CALLIE:

KÍGYÓSZEM II. – ALAPÍTÓK ÖRÖKÉBEN

1. fejezet

„Nekem olyan emberek kellenek,

akinek helyén van az esze, s akinek

a hűségében tökéletesen megbízhatok.”

/Lord Voldemort/

1960. augusztus

Hullócsillag íve suhant keresztül az égbolton. Akár egy tünékeny gondolat, csak a véletlen adta, hogy a különleges mélykék szempár mégis elkapta a pillanatnyi égi jelenséget. Bár lebukott a nap a látóhatáron, az égbolt még kék árnyalatban pompázott, királyi köntösbe burkolódzva, az ég kékje vetekedni próbált azzal a kék szempárral, amely most is a horizontot pásztázta, hogy újabb villanásnyi fényt fedezzen fel, az augusztusi meteoreső ajándékát. De hiába a kitartó kutatás, nem érkezett újabb fénycsík, hogy nyári szellőbe suttogjanak titkos kívánságokat a cseresznyepiros ajkak. Sűrű fekete pillák árnyékolták el a mély óceánszín szemeket, ahogy a lány lesütötte szemét, s érdeklődését vesztve elfordult a csekély örömet adó égbolttól.

-         Egy jósda! Lenne kedved hozzá? Most csak mi ketten vagyunk, apád nélkül! – érintette meg lánya könyökét  Mrs. Druella Black. Ha lányai tükörbe néztek, anyjuk arcát tükrözte vissza a kép. A fiatal Druella Rosierét. Aki beházasodott a nagy múltú Black családba. Idősebb leánya azonban hajkoronáját tekintve a Blackekre valló rokonságot idézte. Éjfekete haja, hullámosan verdeste karját, ahogy hevesen megrázta a fejét.

-         Nem anya! Nem hiszek a jóslatokban – tiltakozott s megpróbálta lerázni magáról anyja kezét.

-         Ó te bölcs gyermek! Mit értesz te még ezekhez a dolgokhoz. A jóslatokhoz! A jövendő titkait tán a csillagokból akarod kiolvasni? Ez a Black-vér. De hiszen a csillagokból is lehet jósolni gyermekem – karolta át lányát Druella. Még maga is fiatal volt, huszonöt évével, inkább nővérének tűnt, kilencéves lányával együtt sétálgatva a boszorkányszombat forgatagában, semmint az édesanyjának.

-         Engem nem a jövő érdekel, hanem a jelen – felelte rá dacosan felvetve állát a kislány.

-         A kettő ugyanaz. A jelen formálja a jövőt, a jövőt ma is meg tudják mondani neked – húzta el a sűrű orgonalila fátyolfüggönyt Druella a jósda bejáratánál. – Kint megvársz leányom, vagy azért bejössz velem? – nézett vissza Druella Black, feltűzött szőke haját hátralibbentve.

-         Bekísérlek anyám – tartotta a lépést anyjával a kislány, s feszengve, de belépett a füstölőkkel átitatott fülledt levegőjű sátorcsarnokba. A kis körasztalkánál öreg, csontos kezét a kristálygömb fölött forgatva Cassandra Vablatsky figyelte a belépőket.

-         A varázsvilág legismertebb jósnője, amit ő jósol az úgy is van! Nekem még sosem kellett csalódnom az állításaiban – súgta lánya fülébe Druella.

-         Mi volt előbb a tyúk vagy a tojás – húzta el a száját a kilenc éves lány, szemrehányón figyelve a jósnőt. Druella levetette magát a kényelmes fogadószékbe, s ruhaujja csipkeszegélyét felhúzva nyújtotta mindkét tenyerét a jósnőnek. Lánya fekete haja a sátorszövetnek simult, ahogy hátrahúzódva próbált kimaradni az események alakulásából. Fekete bőrcipőjével türelmetlenül topogott, s tenyerével átkarolva magát a másik karját simítgatta feszengése közben. Szeme szüntelen járt a vándorjósda egyszerű fátyolos, füstös berendezésein. Cassandra Vablatsky mintha egy gőzölgő üstkondéron ült volna, szüntelen áramlott a háta mögül valami megfejthetetlen helyről a fehér ködfátyol. Egyáltalán nem volt kellemetlen illata, enyhén édeskés, és álmosító hatást váltott ki.

-         A kérdésem ugyanaz mint legutóbb! Fiú! Lesz-e? Életet adok-e egy fiúgyermeknek? – Cassandra maga felé fordította a két tenyeret, száraz tenyerét végigsimította a másikén, enyhén a kristálygömb fénye felé fordította, hogy a vonalakat tisztábban lássa, majd határozottan megrázta a fejét.

-         Nem kedvesem. Nem lesz több gyermek. Nem látok többet – felelte Druella esdeklő kék szemeibe nézve.

-         Nem értem – ráncolta a homlokát Druella. – Hiszen, fiatalok vagyunk még. De hát miért? Miért nem? – tanácstalanul nézte az öreg jósnőt. Cassandra nem hazudik. Gyermekkora óta ismeri a jósnőt. Tudta, bármennyire is nem így akarja, a jóslat most is igaz lesz. – Csalódottan keresgélt apró erszényében és csengő galleont koppantott a jósnő asztalára. Cassandra  félrebillentett fejjel azonban nem a pénzzel foglalkozott, hanem a sarokban, a sátorfalhoz lapuló, félszegen álló lányt nézte. Várta, hogy a gyermek viszonozza a tekintetét, ahogy megtette, Cassandra elmosolyodott.

-         De neked szívesen jósolok, gyermekem, gyere, gyere csak közelebb, ne félj, nem zárlak a kristálygömbömbe – intette magához a lányt. Bizonytalanul indult felé a gyanakvó tekintetű kislány. – Mond, hogy hívnak?

-         Bellatrix Black – felelte rá tisztán csengő hangon a lány, s közben anyjára nézett pánikszerűen, de anyja átengedte a helyet számára.

-         Milyen szépen alliteráló neved van – kacsintott az öregasszony. Meg sem várta, hogy Bella nyújtsa neki apró fehér karjait. Magához vonta a szeme elé a galambfehér gyermekkezeket. – Fizetség nélkül is megéri erre a kézre vetni egy pillantást. Nagy kincs gyermekkezekből jósolni. Egy jósnőhöz már csak az érett személyiségek, a felnőttek, érkeznek, gazdagságot, sikert, pénzt, szerencsét, szerelmet, jó szót várnak tőlem. A gyermek, az más. Egy gyermek még olyan egyszerű lélek, még annyi minden áll előtte. Egy jósnak pedig igazi kihívás. Azt gondolnánk minden gyermekkéz egyforma, pedig nem ó mennyire nem. Az éles határok, a legmélyebb vonalak már ekkor ott vannak. Tisztább, egyszerűbb, letisztultabb a kép. Amihez csak a kiegészítők társulnak az idők folyamán. Egy igazi látnoknak a gyermekkezekből jósolni a legizgalmasabb, a legnagyobb szakmai kihívás. Minél fiatalabb annál érdekesebb – Cassandra mohón megnyalta száraz ajkait, s kissé hunyorítva vizsgálgatta a kezében tartott finom kis kezet. Bellatrix viszolyogva tűrte az akarata ellenére bekövetkezett vizsgáztatást. Druella kíváncsian figyelte lánya és a jósnő kettősét. Talán hátha mond mégiscsak néhány jó szót a család jövőjéről az elismert látnok.

-         Hümmm… - Cassandra lehunyta a szemét. Érezte a lány csuklójánál az erek lüktetését, látta maga előtt a tenyér vonalait. – Már látom…igen – belenézett a mélykék gyermekszemekbe, amelyek nagyra nyitva, komolyan meredtek rá. A sűrű sötét pillák rezegtek, ahogy a kislány leeresztette a szemhéját, majd ismét felnézett. Hol a kezét nézve, hol a jósnő átszellemült arcát. – A sötétség világában amazon, szirmai vízbe hullnak, és körbe zárva rátalál, egy nagy férfi szerelme. – Bella összevont szemöldökkel nézett fel anyjára. Druella szemén látszott, hogy fejében lázasan cikáznak a gondolatok.

-         Vagyis? Ez mit jelent pontosan? – Druella szükségének érezte, hogy érdeklődésének fényes galleon is nyomatékot adjon. Mint minden arisztokrata, ő is tudta, a legjobban a pénz oldja meg a nyelveket, a jósnőkét nem különben. – A kör, a gyűrűre utal? Karikagyűrű? A házassága sikeres lesz? Jó házasságot köt? Boldog hosszú élet?

-         Egy férfit látok, aki sorsfordító lesz. De szerelem és háború keveredik. Egy nagy hatalmú férfi szerelmét tudhatja magáénak – bólogatott határozottan Cassandra.

-         Nagy hatalmú? – kapott a szón Druella. – Hallod Bellám? – mosolygott a lányára Druella, s a jó hírekért megjutalmazta a jósnőt, s karon ragadva a lányát kihúzta Bellát a jósnő sátrából. – Hát nem nagyszerű hír Bella? Bár Cassandra korábban is jósolta már nekem, hogy sokra viszitek. De mennyire. És való igaz, hogy a házasság a legjobb alap erre. Magam is úgy látom. De vajon ki lesz az a nagy befolyású aranyvérű? Nehéz manapság megfelelő férjet találni egy magad korabeli lánynak, annyi, de annyi a vérrokonság, szüntelen észben tartani ezt a sok családfát, hogy ki-kivel rokon, már lehetetlenség…ráadásul a Black-ek családfája már így is sokszorosan terhelt – ráncolta a homlokát Druella. A férjével, Cygnussal minél hamarabb el kell gondolkodniuk a lányok jövőjét illetően. Cassandra jóslata is erre ösztönzi őket. Megfelelő férjet kell találniuk a lányoknak. Főként Bellának. Lehet miniszter lesz a férje? Talán maga a Mágiaügyi miniszter? Óh, hát igen a Black név jól csengő név a varázsvilágban, egy Roxfort igazgatóval a családfán. Vajon ki lehet az az egykor majd nagy hatalmú varázsló, aki a kis Bellát választja maga mellé, és kitünteti a szerelmével?

Anyjával ellentétben Bellát sokkal jobban lekötötte a jóslat azon része, ami a háborúról és az ő amazonságáról szólt. A két nő teljesen ellentétes dolgokról gondolkodott. Amíg anyja házassági terveket szövögetett fejben, hogy lányát nagy jövő előtt álló férjhez adja, Bella azon gondolkodott milyen háború lesz készülőben, aminek mindezek szerint ő is részese lesz. A lehulló szirmok, a víz inkább ijesztően hangzottak, és Cassandra nem említett semmit a hosszú és boldog élethez. Vajon ez azt jelenti, hogy sem nem lesz boldog, sem nem lesz hosszú életű? Miért nem lehet az anyjával normálisan beszélni? Cygnus Black az édesapja, legalább szokott beszélni a varázsvilág dolgairól, Bella számtalanszor intézte úgy, hogy véletlenül apja dolgozószobájában maradjon az íróasztal alá bújva, vagy a kanapé mögött rejtőzve, mindaddig, amíg apja észre nem vette a lányát és kizavarta, a fontos férfias beszélgetések elől. A politika a férfiak dolga, egy kislánynak semmi keresnivalója a dolgozószobában. Bella megdörzsölgette a tenyerét. Egy jelentős férfi szerelme várja a jövőben…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés