Genevieve alig hagy idöt, hogy Scorpius munkáját és a szövetséget segítsem. Scorpius rendszeresen kikéri az új jósnö véleményét. Bár még mindig nem teljesen bízik meg benne. Fabian pedig teljesen belehabarodott a nöbe. Kiderült, hogy teherbe ejtette. Scorpius gyanakvása pedig újból felébredt, s ezt most én is osztom. Camilla megjelenése annyira váratlan volt és ezek a gyors események teljesen érthetetlen. És furcsa is. A bátyám azonban vakon cselekszik, a tudtunk nélkül titokban megesküdtek. Camilla befészkelte magát a Scorpiófészekbe. Fabiannal itt élnek a hátsó vendégszárnyban, s éjjel-nappal itt van körülöttünk. Scorpius szüntelen sziszegve beszél attól tartva, hogy a disaudiót is kijátsza a lány. Néha már túlzás is, amit müvel. Ha megjelenik Camilla, Scorpius elhallgat. Bizalmatlan. Vagy azért mert Monstro, vagy azért mert alig ismeri, esetleg mert jós. Camilla azonban jelét sem adta, hogy mindez zavarná. Elfogadta, hogy Scvorpius nehezen barátkozik, ami igaz is. Scorpius továbbra is csak Fabian és az én támogatásomban bízik feltétlenül. Mindenki mással szemben óvatos. A sógornöm. De alig ismerem. És érthetetlen Fabian már megint milyen szerelmes. A végletek férfija a bátyám. Már rájöttem. Vajon Camilla is ugyanígy érez Fabian iránt, vagy önös érdekei vezették Conrwallba, a skorpió közelébe?

-         azt mondtam jósolj! Újra! Újat! – sziszegte dühödten Scorpius. A Cornwalli skorpiómintás tárgyalóasztalnál ültek. A vöröshímzéses függönyöket lebegtette a nyári szellő, mely a tenger felől hozott sós friss illatot. Camilla lehunyt szemmel lélegezte be a frissítő levegőt, a nyári melegben az éjszakákat várta mindenki. Ő is. Ráadásul a terhességet meglehetősen rosszul viselte. Sokat szédelgett.

-         De Scorpius az égre, nem jósolhatok mást, ha a jelek ezt vetítik előre! – nézett rá kétségbeesetten Camilla.

-         Azt mondtam újra! – üvöltötte Scorpius, s megragadva a lányt levágta a karosszékbe. Camilla rémülten keverte meg újra a kártyát,  s széthúzta a lapokat Scorpiusnak. Scorpius felindultan húzta újra és újra a lapokat. Az eredmény ugyanaz. Mintha ez a boszorkány szándékosan ugyanazokat a lapokat osztaná neki. Manipulálja. És őrület, hogy a jóslatok függésébe és sötétlő örvényébe került. Mert hisz bennük. Annyira, hogy nem is meri indítani a harcot, amíg nem tudja a biztos időpontot. Camilla megigazgatta magán a kötött  kendőt. Ijedten igazgatta maga előtt a kihúzott lapokat, s a fejét ingatta.

-         Scorpius nem tudok neked újat mondani, a tervezett időpont nem lesz kedvező kimenetelű számodra – sóhajtotta Camilla. Scorpius le-fel járkált, öles léptekkel haladt, a haját túrva, szürke szeme vadul izzott. Visszafojtott indulattal kapta fel a kerek mahagóniasztalról a poharát, s kortyolt a borostyánszín italból, melyet aranyló színűvé színezett a gyertyafény. Fehéredett az ujjbegye, ahogy szorította a kristálypoharat. Megannyi felgyülemlett érzés kavargott benne, a gondolatok feszítették a fejét.

-         Akkor mondj egyet, amikor kedvező lesz! – pislantott fel a göndör hajú lányra.

-         Az idén már nem – rázta a fejét határozottan Camilla. A lapok felé hajolva. Göndör haja súrolta a kártyalapok mintáját.

-         Hiszen még nyár vége van! – csattant hitetlenkedve Scorpius. – Nem állíthatod, hogy az évben már egyetlen kedvező időpont sem kínálkozik számomra és a szövetség számára! – őrjöngött Scorpius lecsapva a poharat az asztalra, s szőke haját tépve. Camilla ijedten figyelte Scorpius ideges mozdulatait, ahogy véreres kidülledt szürke szemekkel kegyetlenül mered rá. – Hazudsz! Te gonosz boszorka! Tudom! Tudom! – ragadta meg a nőt Scorpius, s késztetést érzett, hogy összerázza, vagy tűzre dobja. Fabian sötét alakja jelent meg az átkötőajtóban.

-         Scorpius! Engedd el a feleségem – mondta hűvös, nyugodt hangon.

-         Te, te hoztad a nyakamra ezt a vész madarat! Hazug jós! És a hazugság gyűlöletet szít! – sziszegte fröcsögve Camillára, s úgy elengedte, hogy a lány megtántorodott. Fabian átsimította a lány vállát. – Utánam, a csillagvizsgálóba! – morogta Scorpius, s lebbenő vörösszegélyes talárjában igyekezett venni a lépcsőfokokat.  Camilla és Fabian szótlanul követték. Scorpius a toronyszoba ablakán kikémlelve járkált le-fel karba tett kézzel, türelmetlenül várva az eredményt. Maga is kinézett a csillagos égboltra, amit Camilla a mérőeszközökön keresztül szemlélt.  A sötétkék égbolt előtt, ragyogtak a csillagok, akár egy hatalmas kék paláston megannyi apró drágakő. Scorpius mégis mérgesen meredt a csillagokra, amik az idei évre semmi jót nem jósolnak a számára. Camilla hátradőlt a fatámlás széken, s ellökte a csillagmérő készüléket.

-         Ugyanaz! Ha idén csatát kezdesz, veszíteni fogsz – mondta magába roskadva Camilla. Már három kemény órája tartott a vallatása. Scorpius felváltva, dühöngött, ordibált és csapkodott. S az elmúlt egy hétben folyamatosan ezt művelte. Camillát a legváratlanabb időpontokban magához rendelte és jósoltatta. Scorpius ritmust dörömbölt a csupasz toronyfalon. A Homlokát a hűvös kőnek támasztotta. Ahogy lehajtott fejjel háttal állta házaspárnak Fabian esdeklőn figyelte a vezetőt, akinek az első lépései kudarcra vannak ítélve. Legalábbis Camilla véleménye szerint. Csend ereszkedett a toronyszobában tartózkodókra. Fabian és Camilla várakozó álláspontot vett fel. Döntsön a vezető. Camilla kimerülten dörzsölgette a halántékát. Scorpius órák óta kínozza, s érthetetlen miért nem fogja fel, hogy bármit is akar ő, ha a jelek nem kedvezőek, sem az égiek, sem a spirituális jelek. A kártyalapok sosem hazudnak. Scorpius kétségbeesett dühe pedig mit sem ér ellenük. Dee lépett a társasághoz. Meglepetten látta, hogy Scorpius a falnak döntve a fejét áll.

-         Scorpius? – kérdezte erőtlenül, s kérdőn Fabianra kapta a tekintetét.

-         A jelek…továbbra sem jók – mondta lehangoltan Fabian.

-         Scorpius ha csatát akarsz indítani, akkor miért egy jóslattól teszed függővé? – kérdezte értetlenül Dee. – Ha úgy érzed felkészült a sereg, és minden készen áll, akkor miért nem vágsz bele?

-         Te ne pofázzál bele! – dörrent rá Scorpius, hogy megrezzentek még a finom mérőeszközök is a toronyszoba asztalán. Dee megsemmisülten nézett a férjére. Fabian ijedten rezzent össze, s gyorsan kitessékelte Dee-t a toronyszobából. Scorpius lerogyott a mérőeszköz lábához.  S a tenyerébe rejtette az arcát.  Dagadtak az erei a halántékánál. Mit csináljon? Mindenki tőle várja a lépést. AZ egész szövetség. Minden híve, a minisztérium, az aurorság. S a legrosszabb fellépés egy vezetőtől, ha habozik! HA megtorpan és nem mer csatát indítani. És erre a sorsra van kárhoztatva egy teljes fél évig. Ha igaz, amit Camilla jósol. Milyen belépője ez neki? Scorpius Malfoynak? Sérti a büszkeségét a férfibüszkeségét ez a helyzet. De mégsem elég bátor. Mégsem elég férfi. Nem mer kockáztatni. Most hogy hallotta a jóslatot, nem mer már lépni és csatát indítani. Talán kell is ez. Kell ez az erőpróba a szövetségeseknek. Hogy a fél évet kibírják-e így a semmittevéssel, így a látszólag csatát kezdeménysező vezető nélkül csak várják a pillanatot. Aki kitart az örökké kitart innentől? Ez lenne a próbatétel? Semmi sincs ok nélkül. Erre tanította az anyja halála is. Akkor ennek is oka van. – Hagyjatok magamra! – szólt a házaspárnak Scorpius. Csak a ruhák suhogását látta. Fel sem nézett, a hűvös rézfémre borult ami a lába előtt volt. Nem vette észre, hogy a jósnő mégis vele maradt. Csak a halk kedves hang riasztotta fel.

-         Ha akarod újra jósolok – mondta csendesen Camilla.

-         Minek? – kérdezte fásultan Scorpius. – Semmi értelme. Semmi változás már több hete.

-         Akarod, hogy jósoljak neked valami mást? – emelte meg kérdőn a tekintetét a lány. Scorpius bágyadtan felnézett rá. Kint a tenger felett megdördült az ég. – A csillagokból? – nézte Scorpius ahogy a holdat már eltakarták a viharfelhők.

-         Nem kell már látnom őket ahhoz, hogy tudjam mi áll bennük, mejegyeztem itt – mutatott a halántékára Camilla. – Az emlékezetemben a szemem előtt van. Mi az amit a csatákon kívül szeretnél tudni? – kérdezte csendesen a lány.

-         Mi más érdekelne a harcokon kívül? – fújta ki a levegőt keserűséggel Scorpius, s a toronyszoba falának döntötte a hátát.  – Hiszen ez az életem. – Camilla nem válaszolt. Csak kérdőn megemelte a jobb szemöldökét. Scorpius kimerült szomorú tekintettel meredt a térdén összekulcsolt kezeire. Sokáig bámulta csak így a saját kezét, hallgatta a dörgéseket, a villámlás fénye megvilágította a kis csillagvizsgálót, s a hangokra felébredt és felsírt a lánya. Scorpius morcosan vonta össze a szemöldökét, s a kézelőjén észrevett egy kis apró cérnaszálat.  Dühösen próbálta letépni, s közben barátságtalan tónussal rákérdezett: - Mikor kellene gyereket nemzenem ahhoz, hogy fiú legyen? – ahogy végre megszerezte a fekete cérnadarabkát elfordította a tekintetét. Nem akart a jósnő szemébe nézni, amikor ilyen kérdést tesz fel éppen neki. Camilla  előrehajolt ,s a könyökére a támaszkodott az asztalon. Előrebuktak a göndör barna tincsei, miközben szemét nem vette le a szőke hajú fiúról. Amikor megszólalt rekedt volt a bársonyos női hang.

-         Amikor a Nap a Skorpió jegyébe lép! – Scorpius szeme meglebbent, átsiklott a tekintete a jósnőjén, s amikor egy villanásra találkozott a tekintetük, Scorpius újra kérdezett:

-         Ez minden évben érvényes vagy csak most?

-         Mindig – biccentett Camilla.

-         Miért lettél jósnő? – kérdezett rá flegma hangsúllyal Scorpius, miközben a körmével végigsimította a borostákat az arcán.

-         Hogy a szolgálatodban minden este újabb kék-zöld foltokkal térjek nyugovóra – felelte rá Camilla feljebb igazgatva a karján a kendőjét. – Minden nővel ilyen durván bánsz vagy csak velem? – kérdezett rá, miközben felemelkedett ültéből.

-         Mindenkivel…vagy inkább csak veled – állt fel Scorpius, s a falhoz szegezve tenyerét a lány szája elé szorította. Camilla meglepetten kikerekedett szemekkel simult a hűvös falhoz. Moccanni sem tudott, Scorpius teljes teste elzárta előle az utat. Terpeszbe tett lábaival stabilan állt. Szürke szemében vizes, véreres pislanás. Scorpius a szája elé emelte a mutatóujját. Jól hallotta. A földszint felől cipőléptek hallatszottak. Rideg hangon suttogta a lánynak.

-         Te hívtál valakit? A cimboráid az aurorságról? – mordult a lányra. A lány csak a fejét rázta. Szemében őszinte rémület pislant. Scorpiusban is felszökött az adrenalin. – Itt maradsz! – parancsolt a nőre, s hangtalanul kilépett a folyosóra. Puhán lebbent mögötte a talár, ahogy óvatosan kikémlelt a lépcsőn. Valaki járkált az előtérben. Teljesen egyértelmű. Pedig mindjárt éjfél. És a cipőkopogás annyira idegen. Recsegős. Kissé nedves kavicsos talajon járhatott vele az előbb. Pedig odakint még nem esik. Fabian órák óta itthon van. Senki más nem tartózkodik a kastélyban. Főleg nem olyan aki nedves kavicsos helyeken mászkálna éjfél előtt. Scorpius előrántotta a pálcáját az övéből, s puhán hajló bokával ereszkedett le a lépcsőkön. Léptei zaját elnyelte a vörös szőnyeg.  Már éppen leért a födlszintre, amikro az árnyék végre elsuhant, Scoprius egyetlen lendülettel suhintotta meg a pálcáját, s mielőtt árgondolt volna az átokra, a fényre lépett a magas szőke férfi.

-         Apa Merlinre! A szívbajt hoztad rám! M ia francokat keresel itt éjnek évadján! – dörrent rá Scorpius a férfira.

-         Scorp, valaki mászkál a kastélyban, meggyújtották a gyertyát a szalonban – érkezett Fabian az előtérbe, s ekkor látta meg apát és fiát a két szőke Malfoyt.

-         Igen észrevettem – morogta Scorpius. – Eredj engedd ki a feleséged! Bezárta ma csilalgvizsgálóba nehogy felvehesse bárkivel is a kapcsolatot – intette a barátját, de szemével fogva tartott az apját. Draco Malfoy tökéletes főnemesi elegáns öltözetben, gondosan fésült szőke hajjal állt előtte. Nem hétköznapi sétához öltözve egyáltalán nem.

-         Merre jártál? – kérdezte Scorpius.

-         Itt a közelben – felelte tömören Draco.

-         És mit kóvályogsz bejelentés nélkül Conrwallban, a hátsó bejáraton jöttél mert nem érzékeltek behatolást a főkapunál, az mindig jelzésben megérkezik hozzám – morogta Scorpius.

-         Igen. Scillyn voltam – biccentett Draco.

-         Akkor azért a nedves cipőtalp – bólintott Scorpius.

-         Jaj, igen  a tengerparton – nézett le a cipőjére Draco is. A fekete bőrre apró homokszemcsék tapadtak.

-         Szűz lányokat kerestél magadnak, akik még mindig a Nagyúr hívei? – gúnyolódott Scorpius.

-         Lehet Scilly szigetére iratom be Louise-t. De előtte képet akartam nyerni magamnak az iskoláról – felelte hűvösen Draco. – Scillyn már zuhog ,elkapott a vihar és ha ne mgond megvárnám nálad amíg elvonul – dörzsölte meg az állát Draco.

-         Biztonságban akarod tudni a kislányod erényeit? – vigyorgott Scorpius.

-         Okulva Dee hibájából igen. Lehet, hogy én nem követném Blaise baklövéseit, ami a lányomat illeti – biccentett Draco. – És…Pansy is oda akart járni. Az anyád.

-         Loise nem anya lánya – emlékeztette Scropius.

-         Igen én is tudom – csengett némi sértettség Draco hangjából. – És te mit művelsz? Gyűjtöd a híveket a gyilkos háborúdra? Semmi paranoia? Nyugtalan éjszakák? Kínzó álmok? Várod a pillanatot, amikor majd ne mtudsz aludni mert ne mtudhatod mikor öltek meg? Én megéltem ezt! És a fiamnak sohasem ilyen sorsot kívánnék – mondta vontatott hűvös gúnnyal Draco.

-         Te mondod ezt?! Éppen te! Aki magad önkéntesen hajtottad igába a fejed! Én ki akarok lépni alóla és azért harcolok! És büszke vagyok rá. TE elmondhatod ezt erről! – ragadta meg az apja bal karját Scorpius, s felrántotta rajta a talár és ingujjat. Kivillant a sápadt fehér bőrön feketéllő sötét jegy.  Mind a két Malfoy meredten nézte. Draco takarva átdörzsölte a jobb tenyerével a jegyet.

-         Nem, nem vagyok rá büszke. És…nem szeretném ha te is ezt éreznéd majd a saját kis játékháborúdról. EZ már ne ma játékvár Scorpius, nem a pancsolás a kádban ez már harc lesz! Beleugrottál tudod mire vállakoztál egyáltalán? – sziszegte fagyosan Draco, s kirántotta a karját a fia kezéből, s visszahúzta rá a talárujját, elrejtve mögé egy régi fiatalság emlékét.

-         Pontosan tudom, arra, amire kellett. Az aranyvérűeknek vezető kell. Senki más nincs a szövetségtagok között csak aranyvérűek. Akik visszakövetelik az egyenlőséget az egyenjogúságot a társadalomban. Meg akarom adni nekik. És ha én nem is leszek ezért büszke magamra, nyugtat a tudat, hogy az anyám büszke lenne rám! – suttogta vakmerően Scorpius.

-         Az anyád vére! Attól forr a fejed! Ő volt ilyen mindig! Ilyen akár egy túlfőzött bájitalos üst, majd szét robbantotta a hév a lendület a politika. Hol marad belőled a Malfoy közöny? Hogy képes légy távolságot tartani a dolgoktól? Ez a túlfeszültség ez az anyád! Ez az, és nézd meg a Parkinsonokat! Kihaltak! Éppen ezért! Mert túl vakmerőek voltak és belerohantak a halálba! – préselte a vértelenné vált ajkai közül Draco.

-         Mert nektek csak a túlélés a fontos igaz?  Tudom apa ismerlek! – legyintett Scorpius. – De nyugodj meg majd figyelem a napállást hogy te nyugodt lehess fennmarad a Malfoy név – dühöngött Scorpius, s elviharzott a dolgozószobája felé, s bevágta az ajtót.

-         Rossz jóslatokat kapott. Ilyenkor nem lehet vele beszélni mert mindenkit megmar ez a kis skorpió – hallatszott a könnyed lányos hang az emeletről.

-         Szervusz Diamond, hogy vagytok? – nézett fel a lányra Draco.

-         Ha Scorpius kétszer annyira lenne kedves  mint amennyiszer dühös és annyi csókot adna ahány jóslatot kér mindne tökéletes lenne – nevetett Diamond, s sötétzöld selyemköntösében leereszkedett a lépcsőről, s átadta a karján tartott babát Dracónak. Draco meglágyult tekintettel simogatta meg a kislány ébenszín haját.  – Ezért jöttél keresztapa igaz? – súgta kacsintva Dee.

-         Lebuktam? – mosolyodott el Draco is, s megemelte a karján tartott kislányt. Már egészen hosszú az ében haj.  Az arcához emelte, s ahogy puszit nyomott rá belélegezte az illatát. Nem, nem levendula. Hanem babaszaga van. Hintőpor és babasampon. De ez is nagyon nyugtató és finom illat. – Menj pofozd fel helyettem is Scorpiust, addig vigyázok rá – mosolygott a keresztlányára Draco, s a karján a csecsemővel az emeletre indult a babaszobába. Hallotta ahogy Diamond még halkan beteszi maga mögött Scorpius dolgozószobájának ajtaját. Ma csakis az övé az unokája. És ezekért az órákért bármit megadott volna. Mert már türelmetlenül várta, hogy megnőjön és olyan szép legyen a haja mint annak az egykori ében hajú lánynak, akinek az emlékét visszaidézte számára.