A teremben szinte kivétel nélkül minden szempár Draco és Pansy kettősére vetett lopott pillantásokat. Ahogy az exfeleségét tartja a karjában Draco Malfoy. Azok után a kínos incidensek után, amik közepette szinte szemvillanás alatt el is váltak. Ilyen volt az egész házasságuk is. Most pedig az egykori páros ismét itt. Egy tánc erejéig. Tizenhat év után. Vajon mi lesz ebből? A várakozás izgalma töltötte meg a termet. Feszülten figyeltek.

A padlizsánszín uszály súrolta a fekete dísztalár finom szövetanyagát, ahogy Pansy tartotta, nehogy felessenek benne tánc közben. Draco határozottan forgatta a nőt, rutinos magabiztossággal tartva a karjaiban. Mennyire fiatalok voltak, amikor utoljára táncoltak így? S sosem egy ilyen dúsgazdag aranyló gyertyákkal megvilágított teremben, ahol a mennyezeten aranyozott virágmotívumok futnak, a hatalmas szárnyas ajtókon keresztül kilátni a csillagos égboltra. Már nem gyerekek voltak. Mindketten felnőttek a harmincas éveik közepén. Draco arca markánsabb lett. Férfiasabb. Érezni az arcvize illatát. A szürke szemek hideg pillantása akaratlanul is megborzongatta Pansy testét.  Draco zavartan érzékelte a finom selyemanyag mögött a női test rezdüléseit. A combjuk összesimult tánc közben a szoknya könnyed anyaga semmit sem fedett jótékonyan, rafinált francia anyag volt, mi mást is várt tőle az ember. Csak mértékkel volt vastag az anyag, amin át érezte Pansy lábizmainak minden rezdülését.

Pansy olyan dühösen viszonozta a pillantását, mintha képes lenne keresztüldöfni az első kezébe akadó késsel. Draco látta a nő kezén csillogó jegygyűrűt. A gyűrűt, amit nem ő húzott az ujjára. Vajon megtartotta-e a nő, vagy kidobta az emlékekkel együtt? Pansy nem adta vissza a karikagyűrűt. Magával vitte. Nőiesebb lett. Az az igazi érett nőiség sugárzott róla. A hátrahajtott fején, a kecses tartásán, ahogy egyre jobban nehezedik rá ahogy lanyhul a tartása tánc közben. S próbál tánc közben is távolságot tartani, ami képtelenség, hiszen Draco vonja magához a karjával a nő derekát, a távolságot ő szablya meg, akár tetszik ez Pansynak akár nem.

Szikrázó szemmel merednek egymásra tánc közben, s a sziszegésükből semmi nem hallatszik, a szájukról sem lehet leolvasni mit szűrnek egymásnak a fogaik közül. Nem is olyan kellemetlen Pansyt ismét a karjaiban tartani.

-         Engedj el Draco! – sziszegte mérgesen Pansy.

-         Gondoltam beszélhetnénk, a látszat kedvéért – felelte Draco közönyösen.

-         Nekünk nincs miről beszélnünk egymással! – vágta rá hisztérikusan Pansy. Megpróbálta kitépni magát Draco karjaiból, de lehetetlen próbálkozás volt. – te bontottad fel a házasságunkat és méghozzá milyen villámgyorsasággal észhez sem tértem – húzta el a száját Pansy.

-         Egyes nők ezt érdemlik – felelte fagyosan Draco. Pansy nem bírta tovább türtőztetni magát. Bármi áron, de meg akart a szakítani a kényszerű testi kontaktust Dracóval.

-         Az ilyen jellemtelen gyáva alakok mint te pedig ezt érdemlik – Draco lehunyt szemmel érezte ,hogy az arcába csapódik a nedvesség. Pansy leköpte a táncparkett kellős közepén, végképp nem úrinőhöz mérten.  Draco akaratlanul is elengedte, s Pansy felkapva a szoknyáját kiszaladt a teremből. Draco felindultan törölte át egy Malfoy-címeres nyakkendővel az arcát, s nagy léptekkel követte az asszonyt. 

Időközben elállt az eső szerencsére. A csendes parkban apró tócsák váltogatták egymást. Pansy feltartott szoknyával kerülgette őket. Meghallotta az erősen vetett lábakat a kavicson a háta mögött a férfi tehát követte. És Blaise sehol. Persze jobb a parkban, ahol tényleg senki sem hallja őket és a beszélgetésüket.  Pansy megszaporázta a lépteit, de a körömcipője sarka mélyen belefúródott a felázott kavicsos talajba s ez jelentősen lassította, s a férfi könnyűszerrel utolérte.

-         Pansy állj már meg Merlin szakállára! – rántotta vissza a könyökénél fogva a nőt Draco. Csak amikor megfordult a nő akkor vette észre, hogy az arcán könnyek csorognak végig. – Pansy – mondta egészen lágy hangon draco, s azt vette észre ,hoyg maga itatgatja a nő arcáról a könnycseppeket, de Pansy dühösen kirángatja a kezéből a zsebkendőt, s maga törölgeti az elkenődött szemfestékét is.

-         Ezt akartad?! Tessék! Ezért jöttél utánam? – fordult el Pansy.

-         Nem…én… - hebegte Draco. Tulajdonképpen miért jött a nő után? Csak egy táncra akarta felkérni. Hogy megmutassa az aranyvérűeknek, hogy minden rendben. Nem kellett volna Pansy után jönnie. Nem az ő felesége. Már. Blaisenek kellene itt lennie és nem neki. – Nem is tudom…beszélni akartam veled.

-         Miről? – nevetett fel csalódott keserűséggel Pansy, s ahogy megrázta a fejét meglibbentek az igazgyöngyök a fülében. Draco követte a hintázásukat a szemével. Draco hallgatott. Igaz. Bármi amit kérdezne…furcsán venné ki magát. Hiszen…lemondott mindenről. Akkor tizenhat évvel ezelőtt. Mit is kérdezhetne. Semmi köze hozzá. Minden ami azóta történt csakis Pansyra tartozik. Mert ő már nem kért belőle. Micsoda egy helyzet! Csak mégis úgy érezte az illendőség diktálja, hogy érdeklődnie kellene. Illendőség! Illendőségből rúgta ki Pansyt annak idején? Nem, hanem mert gyáva erkölcstelen alak volt, akit csak a saját érdeke érdekelt. Talán, mert hülye volt. Mindegy. Már visszafordíthatatlan. Akármit is tett.  – Nem jut eszedbe semmi talányos kérdés? Jellemző! – fújtatott Pansy. Draco pedig figyelte a nő feldúlt arcát. A könnyáztatta szép arcot. Olyan sápadt volt mindig is mint a hold. De a szeme sötéten világított most is a sűrű sötét szemöldök alatt. Pansynak egyedien különleges szeme volt. A sötétségében volt valami. Szinte remegnek most is az orrcimpái, ahogy felindultan mered Dracóra. S kedve lenne megcsókolni a lilára rúzsozott telt ajkait. Hamarabb cselekedett mint gondolkodott, egy rántással magához szorította, s tiltakozni sem hagyott időt lecsapott az asszony ajkaira. Pansy szétnyíló ajkaiba azonnal belekapott. Erőszakos volt a csókja. És fogalma sem volt miért tette. Talán bosszúból. Talán utálatból. Talán mert annyira szerette ezt a nőt, s mégis ki kellett tépnie a szívéből. Mert ez volt a társadalmi elvárás. És ő képtelen volt dacolni Pansyért az aranyvérű társadalommal. Beletörődött, s hagyta ,hogy szétszagassák őket. A házasságát és asszisztált az elvárásokhoz. S gyűlölte érte Pansyt s gyűlölte magát is. Fájt ez a csók is, ahogy fájt az elválás is. Fájt az amit okozott neki az asszony, s cserébe meg nagyobb fájdalmat adott ő is a nőnek. Ezek után, képesek-e még bármi másra, mint gyűlöletre? Gyűlölni egymást egy életen át?

Pansy rémülten érezte, hogy képtelen megtagadni a csókot. Egyszerűen elernyedt a férfi karjaiban. Az exférje még mindig szinte uralkodik felette, a teste felett és az érzelmei felett. Ha Draco színre lép megszűnik a világ. Mintha még ma is az a tizenhét éves lány lenne, akit a fiú elszédített. A sötét jegyével. Az akkori hangulatokban, a harcokban, a zászlóbontás hevében. Most is ugyanazt érezte mint akkor. Hogy most itt megváltja a világot és forradalom lesz és aranyvérű láz. De neki mindebből semmi nem maradt. Elbukott. A Nagyúrral együtt. Egy bukott nő lett egy kérészéletű házasságban. Draco pedig olyan gyorsan megszabadult tőle,  hogy annyit se mondhatott, bocsásson meg. De hát miért is? AZ élet, a sors fintoráért? Draco halálfaló, ő az aranyvér eszme hű követője, s gúnyt űzött belőlük mégis az élet. 

Draco is olyan hirtelen engedte el hogy megtántorodott. Bámultak egymásra a pocsolya kellős közepén állva. Pansy pedig a férfi ölelése nélkül dideregni kezdett. Tél van. És idegint valóban hideg, a selyem estélyi nem melegítette eléggé. Draco észrevette, hogy Pansy megreszket.

-         hiszen te fázol! – kapta le a zakóját Draco, s a nő vállára terítette.  Pansy el akarta hárítani, de jobban fázott annál. Fenyőillatú volt Draco zakója. Őrizte a férfi testmelegét. Amit ő már hosszú évek óta nem élvezhet. A férje volt. Érthetetlen. Ott éltek a Malfoy-kúrián. Egy fél évet. Férj és feleségként. S olyan hirtelen szakadt vége, mintha felrázták volna egy álomból. Ami egy fordulattal rémálommá vált. Egészen biztos, hogy Draco fejében is ugyanaz az év kavargott. Azok az események. Azóta nem látták egymást.

Bár Draco semmit sem tudott a nőről. Pansy kiválóan tájékozott volt. Ahogy értesült Astoriával kötött házasságáról, ugyanúgy a kisfia születéséről is. Egy tökéletes, aranyvérű gyerek. Ahogy Draco akarta. Ahogy Pansy is szerette volna. Ahogy az élet ezt nekik nem adta meg. Pansyt mindkét hír egyformán megrázta. Bár talán Scorpius születése jobban. Próbálta figyelmen kívül hagyni, próbált tudomást sem venni róla, elfelejteni a Malfoy nevet. De nehezebb próbálkozás volt ez mint képzelte.  Nehéz volt beletörődni a megváltoztathatatlan tényekbe. Amik elszakították Dracótól. Nem látott akkor más kiutat. Mint hogy elhagyja az országot, amely kitaszította magából. Ahol mindenki tudott róla valamit, ami aranyvérűhöz méltatlannak számított, amitől kirekesztetté vált. S attól a perctől átkozottá az élete a varázsvilágban.

Pansy most mégis felvetett fejjel nézett szembe az exférjével. Elhatározta hogy erős lesz ennél a találkozásnál. Neki nincs mit szégyellnie és nincs mit takargatnia. Itt egyedül Draco szégyellheti magát kettejük közül. Aki nem volt képes szembenézni az adódott helyzettel. S helyette a kényelmesebb megoldást választotta. Megszabadult a kompromittáló, gyanúba és kétes szóbeszédbe keverő feleségtől. Csak így, egyetlen lépéssel, felbontotta és érvénytelenítette a házasságukat, Pansyt szélnek eresztve, magára hagyva…

Hidegen mérte végig azt a férfit aki tizenhat éve szívtelenül kiadta az útját. Akinek sírva rimánkodott, megalázkodva. Soha többet. Soha többet senkinek se. Pansy akkor fogadta meg, hogy nem akar még egyszer ennyire szerelmes lenni senkibe. Mert nem akar soha senkinek se könyörögni úgy, mint ahogy Dracónak tette akkor elvakultságában. S nem akar még egyszer az érzelemmentes acélos szürke tekintetbe nézni. Ezerszer inkább Blaise meleg barna szemei, könnyed humora és életet élvező mindennapjai. Talán ezért is kellett Blaise. Ő volt a gyógyír. Blaise pedig kész volt vállalni ezt a szerepet. Tökéletesen, hibátlanul, zokszó nélkül. Sosem vetett semmit sem Pansy szemére. Ezért is volt ennyire gördülékeny az ő házasságuk. Pansy kirázta az ében hajszálakat a szeméből, s felvetett fejjel Dracóra meredt. Draco még  mindig kissé szétnyílt ajakkal meredt rá, ahogy eltávolodtak a csókból.  Pansy vett egyet a hűvös téli éjszakai levegőből, érezte ahogy tüdejébe hasít a hideg, s egyetlen lendülettel feltette a kérdést:

-         tehát nem jut eszedbe egyetlen kérdés sem? – emelte meg a szemöldökét fagyosan Pansy, s elégedett volt ,hogy a hangjában hűvös fölény cseng , enyhe gúnnyal, mint régen, Pansy Parkinsonhoz híven, majd folytatta:  - én tudnék egy remek tanácsot adni! Miért nem kérdezel valamit a lányodról?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés