A Malfoy-kúriában panaszos kisbabasírás hallatszott a nap túlnyomó részében. Scorpius az étkezőasztalnál lehajtott fejjel ült. Kanalazta a levesét, közben Astoirát figyelve aki a síró csecsemőt ringatta. Draco újra szedett a levesből közben futólag a fiára pislantva.

- Láttam, hogy kerestél valamit a könyvtárunkban – jegyezte meg Draco.

- Igen…ööö  - Scorpius elvörösödött. – Azt hittem…anya vezetett naplót, de nem találtam meg – vallotta be csendesen Scorpius. Draco a tányérjába meredt. Csak a fejével intett a fiának, s felálltak az asztaltól. Draco az emeleti könyvtár felé vette a lépteit. – Pansy…mármint anyád…nem szeretett naplót vezetni…főleg füzettöredékei vannak inkább – ráncolta a homlokát Draco. Az íróasztal felső fiókjából kihúzott egy reteszt, s kivette belőle a kis rézkulcsot. Azzal nyitotta ki az íróasztaloldalába erősített titkos fiókból a dobozt, ami a felső emeleti rekeszeket nyitó kulcsot tárolta.

- Jól el van rejtve – állapította meg Scorpius.

- Igen, főleg magam miatt – torzult el Draco arca egy pillanatra, s egy kattanással kinyílt a levélfiók. Alig néhány füzet.Papírlapok. Scorpius kezébe nyomta a füzetkéket.

- Ennyi? – nézett rá kérdőn Scorpius.

- Igen – találkozott fia szürke tekintetével Draco szeme. – A többit elégettem.

- Értem – bólintott rá Scorpius. – A Valeriánus anyag volt igaz apa?

- Igen Scorpius – simogatta meg a fia fejét Draco. – Akarod, hogy itt maradjak veled olvasgatni? – Scorpius hevesen megrázta a fejét. – Szólj bármikor Scorpius ha beszélni akarsz róla rendben? – Scorpius csendesen biccentett, s leült az anyja füzeteivel az íróasztalhoz. Draco halkan húzta be a könyvtár ajtaját. Lila kötésű bársonykönyv volt. Scorpius simogatta a könyv gerincét. Egészen vékony, kis apró könyvecske. Scorpius átpörgette az ujjai között a lapokat. Egy szárított levendulavirág hullott ki a lapok közül.  Scorpius megpörgette az ujjai között, finoman tette le mielőtt darabjaira hullik szét. Az első lapon anyja jellegzetes ívelésű betűivel a következő idézetet írta: „Ha a nem tiszta érintkezik a tisztával az nem a természet rendje szerint való. – Platón” Még végzős korában írta az idézetet a füzetlap elejére. Scorpius magában elhatározta, hogy ezentúl mindne füzete első oldalára ezt az idézetet írja fel. Az anyja tényleg nem volt egy nagy naplóíró. Ez sem napló volt. Inkább idézetes könyv. Néhány feljegyzéssel. Időnkénti futó bejegyzésekkel. Semmi hasznos semmi érdemleges. Anyja írásával ismerkedett. Voltak halvány emlékei ahogy anyja rózsaszín ruhában tesz-vesz a könyvtárban, a dolgozószobában, ahogy írni tanította, ahogy fogta a kezét. Sokszor már összemosódott benne, hogy mi az ami tényleges emlék, mi az amit elképzel, mi az amit meséltek neki, s mi az amit fényképen látott. A kötetet a hóna alá csapva futott le a Malfoy parkba. Sokáig bolyongott mindenfelé, míg az első kőre rá nem lelt. Ugrálva haladt, egyik kőről a másikra. Úgy döntött a domb tetején folytatja tovább anyja füzeteinek a lapozgatását. Nekicsapódott a lábának valami s izgatott szimatolással járta körbe. A nagyapja szürke terrierje szaglászta. Scorpius megfordult.

- Szia nagyapa! – mosolygott rá Scorpius.

- Szia nagyfiú – mosolygott rá Lucius Malfoy pihegve támaszkodva a sétapálcájára. – Mi járatban erre a parknak elég a szélén van ez a domb.

- Erre hozott a lábam – rántotta meg a vállát Scorpius.

- Anyád is ezt a helyet szerette a legjobban – nehezedett a pálcára Lucius Malfoy. – Igen, bizony. Sokat találkoztunk itt a domboldalban. Szerette a köveket. A szülőföldjére emlékeztette. Cornwallra. Amikor még anyád várandós volt veled, minden nap nagy sétákat tett ide – mosolygott rá Lucius.

