Most fordult elő először, hogy tényleg vártam, hogy visszamehessek a Roxfortba. Sokat üldögéltem kint a wiltshire-i temetőben. Már mindent tudtam az anyámról legalábbis így éreztem. Blaise, a keresztapám is adott nekem egy emléket róla, most nyáron. A halálát azonban továbbra sem sikerült megértenem. Ugyanolyan rejtély maradt. Apának nem is említettem, hogy az anyám után kutatok. Valahogy félek a reakciójától. Most már annyira lenyugodott. Játszottam én is Loise-al. Kicsit talán többet voltunk együtt ezen a nyáron. Valahogy idegesített most Diamond. Most először. Talán azért, mert féltem attól, hogy az igazságot vágta aznap este a szemembe. Én sem tudhatom, hogy az anyám mit és hogy akart. Talán tényleg nem azt akarná, hogy még mindig görcsösen utána kutakodjak, a múltjában és talán a legnagyobb hibáját elemezgessem. Csak valahogy nem ezt érzem. Vele kapcsolatban. Lehet elfogódott vagyok. Mert ő az anyám. S mivel ilyen keveset lehettem vele a szememben tökéletesnek tűnik minden, amit ő tett, mondott, vagy leírt. Ismét belevetettem magam inkább a tanulásba. A könyvtárba egyetlen könyvet vettem ki. Az 1998-as eskü-ről szóló kötetet.  Újra és újra olvastam. Fordulópont volt. Az egész varázsvilág életében. Talán az anyám életében is. S még inkább…az enyémben.

Scorpius a szalonban lapozgatta a régi fényképalbumokat. Draco hangtalanul lépett mögé. A képen családi felvételek voltak. A kis Scorpiust a csípőjén ringatta Pansy. Draco pedig figyelte őket. Pansy jellegzetes mozdulata volt ez. Ahogy terpeszben áll, s időnként eszébe jut, s egyik lábáról a másikra helyezve a súlyt a csípőjén tartott Scorpiust így meghintáztatta. Draco is szerette tőle ezt a mozdulatot. Elviselhetetlenül régen látta. És ez annyira Pansy sajátja volt. Egy anyától se látta soha ezt így csinálni ahogy Pansy. Scorpius apja karján ülve,ahogy Pansy puszit nyom a fejére. Sok kedves képük volt. Scorpius pedig a legelső közös képüket sohasem látta. Draco kihúzta a zsebéből, s a fényképalbum nyitott oldalára dobta. Scorpius ránézett a félbe hajtott, gyűrött régi gyorsfelvételre.

-         Annyi idősek sem voltunk mint te most – mondta rekedtes hangon Draco. – Gondolkodtam, hogy mit adhatnék neked a nagykorúságod alkalmából. Tizenhét éves lettél. És tudom jól, hogy ennél értékesebbet nem adhatnék – húzott ellő egy sötét üvegcsét a zsebéből. – Tudom, hogy minden nyáron kaptál egy emléket az édesanyádról. Mindenkitől. Csak még tőlem nem – nézett le szomorúan Draco. – Nem tudtam választani. Nekem van a legtöbb emlékem róla. De melyik is adhatná neked a leginkább vissza azt, ami ő volt. Pansyt nem lehet leírni egyetlen emlékkel. Én se találtam a legjellemzőbbet. Így…egy válogatást kapsz tőlem, hogy lásd, én milyennek láttam az anyádat. Benne van az ami után annyira kutatsz is. Mert hát észrevettem, hogy mit csinálsz, de nem akartalak leállítani. Csináld ahogy a szíved diktálja. És most már nagykorú vagy. Semmit sem tilthatok meg neked. Mh – Draco átsimította  fia arcát. – Astoria szerint téged szeretlek a legjobban. A kérdés, hogy az elsőszülöttet, vagy benned Pansyt? – Draco a fia kezébe nyomta az üveget. – Az 1998 nyaras emléket csak akkor nézd meg, ha elég erős vagy hozzá.

-         Köszönöm – ölelte át az apját Scorpius. Nagy levegőt vett, s átnézte a merengőben az emlékeket. Amiket az apja adott az anyjáról, olyannak látta, amilyennek senki. Scorpius végigpityeregte a képeket. S utoljára hagyta a 98-as emléket. Az eskütétel volt. Az emlék még a Malfoy kúriából indult, az anyja hisztérikus rohamait próbálta csillapítani az apja. Rettenetes volt nézni, ahogy végül tehetetlenül de kénytelenek túlnyugtatózni a lányt. Az egész emlék valami borzalom volt. Ahogy az anyja reszkető ajkakkal, az apja mellett térdelve apadatlan könnyekkel teszi le az esküt. Ahogy összetörve sikoltozik elutasítva az egészet, ami ellen nem tehet semmit. Ami össztársadalmi kötelesség, s tudja, hogy a gyerekére is érvényes lesz. Draco ringatta a karjaiban az ében hajú lányt, aki vigasztalhatatlan volt. Senki sem volt valami jó kedélyű, de Pansy viselkedése fejezte ki mindenkinek, hogy valami szörnyűséget kényszerítenek rájuk, s még tiltakozni sincs módjuk. Az apja megállíthatatlanul mormolt valamit az anyja fülébe, s ujjaival megállás nélkül  simogatta a nő tarkóját.

-         Scorpius! Vendégeid érkeztek! – szólt be a szalonajtón az apja.

-         Jöjjenek be – szólt ki fásultan Scorpius.

-         Nem jöttél hozzánk, haragszol ránk? – kérdezte Diamond, s puszit nyomott a fiú arcára.

-         Nem, dehogy – mondta Scorpius. – Csak most minden úgy összezsúfolódott a fejemben. Itt maradtok most nálunk? – nézte a két testvért.

-         Ez nem is kérdés, ha a hozzávaló nem megy az üstbe, akkor az üst megy a hozzávalókhoz – röhögte Fabian.-  hiányoztál te kis zizzent! – borzolta össze Scorpius haját Fabian.

-         Nem írtál a levelemre – vette kezébe a fotóalbumot Diamond.

-         Nem tudtam volna mit írni rá – mondta halkan Scorpius.

-         Magadba zuhantál? – nézett rá Fabian.

-         Jaj de édes voltál Scorpius! – kiáltotta Diamond a kisbaba képre mosolyogva.

-         Fabian – húzta a fiút az ablakmélyedésbe Scorpius, hogy a fényképeket csodáló Diamond ne hallja. – Szeretném…ha kijönnél velem…a temetőbe – súgta rekedten.

-         O-ké haver! Ha akarod… - nyögte Fabian. – Most?

-         Nem, nem…majd…este – nézett a lány felé Scorpius.

-         AZ, különös időpont… - bólogatott Fabian, de vállrántva beleegyezett.

Már besötétedett. Borongós volt az éjszaka. A hold sápadt fénye előtt sötét felhők úsztak el, időnként eltakarva a holdfényt. Scorpius a lehető leghangtalanabbul igyekezett kinyitni a magánsírkert kapuját.

-         Nem tetszik ez a késői látogatás nekem – nézett körbe a sírkertben megborzongva Fabian. – Mi a francokat hozol magaddal? Áruld már el! – nézte a letakart sötét valamit, amit Scorpius a kezében tartott. Scorpius ledobta a földre.

-         Ezt! – Fabian kikerekedett szemmel meredt a két ásóra. – Jesszusom Scorp! – sikkantotta vékony hangon Fabian.

-         Mit akarsz tenni? – kapkodott levegő után a mogyorószín ijedt tekintetű fiú.

-         Kiássuk most itt anyám sírját – mutatott a rózsaszní márványkőre Scorpius.

-         Ah…ezt te sem gondolod komolyan – nyögte Fabian, s szinte rémülten látta, ahogy Scorpius megragadja az egyik ásót, s belevállya a földbe. – Jeeszusom mond,hogy nem kerültem valami horrortörténetbe!

-         Nem kerültél igyekezzél! Nem szeretném, ha a temetőőr ránktalálna itt ásás közben. A varázslatot azonnal megszimatolják, ezért kell kiásnunk – magyarázta Scorpius.

-         De miért? – vinnyogta Fabian még mindig hozzá sem érve a másik ásóhoz. Csak nzéte, ahogy Scorpius nekifeszül a lábával belenyomja az ásót a földbe, s félredobja a kiásott földet.

-         Nyugi nem kel életre egy zombi sem. Nem fekszik ebben a sírban senki. Az anyám bennégett a templomban. Csak a pálcája van itt. És nekem szükségem van arra a pálcára!

-         Ez kegyeletsértés – nyüszítette Fabian óvatosan lehajolva amásik ásóért.

-         Köze sincs hozzá, nem nyugszik itt senki. Csak egy pálca. Még egy koporsó sincs. Húzzál bele, nem elsz egyszerű megtalálni egy pálcát.  Amúgy meg az én anyám sírja az én magánsírkertemben és én megengedtem neked, hogy áss! Igyekezz! – sziszegte neki Scorpius, s elszántan nyomta bele az ásót a sírba.

-         Te nem félsz? – kezdte lapátolni félre a földet Fabian.

-         Nem – mondta komoran Scorpius.

-         És ha megátkoz?

-         Csak az élők átkoznak – morogta Scorpius. – És pontosan egy átokkal kapcsolatos… amit meg akarok tudni. - A két fiú teste körül lebegtette az inget a hűs nyáresti szél. Felbukkant a hold majd ismét eltűnt a felhők mögött. Érezni lehetett a friss föld szagát. Fabiannak felfordult a gyomra a szagtól. Csak nézte, ahogy Scorpius sötét tekintettel elszánt arckifejezéssel lapátolja az anyja sírját.  – Merlinre! Merlin mindenit mit csinálunk! Kiásunk egy sírt! – vinnyogta Fabian.

-         Igyekezz – mordult keményen Scorpius hangja.  Fabian hitetlenkedve nézte a fiút, aki mellette eltökélten gyalázza meg a saját anyja sírját.

-         Scorp, mit teszel? – dobta félre a földet újra Fabian.

-         Semmit. Ez csak itt egy földdarab semmi több egy márványkőlap meg egy kis föld! Nekem viszont a pálca kell – sziszegte dühösen Scorpius. Socprius beleugrott a sírgödörbe, s finomabban kezdte ásni a nedves földet. Már itt kell lennie valahol a pálcvának. Gyerünk! Mi lesz már? – Scorpius egyre indulatosabban lapátolta a földet, s végre. A holdfényben megcsillant a tok. Scorpius félredobta az ásót, s lehajolt érte. Felpattintva kiemelte belőle a kilenc és fél hüvelykes ébenfa pálcát. S a zsebéből előkapott egy hasonló pálcát, s megsuhintotta.

-         Mi az mit csinálsz? – vonta össze a szemöldökét Fabian.

-         Priori incantatem – felelte Scorpius. – Megnézem anyám utolsó varázslatait. Tudni akarom, hoyg akkor délután pontosan milyen varázslatokat hajtott végre – magyarázta türelmetlenül Scorpius. Egyszerű tűzoltó varázslatok, védőréteget képző varázslat. Scorpius leeresztette a pálcát. – Tudtam.

-         Mi az mire jöttél rá? – nézte értetlenül Fabian.

-         Nem használt feketemágiát ,sem semmit ami a 98-as eskübe ütközött volna. Csupa ártatlan varázslat. Tehát egészen biztos, hogy anyám a Valeriána templomba semmi olyat nem tett…ami…ami kiválthatta az átkot… - mondta ki sejtelmes szürke szemekkel felnézve a gödörból Fabianra. A hold fénye most ráesett a szőke hajú fiú sápadt arcára.

-         Vagyis…? – tárta szét a karját Fabian.

-         Vagyis nem anyám indította be az átkot.

-         TE arra próbálsz itt célozgatni nekem, hogy az átok végzett vele? Lehetetlen! Az tutit hogy belekerült volna a hírekbe!

-         Nem maradt tetem, nem maradt semmi! Az aranyvérűek kussolnak! Én ott voltam! Az anyám nem követett el semmit, se fekete mágia, se nagyra törő dolgok, egy egyszerű templomnézés volt. Csakhogy nem sejthette. Hogy azzal, hogy átlépte azt amit egy valeriánus sem! Azzal megszegte az esküt! És az eskü értelmében meg is halt! Anyám az utolsó pillanatában is hitte, hogy a valeriánusságba bukott bele és a valeriánusok szabályai végeztek vele és közben! AZ amit soha nem akart letenni! AZ átok! Az eskü  az össztársadalmi szarság! Ami ránk is érvényes akár akarjuk akár nem! Ami alól nincs kibújó és ami védi a rendszert mindennél erősebben, amiből nem lehet kijutni! Az anyám még azt sem tudhatta meg, hogy miért halt meg! És ezért! Mert észrevétlenül akkor délután átlépett egy határvonalat! Az atűz! Az egész! Az már az átok volt, amely felperzsel mindent, ami a társadalomra készül törni. Minden világos – ugrott ki a sírból Scorpius, s sietve tútra vissza a földet a gödörbe. – anyám elért odáig, hogy tényleg megtalálta amit keresett! Amivel hatalomra törhetett volna. A valeriánatemplom volt a kulcs! S a hite elvezette hozzá! AZ átok égette fel a templomot, végzett az anyámmal és ezzel azt kell mondanom, hogy a minisztérium végzett az anyámmal!

-         Tudod mit beszélsz? Anyád az első áldozata az eskünek? Mert ki akart törni alóla, sezzel aktiválta az átkot?

-         Igen tudod jól, megfogadták akkor 98-ban amit megfogadtak, aki ellenszegül arra azonnal hat az átok és nincs kiút. Az anyámmal az átok végzett!Biztos

-         Vagyis a valeriánusság egy határon túl már fenyegető lett volna a társadalomra? – lepődött meg Fabian.

-         Nem a társadalomra, csak az eskü által megszabott társadalmi rendre. Tudod aranyvérűek nem tölthetnek be vezető pozíciókat meg ilyenek. FAbian! – ragadta meg a fiú ingjét szinte őrült tekintettel Scorpius.

-         Igen? – hebegte a fiú.

-         Szükségem van az apád rendelőjének a kulcsára – zihálta FAbian arcába Scorpius.

-         Miért? – vinnyogta Fabian.

-         Minden pacienséreől aktát vezetett, és még ma is őrzi őket! Meg akarom nézni a valeriánusok aktáit! Biztos ,hogy az apád külön szedte őket A szemét tavaly nem árulta el nekem, de semmi baj, én sem vagyok hülye. Hol vannak a kulcsok? – sziszegte Scorpius türelemtlenül.

-         Megijesztesz – mondta ki Fabian őszintén.

-         A dolgozószobájában otthon, az íróasztalfiókban – mondta kivégül Fabian.

-         Elmegyünk érte, még ma éjjel – vette ki az ásót a fiú kezéból Scorpius, s behajította a fogat hátsó ülésére.

-         De…de…

-         Nem mondasz semmit, este van fent sincsenek, ha mégis akkor meg kölcsönvetted kész, igyekezz – Scorpius ingerülten lökte ki a ZAbini villa előtt a fiút a fogatból. A pálcával ütögetve az ablaköveget várta, hoyg visszatérjen a fiú.

-         Megvan – nézett rá hideg szürke villanással.

-         Itt van – csörrentette meg a kulcsokat a kezében fabian.

-         Szuper – vette el tőle Scorpius. Nem is szólt a fiúhoz Londonig. Csak a fejében forogtak zakatoltak a lázas gondolatok. Összeállt előtte minden. AZ egész történet. Jobban látta mint bárki más. Jobban látta az anyjánál is. Mert az anyjának már nem volt ideje ráébredni hogy az átok. És nem a valeriána férfigyűlölet. Hát persze azért volt a viráginda, azért volt a csókkapu. A valeriánavédelem próbálta kimenteni még őket. De az átok már fogott. Az egy út. A kapu. Pansynak maradnia kellett. Scorpius sajnálta, hogy nem próbálta meg az anyja egyedül átlépni. Persze tudta jól, hogy az anyja nem merte. Félt, hogy  ő Scorpius ott marad és már ne mtud visszajönni érte. Ezért előreküldte a fiáté s biztos, hogy utána már nem is tudott menni. De valószínűleg elsőként sem léphette volna át. Méghozzá azért mert az átok beindult. Mert az Pansyra az anyjára érvényes volt, de rá nem, hiszen ő nem vétett az eskü ellen azzal, hogy elkísérte az anyját. Az átok felégette a templomot az anyjával egyetemben ezért nem maradt nyom ezért nem maradt semmi. Valamiért az a 98-as esküs kötet nem szól arról hogy pontosan hogyan is zaklik az, ha valaki megsérti az esküt és csak ennyi áll kitételként, hogy az ellenszegülőkkel az átok végez. Kész. Talán éppen ezért. Mert az átok nyomtalanul végez mindenkivel aki ellenszegül.  Scorpius belökte a rendelő ajtaját.

-         Gyújts gyertyákat! – szólt hátra Fabiannak, s maga pedig a kartotékfiókokhoz lépett. –Gyere segíts!

-         Apám számokkal és számkombinávciókkal véd mindent. Fogadjunk hogy  azonban primitív lesz a jelszó, talán éppen anyád neve – harapott az ajkára Fabian.  Végignézte a fióksorokat, a szekrényeket. Figyelte a számsorokat.

-         Na? Mi az?  - követte szétnyíló ajkakkal Scorpius.

-         Várj várj! Nem Pansy a jelszó. Hanem…levendula – bökött az egyik fiókra Fabian, s Scorpius idegesen keresgélte a kulcscsomón a megfelelő kulcsot. Idegesen dugta a kulcslyukba, s gyorsan forgatta el.

-         Az anyámét add előbb – Fabian idegesen lapozta a füles kis mappákat. Majd kiemelte a megfelelőt.

-         Pansy Parkinson – olvasta fel a nevet FAbian s az asztalra dobta. A két fiú összedugta a fejét az anyag felett. – Tudtad, hogy anyád beteg volt? – kérdezte Fabian. – Apám rendszeresen kezelte a gyomrát nézd – mutatott az időpontokra apja megjegyzéseire.

-         Nem, nem tudtam – lapozott tovább Scorpius. Keresett valamit, valami mást. Fabian is szedegette szét a lapokat. – Várj csak várj! Ezt nézd! – állította meg az egyik lapot Scorpius utána kapva, mielőtt Fabian eltünteti a szeme elől. – Ismeretlen eredetű belső fájdalmak, talán gyulladás. Kezelési javallat: felfázásos tünetkezelés.

-         Szerinted ez jelent valamit? – nézett rá FAbian kérdőn.

-         Ismeretlen eredetű fájdalmak? Az apád előtt? Na ne viccelj! Adj másik kartotékot! – figyelte a fekete tintával bekarikázott panaszokat Scorpius.

-         Keressem ugyanezt? – lapozgatta Fabian. Scorpius felnézett a legfelső lap sarkába, egy kis fekete jelzés volt ott. Visszafutott a kartonlapokhoz.

-         A te lapodon is a jobb felső sarokban ott van egy…

-         …egy kis pipa? Igen – bólintott Fabian.

-         Nem, az nem pipa  - rázta a fejét Scorpius. – Hanem egy nyomtatott V betű. Vagyis Valeriánusok. Nézd itt is itt van ugyanaz, az ismeretlen eredetű fájdalmakkal és apád mindegyiket megfázásos felfázásos tünetként kezelte, főleg ülőfürdő alkalmazással és kerülve a hideg helyeket, vagyis konkrétan a barlangokat is, ahol a valeriánus gyűléseket tartották. Mivel nem jártak a gyűlésre a…

-         …a fájdalmak tényleg elmúltak, de apám talán éppen anyád halála után gyanút fogott. Azokról, akikről az apádtól kapott listák alapján megtudta, hogy valeriánusok előkereste a papírokat, és mindegyiknek a szélére felírta a V betűt. Vagyis valeriánusbetegségként tekintve a tüneteket. A tüneteket mindenütt bekarikázta nézd – vetette összea sorba kiemelt kartonlapok anyagát. – És ahogy felszámolta a valeriánusságot a titokzatos betegség meg is szűnt!

-         Döbbenet! Vagyis az átok elől nincs kibúvó. És minél jobban veszélyezteti a közösséget és a fennálló rendet és rendszert az átok annál ravaszabbul de végez az illetővel – rogyott le az orvosi székre Scorpius. – Az apád rájött erre, de mivel akkor amikor a valeriánusságot felszámolta nem tartotta már jelentősnek, hiszen a veszély elmúlt! A lényeg az, hogy mindez nem a valeriánusság miatt hanemaz átok miatt történik! Őrület!

-         Vagyis jobb ha vigyázunk mit teszünk, mert úyg járunk mint az anyád – fintorgott Fabian.

-         Ez tökre nem vicces – morogta Scorpius. – Sokkal inkább ijesztő. Mert például anyám sem vette észre, hogy átlépte a láthatatlan határvonalat. Vagyis nem tudhatod mikor melyik gondolatodnál üt be az átok. ÉS végez veled. Egy szemvillanás alatt. Félelmetes.

-         Félelmetesen kitalált rendszer.

-         De főleg…az aranyvérűek vannak veszélyben. Az anyám. Az 1998-as eskü áldozata lett. És nem is tudhatta, hogy egy átok végzett vele, amit egy olyan eskü miatt terjesztettek ki rá, amit nem is akart soha letenni – mondta ki a megállapítást Scorpius.

-         És most mi lesz? – nézett rá Fabian.

-         Egyelőre pakoljunk mindent vissza…a többit még kitalálom… - ugrott a fiókhoz gyorsan Scorpius. A két fiú nyomtalanul zárta vissza a rendelőt. Csak Blaise lepődött meg, hogy a kulcsán egy apró földdarab volt, és Draco Malfoy, aki másnap a frissen túrt földre bámult a volt felesége sírján.