Szomorúak a hatalmas tiszta szemek. Gyűrögeti az ingruhája szegélyét a magas sötét hajú fiú. Tom Rowle Denem. Különös fiú lett ő az árvaház történetében. Soha nem találkozott ilyennel MArtha sem. Pedig nem ma kezdte itt az árvaházban a munkát. Csendesen üldögélt a szobájában. Lehajtott fejjel, búsongva. Martha sóhajtott magában. Megsajnálta. Mrs. Cole most már sűrűn szobafogságra ítélte a kis Tomot, ha rossz fát tett a tűzre. És Tom képtelen volt megállni, hogy ne történjen valami körülötte. Kopogott a nyitott ajtón, s Tom felnézett rá hatalmas szemeivel.

-         Ne szomorodj úgy neki Tom! Gyere, látom lyukas a cipőd megvarrom neked! – intette magához a gyereket. Tom felállt és szótlanul követte a nevelőnőt. Martha a nevelői irodában keresgélt a varródoboz után. Leemelte a kis fadobozt, s nyelvével megnedvezve a fehér cérnát próbálta befűzni a tűbe. – Vedd le a cipődet Tom! – szólt rá a nevelőnő, s közben mélyen belekotorva a varródobozba keresett egy gyűszűt. Martha leereszkedett egy székre, s ölébe vette a gyerek cipőjét. – Mesélj Tom! Hogy érzed magad? – nézett futólag a gyerekre Martha.

-         Hogy kellene éreznem magam – mondta szomorú vontatott tónussal Tom.

-         Nem kapsz büntetést nyugodj meg! Válaszolhatsz őszintén! – mosolygott fel rá Martha.

-         Nem visznek doktorhoz? Nem tartanak gyogyósnak? – harapta be az ajkát Tom.

-         Jajh Tom! – sóhajtotta Martha, miközben ujjai fürgén foltozták a kis vászoncipőt. – Mit szeretnél? Meséljek neked valamit? – kérdezte, maga mellé intve a gyereket. Tom leült mellé és figyelte, ahogy a nevelőnő varr.  Fürgén járt a tű. Martha áthúzta a cérnát és erősen meghúzogatta, hogy jól feszüljön. – Szeretnéd ha mesélnék az édesanyádról? – Martha tudta a gyerekek mindennél jobban kapaszkodnak a szüleikhez való halvány emlékekhez. Legyen az akármilyen kicsi is. Tom vállat rántott. Martha hát belekezdett a történetbe.

-         Szilveszter éjszaka volt. Hideg tél volt abban az évben. Mindent elborított a hó. Igazi, zimankós, hideg éjszaka volt aznap. Jól emlékszem. Mind fáztunk itt az árvaházban is. Mégjégvirágosak is lettek az ablakok. Láttál már jégvirágot igaz? – kérdezte Martha futólag, Tom bólintott, s Martha folytatta. – Recsegett, ropogott a hideg. A szilveszteri ünneplések közepette aztán egyszer csak meghallottuk a kopogtató zaját. Valaki az árvaház bejáratánál kért bebocsátást. Én nyitottam ajtót. Csapzott törékeny asszonyka állt a küszöbön, átfújta sötét köpenyét a hideg téli szél. Didergett egész testében. Azonnal láttam, hogy várandós, sőt, hogy éppen egy vajúdó asszony, aki fájdalmában összegörnyedt. Besegítettem az árvaházba. Mrs. Cole sietett elénk, s felvittük a betegszobára. Beesett arcú, sápadt, asszony volt. Alig egy órája érkezett és életet adott neked Tom. Olyan szép szilveszterünk volt, ahogy egy új életet hoztunk a világra. Édesanyád a karjába vett és könnyes arccal meghagyta, hogy hívjanak Thomasnak édesapád, Rowle-nan pedig az anyai nagyapád után. Így lettél Tom Rowle Denem. Az édesapád vezetéknevét kaptad. De alig búcsúztunk el az óévtől. Sajnos édesanyádtól is búcsút kellett vennünk. Életet adott neked, de ezzel az ő életének lángja kihúnyt. Alig egy órája születtél akkor. Olyan szomorú dolog ez. Szegény édesanyád. Nem láthatta milyen szép kisfiúvá cseperedtél. Bár maga is mondta édesapádra hasonlíts, mert nagyon szép férfi volt. Gyenge és törékeny, beteges asszony volt. De szeretett téged.

-         Meghalt – húzta el a száját lehangoltan Tom.

-         Bár másképp lett volna igaz? – súgta Martha.

-         Én öltem meg igaz? Hogy megszülettem? – nézett fel sötét szemekkel Tom.

-         Ó nem! – tette le a gyűszűt és a varróeszközöket Martha. – Te nem tehettél róla! Van, hogy már nem tud valaki küzdeni az életéért. Édesanyád már nagyon beteg volt akkor. De gondoskodott rólad látod. Utolsó  erejével is biztosította, hogy te életben maradj és felnőhess!

-         Egy árvaházban – fűzte hozzá sötéten Tom.

-         Mást születése pillanatában kidobnak az utcára, a kukába, az út szélére! A te anyád a körülményeihez képest biztosan azt tette, amit a legjobbnak látott számodra Tom! Nem ítélheted el őt! Utolsó leheletével is gondoskodott rólad! Itt vagy! Mert tudta, hogy itt felnőhetsz és van, aki felneveljen. Ez nagy szó Tom! Megható történet ez Tom!  Mi akik itt vagyunk mindig elérzékenyülünk ezen, ha arra emlékszünk vissza, hogyan kerültél hozzánk. Hiszen itt születtél! Láttunk téged megszületni. Mintha a saját gyerekünk lennél – mosolygott fel a fiúra Martha. Elmerült az emlékeiben.

-         Elmehetek? – törte meg végül a csendet Tom. Martha felpillantott.

-         Igen, nézd megvarrtam neked a cipőt – tette le a földra a kis vászoncipőt Martha.

-         Köszönöm – mondta Tom, s elsietett az irodából. Martha sóhajtva kezdte elpakolni a varródobozba a holmikat. Na…de hova lett a gyűszű?  Martha homlokráncolva nézett körbe a helyiségben.

-         Aj Tom, te kis szarka! – nevetett fel Martha a fejét ingatva.

Tom végigfutott a hosszú folyosón és bevágta az ajtót maga után. Ismét végighallgatta születése történetét. Nosztalgiázva szívesen beszéltek neki róla néhányan az árvaházban. De ő valahogy nem szerette ezeket a visszaemlékezéseket. Kirázta tőle a hideg. Talán azért mert akkor vesztette el az anyját? Zavartan tudott csak erre gondolni. Hogy mit is érez. Hogy hová is tehetné az egészet. Dühös volt az anyjára. Hogy itt hagyta. Hogy ide száműzte. Ebbe az árvaházba. S elítélte érte. És gyűlölte is mindezekért. Mert minden szenvedését az anyjának tulajdonította, aki egy óra után itthagyta őt a világban. Ebben a piszkos kis rozzant árvaházban. Hibáztatta azért ami történt vele. Hiszen ki más tehetne erről az egészről. Hol van az apja? Miért egyedül jött az anyja? Az ő apja is olyan mint Amyé? Nem akar tudomást szerezni róla? Talán nem is tudja, hogy született egy fia? És a nagyapja? A többi családtagja? Hol vannak miért kell neki árvaházban felnőnie csak azért mert az anyja éppen itt tudott összeesni. Hát ennyire nem szereti senki? A szeretethiány veszélyes dolgokra tud sarkallni embereket. Miért kell neki itt szenvedni ebben a bezártságban évek óta bentlakóként itt az árvaházban? Az anyja miatt! Minek is született erre a világra?

-         Tom! – rontott kopogás nélkül a fiú szobájába Amy és Dennis.

-         Még mindig hihetetlen, hogy saját szobád van, ez olyan állat – lelkendezett Dennis. A két barát rendszeresen Tomnál töltötte ideje nagy részét. Élvezték, hogy itt csak hármasban lehetnek, nem úgy mint a nagy hálótermekben, vagy az udvaron. Sőt sokszor az éjszakákat is itt töltötték. Persze a nevelőnők tudta nélkül. Amy Tommal egy ágyban, Dennis a paplanján Tom ágya mellett a földön.  Mindketten leültek Tom mellé az ágyra.

-         Nézzétek szereztem valamit – vette elő a párnája alól a gyűszűt Tom.

-         Ez mi? – forgatta az ujjai között Dennis.

-         Gyűszű te lüke! – csapta fejen Amy, s kivette a kezéből a kis fémdarabot. Megvizsgálta ő is. – Kitől loptad? – emelte a szemét Tomra.

-         Martha megvarrta a cipőmet! – mutatott a lábára Tom.

-         És mihez kezdesz egy gyűszűvel? – emelte fel értetlenül a kis tárgyat Amy.

-         Sose lehet tudni, jó lehet akármire – rántotta meg a vállát Tom.

-         Ja, például kopogni lehet vele – húzta le Amy ujjáról a gyűszűt Dennis és mindenhez ütögetni kezdte. Legjobban a vaságy rácsán tetszett neki a csengése, úgyhogy ahhoz ritmusosan ütögetni kezdte.

-         Miért voltál Marthánál? – ráncolta a homlokát Amy.

-         Már mondtam, megvarrta a cipőmet – felelte barátságtalanul Tom.

-         Csak ezért? – vonta fel szemöldökét Amy.

-         Megint mesélt a születésemről, meg anyámról – vallotta be vonakodva Tom.

-         Ez mindig undi téma – forgatta a szemét Dennis. – Nekem is el szokták mesélni, hogy amikor anyával betipegtem, milyen ennivaló gügyögős kis pufók kölyök voltam meg nyenyenye – fintorgott grimaszolva Dennis. – Anyám mégis kirakott otthonról mint macskát szarni.

-         Visszamennél később, ha idősebb leszel? Megnézni a családodat? – kérdezett rá Amy.

-         Dehogy megyek! – fújtatott Dennis. – Lekoptattak otthonról, hát akkor kész, ha ennyire érdeklem őket engem ők miért érdekelnének jobban? – biggyesztette le az ajkát.

-         Igaz, Dennisnek igaza van! – bólogatott Tom eltökélten.

-         Én azért szeretném látni legalább egyszer az apámat – motyogta elgondolkodva Amy.

-         JA meg pénzt kérni tőle mi? – kacarászott Tom ágyán hátradőlve Dennis. – Ha nekem is egy Earl lenne az apám tuti én is szeretném legalább egyszer látni. Hogy kizsaroljak belőle egy kis pénzt – dörzsölgette pénzre éhes szemekkel a tenyerét Dennis.

-         Én nem pénzt kérni mennék hozzá. Csak hogy megismerjem, hogy lássam ki a vér szerinti apám ennyi – ellenkezett Amy.

-         Na minket csak a látvány nem érdekel ugye Tom? – legyintett rá Dennis.

-         Nem, tényleg nem – rázta a fejét Tom is.

-         Mert kis hülyék vagytok – lökte hátra őket Amy.

-         Csak te hencegsz itt nekünk azzal, hogy egy earl lánya vagy. Akkor is csak a törvénytelen lánya vagy. Akármit is csinálsz. Nem házasságban születtél. Legalább Tom és én! – bökött Tom és a saját mellkasára Dennis. – Mi legalább házasságból születtünk.

-         Nem tudsz megsérteni kis pimasz – nyújtotta rá a nyelvét Amy. – Hiába mesterkedsz rajta.

-         Akkor is így van. Gondolom Amy tanulsz anyád módszereiből. Te is zabigyerekeket akarsz a világra hozni majd? – gonoszkodott Dennis.

-         De mocskos kis gondolataid vannak – suhintott felé Amy, de Dennis kitért a keze elől.

-         Te is bedugod őket az árvaházba had nevelkedjenek fel itt? És Tomtól is meg tőlem is akarsz gyereket? – röhögte Dennis szándékosan húzva Amy idegeit.

-         Fogd be a csipogódat! Elég volt nem akarom hallani amiket összehordasz itt! – nyomta Dennis fejére Tom párnáját Amy. Dennis prüszkölve és nevetve bújt ki a párna alól. Majd hirtelen elhallgatott.

-         Pszt! Nyakam rá, hogy vacsorához sorakoztatnak! Gyerünk, már annyi vacsoráról lemaradtam miattatok! – ugrott ki Tom ágyából fürgén Dennis és már rohant is lefelé a lépcsőn az étkező felé. A két társa lemaradva követte, s a három barát befutott a sorakozók közé.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés