Pansy suhogó uszálya mögött máris megindult a sugdolódzás. Pansy összerezzenve kapta el a suttogásokból:

-         Hogy van képe megjelenni itt? – idős öblös női hangok, erős parfüm, gonosz összedugott fejek, arisztokrata hajkoronák. A rosszalló sziszegések, akár a kígyófészekben, nem akartak szűnni.

-         Mindazok után, ami történt!

-         Hiszen mindenki tudja róla! – hallatszott minden felől, amerre haladtak. Az egész termen végigfutott a morajlás.

-         Hallatlan!

-         Egyszerűen felháborító!

-         Én a helyében már régen megmérgeztem volna magam! – lehetetlen volt nem meghallani, néhányan szinte hangosabban is mondták, hogy Pansy is meghallja, mit mondanak a háta mögött. A házaspár töretlenül vonult tovább. Mintha meg sem hallanák a Pansyt ért megjegyzéseket. Amik egyáltalán nem voltak kellemesek. Kétség sem fér hozzá, hogy még az éjszaka megbeszélik a történet teljes részleteit.

-         Hogy nem szégyelli magát! – Pansy érezte, ahogy megroggyan a térde, de Blaise erősen tartotta. Végre Rosier közbelépett és  gyorsan megnyitotta a bált, feleségét felkérve az első táncra. Blaise gyorsan átkarolta Pansy derekát, s magához húzta. Az első táncot minden pár táncolja. Pansy mégis úgy érezte, hogy lépni sem bír, olyan merev a lába akár egy fadarab. Blaise szerencsére  uralta a helyzetet és irányította.

-         Nos? Kellően aranyvérpukkasztóra sikerült a belépőnk? – kérdezte mély tónussal Blaise.

-         Azt hiszem igen! Félek, hogy elsüllyedek itt mindenki szeme láttára – sóhajtotta Pansy nyirkos tenyerével erősen szorítva Blaise kezét.

-         Élvezd a ma estét! – nevetett könnyedén Blaise.

-         Miközben mindjárt kitiltanak minket innen? – forgatta a szemét Pansy.

-         Nem fog ilyesmi történni, vagyonokat fizettem az asztalunkért, tehát teljes jogúan vagyunk itt, nem fog Rosier botrányt csinálni csak azért, hogy téged két lábbal rúgjon ki az aranyvérű finomkodói közül. S nem is engedném neki – nyugtatta Blaise. Támasz volt igazán. Az oly ismerős környezetben didergett. Az ismerős arcok között, akikkel együtt öregedtek, teltek az évek, a múlt viszont egyik pillanatról a másikra ismét életre kelt, megjelent és megelevenedett. Pansy az uszályát kecsesen tartotta, s akaratlanul is elkapott egy egy elutasító pillantást, ami neki szólt. Személy szerint neki. Borzalmas volt.

-         Csak ezek a rossz nyelvek ne lennének itt! Látszik, hogy kizárnak maguk közül, ahogy összesúgnak mögöttünk, ahogy mindenki sandán végigmér minket, szinte kinéznek maguk közül – morogta Pansy a társaságon végighordozva a tekintetét. Blaise megpörgette a parketten.

-         Ugyan! Rémeket látsz! A rossz nyelvek miatt meg ne izgulj! Örülnek hogy ismét remek beszédtémát szolgáltatsz nekik – súgta Blaise.

-         Itt van Draco is – motyogta elgyengülten Pansy. Magán érezte a jéghideg pillantást. A szürke szemek fagyos villanását. Futólag kapta rá a tekintetét. Draco is őket nézte, miközben Astoria derekát karolta át.

-         Tudom – nyugtázta Blaise. – És?

-         Nem érzem jól magam – nyüszítette Pansy. Blaise levezett a parkettről. Pansy is könnyedén karolta át a férfi derekát. Senki sem fogadta be őket a társaságba, de ezt tudták jól. Blaise sűrű apró afrofonatos hosszú haja egészen a háta közepéig ért, Pansy még érezte, hogy enyhén nedves a sűrű haj, ahogy a karjára borult.  Tényleg mentőövnek használta most is Blaiset. Nem mert senkire se nézni. Lesütötte a szemét. Félt a pillantások kereszttüzében, mert tudta jól, minden figyelem rá irányul. A viselkedésére. Szinte tapintható volt a múlt. Ezt mindenki érezte.

Draco mereven tartotta a feleségét. Alig érezte a lépéseket. Nem is érdekelte,hogy egyáltalán jól lép-e vagy sem. Astoria hajlékonyan simult a karjába. Szőke haja lebbent a menetszélben. Draco feszültségét azonban a nő sem enyhítette.

-         A középpontba kerültünk mi is – jegyezte meg ironikusan Astoria.

-         Valóban – húzta el a száját elutasítóan Draco.

-         Mit akarsz tenni? – emelte meg a szemöldökét Astoria. Érezhető volt ,hogy őket érinti a legkínosabban a nem várt vendégek érkezése. Mert Draco múltja egy csapásra előtérbe került és ez az egész helyzet kellemetlenül érintette Astoráit.

-         Mindenki azt várja, hogy viszonyulunk majd egymáshoz – dühöngte Draco.

-         Kétségtelenül – vágta rá hidegen Astoria, miközben lapos pillantással átnézett a lilaruhás nőre.

-         Fel kell kérnem a következő táncra. Ha elejét akarom venni az egésznek, a pletykának…meg kell tennem – halt el rekedtesen Draco hangja.

-         Minek? – tiltakozott elutasítóan Astoria. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy a férje ezt a módszert választotta a helyzet kezelésére.

-         Azért mert egyszer már megbüntettem. Tartozom neki annyival, hogy a visszatérésekor én köszöntöm elsőként. Meg kell tennem.

-         Megsajnáltad igaz? Megesett rajta a szíved? Jaj Draco ez olyan megható! – vékonyította el a hangját Astoria de mindne szavában élc és gúny hallatszott.

-         Mindenki az én lépésemet várja. Mi mást tehetnék? – emelte meg a szemöldökét Draco.

-         Hagyd a francba! Magának köszönheti, hogy ez lett! – sziszegte kegyetlenül Astoria.

-         Ha megbocsátasz – kísérte le a parkettről a feleségét Draco. Valahogy muszáj enyhítenie az élét annak,ahogy akkor viselkedett. Talán azzal, ha most elsőként az aranyvérűek közt ő lép és nyit a nő felé mérsékli az akkori tettét. Persze üres kifogás ez is mint minden. S még magának is hazudik. Talán csak érezni akarja, a selymet a nő derekán, ha máshogy nem is de legalább a tánc erejéig átölelni a nőt, akit tizenhat éve nem látott. De miért érezné ezt, amikor maga dobta el a nőt? Zokszó nélkül, érzéketlenül, ridegen eltaszítva. S hiába volt minden a könyörgés ,a sírás, Pansy összezuhanása. A szeme láttára Pansy minden önbecsülését feladó gyötrelme, hogy megtartsa őt. S emlékszik a kegyetlenségére, ahogy úgy nézte a lányt, mintha nem is ismerné, mintha nem is érdekelné. S akkor így is érezte. Kihívás volt most itt Pansy. S Draco érezte, hogy ez a kihívás neki szól. Fel kell vennie az elé hajított kesztyűt. S mia legbátrabb tett ha nem az, hogy felkéri a nőt. Had lássa mindenki, a múlt elmúlt! S mennyire közönyösek ők ketten! Pansy csak egy a társasági nők közül. Ideje, hogy túlessenek a kínos első találkozáson.  Blaise végre néhány másodpercre magára hagyta a nőt. Draco pedig ezt a kedvező lehetőséget használta ki. Pansy hanyagul dőlt egy görög oszlopnak, Draco úgy közeledett hozzá, hogy a nő ne vegye észre. Pansy pezsgőt kortyolgatott az érdektelenség tökéletes álarcával.

-         A következő tánccal megtisztelnél? – kérdezte Draco s maga is megijedt a hangjában hallatszódó remegéstől. Pansy érezte, ahogy kifut a vér az arcából. Draco teljes valójában itt előtte. S megijesztette, hogy mennyire hat rá a férfi jelenléte még mindig, ennyi év után is. Véletlen sem akart, a fojtogató kezek közt lenni.

-         Soha! – sziszegte neki Pansy, elfordítva a tekintetét, s az elhaladó házimanó tálcájára tette a kiürült pezsgős poharat.

-         Márpedig akkor is táncolni fogsz! – morogta Draco s habozás nélkül magához rántotta a nőt, s lendületesen forgatni kezdte a keringő dallamára, sodródtak a táncparkett közepe felé. Draco gondoskodott róla, hogy kellő távolságban maradjanak a kíváncsi fülektől.

-         Mit akarsz? – préselte a fogai közt Pansy. Zavartan érezve, hogy izgalom járja át a testét a férfi kemény tartásától is. Draco fél fejjel volt magasabb nála, s nem tudta elszakítani a tekintetét a megbűvölő fagyos szürkéskék szempártól.

-         Úgy vigyázz hogy mindenki minket néz – nézett egyenesen Pansy sötét szemébe Draco.

-         A figyelmeztetés rád is érvényes – felelte rá harciasan Pansy. Dracót megcsapta az évek óta nem érzett levendula illat. Ez az illat mindennél jobban fájt. Mert szinte zúdultak vele az emlékek megállíthatatlanul szaggatva a sebeket a múltat mindent. Szinte fizikai fájdalom volt. Ahogy bevillantak a képek, amiknek nem kellett volna beférkőzniük a tudatába. Forró éjszakák édes emléke. Pansyval.

-         Miért jöttetek ide? – kérdezte vádlón Draco. S a kérdése őszinte volt. Pansy újbóli megjelenése megzavarta a lelki világát, az egész eddigi életét, el akart felejteni egy fejezetet az életéből, de a hús –vér valós Pansytól most már képtelenség ott tolong a fejében megannyi kérdést zúdítva rá. Mintha sosem varrta volna el ezt a szálat, sosem tömte volna be a hézagokat. Pansy feltépte a lezárt borítékot s kihullott belőle a tizenhat évvel ezelőtti események minden részlete.

-         Mert kisajátítottad magadnak az aranyvérű terepet? – nevetett keserűen Pansy.

-         Tudod mit gondolnak rólad – rosszallóan meredt a nőre. Nem tudta még azt sem megállapítani, hogy látni akarja e vagy sem Pansyt a megváltozott hangulatú környezetben. Hogy Pansyról mindent tudnak most már. Akkor Pansy gyorsan elutazott. Nem volt idő szembesülni. Msot viszont mindenkiben ott van a tudás és így néznek a nőre, akit egykor szeretett. Talán éppen azért nyitott ő elsőként, mert nem bírná még most sem száraz szemmel elviselni, hogy Pansyt látványosan megszégyenítsék a szeme láttára. Még akkor se, ha a múltban az történt, ami történt. Még akkor se, ha első riadalmában ő is úgy viselkedett a lánnyal ,ahogy talán nem kellett volna. Fiatal volt és meggondolatlan? Elég indok ez? Nem. Sznob volt és aranyvérű, aki féltette a presztizsét mindenki előtt. S a hatalom, az aranyvérszabályok játékában Pansy volt az eldobni való kártya. Amitől igyekezett megszabadulni. Aki gyanúba sőt veszélybe sodorta őt magát is. A származását. Bármit. Pansy túlságosan is kompromittálta. Ezért kellett mennie. Ezért kellett végigjátszani a kálváriát. A Malfoyságért. Amivel tartozott a névnek. És az agya első hideg zárlatában ezt látta maga is az egyetlen járható útnak. Még akkor is ha Pansyt büntette ezzel, ha Pansyt bántotta, rúgta ki, hagyta cserben vagy minden ami csak rossz elmondható róla. S le sem tagadhatná. Ezt tette. S fölényesen ragaszkodott az elvhez, hogy jól döntött, s a környezete is ezt éreztette vele.

-         S hogy mindehhez te segítettél! – sziszegte Pansy. – Igazad van, soha nem tudnám elfelejteni, amit tettél. Remélem boldoggá tesz a tudat, hogy gyűlöllek halálom napjáig! – S észre sem vette, hogy menyire összeszokott lépésekkel táncolnak még mindig, még ennyi év eltelte után is. Felidézve a távoli múltat.

-         Nem mindig beszéltél így! – jegyezte meg ironikusan Draco visszaemlékeztetve a nőt, s akaratlanul is közelebb húzta a nőt. – Vagy már elfelejtetted…

-         …hogy egykor a feleséged voltam? – zihálta Pansy felindultan a férfi szavába vágva. – Nem! Nem felejtettem el azt a borzalmas fél évet, amíg én is Malfoy voltam!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés