Scorpius fülét dallamos dúdolás ütötte meg. Öntudatlanul is lelassított a fogadóterem résnyire nyitott ajtajánál, s bekukkantott. A fénysáv erős kontrasztban állt az ajtó sötét erezetével. Ahogy bekukucskált sokáig semmit sem látott, csak a fényesre pucolt üvegablakot, a parkettát vakító napsávot, majd a látószögbe ért a spiccen pörgő lány. Térdig érő halványzöld ruhában volt. A térdéhez szorítva a spiccbe tartott lábát számolta a fordulatszámokat. Elvesztette a lendületet és kibillent a forgásból, s másik lábát is a talajra téve gyorsan megtartotta az egyensúlyát mielőtt elesik.

-         A francba! – sziszegte a lány a térdére támaszkodva a tenyerével, s pihegett a hiba okozta szünetben. Scorpius lesütötte a szemét. Tehát Diamond amikor azt hiszi nem látja és nem tudja és nincs itthon, titokban táncol. Természetesen. Hiányzott neki a tánc. Scorpius hosszan nézte a lányt. A feleségét. Hiszen még mindig egy iskolás korú lány a felesége. Aki előtt fényes tánckarrier állt. S amit egyetlen dolog húzott keresztül. Az, hogy gyermeket várt tőle.  Scorpius átsimította az ujjával a száját, s tenyerével belökte a fogadóterem ajtaját. A neszekre Diamond azonnal hátrafordult, s zavartan babrálta a szoknyáját.

-          Ó szia…én éppen csak – Diamond körbenézett, de Scorpius nem is hagyta hogy kitaláljon valamit.

-          Dee, iratkozz be ősztől a Beuxbatonsba. Fejezd be az iskolát – mondta csendesen Scorpius, s közben a lány haja mögé nyúlva átsimította a fülét és a smaragd fülbevalót.

-          Jaj, lebuktam! – sütötte le a szemét kislányosan Diamond. – Én igazán nem azért, én csak úgy a magam szórakoztatására… - hebegte mentegetődzve.

-          Hiányzik a tánc. És én megértem. El is felejtettem, hogy milyen az, ha valami sokat jelent az embernek. S igazad van, ezeket nem lehet kigyomlálni magunkból. Szeretném, ha újra táncolnál! – erősködött Scorpius.

-          Nem akarok tőled távol lenni. Franciaország olyan messze van! Én nem megyek vissza a Beauxbatonsba! – rázta a fejét határozottan Diamond.

-          Akkor iratkozz be ide, Londonba egy tánciskolába! Táncolj! Ahogy mindig is kellett volna! – cirógatta meg Diamond állát Scorpius. Dee lesütött szemmel tűrte. Tényleg kell a tánc. Már közel két éve nem táncolt. Hihetetlen, mennyire régen volt. 

Scorpius másnap magával vitte Londonba a feleségét is. Ritka alkalom. Sőt példátlan. Sosem utaztak együtt. Diamond volt Cornwall háziasszonya. Sosem hagyta el a főhadiszállást. Ő volt mindannyiuknak a biztos pont. A szövetség anyja. Aki biztosítja a menekülést éjjel-nappal. A tengeren át Franciaország felé. Meglepő volt, hogy Dee másfél év után most elhagyta Cornwall vidékét. És az ország másik felébe utazott Scorpiussal. Scorpius sötétvörös skorpiócímeres hintóban utazott. Nem takargatta senki előtt, hogy ki halad el az utcán. Diamond, aki már egy éve nem járt londonban meglepődve tapasztalta, hogy megváltozott a város. Egyesek elkapják a tekintetüket a skorpiócímeres hintóról, másik felkapják a fejüket közeledtére. Scorpius közismert személy a varázsvilágban.  Diamond vegyes érzelmekkel fogadta a megváltozott helyzetet. AZ a csendes, mindig vizenyős szürke szemű fiú, aki hozzájuk járt játszani és felejteni az anyja elvesztésének bánatát, aki az iskolában a legjelentéktelenebb figura volt, és megvetették az iskolatársai, a szülei képmása a szégyenfal közepén függtek, ez a fiú, most sakkban tartja az egész varázsvilágot. Nem ismert Scorpiusra, és nem ismert a varázsvilágra sem. Kismamaként úgy látszik kizökkent a varázsvilág ritmusából és elvesztette a kapcsolatot  a világgal. Mert most mindent Scorpius irányít, egyszerre csodálják és félnek tőle. Scorpius a dinnyeárúsnál megállította a hintót, s kiugrott a kocsiból. Diamond félszegen követte a férjét. Érezte, hogy a körülöttük állók félrehúzódnak. Pusmogva dugják össze a fejüket. Scorpius vörös szegélyes talárja feltűnést keltett mindenütt. Scorpius azonban zavartalanul kezdte kongatni a méretes ovális gyümölcsöket. Tapasztaltan, férfias erővel, öntudatosan, határozottan. Diamond csendesen figyelte a férfit. Mert most döbbent rá, hogy Scorpius a maga húsz évével már nem fiú volt mellette. A harc megedzette. A politika mélyítette, erősítette a vonásait. Ahogy az egész élete mindig felnőttebbé tette a korosztályánál. Hiszen egy gyermek édesapja, családos ember, harcok vezetője. A puritán egyszerű arany karikagyűrűje megcsillant a napfényben ahogy öklével megkongatta a következő dinnyét. Rábólintott, s az ölébe kapva a nehéz dinnyét nyúlt a zsebébe a galleonért.  Legalább tizenöt kilós dinnye lehetett. Idénye van. És még nem is ettek dinnyét idén Cornwallban. Scorpius futólag, gyorsan vásárolt, ahogy a parancsokat osztotta. Fel sem tűnt neki, hogy megbámulják az utcán. Hogy tiszteletteljesen elhúzódtak az útjából. Az aranyvérű asszonyok természetesen. A többi boszorkány és varázsló igyekezett elmenekülni az utca túlsó végébe a közeléből. Szétszakadt a társadalom. Két részre, és Diamond semmit sem érzékelt ezekből a folyamatokból egészen mostanáig. Elzártan élt a Conrwalli vörös téglás kastélyban, a kislánya nevelésével és gondozásával elfoglalva.  S közben Scorpius egy csapásra férfi, vezető és ismert ember lett. Ez a Scorpius már nem a félénk fiú volt. Hanem a határozott magas szőke Malfoy. Aki csak kiugrik a hintóból dinnyét vásárolni, úgy férfiasan, a karjába kapva a nehéz gyümölcsöt, amit mint mindne háztartásban általában a férfiak vásárolnak. Diamond pedig megilletődve és zavartan állt a saját férje mellett, miközben Scorpius fényéből rá is vetült. Mert az arra járó asszonyok, sejtették ki lehet a zöld szegélytaláros lány Scorpius mellett. Akik nem szövetségtagok azok pedig személyesen még sosem láthatták a vezető feleségét. Diamond érezte a tekinteteket, ahogy a kereszttüzében pirult az arca. Scorpius az utcán őket bámulókra fittyet sem hányva visszaugrott a hintóba, felsegítette Dee-t is maga mellé, s már haladtak is tovább.

A londoni tánciskola kész volt fogadni Diamondot, s egy próbatánc után besorolták a megfelelő csoportba. Két év gyakorlás nélkül. Sok kiesés ezt Diamond érezte a legjobban. Scorpius elégedett volt. Bár Diamond az iskolát nem fogja befejezni a táncot tovább folytathatja. Neki ez is sokat jelent. Mert napról napra jobban nyomta a vállát az a gondolat, hogy elvette a lány fiatalságát. A lehetőségeit, az álmait. S most úgy érezte, valamit szeretne visszaadni a feleségének. Amiben Dee egy kicsit örömét lelheti. Az asszonyoknak kell ilyesmi. Legalábbis Scorpius meggyőződése ez volt. Keveset beszélnek, alig van otthon, ezzel jár az, ha politikai csatározásokba kezd.

- Beugorjunk Somersetbe? – kérdezte Scorpius a hallgatagon mellette ülő lánytól.

- Ó az nagyon jól esne! – suttogta Diamond. – Már olyan régen jártam otthon. Te?