- Tényleg? – nézett fel rá Scorpius mosolyogva.

- Bizony – bólogatott Lucius fanyar mosollyal. – Ő is így állt itt a köveken, mint ahogy most te – nézte az unokáját hunyorogva Lucius Malfoy, ahogy a nap a szemébe vágott. – Lobogott a rózsaszín szoknyája a szélben, a könnyű kis vászoncipőjében lépkedett egyik kőről a másikra. Talán láttad is tőle ezt – ingatta a fejét mosolyogva Lucius Malfoy. – Látom, olvasgatod anyád füzeteit – bökött a pálcájával a lila bársonykötet felé. – Abban nem fogsz semmit sem találni – pihegte Lucius. Scorpius hatalmas kérdő szemekkel nézett a nagyapjára. – Anyád okos nő volt. Sosem írt le semmit. A jegyzetek mindig csak utalnak valamire. A mögöttes tartalmat az összekötő kapcsokat kell megtalánod, s akkor megláthatod anyád gondolatmenetét – bólogatott Lucius Malfoy. – Gyere Scorpius sétáljunk egy kicsit – hívta az unokáját egy kis parki sétára Lucius.

- Jól ismerted anyát nagyapa? – kérdezte Scorpius.

- Nem mondanám – rázta a fejét Lucius. – Illetve egyikünk sem tudta igazán mennyire ismerjük a másikat. Anyádban mindig volt valami nyughatatlanság. Ilyen volt a lelke. Mindig politizálni akart. De nekünk azt már nem lehetett – legyintett Lucius.

- Miért nem? – ráncolta a homlokát Scorpius.

- ez egy nagyon bonyolult történet Scorpius. És talán kicsi is vagy még hozzá, hogy megértsd – sóhajtotta Lucius.

- Anya mindig mindenre válaszolt – emlékezett vissza Scorpius.

- Igen. Megvolt a képessége, hogy elképzelje, a te szemeddel a világot – bólintott rá Lucius. – Keveset beszélt. Akárcsak te. Mindig figyelt. Csendes szemlélődő volt ,akár az apád. Két ennyire hasonló ember ritkán találkozik össze. Nagyon jó párost alkottak – nosztalgiázott Lucius.

- Apa keveset beszél anyáról – hajtotta le a fejét Scorpius.

- Ami fáj arról nem szívesen beszélünk – mondta Lucius. – De mindketten nagyon szeretnek téged.

- Elkérhetem? – kérdezte csendesen Scorpius.

- Mit? – nézett az unokájára Lucius.

- Az emléket, itt a dombosat, anyáról – sütötte le a szemét Scorpius.

- Ha szeretnéd, megmutatom  - bólintott rá Lucius. – Jaj hát elszakadni se tudtok a nyáron egymástól? Nézd kik jönnek ott!  - mutatott le a dombról Lucius. A két Zabini futott a fűben a domb felé. Lobogott a mogyorószín haj és az éjfekete hosszú haj a szélben.  Scorpius figyelte a barátait a dombtetőről, s egy mosollyal elköszönt a nagyapjától, s a testvérpár elé futott.

A fiúk ismét elutaztak vissza az iskolába. Kár, hogy még nem mehettem a bátyámmal. De jövöre már én is Beauxbatonos diáklány lehetek. Fabian azt mondta a lányoknak nagyon szép kék egyenruhájuk van, térdig érö finom szoknyával. Bár a zöld nekem jobban állna. Kicsit magányos vagyok itthon egyedül. Régen Fabiannal mindig együtt játszottunk ha anya és apa elmentek itthonról. Most egyedül vagyok Eudeline-al az idös nevelönövel és föleg francia helyesírást gyakorlunk. Afféle iskolaelökészítö év. Apa egy héten egyszer bevisz magával Londonba és akkor jazz-balett óráim vannak. Még augusztusban iratott be, abba az iskolába, ahova anya járt, amíg a térde nem sérült meg. A hétvégén mindig anyéákkal vagyok, sokszor átmegyünk a nagynénémékhez. Scorpius kistestvére már kevesebbet sír. Most már a keresztapám is ismét sokat babázik vele. Amíg Scorpius itthon volt, mindig kettesben sétáltak Wiltshire-ben. Kevés ideje volt a kislányra. De most megint a kis szöke Loise körül forgolódik mindenki. Szép kisbaba.  Néhányszor még én is a kezemben tarthattam. Fabian hetente egyszer ír nekem. Föleg az iskoláról, és hogy éppen mik történtek vele. Már várom a karácsonyt, hogy legalább a bátyám hazajöjjön. Szokatlan és kihalt a villa nélküle.