Éles fájdalom hasított a lábába, s a karcsú lány fájdalomba torzult arccal rogyott vissza a bársonyhuzatos kanapéra. Kapkodva matatott a táskájában, mire a tüll próbaruha alól kiráncigálta a barnaüveges tégelyt. Az ujjára kanyarított egy kevés krémet és sietősen dörzsölte vele a lábszárát. Már megint húzza a görcs a lábát. Mint amióta a próbákra jár annyiszor. Az erős gyógynövényszag megcsapta az orrát, de hálát adott most apjának, hogy a táskájába dobta a gyógykészítményt, mert egyre gyakrabban van szüksége rá. Kimerült. S az állandó lábgörcsök hetek óta gyötrik. Lassan enyhült a fájdalom. Diamond smaragdszemeivel a sötétedő próbaterem felé nézett. Kihunytak a fények. Diamond megigazította a zöldszegélyes bolerót a vállán, s lesimította a nadrágja szárát. Ideje indulni, ráesteledett. A lapos sarkú könnyed őszi cipő hangtalanul suhant a kövezeten, ahogy lefutott a tánciskola lépcsőjén. Könnyed táncos suhanás ismét, már el is felejtette a lábát kínzó iménti görcsöt. Egy felhő suhant a telehold elé. Sötétebb lett az utca. Diamond megtorpant a tánciskola lépcsőjének aljában, s a korlátba kapaszkodva hátrafordult. Mintha végigszaladt volna a hátán a borzongás. Olyan érzése van, mintha figyelnék. Hatalmas smaragdzöld macskaszemekkel végigpásztázta az épületet, az oldalsó piaci oszlopcsarnokot, a környező cserjéket. Megdörzsölte a karját, s fázósan eligazgatta a szatén, harangalakú bolerót a karján. Képzelődik. Egyre többet. Talán a jóslat óta, de most is ugyanaz a sötét sejtés támadt benne, amitől megszaporázta a lépteit. Már futva tette meg az utat, apja magánklinikája felé, de nem ért el a következő utcasarokig sem. Mellette az épület fala sziszegni kezdett, s a következő  pillanatban minden elsötétedett előtte. Elkábították, s eszméletét vesztette.

Borostyánszín viaszpecsétes levél lapult a kendővel letakart tálcán. Scorpius makacsul összepréselt ajkakkal tépte fel a pecsétet. Az ellenség írt. Az ellenséggel nem kommunikálni kell, hanem harcolni. Nem szerette a levélváltásokat. Ahogy átfutotta a sorokat az arcából kifutott a vér.

-         Scorp! Mi az mi történt? – kapta fel a fejét Fabian.

-         A rohadékok! – gyűrte össze öklébe a pergament Scorpius, s fogát összepréselve megfeszültek az arcvonásai. Elöntötte a vér az arcát.

-         Mi történt Scorpius! – pattant fel Fabian, hogy a vezetőhöz siessen. Scorpius felordított, s öklével az asztalra csapott, hogy a vacsora tálalása remegve csörrent meg. Az ajtónállók is meghallották az edénycsörömpölést.

-         Ezek a mocskok elfogták Diamondot! És most a feleségemmel akarnak zsarolni kedvező feltételeket követelni! Hogy merészelik! – Scorpius, feltépte a sátorajtót. – A leggyorsabb lovat msot azonnal! – süvítette az emberének. – Hol tartózkodik az ellenség vezérkara? – intette magához a terepfelmérő emberét.

-         Ezt nem engedem Scorpius! Gondolkodj józanul téged akarnak odacsalni! – tartotta vissza karjánál fogva Fabian.

-         Te ne avatkozz közbe! – ordított rá Scorpius. – A feleségem van a kezük között és én nem hagyom Diamondot egyetlen percig sem az ellenség kezén. Most azonnal érte megyek és kiszabadítom – Scorpius már a rajzokat figyelte, szeme lázasan járt.

-         Készítsünk tervet, ne ronts az ellenséghez csak így! – próbálta lebeszélni Fabian.

-         Túl meggondolatlan vagy Scorpius! És…így vigyázol a lányomra? – csattant egy rekedtes férfihang a két fiatal férfi mögött. Szantálillanót szívva Blaise Zabini állt a sátorfalnak dőlve.

-         Keresztapa te ebbe főleg ne avatkozz bele! – toppantott bosszúsan Scorpius.

-         Nagyonis hogy rám is tartozik. Egy fogadalmat tettem anyádnak, hogy vigyázok rád, keresztségbe fogadtalak és apádként felelősségget érzek akármit is csinálsz, kettő, a lányom hiába vártam ma a rendelőbe, mert nem érkezett meg és ezért kétszeresen is nagyon pipa vagyok akárki is tette – Blaise ellentmondást nem tűrően kitépte a tervrajzokat a segítő kezéből. Scorpius tehetetlenül meredt az apósára. – Három felől menjünk!

-         Nem! – csapott közbe Scorpius. – Fabiannal ti menjetek az oldalsó kapun, én pedig a hátsó bejáratnál közelítem meg az erődöt. Diamond itt lesz az északi toronynál, mert ez a legvédettebb része az erődnek – bökött rá Scorpius, hogy ujjbegye elfehéredett. Blaise elhúzta a száját, de rábiccentett.

-         Legyen – fejével intett Fabiannak, s megragadta Scorpius gallérját. – Te miattad van fogságban a lányom, remélem felmérted a helyzet téged terhelő részét, és ajánlom hogy kihozd onnan, vagy kicsinállak, nem érdekel, hogy a legjobb barátom gyereke vagy – morogta Blaise, s bosszúsan elviharzott, nyomában a Scorpius felé pislogó Fabiannal.

Diamond körbenézett az egyszerű erődfalon. Mióta figyelhették ki a napjait? Hogy tudták, hogy aznap tánciskolában lesz. Nem kellett volna megállnia, futnia kellett volna végig a tánciskola kapujától, de valószínűleg hiába. Fáj a feje. Nem látott senkit és nem találkozott senkivel. Amióta magához tért az átokbilincs szorításából próbálja kiszabadítani a csuklóját.  Mennyi lehet az idő? Az apja már biztos észrevette, hogy késik és baj van. Egészen biztos, hogy Scorpius is értesül róla. És semmi esetre sem akarja, hogy Scorpius kockáztassa azt, hogy idejöjjön érte. Ezt nem engedheti meg. Scorpiusnak nagyobb és fontosabb feladatai vannak most mint az ő kiszabadítása.

-         A lázadó szukája lám felébredt! – csattant egy zsíros hang az ajtó felől. Diamond odakapta a fejét.

-         Mutasd az arcod te minisztériumi patkány! – kiáltotta rá gúnyosan Diamond.

-         Most te vagy kiszolgáltatva kislány! – kacagott fel harsányan a férfi, s intett a két szintén eltakart fejűnek.

-         Kik vagytok! Vagy nem meritek vállalni az ocsmányságotokat? Hogy védtelen nőket raboltok el az éjszaka kellős közepén? – kúszott a falhoz hátrálva Diamond. A két másik lefogta a lábát, s egy határozott mozdulattal szurokfekete növényköteggel suhintottak a lemeztelenített  lábára. Diamond felordított. –

-         Na most dühöngj kis táncos flamingó! – röhögött fel kéjes élvetegséggel a kövérhangú. – Választhatsz kicsike! Vagy megkapjuk Scorpió Szövetsége adatait, vagy ismét érezheted vendégszeretetünket.

-         Azt várnád, hogy eláruljam a férjem? – nevetett fel fölényesen Diamond. – Soha! – sziszegte a csuklyás férfira Diamond.,

-         Csapjátok rá! – dühödött fel a férfi. Diamond lehunyta a szemét, s érezte, hogy a leszorított lábaira újra rásújtanak.

-         Hol van a rejtekhelyetek? Hová menekítitek az embereiteket? Hol csináljátok azt a mágiát? – sorjázta a kérdéseket a férfi egyre komorodó hangon.

-         Úgysem mondom el, ha halálra kínoznak akkor sem! – sikította Diamond, ahogy érezte, felsérti a tövises növény a lábát.

-         Adjatok neki – felelte közönyösen a férfi. – hogy esélye se legyen ma lábra állni és elmenekülni! – azzal sarkon fordult, s otthagyta a másik kettő társaságában. Diamond tehetetlenül tűrte. A keze hátrakötve, a lábát leszorították, s mintha jégdarabokkal csapkodnák a lábát, újra és újar végigszántotta a fájdalom a lábfejét. Egy idő után már semmit sem érzett. Elmúlt a sötétségbe villanó fájdalomcsillagok, a kiáltás, a sziszegés, a szitkozódó sírás. Nem érzett semmit. Csak a múló sajgást. A szurokszínű anyag befestette a lábszárát. Már nem látta, hogy a vére alvadt-e a lábára, vagy a gyógynövény festette-e meg így hófehér lábszárát. Nem érzett semmit. De azt az egyet tudta, hogy nagyon nagy bajban van. ÉS mihamarabb ki kell jutnia, mielőtt Scorpius jön érte.

Fabian csak a sercegő hangot hallotta, s ahogy hátranézett látta, hogy apja szantálillanóra gyújt. Azonnal kikapta apja szája közül az illanót, s a közeli pocsolyába dobta.

-         Megőrültél apa! Így lebukhatunk! – sziszegte halkan Fabian.

-         Ideges vagyok – morogta vissza Blaise. – Meddig várunk még itt?

-         Most lesz őrségváltás. Arra várunk – morogta Fabian. Csendesen várakoztak. Mindketten fáradtak. Majd leragadt a szemük az álmosságtól. Csak egymás halk szuszogását hallották. Aztán egyszer Fabian feljebb emelkedett, s intett a háta mögött haladónak. Végigosontak a fal mentén, s Fabian párducmozgással lendült át a palánkon. Nem is foglalkozott vele, apja bírja-e követni. Felkapaszkodott az erőd kiálló pilléreire, s feltornázta magát az északi ablakhoz.

-         A francba is! – eresztette le magát csalódottan Fabian.

-         Mi az mi van? – nézett rá értetlenül Blaise, aki már épp nekiveselkedett, hoyg a fia után mászik.

-         Nincs itt – zihálta kifáradva Fabian.

-         De kihallgattuk azt a két férfit a kapunál – dühöngte Blaise.

-         Én nagyon is sejtem mi történt – sóhajttota Fabian.

-         Azt mondták itt van a fogoly – mutatott fel Blaise.

-         Szerintem Dee megszökött – harapott az ajkára Fabian.

-         Riadó! – harsant a kiáltás Fabian megállapításával egy időben.

-         Mi van mi történt! Felvered az egész tábort! – ordítottak a hangoskodóra.

-         A fogoly megszökött! Eltűnt, nincs a toronyban!

-         AZ lehetetlen! – csörtettek többen is végig az udvaron.

-         Még nem járhat messze! Utána! – ordította egy öblös hang.

-         Gyere! Dimond segítségére kell sietnünk – rántotta meg az apját Fabian, s nekiiramodott. A vészjelzők villogtak, értékes ad készült kitörni a karámból, s most kézzel lábbal igyekeztek Diamondot fellelni.

Diamond érezte, hogy lassú lesz. Az út felét kúszva tette meg. Szerencsére eléggé elővigyázatlanok voltak a fogva tartói ahhoz, hogy hitték, kellően legyengítették, ahhoz hogy elhagyhassa az erődöt. Ahogy átlendült a palánkon érezte, hogy rosszul ért talajt. Nem érzi egyáltalán a lábát, az erőd elé egyszerűen lepuffant mint egy zsák. Nem éppen több évi táncoshoz méltó földet érés.  Ekkor fújták meg a riadót, hogy eltűnt. Diamond rémülten kezdett kúszni minél távolabba az erődtől.  És ezzel egész lavina indult meg. Egyetlen rántással beomlottak az árkok, fénycsíkokat lőttek fel az égre, hogy lássák, és akár az özönvíz megindult a vízfal, amely pásztázta a terepet. Diamond kaparta a talajt, felsértett a kezét a gaz, a cserjés, a környező őszi táj, de most semmi sem érdekelte, csak minél távolabb legyen.

-         Ott van megtaláltuk! Futás! – csattant valahonnan, s minden fény rajta központosult hirtelen. Diamond megiramodott, ismét megpróbált lábra állni, de érezte, hogy összecsuklik tehetetlenül.

-         Azt már nem! –ordította ekkor egy ismerősnek tűnő rekedt hang. – A lányomat nem engedem, hogy bántsák! Fuss Diamond! – kiáltotta az apja, s valahonnan hátulról előcsörtetett két férfialak. Diamond hiába nézett hátra a hatalmas vízoszlop mindnet altakart és vészesen közeledett. Ha eléri akkor az erőd felé szorítja és képtelenség átjutni rajta. Elérte a hátsó oldalsövényt, fogalma sem volt merre tart, nem látott semmit, sötét volt, a fények elvakították, és zuhogott a víz, ahogy közeledett a vízoszlop, amely beszorítja majd és fogságban tartja. Erősen csapkodott a víz, nem látott semmit, hideg volt akár a jégeső, csak a karjaival tudta húzni magát, a lábai teljesen felmondták a szolgálatot, nehéz volt a teste, a hajából csorgott a víz, hiába próbálta nyitva tartani a szemét, az erős sűrű vízesésben már semmit sem látott. S ekor két erős férfikéz ragadta meg. Nem bírta kinyitni a szemét, fogalma sem volt, hogy az ellenség, vagy a segítség érkezett e meg. Végülis hiába bármi, már nem tud menekülni. A két kar szorította erősen, talán az apja az, vagy a bátyja? Vajon kik jöhettek a megmentésére? De ez mégiscsak biztonságos kar, mert ölbe emelték és viszik valamerre ki tudja, hogy hová, alig kapott levegőt a hatalmas vízoszlop beterítette őket, aztán alig vett egy kevéske levegőt teljesen elmerültek a vízben érezte, hogy könnyű lesz a teste, csak lebeg valamerre, de a két erős kar szorítja szorítja és nem ereszti el. Széles mellkasára bukott Dee feje. Az apja karjaiban biztos biztonságban van. Sikerült kimenekíteniük? Hideg volt a víz, Diamond kimerült az erőlködésben, nem kapott rendesen levegőt sem. S érezte, hogy elalszik, vagy elájul, ki tudja, de lebegett. Az álomban, a vízben, vagy a biztonságos karokban, azt már ő sem tudta megállapítani.

Halk csobogásra ébredezett. Ritmikusan ismétlődő csobbanás. Olyan nehéz a szemhéja. Egyáltalán hol van? Minden olyan békés és csendes. De mi ez? Másodpercekbe telt mire ráébredt, hogy úgy érzi mintha ringna alatta a talaj. Kínzó nehézséggel felemelte a szemhéját. Egy halászcsónakban feküdt, meleg pokrócba bugyolálva. Körülötte az éjszaka csendje, felette a csillagok örök boltozata. Békés a víz, és valaki evez. Diamond oldalra fordította a fejét, de nem az hajtotta a csónakot akire számított.

-         Scorpius?! – suttogta kérdőn.

-         Ki mást vártál? – nevetett fel csendesen a szőke hajú férfi.

-         Azt hittem apámék – nyalta meg az ajkát Diamond.

-         Ők is kijutottak ne aggódj! Bár a segítségük nélkül mi nehezen értünk volna ki! Ők másik úton menekültek.

-         Elért minket a vízoszlop igaz?

-         Ő igen, remek zuhany volt igaz? – kacsintott Scorpius.

-         Végigvonszoltattam magam a fél táboron – sóhajtotta Dee.

-         Már nem is tudom, félig úszva tettem meg az utat, bár a félájult testedet végighúzni nem volt olyna egyszerű, de szerencsére itt nem messze találtam ezt a csónakot. Oda tartunk! Az már a mi területünk! Kiköthetünk – bökött az ujjával a közeli part felé Scorpius. Diamond nem felelt. Figyelte, ahogy Scorpius izmai megfeszülnek, ahogy az evezőlapátot a vízbe meríti ,s tovább siklik az apró csónak a vizen. Scorpius érte jött! És kihozta az ellenség fogságából!

-         Nem kellett volna megszöknöd. Kárt tettél csak magadban – sóhajtotta Scorpius.

-         Nem ülhettem tétlenül, és várjam, hogy kiments. Én nem az a hercegnő vagyok Scorpius – mosolygott rá bágyadtan Dee.

-         Tudom. Amikor favárasat játszottunk akkor is velünk harcoltál, sosem szeretted, ha te vagy a passzív szereplője a játéknak. Tudtam, hogy ugyanígy fogsz tenni. Ezért siettem annyira érted. És elkéstem.

-         Nem késtél el – tiltakozott Dee.

-         Mit tettek veled? – kérdezte aggódva Scorpius.

-         De összefutottunk menekülés közben ez a lényeg, és épp időben érkeztél – fordította el a tekintetét Diamond. Egy erős lökéssel partra siklott a csónak. Scorpius kiugrott a partra.

-         Lábra tudsz állni? – kérdezte Scorpius féltőn. Diamond megpróbált felemelkedni, de visszacsuklott. Scorpius visszalépett érte, s egy határozott mozdulattal az ölébe vonta, s az ölében vitte a parti figyelőházig. Berúgta az ajtót. Intett a szövetségtagnak aki aznap beosztásban volt, hogy tűnjön el, ma este ő tartja szemmel a partot. A férfi szó nélkül kisietett, s behúzta maga mögött az ajtót. Scorpius a tűz elé fektette Diamondot.

-         Átfagytunk kicsit – rántotta le magáról is a vizes inget Scorpius. A hajából még csepegett a víz.

-         Annyira fázom – súgta Diamond kezével a ruháját próbálva kibogozni. Scorpius segített neki levetkőzni. Csak a szürke pokróc maradt, amit körbe tekertek magukon. Scorpius átkarolta, hogy testével is melegítse Deet.

-         Nem is emlékszem mikor tartottalak utoljára a karjaimban – simította át a nedves fekete tincsek mögött a smaragd fülbevalókat Scorpius, miközben Dee smaragdszemeibe pillantva mosolygott.

-         És nem láttad mennyit nőtt a lányod – súgta vissza Dee.

-         Igaz, csinosabb lettél azóta – pásztázta végig férfitekintettel az alatta fekvő nőt. – Jót tett hogy beirattalak táncra egy kicsit – búgta Scorpius.

-         Tudtam, hogy csak a magad érdekében – simította át a férfi arcát hideg ujjaival Dee. Összemosolyogtak. Hirtelen támadta le Scorpius a csókkal. Dee mohón, szomjasan viszonozta a hitvesi csókot, reszkető ujjaival beletúrt a szőke nedvesen tapadó hajba, hideg ujjait Scorpius forró vállába mélyesztette, s cska lázas kábulatban érezte, hogy Scorpius birtokló ujjai bejárják a testét, legérzékenyebb pontjait, s ernyedten mégis izgatottan fogadja Scorpius feltörő vágyát. Csak a tűz ropogása vegyült sóhajaik kihagyó ritmusába, Scorpius lendülete Dee-t is magával ragadta, a tűz megfestette Scorpius izzadtságtól gyöngyöző bőrét.

-         Scorpius! – suttogta Dee a mámor lebegő pillanatában, s pihegve szorította homlokát Scorpius vállgödrébe. Lassan csillapodott a vágyuk. Pihegve nézték mindketten a tüzet. Scorpius eligazgatta a takarókat maguk körül. Diamond átsimította Scorpius arcát. Scorpius kezébe vette az apró női kezet, s az ujjaira egyenként hintett csókot.

-         Ha ma nem esek fogságba nem is találkozunk még sokáig igaz? – kérdezte csendesen Dee.

-         Nem. Tényleg nem – vallotta be Scorpius.

-         Akkor azt hiszem mégiscsak örülök, hogy elfogtak, mert legalább láthatlak most – mosolygott Dee. Scorpius a homlokát ráncolva nézett a feleségére.

-         Milyen nap van ma? – kérdezte tónust váltva.

-         Október huszonharmadika miért? – lepődött meg Diamond.

-         A Nap a Skorpió jegyébe lép – suttogta megkövülten Scorpius.

-         Mi az? Ez mit jelent? – ráncolta a homlokát Dee. Scorpius a fejét rázta, s kézcsókot hintett az asszony kézfejére.

-         Scorpius! – csattant rá Dee.

-         Majd idővel megtudod Dee! – bazsalygott sejtelmesen Scorpius. – Hogy van a lábad? – terelte el a szót Scorpius.

-         Nem érzem egyáltalán – vallotta be Dee.

-         Holnap apád kezelésére bízlak, vissza kell menned ugye tudod – hajtotta le a fejét Scorpius.

-         Igen, tudom – sóhajtotta szomorúan Diamond. Egyetlen röpke este Scorpiussal. S ki tudja mikor látja legközelebb. Nem szereti a harcokat. Mert elszakítja Scorpiustól. Fáradt volt és kimerült. Akarva akaratlan is elnyomta az álom Scorpius karjaiban.

A hajnal sugaraival ébredt. De csalódnia kellett. Scorpius vezető volt. Igazán. És az éjféli gyengéd szeretőnek már nyoma sem volt. Scorpius vörös szegélyes fekete talárban már utasításokat adott, összevont szemöldökkel gondterhelten járt-kelt, és érezhető volt, hogy Diamond most fölösleges gond csak a táborban, és Scorpius nem nyugodt amíg Dee nincs biztonságban. A két Zabini férfi a reggeli órákban érkezett a táborba. Scorpius futó búcsút vett Diamondtól, az is sietős volt inkább, és kissé érzelemmentes. Ahogy egy Malfoytól elvárható. Diamond az apjával maradt a rendelőben, egy meglehetősen kusza nap után. Elrabolták, megmenekült, Scorpius segítségével átjutott a part jó oldalára, egy csodálatos éjszakát tölthetett a férjével és ma ismét a régi kerékvágásba zuhant. Ráadásul ma már érezte is, hogy fáj a lába. Az apja újabb tisztítófőzettel kente át a lábát. A sokat próbált gyógyítói szem most is nyugodt volt, semmi rezzenés az arcon, de valami mellékzönge van a mindig nyugtató hangban.

- Mozgasd meg a lábfejed! – szólította fel Blaise a lányát. Dee engedelmesen tett egy körzést, érezte, ahogy kattan valami a lábfejében, és ahogy belesajdul a lába. Blaise a szája szélére harapott. – Mit tettek veled Dee? – suttogta Blaise maga elé.

- Apa?! – kérdezte puhatolódzva Dee. Blaise a vizsgálóasztalra támaszkodva felnézett a lánya szemébe. S nagyon lassan elkezdte rázni a fejét. – Ugye nem? – suttogta halkan Dee.

- Ezekkel a lábakkal, már soha többet nem fogsz táncolni Dee – mondta ki a végítéletet fájdalomba torzult arccal Blaise.

- Neeem… - suttogta maga elé Diamond, s érezte, hogy elered a könnye. Blaise gyengéden simította át a lánya lábát, véget ért a gyógyítói tudása, s éppen itt a saját lánya egészségéről lévén szó. Nem tehet semmit azért, hogy helyrehozza a lánya lábát. Ami a legfontosabb egy táncosnak. Diamond álomba sírta magát a kimerültségtől. S csak hetekkel később értette meg, hogy mi is történt. Figyelmeztették rá. Camilla előre megmondta, valami rossz fog történni, valami aminek meg kell történnie. Meg sem gondolta, hogy ez lesz az. De úgy tűnik a csillagok állása ezt diktálta. Találkozniuk kellett Scorpiussal. S a csillagokban is benne volt, hogy ez a találkozás csak ezen áldozatok árán valósulhat meg. Camilla előre megjósolta. S a jóslat egyik felét Dee ismerte, a másikat Scorpius. Deet felkészítette a rosszra lelkiekben, Scorpius pedig csak egyet tudott. Hogy mit is jelent az a bizonyos éjszaka, amelyen a Nap a Skorpió jegyébe lép. Semmi sem történik véletlenül. Dee-t éppen ezen a napon kellett elrabolni, s nekik ezen a napon kellett találkozniuk. Dee adta meg az áldozatot azért, hogy a jövő felé tovább vezessen az út.