- Somersetben vagy Wiltshireben? – kérdezte karba tett kézzel Scorpius. De sejtette a felesége mire kérdez. – Minden héten – biccentett Scorpius. – Kell az erő. Hogy ne felejtsem el. Hogy tudjam miért harcolok, hogy erősebben emlékezzek. Levendulát viszek mindig.

- Úgy látom nem leszünk egyedül – pislantott ki a kavicsos útra. Fabian Zabini-címeres hintója is ott állt. Tehát a bátyja is rokonlátogatást tett a szüleiknél. – Összebeszéltetek? – nézett Scorpiusra. Scorpius kitérően csak ölbe kapta a dinnyét.

- Szóval igen! Politikai megbeszélés lesz? – sóhajtotta Dee. – Sejthettem volna, hogy nem csak spontán ötlet hajt ide téged – harapott a szájára Diamond.

- Ne kapd fel a vizet – indult meg a dinnyével előre Scorpius. – Keresztapa! Fabian! Megérkeztünk! – kiáltott be a Zabini-villába Scorpius.

- Nagyon helyes – vette el a dinnyét Blaise a vejétől.  – És még dinnyét is hoztatok! Az unokám helyett? – vigyorgott Scorpiusra Blaise.

- Könnyebb és csendesebb is talán – nevetett Scorpius.

- Vigyáztam volna GEnevievere én amíg Londonban ügyeket intéztek – nézett rosszallóan a lányára Daphné, ahogy magas sarkú cipőjében végigcsörtetett a konyha felé. Scorpius háta mögött éles csecsemősírás csattant.

- Camilla te is itt vagy? – lepődött meg Diamond, ahogy a jósnő karján ringatva a gyermeket közeledett hozzájuk.

- Add csak a Zabini nevet továbbvivőt – vigyorgott Blaise a nőre, s a karjára vette a hadonászó, ordító csomagot.

- Fabian, elhoztad a térképeket? – kérdezte azonnal a tárgyra térve Scorpius. A mogyorószín nyugodt tekintetű férfi csak biccentett. – Beszéljük meg hátul a dolgozószobában!

- Mindig csak ezek a harcok! – sóhajtotta Camilla.

- Pontosan tudom mit érzel – indult meg a játékvár felé Diamond. Annyira régen látta. S jól esett most kicsit nosztalgiázni. – Hogy van a kis Adam? Rendesen eszik?

- Vele minden a legnagyobb rendben. Csak velünk nincs – támaszkodott a terasz korlátjára Camilla.

- Ez nehéz időszak, amíg Adam ilyen kicsi – bólintott Dee.

- Nem, ez már régen nem csak erről szól közöttünk – fürkészte a dombok vonalát hunyorítva Camilla.

- Mit jósoltál mostanában? – kérdezte Diamond elterelve a szót. Camilla szó nélkül maga elé húzta Dee tenyerét. Összevont szemöldökkel figyelte a vonalakat, majd komoran bólintott.

- Jót vagy rosszat olvasol? – kérdezte Diamond hatalmas zöld lombok színét idéző szemeivel. Camilla végighúzta kezét Diamond száraz tenyerén.

- Azt látom, amit mindig is láttam – bólintott határozottan Camilla.

- Rosszat? – kérdezte keményen Diamond, idegesen a dolgozószoba ablakaira kapva a tekintetét.

- Van, amit egy jós sem árulhat el – rázta a fejét határozottan Camilla.

- De igen! Akkor ha ezzel megelőzheted a bajt! Valami baj lesz igaz? Rossz dolog fog történni? Kivel? Scorpiussal? A családdal? A harcokban?! Beszélj! – csattant Diamond, s ijedten eresztette el a sógornőjét amikor ráébredt, hogy Scorpiushoz hasonlóan ő is bizonytalanságában az asszonyt rángatja. – Merlin szakállára! Mond el! – suttogta vizenyős tekintettel Diamond.

- Nem lehet – rázta hevesen a fejét Camilla, s hátrált egy lépést szorosan a korláthoz simulva. – Nem szabad… - suttogta, s elkapta a tekintetét.

- Mi…? Miért nem? – nyalta meg kiszáradt ajkát ijedten Dee.

- Mert ennek így kell és meg kell történnie – mondta keményen Camilla. -  mindenkinek meg kell hoznia a maga áldozatait, és mindenkinek el kell követnie a maga hibáit, hogy végül az lehessen aki és úgy történhessen minden, ahogy az rendeltetett! – suttogta Camilla lefejtve  válláról a könnyű kendőt, amit a kastélyban viselt a hűvösön.

- Veletek kapcsolatos? Velünk? Camilla! – csapott a korlátra dühösen Dee.

- Nem erről tényleg nem. – rázta a fejét hevesen Camilla. – láttam a jeleket, már jó ideje, de a bizonyossághoz szükségem volt egy pillantást vetnem a tenyeredbe. Most már tudom, hogy így lesz! Ahogy jövendöltem – gyűrögette a kendőt a kezében Camilla.

- Scorpius tudja? – kérdezte komoran Diamond. A nő hallgatott. Lehajtott fejjel nézte az aranysárga anyagot a kezében. – Kérdeztem valamit! – mordult elhidegült hangon Dee. – Tudja?! – préselte visszafojtott indulattal Dee. Camilla lehajtott fejjel rázta a fejét. Diamond homlokráncolva figyelte a nőt.

- Nem tudja – lehelte a dombok felé Camilla. – a jóslásban vannak íratlan szabályok. A változók és az állandók között meg kell találni azokat, amik megfosztanának a kontinuitástól. Ami történni fog, az szükségszerű! – nyomatékosította Camilla. – Kell. Különben nem lesz út, amely járható. Útkereszteződéshez érkeztünk. De valójában csak egyetlen út járható. A többi mind zsákutca. Ha előre figyelmeztetek bárkit is most bármire, akkor zsákutcába fogunk futni mindannyian, ahonnan már nem lesz kiút és nem lehet visszafordulni. Mindennek úgy kell történnie, ahogy történnie kell.

- Scorpiusnak utaltál erre?

- egy szóval se! És te se tedd!

- s Nekem…nekem miért mondtad most el?

- Azért hogy tudd, magasabb törvény ítélkezik, amikor bekövetkezik. Amibe nem szólhatunk bele. Amit talán elodázhatnánk, de meg nem változtathatnánk. Viszont az biztos. Hogy most látom, elérkezett rá az idő. S ha most nem történik. Akkor onnantól nem látok semmit egyikünk jövőjében sem. Mindent elborít a sötétség. Mert ha közbeszólunk azt az irányt választjuk, ami útvesztőbe hajt mindannyiunkat. Érted mit mondok?

- Nem is tudom…megijesztesz. Érzem, hogy valami rosszra utalsz. Hogy valami nem jó fog történni. Viszont ha ez nem történik meg, akkor már semmi sem fog történni…így kell értelmeznem? – dörzsölte a homlokát gondterhelten Diamond.

- Valahogy így igen. De jó és rossz csupán megítélés kérdése. Erről senki más nem tud. Csak te és én! Maradjon közöttünk! Ez titok! Amit ha megosztasz bárkivel is akkor azzal letérsz az ösvényről. S ezzel hibát követsz el. Ha jósolhatok most bárkinek bármit is azt jósolom, hogy ne avatkozzon a dolgok menetébe – mondta céltudatosan Camilla.

- mikor? Mikor fog bekövetkezni? – kérdezte riadtan Diamond.

- Hamarosan – felelte hátborzongató hangsúllyal Camilla. Dee érezte, hogy libabőrös lesz a karja. De nem merülhetett el a rémületben.

- Jaj Dee! Scorpius újságolta, hogy ismét táncórákra fogsz járni! Ez olyan csodálatos! Igazán figyelmes tőle – lépett ki hozzájuk a teraszra Daphné. Anyja gondtalan mosolya szinte zavarta most Dee-t. Tud valamit, s valójában mégsem tud semmit. Csak azt, hogy valami nem lesz rendjén. De hogy kivel és mi és hogyan arról semmit. Vajon mennyi időt foglal magába a hamarosan? És képes lesz-e addig nyugodtan viselni a bizonytalanságot? Camilla fel akarta készíteni rá. Ez egyértelmű. Camilla azért árulta el, hogy felkészülhessen rá lelkiekben. De mire?