Tom lehajtott fejjel állt és tűrte a női kezek gondoskodását. Behunyta a szemét, és majdnem állva elaludt. Legalábbis elaludt volna, ha nem érzi úgy, hogy az erős dörzsöléstől már a bőrét is lenyúzzák róla.

-         Hagyd abba fáj! – kiáltott fel dühösen Tom.

-         Hogy tudod így összekoszolni magad Tom! – hallatszott a lányos sóhajtás. – Tiszta mocsok vagy még a füled mögött is. És a nyakad, olyan mintha földművelésre szánnád a bőröd ezen területét. – Újabb adag szappanos víz csapódott Tom vékony tarkóján, s Amy nagy erőkkel kezelésbe vette a koszos bőrfelületet.

-         Nagyon nem vagy szellemes Amy! – mordult a lányra Tom és tűrte, hogy Amy a szivaccsal durván vörösre dörzsölje a nyakát.

-         A fiúk nem szeretnek mosakodni. Miért? – ingatta a fejét Amy, hogy szőke tincse csiklandozta Tom hátát.

-         Talán, mert a nők kiölik belőlük a minimális tisztálkodási kényszert is az ilyen műveleteikkel – szorította le Amy csuklóját, hogy hagyja abba a tarkójáról a bőr nyúzását.

-         Csakhogy én fogok kikapni a nevelőnőtől ha koszosan fekszel ágyba – próbálta kiszabadítani a csuklóját Tom szorításából.

-         Miért kell nekünk bokáig érő víztócsában állnunk minden este? – dühöngte Tom elégedetlenkedve.

-         Mert Tom te képtelen vagy időben befejezni a vacsorát és mindig utoljára maradunk, amikor már nincs száraz törülköző, és a csatorna bedugul és szívjuk a csatornabűzt, tocsogunk mások zuhanyvizében és még végighallgathatjuk Martha rikácsolását, hogy miért mi vagyunk a legutolsók, akik még este kilenckor is a zuhanyzóban ordibálunk – emlékeztette Amy a fiút. Amy ma este is visszarángatta a fiút megmosakodni, amikor észrevette, hogy Tom nyakán vastag koszcsík éktelenkedik.  Tom pedig gyűlölte ezért Amyt. Mert Amy frissen mosott haja szappanillatú volt, még nedvesen omlott a hátára, s a lágy érintésektől mindig úgy érezte, hogy hangyák rohannak végig a hátán és újra és újra belecsap a villám. Nem értette magában ezt a feszültséget, amit Amy indukált benne minden egyes pillanatban. Az ampermérő kiakadna tőle, akkora feszültség árad szét az ereiben.

-         Egyedül is megtudok mosakodni, nem kell a segítséged – emlékeztette ma is tucadjára a lányt Tom.

-         Jaj Tom ne légy ennyire kisfiú, hiszen éppen ezek a koszfoltok mutatják, hogy nem tudsz egyedül megmosakodni – vette ki a csuklóját Amy Tom szorításából, s újra az elejtett mosdószivacs felé nyúlt. Ahogy Tom nyakához akarta érinteni a fiú elkapta ismét a csuklóját.

-         Amy! Hagyd abba – sziszegte Tom rosszkedvűen. Álmos volt, fáradt, és rosszkedvű, és Amy másodjára rángatta ki a fürdőbe.

-         Engedd el a csuklóm Tom – felelte Amy összepréselt ajkakkal.

-         Befejezted a csutakolásom? – kérdezte mérgesen Tom.

-         Nem – vágta rá Amy határozottan.

-         Akkor én sem engedem – roggyantotta be  a térdét elhúzott szájjal Tom.

-         Majd megmutatom, hogy mennyire, hogy elengeded – csillant valami csibészes fény a lány szemében, s egy szempillantás alatt rányomta Tom szájára a sajátját. Tom azonnal eleresztette a lányt és hátrált tőle első lendületében három lépést, s sebesen törölgette a száját a tenyerével.

-         Na ugye hogy elengedted? – dobta a szivacsot a mosdókagylóra fölényes hangsúllyal Amy.

-         Ilyet, soha többet ne csinálj Amy! – szólt rá szinte sírva Tom, s dühösen topogott a lány után.

-         Tom, a fiúk hálóterme a másik ajtó mögött van – bökött a mutatóujjával a megfelelő irányba Amy. Tom bambán nézett a fehér hálóingben ellibegő Amy után, s most érezte, hogy nem törülközött meg. Dideregni kezdett a folyosón, nedves felsőtestén még csordogáltak a vízcseppek. Amy zsibbadásig dörzsölte a tarkóját. Tom fájósan tapogatta végig a nyakát, s befordult a fiúk hálótermébe.  Éppen a lefekvési rendért felelő nevelőnő belépte előtt csusszant a takarója alá. Már többen aludtak. Tom gyűlölte a több mint húsz fős fiúhálótermet. Nehezen tudott elaludni. Utálta, hogy bőgnek a kicsik éjszaka, hogy mindig bömbölésre ébred, mert az árvaházi gyerekek mindenért sírtak, az alvásért, az evésért, egyáltalán a létért. Frászt kapott a bőgő gyerekektől. Utálta őket. Hallotta, hogy valahol a folyosó másik oldalán is felsírtak a kicsik, s a nevelőnő hozzájuk siet. Hirtelen valami hűvös ért a lábához. S ahogy felnézett az angyalarcú Amy nézett vissza rá, mutatóujját Tom ajkára szorítva, s becsusszant Tom mellé a rácsos árvaházi ágyra. Nyekkent egyet a rugó, a lány súlya alatt.

-         Amy? Mit csinálsz te itt? – kapott levegő után ijedten Tom, ahogy belesuttogta az éjszakába.

-         Nem tudok elaludni – suttogta vissza halkan Amy.

-         Hát így most már garantáltan én sem – csúszott az ágy szélére Tom. Amy lába hideg volt, és zavartalanul melengette mezítelen lábát Toméhoz szorítva.

-         Annyira helyes fiú vagy Tom – simította át Tom szép arcát lágy tenyérrel Amy.

-         Már megint agymenésed van? – morogta Tom, s elhúzta a lány kezét.

-         Téged látlak, akkor is ha behunyom a szemem – súgta Amy reszkető hangon.

-         Ha Martha itt talál téged az ágyamban, akkor viszont egész hétvégén a sarokban térdeplünk – húzta el bosszúsan a száját Tom. Dörrent egyet az ég a szél megrezgette a kereteiben az ablakokat. Besüvített a szél az ablakréseken.

-         Félek egyedül, ne küldj el Tom, annyira egyedül vagyok – sütötte le a szemét Amy. Gyönyörű lány volt. És Tom gyűlölte ezért magát, hogy ilyennek látja a lányt. Hogy ő is behunyva a szemét most Amyt látta maga előtt. A szőke haját, érezte, a lányból áradó szappanillatot. Csiklandozta a kézfejét Amy lágy szőke haja, ahogy a lány lassan magához vonta Tom tenyerét.

-         Mit művelsz? – suttogta bizonytalanul Tom, ahogy Amy lehajtva a fejét a párnájára, lassan, de biztosan letolta Tom tenyerét végig lapos hasán.

-         Sss, ne beszélj! – lehelte elhalóan Amy.

-         Ez a bosszúd? Amiért nem engedtem ,hogy megmosd a nyakam? – biggyesztette le durcásan az ajkait Tom.

-         Ahm…inkább legyen a mi…közös…titkunk – súgta Tom apró fülébe Amy. Tomnak fogalma sem volt mi történik, csak azt érezte, hogy a lány rányomja az ujjait, valami meleg, nedves helyre.

-         De Amy, én nem akarok közös titkokat veled – vonta össze a szemöldökét Tom. S el akarta húzni a kezét, de Amy erősen markolva szorította arra a helyre, amely felől Tomnak félelmetes gondolatai támadtak.

-         Mi lenne, ha most kivételesen nem ellenkeznél az idősebbel Tom? – kérdezte búgó kedvességgel Amy. A keserves sírás behallatszott a folyosóról, a nevelenőnő halkan beszélt a gyerekhez. A fiúhálóban reccsent egy ágy, miközben valaki megfordult. Mély sóhajtás, alvó szuszogáshangok érkeztek minden felől. Csendes a hálóterem. Villám cikázott át az égen, bevilágítva a sivár árhazái hálótermet.. Csak a tilosban járó Amy ütközött ki az alvók tengeréből.

-         Ne…ne csináld ezt Amy – morogta Tom, miközben Amy ütemesen húzta végig a nedves csúszós részen Tom ujjait. Eleredt az eső. Álmosító kopogással ritmikusan kopogott az ereszen. Amynek elakadt a lélegzete, ahogy megérezte Tom most magától mozdította meg az ujjait a lába között. Tom szemhéja elnehezedett. Már nem Amy arcát figyelte, egyre lejjebb eresztve szemhéját a tekintete megakadt lány hálóingjének ruhakivágásán. Foszlott az anyag a madzagnál, látszott a mellek közötti völgy, kopogott az eső az ereszen, meleg volt a dunyha alatt. Amyvel. Érezte a lány hullámzó testét maga mellett és egyszerre félt és bizonytalankodott és tanácstalan is volt és mégis kíváncsi, de mindenekfelett elviselhetetlenül álmos. Mintha csak egy csigát simogatna kint a kerítés tövében, közben lebukott a feje, a kimerültségtől, Amy vállára.

-         Milyen érzés hümm? – hallotta Amy búgó hangját a fülében.

-         Olyan… - súgta vissza Tom, miközben úgy érezte, köd ereszkedett köréje, és lebeg valami meleg forró ismeretlen nedves helyen, amy szappanillatában kábulva a lány haját érezte mindenütt, a vállán, a karján, az arcán. - …olyan, mint egy csiga…vagy egy…kígyó. Nyálkás, nedves, meleg… - habozott tárgyilagos megállapítását fogalmazva Tom.

-         Tetszik? – lehelte Amy felhúzva a térdeit, s most már elengedve Tom kezét, amit eddig szorított, nehogy a fiú elhúzza az ujjait az öléből.

-         Nem…nem is tudom – motyogta Tom zavartan. Amy futó mosollyal átcsúsztatta tenyerét egyenesen megakadva Tom ingjének egy kiálló részében.

-         Ah…tetszik neked – hördült fel mosolyogva Amy. Furcsán vette a levegőt, mint a betegek, mintha valami a levegő útját állta volna. Tom kitágult szemekkel meredt a lányra, aki hirtelen felé csúszott a paplan alatt.

-         Amy? – kérdezte bizonytalanul megemelt szemöldökkel Tom.

-         Bocsáss meg Tom, bocsáss meg…annyira vágyom a szeretetre – súgta Amy könyörgő kék szemekkel. S Tom nem akart tiltakozni. Amy kék tekintete, az ártatlan angyalarc ismét megadásra késztette. Amy az egyetlen aki közel áll hozzá az árvaházban. Képtelen lenne visszautasítani, bármit kér tőle. Lehunyta a szemét. Aludni akar már, felőle Amy fent lehet egész éjszaka, de ő most már állva is képes lenne elaludni, nem hogy itt az árvaházi pecsétes elnyűtt paplan alatt.

-         Akármit is csinálsz ne csapj zajt – mormolta félálomban Tom. Olyan édesen álmosító most még ez az ereszkopogás is. Végre abbahagyta a visítást az a kicsi is valahol egy másik hálóteremben. Tom megdörzsölte az orrát, mert csiklandozta Amy rábukó haja, de oldalra is bukott a feje. Ki kellene nyitni a szemét és ránézni Amyra, hogy mit művel, de már nem volt ereje hozzá. Csak valami jóleső érzés áradt szét az ereiben, s főként az ölénél. Álmodott, valami nyári emléket, a barlangnál, érezte, a víz illatát, hallotta a szél süvítését, meleget, és a szőke hajú lányt látta maga előtt és valami végtelen, még nem is tapasztalt boldogság és megkönnyebbülés uralkodott el rajta. Ma este szépek az álmok. Valószerűtlenül szépek. S csak annyi rémlett fel neki, hogy valamiért Amyhez is kapcsolódik az, hogy ma ennyire szépek.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés