Az árvaház udvara kicsi és egyszerű volt. A kerítés végében egy terebélyes tölgyfa széles ágára vastag kötelet erősítettek. Ezen hintázott Amy minden nagyobb szünetben. A tölgyfa  a titkos megbeszéléseik helye az árvaházban. Mert az asztaltársaság jóban rosszban összetartott. Amy nem velük járt egy osztályba, csak Dennis, Tom és Eric töltötték együtt a délelőtti kötelező ismeretszerző foglalkozásokat. Amy egy másik csoportba járt az idősebbekkel. Ködös álmosító napjuk volt. Szürke az egész utca, Amy fázósan húzta össze magán a köpenyét s talpán ringva meglendítette kicsit az egyszerű hintaszerkezetet. Dennis a kerítést tépve csimpaszkodott a rácsba.

-         Befúj a cúg rendesen – érte be őket az udvaron Eric, s lekuporodott Tom mellé a kerítés tövébe.

-         Hozzátok is bement Mrs. Cole? – kérdezte őket Amy.

-         Igen, Legalább Tom eljöhetett a katedráról – melegítgette leheletével a kezét Eric.

-         Ott jön kocafej – súgta sötéten Tom, ahogy a hátsó kijárat felől Billy Stubbs közeledett a csoport felé. A fűben kitaposott ösvényen akart továbbhaladni, de Tom ellenséges hangon rákiáltott.

-         Mit szorongatsz a markodban Billy!? – kérdezte harciasan Tom.

-         Drazsét – vágta rá dacosan Billy, s a papírzacskóra még jobban rászorította puffadt kezét, hogy a száját rendesen légmentesen zárja.

-         Honnan loptál te drazsét? – meredt rá tátott szájjal Dennis és egyből abbahagyta a csimpánz életmódot, leugrott a kerítésről, s Tom is felpattant.

-         Nehogy bedőljetek már neki! A hazudósoknak le kellene vágni a nyelvét! Akkor dédelgetsz te drazsét a kezedben, ha mi a királyi családhoz tartozunk kocafej! – lépett hozzá közelebb Tom.

-         Mrs. Cole-tól kaptam igenis! – felelte határozottan Billy.

-         Egy pillanat és kiderítjük, szedjük el tőle fiúk! – szólt a társaira Tom, s a három fiú egyként rontott a kövér gyerekre. Leteperték az árvaház koszos udvarára, s a birkózásból Tom kaparintotta meg a papírzacskót, s szétnyitotta a zacskó száját.

-         Kockacukor! – grimaszolt Tom gyűlölködve. – Ez neked drazsé? Megmondtam nekem ne hazudj és ne vágj fel előttem kis sárba dagonyázó vagy…

-         …vagy kifingatunk ja! – bólogatott hozzá Dennis, s kikapva Tom kezéből a zacskót egy pillantást vetett a töredezett kockacukrokra gyorsan a szájába csúsztatott egyet, s a zacskót a földön fetrengő Billyhez vágta.

-         Tűnj a légkörünkből hazudós! – hagyták magára a kövér Billyt, aki örülve hogy ennyivel megúszta  a dolgot, eliszkolt az udvar másik végébe.

-         Még soha nem ettem drazsét – kedvetlenedett el Eric magába roskadva.

-         Én sem – sóhajtotta Dennis bágyadtan csüngve a kerítésbe kapaszkodva.

-         Hát én se – húzta el a száját Tom.

-         …én egyszer – harapott az ajkába Amy. A fiúk felkapták a fejüket a hintában ingázó lányra.

-         A cukros bácsitól kaptad kicsi lány? – vigyorgott rá Dennis. A fiúk összeröhögtek. Amyt nagyon lehetett ugratni és ezt nyíltan élvezték.

-         Amikor örökbe akartak fogadni, még kiskoromban, az a pár kínált meg drazséval – ráncolta a homlokát Amy visszaemlékezve.

-         Ó, bárcsak lett volna Billynél tényleg egy marék drazsé! – nyafogta Dennis. – Úgy kicsavartam volna a kezéből és felfaltam volna mindet.

-         Egyszer szerezhetnénk egy egész zsák édességet valahogy – harapott az ajkára Eric. – Jó neked Amy. Na és milyen a drazsé?

-         Finom, és édes és csokoládéba mártott – nyalta meg a száját Amy. – Vajon fiatal a herceg?

-         Amy, te már megint álmodban beszélsz? – lökte meg Tom. Amy kilengett a hintával együtt.

-         Ha egyszer erre járna… - mesélte álmodozva Amy.

-         …és meglátna koszos ingruhában… - folytatta huncut hangsúllyal Dennis.

-         …biztos beléd szeretne – fejezte be ironikusan Eric.

-         Nem a ruha a lényeg, hanem a kisugárzás – nézett vesézően Tomra Amy. Tom lesütötte a szemét és a kerítés tövében egy kődarabbal karcolgatni kezdte a kerítés szélét. Dennis és Eric fintorogva összenéztek.

-         Az mind a hármunknak van, igaz, Eric? – vigyorgott át a srácra Dennis egy kacsintás kíséretében.

-         Igen, mi vagyunk a három királyok – csapott Dennis vállára Eric.

-         A Napkeleti bölcsek, na persze, miután meghúztak környezeti ismeretekből, el se találnál Betlehembe Eric! – nyelveskedett velük Amy.

-         De ha mi vagyunk a három király, akkor ki Amy és kit választ hármunk közül? – kérdezte Dennis. Tom hallgatagon figyelte a szójátékot a három asztaltársa között.

-         Természetesen ő a Szent Szűz, Mária – legyintett rá Eric.

-         Ezzel csak egy probléma van, hogy Amy már nem… - Amy rátapasztotta a tenyerét Dennis fecsegő ajkaira – szűz – formálta a szót  a lány tenyere mögött Dennis.

-         Fogd be kis pletykás – nézett körbe Amy ijedten. Dennis is kipirult, ahogy a társaság minden tagja. Martha és egy másik nevelőnő haladt el alig néhány méterre tőlük.

-         …hallottad a híreket, hogy a temetésen a korona leesett s állítólag letört egy darabja…? - suttogta sopánkodva Martha.

-         Én mondom neked Martha rossz ómen ez az angol királyságra. Nem hiszek én a boszorkányságban, nem ám, de ez jel, és rossz jel! Valami szörnyű kezdete ez az angol királyság történetében… - karolt bele a másik nevelőnő Marthába.

-         Veletek nem lehet titkokat megosztani! – szidta le a három fiút Amy.

-         Senkinek sem mondtuk el – mondta komoly tekintettel Tom.

-         Becs’ szó! – tette esküre a kezét Eric.

-         Gentleman becsületszó! – kontrázott rá buzgón bólogatva Dennis.

-         Azt se tudod mi az a gentleman, kis hülye! – taszított egyet Dennisen Amy.

-         Mintha te olyan sok gentlemannal találkoznál a hétköznapokban Amy! – vágott vissza Dennis. – az árvaházban.

-         Itt nem is, de a falakon kívül! – kapta fel a fejét Amy, akár egy dáma. Tom lesepergetve a port a fenekéről felállt. Megindult vissza az épület felé. Nem volt kedve ma végighallgatni Dennis, Eric és Amy értelmetlen szóvitáit. Meg főleg amy áradozásait az angol királyi családról. Amy bárkibe beleszeretne ha azt hazudná neki, hogy arisztokrata, sok pénze van, és kiveszi őt az árvaházból. És ezt az oldalát utálta a lánynak. Amy észrevette Tom csendes távozását és utánafutott.

-         Tom! Várj meg! – lihegte, ahogy beérte a fiút. – Mi baj? Haragszol rám?

-         Nem – motyogta az orra alatt Tom, de kerülte a lány tekintetét.

-         Ezért? Azért amit akkor tettem?

-         Gentlemannak tartod azt is aki, ott a tengerparton…? – húzta el a száját Tom. Amy levegőt vett, hogy megszólaljon, de aztán mégsem tette. Némi hallgatás után végül mégis megszólalt.

-         Én tisztességes lány vagyok tudod te is Tom! – suttogta Amy. – Nem ítélhetsz el!

-         Tisztességes?! – csattant Tom, majd észbe kapva, hogy az udvaron vannak ijedten körbenézett, nem hallotta-e meg valaki. De senki sem figyelt rájuk. Tom lehalkította a hangját. – A tisztességes nők nem tesznek ilyesmit Amy. Tévedésben vagy, ha azt hiszed hogy igen – húzódott fanyar grimaszba Tom arca.

-         Szóval mégis elítélsz! – vett fel kontraposzt testhelyzetet Amy.

-         Hibát követtél el! – dühöngött Tom.

-         Tom! Árvaházi gyerekek vagyunk mit vársz? Mi sosem leszünk olyanok, mint akik a kerítésen kívül élnek! Ezt mi ketten tudjuk nem igaz Tom!? – suttogta kétségbeesetten Amy.

-         Igen – sziszegte tehetetlen dühében Tom. – De azt hittem a szabályok nem változnak attól, hogy mi itt élünk. Az erény, erény, a tisztesség, tisztesség. Vagy neked mást jelent az árvaházi tisztesség?

-         Ne gúnyolódj velem! Én hiszem, hogy a legtisztességesebb nők igenis tesznek ilyesmit, ha igazán szeretnek valakit…! – érvelt Amy könnybe lábadt szemmel.

-         Ó igen, de Te tényleg szerelmes voltál? Vagy úgy hitted az érdekeid így kívánják, és az már akkor tisztesség?

-         Tessék vádolj be! Mond amit már egy fél éve ki akarsz köpni rám köpjed! – lökte meg Tomot Amy.

-         Hallani akarod? Engem nem versz át Amy! Azért feküdtél le ott a parton azzal a férfival, mert azt hitted, ezzel megváltod a szabadságod! És kikerülsz az árvaházból, mert a férfi magához vesz! Még ha csak a kitartottjaként is! Lám! A nagy gentlemanod mégsem tűnt fel azóta sem! Kihasznált! És fáj az igazság ezért hitegeted magad azzal, hogy szerelemből tetted, valójában pedig te is csak kihasználtad, az érdekeidnek megfelelően! De nem jött be! Én pedig asszisztáltam az egészhez, Őrt álltam a többi bolondoddal együtt Amy! Belerángattál minket a szemét üzelmeidbe és te nevezed maga tisztességesnek? Dennis hülye viccei már istenkáromlásnak minősülnek! Te mint Szűz Mária! –fröcskölte ki magából a szavakat Tom, undorodva végignézett Amyn. – Egy csepp tisztesség sincs a véredben Amy! Egy…egy…

-         Egy szajha vagyok ezt akartad mondani igaz? – súgta Tomnak dühösen Amy. – Nos képzeld én is tisztában vagyok vele mit tettem! De én legalább megpróbáltam! A magam módján. Bevethettem azt amit kaptam a szüleimtől!

-         Ó igen a külső elég egy férfi megnyeréséhez egy alkalomra, de nem többre Amy! – csattant Tom gúnyosan.

-         Tom, téged soha nem ábrándít ki az, amiben élünk? Ahogy élünk? Megvetsz azért, hogy ki akarok innen kerülni? – nézett körbe a sivár árvaházi udvaron a lány. -  Nem vagy már gyerek felfoghatod hogy a világ kivet minket magából!

-         Korcsok és selejtek vagyunk, nem kellünk a társadalomnak. A megtűrt söpredék részeit alkotjuk már most. Nincs semmink, ez az egy mocskos szürke ingünk van, azt is kölcsönbe kaptuk. Mit várunk még az élettől Amy? – sorolta életundorral a hangjában Tom. - Te komolyan bízol az emberekben? Bíztál abban a férfiban is, akármivel is hitegetett? Azt hiszed én a barátod vagyok? – bökött magára Tom. – Ez az egész helyzet itt egy pillanatnyi állapot. A mi barátságunk is csak pillanatnyi. Mrs. Cole karácsony előtt közölte velem, hogy kivizsgálásra küld még a tavasszal. Diliházba zárnak maholnap, de miben fog különbözni az a ház ettől a háztól? – nézett végig az udvaron, a bentlakó társain Tom. – Tudod Amy. Gyűlölöm ezt az egészet. Pedig én ide születtem. De ez nem otthon. Ez állatkert. Méghozzá a legalja. Gyűlölöm azt, hogy minden után sóvárogni kell Amy, tíz éve undorodom ettől, hogy lopunk, hazudunk, csalunk, csak hogy egy kicsivel is jobb legyen. Milyenek az álmaink Amy? Álmodunk mi egyáltalán? S van jogunk szebb jövőt álmodni?

-         Nem kellene egy tíz éves gyereknek így beszélnie Tom – szólalt meg a hátuk mögött hirtelen egy aggodalmas hang. Mrs. Cole állt ott, és az utolsó mondatokat biztos, hogy hallotta. – De hát ti mind a ketten, mindig is olyan…különlegesek voltatok – tette a kezét a két gyerek vállára. – Különleges módon kerültetek az árvaházba, és az egész itt tartózkodásotok olyan más…mint a többi gyermeké. Nem meglepő, hogy éppen ti ketten fogjátok fel leginkább oly érzékenyen az élet valóságát. Pedig én minden gyermeknek igyekszem megadni, hogy igazi gyermekkort élhessen nálunk. Nektek valahogy sose sikerült ezt megadni – mosolygott szomorkásan Mrs. Cole. – Eredj Tom, add fel ezeket a postán – nyomta a fiú kezébe a köteg borítékot Mrs. Cole. Tom még egy utolsó pillantást vetett Amyre, s elsietett a postahivatal felé, ki az árvaház kapuján.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés