. Már messze elhagyták Londont amikor meg mertek szólalni.

-         Hova tetted?

-         A virágra öntöttem – nevetett Daphné.

-         És meddig mentél el?

-         Hát tudod…milyenek a férfiak…

-         Hogyne tudnám, főleg a gyógyítók – hümmögte Blaise. – Hogy csináltad? Orálisan?

-         Szemét vagy – nevetett Daphné. – Hamarabb elsült mint hittem, a combomra élvezett. Alig várom, hogy lemosakodjak. Tulajdonképpen még addig se jutottunk hogy behatoljon. Széttártam a lábam és elment szerinted?

-         Hát ha széttárod alábad ilyen reakciókat váltasz ki a férfiakból látod? – röhögte Blaise. – Köszönöm Daphné – komorodott el Blaise.

-         Ne köszönd. Majd ha lezárult az ügy – legyintett Daphné.

-         Senki sem hinne nekem úgy mint te

-         Mert senki sem szeret téged úgy mint én – mosolygott rá kedvesen Daphné.

-         Csakis azért mert senkit sem dugtam meg annyiszor mint téged – vihogta Blaise.

-         Jó hagyjuk inkább – nevetett elnézve Daphné. – De most komolyan csodálkozunk hogy ilyenek a gyerekeink? – nézett rá kérdőn Daphné.

-         Nem, tényleg nem. Mi is olyanok vagyunk – értett egyet Blaise. – Azt hiszem senki nem tette volna meg ezt értem Daphné.

-         Igaz senki más. De én én vagyok -  tárta szét a karját Daphné. – Mi a jutalmam érte?

-         Francia riviéra – kacsintott rá Blaise. – Itthagyjuk az egészet úgyis elviselhetetlen most a Mungó teljesen meg vannak bolondulva odabent.

-         Akkor hazaérünk és már csomagolok is – illegette magát Daphné a haját lazítgatva a fejtetőjétől.

-         Csak egy bikinit dobj be elég lesz! A többit megkapod ott – kacsintott Blaise.

-         Hűha! Mindig is ilyen férjet akartam magamnak – bólogatott elégedetten Daphné, s átsimította Blaise tarkóját.

-         Ne hergelj mert hazáig se jutunk el nem hogy a francia tengerpartra – figyelmeztette Blaise.

-         Jó vezess ,csak gyorsabban váltogass feljebb azon a sebváltón! -  sürgette Daphné izgatottan. Blaise a fejét ingatva nevetett a feleségén.