A gyerekek a favárban rohangáltak a háttérben. A szőke Malfoyok az árnyékba húzódtak a napfény elől. Blaise és Daphné a napon velük szemben ültek. Blaise figyelte, a hogy Draco szed kockacukrokat a felesége csészéjébe is és a sajátjába is. Csendesen kavargatták a kávét.

- Te nem iszol Blaise? – nézett rá Draco.

- Nem leálltam a kávékkal most egy időre. Nagyon rámjárt a rúd a múltkor – vihogott Blaise.

- De döntetlen lett, bizonyíték hiányában végülis mindenkit felmentettek. És titkon a kórházban mindenki örült, hogy megszabadult a kissé rigolyás öreg professzortól. EZ olyna mint amikor a Roxfort élén Dumbledore volt és Merlinnek sem akart kihalni már az igazgatói székéből – nevetett gonoszul Daphné.

- Hát pedig Merlin látja lelkem én kegyetlenül próbáltam eltenni láb alól – kacagott magán Draco megdörzsölgetve a bal karját.

- A Roxfortról szólva…beadtátok a jelentkezést? – nézett Blaise a szemben ülő házaspárra.

- Igen – bólintott Draco. – Ti is?

- Persze, végre megszabadulunk ettől a kis vásott lurkótól – intett a fejével a hangosan ordítozó Fabian felé.

- De nem a Roxfortba – nézett rá Draco elgondolkodva.

- Nem, tudod, én nem vagyok Roxfort párti. Tanultam ott. Ismerem az oktatás színvonalát. Kétlem, hogy változott azóta bármi is. Fabian a Beauxbatonsba megy. Francia és angol nyelven folyik az oktatás egyformán tanulnak francia és angol irodalmat, művészetet, egyszóval, akárhogy is Draco. Sokkal magasabb szintű iskola – sandított rá Blaise.

- Nem akarom Scorpiust olyna messzire küldeni, ráadásul. Nem tud franciául – húzta el a száját Draco.

- Egy szavadba kerül és a nyáron felhozom franciából arra a szintre, hogy azért elboldoguljon – legyintett rá Blaise.

- Nem. Nem akarom olyan messzire küldeni. Féltem – ellenkezett Draco.

- Tehát elszakítjuk a nagy barátokat – sóhajtotta Blaise. – Pedig emlékezz vissza azért mi ketten a Roxfortban… és most évekkel később. A fiaink lehetnének ugyanolyanok – mosolygott nosztalgikusan Blaise.

- Akkor írasd Fabiant a Roxfortba – győzködte Draco.

- Nem – rázta a fejét határozottan Blaise. – Jó helyen lesz a Beauxbatonsba, hazajöhet ugyanúgy az ünnepekre meg minden. Had okosodjon egy kicsit az a gyerek. Nyáron meg majd többet összeeresztjük a két kölyköt ,hogy ne érezzék annyira a másik hiányát. Tényleg nagyon összeszoktak – ingatta a fejét a két fiút figyelve, ahogy rohangálnak össze vissza.

- Sosem volt még távol tőlem. Főleg ennyi időre – sóhajtotta Draco. – Fogalmam sincs hogy fogja bírni.

- Én inkább miattad aggódom, hogy te hogy fogod elviselni – vigyorgott rá Blaise.

- Igaz, engem biztos jobban megvisel. Annyira hozzámnőtt. Itt volt mindig velem. Most meg…

- Most pedig továbbra is itt leszek veled én – tette a karjára a kezét Astoria. Draco gyengéden simogatta meg a női kezet.

- Persze drága – mosolygott a nőre.

A játszóvárban a torony zárt szobájában kupaktanácsra ült össze a három gyerek.  Scorpius komoly arccal nézte a két testvért. Diamond fehér csipkeszegélyes rózsaszín ruhában törökülésben ült közöttük. Éppen nem játszáshoz öltözve. De Dee-től már megszokták, hogy a legszebb ruháiban jelent meg a váron a királynőjükként. 

- Figyeljetek. Én msot elutazom Franciaországba – mondta komolyan Fabian.

- Én meg a Skót határra – sóhajtotta Scorpius.

- Igen na szóval Dee. Mi férfiak most itt hagyjuk a várat, mert be kell járnunk a világot és tapasztalatokat kell szereznünk – mondta Fabian. Dee teljesen beleélve magát bólogatott. – Dee a te feladatod lesz, hogy vigyázz a várra, a nők maradnak itthon tudod.

- Aham – biccentett Diamond.

- Nézz ki minden héten legalább egyszer a várra. De ne aggódj mire beköszönt a nyár ismét itt játszunk majd a várban mind. Itt leszünk. Rendben? – mondta a húgának Fabian.

- Pocsék lesz hogy sokáig nem játszhatunk együtt – lógatta az orrát Scorpius.

- Igen az – futotta el a könny Diamond szemét.

- Hé ne sírj Dee! – rázta meg a húga térdét Fabian. – Ne sírj tesókám, karácsonykor itt leszek, majd hozok neked valami szépet Franciaországból jó? – húzta magához a húgát Fabian. Diamond a bátyjához bújva pityergett, s hangtalanul bólogatott. – A lányok mindig sokat bőgnek – mondta Fabian Scorpiusnak teljesen értetlen arckifejezést vágva. Scorpius a tenyerébe támasztva az állát figyelte a két testvért. – Nekünk is sok feladatunk lesz! Scorpius keress minél több váralaprajzot a Roxfortban én is azt teszem majd a Beauxbatonsban.

- Rendben – bólogatott erőtlenül Scorpius. – Tegyünk megszeghetetlen esküt hogy örök barátok leszünk?

- Én olyat nem teszek – tiltakozott Dimond.

- Ja tudom – húzta el a száját Fabian. – Akkor adj egy búcsúcsókot a szerelmednek! – lökte Scorpiushoz a húgát nevetve Fabian. Diamond zavartan húzódott el a szőke fiútól, akihez a bátyja lökte. Scorpius bágyadtan nézett fel a lányra.

- Nem szeretem a búcsúzásokat – mondta komoran Scorpius. – Én inkább most megyek is – állt fel hirtelen Scorpius. Diamond értetlenül nézte a fiút, de Fabian leintette a húgát.

- Ok, cső! – szólt utána Fabian.

- Miért nem szereti a búcsúzást? – nézett a szőke fiú után csodálkozva Diamond.

- Hosszú történet – forgatta meg a szemét mindnet tudón Fabian. – És hogy féltékeny légy egy nő van a dologban – vágta a húgához gonoszkodva Fabian.

- Nem érdekel Scorpius – állt fel a lány is leseperve a szoknyáját. – Mi ketten elbúcsúzunk azért? – nézett le a földön ülő bátyjára Diamond.

- Most? Még nem utazom – tiltakozott Fabian. – Úgyis kikísértek a pályaudvarra.

- De anyáék előtt már nem lehet nyugodtan elbúcsúzni – vonta össze a szemöldökét a lány.

- Jól van akkor gyere, adjad azt a puszit – tartotta az arcáta húgának Fabian. Diamond lábujjhegyre állva nyomta a száját a bátyja arcához. – Mi az? Szájra puszit is kérsz? – vigyorgott csibészesen a húgára. Diamond mosolygó száját a bátyjáéhoz nyomta. – Na jól van tesókám menjünk – húzta magával a lányt a szüleik asztala felé Fabian.

Draco idegesen pakolta a csomagtartóba a fia utazóládáját. A hátsó ülésre tette a baglyot Scorpius mellé. Astoria jobbnak látta ha nem is szól a férfihoz. Dracóval egész héten nem lehetett beszélni. Mintha ő maga lenne egy harapófogó. Mindenre csak morgott. Scorpiussal még kimentek a héten a temetőbe. Nem szóltak semmit. Csak kimentek, hazajöttek. Szó sem esett róla közöttük.  Scorpius nyugodt volt. Komoly szürke szemekkel ült  a kocsi hátsó ülésére. Draco a visszapillantó tükörben minduntalan a fiát nézte. Ideges volt. Hosszú hetekre válik most meg tőle. És valahogy Scorpius volt az utolsó nyugodt pont az életében. Egy darabka a Pansyval töltött életből. S most. Ismét úgy érezte, hogy valamit elveszít. Valami el fog szakadni. Valami, amit már nem kaphat vissza. Még mindig feketében volt. Mint általában.  Scorpius is feltűnően csendes volt ma. Pedig alapvetően sem volt az a bőbeszédű gyerek. Sokat változtak mind. Pedig Draco kifejezetten azért ment ki a temetőbe, hogy ne gondoljon ma ilyesmire. Mégsem volt képes megállni, hogy ne suhanjon át a fején a gondolat. Hogy Pansy már nem élhette meg, hogy együtt vigyék a fiukat a King’s Cross pályaudvarra. Érezte, hogy elfutja a szemét a könny. Lehúzódott az út szélére. Mély levegők. Kiszállt a kocsiból.  S csak nézte a ködös szeptemberi tájat. Nem akart sírni, mert tudta, azzal a fiában is elindítaná a lavinát. Semmi esetre sem. Őrizzék meg a tartásukat. Ez a legfontosabb. Néhány perc után visszaült a kocsiba, s beindította a motort.

-         Minden rendben? – kérdezte halkan Astoria. Draco hangtalanul bólintott. Szemével megkereste a hátsó ülésnek simuló fiát. Scorpius komoran meredt maga elé. Nagy szürke ártatlan kissé bánatos szemekkel pislogva. Fogalma sem volt mi kavaroghat a fiában. Nem beszélt. Szinte sosem beszélt az érzéseiről. Astoria előtt pedig egyáltalán nem. Sokszor tényleg ezért is mentek kettesben ki a temetőre. Mert ott nyugodtan beszélhettek. Csak ők ketten. Ott nem zavarta egyiküket sem az asszonyok jelenléte.  Még akkor is ha nem Pansyról folyt a beszélgetésük.  Ide vonultak el beszélgetni. Csak Pansyval osztották meg amiről beszéltek. Legalábbis a márvány kőtáblával.   Megérkeztek a pályaudvarra. Micsoda köd van ma Londonban! Olyan borongós az idő. Siratja akárcsak Pansyt az az  ősz. Micsoda heves esőzések voltak akkor is a temetés előtti napokban.  Draco becsapta az ajtót, s egyenesen a csomagtartóhoz lépett. Mogorván emelte ki az utazóládát. Rátette a bagolykalitkát, s előre gurította a peronon. Scorpius követte az apját, s Astoria is leszakadva beérte őket. Még tíz perc indulásig. Draco rátette a fia vállára a kezét. Scorpius a sürgés-forgást nézte a peronon. A gyerekek búcsúzkodtak a szüleiktől végignézte, ahogy megannyi gyerek lebúcsúzik a szeme láttára az anyjától, s elsírta magát. Draco szembe fordította magával a fiát, s csendesen törölte le a fia arcáról a könnyeket. Lehajolt hozzá.

-         Figyelj rám egy kicsit Scorpius – mondta Draco. – A Roxfort szuper hely – próbált a reszkető fiára mosolyogni Draco. – Ott tanultam én és édesanyád is. Tudod igaz? Évfolyamtársak voltunk akárcsak a keresztszüleiddel. Mind odajártunk. A mardekárba. Hát mivel… a beosztási süveg már elégett… fogalmam sincs, hogy hogy zajlik jelenleg a házakba osztás. De biztos vagyok benne, hogy te is ott leszel a mardekárban.  Tudod mit!  - súgta neki Draco. – az egyik ágytámlába belevéstem anyád nevét, keresd meg nekem rendben? Hátha nem égett el – nevetett fel Draco a morbid humoron. Érezte, hogy már az ő arcán is lecsorog a könnycsepp. – És írd meg nekem, ha megvan jó? – Scorpius hevesen bólogatott.

-         Azt ígértük nem sírunk – hajtotta le a fejét Scorpius.

-         Hát ilyenek ezek az ígéretek – sóhajtotta Draco, s magához szorította a fiát. Fájt a torka a visszafojtott sírástól. S pontosan tudta, hogy a fia is ugyanezt érzi. Rossz volt az élet meghatározó pillanatait Pansy nélkül megélniük. És persze megint alaposan kirekesztették Astoriát. Aki csak csendesen állt mellettük. Nem akart beleavatkozni.

-         Legyél egy kicsit jókedvű a kedvemért jó? Barátkozzál! Érezd jól magad a Roxfortban – mondta a fiának Draco.

-         Nem búcsúzkodunk – mondta lebiggyesztett ajkakkal Scorpius.

-         Nem ,a világért sem – egyenesedett fel Draco. Astoria puszit nyomott a kisfiú arcára, s Scorpius még ácsorgott egy ideig a szüleivel a peronon. Lassan kicsit feloszlott a köd. Draco megérezte, hogy figyelik. Oldalt nézve észrevette, hogy a Potter és a Weasley család áll a gyerekeivel a peronon. Röviden biccentett feléjük üdvözlésképpen, s visszafordult a fiához. Scorpius megrántotta az utazóládáját, s felhúzta a vonatra.

-         Gyere menjünk – karolt Astoriába Draco. – Utálja ha integetünk utána. Gondolom rossz emlékek – húzta el a száját Draco, s visszasietett a kocsihoz. Beült a kormány mögé, s indított is. Scorpius nem az a típusú fiú aki visszaszalad, vagy leszáll a vonatról. Ismerte már. Fölösleges lenne itt várniuk. Had induljon Scorpius nyugodtan.  Draco megigazgatta a visszapillantó tükröt, s megnézte magát benne.

-         A fenébe rendesen kopaszodom már itt elöl – sepergette vissza a haját a homlokára kissé Draco. – Ah, a korral jár!

-         Mi az hogy a korral jár! – nevetett Astoria. – Így beszél egy fiatal apuka?

-         Fiatal? – ingatta a fejét Draco.

-         Egész héten nem lehetett beszélni veled Draco. De most már nem szeretném magamban tartani. Hogy ismét másállapotban vagyok – mondta ki félénken Astoria.

-         Astoria! – szorította meg a nő kezét Draco. – Azonnal megyünk haza és lepihensz – mosolygott a nőre.

-         Ne aggódj Scorpiusért! Nagyon jó kisfiú! És biztos nem lesz semmi baj – nyugtatta Astoria.

-         Hát Malfoy! Remélem azért szemétkedik egy kicsit Potterékkel meg a Weasleykkel helyettem is – vigyorgott Draco, egészen jó kedéllyel figyelve a ködös szeptemberi utat. Astoria ismét hozott egy kis napsütést. Kellett. Igazán nagyon. Vastag füstöt eregetve pedig megindult a Roxfort felé a vonat, rajta a fülke magányában egy szőke hajú kisfiú ült, aki a zsebében egy pár smaragd fülbevalót morzsolgatott…